Sziasztok!
Anna, azonnal felteszem a képeket, amin vagytok, vagy főleg a lánykák vannak! Ha kéred e-mailben is elküldöm az eredeti nagyságában.
Köszönöm a drukkolást az államvizsgára. Kifejezetten jól sikerült, hülyén hangzik, de fantasztikusan éreztem magam közben.
azért még nem teljes a boldogság, mert egy olasz szakmai nyelvvizsga még vár rám az angol mellé, addig csak papírt kapok a diplomámról.
Nagyon sok dolog történt velünk, főként rosszak, és folyamatosan próbáljuk feldolgozni, már 3 hete. Nem részletezem, csak a lényegek:
Csabi elvettük novemberben a cumiját, mert egy ugrabugra baleset folytán felszakította az ínyét és ömlött belőle a vér. Amúgy is már érett a dolog, bocsánat a cumisoknak, de én is úgy láttam, hogy egy ekkora nagy gyereknek már nem való a cumi. Igaz, ha csak otthon és csak alváshoz kapja meg valaki, oké.
Szóval óne cumi, ami miatt 2 hétig este könyörgés, de mindig megmutattam, hogy véres. Aztán 1 hónap után kidobtuk.
A gyerekre 3 hónap után jött rá a testvérféltékenység. Bogit sosem bántja, puszilgatja, szereti, együtt játszanak (amennyire az most lehetséges
). De nagyon hisztis volt, sokszor megcsinálta, hogy nem aludt nap közben, én hülye meg hagytam. Nem szabadott volna, hiszti árán is, de aludnia kellett volna. Csakhogy én marha nem vele voltam leginkább elfoglalva. Ez mondjuk december vége felé volt és januárban.
Kaptunk egy könyvet az itteni védőnőtől, amit elolvasva újra tanultuk a Petivel, hogy hogy kell elaltatni egy gyereket (azaz segíeni neki, hogy megtanuljon egyedül elaludni) Azonnal elkezdtük, amint leállamvizsgáztam, és bevállt. 3 nap nehézség után ment, mint a karikacsapás. Csabi egyedül alszik el a saját ágyában nappal és este is. Nem jön át aludni hozzánk, vagy ha éjjel felkel visszaküldöm és visszamegy. Persze az ébredéseknél még összebújúnk.
Kelés-fekvés: Este 8 körül kezdjük a szertartást. Bogi fürdik, eszik. Aztán Csabi fürdik és vagy mese, vagy fényképeket nézegetünk és ágyba zavarjuk. Most pl már alszik kb. 10 perce, de van úgy, hogy 9-kor már alszik, néha 10 után.
Kelés mindig 7 és 7.30 között, magától többnyire, kívétel, ha programunk van. Azért kell olyankor kelteni, mert neki eleve 20 perc kell ahhoz, hogy ébredés után magához is térjen. A szokásos dolgok: együtt egy kis pihi, új ruha, új pelus neki és boginak (minden együtt történik). Nap közben pedig csak egy szabály van! Délután 3-kor kelés!!! Max fél4. Ez azért fontos, mert csak így tudjuk időben lefektetni este. Mindegy, hogy már délben elaludt, vagy hogy csak 2-kor, 3-fél4 között fel kell kelnie. Amúgy érdekes, mert magától beállt, és sokszor már óramű pontossággal ébred.
Járunk egy kerületi bölcsinek a játszóházába. Ez úgy működik, hogy hétfőnként anyás nap van, anyákkal jöhetnek a gyerekek (max 10 gyerek). Egy óra 350 forint, és a légkör mintha oviban lennénk. A cél az, hogy idővel a kicsi egyedül a két gondozónővel legyen ott néhány órát, de azért nem bölcsi, mert egy gyereket egy héten csak max 2x vihetsz. Nekem a cél az, hogy többet legyen gyerekek között, de idővel tényleg mi is kipróbáljuk ezt az otthagyást.
Járunk továbbra is Menőmanótornára, amit ímádunk.
Voltunk bábszínáhzban, amiről csak 5 perccel a vége előtt kellett eljönnünk, kb. 40 percet nézte és azóta is emlegeti, úgyhogy idővel szeretni fogjuk.
Imádunk gyurmázni (play-doo, nálunk a homokozót helyettesíti télen), rajzolni, főzni (igaziból és velem, ügyesen adogatja a dolgokat, a tojás a kedvenc
) és mindennel szeret játszani, ha van türelme.
A mondókázás érdekes, mert rengeteg dalt ismer és tud, de nem nagyon mondja. Illetve úgy fogalmaznék, hogy igen szégyenlős lett.
Tudjuk a nevünket, hogy hány évesek vagyunk és hol lakunk, valamint hogy van testvérünk, a bogi. Illetve azt, hogy anyát és apát hogy hívják.
Csabi az idegen nyelvre egyáltalán nem fogékony, ha egy filmet angolul kezdenék el nézni (features pl), máris mondja, hogy magyarul szóljon.
Imádom amúgy, és igazi férfi, bütyköl, szerel, autózik.
Egy nagy rosszassága van, a szekrényajtó és bármilyen ajtó. Azt hallottam, hogy fiúk tulajdonsága, de már legalább fél éve (inkább lassan 1 éve) ki-be nyitogatja a szekrény ajtókat. Ehhez párosult idén a mindenféle bejárati átjárati ajtó. Hiába szólunk rá, hiába ütünk a kezére, hiába az elterelés, a fenyegetés a minden. Semmi nem használ.
Betti egyszer kérdezted, hogy sokat ül-e Csabi a tv előtt?! Hát nem, de amikor kórházban voltam, akkor nézett először életében mesét a tv-ben. A Micimackóval kezdte, Peti nem tudta mással lekötni. Azóta nézünk meséket, de mivel tv adókra különösebben nem fizetünk elő (spórolás és mert sosem tévéztünk sokat), így maradnak a dvd-s mesék, amiből az én jóvoltomból igen csak sok van.
Bogi Szépen fejlődik, ímádom a mosolyát, a szempilláját és egyre anyásabb. Ahelyett, hogy apás lenne, amint meglát jön a hiszti. Próbáljuk a hozzátáplálást, de szörnyen finnyás a kisasszony, kriminális!!! Anyatej kevés van, így kap tápot is. Nem zavar, csak az, hogy szörnyen drága!!! Egyszer-egyszer már megfordult hátról hasra és vissza, de ez még nem volt annyira tudatos. Dumál, de valami rengeteget, és főleg akkor, ha nincs közönség. Okosak a szemei, de tényleg.
Imádja a bátyját, rajta kacagott életében először, és gyakorlatilag szinte csak a Csabi tudja megkacagtatni. Nevet nálunk is, meg vigyorog, de nem kacag!
Szereti, ha énekelek, és annyira megszokta az embereket és azt, hogy folyton van esemény, hogy ha nincs itthon a Csabi (hétvégén, ha apja elviszi dédihez, ahova én nem megyek egy jóideig), akkor kell valami ramazurit csapnom.
Viszont fogékony az olasz nyelvre.
Arányosan fejlődik, hurkák vannak, de szerencsére nem olyan hájas, mint Csabi volt. (visszanézve a fényképeket eszméletlen dagi fiam volt
)
Hát, nálunk kb. ennyi.
A népitánccal kapcsolatban akartam kérdezni, hogy szerinted Zsuzsi van értelme???
Mert az ovi, ahol Csabi jövőre kezdeni fog (új törvény van, nemtom tudtátok-e, elvben 2 és fél éves kortól fel kell venni a szobatiszta gyereket)ott van német oktatás és népitánc. De a népitánc csak a nagy csoportban. És azon gondolkodtam, hogy a fiam még azt az utasítást sem tudja rendesen követni, hogy mikor ugorjon, guggoljon, hogy csinálja a mondókákat stb,akkor a tánc, hogy menne?
Mert Bencus eléggé izgága és mozgékony, lehet őt ilyen módon "fegyelmezni"? Csak érdeklődök.
Felteszem a képeket, jóéjt!