Na helloka, végszóra megjelentem
Próbáltam mobilról, írtam pár bekezdést aztán a böngésző lefagyott, 2 sor után nem látom mit írok így a helyesírási hibákat se látom, meg ott ékezet sincs, plusz folyamatosan félre gépelek...szóval inkább feladtam és megvártam míg lesz pár percem a gép előtt.
Trimenini, nagyon szépek a babáid és annyira jó hogy ilyen gyorsan hazamehettetek. El sem tudom képzelni milyen nehéz lehet neked, de egyben iszonyatosan jó is. Sajnálom hogy ilyen rossz volt neked a császár után. Én nagyon jól voltam hamar, remélem most is úgy lesz.
Villő, Noel nagyon szép formás babó, és olyan jót nevettem amikor írtad h követeli a magáét, egyből az én Nonom jutott eszembe, igazi kis oroszlán a mai napig, mindent adj uram de rögtön, nem bír várni.
Hozzá órát lehetett volna igazítani anno, szigorúan 3 óránként követelte a kaját olyan 3 hónapos korában...
Látom sokan szenvedtek...én is beállok a sorba. Martin feje iszonyat lent van, gyakorlatilag alig tudok járni, folyton fáj a hólyagomnál, és persze pisi 10 percenként.
Tegnap voltam első ctg-n, persze semmi, kenetet végül nem vettek, mert hogy császár lesz. Utcsó vérvétel és UH.
Persze mondanom se kell szokásos hatalmas méretek, 38+5 napos a méretei alapján, becsült súly 3430 gramm. Vizem sok, dokinéni lazán mondja hogy ha bent marad babó a tervezett szept 14-ig, akkor 4,5 kg simán lesz....hát köszi szépen, persze császár, nem gond, csak azt még 4 hétig nekem kell cipelnem...
Lehet h az 56-os bodyk rugik felejtősek lesznek. Ha pedig olyan jó evő lesz ez a gyermekem is mint amilyen Nono volt anno, akkor tuti őt sem fogom magamon hordozni...Nono 2 hónaposan megduplázta a születési súlyát, és majdnem 8 kg volt...
Szerdán kezdődik Nononak az új ovi, de szegény már most sírt, hogy ő bizony nem akarja...a régit szeretné. Ami persze nem is biztos hogy elindul...mondjuk úgy alapjáraton nem hiányzik neki az ovi, nagyon jól érzi magát itthon velünk. Talán ez is a baj...
Akkor is sírásra görbül a kicsi szája, amikor beszélgettem vele Martin születéséről, hogy mi kórházban leszünk. Nem szeretné, hogy ne legyek vele. Megszakad érte a szívem...
Nem igazán tudom elképzelni, hogy fogja feldolgozni a tesó érkezését.
Ági izgulok ám nagyon mikor lesz Soma érkezése, remélem kibírja amíg apa főnökének is jó lesz
Éjjelente még jól alszom, leszámítva hogy 2-3 pisitime-ot.
Csak sajna nagyon későn fekszünk le, reggel meg a nyomi diéta miatt kelni kell 7kor...tegnap este bárhová leültem mindenhol elaludtam...
Most éppen előszoba átalakításban vagyunk, vettünk egy paxot, hátha több helyünk lenne, mert áthoztuk harasztiból a babakocsit és gyakorlatilag tele lett vele minden. És a mózes és a sport még itt sincs. Basszus okay hogy panel, jóval kisebb ez a lakás mint a másik, de nem tudom a folyosón sem hagyni a kocsit, mert nem zárt az előtér. Szóval mindennek el kellene férnie, kocsi váza, hordozó majd később a mózes, meg Nono futóbringájának is kellene hely....
Hálóba végül nem vettünk Martin kis rucijainak paxot, nem tetszett h fehér a 30 mély és ugye nálunk amúgy is 60 cm mély és barna fekete van. Így Nono kis nyitott polcát hoztuk el és beraktuk az ajtó mögé. Viccesen néz ki, hogy fehér a pax ajtó, fekete barna a szekrény meg az ágyunk fehér a kis kombi ágy, erre a nyír színű kis polc is ott virít... lakberendezők álma. Plusz a nyitott polc tuti porosodni fog...abban reménykedem h Martin nem sokáig fog éjjel kelni és talán átmehet majd Nono nagyobb szobájába, ahová meg nem kell majd polc, mert ott is van egy hatalmas pax. És akkor a nyír kisbútor mehet vissza harasztiba.
Tegnap mondja párom, hogy mi vagyunk a pax család, van 3 helyiségben is