Megvolt a védőnői látogatás, 61 kg voltam az ő mérlegén, így hivatalsoan +3 kg-nál tartok
Ezzel egyelőre elégedett vagyok.
Hallgattunk szívhangot is, de pillanatok alatt elmászott az érzékelő alól, úgyhogy sok időm nem volt olvadozni tőle
Megkérdeztem a véleményét a strandolásról. Azt mondta, a kislánya ezen a héten 30 másik gyerekkel a Balatonnál üdül, és egyikük sem betegedett meg, úgyhogy no para
Waeni: nálatok van már név? És a többieknél? Persze ha már elárulható
Védőnő: az első védőnőt nem szerettem, akihez a kislányom születésekor jártam. Egy igazi paraszt volt, mindig előzetes megbeszélés nélkül érkezett
Ez egy kisbabánál általában remek időpontokra esik: vagy szoptattam, és rajtam lógott a gyerek, vagy végre pont lefektettem aludni és az éjszakázás után én is próbáltam vele aludni... erre jött hívatlanul, és becsengetett. Ezt rendszeresen eljátszotta, hiába kértem, hogy beszéljünk meg egy konkrét időpontot. Végül miatta kellett kivenni a vezeték nélküli csengőnkből az elemet, hogy ne tudjon felverni minket
A mostani szimpatikus, ő nem ilyen tolakodó típus, úgyhogy szerintem vele jól megleszünk
A bajszos védőnőn nagyon jót röhögtem
Nekem is magasabb a vérnyomásom a védőnőnél, de megbeszéltük, hogy anyukámnál is mérem és mivel ott jó, nem zaklat a témával
Frida: nálunk is pont így volt, a kislányom közölte, hogy neki csak kislány kistesó jöhet
Mikor elmondtuk neki, hogy kisfiú, majdnem elsírta magát. De már készültem rá, és jól kitalált indokokkal meggyőztem, hogy sokkal jobb lesz a kisöcsi (csak mi leszünk csajok, nekem ő marad az egyetlen kislányom, egy fiú nem nyúlja le a ruháit és a rózsaszín pónijait...). Azóta boldog, és nem is mondta egyszer sem, hogy jobb lenne a kislány
Sőt, képzeljétek, délutánonként ha hazaér az oviból, mindig énekel a hasamnak, közben meg a kis tenyerét ráteszi és várja, hogy a kisbaba mocorogjon. És hihetetlen, de a baba azonnal aktív lesz, ahogy meghallja a kis cérna hangját
Teljesen el vagyok olvadva ilyenkor tőlük
Tünde: ügyes vagy, hogy nem hagytad magad berángatni szabiról! Csak keményen
Mesélj majd, mi volt a védőnőcinél.