Tamara: én is ugyanígy érzek! Hol azért sírok, hogy mi baja lehet Levinek, hol pedig azért mert már nem birom hallgatni a sírását és elfogadni, hogy nem akar enni. Az rendben, hogy eddig sem evett valami sokat, de 3x egy nap azért evett normálisan és nem sírt közben. Annyira iszonyú ez a tehetetlenség, hogy nem tud senkisem segíteni és csak magamra számíthatok, tőlem függ az élete. Nem állhatok fel és mondhatom, köszi ez nekem nem kell és elmegyek....
Tamás meg csak csesztet, hogy miért vagyok ilyen idegbeteg, szedjek gyógyszert...
Ő tök lazán veszi ezt az egészet....
Sajnálom a lencselevesedet, Az én lencsefőzelékem is majdnem odaégett, pedig ott álltam mellette...
Alekónak mielöbbi jobbulást kívánok!!!
Anna drágám: tessék megmutatni a maminak, hogy semmi bajod és változz vissza olyan tündérré mint voltál!!! (most sem vagy kevésbé az, de ez a sírás elhomályosítja. A mami nem látja a könnyeitől az aggódás miatt!). Puszika neked, hátha ez segít!
Viki: Lacus nagyon édes, annyira jó, hogy ennyire jó kis krapek! Elküldhetnéd hozzánk, hogy Levit megnevelje!
Ezt el kell mesélnem: a fiúk bent játszanak Olivér szobájában, Tamás felfújja a lufit, elengedi, mire Olivér utánnakap és nevet egy jót, Erre Levi is hangosn kacag és nézi közben Olivért. Ő azon kacag, hogy Olivér navet... Nagyon édesek, látni kéne....
Na megyek ebédet adni a nagyoknak és a legkisebbnek