Új privát üzeneted érkezett!

Na most sikerült talán! :)
kukoricalanyka
Hangony
 
 


sziasztok,

van kiskönyvem :) ma voltam először a védőnőnél.
megmérte a vérnyomásomat, és magas... :shock: :shock: :shock: :shock: egyelőre nem kell csinálni vele semmit, csak figyelni... asszem, tényleg vissza kell mennem edzeni, akkor tök jó volt... ja, meg a vasbevitelre kell figyelnem, mert nagyon az alsó határon van a hemoglobin meg a vörösvérsejt (mondjuk ezeket én is láttam a leleten).

anyesz, én múlt héten mondtam el a munkahelyemen, én is paráztam, pedig tényleg semmi okom nem volt rá. de normálisan az osztályvezető, nem csinált belőle gondot, még örült is, hogy április 30ig dolgozni szándékozom :) szerintem ess túl rajta mielőbb!

picuri, én fogok sportolni. egyrészt terhesség előtt is jártam több, mint 1 évig rendszeresen, másrészt eleve súlyfelesleggel lettem terhes, harmadrészt irodában dolgozom, napi 8 órát ülök, autó van a seggem alatt, ilyen locspocs fos időben a fenének van kedve nagyokat sétálni, magyarán szinte semmit nem mozgok, viszont nagyon hajlamos vagyok a hízásra (már majdnem 3 kgot híztam a 13 hét alatt). szóval úgy tervezem, hogy februárban visszamegyek az edzőterembe, akkor már a 16. hetet is betöltöm. terembicaj, futópad (csak gyaloglás), meg esetleg taposógép, ezeket tervezem, heti 3x1 órában. vagy 2x1ben, ha bejön a kismama torna :)

kukoricalányka, ez a babaruhás dolog csak babona, nehogy már ezen múljon bármi! ha Nektek most okoz örömet rugdalózókat meg kisingeket vásárolni, akkor tegyétek :) mi még nem vettünk semmit, és most is először magamnak akarok venni 1-2 kismama-felsőt, meg talán nadrágot.
cigi - én 2010. augusztusban leszoktam, azóta nem cigizek. a férjem 2011. márciusban szokott le, addig néha-néha az övéből szívtam pár slukkot, de azóta még ennyit sem. Te dohányzol?
a vonalzód akkor fog megjelenni minden hsz végén, ha a profilodban a beállításoknál bepöttyözöd az alábbiakat:

Mindig csatolja az aláírásomat: Igen Nem
Mindig engedélyezze a BBCode-ot: Igen Nem

tábla: 20120110

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


Mióta tudom a babót, azóta nem, de nem egyszerű azt kell, hogy mondjam....
kukoricalanyka
Hangony
 
 

 
 

Sziasztok!

Szilva! Gratula a kis könyvhöz! :)

Kukoricalányka! Én látom a vonalzód. Nagyon jó! :D

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Kukoricalányka, még nem nyilatkoztál az ózdi kórházról, hogy milyenek ott a körülmények.
Hát aki dohányzott huzamosabb ideig nehezen tud leszokni róla. Mi a férjemmel mielőtt Lellét terveztük egy évvel előtte leszoktunk. 5,5 évig nem gyújtottunk rá, amikor másoddiplomás szigorlatom volt akkor olyan gyagya lettem, hogy az egyetemen lementem a büfébe vettem egy doboz cigit és mint aki abba sem hagyta soha, rágyújtottam. Persze titokban, aztán egyszer a férjemnek is elborult egy munka kapcsán az agya és rohant le az emeletről, hogy adjak neki egy szál cigit, mondtam hogy hát nekem nincs, erre mondta, de tudom, hogy van dugi cigit(persze blöffölt) és én meg a spajzból a szekrény tetején lévő öntöttvas wokból előbányásztam a cigimet. Ezen annyira meglepődött, hogy azonnal rágyújtott.
Akkor vicces volt és jó is volt cigizni én nem szívtam sokat, mert nekem nem a nikotin hiányzott, hanem az, hogy az egyetemen is a bagós csoporttársakkal kimentünk cigizni, ott jókat lehetett dumálni, mindenféle téma előjött, a férjemmel járkáltunk ki a kertbe sunyiba cigizni, persze úgy, hogy Lelle észre ne vegye, mert leégünk előtte :). Viszont a férjem nem tud kicsit cigizni, ő ha cigizik egy doboz tuti egy nap. Így amikor kistesóztunk abbahagytuk, én néha a tesómmal sunyiban slukkoltam, de már régóta nem. Úgyhogy megint nem cigizünk jó sokáig.
Nekem nem hiányzik, de aki huzamosabb ideig szívta nehezen tud lemondani róla.

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


pimpoka, a férjem közel 20 év után tette le egyik napról a másikra, én kb. 10 év után - szóval nem lehetetlen így sem. de az biztos, hogy ha külső tényező 'kényszerít' rá (mint kukoricalánykát a terhessége), sokkal nehezebb, mint ha magadtól döntenéd el, hogy ekkortól nem dohányzom.

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


Sziasztok,

Tündérlétra, gratula a kiskönyvhöz!

Én is tervezek sportolni, de valami kismamás tornát, jógát keresek, és nekem olyan kellene ahol közben Katámra is vigyáznak, volt egy ilyen hely nem messze tőlünk, de tavaly novemberben bezárt :-(
Egyelőre marad az vízi kismamatorna, ami este van, így már a férjem tud vigyázni a lányokra. Erre jártam Katával a hasamban is, és nagyon jól esett a vízben súlytalannak lenni :-)
Én nem kismamásat nem merek, egy hónappal a pozi teszt előtt kezdetem el pillanatesre és spinningre járni, ezt nem nevezném edzettségnek :-)

Én sose cigiztem, max. buliban egy-egy szálat, így nem tudom milyen leszokni, de biztos nehéz. Én jelen esetben visszatartó erőnek a babára gondolnék.


Én most nem fogok vásárolni, mert ha tényleg kislány, akkor csak azért fogok idővel pár ruhácskát venni, hogy neki is legyen egy-két "saját"..., de az első terhességemnél, a 12. heti uh-ra menet vettünk férjemmel 2 törölközőt, az egyikre az van írva Anya, a másikra Apa, és egy unisex body csomagot, szóval mi nem hittünk a babonában, pedig nagyon paranoiás vagyok, de ezen biztos nem múlik semmi.
Közben eszembe jutott, hogy most is vettem már a picinknek egy napozót karácsony előtt, a tescoban 70%-al le volt árazva, a baba ezt kapta karácsonyra :-)

Tegnap voltam dokinál, de sajnos nem csinált uh-t, pedig annyira biztos voltam benne, így nagy csalódás volt :-( Most nézegettem hova menjünk el egy uh-ra, mert én február 8-ig nem bírom ki, hogy ne tudjam rendben van-e odabenn minden.....
Jövő kedden kell mennem az AFP-re, Hepatitisre. És csinálnak egy saját reggelis vércukormérést is, az Ir-em miatt ez minden hónapban lesz.

KépKépKépKép
KépKép
KépKép
duckylion
 
 
 
 
 
 


ducky, Te meddig fogod szedni a bogyeszt az IRre?

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


Pont tegnap beszéltem meg a dokival, hogy végig. Te is szeded?

KépKépKépKép
KépKép
KépKép
duckylion
 
 
 
 
 
 


igen, de ez egy érdekes sztori, megpróbálom röviden:
2010.10 hóban volt egy nagyon szar terheléses vizsgálatom (cukor, inzulin egyaránt magas). fél évig diétáztam és sportoltam, fogytam egy csomót, és 2011.04. hóban megismételtük a terhelést. cukor még továbbra sem az igazi (de sokat javult), inzulin tankönyvi (a legmagasabb terhelt érték 20, éhgyomri 4 egész valamennyi). a lombikos doki elküldött diabetológushoz, akivel abban maradtunk, hogy bár az áprilisi eredményem nem indokolja a metet, mégis elkezdem szedni, mert a leszívás és beültetés után adott erős progeszteron pótlás nagyon rontja az inzulinérzékenységet. azt mondta, hogy a 12. hétig biztosan szednem kell, utána csinálunk egy cukorterhelést, és a többit meglátjuk. múltkor felhívtam, akkor már az volt, hogy beszéljem meg a nőgyógyásszal, hogy ha le kell építeni, akkor azt milyen ütemben tegyem... nem értem, hogy a diabetológus által felírt bogyesz esetleges abbahagyását miért a nőgyógyásszal kell egyeztetnem, de mindegy. egyelőre még szedem, 2x500at.
Te mennyit szedsz? a nődokiddal beszélted meg, hogy végig szeded?

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


Ha a cukor rossz és az inzulin nem magas, az elméletileg már eggyel rosszabb fázis, mert az már jelentheti, hogy kezd kimerülni a hasnyálmirigy és azért nem termel a cukor lenyomásához szükséges inzulint.
Persze nem biztos, hogy így van.
Ki volt ez a diabos doki?
Én az MM-be járok egyébként csak az az orvos, akihez jártam már nincs ott és nem kértem át magam máshoz.... Katával nekem is az volt, hogy elhagytam a 12. héten, majd terheltek egyet, és utána már csak saját reggelis vizsgálatra jártam.
Elméletileg azért jobb, ha a nődoki dönt, mert a terhesség alatt ő felel érted és a babáért, de ha más szakorvos ír neki szakvéleményt valamiről, akkor azt el kell fogadnia, így a diabos doki, mint ebben kompetensebb igazán vállalhatná a gondozásod...
Én a nőgyógyásszal beszéltem meg, én véletlenül akadtam rá még nem terhesen az sztk-ban, csak beutalókért menet hozzá a tervezett lombik miatt, és teljesen felvilágosultak bizonyult IR/PCOS - Met témában, azért is maradtam nála, mikor kiderült csoda babánk van. Most is örülök, hogy támogatta a Met szedést, sőt fel is írja és nem is akar cukorlöttyös terhelést, csak a havi egy saját reggelist.
Én 2x850-et szedek, 3x 850-et kellene, de még a felépítésben csak idáig jutottam mikor pozitív lett a teszt, így nem emeltem tovább.

KépKépKépKép
KépKép
KépKép
duckylion
 
 
 
 
 
 


azért hűderossznak nem nevezném, és azóta fogytam újabb 20 kilót... megtaláltam az áprilisi leletem, íme:

GLUKOZ 5.93 mmol/l 4.20 6.20
INZULIN 4.89 mU/L 2.60 24.90

GLUKOZ 6.93 mmol/l + 4.20 6.20
INZULIN 20.07 mU/L

GLUKOZ 7.64 mmol/l + 4.20 6.20
INZULIN 17.96 mU/L

fél évvel előtte a 60 perces cukor volt 12,6. nekem az a furi, hogy a 120as nem ment vissza most áprilisban, de ezzel senki nem foglalkozott, azt mondták, jók az értékek...
a nődokival az az aggályom, ahogy Te is írtad, hogy nem igazán általános az, hogy tisztában vannak az IRrel, mettel, ilyenekkel - nem vagyok biztos benne, hogy neki kellene ebben döntenie, pláne, hogy a gyógyszer szedését sem vele beszéltem meg.
azért lehet, teszek egy próbát, és meglátom, hogyan reagál :) ha nem okés, akkor megpróbálkozom megint a diabetológusnál, hátha most normálisabb lesz (egyébként meg voltam vele elégedve, de ez a legutolsó dolog elég bunkóság volt szerintem).
a doki nevét elküldöm priviben.

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


Az ózdi kórház szülészeti részlege jó.Baba-mama kórház! Hál istennek van ismerős szülésznő, aki egy tündér, a Dokim profi, szóval remélem minden rendben lesz. Most éppen azon agyalok, hogy kérjek e majd külön szobát (3000 Ft/nap) és csak egyedül vagy! Saját fürdő, saját wc, meg főleg persze nyugalom! Azt is mondták, hogy látogatókat is szívesebben beengedik. Szóval szerintem megér ennyi pénzt! :)
Többieknél van ilyen lehetőség? Vagy ilyen van amúgy minden kórházban?:)
kukoricalanyka
Hangony
 
 


Kukoricalányka, a bp-i kórházakban is van ilyen lehetőség, de nem 3e ft, hanem 8-10 per nap :shock: És így is általában tele vannak ezek a szobák, szóval nem mindenkinek jut, aki szeretne...
Nyugodtan vásároljatok, ha nem vagytok babonások! :) Én most még nem vettem semmit, mert második gyerek, nem sok minden kell az elején :) De Julcsinál ilyenkor már lapult egy-két cucc a szekrényben :)
Szabásmintákban sajnos nem tudok segíteni, nem értek hozzá :oops:

Nálunk reggel minden tök fehér volt, a szomszéd gyerekek hatalmas hóembert építettek még oviba indulás előtt. Julcsiék meg szánkóztak délelőtt az oviban :) Viszont így estére szinte semmi nem maradt csak a nagy sár :?

Délelőtt voltam terhestornán, nagyon jól esett. Hóviharban mentem, napsütésben jöttem haza :o

KépKép
KépKép
KépKép
zita978
 
 


Sziasztok!Én sem vettem még semmit a babának csak nézelődtem...vajon majd milyen babakocsija legyen :-) ti néztetek már valamilyet?van már elképzelés?Én mostanában nem írtam ide mert készülök a vizsgáimra +nagyon rosszul vagyok...folyton hányingerem van és volt olyan nap,hogy legalább 10x hánytam.....de majd csak elmúlik ...
kbaba
Tatabánya
 
 


Kbaba, sajnálom a hányingert, hányást. :( Mi nem veszünk új babakocsit, van már kettő :) Nem egyszerű a választás, azt érdemes átgondolni, hogy hol fogod leginkább használni. Pl amit mi vettünk 3 funkciósat (mózes, hordózó, sport részek vannak hozzá), az egy nagyon stabil darab, könnyen irányítható, ezért jól tudtam használni az aszfaltozatlan utakon (mi ilyen környéken laktunk és lakunk most is, bár költöztünk közben :) ). De pl tömegközlekedni tuti nem tudtam volna vele. Meg az autóban is rengeteg helyet foglalt, meg nehéz volt emelgetni. Úgyhogy mikor Julcsi már tudott ülni, vettem egy olcsóbb, könnyű, "rohangálós" sportkocsit, amit bárhova magammal tudtam vinni, nem foglalt sok helyet, de hosszabb sétákra azért nem volt olyan kényelmes, mint a másik. Ez a kombináció nekünk bejött, de mindenkinek más az élete, igénye :) Az is kérdés, hogy akarod-e mondjuk hordozni a picit, mert akkor lehet nem is fogod sokat használni a babakocsit...

KépKép
KépKép
KépKép
zita978
 
 


Sziasztok Lányok!

Kicsit lemaradtam, annyi munkám volt az utóbbi napokban. Hétfőn pl. 10 és fél órát güriztem... :shock: Remélem, majd kivehetem a pluszóráimat, mert ugye elméletileg 6 órában dolgozok hatórás bérért.
Ma lesz a nagy nap, hogy elmondom a babócát a közvetlen főnökömnek, ez azért is lesz kellemetlen, ezért tologattam én, mert a 34 éves csaj, nagyon szeretne már babát, de ehhez nincs még potenciális partnere sem. Úh. enyhe irigységre számíthatok, hogy én meg 30 évesen már a másodikat várom...

Szofi!
Olvastam a naplód következő részét, és örülök, hogy a főnököd ilyen megértően reagált. Én is bízok azért a legjobbakban. Hátha én is elmondom, és nem fognak rám annyi munkát rakni. Bár amikor Domit vártam, simán beosztottak még a 7 hónapban is esti műszakra... , ergo fogalmam sincs, mire számítsak.

Bocsi, nem fog menni, hogy mindenkire reagáljak, csak a témák:

Ruha: én sem kezdtem el vásárolni, mert félretettem Domi ruháit, amiket azonban kölcsönadtam. egyelőre azokat várom vissza, meg hogy megtudjuk, fiú lesz-e vagy lány. Ha lány lesz, valőszínűleg nem fogom kibírni, hogy ne vegyek egy-két rózsaszín, fidres-fodros darabot. :D Domi hugicát vár, mint kifejtette, és tergnap olyan aranoys volt, simizgette a hasamat. Komolyan mondom, ezekért a pillanatokért érdemes élni. :)

Mozgás: Elhatároztam, hogy megint csinálom Rubint Réka: LÉgy bombajó kismama tornáját. Eddig 2x megcsináltam az első trimeszterest, nehogy már egyből a másodikkal kezdjem. De alapvetően egyszerűen nincs mikor. Örülök, ha normális kaja kerül az asztalra, meg ki tudok takarítani... Hát ez van, bár tudom, mennyire jótékony a mozgás, és a szülést is könnyíti, ha vki jó kondiban van kismamaként is.

Babakocsi: Tényleg nagyon befolyásolja a vásárlást, hogy milyen helyen laksz. Mi annak idején, mikor dominak vettük (pocok is ezt fogja használni), fontosnak tartottuk pl. hogy bolygókerekes legyen, könnyebb fordulás miatt, pl. bevásárlásnál. Hogy könnyen összecsukható legyen., és elférjen az autó csomagterében, merthogy mi sok-sok kilométert utazunk a szüleimhez. És mindig vittük magunkkal a babakocsit is. De azt is néztük, hogy a kicsi még 7-8 hónaposan is kényelmesen elférjen benne. (manapság némelyiknek olyan kicsike a fekvőfelülete).

Na most egyelőre ennyi jut eszembe, puszi mindenkinek
u.i.: a 12. héten túl iszonyatosan nagy a szexuális étvágyam, Nektek? :oops:

Kép
Kép
anyesz
Szeged
 
 


Sziasztok!

Ma volt a kombinálthoz a vérvétele. Hányinger, émelygés még mindig elég durván van, szerencsére hányás nincs, de a többi is nagyon kellemetlen. Remélem azért lassan ez is elmúllik már.

Én is csak a témákra reagálnék! :)

Mozgás: pénteken megyek először. :) Rubint Réka: LÉgy bomba jó kismama tornája is jól hangzik lehet azt is megnézem.

Babakocsi: nekünk ABC design 3TEC van, imádtuk, de mi is vettünk egy kisebb (esernyőre összecsukható) babakocsi, rohangálásra, Nekem volt liliputi hordozókendőm is, meg később baby björn kengurum is, ezek is mind beváltak nálunk. Én sokat csavarogtam Arnival a városban, nem csináltam belőle ügyet, metróztunk, villamosoztunk...stb. :)

Vásárlás: én csak azért nem vásárolok, mert meg akarom várni a baba nemét (meg Arniról azért nekünk is sok maradt), de azért már időztem hosszabban a babaosztályokon. :)

Szép napot Mindenkinek! :)

Lilypie Pregnancy tickers
picuri2
Budapest
 
 


Sziasztok,

Tündérlétra, az inzulin önmagában tényleg nem rossz, de a cukor magas.
Ilyen 120' értékre babásan már azt mondják terhességi cukor, és a terhesség általában ront is az eredményeken.
Ha ez a diab doki nem törődik veled, lehet besírnám magam az MM-be, ott mégis csak értenek hozzá tutira.... A besírnámot azért mondom, mert általában nincs időpont csak 1-2 hónapos várakozással még a kevésbé népszerű dokikhoz is.
Nem ismerem a dokidat egyébként, de sztk-s dokik ritkán merik a Met végig szedését javasolni.

Anyesz, drukkolok a bejelentéshez!

Babakocsi, tényleg egyedi igények szerint kell választani. Nekünk a 3 kerekű joggerek jöttek be, most is az van Katával. Mondjuk a mózeskosár részt mi is alig használtuk, mert hordoztam Katát kendőben, majd mai-tai-ban.
Most azon gondolkodom, hogy lesz, ha meg lesz a pici. 23 hónaposan még Katától se várhatom el, hogy mindig sétáljon, viszont a kendőt se tudom bárhol megkötni, ha mondjuk kocsival megyünk valahova, abból kiszállva egy sáros parkolóban pl. Gondolkodom, hogy bátyámmal kellene egy ilyesmit hozatnunk, de aztán lehet nem használnánk ki
http://www.ebay.co.uk/itm/Phil-Teds-Spo ... 564wt_1270

Akinek szintén kicsi lesz a korkülönbség hogy oldja meg?

KépKépKépKép
KépKép
KépKép
duckylion
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Júj nagyon régen nem voltam erre, kicsit visszaolvasgatok hogy ki hogy van! :)

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
linda27
Szeged
 
 


Ducky, nekem is 3 kerekűek vannak, szeretem, jól irányítható :D Vannak ilyen csatos hordozók is, ami nem lóg le a földre, igaz ezek sokkal drágábbak, mint a kendő meg a mei-tai. Ma néztem pont egy oldalt, ahol kölcsönözni is lehet ilyesmiket, kipróbálhatod, mielőtt beruháznál
www.hordozo.hu

Anyesz, drukk a bejelentéshez!! :wink:

KépKép
KépKép
KépKép
zita978
 
 


Tudom, hogy vannak csatosok, de azokat nem ajánlják újszülött kortól, bár van amit a gyártó igen, de profi hordozással foglalkozók nem... Ezért volt nekem is az elején kendőm, mert a mai-tai-t se ajánlják, hiába van hozzá újszülött szűkítő.
Én a Mamami boltból kölcsönöztem kipróbálásra több félét mielőtt döntöttem, ott is jók vannak és sok féle.

KépKépKépKép
KépKép
KépKép
duckylion
 
 
 
 
 
 


Akkor látom profi vagy a témában :wink: Én még nem annyira, de egy ilyen csatosat majd szeretnék :)
És a babakocsi, amit linkeltél az használható újszülöttel? :roll:

KépKép
KépKép
KépKép
zita978
 
 


Látom mindenkinél minden rendben, ennek nagyon örülök!
Én holnap megyek UH-ra, már nagyon izgulok, remélem minden rendben lesz!

Kukoricalányka szerintem ne tartson vissza semmi, ha most van kedved vásárolgatni, én is megvettem a múlkor az első darabokat, nem tudtam ellenálni, tök nagy akció volt, olyankor kell megvenni ami kell!

A cigivel kapcsolatban és sajnos cigiztem terhesség előtt, és amikor a 6-dik hét környékén jöttek a hányingerek akkor egy szálat se tudtam elszívni, viszont mostmár múlóban van a hányinger, és egy, max 2 szálat sajnos elszívok egy nap! Tudom hogy nem szabadna, de inkább elszívok egy-két szálat, minthogy tiszta ideg legyek!

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
linda27
Szeged
 
 


Ducky!
Mi szerintem testvérfellépővel oldjuk meg, ha Domi nem bír már gyalogolni, de még megbeszéllés tárgya. Plusz már azon gondolkodunk, hogy bicajutánfutót veszünk, hogy bicajjal is tudjam mindkét lurkót vinni, majd ha már ül a picur természetesen. :)

Linda!
Szerintem 1-2 szál cigi belefér, és ezt úgy mondom, hogy nagy dohányzásellenes vagyok. :o
Lehet, csak mentegetem magan, mert tegnap este megkívántam a hónapok óta a hűtőben figyelő Lime-os Bacardi Breezert, és leszívtam. :oops: 8)
Remélem, a 4%-os alkoholszint nem ártott meg. Persze aztán egész éjszaka rémálmaim voltak, úh. legközelebb inkább nem piálok. :lol: Drukk a holnapi UH-hoz!

Kenguru, kendő: Én kaptam egy rózsaszín kengurut, amikor Dominik pici volt, de keveset használtam. Kicsit szégyelltem, hogy rózsaszín, pedig oly mindegy lett volna még akkor. Pici babánál mások úgysem látják, milyen nemű.
Amúgy nem nagyon bírtam azzal vinni sem, nekem fájt a hátam tőle. Inkább babakocsiztunk. Később, mikor megtanult ülni, kiszélesedett a világunkj, mert bicajjal már nagyobb távolságokat is meg tudtunk tenni.

Már kétszer nekirugaszkodtam, hogy beszéljek a főnökkel, de nem ér rá. :(
Lehet, ma már ez kimarad, mert 20 perc múlva megyek haza.

Kép
Kép
anyesz
Szeged
 
 


Picuri, én a sportot kihagyom. Az előző terhességnél kérdeztem a dokit, aki azt mondta, hogy ha eddig nem sportoltam, akkor miért épp most akarom elkezdeni... :lol: Elég sport nekem 15 kg lépcsőn a harmadikra! :)

Pimpoka, tök jó, hogy te ilyen korán érzed!! Csanit én csak a 19. héten éreztem először.

Zita, kitartás, én is olyan gyomorégéseket tapasztalok, hogy ihaj, meg az étvágyam se a régi...

Kukoricalányka, én cigiztem. Csani előtt rendszeresebben, most kevésbé, mióta nem szoptattam, de azért cigiztem. Sajnos szeretem... Rossz szokás. Mondjuk nekem nem volt gond azonnal letenni, én csak lelki függő vagyok :) Azon meg semmi sem segít jobban, mint egy kisbaba.

Linda, hajrá uh, remélem minden OK lesz.

:D

Ducky, Tündérlétra, valahogy nem esett le, hogy ti ezzel a témával küzdötök. A barátnőmék szeretnének babát, és most diagnosztizálták a lánynál az inzulinos dolgot...

Anyesz, nem tapasztalétam különösebben óriási szexuális étvágyat! :lol:

Vásárlás: még nem vettem semmit, ha fiú lesz, nem is fogok! :D Viccelek.

Babakocsi: nekünk CAM Combi Family-nk volt/van, én nagyon meg vagyok vele elégedve, marad is.

Anyesz, hajrá főnökkel beszélés! Nekem a citromos gösser lesz a gyengém... :)

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Lehet csatlakozni Hozzátok?
veci
Budapest II. kerület
 
 


Hááát, én rosszul vagyok a cigitől, nagyívben kerülöm a füstös helyeket, alapból is, de terhesen fokozottan nem bírom :roll: Még kamaszkoromban persze kipróbáltam, és egy darabig alkalomszerűen volt hozzá szerencsém, de hamar rájöttem, hogy nem való nekem...

Anyesz, hát a kenguru nem a legkényelmesebb hordozóeszköz babának és mamának sem. Nekünk is van, de alig használtuk, már 4 hónaposan alig bírtam el benne Julcsit, igaz ő akkor már 8 kiló volt :D Aztán vettem egy mei-tai-t az sokkal kényelmesebbnek bizonyult, mondjuk olyan rengeteget azért azt sem használtam, mert hosszú idő után azt is eléggé megéreztem.
A bicajos utánfutó nagyon jó dolog :D Julcsi is szereti a bicajozást, de mi csak hobbiból űzzük tavasztól őszig, főleg mikor Balatonon vagyunk, mert Érd nem túl optimális ilyen szempontból :)
Tudtál végül beszélni a főnököddel?

Szofi, nekünk is CAM babakocsink van, Cortina X3. A futkosós meg egy Espiro, az is bejött.

Veci, persze, mesélj magatokról!

KépKép
KépKép
KépKép
zita978
 
 


Csero régen jelentkezett, mi lehet vele?
zita978
 
 


Aztaaa csajok ma egész nap mocorgott a baba ma töltöttem be a 14. hetet.Olyan jó :D A fiamnál kb18.héten éreztem először. :D
kbaba
Tatabánya
 
 


A 12. héten vagyunk, aug. 30-ra vagyunk kiírva. Nagyon várjuk a tesót, Léna lánykánk 20 hónapos.

kbaba, az nem semmi Lénánál én is csak a 19. héten éreztem.
veci
Budapest II. kerület
 
 


Szia Veci! Üdv itt! Júli 30. az az aug. 30. nem?

Hordi: nekem Ergo-m van. Imádom, szerintem fullszuperfain!!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Babakocsi nálunk marad a Lelléé. Nagyon szeretem, habár amikor városban laktunk a 4. emeleten lift nélkül mire felértem addigra már annyira anyáztam, hogy csak na. Elég nehéz, nagy kerekű viszont most a faluban a legjobb terepkocsi. Az összes sportkocsinkat elajándékoztam, mindegyiket utáltam, főleg a 4 kerekűeket, mert azt nem tudtam rendesen tolni. Van mózese amit alig használtunk, meg fantasztikus sport része.
Én hordozni nem hordoztam, van egy filli kid kengurunk, de nem szerettem. Inkább babakocsizunk.

Linda, ez csak én véleményem: szerintem ez hülyeség és semmi nem támasztja alá, hogy a magzatnak az jobb, ha az anya elszív 1-2 szál cigit, mint, hogy idegbeteg legyen. Dohányzás káros az egészségre, károsítja a magzatot, tehát rosszat teszel magadnak, neki. Az a két szál cigi is tud akkora elváltozást okozni nála és nálad is, hogy nem éri meg. Te dönthetsz, de a gyermekedre rákényszeríted. Ez pont egy remek alkalom, hogy egyáltalán nem cigizz!

Ma voltam megint védőnőnél, idegesítően részletes. Szerinte, ha két orvosom van, mindkettőhöz kéne rendszeresen járnom. Valamint csuklós vérnyomásmérővel szerencsétlenkedik és mindig magas nála a vérnyomásom, máshol nem, tök normális, most meg el akar küldeni a terhességi patológiára, meg kardiológiára.
Lellénél is megcsinálta az 5 éves státuszt, a lányom nem szimpatizál vele, mert egyszer amikor jött hozzánk azt mondta a kutyájára, hogy egy mocskos dög....utálja az összes kutyát....pedig a kutyánk olyan, mint a patyolat a télikertünkben lakott, így nem lehetett mocskos. Sajna már meghalt, mert elütötte egy kocsi, de most van ősztől új kutyus, egy berni pásztor, nagyon cuki, kicsit nagy, de ilyet szerettünk volna.

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


Szia Veci! Üdv itt! Júli 30. az az aug. 30. nem?

Hordi: nekem Ergo-m van. Imádom, szerintem fullszuperfain!!

hmm, igen, az júl. 30. kicsit már késő volt.. őszintén remélem, hogy nem lesz belőle aug. 30.. :)
Lénát 8 nappal hordtam túl, az bőven sok volt a jóból..
veci
Budapest II. kerület
 
 


Sziasztok!

Veci,üdv itt!

Kriszti! Tök jó,hogy már érzed a kis mocorgót! :D

Linda! Mesélj,mi volt az uh-n!


Nekünk marad ugyanaz a babakocsi,mint Hannánál. Egy könnyen összecsukható kocsi,kis kerekekkel.
Van mózese,hordozója és sportrésze. Nagyon tetszenek a nagyobb kerekűek is, de a tömbházban ez praktikusabb volt.
Semmi baja sincs még,így most nem költünk még erre is.

Nálunk ma olyan szép napfényes idő van. De mire Hanna felébred már elmegy a Nap és kezd sötétedni. :(

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Itt is csudajó idő van, kár hogy épp dolgozom...:(
lehet, hogy szerencsétlen kérdés, de van olyan táblázat, amiben összesítve van, hogy ki, mikor hol, kinél, stb. szül? jó lenne egyben látni..
veci
Budapest II. kerület
 
 


Sziasztok,

Zita, profi azért nem vagyok közel sem, csak olyan vagyok, ha valami érdekel, akkor annak alaposan utánanézek, kipróbálom, ha lehet, és kikérem hozzáértők tanácsát... ez valami hibbantság is lehet nálam :-)
Amiben minden hordozással foglalkozó egyetért, hogy a kenguruk a gyártókon kívül senkinek se jók, se a babának, se a mamának. A babák gerincét károsíthatja, és a mamákon a súlyelosztás is olyan rossz, hogy nekik se kényelmes általában.
A csatos hordozókat könnyű felvenni, vannak nagyon jók, amik teljesen megfelelhetnek a babáknak (elég nagy a terpeszük benne, és tud a hátuk görbülni, nem tartja mereven, mint a kenguru), viszont nehéz jól beállítani, ha be van állítva, akkor már tök jó, de ha mondjuk anya és apa is akarja hordozni, akkor újra állítgatni kell minden cserénél...
Nekem a mai-tai volt a tökéletes, ha beletanul az ember könnyű megkötni és kisebb korban elől, később hátul hordozva nagyon kényelmes, legalábbis nekünk az volt Katával :-)
Azért én nem vagyok megszállott hordozó, nem kell azt gondolni, hogy ellenzem a babakocsit, ez nekem a kocsi mellett egy másik módja, ahogy lehet még velem a kicsi.

Linda, én se szívnék egy szálat se. Az idegesség ellen vegyél be inkább magnéziumot...
A cigizésnek nagyon durva magzatkárosító hatása lehet, koraszülést okozhat a korai méhlepény elöregedés miatt és még sorolhatnánk.... :-( Legyél erős!

Veci, üdv itt!

Kriszti, de jó neked, hogy már ilyen határozottan érzed a kicsit, néha mintha én is, de nem ilyen biztosra.

Utánfutós biciklizés tök jó, de én csak kerékpár úton merném, még itt a tárnoki mellékutcákon is betojnák, hogy mögöttem vannak a gyerekek egy méterrel és bármikor jöhet egy örült autós aki nem tudja kivárni, hogy rendesen kikerüljön.

Anyesz, én nem látom a vonalzóid, mennyi lesz nálatok a korkülönbség?
Én azért akarnék olyan kocsit, amibe bele tudom rakni Katát is, mert én elégé csavargós vagyok, nem bírnám, ha azért kellene minden nap hazajönnünk bárhol is vagyok, hogy aludni tudjon délután... ő babakocsiban hatalmasakat alszik. Most is már 3 órája kinn szundít a teraszon.


Pimpoka, kicsit túlbuzgó ez a védőnő tényleg.
Nekem meg nincs is, mert az enyém, aki így is csak helyettes volt itt elment szülni, egy másik elment nyugdíjba, egy poszt betöltetlen így az egész településen maradt egy védőnő a 4 körzetre... na nem mintha hiányozna.....

KépKépKépKép
KépKép
KépKép
duckylion
 
 
 
 
 
 


sziasztok,

babakocsi - én nagyon afelé hajlok, hogy majd télire veszünk csak, addig hordozó (ha találok valami jót, amibe újszülöttet is lehet hordozni), meg autósülés az utazáshoz :)

anyesz, drukk a bejelentéshez, bár már túl vagy rajta, remélem, nem volt vészes.
na, mégsem tudtál beszélni a főnökkel? vagy csak én siklottam el valami felett?
az én szexuális étvágyam olyan, mint volt - semmilyen :oops: :oops: :oops: :oops:

ducky, köszi!
a babakocsi szerintem jó, és azt gondolom, hogy ha Kata látja a kistesót kocsizni, még annyi kedve sem lesz gyalogolni, úgyhogy szerintem ki lenne használva rendesen (mármint a babakocsi).
jól értem, amit írsz, hogy kendőben hordozni már újszülött kortól lehet?

cigi, alkohol - szerintem egyik sem fér bele még minimálisan sem az elején, a végefelé ha indokolt, akkor kevéske jófajta vörösbor esetleg - de én több mindenben ilyen sarkos vagyok, másrészt mindenki úgy és azt csinál, amit jónak lát.

szofi, ha a barátnődnek 'csak' ennyi a problémája, hogy inzulinrezisztens, akkor nyugtasd meg, hogy lehet rajta simán segíteni! diéta, rendszeres mozgás és metformin - fél-egy év alatt helyreteszi, ha lelkiismeretesen betartja!
úúúúúúúúú, citromos gösser, nyami :) hálistennek van alkoholmentes, én már jó pár üveggel lehúztam belőle!

veci, üdv itt. tábla van, nálam tudsz jelentkezni az adatokkal, utána megkapod hozzá a jelszót. lakhely, terhességi kor, kórház, fiú/lány, név, tesó neve, mikor született, hol született - ezek kellenek. jöhet priviben is, ha ide nem akarod kiteregetni.

pimpoka, nekem is a védőnő mért először magas vérnyomást most kedden, valami elektromos kütyüvel (nem csuklós). pedig az egész család rajtam szokott röhögni a kb. 90/60as vérnyomásommal... ő meg mért nekem valami 135/63at... na mindegy.

én tegnap este hittem azt, hogy a babót érzem, de nem igazán tudom, hogy milyen is az, szóval lehet, hogy csak a karfiolleves volt :roll: :roll: :roll: :roll:

csajok, hogy vannak ezek a vonalzók? ducky 15+4, és 209 napot ír a vonalzója hátralévő időnek, pimpoka meg 13+0, és neki csak 189 nap van hátra...

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


sziasztok!

Köszi a drukkokat, de sajna nem sikerült a bejelentés tegnap, ma meg holnap a főnök szabin, legközelebb hétfőn találkozunk. De állítólag már rákérdezett annál a kolléganőmnél, aki tudja. De ő nem mondott semmit. Kezd mindenkinek feltűnni a pocakom, úh. hétfőn mindenképpen elmondom most már. :D
De Isten a tanúm, tegnap el akartam mondani!

Cigi!
Igazatok van abszolút, és felelőtlen kijelentés volt részemről, hogy belefér 1-2 szál. Azért nem látom át a helyzetet, mert soha rá sem gyújtottam, és fogalmam sincs, milyen a nikotinfüggőség, de tényleg arra kell gondolni, hogy a magzat nem tud arrébb menni, és kivédeni a káros hatást. Én amúgy kiszaladok a világból a füsttől. Nekem két barátnőm is a baba miatt tette le a cigit, és simán ment nekik a leszokás. Úgyhogy hajrá, Linda!
A magnézium tényleg jó az idegességre, nekem is ajánlotta a védőnő, de én inkább meditálok (vagy piálok :lol: na jó, ez csak vicc volt)

Ducky!
Dominik két és fél éves most, júniusi, így 3 év lesz köztük.
Én is emiatt félek az utánfutós bicajozástól, viszont borulásbiztosabb. :wink:
Férjem nagyon mondja, ráadásul van olyan, amit simán leakasztasz a bicajról, és akkor baabkocsiként funkcionál. Őrült jó találmány!

Ma délutános vagyok, úh. ki tudja, meddig ülök a munkahelyen, drukkoljatok, hogy hamar végezzek. Bicajjal jöttem, hogy ne kelljen tömegközlekedésre várnom. Amúgy meg 13 fok volt, mikor jöttem. :-)
Pont most nem tudok otthon lenni, amikor anyósom felhívott, hogy úgy hozta el Domit a bölcsiből,hogy beteg. Tökre rámijesztett, de tehetetlen vagyok,nem léphetek le. Remélem, nioncs nagy baj. Állítólag anyósom megmérte alázát, és nincs, úh. kicsit lenyugodtam már, és lejjebb ment a vérnyomásom, meg a pulzusszámom.

Veci!
Üdv közöttünk, és boldog babavárást! :D

Magzatmozgást én még nem érzem, bár volt már olyan, mintha... De nem vagyok benne biztos.

Az egyik kollegináról kiderült hogy 16 hetes terhes, de még mindig letagadja, ha vki megkérdezi. Attól a csajtól tudom, aki rólam is tud. :roll:

Kép
Kép
anyesz
Szeged
 
 


Sziasztok! Bizony én ma hatalmas örömet szereztem magamnak!Elkezdtem varrni egy baldachint! Már nem sok hiányzik belőle, gyönyörű, és büszke vagyok magamra! :D
Ha kész teszek képet! :)
kukoricalanyka
Hangony
 
 


Tényleg kukoricalányka, már akartam mondani, hogy én burdából varrtam Lellének. Van kimondottan gyerek burda is, antikváriumban szoktam venni, régieket, mert az újakban nem sok jó van. Legutóbb téli kezeslábas wellsoft pizsit varrtam neki, takaró is alig kell rá :).
Valamint nagyon cuki bélelt falvédőt, vannak rajta zsebek is a kincseknek. Ja és az ovi zsákja és ovi ágyneműje is nagyon egyedi.
Van még köntös, kantáros nadrág, melegítő gatya szabásmintám is, majd ha a későbbiekben érdekelj, szólj.
Tipegőket nem varrtam mert azok olyan cseppek és nem overlock-os a varrógépem és így nem tudom olyan szépen eltisztázni.

Tündérlétra, majd priviben én is elküldöm neked az adatokat, mert még én sem jelentkeztem a táblázatba.

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


Sziasztok, hulla vagyok, annyi a meló! Hülyét tudok kapni. Lehet, hogy kéne egy kis magnézium! :)

Linda, hajrá leszokás!

Szilva, király, nem tudtam, hogy már van alkoholmentes, azonnal bevásárolok.
Köszi a barinőm nevében a biztatást, beszámolok neki.

Ducky, én is mindig szeretek mindent körbejárni, és az összesített eredményekről excel táblázatokat készíteni... :oops:

Pimpoka, védőnő monnyon le.

Megyek, puszi nektek!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


nekünk az újszölöttel a hordozó kendő jött be, ami csak egy hatalmas téglalap alakú anyag. Egész szorosan magadhoz tudod kötni a pirinyót, akinek ezáltal mentesül a gerince a terhelés alól és nagy terpeszben van a lába, ami a csípőjének jó. Ráadásul az is jó neki, hogy testközelben van, hallja a szívverésedet és érzi az illatodat. :) Több féle módon is fel lehet kötni, ha nagyobb, a hátadra is. Nekünk csak az elején volt jó, amikor már nehezebb volt, nagyon húzta a vállamat. Utána pedig találtunk egy varrónőt, aki hordozót varr, szerintem nagyon jó. Kipárnázott a válla (nagyon kényelmes), széles a terpesze a lábnak és a derekadon van a terhelés, a vállat kíméli. Többféle mintában is lehet kérni, szóval egyedi. Na, nem akarom nagyon dícsérni, de ajánlani tudom.
veci
Budapest II. kerület
 
 


sziasztok,

táblicsku: 20120113

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


újabb táblicsku: 20120113

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


Sziasztok!

Ma megjött a kombinát-tesztem véreredménye is:
Alacsony kockázatúak vagyunk 1:14000 az arány.

Aki csináltatott ilyet, annak már megjött az eredménye?
18. heti UH-ra ki hová megy? Vagy csak a dokijához?

Képzeljétek engem megint elkezdett meglátogatni a róka koma, hát nem nagyon örültem neki, de ez van.

Ja, és képzeljétek én is érzem a baba mozgását, a hét elején már éreztem, de nem voltam benne bizti, hogy ez az. :) Olyan, mint amikor kis pillangók repkednek a pocakodban (vki kérdezte, hogy mihez hasonlít, azért írtam le). Na, és az óta már többször éreztem ugyan azt, szóval most már bizti, hogy a babát érzem :)

Szép napot és hétvégét Mindenkinek! :)

Lilypie Pregnancy tickers
picuri2
Budapest
 
 


tündérlétra egy jelszót is dobsz a táblázathoz? privimben nem találtam.

picuri, ez jó hír! nekünk még nincs eredmény, mert csak a második vérvétel után lesz, akkor a 16. héten is lesz uh, majd rá két hétre a dokim is csinál úgyis, így én szerintem nem fogok már több uh-ra menni.

hányás, hányinger, émelygés nagyon rossz lehet, nekem szerencsére semmi, de semmi ilyen nem volt sem Lellénél sem most. krónikus alvás, mindkettőnél, csak most nincs lehetőség :)

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


Szilva, köszi a táblát!

Többiek, nem akartok belekerülni? Még elég sokan hiányoznak szerintem... :roll: Igyekszem figyelni, de nem mindig tudom ki kicsoda, mondjuk azért is nehéz, mert arcok sem társulnak a nevekhez :roll:
(Persze megértem, nekem is csak a régi topikom miatt van fényképes avatarom, eleinte ódzkodtam tőle én is...)

Picuri, gratula a jó eredményhez! Én a kórházba megyek a 18. hetire.

Babamozgásban én még mindig nem vagyok biztos. Minden nap van egy-két rúgás szerű érzés, de csak egy-egy pillanatra, így még mindig nem tudom eldönteni, a babát érzem-e :roll:

Kukoricalányka, nagyon ügyes vagy a varrással! Fotókat várjuk!

Hordozás. Én a kendőt nem tudtam rendesen megtanulni :oops: A mei-tai-jal meg szintén az a bajom, hogy hol sikerült eltalálni a jó kötést, hol nem, ráadásul a pántok mindig koszosak lettek...
Amúgy most totál elmerültem a témában, pedig én sem voltam egy nagy hordozós, de másodiknál már sokszor praktikus lehet szerintem. És annyi féle van, hogy totál belezavarodik az ember... Van pár szimpi megoldás, de még korai lenne dönteni. Talán nyárra megvilágosodom teljesen a témában :)

Anyesz, hajrá babakocsis utánfutó! Egy balatoni ismerősünk is abban hordja a két lurkóját mindenhova. Annyira praktikus, mert a gyerkőcökön kívül még egy csomó cucc is belefér. Pl ha strandra mennek, akkor bejárat előtt bicikli leparkol, utánfutó leakaszt és egyszerűen betolja a partra (van rajta ilyen tolókar is). Benne a két gyerek és a rengeteg kellék a strandoláshoz :D Szóval nekem nagyon praktikus megoldásnak tűnik! :)
Hétfőre sok erőt a bejelentéshez!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára zita978 2012.01.13 15:41-kor.

KépKép
KépKép
KépKép
zita978
 
 


Sziasztok,

nekünk ilyen kendőnk volt az elején: http://www.wrapsodybaby.com/shop/breeze.htm

Én elmentem a Mamamis klubnapokra, és ott megtanították nekem, utána már könnyű volt belebújni.
Mióta a múltkor írtam már az is eszembe jutott, hogy oldottam meg mikor nem itthon tettem bele Katát. Már itthon magamra kötöttem a kendőt és őt meg a kocsiból kivéve belecsúsztattam. Halványulnak az emlékek :-)
Másodiknál tényleg nagyon praktikus volt. pl. Aliz jár balettra, 45 percet várunk rá Katával minden alkalommal 6 hetes kora óta, ott mindig kendőben aludt rajtam.

picúr, örülök a jó eredménynek.

Én is úgy vagyok, mint Zita érzek időnként valamit, de nem merném biztosra mondani, hogy a babát.

Kukoricalányka, kíváncsi vagyok a baldahinra.

Na most mennem kell, lassan indulnom kell Alizért az oviba, csak most néztem le a jobb sarokba, hogy már ennyi az idő....

KépKépKépKép
KépKép
KépKép
duckylion
 
 
 
 
 
 


Én majd szeretnék bekerülni a táblába.

KépKépKépKép
KépKép
KépKép
duckylion
 
 
 
 
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?