Új privát üzeneted érkezett!

BB: hát, az én dokimnál 8000 egy vizsgálat (rákszűréssel asszem, hogy 10), és nála a szülés egy nullával több. Viszont a 30. hét környékén a kontrollon közli a tényeket és az anyagiakat, és hozzáteszi, hogy ennek fényében gondoljam meg, hogy nála akarok-e szülni. Ez valamilyen szinten korrekt dolog, de másrészt köcsögség, mert nem a mgánklinikáján szülök, hanem állami intézményben, állami cuccokat használva. Amúgy szülés előtt eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem adnék neki pénzt, visszarakná a gyereket? :twisted: Viszont olvastam történeteket az ott szülő nőktől, és baromi szerencsém volt, hogy nála szültem, még ha ennyibe is került...

Az EDA-t nem bántam meg, igaz, hogy csak a kitolás második felére sikerült kapnom, de sokkal jobban tudtam a tolásra koncentrálni, mert a fájdalmat nem éreztem, csak a nyomást...

Kép

Kép
gabilany79
 
 


Az én dokim 7ezret kért a rendeléseken, lehet, hogy rákszűrésnél többet, erre nem emlékszem. Velem nagyon rendes volt végig, ezért adtunk 100-at (ez volt az utolsó szülésem, ezért is), sokszor hívott telefonon, hogy vagyok, ha kórházban fogadott behívott soronkívül, ráadásul éjjel 3-kor ébresztettem a szülés miatt, míg beértem 2x hívott, hogy minden ok-e? 2 éve éjfélkor hívtam őt szülni. Elnézést is kértem, de viccesen mondta, hogy legalább nem volt nagy forgalom, de azért siet haza, visszabújik a felesége mellé az ágyba, aki lehet, hogy észre sem vette, hogy ő eltűnt mellőle.

Brigitta

Kép
Kép
Kép
bb
 
 


Mindenkinek köszönöm a szülésznős hozászólást!

bb. Azon kívül, hogy feszül a hasam, fáj a medencecsont, meg néha belenyillal a derekamba nem érzek semmit. De azért nagyon jó lenne ma, vagy holnap szülni.
Az én fiamis sokat hisztizik mostanság - biztos érez valamit - attól félek igazán, hogy ha mindkettő egyszerre ordít, akkor mit fogok csinálni! :D
Anyukámék 700 km-re laknak, anyósom meg dolgozik. De lehet anyukám 2 hétre el tud jönni.

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 

 
 

Háát engem Iza baba nagyon megkímélt szülési fájdalmilag. Ha azt mondom hogy abszolute nem volt fájásom csak 2x ezt elhihetitek. Én eddig nem akartam elhinni azokat a sztorikat hogy pl egy anyuka alvás alatt szülte meg a gyerekét. Vagy hogy nem is vette észre hogy elkezdett szülni csak mikor már jött a gyerek kifele. De most már elhiszem.

aida
nekem is meg van emelve egy kicsit a fejénél a matrac. És mindig oldalt fekszik kitámasztva nehogy a hátára guruljon. Azzal meg hogy mindig macerálod a büfivel nem fogod a bukást minimalizálni sajna. Én pl éjjel abszolute nem büfiztetek hiszen én is félálomba vagyok meg a gyerek is alszik nem fogom ezzel felverni és semmi baja nincsen vele. Meg hajnalba már magam mellé veszem cicit a szájába és durmolok tovább míg ő eszik és elalszik. De azért félig tudom mi történik szóval ne úgy képzeljétek el hogy mélyen alszom el.
jahh még annyi..................... elfelejtettem. ha eszembe jut mert itt bizsereg a sok gyerekem és kiment a fejemből akkor jövök és megírom neked aida

de az infacol tényleg jó. attól sokkal könnyebben jön ki neki a büfi.

harivera
Budapest XXI. kerület
 
 


bb! Tőlem a doki 70-et kért, bár nemegy pénzéhes fajta!

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Enikő: Sajnos Murphy itt is bejön: egyszerre kelnek, fekszenek, esznek, stb. Vagyis csak szeretnének, és a hisztit este már nagyon nehéz higgadtan kezelni.

Brigitta

Kép
Kép
Kép
bb
 
 


bb! A te fiad eszik már egyedül, vagy etetni kell? A szobatisztasággal hogy áltok?
A kisöccsét szereti?

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 



Van valakinek tapasztalata megfázás ügyben? Ádámmal már jó egy hete küzdök, sajnos nagycsalád átka, elkapta a tesótól. Szörcsög az orra. Egyik fiam sem volt több mint egyéves koráig beteg.

Brigitta

Kép
Kép
Kép
bb
 
 


Enikő:
nem 100%-os egyedül evésben. Szobatisztaságban visszaesés, Gyakorlatilag nulla. Tesóját szereti, néha erőteljesen, nagyon kell figyelni. Engem hiányol, de nem szavakkal, ezért leállította, hogy mindig öcsire hivatkozzanak, ha kérdi hol vagyok.

Brigitta

Kép
Kép
Kép
bb
 
 


korr.: leállítottaM

Brigitta

Kép
Kép
Kép
bb
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a válaszokat fejfájás ügyben! Szerencsére algopyrin van itthon! :P :wink:

Amúgy tegnap Vinzent is sokat bukott. :( Néha rengeteg jön vissza!!
Szerintetek marad iylenkor valami a gyomrában? :shock: :roll:
Sajna haljnalban is ez volt, nem mertem lefektetni, majd egy órát bíbelödtünk mire visszabukta a tejcsit.
susy75
 
 


Bukás: csak nekünk tűnik soknak, és ált.csak a felesleg jön vissza.

Brigitta

Kép
Kép
Kép
bb
 
 


Nálunk állandóan az orrába megy a tej, cici közben.

Brigitta

Kép
Kép
Kép
bb
 
 


[quote]Z írta:öldi:
az normális, hogy olyan jól szopik,hogy utána már nincs mit kifejnem?
ha átmasszírozom a mellem, akkor még a tejmirigyeket se érzem:D annyira puha lesz a cicim szopi után.
eddig tudtam fejni nem is volt gond bár nem sokat 24 óra alatt 40 ml-t
de most már olyan kis nyugodtan szopizik, hogy mindent megeszik.
ettől függetlenül fejjek?

Orsi! 3 napog nem voltam gép előtt, sajna nem tudtam neked válaszolni. De már látom, Enikő meg is adta a választ. akkor csak megerősítem
Én még fejnék minden szopi után, mert az is további termelődésre ösztönzi a tejcsárdát. Nem baj, ha nem jön, az inger a fontos. Az meg tök jó, ha teljesen kiszlopálja! Mond meg neki, hogy nagyon ügyes!
[quote] írta:s az normális, hogy az napi 3-4x kaki csak éjjel van?
csuklik az ellen mi a jó?

Normális. Nem kell a csuklást elmulasztani! Az csak egy reflex, nem árt neki, és nem is kínozza meg.

[quote]Z írta:öldi: Szopis kérdés: Ott tartunk, hogy egy ciciből is megeszi a 70-et, ami úgy néz ki elég neki, nem sír utána, napi átlag 3-4 dkg-ot hízik. Így a másik cicim tud pihenni a következő cicizésre. Ha nagyon éhes, odaadom mindkettőt, ilyenkor a 100-at is benyomja. Kérdés, hogy fejjek-e tovább, mert most olyan jól beállt minden, Domi hízik, nem éhes, nekem egyáltalán nem fáj a cicim. Attól félek, hogy ha tovább fejek még több lesz, és indul a mellgyulladásos történet. (Lehet, hogy hülyeség persze.) Előre is köszi!!!!!!!!!!


Manna! Nem kell fejned, csak ha csomót észlelsz szopi után is még. Én mindeig két mellből nyomom még most is, a szűzet tisztábatevés után kapja desszertnek. Van, amikor már nem kéri. Attól, hogy még több lesz, nem gyullad ám be a cici, és ha lefejed, jó lesz később pl. hozzátápláláskor főzelékekbe..., vagy ha utaztok...

[quote]m írta:annababoca: 3340 grammal született és 3070 grammal hoztuk ki. Ez nagy súlyvesztésnek számít?

Aida! Ne viccelj már! Az ló....ing :)

Gabi! Miért nem megy a kézzel fejés? Fáj, vagy nem jó a technika szerinted? A négykézláb fölélógatós pózt már próbáltátok (szoptatós pózra gondolok ;) ? Úgy tudja legkönnyebben és legalaposabban kiszívni.

[quote] írta:n ma voltam kénytelen fejni, mert nagyon fájt! 140 ml-t fejtem le javarészt egy mellből, úgy kb 20-t a jobból, 120-t a balból. Ez jó mennyiség? Nemrég adtam oda Daninak, kb 120-t ehetett meg, ki is dőlt csórikám, most alszik, mint akit fejbevertek.

Cili! Miért nem bébi szopizza ki? Miért KELL fejned és utána cumiztatni?

[quote]a írta:z nem gond egy újszülöttnél, ha két étkezés között nem alszik, csak fent van nézelődik. picit nyüszög, az baj?

Orsi! Nem. Olyankor lehet színes és zörgő cuccokat mutogatni neki, zenélni... Meg jókat beszélgetni vele!

[quote]s írta:uzy az hogy mindennap megvan fürdetve a baba nem azért fontos,mert piszkos vagy ilyesmi hanem kell,hogy ő is egyfajta rendszerességhez szokjon,valamint a fürdő ellaztja is egy jó kiadós alvás előtt.Na és persze le kell mosni a szöszöket,a bukott tejet a nyakáról,a pelus alatti bőrt satöbbi.

Sarmi! Ott az egy pont! Teljesen egyetértek!

Zsiráf! Fejsz te rendesen? Minden szopi után? (De minimum 3 óránként) Irgum meg burgum!

Ó, Vera! Drága kis csöppségedet úgy sajnálom. de hál'istennek gyógyszeresen nagyon jól kezelhető ez a frányi bigyusz. Van segítséged, aki ilyenkor a fiukkal van?

Mági! Gyönyörűűűűűűűűűűűűűű a lányod!!!

[quote]H írta:ogy lehet, hogy a sok böfi és kevés szopi ellenére is ennyit bukik? Ha nem látszódna jól, az egész karját átáztatta meg hatalmas bukás a feje alatt, mellett.. Teljesen el vagyok keseredve, ez még normális?

Aida! Amikor beszéltünk telefonon, elmondtam, mitől lehet, és hogy mikor normális és honna számít nem annak. Megcsináltátok, amit tesóm javasolt?

Csajok! Nem kell naponta mérni, mert a mérés előtti kaka-pisi illetve annak hiány nagy eltéréseket mutathat, csak hetente!

Kép
zölddisznó
 
 


Szia Zölddi, már régen voltunk ilyen közel egymáshoz, mármint az írásaink. Remélem minden ok a kisKirálylánnyal is.

Brigitta

Kép
Kép
Kép
bb
 
 


[quote]t írta:öbben mondták h ha alszik ne keltsem fel, igy viszont az van, h 8tól aszik hajnal 1ig, akkor evés, majd még eccer felkel uúgy 3-4körül. szoval nekem ez igy fárasztóbb, de micsináljak melyik verziót sztetetk? mindenki mást mond..

Andy! Miért fárasztóbb? Hagyd magától kelni!!! Ígyis úgyis ugyanannyit alhatsz, mintha keltenéd, csak max. már időpontban. Most a bébi a legfontosabb, nem az, hogy te éjjel aludhassál. Nappal is megteszi.

Musi! hú, de nagyon örülök!

Solya! Nagyobbik gyermeked tiszta Te! Olivér tökéletes mennyiséget szlopál! Dícsérd meg! És mivel itattad meg fényképezés előtt? Jó a kedve! :) Ihajj, csuhajj!

Kép
zölddisznó
 
 


Bocsi a bekukkantásért! :oops:

Zöldi! Boldog 1 hó fordulót! Gyere néha azért amoda is! :twisted:

Kép
bettike
Eger
 
 


Musi! A legtöbb csaszissal még gyógyszert is szedetnek - vérhigítót.

Kép
zölddisznó
 
 


[quote]a írta: más folyadékról meg annyit, h nekem mindig azt tanácsolja a doki meg anyu meg mamám is, h adjak teát evés után, ill hajnalban lassan próbáljak csak azt adni (régen igy csinálták) mert sztük igy nem terhelődik annyira a gyomra és nem fáj neki annyit meg nem is bukik ugy.. én ezt nem fogadtam meg, mert csak anyatejet akarok adni, de próbáld ki, lehet neked is "erős" a tejed és az állitolag higitaná..vagy kis babavíz. és ágymegemelésés gyerekorvos:)

Andy! Ezt most meg sem hallottam...te is gyorsan felejtsd el!

[quote]V írta:ettünk Infacolt, azzal kapcsolatban egy kérdés:
Az ugye alul-felül levegőt csinál.
Aida! Felül nem! Csak a bélgázokat segíti kiürülni.

bb! Nekem sajna lehet, hogy az első babáb egyben az utolsó is. Ez engem is néha elszomorít. Azért is, mert nem hiszem, hogy még megadatik, hogy várandós lehessek, és örökbefogadott újszülöttre is már csak egy év időnk va, utána csak nagyobbat "kaphatunk".

Kép
zölddisznó
 
 


Zöldi: szerinted egy kéthetes babának mennyit kellene enni? Én eddig nem mértem (kivéve a kórház ahol muszáj volt), de ma kétszer is megmértem és 70-et evett Marci! Este akarom majd megmérni, hogy mennyi lehet, de kb. 3500-ra saccolom. 3390-el született és 3300-al hoztuk haza (bár ezt is én mértem a kórházban)! Csak tegnap nagyon kibuktam, mert több mint egy órán át cumizott és állandóan belealudt. Féltem hogy nem elég neki, de végül is 9-től 1/2 1-ig aludt! Gondolom ez jó!Amúgy nappal 2,5-3 órákat alszik és éjjel 3,5-4 órákat. Van rendesen kakis és pisi pelus is!!

Doki: hát mi "spóroltunk" a szülésen, mert a dokim előtte nap bent volt végig, és az éjszakát végigügyelte és műtöt. Persze az én kiscsávóm megvárta míg leteszi a doki a műszakját és akkor indult a szülés. Szóval nem jöhetett be. Amúgy mákom volt, mert a nagynéném ott dolgozik és szólt egy másik nagyon rendes dokinak (anno ő volt aki a befejező műtétemet is csinálta és est 8-kor elengedett haza). Szóval ő volt beosztva pont a szülőszobára és nagyon rendes volt. Utána többször benézett hozzám és utolsó nap is ő vizsgált meg. Persze másnap a saját dokim is bejött és elnézést kért, de hát ez van. Neki mi 50-et adtunk volna, mert 5 ezer a magánrendelése és itt a 10-szeresét adják. A szülésznőnek nem adtunk semmit, mert nem is volt fogadott, meg bent sem volt sokat hiszen a nagynéném (aki eredetileg szülésznő) ott volt végig mellettem. Ja a másik dokinak 25 ezret adtunk, de nem is akarta elfogadni, mert kihangsúlyozta, hogy ő aznap oda volt beosztva és ez volt a munkája! :lol:

Enikő: kitartás. Sajnálom hogy egyedül leszel januárban. Nem lehet könnyű!!!!
Vendég
 


Andy! Én nem aggódok, ha vendég van, ugyanúgy megszoptatom, mintha ott se lenne. Aki szégyenlős, az kimegy, vagy egyenest haza. Ski nem bírja a sírást, meg ne is jöjjön. Volt már vendégünk, aki arra kért, hogy pelenkázzam át, mert imádja a friss babakaki szagát! :)

[quote]A írta:ida: értem, bár akkor nem értem miért kértél érzéstelenítőt, szerintem ez nagyobb beavatkozás a természetbe. Mindegy.
Egyetértek.

Infacol...hogy miért ilyen undi tuttifrutti szaga ,eg íze van! Hannám kiköpi. Miért nem tudnak kolbász ízűt csinálni!!!??? Azt biztos megenné!

[quote]O írta:laszországban az egyik barátnőm pl. antibiotikumot kapott csaszi előtt és után, a fertőzés elkerülése végett. Ez is elég fura.


Enikő! Nálunk is! Csak nem mondják külön. Az infúzióban van, vagy a kanülbe fecskendezik. Azért kapsz, hogy még véletlenül se légy kitéve fertőzésnek.

Kép
zölddisznó
 
 


Szia Bettike! Drága vagy! Köszönjük! Sajna még nincs időm több topikra, de már alakul. Nemsokára annyit leszek ott is, hogy csak na! Mondd meg a többieknek légyszi, hogy pusszantok mindenkit, de majd csak akkor megyek vissza, ha már tudom is követni az eseményeket. Cupp!

Bb! Minden oké, köszi! 2 napig vendégségben voltunk, Lellén, és itt Pesten a család két felénél Karácsonyozni. reggeltől késő estig. Túléltük, csak ma be kellett hoznom az alváslemaradást. (7 óra volt összesen a két nap alatt) De behoztam. Ma délig aludtam 4 részletben 8 órát!
Jeee!

Kép
zölddisznó
 
 


Zöldi: Marci imádja az Infacolt. Olyan jókat cuppog hozzá és teljesen elégedett képet vág! Bár lehet tudja, hogy utána jön az igazi kaja!!! :lol: :lol:
Vendég
 


Bocoka! Tökéletes! De mostantól te is hetente egyszer mérjél, és ha 100-150 körül gyarapszik, az király. A 200 sem sok, de a 100 is bőven elég.

Kép
zölddisznó
 
 


Én háromszor adtam infacolt, először úgy sírt, hogy remegett a szája, másodszor némán a pofámba köpte az egészet, harmadszor meg becsukta a száját és röhögött.

Kép
zölddisznó
 
 


Babamasszázs
A masszázs időpontja, időtartama és helyszíne
• Mikor?
o A baba masszírozásához időre van szükség. A masszázs nem olyasmi, amit csak úgy "mellékesen" el lehet végezni. A gyermek ilyenkor rögtön megérzi a kedvetlenséget, kapkodást, idegességet és nyugtalanságot, mint ahogy megérzi a vidámságot, békességet, gondoskodást és odaadást is. Maga a szülő is legyen fesztelen és érezzen kedvet a masszírozáshoz. Ez se a szülő, se a gyermek számára ne legyen kényszer.
• Hol?
o Kellemesen meleg szobára vagy ennek megfelelő helyre van szükségünk. Nyáron ez kert vagy vízpart is lehet.
• Mivel?
o Használjunk baba olajat vagy testápolót. Így egyúttal gyermekünk bőrének ápoltságáért is teszünk valamit.
• Mikor kezdjük?
o A masszírozást már a gyermek kéthetes korában óvatosan elkezdhetjük. A masszírozás a napi fürdetés után ajánlott. Ha lehetőség kínálkozik rá, nyugodtan masszírozhatnak akár naponta kétszer is. Az életkor előrehaladtával - kb. a 6. hónap után - már az is elegendő, ha csak minden második nap masszírozunk, de a gyakoriság ennél sokkal jobban is csökkenthető. Ezt inkább Önre szeretném bízni. Nem lenne különösen jó, ha valamiféle időrendet állítanánk fel. Vannak gyermekek, akik egészen iskoláskorukig kedvelik a masszázsnak ezt a formáját.
• Időtartam?
o A könyv végén bemutatott teljes - azaz az egész testre kiterjedő masszázshoz - a játszadozás és az erősítő gyakorlatok nélkül - mintegy 15 percre van szükség. Az időtartam arányosan csökkentendő, ha csak a has, a hát vagy a láb stb. masszírozásáról van szó. Az egyes fejezetekben részletezett fogásokhoz mintegy 5 percre van szükség.
A masszázs technikái
A továbbiakban néhány olyan fogást sorolok fel, amelyek lényegét meg kell világítanom. Ezek végrehajtásához azonban Önnek nincs szüksége valamiféle fantasztikus kézügyességre. Nyilvánvaló, hogy az egyes fogások eleinte kissé "darabosak" lesznek, sőt a fogások intenzitását sem tudják majd kellően szabályozni. Kizárólag csak az a fontos, hogy Ön és gyermeke örömét lelje a masszírozásban. Meg fogja tanulni, hogy gyermeke tekintetéből "kiolvassa" reakcióit, s így tudni fogja, mennyire tetszik neki a gyakorlat. Gyermeke így egyidejűleg a gyakorlatok intenzitását is irányítani tudja. Eleinte csak igen óvatosan alkalmazza a fogásokat, azonban később, ha már magabiztosabb lesz, erősítheti a masszázsát. Talán Önnek is eszébe fog jutni valami új dolog, amivel kiegészítheti a gyakorlatokat.
A fogástechnikák csoportjai:
• Simítás (simogatás)
• Gyúrás
• Testgyakorlat
• Rázogatás
• Körözgetés
A simogatás a baba masszírozásának egyik legfontosabb eleme. Mindig simogatással kezdjük tehát. Az egyes fogásokra való áttérés előtt vagy után is mindig térjünk vissza ehhez újra és újra. A simítással (simogatással) gyönyörűséget okozunk gyermekünknek. Simításkor simogató kezünket helyezzük gyermekünk hasára, hátára, lábára vagy karjára és mindig a szív irányába haladjunk.
A gyúrás az indiai és svéd fejés egyik változata. Ennek során a lábat vagy a kart mindkét tenyerünkkel megfogjuk, s a kezünkben lévő izomrészt enyhe csavarás közepette felfelé nyomjuk. Az egyéb gyúrások a klasszikus masszázsból származnak. Ezeket a fogásokat úgy tudjuk a legjobban elképzelni, ha a kenyértészta dagasztására gondolunk.
A testgyakorlatokat egyenként sorolom fel. Szigorúan vizsgálva ezek természetesen nem tartoznak a bébimasszázshoz, mégis a szívemen viselem ezeket a gyakorlatokat, mert játékosságot varázsolnak a masszázsba, és lazítólag hatnak mind a szülőre, mind a gyermekre. Ezen túlmenően a baba örömmel fogadja a masszázs ilyen jellegű félbeszakítását, s részben fejleszti az ízületek mozgékonyságát és erősíti az izmokat.
A rázogatás fellazítja a szöveteket. Igazán könnyen végezhető.
A karokon és a lábakon ezt egy egészen egyszerűen mángorlással érhetjük el: a végtagot oly módon fogjuk meg, hogy két kezünk egymással szemben helyezkedjen el, s a tészta sodrásához hasonlóan masszírozzunk. A háton és a hason lapos rázást végezhetünk.
Ezzel szemben a körözések valószínűleg sokkal nehezebbnek fognak tűnni Önnek. Ezek a fogások a simításokból származnak, csakhogy ez esetben köröket rajzolunk kezeinkkel. Egy kézzel is lehet körözni, először nagyobb, majd egyre kisebb köröket rajzoljunk. Minél többször végezzük ezt a gyakorlatot, annál ügyesebbek leszünk. Eleinte használjunk minél több testápoló olajat és kerüljük az erősebb nyomást. A kezünk szinte magától fog siklani a kicsiny test felületén.
Az összes fogástechnika kölcsönösen kiegészíti egymást, s együttes végrehajtásuk igen hatásos. Igen ésszerű fokozatosan végezni őket. Például először a baba egész testét simogassa, majd térjen át a körözésre és rázásra. A gyúrást csak ezután alkalmazza.
Az egyes fogások hatása
A simítások főleg az ideges, nyugtalan gyerekeknél hatásosak. A súlyproblémákkal küszködő, letargikus, apatikus gyerekeket nyugodtan lehet nagyobb nyomással masszírozni. Ez minden további fogás esetében is érvényes. A szív irányában végzett simítások fokozzák a vénás és nyirokáramlást.
A gyúrás főleg az izomzatra hat. Tudni kell azonban, hogy a kisbabák testének csupán egynegyedét képezi az izomzat, a felnőtteknél viszont a testsúly felét.
A gyúrás a vázizomzat izomorsóiban lévő úgynevezett nyújtó-receptorokra hat. Ezzel lehet szabályozni a normotónust, azaz az egészséges tónust (izomfeszülést). Így a gyúrásnak erősítő és keringésfokozó hatása van. A testgyakorlatok mind a gyerek, mind a szülő számára játékos szünetet jelentenek. Hatásuk eltérő. A gyakorlatok leginkább az ízületi mozgékonyságot javítják, ám a kargyakorlatoknak a légzésre is hatásuk van.
A rázogatás a szövetállományt javítja. Az izomrétegeken keresztül részben a mélyrétegeket is eléri. Például a has rázogatásával a bélműködés javítható. A túlságosan erős rázogatás azonban inkább a sportmasszázs témakörébe tartozik. A rázogatás azonban ne hosszú ideig tartó vibráció legyen, mindig csak néhány másodpercig tartson.
A körözés a szövetek felületesebb vagy mélyebb stimulálását eredményezi. Fokozza a véráramlást és tágítja az ereket.
Hogyan masszírozzunk?
A következő részben az eddig bemutatott technikákat összefüggően, részmasszázsként ismertetjük. Az egyes fogásoknak olyan neveket adtak, amelyek képszerűvé teszik azokat - a gyakorlat azt bizonyította, hogy ez nagy segítséget jelentett a szülőknek.
Minden egyes részmasszázs önmagában is ésszerűen épül fel, külön is alkalmazható vagy akár többször is megismételhető. Egyes szülők naponta egyszer az egész testet masszírozzák, később azonban még egyszer külön masszírozzák pl. a lábat, mert úgy vélik, hogy gyermekük lába nem fejlődik kellően. Vannak azonban olyan gyerekek is, akik jobban kedvelik a masszázs egyes fajtáit. Ezt a szülők hamar észreveszik, s ezért szívesen alkalmazzák. A nagyszülőket, a testvéreket vagy a barátokat is be lehet avatni a babamasszázs rejtelmeibe. Masszírozáskor azonban mindig érezni kell a baba pozitív "hozzáállását". Nem minden kisgyerek szereti ugyanis, ha "idegenek" fogdossák.
Előkészületek
A masszírozáshoz kellemesen meleg helyiséget válasszanak. Azt is említettem már, hogy - főleg eleinte - több időre van szükség a masszírozáshoz. Kell egy kis idő, amíg Önök elsajátítják az összes fogást. Ezenkívül a babának is jól kell éreznie magát, s tulajdonképpen sosem szabad sírnia masszírozáskor. Mindenesetre kivételt jelent a harmadik hónap tájékán fellépő, hascsikarás okozta sírás, ez esetben a masszírozás pontosan a megnyugtatást segíti elő. Síkosító anyagként kezdetben valami márkásabb baba olajat használjanak. Később - amikor már gyakorlottabbá válnak - elegendő lesz valamilyen testápoló vagy krém is. Fektesse tehát kisbabáját valamilyen kényelmes, fürdőlepedővel letakart helyre. Vetkőztesse meztelenre a gyereket, de részben be is takarhatja. Először is "kapja el" gyermeke tekintetét. Dúdoljon vagy fütyöljön valamilyen vidám, megkülönböztető dallamot. Aztán simogassa meg gyermekét fején, arcán, kezecskéjén vagy ott, ahol csak akarja. Nagyon kedvelik a gyerekek az eszkimó- puszit is. Hajtsa ezután fejét gyermeke hasára és fújjon rá néhányszor.
Most pedig igazán hozzáláthat!

Induljunk ki abból, hogy a kisbaba mindent örömmel, sikítozva fog velünk csinálni: az Ön fantáziája se ismerjen határokat! Kezdje hát el az egyes gyakorlatokat, ha Ön ezeket egymás után elvégzi, végrehajtott egy teljes masszázst.
Az arc
Ápolás és masszírozás egyidejűleg
A legfinomabb bababőrnek, s főleg a baba arcbőrének is szüksége van ápolásra.
Mégis, néha úgy tűnik, mintha gyermekünk nem tűrné, hogy megérintsük az arcát. Szorongani kezd, mihelyst megérzi a baba olajat az arcbőrén. Szerintem a gyermek félelme arra vezethető vissza, hogy a csecsemő fejét túlságosan sokszor fogják meg.
Mindenki úgy érzi, hogy a gyereknek kedveskedik azzal, ha megcsavarja az orrát, ha megsimogatja pufók kis orcáját és fejecskéjét. Mi, felnőttek, kezet rázunk, Megveregetjük egymás vállát - a kisbabának ezzel szemben megpaskolják az arcát. Nem csoda, hogy egyszer csak elege lesz belőle. Ezért óvatosnak kell lennünk, ha a baba arcát kenni vagy masszírozni akarjuk. Kezdjük tehát játékosan, s tereljük el a gyermek figyelmét tulajdonképpeni célunkról. Amennyiben az Ön kisbabája az érintésre érzékeny típushoz tartozik, feltétlenül az „Előkészületek” című részben felsorolt három gyakorlattal kezdje. Az arcocskájára csak akkor kerítsen sort, ha már "megfelelő hangulatban" lesz a kicsi.
Sok szülő számára például ekkor kínálkozik majd az egyetlen alkalom, hogy gyermeke bőrére rákenje a gyermekorvos által felírt kenőcsöt vagy testápolót. Ez igen figyelemreméltó lehet számos, ekcémára hajlamos kisbaba esetében.
Különösen ügyeljen arra, hogy a krém vagy olaj ne kerüljön a baba szemébe. Ez nem csak az arcmasszázsra való hajlandóságát teszi tönkre, hanem káros is.
Először nagy pöttyökben vagy hosszú csíkokban ossza el a bedörzsölendő szert a kisbaba arcán, s közben terelje el figyelmét azzal, hogy folyamatosan beszél hozzá vagy énekel.


"Az orrocska púderozása"

Az orrocska az arc középpontja. Mindkét mutatóujja hegyével könnyedén érintse meg és vándoroljon át rajta. Pontosan úgy, mintha óvatosan púderezni akarná.

"A homlok vasalása"

Ezután simítsa ki a parányi kis homlokocskát úgy, hogy ujjaival a homlok közepétől indulva a halántékok irányába simogasson. A nyomás viszonylag erőteljes legyen. Ujjai hegyével rajzoljon köröket és nyolcasokat a halánték irányába. Ezután nyomás nélkül gyengéden vezesse át a kezeit a szemhéjakon át az orrcsontra, majd vissza a homlok közepére.

"Szemgyűrűzés"

Körözzön egy ujjal óvatosan a szem körül: először a szemöldökön át kifelé, majd lefelé az orr és orrgyök irányába. Ezután ismételje meg mindezt két ujjal. Vigyázzon, hogy se a kenőanyag, se a keze ne csússzon a baba szemébe!

"Karikarajz az arcra"

Az arcocskára rajzoljon mindkét kezével nagy köröket. Gyorsan vagy lassan, mindig úgy, ahogy a babának a legjobban tetszik. A körök idővel egyre kisebbek legyenek, végül két ujja hegyével csak egy ponton körözzön gyengéden. Kis idő elteltével válasszon ki egy másik pontot az arcocskán.
"Mandolin"

Hogy fokozza gyermeke finom bőröcskéjének vérellátását, húzogassa egy kicsit az arcbőrt. Fogja meg 2-4 ujjal, s húzza meg könnyedén. Ne legyen túlzottan óvatos, ha az arcbőrt és a kötőszövetet kellő ritmussal húzogatja. Ettől a bőr kipirosodik. A gyakorlatot egy vagy két kézzel is végezheti.

"Rázogatás"

Mindkét tenyerét helyezze kisgyermeke arcocskájára és lazán mozgassa felfelé és lefelé. A mozgás a fül és az orr irányába is lehetséges. Ügyeljen arra, hogy mozdulatai lazák legyenek és terjedjenek ki az arc egész felületére. Ezzel a rázogatással ellazítja gyermeke izmait.
"Megmosom az arcocskád"

Figyelem! Ön ezzel elkezdheti a masszázst, ha akarja, de leginkább, ha a kisbaba szeretné.
A babaolaj vagy a babakrém igen jól szétkenhető. Figyelje meg, hogy gyermeke melyiket kedveli jobban. Azért csak most említem a "Megmosom az arcocskád" nevű gyakorlatot, mert tapasztalatom szerint a kicsik eleinte ezt nemigen kedvelik.
Ha azonban már végigcsinálta az előző gyakorlatokat, akkor gyermeke nem fog tiltakozni ellene.
Kezét nagy területen mozgassa gyermeke arcocskáján úgy, mintha alaposan meg akarná mosni. Ez a nagy felületű, gyengéd simításoknak köszönhetően nyugtató és lazító hatású.


"Fütyörészés"

Az arcmasszázs befejezéseként próbálja meg gyermeke izomzatát újból ellazítani. Csücsörítsen és fütyörésszen egy keveset, gyermeke megkísérli majd utánozni Önt. Természetesen nem fog fütyülni. Ekkor kezével simogassa gyermekét az orrcimpájától az álláig lefelé haladva, majd az arcocskáján visszafelé újra az orrocskájáig.
5. A lábfej
A lábmasszázs nemcsak felmelegíti a kisbaba lábát, hanem javítja a jó közérzetét is. Megfigyelte, hogy mi történik, ha nyáron a már totyogni tudó kisgyerek hideg vízbe lép? Az első léptek után mindig ugyanazt lehet látni: a kicsi megtorpan, s csodálkozva figyeli magán, ahogy néhány csepp jelenik meg a pelustól megszabadított helyen. A hideg víznek a húgyhólyagra gyakorolt közvetlen hatása is azt mutatja, hogy a láb és a többi testrész között szoros kapcsolat van. Régóta ismert, hogy a lábfejen számos aktiválható reflexzóna található. Tudatos lábmasszázzsal meglepően jól gyógyíthatók a legkülönfélébb betegségek. A gyógykezelésnek ezt a módját azonban bízzuk a szakemberekre.
A kisbaba lábmasszázsánál ugyanis nem gyógyításról, hanem a gyerek jó közérzetének fokozásáról, s betegségek megelőzéséről van szó. Talán emlékszik a régi bölcsességre:"Hol a fej hideg és a láb meleg, a jó orvosnak sem marad beteg."
Ügyeljen arra, hogy először mindig a szívtől távolabbi, azaz a jobb lábat masszírozza.
Lehetőleg naponta masszírozza gyermeke lábát. Nem kell azonban az összes gyakorlatot következetesen elvégeznie. Például a gyakorlatok egy részére reggel, a másik részére pedig csak délután kerítsen sort. Lényegtelen, hogy gyermeke masszázs közben milyen testhelyzetben van. A kisbaba hason vagy háton fekve éppúgy masszírozható, mint ha felültetné őt. A masszázshoz valamilyen jó olajat használjon. Ajánlható a mályvaolaj, amely még a hideg lábfej és láb egyik ellenszere is.
"Kenőcsös tégely"

A lábfejecskét fogja két tenyere közé. A talpacskát helyezze egyik tenyerére, másik tenyerét tegye a rüsztre. Egyszerre forgassa mindkét kezét úgy, mintha egy tégelyt szeretne kinyitni. Egy idő után érezni fogja, amint gyermeke lábfeje szépen felmelegszik. (Ugyanez a gyakorlat alkalmas a kezecskék felmelegítésére is.)

"Talpsimogatás"

Szorítsa ökölbe kezét és először óvatosabban, majd később erőteljesebben simogassa behajlított ujjainak háti oldalával gyermeke talpát. Ennek erőssége és időtartama gyermeke tetszésétől függ. Ez a gyakorlat erősíti a lábboltozatot, ingerli a reflexzónákat és segíti a lábfej vérellátását.

"Lábujj-játék"

Mozgassa gyermeke lábujjait, játsszon velük saját és gyermeke tetszése szerint.

"Körözés a talpacskán"

Mindkét kezét helyezze gyermeke rüsztjére, hüvelykujjai érintsék meg talpacskáját. Körözzön eleinte enyhébben, majd erőteljesebben az egész talpon.
Hüvelykujjai nagyobb és kisebb köröket is írjanak le. A talp középpontját soha nem szabad erőteljesen megnyomni.


"Bokakeretezés"

Emelje fel vagy nyújtsa ki gyermeke lábát. Simogatással rajzoljon köröket a belső és külső bokacsont köré. Amennyiben nem sikerül mindkét bokacsontot egyszerre simogatnia, akkor először csak az egyik bokacsontot simogassa, majd váltson.
"Kisimítás" Végül simítsa végig gyermeke lábát a lábfejtől kiindulva a térd irányába. Ez egyúttal átmenet lehet a láb masszázsához is.
A láb és a kar masszázsa
A láb és a kar masszázsát egyszerre mutatom be, az alkalmazandó technika is azonos. Csak a Dr. Leboyer által "Indiai és svéd fejés"-ként ismertetett két változat ismert. E technika alig írható le, szemléltetése sokkal hatásosabb. A kar és a láb masszázsa igen fontos helyet foglal el a masszázson belül. Én például egy karmasszázs során tudok a legjobban ellazulni, mások pedig ugyanezt mondják a lábmasszázsról.
Az ilyen jellegű masszázsnál a baba a hátán fekszik. Fontos, hogy mindig a szívtől távolabbi végtaggal, tehát a jobb karral vagy lábbal kezdjenek.
A lábmasszázs technikáit mutatom be - ugyanezt ugyanígy végezze a karokkal is.

"Simítások"

A lábfejecskét fogja két tenyere közé. A talpacskát helyezze egyik tenyerére, másik tenyerét tegye a rüsztre. Egyszerre forgassa mindkét kezét úgy, mintha egy tégelyt szeretne kinyitni. Egy idő után érezni fogja, amint gyermeke lábfeje szépen felmelegszik. (Ugyanez a gyakorlat alkalmas a kezecskék felmelegítésére is.)

"Mángorlás"

Először a vádlit, majd a combot fogja tenyere közé. Sodorgassa aztán úgy gyermeke lábát, mintha süteményt akarna formálni belőle. Gyengéden és lassan kezdje, majd gyermeke hangulatától függően fokozza az intenzitást. Figyeljen arra, hogy a tenyerével és ne az ujjaival végezze a gyakorlatot. Ne feledje azonban, hogy a tenyerével kevésbé érzékeli a mángorlás erősségét, ezért sose vigye túlzásba!
"Indiai és svéd fejés"

Éppúgy a vádli és a comb a sorrend, mint a mángorlásnál. Hüvelykujjait behajlítva fogja meg mindkét kezével gyermeke lábát. Két keze között tenyérnyi távolság legyen. Kezeit tolja egymás felé, közöttük csökken tehát a távolság. Látni fogja, hogy mindkét keze hüvelyk- és mutatóujja között összetorlódik a testszövet.
1. Eleinte gyakrabban nyissa és zárja fogását, miközben a két keze egymás felé közelít. A közelítés tehát inkább egyenes vonalú legyen.
2. A későbbiekben kezeit a közelítés során még forgassa is el.
Ez a gyakorlat eleinte bizonyára nehéznek fog tűnni, de némi gyakorlás után sikerülni fog.

"Összecsomagolás"

Ez a gyakorlat a légzésre van jó hatással. Nyissa szét gyermeke kezeit keresztirányba, ami belégzésre kényszeríti. Ezután keresztezze a karocskákat a mellkason, ami kilégzést eredményez.
A lábfej
A lábmasszázs nemcsak felmelegíti a kisbaba lábát, hanem javítja a jó közérzetét is. Megfigyelte, hogy mi történik, ha nyáron a már totyogni tudó kisgyerek hideg vízbe lép? Az első léptek után mindig ugyanazt lehet látni: a kicsi megtorpan, s csodálkozva figyeli magán, ahogy néhány csepp jelenik meg a pelustól megszabadított helyen. A hideg víznek a húgyhólyagra gyakorolt közvetlen hatása is azt mutatja, hogy a láb és a többi testrész között szoros kapcsolat van. Régóta ismert, hogy a lábfejen számos aktiválható reflexzóna található. Tudatos lábmasszázzsal meglepően jól gyógyíthatók a legkülönfélébb betegségek. A gyógykezelésnek ezt a módját azonban bízzuk a szakemberekre.
A kisbaba lábmasszázsánál ugyanis nem gyógyításról, hanem a gyerek jó közérzetének fokozásáról, s betegségek megelőzéséről van szó. Talán emlékszik a régi bölcsességre:"Hol a fej hideg és a láb meleg, a jó orvosnak sem marad beteg."
Ügyeljen arra, hogy először mindig a szívtől távolabbi, azaz a jobb lábat masszírozza.
Lehetőleg naponta masszírozza gyermeke lábát. Nem kell azonban az összes gyakorlatot következetesen elvégeznie. Például a gyakorlatok egy részére reggel, a másik részére pedig csak délután kerítsen sort.
Lényegtelen, hogy gyermeke masszázs közben milyen testhelyzetben van.
A kisbaba hason vagy háton fekve éppúgy masszírozható, mint ha felültetné őt.
A masszázshoz valamilyen jó olajat használjon. Ajánlható a mályvaolaj, amely még a hideg lábfej és láb egyik ellenszere is.

"Kenőcsös tégely"

A lábfejecskét fogja két tenyere közé. A talpacskát helyezze egyik tenyerére, másik tenyerét tegye a rüsztre. Egyszerre forgassa mindkét kezét úgy, mintha egy tégelyt szeretne kinyitni. Egy idő után érezni fogja, amint gyermeke lábfeje szépen felmelegszik. (Ugyanez a gyakorlat alkalmas a kezecskék felmelegítésére is.)

"Talpsimogatás"

Szorítsa ökölbe kezét és először óvatosabban, majd később erőteljesebben simogassa behajlított ujjainak háti oldalával gyermeke talpát. Ennek erőssége és időtartama gyermeke tetszésétől függ. Ez a gyakorlat erősíti a lábboltozatot, ingerli a reflexzónákat és segíti a lábfej vérellátását.

"Lábujj-játék"

Mozgassa gyermeke lábujjait, játsszon velük saját és gyermeke tetszése szerint.


"Körözés a talpacskán"

Mindkét kezét helyezze gyermeke rüsztjére, hüvelykujjai érintsék meg talpacskáját. Körözzön eleinte enyhébben, majd erőteljesebben az egész talpon.
Hüvelykujjai nagyobb és kisebb köröket is írjanak le.

"Bokakeretezés"

Emelje fel vagy nyújtsa ki gyermeke lábát. Simogatással rajzoljon köröket a belső és külső bokacsont köré. Amennyiben nem sikerül mindkét bokacsontot egyszerre simogatnia, akkor először csak az egyik bokacsontot simogassa, majd váltson.
"Kisimítás" Végül simítsa végig gyermeke lábát a lábfejtől kiindulva a térd irányába. Ez egyúttal átmenet lehet a láb masszázsához is.

A has masszázsa
Alkalmazása főleg a három hónapos kor körül vagy az esténként jelentkező hascsikarás esetében ajánlott.
A Medical Tribune című orvosi folyóiratban von Loewenich professzor leírja, hogy miért szenvednek még az egészséges csecsemők is a hascsikarástól: A mellből vagy üvegből való szopásnál a tej levegővel keveredik. Így a gyomorban hab keletkezik. Ez a hab a gyerek emésztőszervében akár 24 órán keresztül megmaradhat. Így a napközi, de főleg az esti étkezések után jelentős mennyiségű puffasztó levegő gyűlik össze a baba gyomrocskájában. Loewenich professzor azt is megjegyzi azonban, hogy a harmadik hónap tájékán fellépő hascsikarás magától meg szokott szűnni, amikor a baba kiegészítő táplálékot is kap. Ilyen hascsikarás esetében gyakran az orvos is tehetetlen. A növényi alapú cseppek sem érik el sokszor a kívánt hatást. Így a kicsik órákon át sírnak. A szülők azonban a has masszírozásával segíthetnek. Már a has megérintése, a meleg kéznek a hasikára fektetése önmagában is nyugtató hatású. A gyerek érzi a törődést, s ez csökkenti a fájdalmat. A has masszírozásával kapcsolatban egy dolgot feltétlenül jegyezzen meg:
Sose közvetlenül étkezés után masszírozzon. simogatása pedig mindig az óramutató járásával egyezzen. Ugyanis ebben az irányban haladnak a belek, s pontosan itt helyezkedik el a hascsikarást okozó hab.
"Óra"

Térdben hajlítsa be gyermeke lábát, s gyengéden nyomja a hasfalra.
Ezt a gyakorlatot lábcserével is végezheti, azonban mindig a jobb térddel kezdje, s így az óramutató-elv alapján fog cselekedni.

"Keréklapát"

Az Ön kezei alkotják a gőzhajókról ismert keréklapátot. Rövid, lapátolásszerű mozdulatokkal simogassa gyermeke hasacskáját a köldöktől a nemi szerve felé haladva. A kicsi lábát hajlítsa be térdben, ez fokozza a hatást. Ne feledje azonban: Csak óvatosan!
Utána ismételje meg az Óra-gyakorlatot.
"Puding"

Helyezze tenyerét gyermeke hasára. Képzelje el, hogy egy pudingra tenyerelt. Végezzen enyhe lengőmozgást mindkét oldalra, majd felfelé és lefelé. Tenyere azonban mindig maradjon teljes felületével a kicsi hasán. Ez nagyon tetszik a gyerekeknek. Ennek ellenére ne rezegtessen túl erősen. E gyakorlat után is ismételje meg az Óra-gyakorlatot.
"Hasprés"

Térdben hajlítsa be gyermeke lábát, s gyengéden nyomja a hasfalra.
Ezt a gyakorlatot lábcserével is végezheti, azonban mindig a jobb térddel kezdje, s így az óramutató-elv alapján fog cselekedni.

"Imádlak Lelkem, Drágaságom"

Ezt a gyakorlatot egy amerikai édesanyától, Vimala Schneidertől lestem el. Könyve Németországban is megjelent. Képzelje el, hogy szeretné a fenti szavak kezdőbetűit gyermeke hasára rajzolni. A kicsi hasának jobb oldalára "simogasson oda" egy I betűt, a fejre állított L betű a has bal oldalára kerül, a D betű pedig megegyezik az Óra-gyakorlattal. A rajz mindezt jól szemlélteti, könnyen megtanulható.
"Haslazítás"

Gyermeke mindkét lábát hajlítsa be csípőben és térdben is, majd forgassa a lábakat óvatosan jobbra és balra. Ez a hasizomzat tekergetését eredményezi. Ezután tartsa egyik kezével a csípőben és térdben behajlított lábakat, miközben másik kezét helyezze a térdekre, s rázogassa őket. Ez az egyszerű rázás ellazítja a hasfalat, s javítja az emésztőszervek vérellátását. Figyelem! Az összes gyakorlatot háromszor ismételje meg. Amennyiben a gyermek rosszkedvű vagy nyugtalan, csak gyengéden simogassa, illetve csak az Óra- gyakorlatot végezze.
Mellkasi masszázs
Az általunk alkalmazott mellkasi masszázs a felső légutak fejlesztését szolgálja. Nem a légző terápiás kezeléseket helyettesíti, hanem a légzési panaszok megelőzését szolgálja. Segítségével a bordaközi izmok erősíthetők. A mellkasi masszázs mindenesetre megfázás elleni bármiféle bedörzsölő szer vagy inhaláló készítmény felvitelére is alkalmas.
A bedörzsölés enyhe s rövid legyen, mert a legtöbb ilyen bedörzsölő szer mentolt tartalmaz, ami lehűti a bőrt. Egészséges gyerekeknél használjanak - aromatikus (gyógynövényekből készült) olajokat.
A babáknál az aromaterápiás olajak használatával különösen körültekintően kell bánni, csecsemőnél 1-2 csepp illóolaj elegendő lehet, ha a normál gyógyszertári babakrémhez adjuk egy külön tégelyben és spatulával elkeverjük. Kizárólag gyógyszerkönyvi minőségi (Aromax!) olajokat használjunk. A levendula-olaj például nyugtató hatású. A gyógyszertári krém helyett búzacsira olajat vagy szűz olíva olajat is használhatunk vivőolajnak. Bizonyos olajak kisbabáknál nem használhatóak, ez a tégelyhez mellékelt leírásban szerepel. Az illóolajat belsőleg alkalmazni, és hígítatlanul a bőrre tenni szigorúan tilos.
"Sárkány"

A mellkasi masszázs sárkány formájú simításokkal kezdődik. Mindkét kézzel simogasson a mellkas közepén át a kulcscsont magasságáig. Innen folytassa a simogatást jobbra és balra, a hónaljat elérve folytassa a simogatást a mellkas oldalán lefelé. Végül a szegycsonton át haladjon újra felfelé.

"Szív"

Mindkét kézzel végezzen nagy kiterjedésű körözést a mellkas mindkét felén. Mindkét kézzel egyszerre körözzön gyermeke mellbimbója körül, rajzoljon szívet.
Mindezt csinálhatja egy kézzel is, tehát csak az egyik oldalon, majd cseréljen oldalt.
"Régi könyv"

Képzelje el, hogy gyermeke mellkasa olyan, mint egy vastag, öreg Biblia. A pergamenből készült lapok felkunkorodnak ott, ahol Ön kinyitotta, s most ki szeretné simítani őket.
Helyezze mindkét tenyerét a mellkas alsó részének közepére, majd simítson oldalirányba. Ezután egy kicsit feljebb helyezze a tenyerét, s végezze el újra a simítást. Mindaddig ismételgesse ezt, míg el nem éri a kulcscsont magasságát, s tenyere a kulcscsonton nem siklik.

"Madárka"

A Sárkány-hoz hasonlóan újra a szegycsonton át simítson felfelé. Ezután váltson irányt, s a kulcscsonton át haladjon oldalirányba. Gyermeke oldalához érve terpessze szét ujjait, s így, a szétterpesztett ujjakkal haladjon kívülről befelé, a bordák közé. A nyomás gyenge legyen, s így nem kell gyermeke ki- és belégzésének ritmusára ügyelnie. Ismételje meg a Sárkány elnevezésű gyakorlatot, majd a Kenőcsös tégely gyakorlat következhet.
A hát masszírozása
Gondoljunk csak arra, hogy milyen jót tesz nekünk is, ha hátunkat masszírozzák.
A kisbabában ez ugyanolyan jó érzést vált ki - próbálja ki! A testápoló olajat vagy krémet kenje először finom mozdulatokkal gyermeke popsijára, hiszen ez a testrész is a hát masszírozásához tartozik.
"Papírsimítás"

Fordítsa gyermekét a hasára, a lábai legyenek Önhöz közelebb. A popsitól kiindulva a gerinc mindkét odalán végezzen gyengéd simító mozgást, egészen a vállig. Képzelje el, hogy egy hosszú papírt simít ki. Mozgása fokozatosan gyorsuljon, kezének nyomása is csak fokozatosan erősödjék. Tenyere teljesen idomuljon gyermekének hátához.

"Vasalás"

Az előző masszírozáshoz hasonlóan történik a vasalás. Két tenyerét fektesse egymásra, a felül lévő súlya nyomja le az alul lévő tenyeret, így tenyere egy vasalóhoz fog hasonlítani. Felváltva simítson alulról felfelé a gerincoszlop két oldalán. Eleinte a nyomás enyhe, majd fokozatosan erősödhet.

"Körözés"

Mindkét tenyerével rajzoljon köröket gyermeke hátára. A gerincoszloptól kifelé haladva először nagy, majd egyre kisebb köröket rajzoljon. Így haladjon a popsitól egészen a vállig. Természetesen azokon a helyeken is körözhet, ahol azt Ön és gyermeke is kedveli. Minél nagyobbak a körök, annál inkább teljes tenyérrel végezze a mozgást. A körök kisebbedésével egyre jobban emelje el tenyerét gyermeke hátától mindaddig, amíg már ujjheggyel végzi a körmozgást. Ezzel a gyakorlattal a szöveteket fellazítja és erősíti.

"Ellentétes kezek"

Fektesse gyermekét keresztben maga elé. Tegye egyik kezét gyermeke egyik, a másikat a másik oldalára úgy, hogy ujjhegyei, illetve csuklója a gyermek alatt lévő takaróhoz érjen. Kezdjen keresztirányú simító mozgást úgy, hogy kezei a gerincoszlopnál találkozzanak, s folytassák tovább a mozgást az ellentétes irányba. Itt is a popsitól haladjon a váll irányába keresztbe az egész testen. A nyomás először itt is enyhe legyen, s csak akkor gyorsítson és erősítsen, ha a gyakorlat tetszik gyermekének. A gyakorlat fokozza a vérkeringést. Ismételje meg a papírsimítást.
"Motring"

Tegyen úgy, mintha tenyere belső élével akarna összenyomni egy motringot.
Ez a mozdulat pótolja ebben az esetben a klasszikus gyúrást. Egyik tenyerét helyezze a popsi aljára, a másikat gyermeke vállára. Két tenyerével óvatosan nyomja össze a bőrt és a kötőszöveteket.

"Gereblyézés"

Mindkét tenyerét fektesse gyermeke hátára úgy, hogy ujjhegyei a vállán legyenek. Ujjait enyhén hajlítsa be. Könnyed kígyózó mozgással húzza össze ujjait úgy, mintha füvet akarna összegereblyézni. A gereblyézés ne legyen túl gyöngéd. A gyerekek kedvelik, ha erőteljesen gereblyéznek a hátukon. A gereblyézéssel a mozgás sebességétől függően - egyúttal rázást is végeznek. Legyenek azonban óvatosak, hogy meg ne karmolják körmükkel gyermeküket. Egyébként is, a masszírozáshoz vágjuk rövidre körmünket.
Ekkor ismételje meg a Papírsimítást. Ne adja fel egykönnyen, ha gyermeke a masszírozás kezdetekor nem szívesen marad hasra fordítva. Vannak olyan gyerekek, akiknek először meg kell szokniuk, hogy megérintik a hátukat, és ezért eleinte igen élénken reagálnak erre. A legtöbben azonban nagy gyönyörűséggel adják át magukat a hát masszírozásának.
Nyugtató masszázs
A dortmundi gyermekklinika gyógytornásznői szerint az általam alkalmazott technika pozitív eredménnyel jár.
A szülők gyakran nem tudják, hogy miért sír gyermekük. Először figyeljék meg gyermekük sírásainak különbözőségeit. Hamarosan meg tudják majd állapítani, kedvetlenség, éhség vagy fájdalom ríkatja meg gyermeküket.
Már a csecsemők is szeretik, ha nincsenek egyedül, vagy ha gondoskodik róluk valaki. Ha mindkét lehetőség kizárt, akkor gyakran azért sírnak, mert rossz a kedvük.
A legjobb megoldás az, ha Ön időt szakít a masszírozásra. Ilyenkor gyermeke érezni fogja a gondoskodást, s hogy Ön minden figyelmét neki szenteli. A gyakori masszírozások során bizonyára kitapasztalja majd, hogy melyik masszázsformát és hol kedveli gyermeke a legjobban. Kezdje a masszázst tehát ott és úgy, sőt esetleg maradjon is ennél.
Kérem, ne feledkezzék meg az igen alapos simogatásról. Beszéljen közben halkan és szeretettel gyermekéhez. Gyakran a brummogás vagy a dúdolás is nyugtató hatású.
Ha gyermekének fájdalmai vannak, jusson eszébe, hogy mit írtam a hasfájásról.
Ebben az esetben próbálkozzon egy óvatos hasi masszázzsal. Ez érvényes akkor is, ha más szervekre "panaszkodik" gyermeke, a pozitív hatás átterjed az egyik szervről a másikra.
Amennyiben úgy érzi, hogy gyermeke lázas, legfeljebb csak egészen gyengéden simogassa. Orvosi javaslat nélkül minden más negatívan hatna a keringési rendszerre.
Arc- és lábmasszázs a betegségtől függetlenül, bármikor végezhető.
Kérem, vegye figyelembe: Gyengéden és nyugodtan masszírozzon, főleg csak simogasson, ha meg akarja nyugtatni gyermekét. A fájdalomról "panaszkodó" gyermek masszírozását mindig meg kell beszélni az orvossal.
Aktiváló masszázs
Nem minden kisbaba élénk. Gyakran előfordul, hogy egy kisgyerek kifejezetten passzív. Jóllehet mindig nyugodtak és kiegyensúlyozottak, a szülők mégis aggódnak értük. Sokszor azt állapítják meg az orvosok, hogy a gyermek hipotonikus, azaz alacsony a vérnyomása. Hajlamosak az elhízásra, amit inaktivitásuk még csak fokoz. Az izomzat és kötőszövet tónusának csökkenése gyengíti a kötőszövetet. A babaúszás és babamasszázs kombinálása az aktiválás optimális lehetőségét jelenti.
Szeretne Ön is elvégezni egy masszázst? Mindig gyengéden kezdje, s erőteljesen folytassa. Figyelje azonban gyermeke reakcióit, s ha nem tetszik neki valami, csökkentse a mozgás erősségét. A babamasszázs igencsak ajánlható az alacsony vérnyomású gyerekek szüleinek. Ez erősíti az izomzatot és a kötőszövetet, s fokozza a keringést
Figyelem!
Próbálja ki a masszázst egyszer úszás előtt, egyszer utána. Sok esetben a masszázs, úszás előtt hatékonyabb. Babaúszás vagy a napi fürdés után, a masszázsra való előkészület során célszerű gyermeke mellkasát és hátát egy hideg vízbe mártott, s kicsavart, majd félbehajtott mosdókesztyűvel ledörzsölni. Ezzel aztán igazán edzi gyermekét, aki így kevésbé lesz hajlamos a megbetegedésekre, s bőre és a kötőszövet feszesebb lesz.
Gyermeke eleinte természetesen tiltakozni fog, ám hamar hozzá fog szokni.
A passzív gyerekek esetében célszerű még egy klasszikus masszázsfogást igénybe venni.
A gyúrás
A gyúrás a némileg kövérebb gyerekeknél egyszerű, könnyen lehet egyszerre kellő mennyiségű szövetet markolni. Tegyen úgy, mintha tésztát gyúrna. A gyúrás főleg a combon, a karon és a háton végezhető könnyedén. Azonban óvatosnak kell lenni, mert a gyúrás igen intenzív fogás. Kérdezze meg a gyerekorvost, hogy milyen vérkeringés-fokozó olajat, esetleg mályvaolajat használjon. Amennyiben az egész testet szeretné masszírozni, vegye figyelembe az összefoglalót. Ezt a masszázsfajtát kösse össze gimnasztikai gyakorlatokkal.
A teljes vagy egész testi masszázs
Amikor már kipróbálta az előzőkben ismertetett részmasszázsokat és azokat már meglehetős biztonsággal tudja alkalmazni, akkor a gyakorlatok egymás utáni elvégzésével teljes, vagy ún. egész testi masszázst hajthat végre.
Az alábbi sorrendet ajánlom:
• üdvözlés és egymásra nézés
• arc
• lábfej
• láb
• kar
• has
• mellkas
• hát
Természetesen elképzelhető bármilyen más sorrend is, ha gyermeke azt jobban kedveli.
Mindegyik esetben célszerű azonban gyermekére mosolygással, s azokkal a gyakorlatokkal kezdeni, ahol a tekintetük találkozik egymással. Amikor hozzálát az egész test masszírozásához, gyermeke teljes mellső oldalát krémezze vagy olajozza be.
A bedörzsölést a lábfejen kezdje, s onnan haladjon felfelé. Az arcot az egyes fogások közben dörzsölje be, a gyerekek ugyanis nem szeretik, ha arcuknak ismételten ugyanarra a helyére nyúlnak. A könyv hátralévő részében az összes fogást még egyszer, rövidített formában megismétlem. Amennyiben valami nem lenne teljesen érthető, kérem, nézzen utána a részletes leírásban. A teljes masszázshoz eleinte több időre lesz szüksége. Ne kedvetlenedjék el, ha eleinte akadozva fog haladni. Az első alkalmakkor esetleg elhagyhatja a hát masszázsát, s így csak gyermeke mellső részét masszírozza összefüggően. A teljes vagy egész testi masszázs
Babamasszázs oktató a kerületben:
Kuglerné Mészáros Katalin
Cím: 1138 Budapest, Révész u.10-12. (XIII. ker. Önkormányzat Eü. Szolg.)

Emlékeztető a gyakorlatok javasolt sorrendjéhez
Ne felejtse el gyermekét "üdvözölni", s kapja el pillantását!
ARC

1. Az orrocska púderozása
Ujjhegyeivel könnyedén paskolgassa az orrocskát.
2. A homlok vasalása
Tenyerével simogassa gyermeke halántékát.
3. Szemgyűrűzés
Ujjai hegyével rajzoljon kis köröket gyermeke szemecskéje köré.
4. Karikarajz az arcra
Ujjai hegyével rajzoljon egyre kisebbedő köröket gyermeke arcára.
5. Mandolin
Az arcocska csipkedése
6. Rázogatás
Fogja két tenyere közé gyermeke arcocskáját és rázogassa.
7. Megmosom az arcocskád
Így történik az arcocska beolajozása.
8. Fütyörészés
Gyermeke Önt utánozva megpróbál csücsöríteni.
LÁBFEJ

Ne feledje! Először a jobb, s csak utána a bal lábfej!!
1. Kenőcsös tégely
Fogja gyermeke lábfejét két tenyere közé, s imitálja egy tégely kinyitását.
2. Talpsimogatás
Öklével és ujjai bütykével végezzen simító Mozgást gyermeke talpán.
3. Körözés a talpacskán
Masszírozzon hüvelykujjával köröket gyermeke talpára. Ismételje meg a Kenőcsös tégely gyakorlatot.
4. Bokakeretezés
Végezzen simításokat a külső és belső bokacsonton.
5. Kisimítás
Átmenet a lábmasszázshoz
LÁB ÉS KAR

Ne feledje! Először a jobb, s csak azután a bal láb, illetve kar.
1. Simítások
Az egész láb hosszában, a szív irányába.
2. Mángorlás
A vádlit és a combot mángorolja.
3. Indiai és svéd fejés
Mindkét kezével fogja meg gyermeke lábát és csavargassa izmait gyengéden. A kar esetében ugyanez a sorrend, s ugyanezek a gyakorlatok. Ne feledje, hogy itt is a jobb kézzel kell kezdeni.
4. Összecsomagolás
Hajtsa keresztbe gyermeke karjait mellkasa fölött.
HAS

1. Óra
Mindkét kezével végezzen simításokat és körözéseket az óramutató járásának irányába.
2. Keréklapát
A köldöktől kiindulva kezeit keréklapát módjára cserélgetve haladjon a mellkason felfelé.
3. Óra
Ismételje meg a gyakorlatot.
4. Puding
Fektesse tenyerét gyermeke hasára és rezegtesse.
5. Óra
Ismételje meg a gyakorlatot.
6. Hasprés
Hajlítgassa felváltva gyermeke térdeit a has irányába. Jobb lábbal kezdje a gyakorlatot.
7. Imádlak Lelkem, Drágaságom
Az óramutató járásának megfelelően simítson először egy nagy I-t, majd egy fejre állított L-t, és végül egy D-t.
8. Haslazítás
Hajlítsa meg gyermeke lábát térdben, majd ismét nyújtsa ki. A hajlított lábat rezegtesse.
Az összes gyakorlatot ismételje meg háromszor.
MELLKAS

1. Sárkány
A mellcsont közepétől végezzen simításokat felfelé, majd kifelé és vissza.
2. Szív
Végezzen körözéseket a mellbimbók körül, rajzoljon ujjheggyel egy szívecskét.
3. Régi könyv
A mellkasra fektetett tenyerekkel simítson kifelé.
4. Madárka
Végezzen a Sárkány nevű gyakorlathoz hasonló mozgásokat, majd folytassa a gyakorlatot szétterpesztve megfeszített tenyérrel.
5. Sárkány
Ismételje meg a gyakorlatot.
HÁT

1. Papírsimítás
Tenyérrel először gyengéden, majd erőteljesebben végezzen simításokat a háton a váll irányába
2. Vasalás
Egymásra fektetett tenyérrel végezzen simításokat.
3. Körözés
Először nagyobb, majd kisebb köröket simítson gyermeke hátára.
4. Ellentétes kezek
Oldalirányból a hát közepén keresztbe masszírozzon.
5. Papírsimítás
Ismételje meg a gyakorlatot.
6. Motring
A hát szöveteinek összetolása.
7. Papírsimítás
Ismételje meg a gyakorlatot.
8. Gereblyézés
A válltól az ülőizmok irányába mindkét kézzel gereblyézzen.

Kép
zölddisznó
 
 


Enikő:
mi is 20-at adtunk a szülésznőnek, a szabijáról jött be, ott volt végig, de nem nagyon kellett csinálnia bármit is... :)

Megjártuk az ikeát, dög fáradt vagyok :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Jáááájjjj! Nem így akartam beilleszteni, bocsi.

Musinak, mert kérte. Meg bárkinek, akit érdekel.
Ez csak egy féle, de asszem mindegy, mert a bébik mindegyik "stílust" szeretik.

Kép
zölddisznó
 
 


[quote="gabilany79"]A írta:gabilany79ida: nem kötözködni akarok, de nekem az volt az első, amit az EDA-ról mondtak, hogy megrövidíti a vajúdást, és meghosszabbítja a kitolást, mert lazítja a méhszájat és serkenti a méhlepény vérkeringését. :wink:


Nekem ilyet nem mondtak.. De most halál komolyan. Mondjuk utána vmi mintha lett volna erről szó..!? :roll: A szülés után mintha mondta volna, hogy amiatt lett ilyen hosszú a kitolás.

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Halihó Zöldi!

Fejni azért nem tudok, mert senki nem mutatta meg, szarul meg nem akarom csinálni :oops:

[quote]h írta:ogy miért ilyen undi tuttifrutti szaga ,eg íze van! Hannám kiköpi. Miért nem tudnak kolbász ízűt csinálni!!!??? Azt biztos megenné!

Ugye????? Kiskobold is fintorog és sírva fakad tőle...

[quote]A írta: négykézláb fölélógatós pózt már próbáltátok (szoptatós pózra gondolok :wink: ? Úgy tudja legkönnyebben és legalaposabban kiszívni.

Höhö, értem ám a célzást.... :lol:
Amúgy azt még nem, szerencsére a második dugulást is elhárítottuk hárman közös erővel, csak kicsit tovább tartott.

Boci: néha én is úgy érzem, hogy alig evett, mert a cicim is tök puha a nap vége felé már szopi elején is, aztán meg simán bealszik szopi után. A mennyiségeket nem tudom, csak azt, hogy átlagban 120-150 g hízás hetente az öröm-bódottág. Holnap mérjük, hát kíváncsi leszek...

Kép

Kép
gabilany79
 
 


Zöldi! Köszönjük a Babamasszázos leírást! Én rögtön elmentettem!
Rég láttuk Hannát! Kérhetünk képeket! Boldog 1 hós évfordulót nektek!

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Aida: nekem főleg a dokim mondta, a méhlepény vérkeringéses dolog meg benne volt a tájékoztatóban, amit adtak az elején.

Kép

Kép
gabilany79
 
 


[quote="zölddisznó"]
írta:
zölddisznóAida! Amikor beszéltünk telefonon, elmondtam, mitől lehet, és hogy mikor normális és honna számít nem annak. Megcsináltátok, amit tesóm javasolt?


Igen minden megvan. Emelt ágy, sok büfi étkezés közben néha úgy is néz ki, hogy egészen javult a helyzet, aztán meg valamikor nagyon rossz. Pl. ma egyik nem is hosszú étkezés után 1.5 órával olyat bukott, hogy majd fél percen át folyamatosan jött a darabos fehér trutyi, jó sok, egész ruhája olyan lett meg pofija, orra, szeme. :( Pedig előtte volt sok büfi.

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


[quote="gabilany79"]A írta:gabilany79ida: nekem főleg a dokim mondta, a méhlepény vérkeringéses dolog meg benne volt a tájékoztatóban, amit adtak az elején.


Lehet igazad van. :D Úgy néz ki nem olvastam figyelmesen. Nekem mintha azt mondták volna, hogy nem befolyásol semmit. :D

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenki jól van! Én teljesen kivagyok, Dani nem hajlandó aludni. Egyszerűen semmi nem jó neki! Tele, tiszta, szóval nem értem. Séta is volt, éneklés, meg fenékrázogatás, de kínlódik, mintha muszáj lenne..., most a hordozóban van, ringatom és alszik...:shock:

Ja igen aki kitalálta az Infacolt, annak neve legyen áldott..., nagyon jó éjszakánk volt...

Zöldi azért kellett lefejnem, mert iszonyatosan feszített és Dani meg aludt..., ma meg találtam egy hatalmas csomót a ciciben, így megint fejhettem le, nagyon fájt!!!!

Kép

Kép
dcili81
 
 


Aida: Ne aggódj ezen a bukás dolgon. Enyém gyerek 3 hónapos koráig gyakorlatilag nem tudott böfizni (még a sokat tapasztaltak sem tudtak belőle böfit "kicsikarni", csak nagyritkán), aztán utána, mintha megérett volna a dolog, már minden OK volt. Az elejétől kezdve bármikor (igen, órákkal a kaja után, közvetlenül a következő etetés előtt vagy kaja után vagy alvás közben is) képes volt hatalmasakat bukni. És ez így ment nála egészen 6-7 hónapos koráig. És volt mindenféle buki persze: vizenyős, friss tejes, darabos, sárgás... bármi. Azon kívül, hogy szaga volt, hogy nincs olyan bútorunk, ami ne kapott volna a belőle és olyan mennyiségű ruhatárral rendelkezett abban az időszakban, ami nekem soha nem lesz (mivel roppant arisztokratikusan minden kajánál/kajához átöltöztünk :D ), semmi de semmi probléma nincs és nem is volt a gyerkővel. Végig gyarapodott, méghozzá nagy ütemben. Ilyen típus és kész, nem kell neki nagy feneket keríteni. De sztem sokat segít, ha fogsz 1/2 dl vizet és szépen szétlocsolod 1 textilpeluson, hogy lásd, hogy mennyi is az. Meglepő lesz, mert rengeteg, és annyit nem bukik. Ha mégis és sugárban és nem gyarapodik hetente eleget, akkor persze orvos.

Kép

Kép
idoru
 
 


Aida nálunk az a baj, hogy nem nagyon hajladnó büfizni..., tiszta para vagyok, főleg éjjel, hogy nehogy valami baj legyen...

Kép

Kép
dcili81
 
 


sziasztok

zoldi. nagyon szepen koszonom!!! majd elolvasom szoptatas kozben. kinyomtattam. azt irja ket hetes korban lehet kezdeni. akkor meg varjak?

vera. sajnalom, hogy gondok vannak Izaval. sajna meg nem olvastam, hogy mi

nalunk apa, akkor segit, amikor en mar nagyon nem birom. pl tegnap elott ejjel 3-9-ig nem aludt. es 1 oran at o razta a popjat, hogy legalabb annyit tudjak pihenni.
ma reggel 8 es du 3 kozott nem aludtunk semmit. faj a fenekem a sok ulestol.bealudt a cicin, de amint letettem elkezdett nyoszororgni meg sirni. egy darabig segitett a setalgatas, de leginkabb a cici nyugtatta meg. 3-kor kidoltem es 5-kor ebredtem, addig apa vigyaz ra. a segitseg foleg az en etetesemben kel el. januarig itthon van. addig meg csak ki alakul valami rendszer. az ejszakakat meprobalom nelkule vegig csinani, igy nappal tudok ra szamitani. tegnap ejjel sikerult. ettunk egy orat, aludtunk egy orat, ettunk egy orat, aludtunk egy orat, megint ettunk 1 orat, majd kaptam egy 3 oras jutalom alvast reggel 8-ig.

zoldi. akkor a sorrend egyik cici, bufi, pelus, masik cici kellene, hogy legyen?

kepek:
Kép ma delutan
Kép meg a korhazban

a kisasszony egy picit sarga, igy mondtak, hogy 3-4 orankent ebresszuk meg enni.

sajnos meg nem sikerult megtalalnom egy jo pozt a fekve eteteshez, pedig jo lenne.

anita. nagyon edes Patrik.
solya. meg a Oliver is.

KépKép
KépKép
mush589
 
 


tegnap delutan nagyon feszitett a jobb cicim. en is fejtem le belole, amig a hercegno aludt. 3 perc alatt 35ml sikerult. csak neztem, mint Rozi a moziba. ment is a fagyasztoba gyorsan.

vendegek. nekem a kislanyom a legfontosabb, es ha szopizni akar, akkor en szoptatok, akinek nem tetszik az menjen haza nyugodtan.

na megyek etetni, meg enni.

ja itt kotelezo az a harisnya. amig korhazban voltam kaptam verhigitot. meg antibigyot is a mutet alatt. en egy fel napot az intenziven toltottem. ha leszedtuk a kepeket a mi kamerankrol, akkor megmutizom, hogy hany ezer cso logott ki belolem.

KépKép
KépKép
mush589
 
 


Jaj Mush nagyon édes kis arca van Sophie-nak! Daninak is ilyen kerek arcocskája van, de komolyan tök hasoló..., majd teszek fel én is olyan képet, amin ébren van, és így néz...

Kép

Kép
dcili81
 
 


Zöldi, Gabilány: köszi. Eddig én sem mértem, mert hát nem is volt mivel. Egyszer a konyhai mérlegen próbáltuk, de az nagyon csalfa! :lol: Apa mondta, hogy hoz babamérleget, mert tegnap rendesen pityeregtem, hogy nem tudom elég e neki ami van. :cry: :cry:

Zöldi: ez a könyv nekem is megvan! :lol: Két hetes kortól ajánlják a kezdést. Lehet ma bevetem!
Vendég
 


Mush: nagyon édes Sophie Kincső! :lol: Őt is felvesszük a menyasszonyjelöltek sorába! 8) 8) 8)
Vendég
 


[quote="dcili81"]A írta:dcili81ida nálunk az a baj, hogy nem nagyon hajladnó büfizni..., tiszta para vagyok, főleg éjjel, hogy nehogy valami baj legyen...


Hosszú büfiztetés után sem? Vállon próbálod? Vállon a hátát ütögetve Noel sem hajlandó, viszont magam előtt tartva "ülve" rázogatva kijön mindig egy nagy büff.

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Mush, de szépek vagytok, tündéri a kiscsaj! ;)

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Mush ha magad mellett hagyod elaludni akkor is csak egy órát alszik?Fekve feküdj oldaladra őt is fordisd teljesen oldalára veled szemben,és amelyik cicid alul van azt tudod könnyen a szájába adni.Mi csudajókat szoktunk igy együtt tentizni.

A látogatókat én is tojom le,ha a baba alszik én ugyan nem ébresztem fel azért megrt valaki fogdosni akarja.Ha meg hangosan beszélnek felette igenis rájuk szólok.akárki is legyen az.Szoptatni meg szoptatok nagyjából mindenki előtt mert épp csak a mellbimbómat veszem elő,az meg hamar el is tünik a pici szájacskában...így aztán nem is látni semmit.

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


Noel tegnap 3190 g volt, ma 3200 g. Hízik ő szépen fokozatosan.

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


[quote="sarmon"]M írta:sarmonush ha magad mellett hagyod elaludni akkor is csak egy órát alszik?Fekve feküdj oldaladra őt is fordisd teljesen oldalára veled szemben,és amelyik cicid alul van azt tudod könnyen a szájába adni.Mi csudajókat szoktunk igy együtt tentizni.


Nagyon irigyellek emiatt.. :( Mi is így szoktuk, de muszáj megszakítani büfizésekkel. Ha nem teszem, akkor reggelre mindenem és az ő egész pofija is tejes, mert természetesen minden visszajön. :(

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Az infacol narancsizű.
Minden szopi előtt kell egy teli cseppentővel adni.Írisz már hozzászokott pedig eleinte ő is prüszkölte kifelé,mosmár cuppogtatja.

Mikor felkel én előbb tisztába teszem,Infacol,aztán egyik mellből szopi,ő magától kb.5-7 perc után kilöki a szájából,olyankor büfi,és ugyanazt a mellet kapja még meg kb 5 percig.

(Tudjátok hogy először a cukrosabb,hígabb tejci jön a mellből,elég könnyen szinte ömlik,aztán a laktatóbb,zsírosabb,ami már lassabban jön,azért igazán meg kell dolgoznia a babának.)

Na és ha ezzel belakott,megint büfi,és ha nem alszik be,vagy elfogadja akkor másik cici.de ez nagy ritka ,többnyire egy mellből 10-15 perc szopi és jóllakik.

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


Aida igen sajna vannak kivétel babók.De sajna nem tudom a megoldást pedig annyira szeretnék vmi jó tanácsot adni... :(

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?