Nálunk meg az a ciki a védőnői pofavizittel kapcsolatban, hogy költözés előtt állunk. Namost ide ne jöjjön, mert 1. kupi van, de durván, azon belül is főleg dobozok, meg zsúfoltság, 2. anyósomékkal együtt vagyunk egy lakásban, az sem valami gyerekbarát, 3. a kutyánktól nem fog tudni bejönni, mert vagy a védőnőt eszi meg, vagy a raktárajtót, ahová becsukom, amig itt van... pont nem fogom tudni kikerülni az itteni védőnőt, mert lehet, hogy csak augusztusban fogunk tudni költözni, és addig muszáj lesz megjelennem nála. Na remélem, ha direkt kihangsúlyozom, hogy úgyis elköltözünk, akkor már nem lesz neki annyira érdekes itt körülnéznie... aztán az új helyen még érdekes lesz felkeresnem a terhesgondozást, fogalmam sincs, merre van...
Én is próbálom összehasonlitgatni a terhességeket, nekem émelygés mindnél volt, kávéundor is, de az kicsit később és nem tartott annyi ideig, nem is tudom, hogy addig a pár hétig hogy tudtam életben maradni koffein nélkül.....
Illetve ami nem ugyanolyan volt mindegyik terhességnél az az, hogy az elsőnél én ájuldoztam. Kb a 7-8. héttől a 6. hónapig !!!!!! Teljesen váratlanul, aztán már tudtam előre, hogy ájulni fogok. Nagyon gáz volt, mert nem mertem sehová elmenni egyedül! Nagy szerencse, hogy ez csak az elsőnél volt, mert képzeld el, ha van velem egy nagyobb gyerkőc és egyszercsak elájulok. Mindig elkapott valaki. Először otthon, akkor anyósom kapott el, aztán a buszmegállóban, pont jött a busz, és mondtam a férjemnek, hogy ajjajj, el fogok ájulni, és következő kép, hogy a buszon ülök, mellettem a férjem és mindenki engem néz. Aztán a boltban a kasszánál, le kellett ülni a kőre, akkor már rájöttem, hogy ha időben minimum leülök, akkor valamennyire jelen maradok. Áhhh.... borzasztó volt.
Na cici ügyben én áttértem a topra. Ez van. Kényelmes, a többi nem érdekel. Nem fogok én megfulladni a régiekben, és tudom, hogy a kosaras irtó kényelmetlen lenne később is, nagyobb méretben.
Tényleg, a kislányod akkor még nem megy oviba, csak jövő szeptembertől? Vagy esetleg bölcsis?