[quote]
írta:Akiknek több gyerkőc van, a második terhesség ill. szülés könnyebb volt? Miben volt más? Örülnék, ha leírnátok
Őszintén szólva van bennem félelem, tudom, hogy messze van, de akkor is...
Nekem a második nehezebb volt, mint az első, de rövidebb és teljesen más volt. Az első fájásokkal indult, két nap vajúdás után lett meg, ebből kb 12 óra volt a keményebb, s hiába volt kicsi a baba (3100 g), nagy gátmetszést kaptam, 3 hét múlva tudtam csak felülni.
A második magzatvíz elfolyással indult, de miután még 8 óra múlva sem voltak fájásaim, oxitocinra tettek, jó erősre állították. Az kemény volt, nagyon fájt, de 3 óra múlva megvolt a majdnem 4 kilós kisfiam, gátvédelemmel.
A harmadik megint fájásokkal indult, egyből ötpercesekkel, majd mikor beértünk a kórházba, leritkultak a fájások 20 percesekre, s két óra múlva kezdődtek újra. Viszont a 20 perces fájások mellett is tágultam, s miután megint besűrűsüdtek kb 3-4 percesekre, gyorsan meg is szültem. Időben az egész kb 7 óra volt, de sokkal ritkább fájásaim voltak, elég volt már az is a táguláshoz. Gátvédelem volt ez is.
Negyedjére egy hét túlhordás után indították prosztinnal, első kísérletre nem indult meg, másnap oxitocint kötöttek be, arra sem indult rendesen, csak 20 percenként jött 1-1 fájás. Végül kilátásba helyezték, hogy burkot repesztenek, ha fél órán belül nem indul meg rendesen a szülés. Találtunk egy szülősámlit, azon jó volt ülni, s öt perccel a beígért burokrepesztés előtt elfolyt a magzatvizem magától.
Akkortól lettek fájások, s másfél óra múlva kezemben volt a 4 kiló fölötti súllyal született kislányunk. Gátvédelemmel, sértetlenül, ez volt a legszebb szülésem annak ellenére, hogy nem túl jól indult.
Mind a négyet túlhordtam egyébként, és soha nem kaptam fájdalomcsillapítót, közben fáj, de utána úgyis a baba feledteti a fájdalmat. Szülés közben mindig megfogadtam, hogy a következőt csak EDÁval fogom, de aztán sosem lett belőle semmi, sajnáltam az anesztesnek adni azt a sok pénzt, meg akkor előre egyeztetett időben kellett volna szülni
Negyedjére ügyeletes orvosnál szültem, mert a saját orvosom gyesre ment, de nem bántam meg azt sem, szerintem most is ügyeletes orvosnál fogok, fogadott szülésznővel.