Új privát üzeneted érkezett!

Hello!
Na látom beindult a topic!!KépHelyes!!!

Marq!
Adrival teljesen egyetértek,inkább örülj hogy van valaki8a párodon kívül)akire teljes nyugodtsággal rábízhatod a kislányod,neki is jobb ha nem "láncolod"magadhoz.Hidd el nem fogja az a picilány felcserélni a szerepeket,nagyon jól tudja hogy ki az ANYA és ki a nagyi.
Én a Márkot is tudatosan úgy szoktattam hogy 6 hós korától rendszeresen vigyázott rá az anyu,mert tudtam hogy mikor egy éevs lesz kezdődik a sulim.És mondhatom nagyon bevált mert minden héten min.egyszer vagy kétszer márk követeli hogy ottalszik anyuéknál.Gondolhatod hogy ki van nyalva a.....és imád ott lenni.Nekem is jó érzés hogy tudom hogy a lehető legjobb helyen van,bizonságban és én meg el tudom intézni a dolgaim vagy éppen suliban vagyok mint te.Mostmár Kristóf is veszállt a bandába,ő is megy a Márkkal anyuhoz ha suli van vagy vizsga(vagy tanulás)Persze ő most egy kicsit nehezebb eset mert ahogy írtam elég anyás de szép fokozatosan helyreáll.Ahogy Adri is írta,így sokkal társaságkedvelőbbek leszenek és nem érzik majd magukat bizonytalannak az anya hiányában sem.
Most is anyunál vannak a gyerkőceim mert pénteken vizsgázom és tanulnom kéne.

Adri!
Nekem is leugrottak a kilók,tényleg lassú folyamat volt de így legalább hosszantartó is.Nme igazán fogyóztam csak aerobicozom rendszeresen és nem eszem édességet és fehérkenyeret.Olyan jó érzés hogy jó rám minden ruha!KépKépKépPersze a "pudinghason"még dolozni kell ,de remélhetőleg orvosolható némileg a dolog.

Andi!
Igen adok Kristófkának Cebiont,Márknak pedig Vitacolánt.Régebben mi is szedtük a Bérest(nem is tudom miért hagytuk abba?).


Nagyon ügyesek a gyerkőcök,Kristófkám elég lusta.Hátról-hasra és hasról-hátra fordul de nem hintázik vagy kúszik.Forog ő is körbe.Csak lesek hogy miket írtok.De nekünk is azt mondta a doki hogy nincs lemaradva(úgy látszik nem csak én aggódok hanam Andi isKép)Ja és nem akar a lábára állni sem ahogy tartjuk a hónalja alatt.Márk már 2 hósan lábra állt és ugózott.Nálatok??Úgy látszik Kristóf megfontolt fajta,semmit nem siet el.
Hello
Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!
Marqueza!Szerintem se aggódj,persze,hogy hiányzik a babád.De jó az,ha mással is elvan,mert bármikor történhet valami,ami miatt el kell menned kicsit hosszabb időre és ha nem szokja meg,akkor nagyon megtöri.Sajnos Gergő is,amikor kórházban voltam Zsófival,belezakkant kicsit,pláne,hogy még szopizott is a drága.Nehezen viselte a helyzetet,ettől én is szenvedtem.Azért is jöttünk haza a harmadik napon.

Adrienn!

Köszönjük szépen a jókívánságokat!
Gratulálok a súlycsökkenéshez,nekem csak álom marad.Persze a terhesség előtti súlyomat már rég visszanyertem,már ha ezt nyereménynek lehet tekinteniKép,de még így is egy 10-es lemehetne.De úgy tűnik én már így maradok örökre.

Gyönyörűek a gyerekek,látszik,hogy szeretik egymást.Kép

Andi!Megvolt a kóstolás?Hogy ízlett?
Gergő nagyon régóta rossz evő,de olyan szinten,hogy semmilyen gyümölcsöt,zöldséget nem eszik.Ma nem volt időnk almát reszelni,így előkaptam egy üvegeset.Amikor leűltem Zsófihoz,Gergő elkezdett sírni.Adtam neki egy kiskanalat és egy üvegből cseresznyéztek(almáztak.Fel kellett bontanom egy másikat,mert mindketten csak úgy nyeldekelték.Kép

Panni!

Zsófi nem rugózik,viszont amint talajt ér a lába,rögtön kinyomja magát és álldogál.Már előre is mászik,különösen,ha meglát valamit,amit nagyon szeretne magkaparintani.Ez általában Gergő valamelyik autója.Kép
Tanultál sokat?
Most csak Zsófiról van képem letöltve,majd Gergőről is töltök.jaj képzeljétek talált Gergő valahol egy rágógumit és természetesen a hajában lelt végső menedékre.Hogy miért pont a hajukba pakolják azt a gusztustalanságot,fogalmam sincs.Ki kellett vágni,közben Gergő üvöltött mint akit nyúznak.Most gyönyörű a feje,megyünk fodrászhoz,hátha tud vele kezdeni valamit.
Kép
Kép
ari3
 
 


Sziasztok!

Na szép, pont akkor írtok ennyit, mikor öt percre tudunk csak hazaugrani. KépKépKép(a felújítás..., már alig várom, hogy végre itthon legyünk!!!!!)
Lányok! Olyan jó, hogy így megnyugtattatok a sulibamenéssel kapcsolatban! Amióta a kérdést írtam, azóta egy picit lenyugodtam, de azért most jó volt olvasni, amiket írtatok. Igen, szüksége van Lucának arra, hogy nélkülem is ellegyen egy kicsit, szerintem ez az egész nekem (volt?) nagy trauma, nekem kell hozzászoknom ahhoz, hogy időnként nincs velem.

kilók: én szülést követő egy héttel már újra 54 kg voltam. Én azóta híztam sajnos! Öt kilót! Szinte nem is merem leírni. De le akarok fogyni, mert nincs pénz új ruhatárra. Na jó, nem ezért, hanem mert úgy érzem, mintha meg akarnának pattani az erek a lábamban. Meg azért, mert utálok per pillanat tükörbe nézni. A Norbi féle módszerrel próbálkozom. Na megyek, mert a férjem itt pattog a hátm mögött, hogy nem netezni jöttünk hazaKép
Gyorsan még annyit, hogy Luca 6,5 hónapos, és csak hasról hátra fordul, mást nem csinál. Már úgy várom, hogy megint csináljon valami újat. Én 15, a férjem 16 hónaposan kezdtünk járni. Na most ezek után értehető Luca tempója. Na muszáj mennem, pedig még tudnék írni.
Jók a fotók, szépek a gyerkőcök!!!
pussz, marq

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 

 
 

Hello!
Na túl vagyok a vizsgámon,4-es lett!!KépMindig úgy parázok,most is és persz e férjem a 4-es hallattán megint jól"letolt"hogy ezért féltem ennyire,hiszen tök jó lett.De ez azért sokszor szerencse is,tudtam egy kicsit puskázni is(igaz szóbeli volt,de azért megoldottam...)Azért durva volt hogy a szülinapom estéjét tanulással töltöttem,mert csüt.-ön voltam 29 éves.De ez még huszon...KépKépKéphi-hi
Ari!
Mostmár egyszer-kétszer fokozatosan Kristóf is kezd ráállni a lábára,de közel sem olyan tempóban mint a Márk.De látszik még ebben sem egyformák..


És Krizsikém nagyon ráérzett a gyümik és főzelékek ízére.Tízóraira megeszik egy egész üveg gyümit,ebédre meg egy egész üveg főzelékfélét.Én nem pepecselek neki,Hipp-et adok,nincs időm még neki is főzögetni(elég a Márknak).És a Hipp tényleg jó szerintem,bio,megbízható termék.Márk is nagyon szerette.

Küldök én is képet.
Hello,Panni
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Marqeza!Nyugi!Gergő is csak 7 hónaposan fordult meg,űlni csak 8 és fél hónaposan,felállni meg 15 hónaposan állt fel először.Mindegyik gyereknek meg van az egyéni fejlődési menete,hacsak nincs probléma,akkor hagyni kell.Mi Gergővel voltunk Neurológusnál is,amikor 6 hónaposan még nem fordult hasra,de egy kis nyki és háti hipotónián kívűl nem talált semmit.Azért három havonta mentünk controllra,de nem volt gond.

Panni!
Nagy-nagy gratula a 4-eshez,ez nagyon jó jegy,pláne így,hogy két kicsi gyereked van.
Jaj,nagyon édesek a képen,hogy hasonlítanak egymásraKép
Én sem fogok főzögetni,a mi ebédünket is rendelem.Az üveges gyümit még Gergő is megeszi,pedig ő aztán semmi gyümölcsöt,zöldséget nem hajlandó.Kép
ari3
 
 


Sziasztok!!!

Gyönyörűek a gyerkőcök! Andi, Marq, Tőletek is kéééérünk kéééééépet!

Én folyton "el vagyok havazva", ma megengedtem magamnak azt a luxust, h. bekukucskáljak.Kép
(Aztán megyek hajatmosni. Megnöveszteném olyanra, mint volt, de utálom, h. megint kétnaponta kell mosni, és a vége tök száraz...Bocsi, h. off vagyok)

Panni, Marq,
hogy a fenében csináljátok a sulit a baba, babák mellett?

Panni, Aranka,
Marci kukiját újabb négy hétig kell kenni, s vakszeg végleg rendbejön. Még tehát nem merem elkiabálni, de tán a műtet megúsztuk...Kép

Andi,
én a gyerekeknek nem adok semmit csak a Vigantolt Natinak. Kezd bátrabb lenni Nati anyósomnál is. talán lassan alábbhagy ez a szeparációs szorongás, s mire arra kerül sor, ő is könyörög, mint Marci, jogy menjük a Mamihoz (kertes ház, "hátálmás pojszívó" és társai csábereje...Kép)

Aranka,
Zsófi gyönyörű, és a másik topikban (láttam, h. írtál) olvastam, h. már ül? Ez igen!

Én egy kicsit ki vagyok purcanva. Nati már egy bő hónapja ébred éjjelente többször is. Ráadásul egy hete köhög, a doki sem tudja, mi a baja van, meg az ilyenkor emlegetett kutya se...Kép

Naponta egyszer eszik a tejcin kívül mást Nati, persze akkor is szopival öblítjük le.Kép Lehet, h. egy második étkezést is be kéne vezetnem? Vagy az idegrendszere fejlődik - túl sok az élmény? De szopizik is minden alkalommal...

Olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégse? Kép

Más:
Jó lenne már Apával kettesben egy órácskára kimozdulni, de ez majd a jövő zenéje, s bár imádom a két kicsi virágomat, szívesen kivennék most egy nap szabit.Kép Ez még nem a tavaszi fáradtság, ugye?Kép

Panni,
boldog szülinapot utólag is.Kép

És magamnak is mondom, h. ne tűnjünk el!Kép
Adri
Vendég
 


Szia Adri!

Én azon vagyok,hogy ne tünjünk el!Kép

Jó lenne,ha megúsznátok a sebészt,remélem a krém segít.Mennyi idős most Marci?Bocsi de nem fog az agyam,egy hete az alvásom szinte a nullával egyenlő.Kép
Felváltva ébrednek,tegnap már,mivel apa nem volt itthon,magam mellé vettem őket,hátha akkor egy kicsit tudok aludni,de így meg nem tudtam tőluk megmozdulni,mert mindkettő rámtapadt.Vennem kell egy nagyobb ágyat,bár attól tartok,akkor sem lenne több helyem.Kép

Nem biztos,hogy már be kellene vezetned egy másik étkezést,gondolom csak egy fejlődési szakaszban van Nati.
Zsófi még mindig nem nagyon akar kóstolgatni,például ma sem kapott a szopin kívűl semmit.Majd holnap megpróbáljuk a sárgarépát.
Igen felüllt.Aznap kétszer is,de azóta nem.Viszont négykézláb mászik előre,gyorsan,céltudatosan cserkészi be a kiszemelt prédát,ami általában Gergő egyik féltett kincse.Kép

Kimozdulás.Jó lenne,de jó lenne.
Bár nem tudom én hogyan viselném.
Csütörtökön voltunk egy Babaszobás talin az állatkerti játszóházban,nagyon jó volt.Voltatok már?Szuper hely,a gyerkőcök imádták.
Jön úgyis a tél,jó lesz ide eljárni.
Na megyek próbálok aludni,bár amíg a hsz-t írtam kétszer kellt fel Zsófi,Gergő egyszer.Kép
Kép
Kép
ari3
 
 


Szia Aranka,
olyan gyönyörűek!!!!

És Zsófi ilyen ügyes? Nagyon gyorsan fejlődik! A haján meg csak ámulok!

Játszóház? vidéki vagyok.Kép

Natinak tegnap este adtam vacsit, de így is ébredt. Szóval teszteltem is, h. igazad lehet.

Marci pénteken lesz 3 éves. Hihetetlen, hogy megy az idő!

AlvásKép Azért valahogy próbáld meg...

Jó éjt, sok folyamatosan átaludt órát!
Adri
Vendég
 


És már szerettem volna kérdezni: mi van Gabival?Kép
Vendég
 


Szia Adri!

Én is csak a diliházat ismertem eddig,legtöbbször még most is az van itthon!Kép
Húú,mekkora foacskád van már,megy majd oviba?
Zsófi ma délben szopi után megevett egy adag alma-banánt.Viszont nagyon szenved,nem kap megint rendesen levegőt az orrán.Kép
Ti jól vagytok?Nem voltak betegek a csemeték?
Az alvást én próbálom,de nem hagyjákKép
A párom elment hajnalban dolgozni,7-kor arra ébredtem,miután Zsófit 6-kor viszzatettem az ágyába,hogy Alexa csempészi ki a szobából és már Gergő is az ő szobájában van.Be akarta őket vinni magához,hogy tudjak aludni még egy kicsit.Olyan édes volt,és annyira jólesett.

Gabi?

Az ügye nyomozati szakaszban van,igaszságügyi orvosszakértő is vizsgálja a kicsit.Õ talált munkát,dolgozik egy áruházban pénztárosként.
Most elvan,várja az ügy végét.ami elég fájdalmas és hosszadalmas lesz.

Hasonló átaludt éjszakákat neked is,mint amilyet nekem kívántál!Kép

Aranka
ari3
 
 


Sziasztok!
Látom két "legény" van csak talpon a gáton...KépKép
Igyekszem én is!

Adri!
Hogy hogy csinálom a sulit 2 gyerkőc mellett??????Jó kérdés.....Én is feltettem már magamnak...KépArra számítottam hogy Márk megy majd oviba és talán Kristóf mellett könnyebb lesz,de ugy e az ovi törölve mégy egy szűk évigKépTehát a válaszom kulcsszava az ANYU.
Minden konzultáció alkalmával ő vigyáz a fiúkra,és minden vizsga kor ő van velük.Azért nem a férjem mert neki keresni kell a pénzt(sajna).Ja és amikor tanulnom kell vizsgák előtt,na akkor is az anyu van velük...Már Márkot korán ehhez szoktattam,és mára mondhatom hogy kívételes kapcsolt van közte és anyu között.Már Kristóf is kezd ugyanebben a helyzetben lenniKép
Néha besokallok azt mondom kész...de utána folytatom.Már csak(!) 2 évem van,és hát muszály!!Így a GYES alatt ingyenes a suli,és sajna nekem ezt is szem előtt kell tartanom ezért vállaltuk ezt így.

A kimozdulás apával nekünk se ártana(szülinapm óta szeretne elvini egy moziba vagy vacsizni)de a közeljövőben nem hiszem hogy összejön mert csüt.-ön megszült a tesóm és anya ott segít egy darabig(meg persze vigyáz a fiaimra a suli miatt).
Egyébként 2950gr-mal született anyu immár negyedik kisunokája,Ábel nevet kapta,Szetnt István kórházban.3 héttel előbb érkezett de minden rendben,ma jönnek haza.Van babutánpótlás a családbanKép

Ari!
Hol van az a játszóház az állatkertben???
Ma nálunk is a nagyágyban kötött ki a Kristóf,ja és persze a Márk már eredetileg ott aludt el..KépÉn is néha azon gondolkodom hogy kéne egy óriás ágy...Egyébként Kristófnál ez volt az első alkalom,kiváncsi vagyok rászokik-e..
Alexa milyen kedves,figyelmes!

Gyerkőckék nagyon szépek!!!!!


Megvettük Márknak a VUK-ot,annyira tetszik neki,eljesen odavan érte.Olyan édes!Egyébként ő nem nagyon nézett eddig TV-t(elveim miatt).De úgy gondoltam ez annyira aranyos kis mese,talán ő már fel tudja dolgozni a kis képzelőerejével,agyacskájával.El is határoztam hogy ha veszek is,csak régi igazi magyar meséket veszek neki dvd-n.Amúgy meg jobban szeretem ha olvasgat(könyvet nézeget)de bevallom néha jól jön egy kis nyugi amikor mesét néz...

Na sziszatok,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Végre itthon!!! És végre netközelben!!!Kép
Nagyon szépek a gyerekek! Zsófinak jó sűrű a haja már most. Marci meg éljen soká (még vagy 90 évig) egészségben, szeretetbenKépKép Ari! Milyen aranyos a nagyjányod, hogy kicsempészi a kicsiket! Ez már igazi segítség.

Adri! Kérdezted a sulit. Hááát. Nekem még ezen kívül egy évem van. De jövőre, azzal együtt, hogy szakdolgozatírás lesz, szerintem könnyebb lesz. A mostani nagyon húzós (matek+pénzügytan szigorlat, brrrrr) Egyébként a tudata rosszabb, mint csinálni. Hogy Lucát többször is anyura kell hagyni (még mindig itt tartokKép)A férjem pénzt keres, ő nem tud vigyázni. Én nagyon lusta vagyok, ami a tanulást illeti. Ált. vizsga előtt 2-3 nappal inkább szinte semmit nem alszom és tanulok, minthogy folyamatosan tanuljak. Kivéve a matekos tárgyak, abból muszáj korrepre járnom. De nagyon-nagyon el tudnám képzelni, hogy milyen lenne a gyed tanulás nélkül!!! Míg Luca alszik, rajzolgatnék, festegetnék, rengeteget olvasnék, mint tinikoromban. Sajnos ezeket így is megteszem többnyire, oltári lelkiismeretfurdalással, hogy miért nem tanulok inkább...

Ari! Nagyon ügyes Zsófi, hogy már mászik, ül! Luca is mászogat néhány napja. De még csak olyan lightosan.

Panni! Nekem is az (volt) az elvem, hogy a gyerekem nem fogja egy jó pár évig a tv-t nézni. De már feladtam. Néha extra nyűgös Luca, van hogy már semmi nem segít, hiába verselek stb. Ez általában esténként van, mikor mondjuk nem aludt eleget délután. Amíg a fürdővizét előkészítem, néha odaültetem a tv elé. Kb. heti 1-2 alkalom van ilyen, néhány perces tvnézés. De ez még nem baj szerintem.

Bár Luca tápszeres, ő se nagyon akar kóstolgatni. Szorítja magához a jól megszokott cumisüvegét, ilyenkor majd megszakad a szívem. Neki az a cici. Õ ahhoz ragaszkodik. A védőnő meg izélget, hogy tanítsam pohárból inni. Hát nem fogom tőle megvonni a műcicit, legalább ez legyen neki, ha már az igaziból nem jött! Egyébként tök soxor álmodom azt, hogy szoptatom Lucát és annyira jó érzés álmomban, hogy meg tudom neki ezt a fajta közelséget, meghittséget adni. Szóval még mindíg bennem van ez, és olyan rossz néha tudni, hogy ez az, ami tényleg soha nem fog bekövetkezni. Na jó, abbahagyom, a férjem azt mondja, hogy rengeteget tudok beszélni. Úgy látszik, írni is. Képet majd legközelebb felrakok, pussz

Marq

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Sziasztok!

Panni!
A játszóház a církusz bal oldalán van.Ki van írva egy kis boltíves bejárónál,ott kell bemenni,és egy kacskaringós kis utcácska visz odáig.Nekem nagyon tetszett,biztosan sokszor megfordulunk még ott,hiszen úgyis jön a tél,és szégyen ide,szégyen oda,nem vagyok az a mártír anya,aki hóban fagyban sétál a gyerekekkel.Nagyon fázós vagyok,kínszenvedés nekem ilyenkor a kintlét.

Lányok.Szerencsétek van,hogy anyukátok tud segíteni a tanulás idején.Ez nagy kincs.Sajnos nekem még nem tanuláskor sem tud senk iígy segíteni,így halasztom egy kicsit a tanulást.De majd,ha kicsit nagyobbak lesznek,akkor nekilendülök.A dolgok jelenlegi állása mellett úgyis úgy tűnik,itthon maradok főállású anyaságin,akkor pedig menni fog.
A VUK-ot Gergő is szereti.Bár nem sokat szokott tévézni,de a nagy kedvenc a kisvakond.Imádja,azt kell este olvasnunk is és a plüss vakondjával laszik.Sőt van egy pólója,állandóan azt akarja felvenni.Be kell szereznem egy másikat.Kép

Marqeza!

Igen úgy gondolom,hogy nagyon meghitt tud lenni a szoptatás,de szerintem egy boldog kiegyensúlyozott anya,aki tápszerrel etetei a babáját,sokkal jobb,mint egy ideges,szoptatós mama.Nem minden a szoptatás.Van millió más meghitt összebújási lehetőség,amikor csak ti ketten vagytok és ez a legfontosabb.
ArankaKép
ari3
 
 


Hello!
Ari!
Jó hogy mondtad ezt a játszóházat,mert szeretnék Márknak ahogy csak tehetm jó programokat kitalálnio ha m,ár nem mehettt óvodába.Elszoktunk járni havonta az Ikeába,imád ott játszani,na meg én is szeretek nézelődni,vásárolgatni(ha van miből..Kép).Minden csütörtökön van itt Gödöllőn baba-mama klub,ha épp nem kell tanulnom oda is megyünk.És álétalában a babás barátnőimmel szoktunk "bababulikat"szervezni,mindig másnál jövünk össze gyerekestől egy kis nasizás,játszás stb..
A kisvakond nálunk is nagyon menő,könyvben és dvd-n is.KépKépKép

Marq!
Teljesen egyetértek Arival,hidd el ha valaki akkor én tudom hogy milyen"szörnyű"is tud lenni sajna a szoptatás.Nkem a mellgyulladás elég komoly és súlyos emlékei mai napig élénken élnek bennem és bár Kristóffal nem voltak gondok,azért végig rettegtem hogy megint előjöN.Talán érezhette és mára már le is szokott a szopiról teljesen.Fél évis szopott,úgy érzem én minden tőlem telhetőt megtettem,de valahogy mostmár nagy kő esett le a szívemről.Félre ne értsetek,tudom hogy a legjobb az anyatej meg a szoptatás,de nem m inden áron(ahogy az én példám is mutatja).Reggel este tápot kap Krizsikém,és nem gondolnám hogy ezért akármivel is boldogtalanabb lenne.Szóval ne agonizálj ezen!!!!Cumisüvegből is lehet szeretettel,meghitten eteni egy babucit.Kép
Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Most nézem hogy tele van elütéssel az irományom...bocs...Kép.itt ül a kicsikém az ölemben...Kép
Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Na mi újság,mindenki eltűnt?????KépKépKép
Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Hahó!

Hol vagytok?Kép
Bocsi,hogy én sem voltam,de nagyon zajlik az élet.Zsófi a 7.havi szülinapja után egy nappal felállt és azóta minden pillanatban figyelnem kell,mert ha elfárad,egyszerűen eldől.Persze vastag a szőnyeg,meg ha feláll visszük mögé a párnákat.Gergő is fejá kiáltással hordja mögé a sok párnát.Kép
Panni!Gergő kapott egy plüss vakondot,azóta azzal alszik,és nem teszi ki a lábát sem nélküle a lakásbólKép
Mosz Mikulásra és Karácsonyra plüss Madagaszkáros figurákat kap,az a másik kedvenc.Bár nem sokat engedem tévézni,de ezt nagyon szereti,a másik a Noddy.Kép
Úgy két három naponta nézhet egy-egy mesét.

Naaa,írjatok!!!
Aranka
ari3
 
 


Hello!
Ari!
Gratula Zsófinak,nagyon ügyi!!
Kristófkám még nem hajlandó ilyenekre...Nálunk a rugózás a sláger,meg forog egyből ha leteszem a földre.Márk is ilyenkor már felállt,de ez a picike más...

Márk állandóan azt játsza hogy ő egy oroszlán vagy tigris(imádja az Animal Planet-et nézni ha anyunál van,persze csak módjával)és ezért veszünk neki egy óriás plüss tigrist karácsonyra.Ez minden vágya.

Tegnap mikor havazott felénk(nálatok is?)tágra nyílt szemekkel figyelte Márk,én meg közben meséltem hogy ilyenkor rázza a Mikulás a szakállát...Olyn édes volt!KépKépKép
Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


küldök képet a fiacskáimról!
PanniKép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny! Aranyosak a srácok! Hogy megy a suli? Én nem nagyon tudok tanulni. Fogalmam sincs, mi lesz így a vizsgáimmal meg ezzel a hülye szigorlattal.

Ari! Nagyon ügyes Zsófi! Luca az elmúlt napokban már olyan ügyesen mászott, most pedig megint mintha többet lenne hanyatt. Megfigyeltem, ha felfedez valami új mozgásformát, csinálja nagy lelkesedéssel, aztán van hogy egész hosszú időre "elfelejti". ???
Ti mit vesztek a kicsiknek Karácsonyra? Adjatok légyszi ötleteket! (azért a kisebbeket kérdezem, mert ugye Lucával egyidősek)Kép
szió, Marq

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Hello!
Marq!
Én pont tegnap voltam a Gulliverben játékokat venni karira.Hogy a Márknak mit vettem azt nem sorolom,de ha kérdezted akkor a Kristóf ajándékait szívesen leírom.Szóval vettem egy rongy,anyag baba-könyvet,kétféle olyan játékot amit amin vannak nagy gombok és megnyomásra zenélnek(egyik telefon,másik mozdony).Tapasztalatból tudom hogy szeretik már ilyenkor a zenélős cuccokat és ezek nem nehezek,hamar megtanulják hogy hogy fog megszólalni.Igaz hogy nekünk van a Márktól is egy-két játék de akartam neki újat,ne csak mindig mindenből a használtat kapja.Szerintem nem nagyon veszek neki mást,úgyis a rokonok is elárasztják"okosabbnál okosabb"cuccokkal...

Tanulás...hát muszáj valahogy rávenni magam,főleg hogy dec.-ben kettőből akarok menniKép

Hello,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Halihó!

Panny
Én is ilyesmiket vettem Lucának. Olyan más lesz ez a karácsony, hogy már van nekünk egy kis pöttöm drágaságunk!
Hátrafelé mászik veszettül, szerintetek előre is fog valamikor? Mert így is mindent elér.

Többiek!!!Mi ez a csend????

szió, Marq

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Sziasztok!

BocsiKép
Mi Zsófinak vettünk egy nagy zenélős golyópályát,meg Fisher Price mókakockát.
Tegnap meg kapott egy Chicco aktivity asztalkát,na hát az annyira tetszik meindkét gyerkőcnek!Kép
Marqueza,fog az a kismanó előre is mászni nyugi.Gergő ebben a korban még csak éppen hasra fordult és ennyi.Bezzeg Zsófi már közlekedik a bútorokba kapaszkodvaKép

Panni,édesek a fiúk,nagyon jó,hogy így szeretik egymást,egyik ismerősömnél volt,hogy a nagyobbik utálta a kicsit,én nem is tudom mit csinálnék.Gergő rohan a párnákért,ha Zsófi feláll,hogy arra essenKépIgaz van,hogy a nagy igyekezetében éppen a párnával löki fel Zsófit,de a szándék a fontos.
Na majd este remélem jövök.

Aranka
ari3
 
 


Ari!

Zsófi nagyon ügyes!Kép Gergő után most biztosan kapkodod a fejed Zsófi tempója láttán! Luca múlt hét óta egyfolytéban dumál. Azzal kezdte, hogy bábá, aztán mamma, most meg már aba, meg avi meg vava. Olyan édi a kis hangja!Kép
Ha majd esetleg lesz időd (jól kezdődikKép), lefotóznád nekem azt az activity asztalt? De tényleg csak akkor, ha már megöl az unalom!Kép

köszi

Marq

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Szia Marqueza!

Nos,gondolom az idei karácsonyban gondolkodsz,mire engem megölne az unalom,max az unokáidnak vásárolgathatnál.Kép
Lementettem két képet,az elsőn a zongora rész,kis műanyag könyvlapozgató látszik.Mögötte van még gomba,ami körűl egy csiga forgatható,méhecskés bogyóhuzogató,békaugráltató,képtologató,golyópörgető,és mindehhez hangeffektek.A második képen a megfordított lap,amihez kockák is vannak.

Édes lehet Luca,Zsófi is elkezdett beszélgetni,vísítani,meg berregni.
Na megyek,mert itt alszik a vállamon.Kép

Ari

Kép
Kép
ari3
 
 


Ari!

Köszi a gyorsaságot! Ez valami szuper, ahogy kinéz! Egyébként nem tudom, ti hogy vagytok vele(vagy voltatok az első gyereketeknél) de én nagyon élvezem a sok mesekönyvet, meg a rágókánál, csörgőnél akár egy fokkal "fejlettebb" játékokat. Pedig nekem is megvolt mindenem gyerekként, de most tisztára úgy érzem, hogy még egyszer egy picit gyerek lehetek megint, már ami a játékot meg a mesék világát illeti. És úgy élvezem!!!Kép

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Hello!
Na örülök hogy nem halt ki a topic és itt vagyunk!
Marq!
Nálunk Kristóf sem mászik abszolút,de nem vagyok megijedve mert Márk is csak 11 hósan mászott egy hónapot, aztán egyből járt.Úgy látszik ez genetikai dolog nálunk.Egyébként Krizsikém is sokat "dumál",utánozza a tapsi,cica szót és tapsol ha mondjuk neki.Ja és elkezd ülve(mert már ül)dőlöngélni jobbra-balra ha mondjuk neki hogy "tánci-tánci".Be lehet szarni rajta ilyenkor(elnézést a kifejezésért..Kép)olyan édes!

Ari!
Nagyon klassz a kiscsaj hogy ennyi mindent csinál!Krizsi magától nem áll fel csak ha tartjuk akkor megtartja egy ideig magát(Márk már 6,5 hósan felállt).
Látszik a képen is hogy szuper ez az asztalkás játék.Mi a Playskool-tól vettünk egy hasonlót,szintén asztalkás és nagy gombokkal lehet zenéletetni,meg még sok minden de még nem bontottuk ki(majd a Jézuska hozza).Anyu vett neki egy olyan hegert ami állítólag elősegíti a mászást,direkt babáknak fejlesztve.Én nem nagyon hiszek benne mert szuerintem ha akar mászni úgyis fog,dehát tudod milyenek ezek a védőnők,folyton rémísztgetnek hogy nagyon fontos a mászás mert ugyanazon az idegpályán fut mint később az olvasás.És akik nem másznak,azok közül esetleg lehet(100.000-ből egy)aki diszlexiás lett.De mit csináljunk ha nem akar mászni?A dokink azt mondja nem kell azért ezt ilyen komolyan venni.

Na megyek mert tanulnom kéne de semmi kedvem...KépKép:_(Egy hét múlva kettőből vizsgázom.
Képzeljétek már az összes ajándék megvan,elkészítva Márkkal együtt és megvéve is,és már be is vannak csomagolva.Ilyen még sosem volt...
Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni!

Nagyon ügyes vagy ajándékügyileg.Kép

Luca egyre profibban mászik hátrafelé, és ma este fürdés előtt felült térdelésből. Kíváncsi vagyok, holnap emlékezni fog-e erre a mutatványra.

üdv, Marq

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Néhány fotó (végre erőtt vettem magam, és kicsinyítettemKép)

Kép

Kép

Kép

Kép

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Hello!
Nagyon csinik vagytok mindketten!!Kép
Olyan tök jó látni hogy pont egy súlyban,méretben vannak a gyerekeink,Kristóf is pont ekkora.Most már napról-napra egyre ügyesebb,egyre bizosabban áll,ül.
Luca karja is édes hurkásKépJó kis tüsi séró!!Kép

Te hogy állsz a vizsgákkal??

Hello,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Helló Panny!

Úgy tűnik, már csak mi ketten vetődünk erre hébe-hóbaKép
Vizsgákkal sehogy se állok. 17 tárgyam van, ebből egy!!! tárgyból tudtam készülni. Férjem csak hálni jár haza, annyit dolgozik (de ez szó szerint) anyu meg állandóan ígérgeti, hogy majd hétvégén segít (hétközben nem jön, mert dolgozik) de aztán a segítésből nem nagyon lesz semmi. Ha jön is, akkor is csak "lucázik" egy-két órát, aztán megy. Én így nem tudok tanulni, minden az én nyakamban van. De remélem Te szépen gyűjtöd a jó jegyeket az indexbe!Kép
Szeretnék boldog karácsonyt kívánni Neked és a családodnak (meg az esetleg erre tévedő hajdan volt topictársainknak)

pussz, Marq

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Kedves Marqueza, Panni, Aranka és többiek!

Nagyon boldog, meghitt karácsonyi ünnepeket, örömteli, sikerekben (a diákoknak jó jegyekben is) gazdag új esztendőt kívánok Nektek!

Adri, Nati, Marci
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Jól etlűntem, bocsánat!

Kép

Kép

Kép

Andi
psandi
 
 


Egy kis infó rólunk Kép
Levi tegnap volt 8 hónapos, ül, áll, mászik, 1 foga van, napi 2x eszik, ebéd főzi, vacsi gyümi, a többi szopi. Éjszakák nagyon rosszak, sztem a foga bántja, vagy ki tudja Kép Kép
Tesóval imádják egymást de azért nem árt résen lenni Kép

Remélem, mindenki jól van Kép Boldog Karácsonyt, csillogó gyermekszemeket, hatalmas örömkacajokat KépKép

Andi
psandi
 
 


Kívánunk mindenkinek békés,boldog,szeretetteljes karácsonyt!

Ari


Örülök,hogy mindenki jól van,bővebben az ünnep után!Kép
ari3
 
 


Sziasztok!
Utólag is remélem hogy békébe,szeretetben gazdagan talt a Karácsony!Egyszerűen nem tudtam jönni,napközben a lurkók nem hagytak,estére meg hulla vagyok.
Elég zsufi volt a karácsony,kicsit fárasztó.Főleg hogy mostanában Kristófkám csak az ölemben hajlandó létezni...Képés persze Márkkal is kell törődnöm! Én is írok egy kis helyzetjelentést..Krizsi ül,kezd mászni de állni nem akar.Egy hete kibújt az első fogacska.Napi 5x eszik(sokat!)gyümi,főzelék husival,tejpép,bab-joghurt,babatej...
Márkkal imádják egymást,egyre bensőségesebb a viszonyukKép

Marq!
Én már letudtam a januári vizsgáimat is hogy legyen egy kis pihi,vagyis egy kis tanulásmentes időszak, csak a gyerekekkel.Nekem sokat jelent hogy anyukám segít a gyerekvigyázásban,nélküle nem tudnám csinálni ,mert nálunk is sokat dolgozik a férjem.

Most időben szeretnék Boldog Új Évet Kívánni mindenkinek!!!!!KépKépKép

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok lányok!

Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánunk!
Sok boldogságot,egészséget,gazdagságot,megelégedettséget egész évben.
Puszi a ma még idei,holnap már öreg bébiknek!

Ari
ari3
 
 


Hahóó,sehol senki?Képszomorú vagyok,új év,hűtlenség?

MindenkinekBÚÉK!!!!!

Kép
Kép
Kép
ari3
 
 


Nos,úgy tűnik meghalt a topicunk.Nem érte meg a 2006-os évet?
Azért én még itt vagyok,remélve betéved valaki.
Ha nem,majd elszórakoztatom magam.Szóval,képzeld Ari,Zsófi már ügyesen közlekedik a bútorok mellett.Enni nem nagyon akar,soha nem eszik meg egyszerre egy üveg kaját.Naponta kétszer kap a szopin kívűl mást,délben főzeléket husival,este valamilyen tejmentes pépet gyümölccsel,vagy zöldséggel.De igazából a szopi a fő táplálék még mindig,és amikor kéri,felveszem,szinte kuncog örömében.
Na menj aludni,mert mindjárt ébred,most hogy jön a felső foga.
ari3
 
 


Hello!
Itt vagyok!!!!!KépKépKép
Egy ideig mindig néztem hpogy nem írt-e valaki aztán...Most itt vagyok.
Szóval vagyon ügyi Zsófi-baba!!Kristóf még mindig nem hajlandó felállni,és még mászni se akar.Négykézláb rugózik és hátrafele tolatva kúszik.Nme vagyo bepánikolva mert Márk se mászott csak egy hónapot 11hósan utána egyből járt.Igaz Márk már ilyenkor rég felállt,de nem lehetnek egyformák.
Nekünk az evéssel nincs gondunk,igazi férfi lévén ebédre két üveggel bevág a drágám.Reggel-este iszik tápot(2,5dl)tízóraira egy üveges gyümit,ebédre az említett 2 üveg főzelék vagy husi,zöldség,uzsonnára tejpép.
És tud már tapsizni,pápázni,táncizni ha mondjuk neki.Utánoz egyszerűbb szavakat(anya,apa).Szerintem Kristóf inkább szellemileg van kicsit előrébb talán,és mozgásilag lassabb.Általában mindig az egyik előrébb van,azt mondják,nem?!
Na remélem a többiek is visszatalálnak...
Hello,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Halihóóó!

De rég írtam, de látom, Ti is

Ari, nagyon ügyi Zsófi baba Kép és nagyon édes, majd tehetsz fel idei képet is róla Kép

Panny, nem semmi mennyit eszik Kristóf! Mekkora most?

Levi 23-án volt 9 hónapos, elmászik mindenhová és mindenhol feláll, néha már lépeget a bútorok mentén, de ezt még egyáltalán nem viszi túlzásba, asszem, nem is bánom Kép Pelenkázni képtelenség, mert ahogy hanyatt teszem, megfordul és elmászik... én meg utána Kép
Naponta 2-3x eszik szilárdat, ebéd főzi husival, uzsi gyümölcs, néha kölespép banánnal, vacsi maradék főzi vagy gyümi gabonával, mikor hogy. Még mindig csak 1 foga van, így a darabos kajától öklendezik, bár ma a hippes sonkástésztát falta, pedig abban is vannak darabok.
Éjszakák: átállt arra, hogy 8x ébred éjjel és csakis szopival alszik vissza, enyhén kimerültem, szóval szombat óta a férjem megy és ringatja vissza, egész jól haladunk, már csak 3-4x ébred és én csak a hajnali 5-6-os ébredésnél megyek hozzá és szoptatom meg. Remélem jutunk valamire. Egyébként tapsikol, pápázik és mondja, hogy apa, anyát esze ágában sincs Kép Hát hirtelen ennyi, dobok fel 2 képet.
Ja még azt akartam, hogy kb 1,5 hónapja szopja az ujját, előtte soha és cumit sem fogadott el. DE sznte egész nap! még etetés közben is 2 falat között! és ami a problémám, hogy 2 napja észrevettem, sebesedik ki a két hüvelykujja "töve"... hogy lehetne leszoktatni, nincs ötletetek? már cumit is vettem neki, meg mindig próbálok vmit a kezébe adni, szerencsére játék közben nem szopja.

Andi

Kép
Kép
psandi
 
 


Gyönyörüek a babáitokKép
Vendég
 


Hello!
Andi!
Hogy mekkora lehet Kristóf???Gőzöm sincs...KépSzerinetm olyan 10kg körül)Tegnap végre elkezdett mászni,annyira aggasztott már hogy nem mászott,a védőnő meg még egy páran folyton ezzel nyaggattak hogy muszály lenne mászni egy éves kor alatt,mert azoknál akik nem másznak előfordul hogy diszlexiásak lesznek mert ugyanazon az idegpályán fut a két dolog.Dehát én mindent megtettem,nem akart eddig.Egyébként Márk se mászott,ja és én se.Valszeg genetikailg örökölték(ja és én sem lettem diszlexiás)tőlem.
Mostmár gondolom hogy többet fog mozogni nyurgább lesz,mert most elég husiKépEljutott ő eddig is mindehova,kuszva vagy ülve hátrafele.Neki is csak egy foga van és a második teteje kikandikál.
Az alvással nincs gond,végigalussza az éjszakát kezdetektől,el se hinném hogy van ilyen ha nem velünk történne...
Tesóval imádják egymást!!KépKépKép

Már tervezgetjük a harmadikat.Ha lediplomázok jövőre,simán jöhetne egy kiscsajszi mondjukKépKép

Hát nekem is az lenne az ötletem az újjszopásra hogy adj valamit a kezébe evés közben(pl.egy kiskanalt)

Többiek???
Hello,Panni
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Na azért csak nincs itt akkora mozgolódás.
Nagyon szépek a gyerkőcök,és már mekkorák.Nagyon ügyesek,hihetetlen,hogy ennyi idő eltelt már.
Zsófi ügyesen közlekedik a bótorok mellett,az alacsonyabb ágyra felmászik,meg le is,és két napja kapaszkodás nélkűl álldogál néhány pillanatig.
Tanulással hogy álltok?Kép
Kép
Kép
Kép
ari3
 
 


Helo!
Jelentem Kristóf végre MÁSZIK!!!Kép
Már nagyon frusztrált a dolog...Kép
Most a következő hogy felálljon...de szerintem hamarosan megteszi mert felkapaszkodik a kanapéhoz és majdnem feláll...aztán majd egyből elindul mint a MárkKép
Amúgy betegek a gyerekek(nátha,köhécselésKép)

A tanulás megy,hétfőn lesz az első vizsgám ebben a félévbenKép

Nagyon ügyes Zsófi hogy már egyedül áll isKépKépKép

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Panni
gratula a mászáshoz Kép még teljesen időben van, nem kellett volna aggódnod Kép

Nálunk is nagy hír van, Dani végre szobatiszta lett!! Olyan büszke vagyok rá, még csak 5 napja, de alig bírom felfogni Kép(ápr. végén lesz 3 éves) ÉJszakára kell már csak pelust. Panni, nálatok mennyi idő telt el a nappali és éjszakai szobatisztaság között?

Levi túlvan a 3 napos lázon, pár napja múltak el a kiütések a testén. Most pedig élvezzük a tavaszt, csodaszép idő van!

Andi
psandi
 
 


Naaaa,hova tünt a tegnapi írásom?Hova tünt mindenki?

Boldog szülinapot minden egyéves csemetének!!!!
Zsófi már két hónapja jár,Gergő két hónapja szobatiszta.Imádják egymást mindhárman,és már verekszenek is.Kép
Kép
Kép
Kép
ari3
 
 


Hello!
Mindenkinek ÜDV.(ha még egyátalán olvassa valakiKép)
Ezer bocs hogy eddig nem jöttem,de a suli meg a gyerekek lefárasztanak egész nap.Elég hosszú ideug betegeskedtek mindketten,mire kigyógyultak én lettem marha beteg.Valszeg kijött rajtam a tavaszi fáradtság meg a stressz.

Tényleg,Boldog szülinapot minden egy éves babucinak!!!KépKépKépKép

Röviden:Kristóf mászik rendületlenül és mindenhol feláll és mindent le-ki-szét-át-fel....pakol!!!Egyenlőre nem akar járni(persze engem most ez frusztrál..Kép)Mindenki nyugtat de hát a Márk már ilyenkor szaladt én meg amilyen aggódó vagyok...Türelmesebbnek kell lennem,tudom!
Fogalmam sincs hány kg(10körül?)Fél éve mértük utoljára.Ne higgyétek hogy nem törődöm vele,csak kicsattan az egészségtől és nincs nagyon időm a csecsemőtanácsadáson várakozni egy mérésre.A dokin mindig látja, úgyhogy minden ok.Már van 6 foga,kezdi szépen használni is őket.Állandóan kunyizza a kaját ha mások esznek(nem baj hohy előtte tömte tele a pocitKép)Szóval ezzel el is árultam hogy továbbra is jó evő és továbbra is végigalissza az éjszakát a szobájába.
Márk már egy igazi nagyfiú,végre felvették oviba ősztől.Hát ő vissza-vissza szokogat a mi ágyunkba,de azért néha elalsik a sajátjába(hetente max.3x)Nagyon szeretik egymást a tesóval,nagyokat játszanak már együtt!!

Hát röviden ennyi.

Én meg kertészkedem ezerrel(füvesítünk,ültetegetek)nagyon élvezem csak hát nem mindig hagyják a lurkókKép

Többiek????????????????????


Hello,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?