Sziasztok Lányok, annak idején én indítottam ezt a topikot, csak jól kimaradtam, mert a két gyermek mellett nem volt időm sokszor olvasni, mire elolvastam, már nem bírtam írogatni, de azért ha tehettem figyelemmel kísértem.
Én 2015. 01. 01-re voltam kiírva. Nem mi lettünk az ország első babásai
A harmadik kislányunkat is a kistarcsai kórházba terveztük világra hozni innen egy Miskolc melletti mini városkából. Kétszer sikerült, haramadikra nem.
Nálunk a bébi már megérkezett, december 27-én jött a világra.
Szüléstörténetet is írok nektek pár sorban, mert kb. annyi volt. Hajnal ötkor nyákdugó távozott, férjem ébresztettem, hogy készüljön nemsokára szülünk, mert elment a dugó. Komótosan elkészültünk, közben jelentkezett az első fájás, amit 7 perc után követett a másik. Hívtam a bébiszittert, még inget vasaltam, kicsit sminkeltem (borzasztóan fontos ám
) bepakoltam még hiányzó dolgokat, és elindultunk. Az autópálya felhajtónál nem indultunk Pest felé (jól is tettük), irány Miskolc (itt is volt egy tartalék orvosom és ide jártam nst-re). 6:15-kor felvettek a szülészetre, a 7 perces fájások maradtak (vizsgálgattak, dokimat hívták, őssejtes papírokat intéztek...stb) aztán bemehettem a szülőszobába, felrakták rám az nst-t, volt két 7 perces fájásom és harmadiknál szóltam, hogy jön a baba, mindenki elkezdett kapkodni, próbálták az ágyat szétszedni, de a mi lányunk robbant kifelé. A kengyelt be sem tudták rakni, az egyik lábam fent volt a másik lent és mindenki jajgatott, hogy uramatyám mi a franc van... Julianna megvárta míg doki odalépett és felemelte. Hát ennyi volt, a születés pontos ideje 6:58. Háromból kétszer ilyen fantasztikus szülésem volt, mindkettő gátvédelemmel. Az első is jó volt, az hosszú volt, egészen 3,5 órát tartott
.
Lányok, kitartást, türelmet, gyönyörűséges szüléseket kívánok nektek! Boldogságot, gyerekzsivalyt, rövid gyermekágyat, hosszú szoptatást, fantasztikus kötődéseket!
Pusza
Pimpoka