Iloly: luxusszálló?
Én kellemes emlékeket őrzök a sote II-ről. Hónapokat feküdtem (ha mindent összeszámolok, közel egy teljes évet) a terhespathológián, minden szülésznő, nővér és takarítónő megismer ha megyek a dokimhoz (pedig mostanában ritkán látogatom), mindenkinek van egy-két kedves szava hozzám. És emlékeznek a gyerekekre is. Amolyan családias. A szülőszoba tényleg luxus, modern minden, van bent zuhanyzó, külön wc.... én a zuhany alatt vajúdtam az utolsó órában, amikor megkaptam a méhszáj lazítót és azt hittem azonnal elpusztulok....
Mondjuk bordásfal talán nincs, meg kádban szülés se, de labdát úgy emlékszem Eta nagyon ajánlgatott... mondjuk én úgy szédültem, hogy fent lenni alig bírtam (Gergőnél), Encsinél nem kelhettem fel, mert a méhszáj valahogy féloldalasan tágult és emiatt csak oldalt fekhettem, Danikámnál még a régi szülőszoba volt, na az volt gáz.... premier plán(e) végignéztem vagy három szülést mire én következtem... ugyanis a vajúdót, ahol hatan feküdtünk és kínlódtunk, egy felakasztott lepedő választotta el a szülőszobától, ahol három szülőágy állt egymás mellett függönnyel elválasztva.... légkondi a ventillátor volt amit mellénk raktak ha meleg volt.
Szóval tuti az új szülőszoba. Van légkondi, van zene, vihetsz cd-t... mondjuk nem árt, ha a melletted lévő szülőszobán éppen visít a másik mami.... én éjjel szültem, mindig egyedül voltam, szóval még választhattam is szülőszobát...
Na, mi ez ha nem protekció???
A szülésznők aranyosak, én mind a négy babámat Etelkánál szültem. Először spontán akadtam rá, Daninál még azt gondoltam az orvos a lényeg.... de rájöttem hogy egy nagy túrót! A szülésznő az ez már biztos! Etus végig velem volt, ez megnyugtatott. Mondjuk az új dokim is (meglepő módon) végig ott ült a radiátoron és a férjemmel kvaterkázott. A hangulat kiváló volt... csak ne fájt volna annyira a ....
Kérhetsz epidurált ha akarsz, én nem tom milyen, sose kaptam fájdalomcsillapítást. Kivéve Mesinél, mert császár volt.
A gyerekágy a nyugalom szigete. Imádtam ott lenni! Mondjuk tán mert egészséges babát tartottam a kezemben (bizonyos mértékben véget ért a napi aggodalom, hogy mi zajlik a pocakban), és mert a hosszú kórházi fekvés itt már valóban napokban volt csupán mérhető.
Barbamami: a fotón a lila cseppség Enikő.
Hát lányok, megyek, mert Mesi foglalkoztat....
Még annyi, hogy úgy néz ki az otp-t elintéztem. De még vagy fél évet várok míg azt merem mondani (ismerve ezt a pénzintézetet), hogy minden rendben zajlott.
Anyukám miatt nagyon aggódom. Nem tudok túllépni azon az érzésen, hogy nagy baj van. Tükrözték és találtak valamit, ami miatt nagyon leszűkült a nyelőcső alsó része és a gyomorszáj. Vettek biopsziát. Daganatra gyanakszanak. Az aggaszt, hogy a doki nem mond semmi megnyugtatót, csak annyit, hogy majd meglátjuk mi lesz...
Nem hiszitek milyen borzasztóan érzem magam! Vagy sírnék, vagy hajtanám az időt, hogy végre legyen vége ennek a bizonytalanságnak és közben azt programozom, hogy a doki azt mondja, most már megnyugodhatunk, minden rendben, max. egy műtét és rendbehozzák, nincs tumor, nincs életveszély. Azon tűnődtem, hogy végülis tudom, hogy elveszítem anyut egyszer, mert már 70 éves és végül ez az élet rendje, de nem hiszem, hogy felkészült vagyok erre. Ő nagyon bizakodó, azt mondta nem gondol a legrosszabbra én viszont csak arra tudok. Basszus! Én ilyen vagyok. Ráadásul most tükrözik alulról, mert a vastagbelén is láttak vmt uh-gal, erre mi futott már elém? Na mi? Hát hogy áttétes... Hát lányok nem tudom miért, de nagyon rossz előérzetem van.
Remélem kellemesebb témákkal köszöntök be ma délelőtt!