És akkor, ami tuti mindenkit érdeklő téma:) :
Tényleg sok helyen jártunk, azonban, amit kiemelnék: az Elefáni bababolt legnagyobb üzletébe is ellátogattunk (Budaörs). Az is szuper, van egy itt a kerületünkbe is, de mivel mentünk a nagy Brendonba is, elmentünk megnézni a nagy Elefánit is, éééés szuper! Jó egy tipp, ha valaki odamegy, CSAK a fiútól kérjetek segítséget!!!! Fiatalok ugyan, sőt van köztük egy tetkós is
De iszonyat kedvesek, előzékenyek és rettentő nagy a tudásuk az összes termékkel kapcsolatban, én a végén a lánnyal már szóba sem voltam hajlandó állni, mert annyira bunkó volt, pedig nekem aztán tényleg nincsenek nagy igényeim, főleg, hogy mindennek szeretek jól utánaolvasni! Majd a végén a pénztáros lány sem lopta be magát a szívembe, de lényeg, a lényeg szuper bolt, hatalmas választékkal, tök jó akciókkal és akció nélkül is szuper árakkal!!!! Komplett bútort (olyan kisággyal, ami gyerekággyá alakítható) és sok sok kiegészítőt, meg szükséges kisebb-nagyobb dolgokat tudtam venni 10% kedvezménnyel, mert 90.000 Forint felett mindenből lejött még plusz 10%
A másik pedig amit kiemelnék, Pestszentimrén (tudom, mindentől messze van
kb. még tőlünk is, pedig ugyanúgy 18. kerület) van egy szuper kis bababolt! Ruhából van rengeteg választék, meg babakocsiból, de van náluk jó pár bútor és egyéb is, az eladónők itt nagyon kedvesek és a tulaj néni már 20 éve tartja fenn ezt a boltot, totálisan kitapasztalta már és csak megbízható márkákkal dolgozik, rendkívül szuper áron. Én így vettem meg egy babakocsit, 66.500 Forintért, amihez van merev mózes, autósülés és sportrész, pelenkázótáska, esővédő és szúnyogháló, valamint mind a 3 rész téliesíthető és adnak hozzá lábzsákot, plusz én még egy kis kék-macis takarót is kaptam ajándékba
Apró figyelmesség, de nagyon kedves volt és tök jól esett
A színválaszték ebből a típusból szuper, gyönyörűt választott a férjem (elküldtem neki a honlapot, h válogasson a színekből és a 2. kedvencemre bökött rá, ami így élőben már az én kedvencem is lett) és rettentően egyszerű a kezelése, a részek cseréje és az összecsukás-kinyitás is
Játékokat, pihenő és etető széket, játék szőnyeget meg ilyesmiket pedig tuti a Soroksári úton lévő baba-mama outletben fogok venni/nézni (a fegyvergyár mellett lévőben), mert szuper áron vannak, csak még azokkal azért várok, hátha kapunk kölcsön vagy ajándékba, meg azért hagyni szeretnék valamiket a férjemnek is, mert jobban vásárlási lázban ég, mint én
Persze rengeteg sok dolog van még, ami kell, olyan apróságok is, mint csillár, függöny, szőnyeg vagy pl. ágynemű, törölköző, stb., stb.... mert ugye első babások vagyunk, a családban is, így tényleg semmink nincs!
Húúú jó hosszúra sikerült a beszámolóm
Szép napot mindenkinek
Majd jelentkezem ám fotókkal is, de előbb még a festés, meg majd a bútorokat csak akkor állítjuk fel, ha tesómék legközelebb jönnek látogatóba...szóval mindent csak szép lassan, de még amúgy is van időnk