Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Nati egy hétig 11-kor aludt el, 5-kor kelt egy gyors szopira.
Aztán 10-kor aludt el és fél4-kor gyors szopi, aztán 7-kor - egy hétig.
Most 11-kor aludt el, negyed 5-kor kelt, hatalmas rotyikkal lepett meg - 2 hete csak nappal csinált ilyet -, aztán a gyors szopi után 9-ig nyomta.
Esténként már kevesebb, de talán még elég a tejem. Viszont csomószor azt csinálja, hogy szopizik, pihen egy kicsit, aztán sírni kezd, adom a cicit a szájába, s egyre jobban sír, és nem kapja be. A sírást akkor hagyja abba, ha mászkálok vele. Azt hittem, kevés neki a tejem, de dühös lesz, ha cicivel kínálom.
Amúgy szeret már nézelődni, játszani, azt mondja "khüüü", és Apának is mosolyog, meg Marcinak is.
Elalvás előtt viszont néha sír egy rövidet.
Jövő héten csütörtökön lesz kereken 2 hónapos, akkor viszem oltásra.

Kilók: rajtam is 8 van, megint ment le egy. Nem fogyózom, nem tornázom. Fogyózni nem bírok - hobbim az evés Kép (csak eddig büntetlenül ehettem bármikor bármit). Most azért odafigyelek, h. kevés édességet, kenyeret, tésztát egyek, s több salátát. Meg este már nem csinálok nagy zabákat!Kép Amióta hozzák az ebédet, én is eszem délben - addig elteltem a kajaszaggal.
A combjaim nagyon lötyögősek, ősztől tornára járok majd, most meg igyekszem sokat sétálni.

Marci imád csavarogni.Kép
Úgy értem, az egyik legtöbbet hangoztatott mondata, hogy ne menjük még haza. Gond nélkül ottalszik a Mamánál, a játszótéren pedig mindig másik anyukát kísérne hazáig, s közben mondja neki, hogy nála szeretne aludni. Már kérdeztem a védőnőt is, hogy ez normális-e.
Apa szerint ne aggódjak, ő úgy gondolja, hogy biztonságérzete van mellettem, s azért barátkozik könnyen. Bekérezkedik az oviba, ha kint vannak a gyerekek, vagy nézi őket az ablakból. Több lépcsőházbeli szomszédunknál is járt már többször is. S heti fél napot dolgoztam, akkor az egyik szomszéd volt a bébifelügylője, s hozzájuk is nagyon kötődik, azóta is megy néha vendégségbe oda. Soha nem sírt utánam. Akkor hiányzom neki, ha fáj valamije, meg itthon én kísérem az ágyba.

Szerintetek ez normális?

Szép napot!
Adri
Vendég
 


Sziasztok!
Adri!Szerintem ez normális.Csak jobban kell rá vigyázni.A nagylányom detto ugyanezt csinálta,mindig ismerkedett,barátkozott.Na Gergővel már nem igen sikerűlne senkinek közelebbi barátságba kerűlni,az első 20 percben!

Én sajnos nem fogyok a szoptatás alatt,csak ha szigorúan fogyózom.Azt meg most nem szeretném.

Panni!

Igen,40 kg-ot fogytam és akkor olyan csinos voltam,mint még soha.Én mindig teltebb voltam,még lánykoromban is 64-66 kg.De akkor 57-re lementem.Viszont nem éreztem magam egészségileg jól.Akkor volt jó a közérzetem,amikor 62 kg voltam.Na ezt szeretném most elérni.Így 70-kilósan tényleg az amőba a legmegfelelőbb jelző.Tudom,hogy sohasem leszek már ropogós,de legalább annak tünjek!Kép
Ügyes és elszánt vagy,ha már tornázni jársz!

Sziasztok

Aranka
ari3
 
 


Hello!
Ari!
Igen,elég elszánt vagyok ert rájöttem hogy csak én tehetek ellene valamit hogy ne így nézzek ki.Amúgyis imádok sportolni,sokkal jobb utána a közérzetem.Azért még nem az ugrálós aerobicra járok mert nem akarom hogy apadjon a tejem,csak ilyen alakformálóra.Meg ha akad gyerekcsősz akkor bicajozni szoktam egy órát.
Na én se vagyok egy nádszál alkat,soha nem is voltam(genetikailag se,a családom se az)de azért ez már sok...Tudom hogy soha nem leszek vékony(nem is célom)csak mégis...

Adri!
Szerintem normális a fiad viselkedése.Örülj neki,nem lesz gondja az ismerkedéssel.
A nagyinál a Márk is minden további nélkül ottalszik,sőt túl sokszor szeretne,valahogy úgy látom anyu neki most a biztos pont aki nem "csalta"meg őt mint mi.Az óvodába ő is bekéredzkedik de neki lehet, mert szeptembertől úgyis oda fog járni ha beveszik,és jó ha ismerkedik a környezettel.Lehet hogy nem lesz ovi mert itt Gödöllőn annyi gyerek van és kevés a ovi.Idén 100 gyerekkel több van mint amennyi férőhely,és persze aki otthon van picivel azok közül szelektálnak.

Ma szinte egész nap aludt Kristófkám.Nagyon bevált nekünk a hordozókendő,picikém imád benne tentélni.
Adri írta hogy már mosolyog rájuk a pici,nekünk is mosolyog nem nem tudatosan és nem célirányosan ránk,nem reagálás képpen hanem csak úgy.Legalábbis ezt vettem észre.Ez normális még,ugye?!Olyan vagyok mint akinek még nem volt gyereke,mi?!
Na megyek aludni.Jó éjt!
Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 

 
 

Sziasztok!

Köszönöm a biztatást. Nem bánom, h. Marci barátkozó, csak a környezetünkben lévő hasonló korú picik nagyon mások, s ettől az átlagnak vélt viselkedéstől való eltérés aggasztott.
Amúgy Marci novemberben tölti a 3-at. Még semmi szobatisztaság. De tegnap lecserélte a pelusát kisgatyára, aztán egyszer csak mondta, h. ki akar folyni. Pár csepp ki is jött. De mondta a kérdésemre, h. üljünk a WC-re. És pisilt! később pedig - átöltözés után nem sokkal- szólt, h. kaki lesz. WC-re ült és kakilt!
Ma viszont megint pelusban volt.

Pár napja Nati szopi után pihen, aztán kezd nyugtalan lenni, azt hiszem, hogy még kér, de sír, ha a szájához ér a mellem. Ma egy ilyen alkalommal a mellkasomra fektettem, s így hason dugtam a szájába a cicit - és szopizott! Lassan oldalára döntöttem, úgy, hogy kicsit felültem. El is aludt. Hason szokott aludni, s gondolom még fáradt volt, de a szopira is vágyott.
Viszont a kakija zöld, híg, kicsit nyálkás és savanyúbb szagú. Nincs minden etetés után, s nem tűnik levertnek, betegnek, kivéve ez az egy, fent leírt szopiközi sírást.
Tegnap este 4,7 kg, ma 4,8 volt - remélem jól mértük a régi típusú konyhamérlegen (2,84-gyel született, 2,87-tel jöttünk haza, s ennek már jövő csütörtökön lesz 2 hónapja.) Egy hónaposan 4,07 volt.
Szóval nem olyan tempóban gyarapszik, mint az első hónapban. Nem szoktam mérni, de azt gondolom, a tejem elég, mert van elég kakis-pisis pelus, s amúgy jókat alszik, játszik velem...

Na, zsibbadok, Nati rajtam szunyál!
Nyugodt éjszakát kívánok:
Adri
Vendég
 


Ja, és Panni!

Valszeg normális, csak nemtom, mennyi idős a picur Kristófod, és ahhoz meg nagyon zsibbadok, h. visszaolvassak - bocsánat.
Javaslom, úgy írjuk alá, h. a baba nevét is odaírjuk, meg a korát.

Aranka, bámulatosan ügyes vagy!

Üdv:
Adri, Nati (8+0)
Vendég
 


És végülKép, Ari!

Manapság össze-vissza számozzák a ruhákat. Sztem az is 38-as volt!

Aludjatok jól!
Adri, Nati (8+0)
Vendég
 


Adri!
Hétfőn lesz 7 hetes a Kristóf,de jó,ezentúl írjuk oda.
Egyébként Kristófnak sincs mostmár minden etetés után kakija,pedig eleinte volt.Van hogy 2 napig sincs.Azt mondják ez normális.Kristóf is azt csinálja mostmár 4 napja minden este hogy az esti szopi közben éktelenül elkezd sírni. Tart kb.5-10 percig és kész .A hasa lehet? De csak mindig este??
Annyira fúj felénk a szél,szerintem nagy vihar lesz. Jó éjt!
Panni,Kristóf(7+0)

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!Olyan mérges vagyok,hogy csak na!Rengeteget írtam,erre kitörölt mindent!Kép

Adri!Szerintem is össze-vissza van számozva,ez a nagyobb 38-as méret.Kép
A zöldes,nyálkás kaki attól van,hogy a kicsi lányod túlette magát és nem képes mindet megemészteni!Zsófi is szokott ilyet produkálni,amikor nem nyugtatja meg semmi más,csak a szopi!
Nagyon ügyes a kicsi fiad,megtette az első lépéseket a szobatisztaság felé.Enyim fiam is megtette a lépéseket,A sarokba visszatette a bilit,amikor fürcsi előtt kértem,hogy üljön rá.Kép

Panni!Szerintem is normális a kisfiad viselkedése.Gergő már 8 hetes elmúlt,amikor először visszamosolygott rám.Zsófi 4 hetesen megajándékozott a mosolyával,most már egy ideje,mondja hogy GÖÖÖÖ.
Ezt az ovi dolgot most sokaktól hallom,a babaszobán is olvastam,hogy sok gyereket nem vesznek be,mert anyuka úgyis otthon van.De könyörgöm,nem azért akarja beadni az ember lánya,mert útban van,hanem hogy szocializálódjanak,fejlődjenek kissé,hasonló koruak társaságában.
Képzeljétek,ma kimentem a gyerkőcökkel a Nemzeti szinházhoz.Van mindenféle vízesés,puha fű,padok.Gergő nagyon élvezte a mezitláb szaladgálást a fűben.Még jó,hogy mindig viszek nekik váltás ruhát,mert az egyik vízoszlop hírtelen beterítette a kicsi fiamat.Nem ijedt meg,csak meglepődött!
Zsófi is jót aludt,csak hazafelé a villamoson kezdett reklamálni kaja ügyben!Meg kellett etetnem fürdés előtt,ha nem akartam,hogy végigüvöltse!
Jó éjszakát nektek,holnapra szép napot!Mi megyünk anyuékhoz,egy nagy szülinapi összejövetelre,mert szinte mindenkinek májusban van a születésének napja!Kép
Így tud mosolyogni a csöppem!

Aranka

KépKép
ari3
 
 


SziasztokKép

Már régen írtam de szinte minden
nap olvasom a babanetetKép

Tegnap voltam 6 hetes kontrolon
írattam fogigátlót és a
Cerazette nevűt írta felKép
Valahol olvastam hogy csökkenti a tej mennyiségét?
Igaz lehet?
Nem nagyon értettem hogy kell szedni?!!

Most ha meg jön a mensim mást kell majt íratnom?
Na mindegyKép

Kaki ügy: Nálunk minden nap van kaki, aranysárga színűKép (bocsi)
Védőnőm azt mondta hogy anyatejes babának mindig ilyen!!!!
Tegnap kivételesen nem tudott a drágám kakilni nagyon szenvedett, csak nyomott de semmiKép
Meg lázmérőztem de nem segített neki!!!
Na de ma reggel, tisztába tettem elkeztem etetni és egy ekkorát kakilt hogy derekáig kakis lettKép)))
Megis könnybbült: Kép

Kg: Vikim 3700 születtett 3500 hozztuk haza
most csütörtökön lesz 7 hetes és 4350g
Szóval mindenkinál változó hogy mennyit gyarapszik egy hétenKép
Mi legutóbb 20 dkg 1 hétenKép

Szopi: Nálunk is van közben pihenés, ilyenkor mindig becsap a kissaszony, elkezdem büfiztetni aztán 5 perc mulva meg cicire menne még!!!!

Bocsi megeredt a nyelvem
na de teszek fel képet én isKép



Így tudom tartani a fejemetKép
Kép
Így bambulokKép


Kép
puszi mindenkinekKép

Kép

Kép
edinka
 
 


Sziasztok!

Adri
nagyon szépek a gyerekeid! Kép
szerintem örülj annak, hogy a kisfiad ilyen barátságos és hamar feloldódik. Danim is leszólítja az embereket az utcán Kép pl"szia, hova mész? Mész haza?" stb. Meg odamegy a kicsikhez is, nekem meg olyan rosszul esik, ha le se bagózzák, sajnálom szegényt olyankor, bár nem látszik, hogy megviselné.
Honnan rendelsz kaját végül? Én sajnos lecsúsztam a jövő hétről, csüt-ig meg kellett volna rendelni, na majd jövő héten!
Ügyesen haladtok a szobatisztaság felé!

Panny
sokat kellett várni a Máv-ban a kontrollon? Nekünk 7-ére van időpontunk, még nem döntöttem el, hogy visszavigyem-e.
Nyaralás: nem nagyon megyünk idén sehova, talán lesz pár nap Balcsi egy rokon nyaralójában. De jövőre megyünk Horvátországba! már most várom Kép

ARanka
Zsófi nagyon cuki, ahogy mosolyog Kép
Nálunk még nincs tudatos visszamosolygás, inkább szopik után fut át az arcán egy-egy elégedett mosoly.
Ma mi is szülinapozni megyünk, a férjem nagyapja 89 éves, ott lesz az egész család


Kedden v. szerdán el kéne mennem a 6 hetes kontrollra, nem nagyon vágyom rá, még be sem jelentkeztem, remélem, mindent rendben talál a doki!

Teszek fel én is képet
Dani csokievés után Kép (25 hós)
Kép

Levi
Kép

Andi, Levi (6+1)
psandi
 
 


Edina
nagyon aranyos Viki Kép
örülök, hogy jól vagytok!

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Ari,
igazad lehet, mert a fiamnál is ilyen problémák voltak. Az a gond, hogy már egy hete minden kaki ilyen - egy alkalom=3 rotyi...
Nagyon szép Zsófika, igazi kiscsaj!

Psandi,
a helyi egyik legjobb étteremből - bár a menü egy kicsit üzemikonyha jellegű. Egy bőséges adag 400 Ft (2 adag hármunknak elég), és úgy rendelem, ahogy akarom, fél 11-kor itt a kaja.
Szépek a kicsik - Dani is kb. olyan kis csirkefogócska lehet, mint Marci. Levinek sem sötétedik a szeme? Dani barna szemű, nem?

Azóta pelus van...Kép
Viszont hatalmasra dagad minden szúnyogcsípése, csütin viszem az épp akkor 2hós lányomat oltásra, így a fiamat is viszem, (nem akarok a betegek közé menni vele) kérek allergiavizsgálatot - ma adtam neki Kalcimuscot.

Edinka,
nagyon aranyos és ügyes Viki! Nati hason alszik - éjjel is. Reggelre, ill. ébredéskor mindig vmelyik sarokban találjuk megKép, de fejét nem emeli így, csak ha a mellkasomon hasal.Kép

Nagyon szép estét kívánok nektek, ill. örömteli hetet!
Adri
Vendég
 


Akarom mondani (írni):
Adri, Nati (8+1)Kép
Vendég
 


Adri
igen, Dani barnaszemű, mint mindenki a családban, ezért is lepődtem meg, de úgy tűnik, Levinek kék marad Kép egyedül a nagynénémnek kék a szeme. Nálatok is világosodik Nati szeme?

Andi
psandi
 
 


Hello!
Nem nagyon tudtam jönni,vagyis csak olvastalak titeket. Kristóf nappal csak ölben hajlandó lenni!!!
Andi!
Semmit nem kellett várni a kontrollon,egyből behívtak és nagyon rendik voltak.
Edina!
Nagyon édi a babucid!!
Adri!
Képzeld a Márk egész vasárnap a fűbe pisilt az udvaron és nem kellett a pelus.Annira büszke volt magára meg persze mi is rá.Remélem elindultunk a jó úton!

Egyszerüen nem tudunk képet felrakni!!Idegesít.
Panni,Kristóf(7+0)

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Nem mentünk a MÁV-ba, a férjemnek értekezlete van délelőtt, nem tudott elvinni minket, egyedül meg nem tudtam volna bebumlizni. Na mindegy, 2 hét múlva úgyis megyünk csípőszűrésre, a többit meg a dokinénik már rég megnézte, hogy rendben van-e.

Panni, hogy csinálod a képfeltevést?
Nem tudok segíteni? Itt alul "melléklet feltöltése", tallózás, és kiválasztod a gépedről a képet. Csak arra kell figyelni, hogy ne legyen nagy felbontású, mert azt nem engedi feltölteni, én asszem 600x400-asra kicsinyítem, vagy mégkisebbre. Próbáld meg, már nagyon kíváncsi vagyok Kristófra Kép

Megvolt az első átaldut éjszakánk!! Levi csak reggel 5.10-kor kelt, és utána meg 8.20-kor, egyébként még most is alszik Kép rendes gyerek Kép
Mondjuk Dani meg 8 óta fent van, de nem panaszkodom.

Andi, Levi (6+3)
psandi
 
 


Sziasztok!
Most találtam meg ezt a fórumot, azért csatlakozhatnánk hozzátok?
Az én kisfiam is 2005. áprilisábann született. Pontosan 23-án hajnali 3.20-kor.
Benedeknek hívják.
Meg van egy 2,5 éves kislányom. Õ Dorina.
benemama
 
 


Helló Benemama!
Mintha már találkoztunk volna valahol Kép tán csak nem az nlc-n?
üdv itt is!
Andi
psandi
 
 


Úgy néz ki sikerűlt végre képet felraknom.Időrendi sorrendben próbálom.
PanniKépKépKépKépKép

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Edinka,Adi,Panni!Nagyon édeseka gyerekek.Minél több képet,nagyon szeretem nézegetni őket.Kép
Edina!
Sajnos én is elkövettem azt a hibát,hogy lázmérővel próbáltam kakira bírni Gergőt,amikor pici volt.Azóta tudom,hogy anyatejes babáknál az is normális,ha akár 8-9 napig sincs széklet.Annyira hozzászokott ahhoz,hogy csak külső ingerre kakíl,hogy hosszú hetekbe,hónapokba tellett,amíg helyrejött.
Szépen fejlődik a kicsi lányod!Kép
A Cerazette-ről én is sok rosszat hallottam,köztük a tej csökkenését is okozta.Gergő után én is irattam fel,de amikor elolvastam a mellékhatásokat,illetve Apának feleolvastam,nem engedte,hogy kiváltsam!

Andi!
Nagyon rossz lehet,hogy barátkozna a kisfiad és nem reagálnak rá.Nekem is úgy fáj a szivem Gergőért,amikor édesen integet valakinek az meg rá sem hederít!Kép
Nagyon ügyi Levi,nekem reményem sincs erre.Zsófi is nagy szopis,még éjszaka is.

Adri!
A nagylányom alergiás a csípésekre.Neki is minden egyes csípés óriásira dagad.Neki Fenistil krémet kell használnia és Zyrtek tablettát szednie ilyenkor.

Benemama!Üdvözöllek köztünk és gratulálok picihez!Nem volt féltékeny a kislányod?
Ha van képed,szivesen megnézném a csemetéket!Kép

Panni!Na itt már jobban látom a fotókat,nagyon édesek!

Zsófi ma nagyon nyűgös volt,egész nap szopizott.Már azt hittem kipukkad!
Tegnap éjjel úgy összetrottyintotta magát,hogy moshattam le,mert még a háta is olyan lett.Átöltöztettem,majd reggel megint nappali ruhába.Megint trottyolt,peluscsere közben beletette a lábát,amivel összekente a ruhát.Megint ruhacsere.Evés után büfi közben egy jó adag tejcsivel nyakon löttyintett mindkettőnket,így most már én is öltözhettem át,természetesen miután őt ismét átcsomagoltam.És csodálkozok,hogy állandóan megy a mosógép.
Sziasztok

Aranka
ari3
 
 


KépKép

Sziasztok!

Szia Psandi! Lebuktam? Bizony, túl sok a "nyom"! :-)

Nagy nehezen sikerült képet feltennem a gyerekekről.
benemama
 
 


Hello!
Benemama!
Nagyon édik a gyerkőceid!Akkor te egy napon szültél az Andival,igaz?!Szopizik a picikéd??Testvérféltékenységgel hogy álltok?
Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Panny: köszi! Te Kristófod is nagyon helyes kissrác!
Igen, Benedek szopik. Kristóf?
Igen, Andival egy napon szültünk. A nlc-ről ismerjük már egymást, tulajdonképpen ő hozta meg a kedvemet, hogy ide is benézzek.:-)
Tényleg, van még vki közületek, aki oda is írogat?
És kaposvári van a társaságban?

Dorina nagyon örült Benedeknek. Szerintem kisebb viharokkal túl vagyunk a féltékenységen. Többször elmegyünk Dorinával mi ketten csajos programra 1-1 órára, meg, ha napközben Benedek alszik, akkor szigorúan csak vele foglalkozom.

Ari: Zsófi szép kislány! Kis zsivány a tekintete!
benemama
 
 


Sziasztok!

MEgjöttem a 6 hetes kontrollról, minden rendben szerencsére Kép

Panny
örülök, hogy sikerült feltenni képeket végre, nagyon édik a gyerkőcök !! Most, hogy így belejöttél, tehetsz fel gyakrabban Kép

Szúnyogcsípés: minden nyár első csípései Danin is iszonyatosan feldagadnak, a többi már vhogy nem. FEnistil cseppeket adok neki olyankor éjszakára és nappal is 1x. A kenőcs is jó, csak azzal nem lehet napra menni.

ARanka
én is állandóan mosok 4x min. egy héten, de van hogy többször. És a nyakig kaki is ismerős, de ezt is imádom Kép

Benemama (hívhatlak Melindának? Kép)
itt is gyönyörűek a gyerekeid Kép
Amúgy itt nem nagy a létszám, kb 6-an vagyunk. VAn egy tavaszi babás topic is, de én azt nem bírom követni, olyan sokat írnak

Andi
psandi
 
 


Mindenki csupa ismerős dologról beszél. Vajon miért??????:-) (tényleg, arcocskákat hogyan kell a szövegbe varázsolni? - okosítsatok ki!!!!)

Nálunk is ritka, hogy 1 nap ne menjen a mosógép! Ez, van. Mosok, vasalok. Ma is.

Fog.gátló: dokim egyik bogyót sem javasolja szopi alatt, mert HORMON!!! Vmennyire átmegy a babába, meg csökkenti a tejet.
Anno, Dorina születése után 6 héttel bevettem reggel az 1. tabit, másnap reggelre szinte semmi tejem nem volt. De, visszavarázsoltuk!:-)
Szóval, javasolta a gumit, vagy, hogy álljunk neki a 3. babának. Még mindig rá akar beszélni!

Andi: természetesen hívhatsz Melindának!:-)
Köszi a dícséretet, itt is hízik a májam 1 kg-t! Húúúú, több fórumba nem megyek, mert lassan gurulok!
benemama
 
 


Sziasztok!
Benemama!Nagyon szépek a gyermekeid,a nagylányod már kész hölgy!
Nekem nagyon sok mindent javasolt a doki.Gyógyszert nem akarok,mindenféle anyagra alergiás vagyok,úgyhogy kipróbáljuk a spirált.De amilyen érzékeny a bőrö,.a szervezetem,még a végén ez sem lesz jó.Az én dokim is mindig hajtogatja,hogy a következő babának fiunak kell lennie!KépÉn még benne is lennék(majd)de látni kéne szegény párom rémült fejét ilyenkor.
Nálunk minden nap megy a mosógép,három gyerek,meg egy karosszériás mellett,csoda,hogy éjszaka nem.Na ennek következtében a vasaló is igencsak dolgozik,pedig csak a két kicsi ruháit vasalom,meg a textil pelusokat,meg a konyharuhákat.Ez utóbbit mindig kérdezi a párom,hogy minek,de ez a mániám.

Andi!Ma is jót szórakoztunk.Valószínűleg a frontok miatt,de alig aludt a csajom.Szopi,sírás,szopi,sírás,elszunnyadás,büfi,sírás,elszunnyadás,trotyi,tiszt ába tevés,szopi,büfi,szunny,trotyi....és ez ment egész nap.Én úgy elfáradtam,még jó,hogy Gergőnek viszonylag jó napja volt!
Na én L,hátha tudok aludni egy kicsit!
Jó éjt nektek!
Sziasztok

Aranka
ari3
 
 


Hello!
Benemama!
Persze, Kristóf is szopik mint a gép.1 kg-t hízott egy hónap alatt,sőt már kettőt pedig még nincs 2 hónapos.
Tablatta:Én a Márk után is a Cerezettet szedtem,semmi mellélhatása nem volt(se hízás,se tejcsökkenés,semmi)Most is már szede 2 hete és semmi gáz vele.Biztosan mindenkire másképp hat.Egyébként rám egyok fogogátló gyógyszer se volt soha rossz hatással,sőt volt hogy direkt kellet szednem a bőröm miatt és tök szép is lett tőle az arcom.
Mosás:Hát a gép nálunk is megy minden nap legalább egyszer, de ha jó az idő akkor kihasználom a napot és többször is mosok(szennyes mindig akad bőven).

Képzeljétek nem vették be a fiamat az oviba mert hogy úgyis itthon vagyok.Csak könyörgöm,akkor így hogy fogom a sulit csinálni??Ez nem érdekli őket!Fellebzni fogunk,talán sikerül valamit intézni.Szegény Márk meg már úgy várja,sokszor emlegeti az ovit,nagyon készül rá.Félre ne értsetek,nem akarom őt lepasszolni,de ahogy azt múltkor is írtam már,ő nagyon igényli a gyerektársaságot,minden gyerekre egyből nyomul az utcán is, és persze nekem is könnyebb lenne a suli.
Hello

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


sziasztok!

itt 1 kép a tesókról Kép
Kép

Melinda
arcocskák:
: ) szóköz nélkül Kép
: O = Kép
: ( = Kép
és még van néhány itt:
http://www.babanet.hu/cgi-bin/discus4/board-image-lister.cgi

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Panni!
Ezt már nagyon sok emberkétől hallottam,sokan panaszkodnak az ovikra.Ha anyuka otthon van szinte esély sincs a bejutásra.Pedig tényleg nem lepasszolni akarja az ember a gyereket,hanem fejleszteni,szocializálni.De sajnos kevés a hely.

Andi!
nagyon édesek a kicsik!Hihetetlen,mennyit tudnak változni rövid idő alatt a bébik is.
Nekem is van egy tesós képem éppen ma reggel készűlt!Kép
Hogy vannak a bébik?Enyim lányom ma elég nyugis volt,feltéve,ha ölben tartózkodott!

Sziasztok

Aranka
Kép
ari3
 
 


Sziasztok!
Az én bébim ma akar ölben lenni,elég nyugis is.Éjszaka meglepett mert 1-kor felkelt enni,de utána szépen alukázott tovább.Én is rakok fel újabb képeket.
PanniKépKép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Ja az egyik ugyanaz lett mint múltkor,itt van amit akartam.Kép

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Panny: nem semmi Kristóf! Benedek a 6 hét alatt "csak" 1480 grammot hízott. Szerdán voltunk drnéninél, akkor volt 4880, meg 62-63 cm.
22-én kapja a 2hónapos oltást. Már előre félek tőle!˙:-(

De durva, amit az ovival kapcsolatban írtál!!!!
Dorina szeptemberben kezdi az ovit 19-én. Direkt rá is kérdeztem, hogy mehet-e, hiszen otthon vagyok a picivel. Modták, hogy természetesen mehet, sőt, akár egész napra is!!!!
JA, pont szemben van az ovi! A nappaliból átlátok az udvarára!

Ary: gyönyörűek a gyerkőcök!!! Micsoda hajkorona! Elájulok!:-))))

Andi: itt is nagyon helyesek a kispasik!!!!
benemama
 
 


Kép
benemama
 
 


Hello!
Benemama!
Szépek a gyerkőcök,a lányodnak milyen gyönyrű a a haja.
Ovival kapcsolatban azért van ez itt Gödöllőn mert az egész országos adatok szerint nálunk születik a legtöbb gyerek már egy pár éve.Én ennek alapjábavéve örülök,csak akkor építhetnének ovit is a nagy "szaporulathoz".A tényállás most az velünk,hogy úgy néz ki sikerül valahogy bepaszírozni a fiacskámat az egyik oviba.Mindegyik fullon van de talán sikerült némi protekcióval és "ugatással"...A legjobban az idegesít hogy nem érdekli őket a sulim.Azt mondják hogy a távoktatás nem számít...Az az igazság hogy nincsenek tisztába a távoktatás jelentésével.Ez nem esti vagy levelező,hogy csak negyedévente vagy félévente van előadás és ami a lényeg csak akkor van vizsga.Elég előtte tanulni egy-két hetet.De nálunk 3 hetente konzultáció és 3 hetente vizsga a féléves anyagból.Teljesen egyedül kell feldolgozni az anyagot.Szóval egész évben tanulni kell.Két gyerek mellett hogy gondolják???Na bocs hogy ilyennel fárasztottalak titeket!!!
Benedek 6 hét alatti 1480-as hízása több mint jó!!!Szerintam 2 hónap alatt az is 2 kg hízás lesz,figyed meg.
Mi 17-én kapjuk az oltást,kiváncsi leszek hogy viseli Kristóf,mert a nagyfiam anno nagyon jól bírta.Egyszer sem volt semmi gáz,se láz,se nyűgösség,semmi.
Nagyon jó hogy ilyen közel van az ovi.Nincs gond hogy ki vigye,igaz?!

Babuci hajnaltól 2 óránként eszik,úgy látszik megint egy fejlődési ugrásnál tart,ja és ölben hajlandó csak lenni.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Egy pár tesós kép!
Hello,Panni
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


SziasztokKép

Mindegyik baba nagyon aranyosKép

A 2 hós oltástól be szoktak lázasodni a kicsik?
Mi jövőhét hétfőn kapjuk és kicsit félünk hogy mit fog a gyerkőcből kiváltaniKép

Valaki mesélje el hogy hogyan történik a csípő kontroll, oda csütörtökön megyünk!!!
PL: Kell valamit vinni?
VAlakitől azt hallottam hogy teljesen le kell a babát vetkőztetni, még pelus sem maradhat rajta?
Ez igaz?
Gongolom akkor kell vinnem pelust!!!!
ÉS ha akkor kakil vagy pisilKép
Nagyon meg csavarják a pici lábát?????
Kép Kép

Elkeztem szedni a Cerezette fogigátlótKép
Tejem ugyanúgy van, szerencsére:9
De ma már elkeztem "maszatolni"
Ez a gyógyszertől lehet????

A ti babátok is szokott hangosan nevetni pl a forgókájára??
Viki olyanokat nevetKép

Másik: A pelus, én nem tudom hogy ki milyet használ, de a liberóból , és a pempersből is
a kaki kifolyik nekünkKép(
A kis badi mindig kakis leszKép
VAn ugy hogy egy nap 2 szer öltözünkKép

Nekem kistesos képem nincsKép
Õ még csak egykeKép Kép
Így kezdődöttKép
Kép
És ez lett a vége a nagy nevetésKép
Kép

Kép

Kép
edinka
 
 


Sziasztok!

Edina
Viki is nagyon szép Kép
a 2 hós oltás után nincs láz, kis nyűgösség viszont lehet.
csípőszűréshez valóban le kell veni a pelust, vigyél textilpelenkát, amit a baba alát tehetsz vizsgálatkor, nem baj ha pisil, előfordul, gondolom az orvos is tisztában van vele. Azért vigyél váltás ruhát is, mit lehet tudni, hátha az is pisis lesz.
és persze kell a kiskönyv, taj kártya és a beutaló, ha olyan helyre mentek.

Andi
psandi
 
 


Hello!
Edina!
Csípőszűrés:ne aggódj,azért nem tekerik meg annyira a lábacskáját!!!
Cerazette:én is szedem egy bő hete és nekem se lett kevesebba tejem,de képeld nekem pénteken rendesen megjöttKépFurcsa mert a Márk után csak 8 hónap múlva jött meg(szopi befejezés után 2 hónapra)A maszatolás tuti a gyógyitól van:o

pelus:mi is járunk így egy párszor(épp ma is)még a mellkasa és a háta a nyakáig is kakis volt...szerintem ilyekor mindegy hogy milyen a márkája a pelusnak.Egyébként hányasat használsz,Én kikisérleteztem hogy a 3-as méretből már nem folyik ki a cucc,csak a 2-es ből.(2-es:3kg-tól,3:4kg-tól)

Kristóf a pelenkázó fölötti Kismamás bébi naptárra nevet rendszeresenKép
Nagyon édi Viki!!!Kép

Hello,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Ki hogy s mint? Kép
végre megint szép idő van, volt néhány nap, hogy megfagytunk a lakásban. Este anyóséknál kerti sütögetést rendezünk.

Pelusból már mi is kb 2 hete a midit használjuk, a miniből már folyton kifolyott a pisi.

itt egy Levi-mosoly Kép
Kép

Andi, Levi (7+4)
psandi
 
 


Sziasztok!

Nagyon szépek a babák.Jövök majd,amint pénteken elballag a lányom,addig egy perc szabad időm sincs!

Aranka és Zsófi(9)
ari3
 
 


SziasztokKép

Iszonyatosan ki vagyokKép
Tegnap voltunk csipőultra hangon!!!!
És 5 hétig hordani a kell Vikinek
a terpeszpelenkát, és tornáztatnom kellKép
De a legszörnyűbb a bizonytalanság mert a doktornő nem mondott úgy semmitKép
Kérdeztem hogy valami van a lábával
Erre ő csak ennyit mondott, vanKép
De most mi, csípőficam vagy csak gyanú?????
Mindenki vigasztal hogy nem lesz semmi baj másnak is kellet ilyen terpesz pelus
Állítólag én is hortam meg öcsém is!!!
És nekünk sem lett semmi baj
De hát akkor is
Tegnap egész nap sírtam
Viki nagyon nehezen viseli a terpeszpelenkát, szokatlan neki
Csak ordít!!!


Légyszi írjatok valami biztatót
A ti babátoknak is kellett ilyen??
Igaz nem lesz semmi baj a lábával???????
Juli 28 án kell vissza mennünk megnézetni
Remélem addigra rendbe jön a lába!!

SziasztokKép

Kép

Kép
edinka
 
 


Edinka!

Ez nem tragédia, még ha úgy is érzed! A húgomnak is kellett hordania anno, de egy laikus még nagyítóval se vett észre semmit. (mármint hogy gond lenne) És öt éves kora óta folyamatosan sportol, mindig az elsők közt volt a futóversenyeken. Ez egyáltalán nem nagy baj, ne sírj. Ennél nagyobb baja soha ne is legyen Vikinek!!!Kép
üdv. Marq.

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Edinka!
Általában lányoknál szokott az lenni hogy terpeszpelenkát kell hordani, de abszolút ne ijedj meg.A barátnőm kislányának kengyelt kellett hordani fél évig(!)és még neki se volt komolyabb baja(a kengyel sokkal rosszabb mint a terpesz pelus) csak a biztonság kedvéért.Szóval Vikinek tuti nincs semmi komoly baja csak amolyan elővigyázatosság,biztos vagyok benne!!!
Ha meg neked is volt akkor tényleg ne parázz!!!!
Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Edinka!
Általában lányoknál szokott az lenni hogy terpeszpelenkát kell hordani, de abszolút ne ijedj meg.A barátnőm kislányának kengyelt kellett hordani fél évig(!)és még neki se volt komolyabb baja(a kengyel sokkal rosszabb mint a terpesz pelus) csak a biztonság kedvéért.Szóval Vikinek tuti nincs semmi komoly baja csak amolyan elővigyázatosság,biztos vagyok benne!!!
Ha meg neked is volt akkor tényleg ne parázz!!!!
Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Köszönöm szépen a bíztatást,
aranyosak vagytokKép
Vikinek aránylag már jobb a kedve
megint nevet a forgókáraKép Kép
Most hogy láttom hogy nevet, nem ordit
nekem is jobb a kedvem!!!

puszi

Kép

Kép
edinka
 
 


Sziasztok!
Hova tünt mindenki?Azt hittem,nem győzök majd visszaolvasni,erre tessék!Kép
Remélem jól vagytok és a bébik is!
Edina!Viki jól van?Megszokta már a terpeszpelust?

Pelusból mi is a midit használjuk,de nem tudok olyat venni,amiből a kaki ne jöjjön ki.Már mindenfélét kipróbáltunk,de egyikben sem maradt bent!
Elballagott a lányom!Olyan szép volt az egész és én úgy sírtam.Mindig szép a csajom,de most gyönyörű volt!Nagyon gyorsan eltelt az idő!Élvezzétek ki minden prcét amíg ilyen kicsik a gyerekek,mert észrevétlenűl felnőnek!
Sziasztok

Aranka
ari3
 
 


SziasztokKép

Aranka: Köszönöm az érdeklődést Viki már meg szokta a terpeszpelustKép
Már a lábtornát is mosolyogva csináljukKép

Kép

Kép
edinka
 
 


Sziasztok!

Szeretnék tanácsot kérni: ne nevessetek ki, lehet, hogy butának tűnik a kérdés, de nem vagyok biztos a dolgomban. Luca 11 hetes, és fogalmam sincs, mennyit kell egy ekkora babával foglalkozni. Kb. két hete úgy éreztem, hogy túl sokat énekelek, mutogatok játékot stb, mert sokszor nem aludt szinte egész nap (lehet, hogy túl sok volt az infó?), estére meg már borzasztóan nyűgös volt. Azóta azt csinálom, hogy pelucsere közben énekelgetek neki, utána max. még tíz percet játszunk, majd leteszem az ágyába. Azóta mondjuk a kezét is felfedezte, gügyög neki, meg lökdösi az ágya fölötti lógó állatkákat. Ebben az elmélyült tevékenységben meg nem nagyon akarom zavarni, mert úgy gondolom, fontosak az így szerzett tapasztalatai. (is) Ilyenkor egy darabig elvan magában, aztán meg elalszik. Azóta szinte egyáltalán nem nyűgös. De ha elmegyek az ágya mellett, rámmosolyog v. csak rámnéz, és nekem tök lelkismeretfurdalásom van, hogy nem veszem ki és nem játszok vele. Persze ha sír vagy csak nyöszörög, kiveszem, mert akkor gondolom vmi baja van. Szóval nem tudom...Nem szeretném elhanyagolni kislányomat, de azt sem szeretném, hogy ne tudjon időnként önállóan elleni. Ti hogy csináljátok? Lehet, hogy hülyeség, de nem lehet, hogy unalmában alszik el? Már kértem a négy gyerekes barátnőmtől tanácsot, ő azt mondta, hogy szerinte az elsővel túl sokat foglalkozott, mert később egyszerűen nem tudott meglenni nélküle, a többiekre meg már nem volt annyi ideje, azok jobban elvannak ma is. Meg hogy hallgassak az ösztöneimre. Hát ez az! valahogy ezen a területen nem vagyok valami ösztönös.Kép

A babáitok nagyon szépek, aranyosakKép, én azért maradoztam ki innen, mert készülök a nyelvvizsgámra is, sajnos nagyon ritkán tudok benézni hozátok.
Sziasztok, üdv. Marq.

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Sziasztok!

Edina!Örülök,hogy minden rendben van a kicsivel!

Marqueza!Úgy gondolom,hogy jól csinálod,amikor hagyod játszani.Ha nyűgös,unatkozik,úgyis jelzi!Nekem egyik gyerekem sem volt ilyen magában eljátszós,mindig igényelték a társaságomat.Most Zsófi egy ideig eljátszik,nézegeti a pókocskáját,csörgeti,rugdossa a zenélő forgót,szóval elvan.De ha megunja,akkor jelzi!
Arra figyelj,hogy azért legyen közös játék,mert az nagyon fejleszti a kicsiket,ugyanakkor jó ha egyedűl is tud játszani!
Sziasztok!
Aranka és Zsófi(9+6)
ari3
 
 


Sziasztok!
Nem nagyon volt időm mostanában mert kertészkedem amikor tehetem.Élvezem hogy végre van kertünk.Vettünk egy medencét,annyira szuper,Márk nagyon élvezi.

Ma voltam leméreti a babucit,5,50kg és 60cm,szóval jól belehúzott.Most jön mindjárt a dokibácsi az oltást beadni a p,icinek.Jövő hónapban egyszerre kapnak a gyerkőceim szurit mert a Márk 28.-án lesz 3 éves a Kristófnak meg a 3 hónapos oltás lesz esedékes.

Kristóf is sokat "dumál",annyira édes.Egész hosszú ideig elvan olyankor.

Márkkal elég problémás ez a szobatisztaság kérdés.A kakinál semmi gond már kb.fél éeve.De a héten kezdtem azt hogy csak bugyit adok rá,a kertben még csak csak a fűbe pisil de a lakásban vagy bárhol máshol bepisil és már csak akkor szól ha bement.Szombat óta nyúzzuk a dolgot.Én nem akarom erőltetni de már 3 éves és persze az oviba se veszik így be.Szerintetek mi lehet,Én már arra is gondoltam hogy nem alakult ki nála az a hormon ami tudvalevő azért felel hogy az agynak jelezze ha a hólyagja tele van.Van hogy éjszaka teljesen száraz a pelus és olyakor viszem a wc-re de valahogy nem akar oda se menni.Mindig "zsarolnom"kell valamivel.Ma például a védőnőknél kellett padlót mosnom,tiszta jó volt...Szerintetek korai aggódnom,ez hosszú folyamat,vagy már szombat óta ellett volna valamit fejlődni?
Hello,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?