Új privát üzeneted érkezett!

Halihóóóó!

Kata!
Gergő tempója tényleg hihetetlen, már nem is közlekedik négykézláb, ezért viszont állandóan résen kell lennünk, mert megy minden felé, keresztül-kasul mindenen és hát néha-néha borul tisztességeseket, komolyan jó lenne egy bukósisak és valami térdvédő, teszem hozzá borzasztó ügyesen esik, teszi le a két kezét és emeli a fejét, de a kanyart tegnap például benézte, mert menet közben hátrafordult integetni az Apjának, és lett egy jó kis pukli a homlokán. Nekem azért nem olyan hihetetlen a mozgása, mert Balázs szinte napra pontosan ennyi idősen indult el és ugyan ezeket produkálta, sőt én is ilyen gyalogkakukk voltam!:)))

Bori!
Én nem oltattam be se a gyerekeket se magunkat, a védőnőnk felhívta a figyelmünket a 15 hós oltásra, mert az jobban megviseli a gyerekeket, mert egy legyengített, ámde élő vírust injekcióznak be a skacokba, ami ráadásul 10 nap, 2 hét elteltével okozhat lázat, ilyesmit, abban maradtunk, hogy egy picit eltoljuk, hogy erősebb legyen Gergő immunrendszere. A kötelezőket beadatom, de a többinek nem vagyok híve, egyedül a kullancs elleni védőoltást gondoltuk mi is, lévén természetvédelmi terület közvetlen szomszédságában lakunk.
Darabos kaja...hát nálunk csak ez megy...vajas kenyérrel indult, amit egészen apró katonákra vágtam, vágok..és már mehet rá mindenféle felvágott, sajt...nálunk a nosztalgia marha párizsi az egyik nagy kedvenc, a másik még mindig a csirkemájas zsíros kenyér sült hagymával! :-) Gergő szépen eszik, néha egyedül, néha nem, de a kanalat még csak dobolásra használja, szerintem az még odébb van. Pohárból már tud inni, de jobban szereti a csőrös poharat. Ezeket egyedül használja, de a tápszert még elvárja, hogy én tartsam neki, persze ilyenkor már, vagy még félig alszik.

Timikém!
Gratulálok Noelnek! Tök jó, hogy már Ő is bandukol, meglátod, napról-napra egyre többet és egyre ügyesebben fog közlekedni!

Lilypie Second Birthday tickers
kisssziporka
Tárnok
 
 


Sziasztok!
Irni nincs erom, de azert teszek fel egy par kepet!
Gem

A ket "nagy"
Kép

A tigris
Kép

Mar egyutt is megy a jatek neha...
Kép

Mult vasarnap
Kép

Mifelenk csak ekkora a ho
Kép

Lola, immar pelus nelkul!!!
Kép

Kép Kép Kép
Kép
_gemini
 
 


Nálunk azért ennél nagyobb a hó!
Volt már valaki szánkózni a kicsivel?

Hétvégi hír: Doni foga is kibújt, koccant a kanál a szájában! Amúgy fel sem tűnt volna, ugyanúgy felkelt 3-4-szer éjszaka, mint egyébként szokott...

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 

 
 

Egy gyors kérdés, hátha néha valaki még idevetődik :roll: :
milyen autósülést használtok? Mi egyelőre még a hordozóba gyömöszöljük be a babát, de egyre jobban utálja, meg téli cuccban elég szűk is már neki. Nektek mi vált be? Merjen az ember használtan venni ilyet?

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


Tényleg mindenki eltűnt!:(((
Yusz, Csekom, Iza és a többiek merre vagytok?

Borikám!
Mi egy Top Rider nevű autósülést vettünk...mindent tud, mint a nagyobb márkajelzéssel ellátottak, csak éppen harmadannyiba kerül...9-25 kg-ig jó.... Gergő marha kényelmesen elfér benne, még a téli cuccokban is, ráadásul több fokozatban dönthető...nekünk bevált. Itt a weboldal címe...asszem házhoz szállítás is van. Mikor kiválasztottuk Gergő belecsücsült és ebben érezte a legjobban magát!:)))
http://bababoltolcso.hu/spl/983681/Autosules_925_kg

Pussz mindenkinek...hiányoztok!

Lilypie Second Birthday tickers
kisssziporka
Tárnok
 
 


Bori!

Nem voltunk még szánkózni...csak sétálni járunk le :)
(ha véletlenül esne nagyobb hó,és meg is marad,akkor néztük az Auchanba milyen tuti műanyag beköthetős babaszánkó van 3990ft-ért)

Tök jó,hogy vannak fogacskák :) azt mondják az alsó kettő könnyen jön..biztos van benne valami,mert azóta sem jött több nálunk!lehet csak két fogunk lesz?! :shock:

Mi ülést a Brendonban vettünk,mert itt van nálunk budaörsön..nem olcsó hely,és nem is gondoltam volna,hogy ennyiért is van ülés,de sikerült venni.aranyosak voltak az üzletben,és elmondták ez után jön majd még egy ülés vásárlás...3 használnak el a lurkók! :)
mi a nyáron vettük és azóta megfordítottuk már,hogy jó legyen neki.

Nania gyermekülés 0-25 kg Trio SP Comfort Shadow Mango 2012
Árinformáció

Ára: 9 990 Ft Kép


Amit Ági írt,az is tök jó!

Többiek,hol vagytok???????

Puszi
timea35
Budaörs
 
 


Sziasztok!

Lilly, választás előtt érdemes megnézni azért törésteszt eredményeket. Nekünk Maxi cosi tobink van, fiúk imádták, Bálint még nem használja, mert elsőnek venni kell biztonsági öv hosszabbítót, mert csak úgy tudjuk hátra rakni a 3 ülést és a nagyokét bekötni, annyira szűk a hely :)

verzso
 
 


Hát igen, 3 gyereküléshez már a kocsi sem mindegy, hogy milyen!
Pont ezt a Tobit nézegetem használtan, mert az új ára elég borsos.
Nem tudod, hogy póthuzatot hol lehet rá beszerezni? Nyári frottírhuzatot mindenhol árulnak, de sima nem nyárit nem találok.

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 



Végül megvettük a tobit, használtan, de nagyon jól néz ki.
Végre Donát is kilát a kocsiból!

Hogy ünneplitek az 1. szülinapokat? Valakinek van vmi jó tortarecepje, amibe a kis ünnepelt is belekóstolhat? Állítólag a túrótorta az ideális ilyenkor, de én még sosem csináltam.

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


Sziasztok,

Ezer eve nem jelentkeztem :oops:
Boldog uj esztendot igy utolag mindenkinek!

Jol vagyunk, Tilda karacsonykor kezdett el maszni :D Nagyon ugyesen maszik ,terdel es probalkozik a ket labra allassal is de meg nem nagyon sikerult eddig igy a jarastol meg tavol vagyunk. Bar ki tudja, ha vegre raerez lehet hipp-hopp elindul. Januar elejen megfazott. Valami virusos vacak volt. Hetekig szivtuk az orrat szegenykenek annyira taknyos volt+kohogott nagyon foleg ejszaka de halaeg nem ebresztette fel sose. Nem kapott ra semmit. Az orvos azt mondta magatol elmulik es akar 6-8 hetig is eltarthat :shock: Lekopogom elmult, mar 3 napja nem szivom az orrat :D es a kohoges is alabb hagyott. Igy ugy tunik megusztuk 4 hettel. Remelem nem jon vissza.
Az etvagya tovabbra is nagyon jo. Megvolt az egy eves ellenorzes.
8,5 kg, 77cm hosszu, a fej korfogata 46 cm.
Plusz volt egy rakat kerdes amire valaszolnom kellett amit pontoznak es majd tudatjak velem az eredmenyt. A jarassal kapcsolatos kerdesek egy nagy 0 lett :lol: Kerdezte a vedono(aki ferfi volt :lol: ) hogy aggodom-e , mondtam, hogy nem hisz vannak gyerekek akik 20 honaposan indulnak el. Az egesznek nem sok ertelme volt szerintem. Marmint a kerdoivnek.
Azt mondta, hogy 1 eves kortol adhatok neki nyugodtan tehentejet. Zsiros 4 %-os tehentejet. Magyarorszagon meg mar 3 eves korra toltak ki a hatart, hogy addig neeeee. Most melyik az jobb. Szerintetek is gaz a tej? Ti mikor veztitek be? Mondjuk itt nagyon finom a tej. Szerintem jobb minosegu mint otthon.

Jovo heten penteken lesz a szuletesnapja Tildanak. A ferjem kivette szabadnapnak igy egesz nap egyutt leszunk, delutan lesz egy kis unneples. Buborek es lufi party :lol: A szomszedban lakik egy 4 eves kilany, vele szokott Tilda "jatszani". O lesz a kis vendeg( meg a szulei)
Oroszkrem tortat sutok meg lesznek szendvicsek, francia salata, magvak, olajbogyo. Lufikkal lesz kidekoralva a nappali meg fujunk buborekokat. Ennyi. Szerintem boven eleg egy 1 evesnek :D
Ajandekba meg vettem neki egy kis tanyer evoeszkoz keszletet. Tancolo egerkek vannak rajta. Lapos tanyer, mely tanyar, bogre, kes, villa, kanal van a dobozban. Cuki nagyon. Meg egy nagylanyos pizsamat. Ket reszes, nadrag es felso. Ja meg hetfon vettem neki egy szep kepet a szobajaba ezt is a szuletesnaphoz szamolom :wink:
A zenes foglalkozason(szerdankent jarunk) van egy kisfiu aki aznap szuletett mint Tilda veluk meg majd szombaton megyunk el ebedelni. Igy 2 napig csak szulinapozunk :D

Most hirtelen ennyi. Majd jovok a kepekkel :)

Kik multak mar egy evesek? Medi? Marti talan?
Boldog szuletesnapot igy utolag! Mindjart utana nezek a szulinapoknak :wink:

Lilypie First Birthday tickers
oolong
Gyula
 
 


Draga kics Marti baba! Nagyon boldog elso szuletesnapot kivanunk neked!!! Iza es Tilda
oolong
Gyula
 
 


Szia oolong!

Már nagyon régen hallottunk rólatok...jó,hogy újra írtál..többen eltűntek :( remélem nem betegek!Ti jól elkaptátok :(
Minket még elkerült az ilyesmi..remélem el is fog még..bár itt nálunk influenza járvány van.csak sétálni viszem,a boltokat kerüljük vele,de nagyon nehéz,mert járna már ilyen helyekre és olyan jól el is van!Noel elindult 10 és fél hónaposan,és azóta egyre jobban megy neki,most veszünk cipőt! :)De igazad van,minden babának más a tempója!Majd elindul ő is!

Én kerülöm még a tehéntejet,halat..stb..Noelen vannak piros foltok,és nem tudjuk mitől.a magán bőrgyógyász mondta,hogy az új kutatások eredménye,ez a tehéntej és hal,3 év után bevezetése.persze nem mindenkit allergizál,de én nem akarom kipróbálni,így is idegesít rajta!
Neked ezt tudom bemásolni,remélem segít.


http://tv2.hu/musoraink/babavilag/41257 ... segek.html


nem tudom megtudod-e nézni..ha nem akkor a goggle-ban keress úgy rá,hogy babavilág Dr. Bense Tamás gyerekorvos.szerintem korrekt ahogyan megválaszolja a kérdéseket!

Várom a képeket a szép kis csajsziról!



Kép

Kép

Kép


http://www.facebook.com/photo.php?v=548 ... =3&theater

http://www.facebook.com/photo.php?v=548 ... =3&theater

http://www.facebook.com/photo.php?v=547 ... =3&theater
timea35
Budaörs
 
 


Sziasztok!

Iza, még szoptatsz? Tőlem mindig ezt kérdezi a gyerekorvos, ha felhozom a tejes témát. Ha szopizik még, nem kell plusz tejet, tejterméket adni neki, mindig ezt mondja. Én mondjuk tejfölt, joghurtot, vajat már adok neki a szopi mellett is. Tejet úgy direktbe nem tervezem még, hogy adjak, de nem parázok, ha valamiben van tej.
4%-os tej? Nálunk 3,6% a teljes tej, ennél zsírosabbat nem láttam még a polcon a boltban. Biztos felétek jobbak a legelők a sok eső miatt! :lol:

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


Eloszor is Boldog szuletesnapot kicsi Medea!!!

Timi, koszi a linket. Noel is milyen nagy mar. Az a keresztbe tett labas
tamaszkodos kep nagyon aranyos.

Bori, meg szoptatok es meg par honapig tervezem. Sztem olyan 1,5 eves koraig fogok. Savanyitott tejtermeket mar kap regota, sajtot, joghurtot, turot stb... Semmi baja toluk es nagyon szereti is. A tejjel meg varok de 3 eves koraig nem fogok szerintem. Igazabol mar kapott o is etelekben. Kalacsban uveges bebietelekben is van. Szoval annyira en sem parazok. A csaladban nincs senkinek etel es egyeb allergiaja sem az en sem a ferjem oldalan ugyhogy pici a valoszinusege, hogy gond legyen a tejjel.

Ujabb kepek meg nincsenek feltoltve a gepre igy csak a decemberi fotokbol valogattam Kép Kép Kép

Lilypie First Birthday tickers
oolong
Gyula
 
 


Daniel is elindult vegre...
(video, klikkelj ra!)

Kép

Kép Kép Kép
Kép
_gemini
 
 


Gabiiiii......de nagyon édes kis menőmanó!:)))

Lilypie Second Birthday tickers
kisssziporka
Tárnok
 
 


Oolong!
Köszönjük szépen a köszöntést.
Márti sem megy még és igen távol áll tőle. Egész nap közlekedik de mászva, mindenhol feláll, de csak akkor engedi el a támasztékot, vagyis engem, ha rajtam kapaszkodott fel. Akkor jó esetben fél percig megáll, de kicsit még akkor is imbolyog. Nándi is csak 14 hónaposan indult el, nem izgatom magam.

Tilda frizurája csodálatos, látom ő is elégedett vele.

Hihetetlen, de Márti elmúlt egy éves. A szülinap előtti napokban megrohantak az emlékek, mit csináltam ezekben a napokban, milyen hideg volt, miket éreztem stb. A torta összetételére nagy gondot fordítottam, túrós gyümölcstortát sütöttem. Végül Márti meg sem kóstolta, a meggyet ette le a tetejéről. :lol:

Timi!
Érdes száraz, piros foltjai Mártinak is vannak. De egyáltalán nem vészes. Nálunk ez nem meglepő. Nándit 3 hónapos korától állandóan kenni kellett , később szteroidos krémek is képbe jöttek, ráadásul azokat megszokja a szervezet, nem győztük váltogatni őket. De az ő ekcémája nagyon súlyos volt, főleg télen. Egyévesen csináltak neki vérből ételallergia szűrést vagy 15 allergénre és mind negatív lett. Öt évesen aztán hirtelen kinőtte, és most sincs semmilyen ételallergiája, illetve semmilyen allergiája, sem bőrtünete.

Gemini!
Annyira szép családod van. Amíg csak egy gyerekem volt, a kétgyerekeseket csodáltam és irigyeltem. most, hogy nekem is kettő van a 3-4-5 gyerekeseket csodálom. Hogy bírod munka mellett?
ducimami
 
 


Na, Dani is menőmanó lett!
Még mi is várunk ezzel, Donát rögtön betojik, ha 2-3 másodpercre kapaszkodó nélkül marad, és gyorsan leereszkedik a földre. Óvatos típus, szerencsémre!
Én nagy ajándékkeresésben vagyok, mert nem akarok túl drága vagy túl nagy dolgot venni, de jó lenne valami értelmes játék. De semmi ötletem nincs... Irtóra nem izgatják a játékok, csak a vasaló, porszívó, mosógép, távirányítók, telefonok, fazekak. Vagy csak rossz játékaink vannak itthon, amik nem kötik le? Nálatok mik a sláger játékok?

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


Lilly, Márti szülinapra egy játékszintetizátort kapott, már 4 napja megvan és még nem unt rá. Ami igazi gyerekjáték és nálunk nyerő az a Mega bloks építő. Igaz még építeni nem tud vele, de szívesen szedi darabokra amit én építek. Továbbá jó mulatság ki-be pakolni a tasakjába.

Most látom mikor küldted az előzőt. Miért nem alszol éjfélkor? :D
ducimami
 
 


Napközben alszom Donival, ha tehetem... Amúgy szörnyű, mert nappal bármikor tudnék aludni, de este 8 után egyszerűen nincs álmosságérzetem, csak kötelességtudatból fekszem le éjfél előtt. :roll:

Szinti nekünk is van, de Donát folyton dobálja, már ki is tört egy billentyű. Rengeteg használt játékot kaptunk, amik tök jól kibírtak 2-3 gyereket, de neki sec perc alatt sikerül tönkretenni mindet!
Az építőkockára én is gondoltam, én clemmyt néztem - ez puha gumiból van. Egy ismerősnél van ilyen, és imádja rágni őket. De a megabloks hosszabb távon jobb.

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


Sziasztok!

Végre sikerült egy szusszanásnyi időt szakítanom...nagyon szégyellem, hogy nem tudtam ilyen sokáig még beköszönni se.
Sajna nem indult túl jól ez az év nálunk. + a műtét miatt is kiesett 4 hetem...de nem sorolom a kifogásokat, ezek mellett persze nagyban meghatározó volt a fáradtság is, így ha épp nem volt este tennivalóm aludtam, amilyen korán csak lehetett.

Néhány bejegyzésbe beleolvastam itt a végén, jó volt látni, hogy milyen ügyesen "dolgoznak" a kis apróságok.

Mi perpillanat állunk a nap nagy részében, csak játszani ül le Dávidka, de akkor is sokszor égnek áll a popsi és úgy nézegeti a kedvenc könyveit, irtó vicces látvány. 4 fogunk van eddig, s éppen most indult meg kb a kövi 4:) szegényem csak nurofennel tud jó aludni.
Rendkívül muzikális....azt hiszem én rontottam el:)rengeteget énekeltem neki, és most egész nap dünnyögve rázza magát, hogy énekeljek....nagyon édi ilyenkor, csak kicsit fárasztó egész nap kornyikálni:)))

Van aki még rendszeresen szoptat napközben is? Vagy csak nálunk van ez még mindig porondon...rámutat a cicire és nem lehet lebeszélni róla, napjában 2-3 alkalommal, általában akkor ha álmos...

Autósülés témába: nekünk két fajta ülésünk van a két kocsiba, az egyik maxi cosy, a másik römer, nagyon megbízhatóak, dög nehezek, 3 fokozatban dönthetők így sokszor jót alszik benne a Manóka, mindkettő használt, de mechanikailag tökéletes állapotú. Az új áruk olyan 50-70 ezer Ft között van, mi az egyiket kaptuk ajiba, a másikat 10e Ft körül vettük.

Szülinapi torta: én túrótortát csinálok majd, neten sok jó recept van, szerintem én vmi túrórudi torta szerűséget fogok alkotni:)
kristin27
Székesfehérvár
 
 


Sziasztok!

Megpróbálok én is írni egy picit. Bocs, hogy ennyire eltűntem, s bár Áginak ígértem is, hogy majd jelentkezem, még a hónap elején, de sajnos nem jött össze.
Mi is hasonló gondokkal küzdünk, küzdöttünk mint ti...betegség és hasonlók. :D
Azért próbáltalak olvasni benneteket minden este szopi közben, úgyhogy nagyjából képben vagyok. :D

Borzasztóan sokat nőttek a gyerekek, komolyan, már nem is kisbabának néznek ki. Hihetetlen!

Először boldog szülinapot Mártikának, Médeának, Bálintnak és Tildának is! Remélem nem hagytam ki senkit, ha jól tudom a többiek ezután következnek.

Néha nézem a képeket a Facebookon is a gyerekekről, jó látni őket!

Rólunk gyorsan csak annyit, hogy a január nagyon csúnya volt nálunk. Mindenki beteg volt, én szerencsére legkevésbé. A férjem még kórházba is került olyan nagy volt a láza. Domika szinte végig beteg volt, kötőhártyagyulladás, majd megfázás, köhögés..stb. Most volt egy hét szünet, itt volt anyukám segíteni, mi szülők addig összeszedtük magunkat, Domika is rendbe jött. Sőt, anyu még abban is segített, hogy megtanította Domit elaludni cicizés nélkül, így éjszaka is ha felsír, csak átmegyünk hozzá, megsimogatjuk, cumit adunk neki, ritkán felvesszük, de már nem tépi a ruhámat a ciciért..ami nagyon jó, mert ezelőtt kb 4x kellett így visszaaltatni.
Sajnos most megint beteg, ugyanabban a cipőben járunk mint verzsóék, mandulagyulladás, esténként 39, 5-ös láz, majd a lázcsillapító után jobb, de már ez a harmadik napja, hogy így van..szerencsére jól bírja, mi jobban aggódunk. :D

Januárban visszamentem dolgozni, heti négy nap, 8.30tól 4.00ig, persze nagyon fárasztó, szerencsére Domi jól el van, sokat mosolyog, meg játszik, hangoskodik. Csak ez a sok betegség nem hiányzik...de ez ezzel jár, ha nem most, akkor később kezdené..
Persze jobb lett volna még itthon maradni, de nem sok választásunk van, ha szeretnénk félretenni és vmikor hazaköltözni, akkor sajnos ezt kell csinálni. Szerencse azért, hogy Domi jó bírja. :D
Rendes kis krapek.

Róla annyit, hogy decemberben vmi történhetett, mert kijött még 5 foga, most hét van összesen, hirtelen elkezdett tolatni, majd felült, feltérdelt, aztán kúszás, mászás....most meg ott tartunk, hogy felhúzza magát, persze még nem megy. :D
Nálunk is meg volt a múlt hónapban az ' 1 éves ' ellenőrzés, akkor volt 77cm, 11,7kg ls fejecskéje 48, 1cm. Nagy buksival élünk. :D

Hát kb ennyi, majd még próbálok írni, ha valami az eszembe jut.

Ja igen, én is szívesen sütnék túrótortát, de eddig még mindig meghajtotta... :d mondjuk inkább mi ennénk meg egyébként is.
Ja, és én már főzök neki az Iza által említett 4%os tejjel, nem sokszor, de kapott már tejbegrízt és hasonlókat. Semmi gond nem volt. Itatom, bár itt is azt mondják, hogy egy éves kora után már lehet neki adni tehéntejet..hm..inkább akkor már tápszert, az talán barátibb.

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
csekom
Zsurk
 
 


Doni is elkapott valamit, eddig ez a legdurvább betegsége. Korábban max 1-2 napig tartott a náthája, de most már 4. napja szenved(ünk). Köhög is durván, emiatt folyton felébred. 1 óra altatás, majd 20 perc alvás, köhögés, ébredés, sírás fél órán keresztül... Elég kimerítő.
Ti szoktatot néha besokallni? Én időnként kiborulok, mikor nem tudok mit kezdeni vele, semmilyen módszer nem válik be, és persze utána tök lelkifurdalásom van, hogy hagytam sírni, vagy rákiabáltam. Azt hiszem, kezd sok lenni, hogy lassan 1 éve 2 óránál többre csak egyszer voltam távol tőle.
Ti mennyire tudjátok másokra bízni a kicsiket?
Donát is elég sokat szopizik még, lefekvéskor, éjjel 2-3 alkalommal, napközben pedig kétszer tuti, de néha többször is. Aztán vannak olyan napok, amikor nem kéri napközben. Nem mindig ér rá, na! :lol:

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


Szia Kristin27!

Kérdezted a többieket, hogy ki hogy áll a napközben szoptatással. Bár én nem vagyok kezdetektől tagja a "csapatnak", de azért remélem nem bánod hogy válaszolok.
Hasonlóan hozzátok nálunk is változatlanul van napközbeni szopás. Hogy őszinte legyek én egyetlen szopást sem váltottam ki más étellel, bár nem is akartam. Szerintem Brúnó napközben kb 5-ször szopik, éjszaka pedig 3-4-szer. Nem mondom hogy néha nem aludnék egy jót... de hát arra lesz majd még időm :-) Én nagyon hiszek az igény szerinti szoptatás fontosságában, így még ha az sokaknak furcsa is - közöttük saját anyám - azt teszem ami szerintem helyes.
Szóval te is kövesd azt amit jónak érzel...
Amúgy Hugó fiunk 2 éves koráig szopott éjszaka is, szóval van még idő.

Minden jót nektek!
Edit
Sziasztok!

Végre sikerült egy szusszanásnyi időt szakítanom...nagyon szégyellem, hogy nem tudtam ilyen sokáig még beköszönni se.
Sajna nem indult túl jól ez az év nálunk. + a műtét miatt is kiesett 4 hetem...de nem sorolom a kifogásokat, ezek mellett persze nagyban meghatározó volt a fáradtság is, így ha épp nem volt este tennivalóm aludtam, amilyen korán csak lehetett.

Néhány bejegyzésbe beleolvastam itt a végén, jó volt látni, hogy milyen ügyesen "dolgoznak" a kis apróságok.

Mi perpillanat állunk a nap nagy részében, csak játszani ül le Dávidka, de akkor is sokszor égnek áll a popsi és úgy nézegeti a kedvenc könyveit, irtó vicces látvány. 4 fogunk van eddig, s éppen most indult meg kb a kövi 4:) szegényem csak nurofennel tud jó aludni.
Rendkívül muzikális....azt hiszem én rontottam el:)rengeteget énekeltem neki, és most egész nap dünnyögve rázza magát, hogy énekeljek....nagyon édi ilyenkor, csak kicsit fárasztó egész nap kornyikálni:)))

Van aki még rendszeresen szoptat napközben is? Vagy csak nálunk van ez még mindig porondon...rámutat a cicire és nem lehet lebeszélni róla, napjában 2-3 alkalommal, általában akkor ha álmos...

Autósülés témába: nekünk két fajta ülésünk van a két kocsiba, az egyik maxi cosy, a másik römer, nagyon megbízhatóak, dög nehezek, 3 fokozatban dönthetők így sokszor jót alszik benne a Manóka, mindkettő használt, de mechanikailag tökéletes állapotú. Az új áruk olyan 50-70 ezer Ft között van, mi az egyiket kaptuk ajiba, a másikat 10e Ft körül vettük.

Szülinapi torta: én túrótortát csinálok majd, neten sok jó recept van, szerintem én vmi túrórudi torta szerűséget fogok alkotni:) :) :) :)
edittke
Ausztrália
 
 


Sziasztok!

A héten nem dolgozok, ezért próbálok írni egy kicsit többet.
És persze próbálok visszaolvasni...bár úgy látszik itt megint megállt az élet. :D

Ági! Otthon 15 hós oltás van? ez a mumsz, meg rubeolla és társai ellen? azt hiszem ez nálunk 12-13 hónaposan van..
Influenza elleni védőoltást mi sem adattuk be...reméljük nem is lesz semmi baj.
Kaja, hát ezzel néha én is bajban vagyok. A kenyér az csúszik mindenhogy, meg az amit meg lehet fogni kézzel és nem ragad. Így párolt zöldségek kilőve, mert azok nem szárazak és furák...csak fintorral nézegeti őket, majd ledobja..és ezt persze írtó viccesnek találja.
Épp kérdezni akartam ti mit adtok nekik, mert én néha bajban vagyok. persze próbálom változatosan, de az egyik ismerősöm azt mondta, hogy ő még azt is nézi, miben milyen vitamin, meg ásványi anyag van, hogy változatos legyen...khm, hát biztos van rá ideje...de én úgy gondolom, általában a zöldségek , gyümölcsök megteszik amit kell, ha változatosan kapja őket.
Ti miket adtok?
Ja, és tésztát egyáltalán nem eszi...hmm..

Nálatok esznek már egyedül? Mert az oviban/bölcsibe egy éves kora után elvárás lenne, hogy egyedül tartsa a kanalat, és egyedül egyen, persze egy kis segítséggel, de már nem szívesen etetik....hát Domika csak katapultnak vagy rágókának használja a kanalát...

És Ági, kérünk fotókat is ám Gergőről!

Gemini! Rengeteget nőtt Dani!!! Persze tudom, régen is láttuk. Nagyon szépek a gyerekeid. Jók ezek a mosolygós képek.

Timi! Nagyon vagány Noel ezekkel a beállásokkal, ő is sokat változott.

Kristin!
Domi is mindig szopizna, főleg reggel, meg este, na meg a nappali elalvás előtt. Sajnos amikor bölcsiben van, nem tudok neki adni napközben. Egyrészt pohárból nem is igazán issza a tejet, meg már nem is tudom úgy kifejni...pedig van tejem, de valahogy nagyon-nagyon sokáig tart kifejni...majd próbálkozom tápszerrel napközben...lassan amúgy is át kell állnunk.
Éjszaka ha nem sír érte akkor nem adok neki, megpróbálom visszaaltatni anélkül.

Bori! Ez a köhögéses megfázás borzasztó. Domi szinte mindig köhög, bár itt azt mondják majd kinövi, a tüdeje tiszta, stb...de ez egy éjszakai mumus, ha köhög, tudjuk, hogy menni kell altatni...szerintem már csak emiatt ébred fel éjszakánként. Reméljük a jó idő érkeztével ők is jobban lesznek, s elmúlnak ezek a dolgok.

oolong és kata!
Nagyon szépek a lányok, édesek a kis hajukkal. :D

editke!
én is amondó vagyok, ha szopizni akarnak, hát szopizzanak! Ha van rá lehetőség miért ne? mondjuk az éjszakákat már próbálom szopizás nélkül megoldani, mert másnap munka és nekem is pihennem kell, főleg meg azért, mert azt a szopit csak visszaalvásra használja...
:D

Ja és verzsó!
Borzasztó lehetett két beteg kisfiúval, gondolom végigaggódtátok a napokat....


Már sok szülinapos van, remélem tesztek fel képeket, mert jó lenne nézegetni őket!

Patiék nemsokál jönnek haza, biztos tele lesz élménnyel!

Mi lehet Yusszal?

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
csekom
Zsurk
 
 


Sziasztok!

Tapasztalt anyukákhoz lenne kérdésem:) Dávidka szerintem lassan útra kel, már oldalazik a bútorok mentén:)Milyen cipő kell a járástanuláshoz? Mindenképpen magas szárú, ami tartja a bokáját, vagy lehet egy sima sportcipő is?

Megnyugodtam, hogy sokan szopiztattok még, azt hittem hogy ez már nem egészen normális mennyiség nálunk:)

Csekom!

Dávidka már sokszor egyedül akar enni, próbálkozik, de ha egyedül kellene jóllaknia, akkor nem tudom mi lenne:)sok megy mellé+ ügyesen pakolja a kanalat a táljába, de sokszor elfelejti megmeríteni, így az üres kanalat rágcsálja:)jó pár hónap kell még az eredményes evéshez
kristin27
Székesfehérvár
 
 


Csak egy gyors válasz Borinak!

Gergő mikor járni tanult nem kapott cipőt a lábára, a doki néni és a védőnő is ezt ajánlotta...így erősödik a talpa, jobban egyensúlyoz stb. ...kapott tapadós zokni és pöpecül ment neki. A cipőben való járás egy másik tanulás...mi kb 1 hónapja kezdtük...nagyon nem fintorgott tőle, de ismerős anyukák azért ezzel is megszenvedtek! Mi magas szárú csukát vettünk Neki, de nem volt annyira jó, most kapott egy sportcipőt, ezzel nincs gondunk! Szerintem arra az egyre figyeljetek, hogy mennyire hajlékony a talpa, és persze ergonomikus a felépítése.

Később jövök még...Yusznak írtam, náluk is betegek a gyerekek, ezért nem jelentkezik!

Lilypie Second Birthday tickers
kisssziporka
Tárnok
 
 


Vivi, bár nem vagyok tapasztalt, én puha talpú cipőt vettem. Hasított bőrből van a talpa, így nem csúszik. Bentre való, olyan, mint egy mamusz. Jó drága cucc, 5000 ft körül volt. Ez majdnem olyan, mintha mezítláb lenne, de mégsem. Nekem a szilikonos talpú zokni nem jött be, folyton leszedte magáról.
Doni sem eszik egyedül, de szeretne! Csak én nem hagyom, mert nem akarok minden kajálás után átöltözni és felmosni... Egyelőre nem látom rajta, hogy beletalálna a szájába egy kanállal. Szoktam a kezébe adni egy műanyagkanalat, de vagy ledobálja, vagy kapirgál vele. Még mázli, hogy ő nem megy bölcsibe, mert ha egyedül kéne ennie, éhenhalna.
Móni, én nem figyelek semmi tápanyagtáblázatot. Adom neki, amihez kedvem van. Kétszer kap gyümölcsöt, ebédre meg főzeléket. Télen nem lehet sokat válogatni: nálunk általában krumpli, borsó, répa, brokkoli, karfiol, tök, zeller, spenót kerül az ebédbe a husi mellé. Gyüminek meg alma, körte, banán, mélyhűtött barack, meggy.

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


Sziasztok Csajok!

Sajnálom,hogy betegek a lurkóitok!Jobbulást mindenkinek!

Minket eddig még elkerültek a betegségek,nem lehet könnyű...


Noelnek is a szilikonos zokni jött be itthonra,meg egy keményebb talpú mamusz.(persze lehúzza néha...)
Cipőt vettünk neki,mert ha elmegyünk vele valahova,már kell rá,mert megy...hosszú szára van,és tépőzáras.tartja a bokáját,de nem könnyű...a téli cipők,nem könnyűek.először úgy ment mint akin 30kg nehezék van,de utána már bejárta benne az Ikeát.Nagyon szépen megy úgy is ha fogják a kezét,de persze jobb egyedül.. :)

Nem eszik egyedül még,és szerintem korai is lenne.nem adok semmit a kezébe,az evésnél nincs játszás!én nem fogok takarítani és öltöztetni,mert bulira veszi,hisz kicsi még.nem is érti mit akarok!majd eljön az ideje ennek is.A reggeli tápszert egyedül issza meg,és inni is egyedül iszik.a pohárból való ivást gyakoroljuk,mert azt viszont érti,és akarja is már!
Enni továbbra sem eszi meg amit mi,bár kínálva van vele.Nem érdekli.A topp 3-as a kifli,pufi,manneres babapiskóta!Lassan sikerül vele a bébiételeket is mindegyiket megetetnem ,a lényeg,hogy gyümi legyen hozzákeverve!Na hát rajtam nem múlik,ha csak csalással eszi meg őket.... :)

Vasárnap lesz a drágám 1 éves,és akkor is tartjuk :)
Már készülünk rá :)Kaptam több torta receptet is,és végül joghurt tortát kap.remélem azért egy kicsit eszik belőle.bár a neki való pudinggal,joghurttal,túróval,eddig nem volt gond! :)
Készítek képeket persze.mint mindig.Imádom,hogy ennyi kép van róla,és imádom visszanézni is őket :) (rólam anno nem készült csak pár fotó,és nagyon sajnálom :( ) De azért látjuk arról a pár képről is,hogy Noel tiszta én :)a szeme színe,na az tiszta apa!!!

Hétfőn megyünk az 1 éves státuszra,meg az ismétlő oltásra!Már előre félek :(
Az itthoni mérés alapján 11 kg és 85cm kb..kicsit nehéz lemérni :) 86 és 92 ruhát hordunk,a cipőnk 22-es :)a zokni harisnya 21-23 :)
de apának 49-50-es a lába!

Kép

Kép a beillesztés nem tökéletes :)
timea35
Budaörs
 
 


Most látom, hogy Borinak címeztem...Vivi Neked szántam!:)))

Nálunk is minden rendben van, Gergő is makk egészséges, pedig úszás után aggódom, hogy abból a meleg párás levegőből kimegyünk a mínuszba, na de hála Istennek erős kis immunrendszere van, úgyhogy elkerült bennünket a betegség!
Kaja ugyanúgy megy, mint eddig, azzal nincs gondunk...az étvágya elég labilis a fiatalembernek, néha leeszi a hajamat, máskor meg úgy kell belekönyörögni a kaját, ezt leginkább a fogzásnak tudom be. Enni ő sem eszik még egyedül, de próbálkozunk vele minden nap, had ügyesedjen a kis drágám...a lehulló falatok meg nagyon gyorsan gazdára találnak a kutyánk, vagy valamelyik cicánk élvezettel habzsolja be. Sokat iszunk pohárból, az már tök jól megy. Gyalogolunk ezerrel, most a lépcsőzésre kapott rá a nagyfiú, négykézláb csörtet felfelé!:))) Arra is rájött már, hogy tud gyorsabban is menni, úgyhogy az első futóleckéket vesszük!:)))
Voltunk már 2x játszóházban, nagyon jól érezte magát, jó volt látni, hogy milyen aranyosan játszik együtt gyerekekkel!
Csacsog, dumál egész nap...nem unatkozunk!:)))
Jövő héten vasárnap lesz az első szülinapja, mi is gyerekszintetizátorban gondolkodunk, no meg dömperben, munkagépben, jeepben...nálunk ezek a menők mostanság, és a duplo, mert építeni, meg ledönteni az általunk épített dolgokat is igencsak kedveli!:))) Nálunk is túrótorta lesz meg fatörzs, amit a Nagymami csinál...jó sokan leszünk, lassan már kezdek hozzászokni, hogy 15 ember alatt nem ússzuk meg ezeket a bulikat!

BOLDOG SZÜLINAPOT még 1x mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
Kép Kép

Lilypie Second Birthday tickers
kisssziporka
Tárnok
 
 


Hoppá,az lemaradt tényleg Isten éltesse az összes kis februári

kis Kópét! :)
timea35
Budaörs
 
 


Sziasztok!

Nektek mennyit alszanak napközben a gyerekeitek? Egyszer vagy kétszer kéne ilyenkor aludniuk? Donát általában 11-kor alszik el délelőtt, alszik 1 órát, aztán 4-ig vagy 5-ig bírja, de utána kezd irtó nyűgös lenni, viszont elaltatni nem könnyű. Tegnap 3/4 7-kor dőlt ki, és úgy kellett felkelteni fél 8-kor, hogy vacsizzon is, meg hogy le tudjuk tenni estére. Próbáltam ébren tartani, de tiszta KO volt addigra.
Lehet, hogy kezd átállni napi 1 alvásra, és ez most egy ilyen időszak?

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


Szia lilly!

Nálunk Domi, ha itthon vagyunk, általában 1,5 órát alszik olyan 11.00 körül, majd néha még egy felet 4.00 után, de 5.00 óránál tovább nem engedem aludni, mert akkor az este kesz dilihaz. De olyan is van, hogy napközben alszik 2-3 órát, viszont délután semmit.
Amikor bolcsibe van, örülök ha alszik 1,5 órát, de ha nagy a zaj, volt olyan, hogy csak 40 percet aludt... de már du nem tudtam elaltatni...
Viszont, az éjszakák egyre jobbak, sőt... :)
Szóval igen, szerintem most valahogy valtozik az alvásuk, majd szépen atallnak maguktól.
Kitartás!

Ti hányszor szoptattok még? Aki már nem szoptat, hogyan lehet atszoktatni tapszerre? Es kb mennyi ido alatt?

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
csekom
Zsurk
 
 


Szia lilly!

Nálunk Domi, ha itthon vagyunk, általában 1,5 órát alszik olyan 11.00 körül, majd néha még egy felet 4.00 után, de 5.00 óránál tovább nem engedem aludni, mert akkor az este kesz dilihaz. De olyan is van, hogy napközben alszik 2-3 órát, viszont délután semmit.
Amikor bolcsibe van, örülök ha alszik 1,5 órát, de ha nagy a zaj, volt olyan, hogy csak 40 percet aludt... de már du nem tudtam elaltatni...
Viszont, az éjszakák egyre jobbak, sőt... :)
Szóval igen, szerintem most valahogy valtozik az alvásuk, majd szépen atallnak maguktól.
Kitartás!

Ti hányszor szoptattok még? Aki már nem szoptat, hogyan lehet atszoktatni tapszerre? Es kb mennyi ido alatt?

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
csekom
Zsurk
 
 


Bocs, ha telefonról irok, mindig kétszer küldi el...
csekom
Zsurk
 
 


Bocs, ha telefonról irok, mindig kétszer küldi el...
csekom
Zsurk
 
 


Móni, miért akarod átszoktatni tápszerre? Már dolgozol, ugye? Szerintem már 1 évesen elég neki, ha reggel-este szopizik. A tápszeres ismerőseim is csak kétszer adnak tápit az ekkora babáknak, napközben már nem feltétlenül kell.

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


Szia lilly!

Nem, nem a munka miatt akarom átszoktatni tápszerre. Valóban csak reggel meg este szopizik, az oviba meg viszek be neki tápszert, hogy könnyebben elaludjon...
Én is úgy tudom, hogy egy éves kor után, akár már a napi egy tejcsi is elég lenne. Sőt, itt azzal biztatnak némelyek, hogy már adhatok neki tehéntejet, hiszen kap elég tápanyagot rendes kajákból...na ja..

Az ok egészen más. Azt hiszem, most már ki lehet mondani hangosan is, bár én mindig izgulok egy picit, hogy minden rendben van e, na de a lényeg, hogy nagyon úgy néz ki, hogy augusztus végén, szeptember elején érkezik hozzánk ketteske.
Igen, Dominiknak kistestvére lesz, nekünk pedig második babánk.

Azért szeretném leszoktatni Domit, mert ő nagyon cicis, nekem meg már nagyon fáj. Kicsit attól is félek, hogy ha nem szokik le időben, akkor majd vita lesz, ha a kistesót szoptatom...tehát addig jó lenne, ha elfelejtené a szopizást.
Az igazság az, hogy csak velem ilyen, mindenki más el tudja altatni, meg elfogadja tőlük a tápszeres tejet is, de tőlem nem, nekem szinte tépi a blúzom...persze, apa is le tudná tenni aludni, de én is szeretném, mert nekem is hiányozna, hogy én altassam el.
Szóval ezért kérdezem, hogy van e valami jól bevált taktika..bár tudom, több hétig is eltarthat, de lassan el kell kezdenünk...

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
csekom
Zsurk
 
 


Moni! Gratulalok!!! :lol: :D :lol: :D :lol:
De jo hir! Ugy orulok. Az elso forumos kistestver :D Valahol olvastam, hogy a tej ize megvaltozik ha az anyuka teherbe esik es altalaban ilyenkor leszoknak a szopirol gyerkocok. Ezek szerint nalatok ez nem jott be :( :lol:
Hogy erzed magad? Meselj! Kivancsi vagyok nagyon. Meg Angliaban?

Es mi lenne ha hagynad, hogy egy-ket hetig apa altassa Domit. Annyi ido alatt lehet elfelejtene a cicitejet + valoszinu el is apadna. Csak egy otlet. Ilyen teren meg nincs tapasztalatom. Tobbgyerekes anyukak biztos tudnak valami praktikat :wink:

Mi jol vagyunk vegre. Tildanak 2 hete fulgyulladasa volt :cry: Szegenykem nagyon belazasodott 40,5 fokos lazzal ebredt egy delutani alvasbol. Halaeg az orvos egybol tudott minket fogadni. Antibiotikumot irt fel (Amoxicillin) es Nurofent meg Calpolt adtam neki felvaltva 3 napig .Az antibiotikumot 7 napig kellett adni.
A heten mar uszason is voltunk de a fulet meg nem mertem viz ala tenni.
Az uj kedvenc a Kisvakond. Imadja nezni. Nalatok neznek mar meset a gyerekek?
Nehany kep a szuletesnaprol: Kép Kép Kép

Lilypie First Birthday tickers
oolong
Gyula
 
 


Móniiiiii.... de jóóóó gratulálunk...nálunk is jöhetne még egy babóca!:)))

Lilypie Second Birthday tickers
kisssziporka
Tárnok
 
 


Móni, de jó!!!!!! Akkor már túl is vagy az első 12 héten, ugye?
Te voltál az, aki Domival metformint szedett a terhesség elején? Valaki volt, azt tudom, de már nem emlékszem, ki. Ha te voltál, most is kellett szedni?
Én is úgy szeretnék mihamarabb teherbe esni, de még mindig nem jött meg... :shock:
Barátnőm is így járt, mint te, de annyira kellemetlen volt már szoptatnia, hogy egyszerűen nem bírta, abbahagyta. Mondjuk ott már 2 éves a fia, tehát meg tudta beszélni vele a dolgot. Szerencsére 1 hét alatt leszokott a cicizésről, illetve átszokott arra, hogy a cicire rátette a kezét. Vicces látvány, hogy benyúl a póló alá, megsimizi a cicit, és megnyugszik tőle, mintha szopizna.

Iza, ez a betegség szörnyű lehetett. Jó, hogy kilábaltatok belőle. Nagyon édes Tilda, ahogy gyűri magába a tortát! :lol:

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


Móni!
Ez aztán a jó hír! Gratulálok. Hogy bírod a munkát kismamaként úgy, hogy otthon is egy örökmozgó vár.

Oolong!
Gyönyörű Tildának új frizurája van? Jól látom? Szép nagy tortája volt.
Nálunk nagyon keveset van bekapcsolva a tv, Mártit nem is nagyon érdekli, célzottan nem nézetek vele semmit. Ha esetleg be van kapcsolva, néha rápillant, de nem köti le, állandóan ügyködik valamin, nem ér rá tévézgetni.

Ági!
Komolyan gondoljátok a kistesót? Én olyan nagy dilemmában vagyok. Szívem szerint még szeretnék egy babát, de a férjem már nem. Patthelyzet.
ducimami
 
 


Sziasztok Lányok!

Köszi a gratulációkat!
Azért kicsit félek, hogy mi lesz itt. Alig másfél év lesz közöttük. Tudom, tudom, mások így tervezik...de itt kint kicist nehezebb a helyzet, mert nincs senki, aki átugrana esetleg egy délutánra, vagy pár napra segíteni...Otthon másabb lenne, hiszen a nagymamik jönnének szinte azonnal...
Valahogy csak megleszünk.

Iza! Domikát úgy tűnik nem érdekli a megváltozott tej íze... :D Pedig én is ebben bíztam. Apa lesz a megoldás, szerintem, bár múltkor nem jártunk sikerrel, szegénykém csak úgy zokogott, amikor apa próbálta tejcsivel altatni..Bár már odáig eljutottunk, hogy reggelente nem tépi a blúzom, elfogadja a tápszert pohárból is, igaz nem iszik annyit...gondolom inná, ha kellene neki.

Húsvétkor megyünk haza, már alig várjuk, és reméljük, otthon jobb idő lesz. Bár olvastuk, hogy Mo-ra meg most megy a rossz idő....itt már itt van, hófúvás meg hasonlók...remélem hamarosan vége.

Ma megyünk az egyéves oltásra is, remélem jól bírja majd Domi.

Ha sikerül, próbálok én is feltölteni pár képet a szülinapról, bár nem sokat készítettünk, mert én eléggé beteg voltam, csak feküdtem az ülőgarnitúrán.

Iza! Haláli ahogy Tilda falja a tortát! :D
Olyan sokat nőttek megint, tegnap néztük át a képeket Facebookon. :D

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
csekom
Zsurk
 
 


csekom!

Szeretnék én is gratulálni nektek! :)
Bevallom őszintén,én ha fiatalabb lennék sem vállalnám be a tesót,csak ha Noel kb 4 éves lenne!Pedig nekem segítségem is van!
(ez az én érzésem)Azért annyira nem lehet könnyű neked,hogy ennyire másképpen
működnek a dolgok külföldön.Igazából nem is értem,hogy hogyan
lehet ilyen szabályokat kitalálni kint,hogy a szülés után pár hónapra rá,vissza is kell menni.Spanyolországban van ismerős,és 4 hónap után ment ő is vissza.De hát olyan kicsi még akkor!Meg hogyan lehet szoptatni úgy?A második babával lehet tovább maradni otthon.Ez egy baromság!Lehet ebben az országban sok minden nem úgy működik,és a pénz sem túl sok amit adnak,de így korrekt,hogy 2 éves koráig itthon van vele az anyja!
Biztos vagyok benne,hogy te ügyesen megoldod a babucikkal! :)

Ide márc .15-re mondanak pár napig rossz időt :( mire jöttök biztos szebb lesz!



Iza!

Én is kiszúrtam az új frizurát! :)
Szépek vagytok,és édes ahogyan tortázik! :)
Jó,hogy túl van azon a fránya betegségen!


Kati!

Noelt sem érdekli már úgy a tv.néha még vissza jön,ha meghallja,hogy reklám megy,de a pakolás jobban leköti! :D

Lilly!

Noel 2x alszik naponta.Egyszer 11-12 között,és egyszer 3-4 között.későn kell általában.
timea35
Budaörs
 
 


Moni, hogy ment az oltas? Mi ma voltunk. Tilda megint egy kis hosno volt :) Egy percig sem tartott a nagy siras :lol: A rendelobol kifele jovet mar nevetett.
De jo nektek, hogy mentek haza husvetra. Mi csak juniusban megyunk de szerintem maradunk egesz nyarra Tildaval.
Hogy haladtok a cicirol valo leszoktatasrol?

Lilly, meg a multkor kerdezted az alvast. Tilda napkozben meg igenyli a 2x alvast. Delelott 1-1.5 orat delutan 1.5-2 orat alszik ejszaka pedig 10-11 orat egyben. Hetfon az uszas miatt szerdan pedig a Kindermusic miatt nem alszik delelott :? es szegeny nehezen is huzza ki a delutani alvasig, ebedkor mar nagyon nyugos :( es ilyenkor furcsamod nem alszik olyan nyugodtan es sokat delutan.

Igen "uj" a frizura. A szuletesnapja elott mentunk el fodraszhoz de lassan megint kell :shock: olyan gyorsan no a haja.

TV-t Tilda sem nez, mivel nincs. A szamitogepen szokta nezni. Igazabol ugy szokott ra, hogy valamivel le kellett kotnom pelenkazas kozben mert egyszeruen keptelenseg volt pelust cserelni. Folyton elmaszott kirugta magat a kezembol. Es a Kisvakond lett a csodafegyver :lol:

Hogy birjatok az itelet idot odahaza? Remelem nem rekedt senkitek az orszaguton :shock: Azert nalunk nem volt ekkora ho :)

Kellemes hetveget!

Lilypie First Birthday tickers
oolong
Gyula
 
 


Hát, Móni, az biztos, hogy az elején nagyon kemény lesz. A 1,5 év kevés abból a szempontból, hogy még Domi is kicsi lesz, kettőt kell pelusozni, etetni, altatni, stb. De később szuper lesz, hogy kicsi közöttük a korkülönbség, jól eljátszanak majd egymással, nem neked kell szórakoztatni őket. De ebben Yusz lenne a profi, nála van hasonló helyzet. Ő viszont jól eltűnt, gondolom nincs ideje netezni ennyi gyerkőccel.
Tapasztalatom szerint ahol nincs segítség, ott is tök jól megoldják az anyukák, mert nem szoknak hozzá, hogy akár lehetne is segítségük. Nekem jön anyum, ha hívom, mert dokihoz kell mennem, vagy vásárolnék, és ehhez hozzá is szoktam. Ha ez nem lenne, gondolom a férjemre hárulna több feladat...
Én csak azért aggódok, mert nálunk 3 év alatt jött össze Doni, és ha a kistesóra is ennyit kell majd várni, nagyon nagy korkülönbség lesz közöttük. És mivel még meg sem jött, el sem kezdhetünk próbálkozni a kövi babán. Én is gondoltam rá, hogy valahogy le kéne építeni a szopikat, hogy legalább megjöjjön már végre (nem gondoltam, hogy egyszer hiányozni fog...), de Donika is annyira cicifüggő, este csak attól nyugszik meg, ha megébred. Azt hiszem, valahogy arról kéne leszoktatni, hogy napközben is cicin alszik el. Most néha azzal próbálkozom, hogy ha tépi a pólóm napközben, cumisüvegből adok neki inni. De nem mindig jön be. :?

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


Sziasztok!

ducimami! Hát néha azért fárasztó, a munkában is csak lefáradok, aztán meg ha Domika keveset aludt napközben, vagy vmiért nyügősebb, akkor nehezebb. Ha hazajövünk persze ő az első, ölbe veszem, játszok vele, aztán meg gyors kajakészítés. Ami alig tartana 10 percig, mert nem igazán szoktam így munka után főzni, de azt is alig bírja ki, csak tépi a nadrágom, hogy vegyem fel. Aztán kaja közben általában megnyugszik egy picit. Majd jön haza apa is, és akkor megint van egy kis játék, majd fürdés, alvás. Néha egyébként csak az kell neki, hogy ott üljünk vele a szőnyegén amikor játszik, és el van magában. De ha felülünk az ülőgarnitúrára, akkor már jön, mászik ránk. :D
De azért jó látni, hogy napról-napra önállóbb. :D

Timi!
Őszintén mi sem így terveztük, pont azért mert itt nincs sok segítség. Mi is terveztük egy 2,5 vagy 3 év korkülönbséget, de így történt. Így adatott, mi meg örömmel elfogadjuk ezt az ajándékot. Pont Szenteste derült ki.
Igen, az viszont nagyon rossz, hogy ilyen hamar vissza kell menni dolgozni, legalább egy éves koráig lehetne otthon maradni, az is olyan nagy segítség lenne. Mi próbáltuk húzni ameddig lehetett, de sajnos hosszú távon ez nagy kiesés lenne. Szerencsére Domi meg nagyon jól bírja, már kérdezték is tőlem, hogy szokott e egyáltalán sírni, mert hogy az oviban soha...úgy látszik nekik még nem mutatta meg azt a kis hisztis arcát. :D
Múltkor néztük Noel videóját ahol sétál, te jó ég, milyen nagy már!!!!

oolong!
Hát az oltás maga nem volt olyan durva, szerencsére ő sem sírt sokáig, de nagyon jópofa volt, ahogyan lesett vissza a szobába, amikor kijöttünk. Óvatosan, vajon kijön e néni is, vagy mi is történt ott.
Este kapott egy kis Nurofent, másnapra meg hatalmasra nőtt az egyik combja, és úgy néz ki, mintha odavágtak volna neki egy nagyot, de nem igazán zavarja...láza sincs már, szóval reméljük csak ennyi lesz.
Kicsit tartok, hogy én le ne kapjak ilyen hülyeségeket, mert így terhesen veszélyes a magzatra...

Én csak most figyeltem Tilda új frizuráját, nagyon cuki! Általában telefonról olvasom a fórumot, ott meg elég picik a képek.
Én is úgy terveztem hogy nyáron többet leszünk majd otthon, de várnunk kell a következő nyárra. :D

lilly!

Én is mindig arra gondolok, hogy majd később könnyebb lesz! Hát legyen így. Domi is nagyon cicifüggő, de reggelente már elfogadja ilyen csőrös pohárból a tejet, meglepő. Estét még nem próbáltuk, még korai lenne neki szerintem...de lassan eljön az idő, mert nekem már nagyon fáj a szoptatás.
Kitartás, eleinte nálunk is tiltakozott Domi, majd kortyonként ivott keveset, napközben is ajánlottam neki, s már jobb. Esténként vacsi után készítek neki egy pohár tejet (kb 2 dl), s azt lassan megiszogatja olyan másfél óra alatt, persze adom neki, néha meg ő kortyolgatja, amikor játék közben rátalál a pohárra. Fürdés után is ott van, s mire jön az igazi szopi, szinte már meg is itta...de szopizni ugyanúgy akar...azaz csak a mellemen lenni...de néha hamarabb bealszik. :D
Szóval én is így kezdtem. :D

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
csekom
Zsurk
 
 


Csekom!
Hat hogy en mennyire orulok nektek! Szuper! Kivanom, hogy minden rendben menjen, es ne aggodj, nem lesz semmi gond! Nagyon-nagyon gratulalalok!

Mi jol vagyunk, bar Daniel tovabbra sem eszik tul sok szilard kajat, inkabb csak megkostolja a dolgokat, es picit csipeget. Szoval nalunk a tapszerrol valo leallas eheztetessel erne fel.

Amitota elkezdtett egyebkent menni Dani, a karaktere hihetetlen eros lett. Nincs az az akadaly, amit le ne kuzdene, szek, ami allva maradhatna mellette anelkul, hogy fel nem maszna, le nem dontene. Samli, amin nem tancolna stb stb. Egy masodperc nyugta nincs mellette az embernek. Es eroszakos, a vegtelensegig. Eddig azt gondoltam, hogy a harom lany + egy ferj altal eloallitott rendetlenseget nem lehet fokozni, de most mar tudom, ez messzemenoen nem igy van.

Az ev eleje nekem sajnos nagyon rosszul kezdodott, mert nagyon szedultem. A vegen kideritettek, hogy magas vernyomas, amit valoszinuleg ket kortizonkura valtott ki, amit a borgyogyaszom irt fel. Azota sajnos gyogyszeren vagyok, viszont sokkal jobban erzem magam, es igy a munkaba jaras is kevesbe visel meg.

Agi,
meglepett, hogy ti is teveztek meg babat, es valahol borzasztoan irigyellek. Valoszinuleg azert, mert en szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nalunk nem lesz tobb. Egyszeruen nincs ra tobb kapacitasunk, mar igy is gyakran ugy erzem, szeretnek egynek-egynek kulon-kulon tobbet adni, de nem futja, vagy idobol, vagy energiabol, vagy egyikbol sem.

Hat ennyi most rolunk roviden, majd probalok meg jelentkezni

Utolag is boldog szulinapot minden kicsinek, elnezest, ha nem jartam erre, amikor szulinaposak voltak!

Gem

Kép Kép Kép
Kép
_gemini
 
 


Sziasztok!

Szerintem most egy ideig nem leszek gép közelébe, úgyhogy most szeretnék mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánni!

Ági! Neked pedig így utólag Boldog Szülinapot!

Holnap este indulunk haza, autóval, remélem mire hazaérünk, már jobb lesz az idő otthon is. Itt már süt a nap, de még mindig hideg van. Vicces, hogy március végén még téli gumikkal indulunk a nagy útnak....

Iza!
Védőoltás! Hát kérlek, ahogyan írtam, mikor Domi megkapta, picit sírt, este egy kis láz, de aztán minden ok. Volt. Egy darabig.
Hétvégén jöttek a pöttyök, amik igazából ahogy jöttek, úgy el is múltak...bizonyos helyekről, de aztán megváltozott, és kezdtek tűszúrás nagyságú piros pöttyökké válni, amik nyomásra nem tűntek el. Mindehhez múlt hét szerdán társult még egy kis hányás, hasmenés, majd láz, péntekig. Persze a dokik azt mondták csak egy kis vírus, health visitor azt mondta, ha jól érzi magát nem kell neki adni a lázcsillapítót még 39 felett sem, csak ha szenved tőle??!! Ki ne szenvedne 39 felett... Oviból rögtön mentünk a dokihoz vissza, szerencsére ez egy normális volt. Mondta, hogy Domi jól néz ki, csak ez a láz, meg a pöttyök aggasztják, inkább beküld kórházba nézzék meg. Boldogan be is mentünk, hiszen nyugodtabbak vagyunk, ha szakképzett gyerekorvos látja el. Ott megnézték, majd vártunk, vártunk, mert a pöttyök kicsit aggasztották a dokit is. Jött az éjszakai váltás, jött egy új dokinő, aki mondta, hogy mivel láza van,. meg ilyen pöttyei, és ilyen picike még, ezért antibiotikumos kezelést írnak neki elő.....a kórházban, beépített branüllel/kanüllel (ki hogy ismeri). Itt persze majd elájultunk, ki szeretné, ha a gyerekét szurkálnák, sőt még egy tűt is építenének be...de hosszas mérlegelés és a kötelező vérvétel után, úgy döntöttünk, maradunk, hiszen már úgyis megszúrták a vérvételhez. Apa maradt vele éjszakára, én mentem nappalra. Szerencsére a láz még aznap lement, Domi nagyon jól érezte magát, betegségnek nyoma sem volt rajta, de bent kellett maradnunk, mert agyhártyagyulladásra gyanakodtak... Stressz, sírás és álmatlan éjszaka volt bőven, főleg hogy szombat este már nem működött a branül, ezért kiszedték, majd combba kapott két nagy szurit...szinte mi is sírtunk...vasárnap hazaengedtek, de estére vissza kellett menni megint a szurira. Hétfőn megjött a véreredmény, minden normális, a lehető legjobb, valószínű csak az oltás miatt jöttek ki a pöttyök, de mivel ilyen pöttyei vannak nagyon sok súlyos, halálos betegségnek, hát ez az eljárás....

Hát röviden ennyi, mi így jártunk ezzel az MMR-es oltással....

És a hab a tortán, valószínűleg elkaptunk valami hasmenéses nyavalyát, mert keddre én és Domi is hányt és hasmenésünk volt, Dominak még mindig van...láz nincs, egyébként jól van, csak fáj a popsija, mert kicsípte a hasmenés...
Reméljük holnapra/péntekre rendbe jön, mert
nagyon szeretnénk hazamenni.

Gabi!
Aranyos vagy! Mondjuk te is tudnál mesélni milyen is az, kisgyerek mellé még egy kicsi.... :D
Remélem már jobban vagy, elég ijeszt lehetett ez a rosszullét.

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
csekom
Zsurk
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?