Új privát üzeneted érkezett!


Majoranna gratulálok nagyon szép méretei vannak a babáknak , jó egészségét


 

renianya
Szentendre
 
 


Nálunk sajnos vannak gondok a nagyokkal , Krisz olyan mértékben szófogadatlan , hogy nem igaz , bántja a húgát állandóan, nem tudnak elleni egymással, Lillával is vannak gondok sajnos , ő is szófogadatlan , makacs , önfejű, mindent azonnal és szó szerint hisztirohamai vannak , de egy a szerencse , hogy a babákat nem bántják és nem is féltékenyek rájuk és sajnos semmi bünti nem használ náluk


Császár utáni seb , hát nekem iszonyatosan fájt , első alkalommal fel se tudtam állni , másodjára is csak kínkeservesen és sírva , másnap járni úgy ahogy , mint egy öregember csoszogva , felkelni az ágyból , lefeküdni az ágyba nagyon sokáig iszonyatos volt és még ülni is


otthon is nagyon sokat sírtam és szenvedtem a fájdalomtól és nekem azon járt az eszem , hogy , hogy fogok felkelni a babákhoz és akkor még szoptatni , meg ugye nekem sajnos kialakult egy hematomám ami rohadtul fájt , nekem az egész gyógyulás , mikortól azt tudom mondani , hogy nem fájt már az 2,5 hónap, most így 4 hónap után teljesen jól vagyok

renianya
Szentendre
 
 


Ha jól emlékszem én a szülés után 2. napra buktam ki kicsit, mikor rájöttem mi vár rám... Ott volt a seb, a 2 gyerkőc... akik ugye a room in-es elhelyezésnek köszönhetően veled lehetnek, csak még ellátni nem nagyon van erőd őket... Én estére mindig leadtam őket, mert akkor még nem tudtam aludni mellettük. Mindig figyeltem vesznek-e levegőt...stb. Amúgy sokkal rosszabb élményre számítottam...
Remélem Majorranna neked még ennél is gördülékenyebben fog menni! ;) Feküdj sokat és használd ki, hogy még ebben a pár napban van, aki vigyázzon rájuk, mert Neked most fel kell épülnöd gyorsan. ;)

Sajnálom Reni, hogy neked ilyen nehezen gyógyult a sebed, de gondolom azóta már 1000+1 problémával küzdöttél meg, és ezek az élmények is már elhomályosultak... Most mi az a dolog, ami a legnehezebbnek tűnik az ikrekkel?

Képzeljétek, tegnap a kislányok 8-tól fél3-ig szundiztak :) Kis ügyesek. A mellem miatt imádkoztam csak, hogy vki ébredjen már fel, mert szétrobban :) Fél2-kor fejtem kicsit belőle...
5-5percre visszük őket levegőzni is, így jobban alszanak délután is..
Sírdogálni, nyűglődni estefelé szoktak, olyan 5-7-ig kb... és persze, amikor a fürdővízből kivesszük őket... :S
Alig várom a tavaszt, hogy mehessünk nagyokat sétálni...

Többiek, meséljetek, hogy bírjátok a kiképzést?

katyus777
Budapest
 
 

 
 

Demtimi, köszi a kérdést, egyelőre jól vagyok a 4 fiúval. Apa nagyon sokat segít nekem, egy áldott jó lélek. Amikor a nagyobb volt ilyen kicsi baba, akkor nagyon sokat vállalt munkában magára, azaz sokat dolgozott, közben végezte az egyetemet, így alig láttuk. De akkor is segített esténként, hogy kicsit tudjak pihenni én is. Most még ennél többet is tesz, és arról beszél, hogy most nem szeretne lemaradni azokról a dolgokról, amikről annak idején Benedeknél lemaradt. Remélem a következő hónapban is így fog gondolkodni, mert kicsit munkamániás is :p

Reni, ha neked is voltak komplikációid, akkor valóban nem volt könnyű dolgod. Nekem a császár után 48 óráig magnéziumot nyomtak rendkívül nagy dózisban, szóval teljesen leszedáltak agyilag is, testileg is. Minden izmom oda volt, nagyon nehéz volt talpra állnom. Minden császáros rohangált már körülöttem, nekem meg küzdlem volt minden egys perc. Még fel sem kelhettem, hasmenésem lett a sok gyógyszertől, majd utána alig tudtam wc-r menni, annyira beálltak a belek :( Akkor aranyérrel szenvedtem... Mindegyik llkileg nagyon megvislt, hiszen olyan kiszolgáltatott voltam. Rengeteget sírtam, és két napig bent lógott a férjem nálam, hogy éjszaka is össze tudjon szedni, amikor wc-re kellett kimennem. Én is borzalomként éltem meg ezekért a dolgokért az egész szülést, és lelkileg, fizikailag is nagyon megviselt.

De! Láttam olyan császárost - szobatárs - aki már másnap felkelt, és bár lassan, de jött és ment... Koraszülött osztályon is találkoztam olyan anyával, aki könnyebben viselte a császárt, mint Reni vagy én. Szóval én azt mondom, hogy annyi minden múlik a dolog, de bízom abban, hogy 2-3 héten belül egyr jobban a réginek fogja Majoranna érezni magát. Minden nap üljél ki egy székbe fél órára, nekem ezt nagyon komolyan javasolta fizikoterapeuta a kórházban, és be is jött. Aztán kicsit erőltetni kell a járást, mondjuk a folyosón. Minden nappal könnyebb lesz, hidd el!

Bár nekem még kicsik a babáim, de ha 5 órát alszanak egy huzamban, az egy oltári jó éjszaka. Sőt, múlt éjjel szinkronban ébredtek, így egyszerre etettünk a férjemmel, jókat rötyögve ezen, és spóroltunk értékes fél órákat magunknak alvásra. :) NA és este azért kicsit pezsgőztünk is két etetés között, alvás előtt... :)

Reni, teljesen átérzem amit a gyerekekről írtál! Most kezd magára találni a mi Benedekünk. Ad puszit a babáknak, megsimogatja itt-ott őket... akkor esem kétségbe, amikor a maga 3 éves módján a fejüket veszi célba, és lehúzza a sapkát a fejükről, hogy megsimogassa őket... Olyankor a torkomban dobog a szívem, de nem akarok rászólni... Szóval érzem, hogy féltékeny rájuk, de egészen megbarátkozott a helyzettl - igyekszem sok időt vele tölteni, és ahogy Kispocc is mondja, türelemmel kezelni a kritikus helyzeteket. Nehéz. Most apa az "isten", fáj is a szívem sokszor.

Amúgy nagyon sok dolgot mondtak nekünk a kórházban. Nem tudom Magyarországon figyelnek-e ilyesmikre, de itt pl minden pelenkázásnál hőmérőzni kell, hogy tudjuk, hogyan tartják a testhőjüket a babák. 36.5 és 37.8 között oké a dolog, egyébként kell rájuk egy réteg ruha, vagy egy kis sapka. Nálunk most a kis sapka szükséges mióta itthon vannak, mert addig nem érte el a hőjük a kellő mennyiséget.
A szobába, ahol vannak, 18-20 fok javasolt, ha több, akkor az veszélyes lehet. Hasra csak akkor lehet fektetni őket, ha már tudnak hasra fordulni, de az oldalukra kell is forgatni őket, mert a fejformájukat elnyomhatják... (ezt a párom tanúsíthatja a saját fejével, de komolyan) ...

Nekünk D-vitamint és vasat kell adnunk a babáinknak... D-vitaminból 3 évig, vasat egy évig minden nap. Előző csemeténknél ilyenek nem voltak, azaz d-vitaminon kívül mást nem kellett. És azt hiszem mondtam már nektek, hogy Benedek (nem volt koraszülött) a kórházban simán a csap alá tartották lemosni a babákat... Borzasztó volt látni...

Ja, egy törülközőt érdemes összetekerni kígyó alakba, és fejtől popsiig, majd popsitól fejig a babák köré keríteni... ez olyan érzést ad nekik, mint az anyaméh. Ezen kívül érdemes egy vékony törülközőbe beletekerni őket, mint egy pólyába, kezüket a testükhöz "szorítani"... ez nagyon megnyugtató nekik.

Bocsi, egyáltalán nem szeretnék okoskodni, csak ezeket láttuk, alkalmazzuk, és nálunk be is jönnek egyelőre, gondoltam megosztom a friss anyukákkal. Ezeket nem igazán tudtuk Benedeknél, sőt, a törülközőt a baba köré tekerni a védőnő fordítva mondta - feje felett hajoljon ívben... nagyon meglepett engem ennek a fordítottja a kórházban.

Ha tudtok ilyen praktikus tanácsot, én nagyon szívesen venném...

Lilypie Pregnancy tickers
babszi
 
 


Babszi ti hol éltek?


Amúgy ez a bebugyolálás nálunk is bevált , nyugodtan tudtak aludni , Lauránál most már nem alkalmazom , de Eminél még mindig szoktam , nem azt mondom , hogy mindig , de néha amikor látom rajta , hogy na most kell akkor bebugyolálom

D vitamint itt is kell adni a babáknak , Laurának napi 2 csepp , Eminek napi 3 csepp , mert nagy a kutacsa még mindig , semmit nem záródott neki a 4 hónapban , míg Laurának szépen záródik

A babákat amúgy itt is a kórházakban csap alatt fürdetik , nem jó látvány

Testhőt itt nem kell nézni és nem is hallottam még ilyenről

Hasrafekvés igazából az első 3 hónapban "csak" nem ajánlatos a bölcsőhalál miatt , de én igazából már 2 hónaposan hasra fektettem őket és sokkal jobban tudtak aludni és volt , hogy éjszaka is hason aludtak , mostanra már nem   igazán szeretnek hason lenni

Fejdeformálás nálunk befigyelt ez miatt is kellett őket hasra tenni és csak hason lenni , mert nagyon ellaposodott Laurának bal oldalt , Eminek meg jobb oldalt , de mostanra elég szépen visszaformálódott

Igazából még nincs olyan ami nehézséget okoz az ikrekkel vagy az ellátásukkal

Reggel felkelnek általában 8 fele , reggelit kapnak akkor utána egy kis mesenézés a nagyokkal , persze ők csak bambulnak maguk elé :-) , akkor egy kis bohóckodás velük , dél fele esznek ismét és utána alszanak kb.4ig-5ig , utána megint evés , majd megint bohóckodás velük , este 7 fele fürdés , 9 fele vacsi és alvás reggelig :-)

Így néz ki egy nap :-)
renianya
Szentendre
 
 


Isa rég jelentkeztél , minden rendben van?
Hogy vagy hogy bírod a terhességet?


Ptimcsi , majorka nagyon eltűntetek , esetleg valaki tud róluk valamit?

És te Kalci , Dincus ti is eltűntetek ?!

Kalcin , Dincuson és Timin kívül van valaki fent face-n ?
renianya
Szentendre
 
 


Reni, mi most Belgiumban élünk. Itt kicsit más a rendszer. Otthon az ilyen gyakori hőmérőzésről nem is hallottam, de mert korababákról van szó, nkm nagyon megnyugtató. lső babás anyukáknak is ezért írtam le, hátha segít nekik is "eldöntni", hogyan öltöztessék a babákat. Míg nem úgy mozognak, mint mi, nem feltétlenül igaz, hogy plusz egy réteg kell rájuk. Lehet, hogy csak egy sapka kell, és máris megfogta a testhőjét az anyuka... Eszembe sem jutott Benedeknél ilyen dolog, most meg jó alkalmazni. Engem gyakran becsap, hogy pl Demeter keze folyton hideg - tiszta anyja, nekem is állandóan hideg a kezem... Öltöztetném folyton, pedig nincs rá szüksége. Természtesen akinek ez inkább teher, mint segítség, az úgysem fogja mérni a babák hőjét. Egy idő után pedig már nem is lesz rá szükség.

A magyarországi gyerekorvos azt mondta a hason fekvésre, hogy a hasfájós babáknak kifejezetten jót tesz, mert könnyebben távoznak a bélgázok. Itt, ahogy említetted, a bölcsőhalál miatt nem teszik hasra a babákat - de az anyuka később úgyis látja, hogy mennyi súlyt szedett fel a babája, hogyan fejlődik, jobb-e neki hason... stb.

Magyarországon láttam a csap alá tartást... itt nem így megy a fürdetés. Itt minden szobába kerül egy kis "medence", azaz nem műanyag kád, hanem beépített babafürdető, ahol az anya saját maga fürdetheti meg a babáját. Ennek technikáját átadják a szülésznők, aztán otthon úgyis mindenki úgy csinálja, ahogy neki jó, ahogy a babának jobb, ahogy praktikusabb. Benedek 3-4 hónapig nekem úgy ordított, mint a sakál, annyira utált fürdeni - lehet a csapos dolog miatt, nem tudom. Most a babák élvezik a fürdést, és a vízben szinte vigyorognak - mint az anyaméhben... Szóval vannak jó dolgok, amiket elleshettünk itt. Ha valakit érdekel bővebben, szívesen mesélek, de nem akarok ezzel teher lenni...  

Amúgy én is vagyok fb-n, Dincus ismerősei között Orbán Ildikó néven megtaláltok...

Lilypie Pregnancy tickers
babszi
 
 


Sziasztok!
Tegnap vegre hazajohettunk :) jo, tudom nem a világvége az a harom-negy nap, de azert itthon csak jobb :) tegnapra mar egészen erőre kaptam, a seb is egyre kevesbe húzódik es faj. Tegnap egyszeruen hihetetlen volt számunkra, hogy itthon vagyunk es itt vannak a kis manoink is velunk. Nagyon durva érzelmi sokk volt, plusz szerintem én most tudtam felszabadulni, a kórházban nem, igy most tudtam bőgni örömömben azon hogy megszülettek. Aztán meg volt hogy csak ültünk a férjemmel es neztuk őket hogy mennyire gyonyoruek es bőgtünk. Az éjszaka eleg húzós volt. Hanna kb 11-tol 4-ig aludt, de Samu csak 1-ig es onnan kezdve csak negyed órákra, 20 percekre aludt el. Hajnalban fekve szoptattam, mind a kettejuket odavettuk mar vegul az agyunkba es igy tudtunk 7-tol 9-ig aludni egy kicsit. Ugy tunik viszont hogy mara eleg jol beindult a tejem, bar szerintem meg nem eleg de talan fokozatosan növekszik majd a mennyiség. Egesz ügyesen szopiznak, néha Samu nem akar viszont. Elegge kell kapacitalni. Ma megvolt az első itthoni fürdetés is :)
Ami viszont nagyon durva es nem tudom, hogy nektek volt e ilyen, ezek az érzelmi hullamhegyek es völgyek. Nem tudom masnak tulajdonítani mint a hormonoknak, de nagyon durva. Egesz nap tok jol elvoltunk, most meg két órája bőgök mindenem. Kezdve azzal, hogy mennyire szepek es csodalatosak, folytatva hogy Samu nem akart szopizni, mi lesz ha egyedul leszek stb stb. Eleg durva ez most, mert igy tökre olyan érzésem van hogy csak úszni fogunk az árral kesobb is. Persze amikor nem bogok akkor nem gondolom ezt :)
Bocs, hogy ilyen hosszu voltam. Majd próbálok kepeket is feltölteni mert tenyleg olyan gyonyoruek!
majorranna
 
 


Nyugodj meg Majoranna, nekem is így volt. :) Az első néhány nap szörnyű érzelmi hullamzas. A fájdalmas élmények, és a hormonok. Pár nap és beall a hormon szint ;) Nekem még az alvás jelentett nagy gondot, hogy csak szakaszosan megy, néha 1_1 óra, de mára már szépen tolódik, ez a nehézség is elmulik, vagy kisebb problémabak tűnik. ;)
Varjuk a képeket!
katyus777
Budapest
 
 


Hát aludni én se nagyon tudok, illetve a férjem se. Eddig a nappalaink nagyon csöndesek, nyugalmasak voltak, de éjszakára valahogy mindig hangosabbak és nehéz kitalálni, hogy mit szeretnének. Szerencsére beindult a tejem, szoptatom őket, még nem egyszerre, hanem egymás után, de pl. éjkszaka ezzel iszonyú sok idő elmegy, úgyhogy most azt találtuk ki mára, hogy fejtem le, és éjjel cumisüvegből fogják kapni, mert hosszú távon nem vihető ez az éjszakai órákon át tartó etetés. Főleg ha éppen valamelyik szopi után még maradna a cicimen... na, azt nagyon zokon szokták venni, ha éjszaka nem engedem. 
Remélem elmúlik ez a hullámzás is, ma már kicsit kevesebbet bőgtem :) A sebem egyre jobb, és ma végre hajat mostam :)
majorranna
 
 


Mar addig eljutottam h feltettem a kepeket a gépre :) remelem következő körben a felteveseg is. :)
majorranna
 
 


majorranna
 
 


Az első kép az első, ami készült róluk, balra Samu, jobbra Hanna. A második is mág kórházban készült. A harmadikon Samu, a negyediken Hanna :) És végül még egy közös :)
majorranna
 
 


Jajj, de édesek!! Neked is hajasbabaid vannak :) Nagyon szépek!!
Milyen otthon?
Nálunk igen valtozoak az esték, néha olyan szépen elalszanak és 4, 5, 6 órákat alszanak.... Az elmúlt napokban ez nem volt így. :( sztem vmi fejlődési ugrás lehet, mert iszonyat mennyit ciciznek... Már teljesén tropak a cicik... Azért 2 gyereket ellatni nem semmi. Néha 1-2x/ nap kapnak tápszert, vagy fejek, hogy könnyebben legyen...
Ma pl fel 11- ig altattunk fel 9- tol, addig 3-3 x ettek..., cserébe mondjuk fel5-5 ig aludtak :) azért ez nem rossz ;)
Nálatok mi a helyzet?
katyus777
Budapest
 
 


Napközben olyanok mint az angyalok, esznek es alszanak, egy hangjuk sincs. Na de aztán ejszaka :) eddig mindig a mi agyunkban kotottek ki mind a ketten mert máshogy nem lehetett őket megnyugtatni. Plusz kb egyetlen veget nem ero szoptatás volt minden ejjel. Ugyhogy kitaláltuk, hogy ejszaka nincs szopi, hanem üvegből kapnak lefejt tejet. Ma ejszaka debütált ez az ötletünk es tok jo volt, eddig ma aludtunk a legtöbbet :) reggel 7-kor keltettem őket mert Hannat vissza kellett vinni koponya uh-ra es h meg szopizzanak egyet. Egyebkent nem keltjuk őket, mindig kb egyszerre ébrednek, max annyi eltolodassal ami a szopi miatt kell is. Olyan 3-4 órákat alszanak. A védőnő azt mondta h keltsem fel őket 3 óránként, de nem keltjuk őket, mert én ezzel nagyon nem értek egyet.
Annyi tejem van h meg legalabb két gyereket tudnek etetni... Igy minden nap egy végeláthatatlan szopizas es fejes :) de legalabb nem kell nékik tápszert adni, mert ha nagyon elfaradnak a szopiban es nem megy tovabb akkor cumisuvegbol kapnak meg egy kis lefejt tejet :)
Es meg mindig annyira edik hogy nem győzöm csodálni őket :) de legalabb mar nem bogok, bealltak a hormonok :)viszont a melleim nekem is fajnak, hiaba minden, igy is ki vannak sebesedve es az állandó igenybevetel miatt nem is nagyon gyogyulnak :(
Tobbiek jol vagytok?
majorranna
 
 


Jaj Majoranna nagyon édesek , cuki hajasbabák


Nálunk sajnos Laura bárányhimlős lett , sajnos nem úszta meg a drágám, Emin is láttam 1-2 pötyit , de ő még nem biztos


Emivel voltam ma ortopédián csípőszűrésen , meg is kellett röntgenezni , enyhe veleszületett deformalitást állapított meg a dokinő , minden peluscserénél tornáztatni kell , 6 hét múlva kontroll

renianya
Szentendre
 
 


Szegeny Laura :( hogy viseli/viselte? Ma én is megyek Hannával ortopediara mert befele tartja a labfejeit, vagyis feszíti. De remelem hogy csak az odabent levo kicsi hely miatt... Tegnap meg koponya uh-n voltunk vele mert visszarendeltek minket. A kórházi doktorneni látott vmi un. naplemente tünetet meg bent, mi persze raparaztunk mert utana olvastunk es az többé közt vizfejusegre is utalhat. De hálistennek semmi baja Hannacskanak :)
majorranna
 
 


Sziasztok!!
Remélem Laura jobban van, Emi vegul nem lett himlos?
Hogy viselte Laura? Sirosabb?
Mi is tegnap voltunk koponya, csípő, has uhn. Azt mondták sok levegő van Emi pocijaban, Adelnak kevesebb...
Mecsek baby teat javasolt a doki, jobban bufizik tőle elvileg.. Hát, így is nehezen tudom kiszedni belőle a bufit :$
Hasfajosabb...
katyus777
Budapest
 
 


Majoranna! Napközben fejsz és este a ferjed adja cumibol, hogy tudj aludni?
katyus777
Budapest
 
 


Uh, nalunk is sok levegő van a pocijukban szerintem, mert hiaba bufiznek jo nagyokat eves közben is es utan is, nagyon sokat csuklanak :( Samu van hogy 100-at megeszik, nem is ertem hogy fer el benne, Hanna 60 korul szokott.
Minden szopi utan fejnem kell, kulonben teljesen bedurran a mellem. Most delutan pl Samu szopizott 100-at es utana ugyanabból a mellembol meg 160-at lefejtem... A nappali fejesrkbol teszek el mindig estere. Ejjel eddig szerencsere mindig egyszerre ebredtek, ugyhogy egyiküknek adja a ferjem, masikuknak én, igy fel ora alatt végzünk pelenkazassal egyutt es ha mazlink van gyorsan visszaalszanak.
majorranna
 
 


És éjjel is kelsz fejni? Jó sok tejed van. ;)
Nálunk napközben néha bírnak ki 3_4 órát, amúgy jellemző, hogy 1,5-2 óránként kérnek enni. Nem tudom másnál hogy alakult így 7 hetes korban...? Arra gondoltam, hogy talán nem termelődik annyi tej 1 alkalomra, de ma délután is fejtem 1- et (1,5 órára szopi után) az egyik mellbol és 120ml jött le... Az nem rossz :) vagy csak ez a fejlődési ugrás van, és most állítják be a kellő mennyiséget ;) fogalmam sincs :))
Este Emi raszokott, hogy maratoni szopit nyom :) ma 50 percig evett. Mondjuk ezután alszanak és 1 szopi kimarad... Lehet ezért...
Majoranna a fürdés nálatok milyen? Sírnak? Utána?
Az altatás hogy megy?
Én raszoktam, hogy 5 után már nem hagyom őket aludni és így tuti alszanak este.. Gonosz vagyok? :) játszunk, nezelodunk...
katyus777
Budapest
 
 


Ezt most csinaltam: 4 kgosak :)

katyus777
Budapest
 
 


Katyus, de cukik :) és már 4 kilósok, tök jó! 
Ááá, én éjjel nem fejek. Mondjuk reggelre totál megtelnek a melleim, de éjjel pont elég az az egy etetés. Éjfél körül fejek utoljára és inkább kibírom reggelig, hogy feszüljön. Egyébként ma is keltek fél 7-kor és akkor rögtön szopiznak, és ilyenkor főleg Samu örül, mert nem kell erősen szívni, akkor is jön belőle :) Ő néha nagyon ideges tud lenni, amikor szívja és nem jön rögtön. Tiszta kis pukkancs olyankor. Ő is tud amúgy maratoni szopi nyomni, tegnap pl. egy órán keresztül evett, 100-at megszopizott. Folyton reklamált, hogy még éhes. Hanna tök gyorsan elintázi, ő olyan 20-25 perc alatt kiszopizza a kb. 60 ml-t. Eddig ha jól laktak, akkor mindig közvetlen kaja után teljesen elalálnak és kidőlnek. Néha van, hogy altatni kell egyiküket, olyankor viszont csak karban vagy a közelünkben nyugszanak meg. De ha jól laktak, akkor nem érdekli őket semmi :) Tök sokat csuklanak, pedig evés közben is szoktam őket büfiztetni, de látszólag ez csak minket zavar (mert aggódunk), őket nem. A fürdés eddig még mindig kínszevedés volt szegénykéknek, nagyon-nagyon tudnak sírni, nagyon utálják. A pelenkázást is elég nehezen viselik... remélem ez fog változni, mert olyan rossz hallani, hogy keservesen sírnak, de hát fürdeni meg muszáj. 
Mondtam a férjemnek, hogy nem hagyod őket 5 után már aludni, hogy majd mi is kipróbáljuk, ha nagyobbak lesznek. Mert volt olyan, hogy még 7-8 felé aludtak el, és akkor éjfélkor volt etetés, ráadásul akkor még éjjel is szoptattam, és akkor tényleg egész éjjel szoptattam..?
Neked hogy viselik a fürdést? És mennyit esznek meg? Én ezen képes voltam aggódni, mert senki nem mondott semmit, hogy kb. mi az a mennyiség ami oké. Egyébként most se tudom, hogy az most jó-e, hogy 60-at vagy 80-at vagy a Samu néha 100-at is megeszik. Csak most már annyira nem aggódom, mert kakilnak szépen, meg talán hízni is elkezdtek. Néha már inkább attól félek, hogy a 100 az nagyon sok, de asszem mindenki azt mondja, hogy ha szopizik akkor nem tudja magát túlenni, mert tudják, hogy mennyi kell nekik. Cumisüvegből könnyebben túleszik magukat.
majorranna
 
 


Majorranna! Akkor nagyon jó alvók a gyerekeid... :) Ez szuper...
Nálunk Emi a pukkancs, ha nem úgy jön a tej, ahogy azt elképzelte...
Nálunk is rendszeres a csuklás, de a lányokat nagyon zavarja... Úgy tudnak bömbölni...
A pelenkázásnál a sírás idővel kevesebb lesz.... Nálunk már csak akkor, ha nagyon éhesek..
A lányok magát a fürdést nagyon szeretik, de az utána következő pelenkázást, és öltöztetést utálják... Néha levegőt sem  vesznek úgy sírnak... :S
A levegő eltávolítására te adsz nekik vmit? Mi infacolt este, és napközben baby mecsek teát..
Én talán vagy 3x mértem meg mennyit esznek... olyan 100ml körül... De napközben van olyan, hogy 2 óránként jönnek cicire.. én nem szabom meg nekik, hogy csak 3 óránként jöhetnek, így nem nagyon foglalkoztat mennyit esznek... Ha pótolok tápszerrel, akkor már benyomnak 120-at is...
Sztem nem foglalkozz vele, hogy mennyit esznek, a lényeg a kaka, pisi, és a növekedés... és hogy boldog babák :) A tej 70%-a víz... Te is igény szerint szoptatsz, nem?
Ma volt az első alkalom, hogy mikor elpihentek szopi közben a csajok megsimiztem az orrukat és mondtam, hogy kukk, mire elmosolyodtak. Jajj, fantasztikus élmény... alig várom a többit :)))
A férjemmel az elmúlt napokban kicsit összekaptunk... Amikor sírnak nem nagyon tud velük mit kezdeni és ideges lesz...én engem is felidegesít... néha beszól, én meg megsértődök... rohadt nehéz időszak ez, hogy az ember megtartsa azt a harmóniát a párkapcsolatában, mint előtte... :S

katyus777
Budapest
 
 


Sziasztok Lányok!

Csak gyors bejelentkezem, nem volt időm olvasni...
2015. január 3-án világra jöttek gyermekeink. Természetes úton szültem, fantasztikus élmény volt. Boróka 2550 g és 50 cm, Hunor 2900 g és 52 cm. Jól vagyunk, a 4. napon haza is jöhettünk, itthon azonban nagy feladat új életre berendezkednünk, immár 4 gyerkőccel
Mihelyt időm engedi, visszaolvasok, mindenkinek jó babázást!!
kispocc
 
 


@kispocc:

Wow, Kispocc, oriasi gratula! Szep nagy babak lettek! De jo, hogy sikerult termeszetes uton! Kitartást es erot a mindennapokra! :)
majorranna
 
 


Katyus, megertem, nem egyszeru ez... Nekunk az éjszakai nem alvás okoz feszültséget. Pedig nincsenek fent sokat de megis mind a kettőnknek nagyon nehez, hogy egyszer alszunk éjféltől kb 2-ig aztán meg fel 4-tol meg 3 órát... Es a ferjem raadasul dolgozik, altalaban délutánra megy, de délelőtt nekem segit. Ma meg holnap meg 12 orazik, szoval igy eleg nehez hogy nem tudja magát kipihenni.

Nalunk is igeny szerint szopiznak, csak akkor keltem őket ha nem ébrednek fel egymás utan. De altalaban vagy egyszerre, vagy egymas utan kozvetlennfelkelnek. Nem keltegetem én őket 3 óránként :)
Ezt a Mecsek teát mennyi idős kortol lehet adni? Infacolt gyógyszertárban lehet kapni? Lehet h nekunk is ki kene próbálni vmit mert bar egyelore nem zavarja őket a csuklás, kb minden bufi utan csuklanak szegények :(
Nálatok is totál osszefolynak a napok meg a napszakok? Annyira durva ez h néha kezdem azt hinni h teljesen mindegy h reggel vagy este, kedd vagy szombat...
majorranna
 
 


Sziasztok!

Kispocc gratulálok, annyira jó, hogy minden "simán" ment! :) Katyus, majoranna nagyon szépek és cukik s babáitok!
Jó sok mindenről lemaradtam. Teljesen átérzem a fáradságotokat, félelmeiteket, örömötöket. Egy kis bíztatás: Pelenkázásnál régen ordítás, most nyugalom, max. a vége fele türelmetlenek. Lacika akármi kegyen, ott megnyugszik, sőt mosolyog közben. :) Nálunk a fürdést szerették, amióta haza jöttünk. Éjszakák: Szilveszter óta este fél 10-10-től reggel 7-ig alszanak. Ma fél 9-ig aludtak (a fiam extrém sokat evett, 290ml-ert :), valszeg ezért, ma 260-at..., s lánykám is megközelíti néha ), de szerintem a 7 óra lesz az általános. Azért lekopogom... hiszen jönnek majd a fogak, egyebek.
Napközben 120-160 között esznek, Noémi eszik kevesebbet. Amiket Ti írtatok az rendben van, de egyenek annyit, amennyi jólesik. Én már tudom, hogy ez így normális. :) Napi 5-ször esznek.
Persze vannak gondok, sok a hiszti is, de az öröm is, ahogy nyílik az értelmük a világ felé, a reggeli mosolyok, amik Nekünk szólnak... :D A ragaszkodásuk egyre erősebb, ezt azért kordában kell tartani, mert könnyen kihasználják apát és anyát. Persze egyfolytában szeretgetjük Őket, de az oktalan hisztinek nincs helye. Pl. Ma fogtam Noémi kezét, hogy elaludjon, kétszer eljátszottuk, amikor kimentem felkelt, sírt, aztán megint. Harmadjára beadtam a cumiját, többször nem mentem be, hisztizett egy nagyot és most alszik. Kicsit szívtelenül hangzik, de nem állhatok ott egész este. Persze, ha baj lenne, akkor nem hagynám ott. :)
Mostanság új nálunk, hogy napközben Lacika csak a kiságyba tud elaludni, ha álmos hisztizik, olyankor visszük is a helyére, igaz ott is nehezen alszik el, mindig be kell adogatni a cumit, meg vissza tenni az alvókáját a fejéhez. Mindketten szundikendővel alszanak. Lacika vacsi után este viszont azonnal kidől.:)

Reni, remélem rendbe jöttök. Himlő ügyben mi a helyzet? Mi is megyünk csípőszűrésre majd valamikor.

Hát lányok, ez a férj téma elég húzós tud lenni. Nálunk is vannak veszekedések, bár sokszor leginkább amiatt, hogy mindenki fáradt. A fejések miatt Nekem nem sok időm jut a házimunkára, este Ő mosogat, igaz napközben egy fejést kihagyok, mert még mielőtt felkelnek le tudok fejni, a lényeg, hogy a napi 5 meglegyen (mert ugye mi nem cicizünk már). Így amikor ki teszem a kincseimet ebéd után a folyosóra aludni, el tudok mosogatni és még ebédelni is marad időm. De estére megint van bőven cumisüveg. :) Este együtt etetünk.
Most, hogy többet alszanak egy kicsit kipihentebbek vagyunk. Napi 6 órát alszok kb.
Szerencsére a férjem nem várja el, hogy minden sírásra ugorjak. Nem is tudnék, főleg, ha együtt teszik azt. (Estefele "őrülnek" meg egy kicsit, addigra már Ő is itthon van). Álljatok ki Magatokért. Csak azért nem szabad a gyerekeket kikapkodni az ágyból, mert nem tetszik a sírás. Inkább többször felveszem, megnyugtatom, vissza teszem arra a helyre, ahol éppen van (járóka, játszószőnyeg). Éjjel csak simi, puszi, odahajolás a fejükhöz.
Persze nem az alapelvekre mondom, teljes joggal Mindenki Maga dönti el, hogyan neveli a gyerekeket, a lényeg, hogy jól érezzük/érezzék Magunkat/Magukat.
Reggel van, hogy Én is velük aludtam, ha volt rá lehetőség, hiszen ilyen szerelem nincs mégegy ;)
Az anyukáké a fő nevelési döntés ;)
A férjek támogatása persze nélkülözhetetlen. Ha Lacim nem lenne, már tuti kiakadtam volna egy csomószor. :)

Puszi Mindenkinek
demtimi
Szarvas
 
 


Kispocc gratulálok, Katyus nagyon édesek a babák


Emi szerencsésen megúszta , de még bármi lehet


Laura elég nehezen viseli , biztos nagyon viszket neki , mert sokat dobálja magát az ágyban , sokszor megfeszíti magát , láza szerencsére nincs , a fején meg az arcán nagyon sok pötty van a testén is van , de nem olyan sok a lábán kevés

renianya
Szentendre
 
 


Majoranna! A Mecsek teat 1 honaposaknekem már lehet adni, édeskömény és kamilla keverék... én is kaptam anno csecsemő koromban kamillat... Vmire biztosan jó :) Max arra, hogy szomjúság miatt ne logjonak annyit rajtam :)
Az infacolt gyógyszertárban lehet venni...
Nekünk már pár hete kezd beallni, hogy olyan 9 körül alszanak..., majd fél 2-fél 3 között van egy szopi és reggel... 5-6 körül. Azért ez már jobb, mint az első hetekben, mikor állandóan etettem.
Timi! Most próbálom én is, hogy nem kapom ki őket az,ágyból rögtön... Elég nehéz, mert ki tudja miért sír... Lehet egy bufi bántja... De muszáj vmit csinálni, mert jövő héttől már lesz olyan, hogy egyedül leszek... És meghulyulok, ha nem vigyázok :)
Most vettem én is eszre, hogy megugrott a tej fogyasztás. Van olyan, hogy szopi után meg 90 ml tápszert esznek :$ durva... Tegnap pont lemertem Adél 90- et szopott,, majd evett 90 tápszert :$ egy kajára majd fél l tejnek kellene lenni? Ki győzi ezt? :$ kicsit tartok tőle,, hogy így egyre kevesebb tej lesz, de hát most hagyjam üvölteni? :$ meg hát a mellem is kész van a sok szopitol :(
Ezek szerint mindenkinél az este a kritikus időszak sírás szempontból
Reni! Te is hagyod néha sírni őket? Vagy neked milyen elveid vannak?
katyus777
Budapest
 
 


Sziasztok!
Jaj, olyan jo hogy mindig megosztotok tapasztalatokat a kesobbiekrol! Jo tudni, hogy lesz majd olyan amikor nem 2-3 órákat alszunk. Persze minden faradtsagert karpotolnak a kismanok de néha, foleg estenkent azert nagyon nehez tud lenni. Mondjuk szerintem nekem ez az idő meg a tel se tesz jot mert eleve sokkal faradekonyabb vagyok ilyenkor.
Egyebkent a ferjem nekem is sokat segit, furdet, pelenkazza őket, ejjel o is etet, megmelegiti a lefejt tejet stb. Meg most meg anyukám is besegít, minden háztartási dologba. Azokra mar végképp nem lenne se időm se energiam.
majorranna
 
 


Sziasztok!!
Látom mindenki elfoglalt...
Mi hétfőn kiprobaltuk élesben a babakocsit, elmentunk a viragoshoz. :) végig aludtak... Tesóm segített elmenni velük.
Tegnap egész nap egyedül voltam velük, hát nem semmi munka volt. :)
A hátam eléggé fájt. A levegőzés után aludtunk egy nagyot..._ ez volt a pihenés Hajat úgy mostam, hogy közben a hordozobol. Neztek :))
Ma is tervezem, hogy sétálunk a ház körül...
Ti is észrevettétek, hogy a babák koszorulik a torkukat,mintha így beszelgetnenek egymással?
Hogy vagytok?
katyus777
Budapest
 
 


Sziasztok!

Tök ügyesek vagytok Katyus, hogy kimerészkedtetek! Pont ma mondta a férjem, mikor ránézett a babakocsira, hogy alig várja már, hogy tologassuk őket :) Megértem, hogy lefárasztott, hogy egész nap egyedül voltál. Én eddig csak pár órákat voltam velük egyedül, de az is húzós volt, főleg, ha egyszerre sírnak, mert egyszerre lesznek olyan éhesek, hogy egyikük se tud várni egy percnál többet :) Ők is köszörülik, igen, olyan jópofa. Nagyon szeretem az arcukat nézni, mert olyan mimikájuk van, hogy nagyon jókat derülünk rajta. Ma mind a ketten óriási szemekkel nézegettek. 
Nekünk most a szopival gyűlt meg a bajunk. Annyira, hogy tegnap már nem is nagyon tudtam őket mellre tenni, mert annyira berepedezett mindkét mellbimbóm, hogy csillagokat láttam a fájdalomtól. Szerencsére fejésnél nem fájt annyira. Így tegnap kb. egész nap cumisüvegeztünk, aminek nagyon nem örültem, mert Samu már így sem fogadja el néha a cicit, nem találja, nem tudja bekapni, és ettől tök ideges lesz és sír. Akkor is ideges lesz, ha bekapja, szívja és nem jön rögtön tej. Gondolom, mert megszokta, hogy a cumisüvegből rögtön jön. Nagyon el voltam/vagyok emiatt keseredve, bőgtem is egy csomót, hogy nem igaz, hogy van egy csomó tejem, és nem tudom őket rendesen szoptatni. De aztán ma felhívtam egy szoptatási tanácsadót, aki holnap már jön is, remélem tud majd nekünk segíteni. Egyébként ők is nagyon sokat esznek, főleg Samu, van hogy 100-at megeszik, ami számomra teljesen hihetetlen volt, hogy egy két hetes babána hogy fér ennyi. Hanna még nem nyerte vissza a születési súlyát, de talán most már pár napja ő is beindult, és elkezdett hízni. Egyre többet eszik ő is. 
Nálunk most a sláger, hogy tegnap egymás felé fordultak és összebújtak :)
Többiek jól vagytok?
majorranna
 
 


Sziasztok!!

Majoranna! Nekem is a szoptatassal van a legnagyobb gondom. :( Ez a sok mellen töltött idő kikesziti...
1-2x/ nap én is szoktam fejni, vagy tápszert adok, hogy könnyebben legyen. Nekem is lelkiismeret furdalasom van e miatt, pedig nem kellene... szörnyű, hogy 2 hónapja így szoptatok :(
Kíváncsi vagyok mit tud segíteni a tanácsadó... Majd megirod?
katyus777
Budapest
 
 


Jah, a cumisuvegre azt tudom javasolni, hogy amikor bekapna nyissa ugyanúgy nagyra a száját, mint a cicinel...
katyus777
Budapest
 
 


Nálunk Eminel volt ugy, hogy nem akarta nyitni nagyra, és szóltam a férjemnek, hogy így etesse, mert lemondhatunk a cucirol, ha megszokja, hogy így is kap kaját... Segített!
A mellre próbálom most a bepantent, hát. Semmi javulás nem tapasztaltam 4 napja... :$
Az a baj, hogy 1 rossz mozdulattal tönkre tudjak tenni a pár napos gyogyulast is. Pl: vákuum alatt nyújtózik és kinyomja a kezével a cicit... Az nem vmi jó érzés...
katyus777
Budapest
 
 


Sziasztok!
Na, volt nálunk a szoptatási tanácsadó, nagyon aranyos volt es tökre megnyugtatott. Azt mondta, hogy szerinte nincs Samunak cumizavara csak egyszeruen nehezebb mellre tenni. De a cumisuveget nem javasolja mert mondta h az első 3 hónap nagyon érzékeny ebből a szempontból, ilyenkor tanuljak meg h honnan jon a kaja... Azt mondta h ahogy erősödnek, ugy fognak jobban szopizni es nem lesz szükség majd pótlásra meg fejesre se. Megmutatta hogy hogy kell őket helyesen mellre tenni, igy Samuval is egyszerűbben ment es megmutatta hogy hogy tudom őket egyszerre szoptatni. Szoval hasznos volt nagyon, remelem athidaljuk most mar a nehézségeket, bar szerintem a cumisuveget nem fogjuk tudni maradéktalanul elhagyni, de ha csökken én mar Anna is orulok :) ja es azt is mondta, ez nagyon tetszett hogy mivel pont most van a terminusuk (jan 12-re) voltam kiírva ezert ezek most nagyon érzékeny napok es mivel ok csaszarosok voltak es nem kerültek rogton mellre es borkontaktusba, csináljuk meg veluk most, h meztelenül, csak egy pelenkaval betakarva tegyem őket a hasamra es fel fognak kuszni a mellemre. Egyebkent tenyleg érzékenyebbek, tegnap Samu mellettem aludt csak el ejjel, szopizott közben. Vegig a mellemen volt. Hanna ma volt nagyon bujos es most este o is csak az apjan volt hajlando elaludni.
A kirepedezett mellbimboimra azt mondta h az nem annyira vészes, én meg arra gondoltam h jezusom, van olyan akinek meg ennel is rosszabb? En mar igy is csillagokat latok néha szoptataskor...
Ugy szeretnem ha menne a szopi mert ugy tenyleg annyira meg tudnak nyugodni. Meg hat csak ez lenne a legjobb nekik... Meg hosszu tavon nekunk is a legegyszerűbb mert nem kene folyton fejni, sterilizalni stb.
majorranna
 
 


Tegnap voltam masszazson, hú de jó volt. Sajnos estére már nagyon fáj a hátam, remélem segít vmit... Adél meg előtte szopott, közben fejtem Eminek.... Nézte is mit csinálok :)
Amúgy a tandem szopi egyre nehezebb. Olyan nagyok, alig férnek el... És egyre igagabbak, mindig sasolnom kell őket, nehogy huzgaljak a cicit :$
Emi tegnap pelenkazanal rám mosolygott, vszinu véletlenül, de olyan jó volt :)
Már sokat mindokazok, és incselkedek veluk, sztem tetszik nekik :)
Tegnap is egyedül voltam velük, és Ügyesek voltak. Egy óra volt sirosabb, de nem volt vészes ;)
A,levegőn elalszanak, így kiraktam őket a teraszra és én addig ebedeltem :) beindulnak a praktikusabbnal praktikusabb dolgok ;)
Tobbiek jól vagytok?
katyus777
Budapest
 
 


Egy cipőben járunk Majoranna,, ami a szoptatast illeti... Már kezdek én is megbaratkozni a gondolattal, hogy ha nincs más megoldás, mint a kiegegeszites és néha a fejes... Muszáj vmit kitalálni, mert már attól félek lelki alapon fog apadni a tejem, mert fáj a szopi... El kell fogadnom, nincs más...
katyus777
Budapest
 
 


Hat igen, a hatam nekem is szokott fájni. Az állandó emelgetes, kézben tartás, szoptatás, ha velunk alszanak akkor én mindig az oldalamon alszom es ugy van az egyikük hozzam bujva. Szoval nem a legkényelmesebb. Használt a masszázs? Mar az is tok jo hogy kicsit el tudsz szakadni otthonrol! Nem voltal nagyon magányos az egesz napos egyedulletekkor? En eddig meg csak max 4-5 orat voltam veluk egyedül, amikor nem is az ellatasuk volt nehez hanem hogy olyan magányosnak ereztem magam. Persze egesz nap egyedul lenni veluk nekem meg nagyon zuzos lenne. Most amikor nincs itt senki, semmi mast nem tudok csinalni mint etetek, bufiztetek, pelenkazom, altatók. Se egy mosás se egy mosogatás.
Most mar tobbet szopiznak lényegesen, tegnapra vegre Hanna is behozta a születési súlyát, sot 40 grammal tul is lepte, 2940 volt. Igy mar tegnap nem fejtem. Viszont minden szoptatás kínszenvedés volt es azt számoltam egesz nap h hany szopi van meg... Es hogy remelem nem fognak repetat kerni. Ez annyira szörnyű, mikozben meg pl amikor szopi utan teljesen elalelva, ernyedten elalszanak a mellemen az fantasztikus érzés... Meg olyanokat is gondolok néha h de jo lenne mar ha vege lenne ennek a szoptatós idoszaknak. Es ez szörnyű, nem akarok ilyeneket gondolni. Tegnap ejjel mar azt is ereztem h nem er Ennyit az egesz, kapjanak tapszert, de tudom h akkor meg nagyon lelkiismeretfurdalasom lenne, ahogy néha attol is van h nem tudtam őket termeszetes uton megszulni :(
majorranna
 
 


érdekes,hogy mellettük alszol, én nem merek... a férjem szokott aludni velük néha... én így is mindig ébredésnél átnézem magam nincs-e gyerek rajtam...
használt, itt a béke tér mellett van egy medinatur nevű egészségközpont és judit nevű masszőr maszírozott (már a teresség előtt is), nagyon sokat használ.. már csak a tartásomon kellene csiszolni... mindig görnyedek, megszoktam a szoptatás miatt...
érdekes, mert pont azt éreztem, hogy azért hiányzik vki segítsége, hogy legyen felnőtt társaság. amúgy talán még több időm is volt pihenni, mikor egyedül voltam. nem oszlik a figyelem... de gondolom ezt is megszokjuk majd, és ha már ügyesebbek, akkor kokettálni is lehet velük majd...
(bocsi egy kézzel gépelek szopi közben)
nálatok hogyan megy az altatás? nálunk szopi, es a büfinél megvárjuk, hogy bealudjanak... de ez nem tudom mennyire jó... csak azért, mert ha éberen leraknánk őket, akkor tuti felébresztenék egymást...
még jó, hogy a mell nem non stop fáj... most pl. könnyebb napok vannak...
de én is néha arra gondolok bárcsak letelne ez a 6 hónap... addig tervezem...
sebed hogy van?
a szülésnél örülj, hogy tudtak sos segíteni... régen volt olyan, hogy mindkét iker farosan született.... ott nem volt divat(vagy nem is volt..nem tudom) a császár, akkor meg bele sem gondolok mit csináltak vna veled, velem... örülj, hogy tudtak megfelelően segíteni... a gyerekeknek ez volt a legjobb!! nálam is összefonták a zsinórt... és mondták, hogy nem akarom-e természetesen megpróbalni... mondhatták vna, hogy próbáljam, mert ugye idegen kezekben voltam...   de hála az égnek engedtek a megérzésemnek...
ma voltunk először 4-esben a családdal sétálni... elmentünk boltba és parkba... még jó, hogy enye január van  ti voltatok már?
katyus777
Budapest
 
 


Hat most 3 napja eleg nehez az altatás, nagyon érzékenyek a héten. Vagyis most mar mult héten. Azt mondta a szoptatási tanácsadó h lehet attol is van h múlt hét hétfőn volt a terminusuk es olyankor a korabban született babak mindig érzékenyebbek. Délelőtt szoktak aludni, aztán egesz delutan es este hol egyikük hol masikuk fent van. Ami nem zavarna, csak extran igénylik a kozelseget mostanaban, igy nagyon semmi mast nem tudok csinalni. Az este most par napja ugy allt be, h olyan 9-10 körül elalszanak v nagy küzdelmek árán elaltatjuk őket es 1 korul ébrednek. 1-ig mi se fekszünk le, akkor szopiznak meg es kb 2-tol hajnal 6-ig alszanak. Korabban volt olyan h kaja utan v közben teljesen kidoltek, néha meg most is, de amint leteszem őket észreveszik h nem cicin vannak es elkezdenek elegedetlenkedni... Szoval alvasilag most nehezebb időszakot élünk.

Ami a császárt meg a kezdeti nehézségeket illeti, most mar egesz gyorsan regeneralodom. A seb tok szepen gyugyol, meg korulotte érzékeny a bor es pl tegnap kicsit érzékenyebb volt amugy is de nem faj. Most mar nem is verzek. Ami iszonyu nagy könnyebbség volt h szülés utan par nappal elmult az a brutal vizesedes ami szülés előtt par nappal kezdődött es ezerszer rosszabb volt mint a vajúdás. Konkretan 3x akkora volt a lábam mint amugy, szornyu volt. Allitolag attol volt h ahogy elindultak lefele, vmi venat nyomtak. Na ez elmult es most mar ugyanannyi kilo vagyok mint a terhesség előtt es persze igy sokkal könnyebben is mozgok.

Alig varom h vegre mi is setalhassuk :)meg nem mereszkedtunk ki de ma 3 hetesek szoval azt tervezem h ha vmelyik nap szep, napsütéses idő lesz akkor kicsit kiteszem őket a gangra levegőzni.
Na, Hanna mar felébredt, az Apja pelenkazza ugyh készülök szoptatni.
Remelem a tobbiek is jol vannak!
majorranna
 
 


Valakinel volt olyan a babákkal hogy kiáll a koldokuk? Ugy ertem h nem teljesen simul bele a hasfalba. A védőnő azt mondta h le kell ragasztani es ma volt is itt es Hannának leragasztotta de vmi olyan brutal modon h én nem akartam elhinni h ez oke. Utana olvastam es kb mindenhol azt irjak h meg a server se kell leragasztani mert magától visszamegy. Es hbtobb kart csinal a ragasztás mint hasznot es elavult dolog. Most este le is szedtük neki mert mar tok piros volt korulotte a bor, nem beszelve arrol h alatta milyen volt...
Szoval esetleg jar vki hasonlo cipőben?
majorranna
 
 


A köldök nálunk is így volt. Iszonyat nagyot hagytak, mondták is a kórházban, hogy borkoldokuk lesz, mások pedig, hogy ne izguljak visszamegy...Szerencsére 1-2 hete megtortent,hogy már teljesen belesimul a hasba a lányoknál. 1 éves kor után foglalkoznak vele, addig kell visszamennie. Ne,izgulj, visszamegy!! ;) csak kicsit lassabb folyamat....
katyus777
Budapest
 
 


Jah és nem ragasztottuk le.
Nem azért hagyhattak nagyobbat, hogy kicsit több vér maradjon nekik? Nem tudom... Vagy csak véletlenül...
katyus777
Budapest
 
 


Nalunk Samunak nem hagytak nagyobbat csak Hannának. Orulok h ragasztás nelkul megoldódik! Mi ügye tegnap leszedtük a ragacsot, csak par orat volt rajta de ma meg mindig tok piros a bor a pocakjan plusz jottek ra apró kiütések is, gondolom ahogy irritalta a leukoplast... Eleg mérges vagyok a vedonore miatta. De a lenyeg h nem kell ragasztani :)
majorranna
 
 



Sziasztok


minden rendben van nálunk , szerencsére Emi meg Lilla nem kapták el a bárányhimlőt , Laura elég jól viselte


amúgy igen van , hogy szoktam őket sírni hagyni , nem rohanok azonnal , meg persze nálunk nem mindig tudok menni hozzájuk


nálunk elég sokáig kiállt a csajok köldöke , de nagyon durván, igazából ragasztani sem kellett nekik , mert visszahúzódott saját magától , mára 5 hósak a csajok és nagyon szép már nekik


hétfőn megkapták a 4 hós oltást amit nagyon rosszul viseltek most nagyon sokáig sírtak , Emike be is lázasodott tőle , de másnap már semmi baja nem volt

renianya
Szentendre
 
 


Sziasztok!!
Nálunk is most volt a 2 hónapos oltas. Kicsi hőemelkedése volt a lányoknak és nehezen aludtak el, sírtak :$
Ma már nyugodtabbak.
Vajon a többiek hol vannak elveszve?
katyus777
Budapest
 
 


Biztos el vannak havazva. En is mindig szoptatás közben irok de csak ha nem vagyok egyedul es a másikat vki lefoglalja.
Katyus, a két hos oltás az a 2.? Az melyik?
En most ejszaka ota megint a szopival szenvedek, kb egesz ejjel fent voltam mert folyton enni akartak es ez ma is folytatodott. Samu nagyon kis mohó es sokat bukik pedig bufiztetwm közben meg tobb részletben szopizik. Nincs vkinek vmi bevált ötlete ezeken kívül bukásra?
majorranna
 
 


Majoranna, nutriton (sűrítő anyag)! Szoptatásnál macerás, de bukásra Nekünk bevált! Kérdezd meg a védőnőt, orvost. Ezt szokták ajánlani. Én kanállal adom 20 ml anyatejbe keverve kb. 2 hónapos korától azt hiszem :) Mondjuk Én kanalanként öblítem Neki tejjel a cumisüvegből :), mellből nehezebb lehet.

Igen, el vagyok havazva, ne haragudjatok! :D
demtimi
Szarvas
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?