Tényleg volt már néha Blankának a fülén egy-egy pöttynyi seb. De ilyen még nem volt, hogy ennyi vér jöjjön belőle.
Eszembe se jutott, hogy ez fülén lévő sebből származik.
Pláne, hogy nem volt még nagy a körme. Szóval nem az volt meglepő, hogy kikaparta a fülét, hanem hogy ennyire és hogy ez okozta a foltokat! Eddig, ha kikaparta soha nem hagyott mégcsak pici nyomot sem pl. lepedőn.
Na, mindegy, már nem szeretném tovább ragozni. Valóban sokkal jobb, hogy csak ennyi történt.
Akkor szokta amúgy a fülét kaparászni, amikor álmos. Akkor a fülén és a haján matat + a szemét dörzsöli.
Reggel óta nem kellett lázcsillapító. Egész nap 37-37,5 között mozgott a hője. Viszont nagyon sokat aludt ma. Délelőtt 4 órát + délután még 2-t. És most este már 8 körül kidőlt.
Akkor teljesen átmegyünk az Anyatanyára?
Azt hiszem akkor a lányok fotói kilók tekintetében is csalókák, mert élőben azért látszik, hogy nincs egy súlycsoportban Rozi és Blanka.
Blanka elég dagi Rozi karcsúsága mellett.
(Akárcsak az anyukáik. )