Új privát üzeneted érkezett!

Köszi Lányok! Holnap jövök fotóval, is! 


Még most is kicsit furcsa, hogy lesz(-e) még hely a szívemben, de természetesen boldogan számoljuk vissza a napokat az első találkozásig, és biztosan nagy- nagy lesz a szerelem!!! 


Kata: én is ettől féltem, hogy ha visszakerülnék a babavilágból a mindennapok, munkás keréskvágásába, akkor már nem tudom, hogy szeretném-e. 


Hajrá pozi teszt Lányok!!!




Lilypie Pregnancy tickers
bayar
 
 
 


Lilla,
igen, stresszes a melohely, es en veszem tul komolyan, de most igy jo, ez vmi gyenge, amit gyerekeknek adnak mutetek elott, szorongasgatlo. Ma bevettem egy felet reggel. Pentek szombat egy egeszet este, es en annyira jol aludtam hogy elmondhatatlan, nem ebredtem vizesen, leizzadva :)
reginand1pont0
 
 


Sziasztok!

Igen, igen Bayar, holnap várjuk a csíkokat.

Próbálok nem csüggedni. Ma voltam Aviva tornázni. Ti ismeritek ezt a tornát? És olyan sztorit hallottam az egyik lánytól, hogy egyből pozitívabban láttam a világot. Azt mondta, hogy kb. másfél évvel ezelőtt diagnosztizáltak nála egy miómát és azt mondták nehezen fog teherbe esni (már 8 hónapja próbálkoztak) és peteérése sem volt. Tehát lemondott egy időre a gyerekről és elkezdett Avivázni, hogy eltűnjön a miómája, erre egy hónap múlva terhes lett. Most 14 hónapos a kisfia. Nem semmi...úgyhogy most szorgalmasan tornázom. Ha sikerül, akkor ajánlani fogom Nektek is, addig szkeptikus vagyok, de azért hiszek benne.
 
Lilla, köszi a bátorítást én is szurkolok mindenkinek. Örülök, hogy tetszik az IKEA-s ötletem. Már várom  Szerintem Reginand a próbaidőt nekem szánta, mert én írtam, hogy munkanélküli vagyok és mi van ha elkezdek dolgozni és terhes leszek...gondolom. Vagy nem is Ő írta...bocs ha nem, valaki írta, most nem tudom megnézni, mert írok.

Túl régről kezdtem el olvasni a sztorikat, így nem volt türelmem végigolvasni. Egy-két mondatban megírjátok nekem (Bayar és Lilla sztoriját ismerem, a többiekre gondoltam), vagy bemásoljátok ide a lényeget, mert elakadtam.

Szép Estét!


Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 

 
 

Ginger,
neked irtam a kirugasrol igen.
mi 4 eve varunk babara, edfig sikertelenul, 3 inszem, 1 lombik, emellett1 polip hiszeroszkopia, 1 mandulaeltavolitas, 1 laparoszkopia mutet, mindezt a babaert. Ir-em van, leiden es mthfr gen mutacio, ezek kezelhetoek. Mast nem tudok, most csinaltatok alloimmunt, kromoszomavizsgalatot, mert nem szeretnek tobb lombikot. Tovabba apr.elejen megyek harkanyba, majd ott figok jarni furdobe allitolag jo babasidasra es maj kozepen kezdjuk a lombikot.
reginand1pont0
 
 


Sziasztok, nekem ma egy xepil (25erzekenysegu) lett negativ.. tudom azt irtam h majd hetvegen fogok de nem birtam ki. Vettem minden napra1 tesztet :)
Ginger: nagy sztori nincsen, parommal 28evesek vagyunk es tavaly ev vege fele abbahagytam a fogamzasgatlot es azota probalkozunk. Utoljara febr6an volt mensim es az ovu idoszak alatt epp hosszuhetvegeztunk a magas tatraba szoval minden adott volt a romantikara ezert remenykedem annyira h hetvegen nem fog megjonni :)
Aviva tornarol en is sok jot hallottam bar nem kozvetlen ismerosoktol. Mindent ki kell probalni :)
Mi ugy vagyunk ezzel a babavarassal h orulnenk ha jonne - ezert is hagytam abba a fog.tbl szedest- de ha nem, akkor is remelhetoleg elobb- utobb sikerul majd
hszlilla
Bp
 
 


en is avivaztam, sikertelenul, de inkabb az eletmodvaltozadrol van szo.
reginand1pont0
 
 


Sziasztok!

A mi rövid sztorink: 2008 óta próbálkoztunk gyermekáldással, volt egy méhenkívülim, utána egy átjárhatóságim, ahol bal oldali zártságot diagnosztizáltak, csak magánúton tudtunk a lombikozni, mert OEPes helyről elhajtottak, mivel félig nyitott vagyok....ott alulról kellett volna kezdeni mindent (ciklus monitorozás, ov. indukció, inszem, lombik) Közben IR-t is diagnosztizáltak, ami miatt az első lombik nem sikerült, kezeltettük, javaltuk az eredmények, fogytam.
A 2.stimuláció meghozta a várva várt eredményt, 2013.07.13-án életet adtam egy gyönyörű kisfiúnak, aki ma már 2 és fél éves.
Ősszel újra belevágtunk magánúton a lombikba, de nem sikerült....anyagi okok miatt válltottunk (kérdés, hogy jól jártunk e, mert itt sem olcsóbb, ill. marha hosszú a várólista), jelenleg a Kaali Intézetbe járunk. Meg kellene csináltatni egy csomó vizsgálatot+ ezt a méhtükrözést laparoszkópiával......
nemtudom mi tévő legyek....agyalok, folyamamtosan!!!!!

Bayar, remélem jól vagytok ;) :)

Lilypie Fifth Birthday tickers
katapetra
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a történeteket. Hát, valóban mindenki mindent megtesz a babáért. Én még szerencsés vagyok, hogy csak a várakozást írta fel az orvos. Reginand, Katapetra, sokmindenen átmentetek, drukkolok, hogy sikerüljön a baba, megérdemlitek ennyi szenvedés után.

Lilla, jó Neked, hogy így fogod fel, ha jön jön, ha nem jön, majd jön. Én a korom miatt vagyok /37/ elkeseredve, mi van ha egyszer csak nem érik több petém, vagy ilyenek. Én nem tudom elképzelni az életem baba nélkül, olyan üres lenne. Imádom a férjemet, de ő nem pótolja a babát és ő is nagyon szeretné már. Kicsit néha úgy érzem, hogy nem vagyok képes szülni neki gyereket, ez tiszta szégyen. Nekünk tavaly júniusban volt az esküvőnk, igazából azóta próbálkozunk. Voltunk egy esküvőn augusztusban, a lány már terhes, júliusra várja, a mázlista.

Lilla, drukkolok, hogy a napokban pozitívat tesztelj. Én is csinálok holnap reggel egyet, utána már biztos vagyok, ha az negatív lesz, akkor már tuti meg fog jönni szombaton.

Szép Estét!

Bayar már a novemberben babát várok topikban van. Bekukkantottam, hátha majd én is csatlakozom, bár mostmár nem sok remény van rá. Azért remélem, még egy pozitív teszt erejéig bekukkant hozzánk.

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


Ginger: Miert lenne biztos h ha holnap negativ lenne a teszt akkor szombaton tuti meg fog jonni? Ertheto h bayar mar masik csop.ba van :) en is szivesen lennek a babavaro csopiban.. de egyenlore nem igy fest..
hszlilla
Bp
 
 


Lilla, csak azért gondolom így, mert nekem nem középen van peteérésem, hanem olyan 10. nap körül, tehát ha terhes lennék, már pozitívnak kéne lennie. Meg amikor utoljára pozitív volt, akkor már mensi előtt 10 nappal pozitiv volt.

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


Ez persze mindenkinél más. Lehet, hogy Nálad elmarad a mensi és csak utána néhány nappal lesz pozitiv a teszted.

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


Nem tudom,lehet.. 7vegen okosabb leszek :) Most konkretan ugy gorcsolok h moccanni nem birok..
hszlilla
Bp
 
 


Ezt hogy érted? Mensis jellegű? Ez mindig így van?

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


Olyan eros gorcseim voltak mintha megjott volna,pedig nem. Reggel(ma) a tesztem ismet negativ lett..
hszlilla
Bp
 
 


Ginger te is teszteltel? Mi lett az eredmeny?
hszlilla
Bp
 
 


Sajna nekem is negativ. Nem baj, majd a kovetkezo honapban...uj honap, uj remények.

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


Lilla, amúgy én nem szoktam érezni, hogy meg fog jönni, mert szerencsés vagyok, nem görcsöl a hasam, csak max. az első nap, de előtte szinte egyáltalán nem, így ha nem véreznék észre sem venném, hogy menstruálok. Nekem inkább a hangulatomon érződik, hogy meg fog jönni, ingerlékeny vagyok nagyon. Szóval én nem tudom, Neked mennyire szokott előtte, alatta görcsölni a hasad. Lehet, hogy ez azt jelenti Nálad, hogy meg fog jönni. Azért ne szomorkodj, nagy mázlistának kell ahhoz lenni, hogy azonnal összejöjjön a baba.

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


Lilla, melyik korhazban dolgozol?

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


Szia, nem tudom akkor mitől lehet, de azóta is görcsölgetek, viszont majd csak szombaton kell (nem kellene) megjönnie. Szent Imrébe dolgozom.. Igen, tisztában vagyok vele, h mázlisták akiknek egyből sikerül :) 
Egyenlőre még nem tudom elvetni h mégis babát várjak, mert elméletileg ma volt 12napos az embrió, amit lehet h még nem tud kimutatni egy 25ös teszt. Lehet, h tényleg nem lesz ebben a hónapban babóca de hétvégéig nem fogom tudni elengedi ezt a gondolatot.. v legalábbis addig amíg meg nem jön. 
Nem tudom, ez olyan 6. érzék.. aztán persze lehet olyan h mégsem jön be, mert volt már rá példa..
hszlilla
Bp
 
 


Szia Lilla, persze, ne vesd el, meg a 6. érzék az megsúgja, csak én már nem tudok különbséget tenni aközött, hogy mi a megérzésem és mi az amit csak bebeszélek magamnak. Csináltál ma reggel tesztet? Én már nem csinálok szombatig, ha nem jön meg esetleg, akkor majd hétfőn. Úgy látom, már egy ideje ketten maradtunk itt. Remélem Te nem hagysz itt.

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


En olvaslak titeket de nem tudok mit hozzatenni, en nem tesztelekivel eselytelen lenne, szoval..drukkolok nektek
reginand1pont0
 
 


Szia, igen teszteltem de neg. Azert ha szombaton nem jonne meg biztosan fogok jovo heten tesztelni. Nem fogok a csoportol lelécelni.
hszlilla
Bp
 
 


Sziasztok!

Köszi Reginand a szurkolást  Nem tudod mi újság Bayar-ral? Remélem minden OK nála.

Lilla, ismerem a Szent Imre kórházat, Kelenföldön laktam egészen 2014 augusztusági, akkor költöztünk az Örsre. A férjem abban a kórházban született, és az összes nagyszülőm sajnos ott halt meg.

Ma voltam babalátogatáson egy rokonomnál, még csak 2,5 hónapos, olyan jó volt babusgatni. Én is akarom....

Kíváncsi vagyok mi lesz velünk szombaton. Hajrá, hajrá...

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


En is nagyon kivancsi vagyok a szombatra, de orulok h ratok talaltam es van kivel errol beszelgetni :)
hszlilla
Bp
 
 


Sziasztok! 


Itt vagyok, csak Manókával voltun elfoglalva, így nem tudtam jönni... Boccsi


Eddig minden ok vagyis remélem. nem jött meg, tegnap lett volna a napja. Tünetek azok, amik eddig, pici hasfájás, néha szúr... talán fáradtabb vagyok, tegnap azt mondtam Apának, hogy tuti nem filmezek, menjük aludni  


Még várok a dokival. Ha nem érzek semmi rendelleneset, majd 7-8 hét körül megyünk csak mozizni. 


Apa úgy is a határon lesz most, ha hazajön, utána megyünk megkukkolni. 


Szóval senkivel, semmi pozitív hír? Még belefértek ebben a hónapban a 2016-os babaváróba, de tuti, hogy előbb utóbb mindenkinek jönni fog a gólya. 


Nálunk Anyukámék tudják, meg a barátnőm, de "nagy bejelentés" majd csak 12 hét körül lesz. Mondjuk családon belül az szokott lenni, hogy mindenki elmondja valakinek és hozzáteszi, hogy de ne mond ám el senkinek  és akkor jön, hogy ja persze, nem mondom, de én már tudtam... 


Hát itt az eredményem:  nem tudom, hogy csináljak-e még tesztet?!  





Lilypie Pregnancy tickers
bayar
 
 
 


Bayar: gratulálok nagyon szép pozi tesztek!
hszlilla
Bp
 
 


Húúú Bayar, nagyon gratulálok én is. Ez szuper. De szeretnék én is ilyet látni. Ti mióta is próbálkoztatok tesóval? Ha megkérlek, leírod nekem ezt a hőmérőzést, amivel tudni lehet, mikor van peteérés? Tényleg szájba kell rakni a hőmérőt? Én attól úgy írtózom. Köszi

Lilla, láttad a pozi teszteket? Na, ilyet kell produkálnunk, ha nem is most, majd a következő hónapban és akkor nyitunk egy decemberre babát várók topikot

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


Sziasztok Lányok!

Én is csatlakozom hozzátok, hogy szaporítsam a létszámot. Én még a szeptemberi babákban kezdtem, de sajna 7 hét után véget ért a történet.:(
Most lesz az első éles hónapunk a szünet után. Próbálok nem annyira rápörögni a dolgokra, de a szeptemberi babás csoportban tök jó a hangulat. Kicsit irígylem őket :)
Amúgy 34 éves vagyok és még nincs gyerkőcünk. Hajrá csajok!
gaboooo
Kecskemét
 
 


Szia gaboooo, Üdv a klubban :-) Sajnálom a babát, én is elveszítettem egyet tavaly ilyenkor. Azóta meg nem akar összejönni. Sajnos, nagyon rágörcsölök erre az egészre.

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


@ginger:
Szia! Hàt megértelek sajna ez egy olyan dolog amit nem te tudsz irányítani és szerintem ezt elég mehéz elfogadni.
Egyébként én aviva tornàztam dec.ben szerintem jó dolog.
gaboooo
Kecskemét
 
 


En is Avivazok, 3 hete kezdtem...es holnap fog megjonni.Ugyhogy még nem hatott...

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


:) tanfolyamon tanultad?
Én ovus mikroszkópot hasznàlok az is jó móka, én attól is boldog voltam hogy van peteérésem. Működök! Úgyhogy épp az előbb néztem hogy mit mutathat és lehet hogy hamarabb van pé.m mint gondoltam. Neked egészségügyileg minden oké?
gaboooo
Kecskemét
 
 


Igen, voltam mindenfele hormonvizsgalaton, cukorterhelesen, van peteresem is...minden ok. A fejemben van a baj.Es Nalad? Az orvos mit mondott, miert mehetett el a baba? Avivaztal a ket csik utan vagy abbahagytad.Igen, tanfolyamon tanultam.

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


Utànna màr nem csinàltam,4-5 alkalommal nov.ben meg dec elején.
Nekem nem mondott különösebb okot a doki, a terhességek két harmada vetéléssel végződik az első 12 hétben.ennyi. mondta hogy egy ciklus utàn probàlkozzunk tovább. Hormon meg cukorterhelésem nem volt.3-4 hónapja próbàlkoztunk.
Nàlad mikor ment el a baba? Mondtak vmi okot?
Ezek szerint te tudod hol a gond, pszichomókus segíthet.
gaboooo
Kecskemét
 
 


Szia Gabo, udv a klubban :)
hszlilla
Bp
 
 


Nekem tavaly ilyenkor ment el a baba. Nem mondott semmit a doki, csak annyit hogy tartsunk 2 honap szunetet.Hat az mar boven megvolt.Nekem az Aviva tornan sokat meseltek arrol hogy mennyire fontos a taplalkozas annak aki babat szeretne. Ugyhogy en a kovetkezo honapban megfogadtam hogy nem eszem feher lisztet, cukrot es nem iszom tejet.Proba-szerencse.Neked Gabooo mikor kell ill.nem kellene megjonnie.Mi, Lillaval holnapra nem varjuk.Bar, en ugy erzem tuti meg fog jonni, mar fajdogal egy picit a hasam.Amugy nekem amugy sem szokott nagyon gorcsolni.Lilla, Neked meg mindig gorcsol a hasad? Irjatok csajok...

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


Nekünk most lesznek az akciós napok, múlt héten jött meg a vetélés után 5héttel. Ja ezt a tâplàlkozàs dolgot nekünk is mondtàk. Nekem ez baromi gyenge pontom édesszàjú és stresszevő vagyok. Te mióta tartod ezt a diétàt?
gaboooo
Kecskemét
 
 


Szia Lilla! ;)
gaboooo
Kecskemét
 
 


Én egyáltalán nem tartom ezt a diétát, ez csak terv. Én is baromi édesszájú vagyok. Ja, és most itthon vagyok, mert épp munkát keresek így nagyon ráérek agyalni és enni. Ez csak terv...csináljuk együtt. Egy hónapig, hátha mindenkinek bejön.

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


Azt hittem màr nyomod, hàt nekem màr az is nagy szàm lenne ha kevesebbet nasiznék. Nem irigyellek így tényleg csomót pörgetheted az agyad. Milyen munkàt keresel?
gaboooo
Kecskemét
 
 


Könyvelő vagyok, illetve Főkönyvelői pozícióban voltam. Könyvelőiroda és multi kizárva, így nehéz. Meg általában az interjúk 3 körösek, lassan haladnak, így kb. másfél hónap mire kiderül nem engem választottak.

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


@ginger:
Keresett a szakmád biztos nem lesz gond. Hinni bizakodni kell!
gaboooo
Kecskemét
 
 


Sziasztok, teszteltem es ez lett. Ez most egy halvany pozi? Eddig sosem látszódott a teszt csík semennyire sem. Csak a controll. Vagy lehet a teszt hibás és ne éljem bele magam?
hszlilla
Bp
 
 


hszlilla
Bp
 
 


Vááááááá Lillaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!! Szerintem ez pozitív!!!! Az enyém is nagyon halvány volt először!!!!  2 nap múlva tesztel még egyset, mert azt hiszem 2 napont duplázódik meg a hcg mennyisége!!!! 


Ugyan ilyen tesztem volt!!! Lilla ez szupeeeer!!! CSak halkan örülj, de nekem is ilyen volt a 10. nap reggelén!!! Számolj vissza, 10 napot, hogy lehetséges-e! De én látom a csíkot!!!  Hidd el!!! Nekem pont ilyen volt, nézd meg a képemet!!! Irány a novemberi csoport 


 




Lilypie Pregnancy tickers
bayar
 
 
 


Ginger! 


A hőmérőzéshez vezess táblázatot. A tervezettbaba.hu-n regelj és ott tudod vezetni. Én hüvelyben mértem, az a legpontosabb. minden reggel mielőtt kikelsz az ágyól, lehetőleg azonos időben mérd. Azt tudom, h amikor ovu van, akkor leesik a hő.  ez csak pár tizedet jelent. de a táblázat szépen kimutatja majd. előrébb tettem be képet h milyen volt a terhesgörbém. amúgy az oldalon is minden infót megtalálsz. 


Mi ősszel döntöttünk úgy, hogy jöhet a következő de ez volt az első olyan hónap, amikor tényleg "ráfeküdtünk" 




Lilypie Pregnancy tickers
bayar
 
 
 


Szia bayar, megmondom őszintén nem tudom h az ovum óta melyik napokon voltunk együtt, ennyire nem figyeltem. 
azt tudom, hogy 18-19-20.án tuti együtt voltunk, az ovum is arra az időszakra esett. Olvastam, h vannak, akiknek a megtermékenyítés- beágyazódás picit hosszabb ( 1-2 nappal) szóval én úgy gondolom onnan kell (kellene) számolnom. Azért csinálok még 1tesztet ma, h tuti ott van e a halvány 2. csík, egyebekben pedig sokkolódva vagyok, mert azt hittem nem sikerült és majd csak köv. hónapban, másfelől pedig fülig ér a szám.
hszlilla
Bp
 
 


Gratulalok Lilla.Ez az en formam...megjelenek itt es mindenkinek sikerul kiveve nekem.Majd magamban tarsalgok tovabb.Sziasztok

Lilypie Expecting a baby Ticker
ginger
 
 


Lilla csinàlj màsikat is sajnos én telón nem látom olyan jól. Jóhogy sokkba vagy ezt nem is lehet olyan gyorsan felfogni:)
Ginger ne keseredj eljön a te időd is
gaboooo
Kecskemét
 
 


Lilla!
Szerintem napközben ne tesztelj újra! Reggel koncentráltabb a hcg jelenléte a vizeletben. Nehogy elkeseredj!!! Én a helyedben reggel próbálnám újra :wink: tudom h szörnyű nehéz kivárni, de hidd el h reggel erősebb csík lesz, mint napközben! :mrgreen: drukkolok!!!



Lilypie Pregnancy tickers
bayar
 
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?