Sziasztok!
Juti: Hogy miért adok teát? Nekem is mondták és olvastam is, hogy 6 hónapig anyatejen kívül nem szükséges mást adni. De azt hiszem, hogy naponta (de nem is minden nap) 1 dl babateával nem teszek rosszat. Ha szívesen megissza, akkor miért is ne? Tegnap itt volt a védőnő, és ő is határozottan mondta, hogy az éjszakai kakilásért a Hipp gyermekteája (kamilla és édeskömény) okolható, mert hashajtó hatása van ennek a két növénynek. Így ezt kerülni fogom. Ma például csak vizet tettem be neki a cumisüvegbe, mert kontrollra vittük őt az ortopédiára és elég meleg volt az autóban is.
Rákérdeztem a védőnőnél a hozzáetetésre. Nagy meglepetésemre nem azt mondta, hogy semmi szükség rá 6 hónapos koráig. Azt mondta, hogy esetleg próbálkozhatok egy-két kanál almapürével.
Képzeljétek, hogy már csak 2 hétig kell hordania a kengyelt. Csináltak UH-t és azt mondták, hogy nagyon szépen rendbejött a csípője. A 2 hét alatt is csak nappal viseli majd. Úgy örülök
Szilvia: Nekem a terhességem kezdetén, épp az 5-6. hét körül voltak ilyen panaszaim. Mintha meg akart volna jönni, úgy fájt az alhasam. De én még ráadásul el is kezdtem vérezni, így rögtön telefonáltam a dokinak. Hormont kaptam és szigorú fekvésre voltam ítélve.
Úgyhogy azt javaslom én is neked, hogy próbálj pihenni és lazítani! És a dokidnak feltétlenül említsd meg, ha nála jársz!
Minden jót neked!
Puszi mindenkinek! Írjatok, kinél mi újság!