Ne haragudjatok, hogy eltüntem, de/csak zajlik az élet. Már a névnapom óta nem voltam... Utólag is köszönöm a sok kedves figyelmességet részetekröl, nagyon jól esett, föleg mert itt nem számít ünnepnapnak...
Annyi minden történt. Például az, hogy a ház elkelt, de nélkülünk, pedig mi néztük meg elsönek, mi mondtuk elsöként, hogy akkor lecsapunk rá, csak nem mi kaptuk meg elsöként a banki hitelt. Ennyi. Teljesen le vagyok lombozva. A legjobb része pedig az volt, hogy voltunk anyósoméknál, csak a páromra számítottak, mi voltunk a meglepi.
Anyósoméknál annyi volt, hogy abban a hitben nyitottak ajtót, hogy a párom egyedül jött. Apósom sportosan vette a nem kívánt meglepetést tudomásul, míg anyósom teljesen kivetközött magából, hogy nem erröl volt szó, hiszen most fontos pénzügyim megbeszélésre készültek. Ja, mintha 10 év házasság után se tartoznék abba a családba, melynek pénzügyeit megtárgyalni szándékoztak...
De azért csak beengedtek, velünk voltak a fiúk is, a lányok az osztálytársuknál voltak játszani. Edö végig aludt, ra nem volt gondunk, Dönci és Regö pedig nagyon megilletödve és visszafogottan viselkedtek. Csak lassan oldódtak fel, elöször Dönci vetette be az összes sármját, aztán Regö is csatlakozott hozzá, mint erösítés. Még egy pár szem aprósütit is kaptak, amit szépen elmajszoltak ill. nekünk is adtak belöle a gyerekek. Apósom most éppen valamennyit akart adni, de mi kértük, hogy ezt csak akkor, ha a párom testvérének is ennyit ad szintén. Utóbbi egyébként elzárkózott az összcsaládi találkozótól, mert velem változatlanul nem hajlandó leülni egy asztalhoz, mert vétkeim ezt nem teszik lehetövé (Tíz éve, amikor egyszer náluk voltunk még nagy a legelején, a bejárat melletti félszobában a sarokba tettük le hely hiányában a kabátjainkat. Ide mentem ki, amikor zsebkendöre volt szükségem és kifelé menet a földbe gyökerezett a lábam a sok mickey egértöl, ezért talán egy kicsit hosszabb ideig elméláztam a kelleténél és kifelé menet az ö igen csúnya pillantásába botlottam ill. ö ott a helyszínen jól össze is szidott, mintha valami borzalmas dolgot tettem volna. Csak néztem a cuccait, még csak a közelébe se mentem, mert a gondolattól is kivert a hideg, hogy egy felnött gyerektelen nö mi a fenének gyüjt, mint oltári szentség mickey egereket!?). Hát ezt a büntényt nem lehet nekem megbocsátani, ezért nem is kíváncsi az anyagi dolgokról folytatott beszélgetésünkre.
Volt egy pillanat, amikor majdnem én is beolvastam anyósomnak, de aztán türtöztettem magam, mert nem használt volna amúgy se sokat egy kiadós veszekedés. A párommal ugyanis közölte, hogy az élete végéig nem fogja tudni jóvá tenni a vele szembeni kritikáját, miszerint ö csak tetteti a betegeskedést, valójában makk egészséges. Hát ballagjon már el a jó francba...
Na szó, ami szó, hamar lerendeztük a dolgot, de Dönci éhes volt - mint mindig - és elindult portyázni. Apósom jobb ötlet hiányában puffasztott reggelire való gabonapelyhet adott neki. Dönci rendelkezett, hogy ha már a sámlira tették az asztal helyett, akkor mindenki üljön le a földre, mert mi ugyebár asztalnál eszünk. Regö és apósom követték az utasításait és hagyták magukat etetni is, míg anyósom sopánkodni kezdett, hogy nem neki való ez a ház, mert már artritise van és alig tud felmenni a lépcsön, a szagok és a kívülröl beszürödö hangok is egyre jobban zavarják, szóval ez nekünk se lenne jó, mint kuckó. Ök már (!) fél éve keresnek alkalmas új helyet, de minden olyan drága. Mit nem mondanak!? S az is kérdés, ha a városrész szagilag és hangilag zavaró, akkor mi a fenének keresnek makacsul csakis helyben... Már éppen menni készültünk, amikor csörög a telefon, az ingatlanközvetítö, hogy akkor a ház elkelt és az irodájában szó szerint kitört a verekedés, mert többen is már kész szerzödéssel jöttek... Meglepödtek anyósék, hogy ez ilyen gyorsan megy, csak a fejünket kapkodtuk mindannyian.
Kifelé menet Regö közölte velük, hogy neki olyan szimpatikusak voltak, hogy ö akkor máskor is jönne. Zavart arcok.
Ennyit erröl.
Voltam az álmaink ovijában is, nagyon szimpatikus az összes nevelö, jó fej és nagyon megértett engem. A gyerekek és anyukák színe-javát ismerem, így beszokás/beszoktatás se gond. Egy gyerek se egyke, zömmel nagyobb családok vannak, van a 25-böl két család, ahol már 5 gyerek van, két másiknál jön 5/6 és a 6.
Ez való nekünk. Nem mi vagyunk a kivétel, megértés és törödés.
Készülödünk az ünnepekre. Megrendeltem a naptárokhoz a fotókat, s kitaláltam, hogy idén egyszerü üveg fagömböket magunk diszítünk és azt adunk ajándékba. Lassan, de biztosan haladunk. Minden csillog már a lakásban a sok csillámportól...
Megint sikeresen kukáztunk: lett egy polcos/akasztós fenyö gardrob, de mi nyitott szekrénynek fogjuk használni, egy fém/fa kombináció fogas, egy vasalódeszka és egy siemens egy éves porszívó, utóbbit a párom már megjavította.
Mind az összes cucc megy haza, otthon jó hasznát fogjuk látni.
Regövel elkezdtük a logopédiát, mert nem jó a kiejtése (s/r) ill. a nyelvtanja és nem nagyon érti senki se a mondandóját, pedig olyan szívesen mesél.
Csütörtökönként Imivel és Regövel zeneiskolába járunk, mindketten nagyon élvezik.
Ági nagyon szépek a képek, remélem jól belaktátok már magatokat! Mesélhetnél milyen ott az élet, a tapasztalataidról, mindenröl! Minden érdekel, ami veletek történik!
Boni drága mit tehetek érted?
Nagyon édes Zsigi a télapóval.
Emesének gyors gyógyulást kívánok. Csórikám! Milyen nehezen fogja az ajándékokat kibontani...
ManciBarbi ti is már milyen nagyok vagytok, olyan szép kislegény a tiéd is!
Zsófikám kitartartás, ne hibáztasd magad! Nekem is voltak idönként pillanataim, amikor a köldökcsonkból áradó büz aggasztani kezdett, de megúsztuk baj nélkül. Fel a fejjel!
Félhold persze, hogy emlékszünk rád, örülünk a képeknek! Gyere mindig, ha tudsz!
Hát ez van. Mennem kell, millió dolgom van, alig érem utol magam.
Puszi: Barbi