2012.09.27 09:00
2016.02.25 11:17
2016.03.05 12:35
2016.04.12 11:44
@marcsika1: "Sziasztok!Én 42 éves vagyok és az ötödik gyermekemet várom, jelenleg 15 hetes vagyok! Eddig még soha nem volt semmi baj a négy gyermekem egészséges, soha nem volt vetélésem, Abortuszom stb, tehát minden rendben volt.A koromon kívül semmi más nem indokolta a genetikai vizsgálatot. Engem most igazándiból a magzatvízvétel foglalkoztat , hiszen ismét előtte állok. Öt évvel ezelőtt a kislányommal is megcsináltattam, mert egy picit több volt a magzatvizem és ezt a vizsgálatot javasolták.Én minden javaslatot betartottam, 3 napig szigorú fekvés volt. A párom és a gyermekeim mindenben készséggel segítettek, másképpen ez kivitelezhetetlen lett volna. Két hét múlva kellett visszamenni és engem nagyon megnyugtatott az eredmény , és egyáltalán nem bántam meg, hogy bevállaltam ezt a vizsgálatot. Hála Istennek minden OK volt, és most mégis annyira izgulok miatta. A vizsgálatra 2 hét múlva kerül sor 21-én. A vizsgálattól egyáltalán nem félek, csak a kicsikémet féltem. A kislányomnál emlékszem amikor a tűt beszúrták, én végig nézhettem a monitort és látszott, hogy a lányom a lehető legtávolabb megy a tűtől. Biztosan érezte, hogy valami veszály fenyegeti! A debreceni klinikát egyébként nagyon megbízhatónak tartom, természetesen a kismamák itt is nagyon sokan vannak, de a környéken nincs is más klinika, ahol ezeket a genetikai irányzatú vizsgálatokat elvégeznék.Nekem a magzatvétel óta eltelt már öt év, azoknak a válaszát várnám akik mostanában voltak ilyen vizsgálaton,Debrecenben. hogy változott e valamit a visszarendelés, levél vagy telefon, vagy visza kell menni egy megbeszélt időpontban és személyesen mondják el az eredményt??Én köszönöm mindenkinek aki elolvassa a kis történetemet és így kölcsönösen tudunk egymásnak segíteni! A válaszaitoka pedig még jobban köszönöm!! "