Új privát üzeneted érkezett!

Fabyen, engem is ijesztgettek, hogy a második baba nagyobb szokott lenni, ami a 4200g után nem tűnt túl jó perspektívának :lol:, de végül a kisebbik fiam "csak" 3650g-mal született. :) A szülésem is sokkal könnyebb volt, a vajúdást majdhogynem meg is úsztam, nagyon hamar jöttek a tolófájások.

Hű, Neked tényleg résen kell lenned, ha ilyen észrevétlenül beindulnak a dolgok... :) Én is nagyon vacillálok, hogy így a harmadik terhességnél mikor induljak a kórházba, nehogy túl hamar begyorsuljanak az események...

A gátvarrást én mindkétszer nagyon utáltam, a lidocain valahogy nem igazán hatott, pedig jó sokat belém nyomattak... :? Második szülésnél adtunk egy esélyt a gátvédelemnek, de végül belül repedt egy kicsit a gát, ráadásul a kitolási fázis így sokkal nehezebb volt.

Kép
zagor
Darkwood
 
 
 
 


Most én is kértem az orvosomat, hogy ha nem szükséges ne vágjon, mert a varrásnál az érzéstelenítő nekem sem akart hatni. Szerencsére azt mondta, hogy ő sem híve neki.
Most olvastam olyat, hogy a gátat is fel lehet készíteni a szülésre. Van egy terhes jóga videóm, de még nem bírtam elkezdeni. Állati lusta vagyok, a házimunkával eltelik a napom.

Kép

Kép
fabyen
 
 


Nálunk reggelre 10 cm hó esett és most is esik. Nehezen viselem, minden latyakos, és mindenhonnan a nyakamba potyogott a hó. Ezt elviseltem volna karácsonykor, amikor a gyerek a nagyszülőknél kitombolhatta volna az udvaron magát. De most. Fúúúúúj.

Kép

Kép
fabyen
 
 

 
 

Fabyen, a gátat szokás úgy is edzeni, hogy először olajjal átmasszírozzuk (pl. orbáncfűolajjal), utána elkezdjük finoman tágítani, minden este kicsit jobban. A lényeg, hogy ne fájjon, de azért kicsit feszítsen, ezt az állapotot néhány másodpercig kitartod, aztán ellazítod. Elvileg így egyre rugalmasabb lesz a gát, és így a szülésnél nagyobb az esélye a sikeres gátvédelemnek. A szülésznők is kb. ezt csinálják a gátvédelmes szülés közben, tehát masszíroznak és finoman tágítanak.
Nekem az nem jött be a dologban, hogy a gátvédelmes szülésnél nem szabad gyorsan jönnie a babának, így a tolófájásoknál vissza kell tartani a nyomást, ami azért elég természetellenes, és baromi nehéz...

Kép
zagor
Darkwood
 
 
 
 


Bennem az a kép élt a szülésről, hogy a szerencsétlen üvöltő nőnek ezerrel mondják, hogy ne nyomjon. Én erre nagyon készültem, hogy na majd akkor én milyen ügyesen nem nyomok. Na mikor a szülésznő szólt, hogy nyomjak, totál megzavarodtam. Most akkor mi van? De azért nem bántam.

Kép

Kép
fabyen
 
 


:D Jaja, nekem az első szülésnél nyomnom kellett, a másodiknál nem, szerintem mindkét esetben tök béna voltam. :lol: Most teljes dilemmában vagyok, hogy a harmadik szülésnél mit akarjak... :lol: Valószínűleg megvárom, hogy mekkora méretet jósolnak (nekem az UH-s becslések nagyjából bejöttek, a dokim elég profi a témában), plusz szülés közben rábízom a dokira és a szülésznőre, hogy mérlegeljék a helyzetet...

Kép
zagor
Darkwood
 
 
 
 


Szülés
Aki teheti, próbálja ki a függőleges poziciót! Minimális nyomással, gátvédelemmel simán született meg Alexám (3960g-mal) :wink:
Most is beszéltünk erről a dokimmal, nyitott a dolog. Majd a babák aktuális állapota alapján fogjuk eldönteni, hogy mi legyen.
Vendég
 


ZAGOR
PÜ ment neked!!!!
Vendég
 


Crystall, válaszoltam! :)

Kép
zagor
Darkwood
 
 
 
 


:lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára süni69 2012.01.01 19:59-kor.
süni69
 
 


Akkor a szülésről egy kicsit én is:
Mi apával nagyon készültünk a gátvédelemre, olajok, masszírozás, tágítás, stb., minden, ahogy a szülésznő javasolta.
A szülésnél viszont éppen a végére kellett begyorsítani, végül nem lett semmi gond, csak éppen a gátvédelem volt az utolsó szempont. Vágtak, repedtem (nem elijeszteni akarok senkit, mert az egészből nem is éreztem semmit, inkább utána kellemetlen).

Majd meglátjuk, hogy most hogy sikerül, sok reményem nincs hozzá, de hátha...

Többektől hallottam én is, hogy állva-guggolva érezték "kényelmesebbnek" a szülést, én örültem, hogy félig vízszintesben lehetek.

Még annyit, hogy kimondottan nem emlékszem, hogy milyen és mekkora fájdalmaim voltak, teljesen elment az időérzékem, egészen más állapotba kerültem azokban az órákban.

Más
: tegnap voltam orvosnál, minden okés, három hét múlva mintavétel lesz strepto-tenyésztéshez, aztán már csak remélem a szülőszobán találkozunk a dokival.

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Zagor
Nem működik!!!
Vendég
 


OFF
Crystall, írtam hogy nekem OpenOffice-om van, Excel-ben most nem tudom kipróbálni... Vagy elmagyarázom a lépéseket, és megpróbálod kikeresni az Excel-es megfelelőket, vagy megvárjuk amíg Excel közelbe kerülök... (Nem Windows-t használok.)

Kép
zagor
Darkwood
 
 
 
 


Sziasztok! :)

Süni, jót nevettem a vércsoportos sztorin! :D :D Szegény doki jó nagy zavarban lehetett, hogy hogyan tálalja Nektek a helyzetet :D, a férjed viszont jól reagált! :)))

A függőleges szülő-pozícióval én is úgy vagyok, hogy biztos hatékony (dolgozik a gravitáció), de mégiscsak maradok a döntött helyzetnél. :D Első szülésnél eleve úgy lefárasztott a vajúdás, hogy egy idő múlva már fel sem tudtam kelni, másodszor meg egyszerűen csak úgy volt kényelmes, mármint félig fekve. Akinek viszont bejön az álló pozíció, az biztos jól jár vele!

Streptococcus: egyik barátnőm épp nemrég írta, hogy Nála kimutatták a bacit, úgyhogy szüléskor nyomatni kell az antibiotikumot... :( Náluk is 3. baba, már a 2. szülés is gyors volt, így kérdéses hogy egyáltalán el tudják-e kezdeni időben a kezelést.

Kép
zagor
Darkwood
 
 
 
 


Sziasztok!

Jó kis sztorik az biztos! :lol:

süni! Jól reagált a párod. :lol:
Igen tényleg a szervezet "elfelejti" a szülési procedúrát és előről kezdi.
Nekem az első és a harmadik volt nagyon nehéz. A középső kipottyant. :oops:
Remélem most is jó lesz a helyzet, csak 2 év telik el a két szülés között.
Ti merre laktok? Jó lenne egyszer talizni, tényleg olyan egyformák vagyunk! :lol:

gátvédelem: az első kettőnél nem volt, nem is foglalkoztak vele, a harmadiknál nem kellett volna gátmetszést végezni, de mivel nem tültöttem be vele a 37. hetet, (vicces mert 36+5 voltam), automatikusan korababának lett nyílvánítva és azoknál kötelező protokoll a gátmetszés. :evil:

A gátmetszés tulajdonképpen nem fáj, mivel pont fájás közben végzik, a varrás viszont igen kellemetlen. No meg az utána következő pár nap.

Az első szülésemnél a kórházlátogatás alkalmával csodálkoztam, hogy a kismamák felfújt úszógumival járkáltak. Azt hittem, hogy van uszoda és ott használják. Csak az volt furi, hogy szülés után közvetlenül?? Aztán kiderült, amikor előszőr próbáltam ráülni a varrataimra. Ja, erre való az úszógumi!! :lol:

füllukasztás: tűvel végzik, steril körülmények között. Lehet, hogy kórházfüggő.

Ginát is már egyágyas vajúdóban szültem, volt babzsákfoteltől kádig minden segédeszköz.
Már nagyon modern a felfogás is. A fiamnál hanyatt kellett feküdni, meg sem lehetett mozdulni.
Ginával járkáltam, guggoltam, oldalt feküdtem, amit csak akartam. Jobb volt, mert nem szabták meg mit tegyek. És tényleg érzi az ember, hogy mi esik jobban.

Ami sokat segített, amikor a baba már a szülő csatornában van akkor minden fájáskor pozíciót kell váltani mégpedig úgy, hogy egy fájást bal oldalra fordulva végigszenvedni, a következőt jobb oldalon.
Ez anatomiailag segít, mivel a baba csavartan, forgással jut előbbre és az oldal fekvés segíti. Ezt a szülésznőm mesélte, kipróbáltam Ginusnál és a harmadik tolásnál megvolt. :lol:

Crystallal értek egyet, az uh-s mérés pontatlan. Nálam egy kilót tévedtek.
Viszont az sem törvényszerű, hogy a második baba súlyosabb lesz.
Nálam szépen csökkenő sorrend volt.
Az első 3550, második 3300, a harmadik 2730.

Zagor informatikus vagy??? A párom is elvégezte a fősulit és imádja, de csak hobbyszinten.
A lányom meg múlt héten nyerte meg a kerületi informatikai versenyt. :lol:
Most indul a Budapestin.

Úgy néz ki, szombaton meg tudjuk venni a 7 személyes autót. Sajnos muszály, mert az 5 személyest kinőttük. :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


sziasztok,
yusz,, igen ezért kérdeztem, én is örülnék egy találkozónak!!!! ha jövő hétre elmúlik ez a nyomorúságos köhögés, vagy eljutok a tüdőgondozóba és kiderítik h kiújult az asztmám, akkor kereslek majd telefonon, és egyeztetünk!!! Mi csömörön lakunk.
A hét személyes kocsihoz gratula, én imádom, de egy hónapig szoktam vele a forgalmat, mert olyan nagy volt az előzőek után!! De mára imádom, tök jól parkolok vele, és még az anyukám is elfér benne! A fura, h ugyanúgy szűk a helyünk minta kisebb kocsiban!!!!
A nagylányodnak gratulálok, nálunk a nagyfiú van az informatika/programozás és alkalmazói oksztv budapesti döntőn túl, ő a számítógépes itthon. Én tőle szoktam kérdezni.

Én a szüléseimkor szerintem valami más állapotba kerülök, mert semmilyen pozíció nem érdekel, csak a túllenni rajta.Amúgy nekem nagyon alacsony a fájdalomküszöböm(kozmetikusnál is rosszul vagyok rendszeresen) így nehéz.Pedig a munkámban néha nagyon sok férfiembert kell irányítanom, néha igen keményen, de az egy más világ!!
Most azon aggódom, hogy ilyen köhögőrohamokkal, fulladással (bár már csak 10-15 percesek alkalmanként a spray-vel) milyen szülési mód lesz ajánlott nekem????
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára süni69 2012.01.01 19:59-kor.
süni69
 
 


ma megyünk este 7re 4d uhura, majd írok mit mondtak nekünk.

yusz, nem, nincs erőm végig csinálni és egyedül maradni, de nem tudunk együtt élni. nagyon sok szép emlékünk van, és már most is hiányzik az, hogy magához öleljen, de már nem... még egy lakásban lakunk, és szinte minden olyan mint mikor összeköltöztünk 2,5 hónapja, kivéve, hogy egésznap sírok megállás nélkül és már nem puszil meg, és nem bújhatok hozzá. amikor pedig pakolni kezdek úgy érzem megszakad a szivem. de nem maradhatunk együtt lakva, mert nem megy nekünk. mindig veszekszünk valami hülyeségen, nélküle meg megőrülök. nem tudom mi lesz velem. nem haza költözök, csak abba a városba ahol szüleim, nővéremék, mamámék laknak, de albérletbe. és titkon reménykedek, hogy utánam jön, és ha nem is velünk lakik, de közel marad, és mindennap megnézi a kisfiát. mert az én kis mátyásomnak kell az apja, és nekem is.... de együtt maradni nem megy.az terveztük, hogy mikor még ici-pici manó lesz, viszi majd úszni, meg hogy nyár végén elmegyünk vele Hévízre (áprilisban voltunk legutóbb). meg fogok bolondulni egyedül. ne haragudjatok a panaszáradatért.

Kép
marymirella
 
 


Marymella!

Megkönnyeztem a soraidat. Rettenetes amin keresztül mész, ráadásul a pici babával a hasadban.
Érezni az írásodból, hogy még szereted. Akkor van remény. Sajnos így a nehezebb.
Én már rá sem tudtam nézni a volt férjemre. Akkor örültem, ha nem volt otthon, ha nem szólt hozzám, ha nem kellett vele egy légtérben tartózkodnom.

Nem tudom mi történhetett, hogy ennyi távlati terv után mégis így döntöttetek, de nyomós ok lehetett.
Viszont nagyon sok dolgot meg lehet beszélni és helyre lehet tenni, ha a szeretet különben megvan. Ha az már nincs, akkor tényleg jobb a másik nélkül.
Hátha a különválás elindít egy olyan folyamatot, hogy rájön a párod a hiányotokra. Azért az sem mellékes tény, hogy közös gyermeketek lesz, amit a férfiak igaz másképpen élnek meg, de nekik is számít. (kivéve az enyémnek aki még gyerektartást sem fizet és szépen meglopott minket amikor elköltözött.)
Ha gondolod priviben írd meg, néha jól esik az embernek, ha kiöntheti a lelkét.
Sajnos egy másik topicban is van egy anyuka, vele levelezek aki 3 gyerek után áll így. No, meg a barátnőm, akik most váltak el. Igaz, ők csak tervezték a gyereket, de most nagyon kikészült szegény.
40 éves, nincs gyereke, ez lett volna talán az utolsó alkalom.....

süni!
Irigyellek, én nem merném vezetni a nagyautót. Az én kis terminátoromat igen, de ezt a nagy dögöt?????? :lol:
Mondam is a páromnak, hogy minek vegyünk, jó volt nekünk a Vectra. A fiam úgysem jön velünk mindíg, egyre inkább külön útjai vannak. A nyáron meg le akarja tenni a jogsit.
Na, mindegy.

Szerintem a köhögésed el fog múlni szülésig. Legalábbis drukkolok érte!!

Nekem meg jó magas a fájdalom küszöböm, marhára bírom magam tartani. Ennek az a hátránya, hogy mire finisbe érek, nincs erőm semmire. Szerintem dupla energiát vesz ki belőlem, hogy csendben tűrjem a fájdalmat. :lol:
A szülésznő meg is jegyezte, hogy ilyen jól viselkedő kismamával nem találkozott. Viszont amikor már nyomni kellett kipukkadtam mint a lufi. :lol:
Amit nem tudok betartani az a légzési gyakorlat. Mondják, hogyan fújjak, tartsam bent stb....
Na ez nem megy. Úgy veszem és tartom a levegőt ahogy éppen adódik. :wink:
A szülésben a több órás vajúdást útálom. Amikor már nyomni kell, onnantól oké, de addig????
Na, azt a rész kellene átaludni. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Nálam az első szülésnél az állás és a szülőszék jött be. Nekem amúgy is iszonyatos menstruációs görcseim voltak hányással stb. Akkor is az ülés, guggolás segített, így külön örültem, hogy nem kellett feküdnöm.
Felajánlották a labdát is, de annál azzal ment el az idő, hogy le ne guruljak róla. A kádtól meg kirázott a hideg.
Szerintem most is húzom majd az időt a fekvésig, legalábbis remélem, hogy így lesz.

Marymella nagyon sajnállak, de talán még van remény. Nagyon bátor vagy.

Süni69 nem irigyellek a köhögésért. Nekem terheléses asztmám van, por allergiával, így folyamatosan orrspray-t kell használnom, hogy meg ne fulladjak és rettegek, hogy a gyereknek árt. A szülőszobára én is pipával és orrsprayvel megyek.

Azt hiszem Dóra ma bulit tart. Éjjel nappal ficánkol.
Nektek nem fáj a csípőtök? Nem alszom napok óta, mert a bal oldalam amúgy is zsibbad azonnal, ha elfekszem. Most meg mindkét csípőm iszonyatosan fáj, viszont ha a hátamon fekszem, akkor meg a belsőm akar szétnyomódni. Már próbáltam mindent, párna, takaró, alsó takaró, masszírozás, de nem jött be. Éjjel nem alszom, nappal meg nem tudok aludni. Be fogok kattanni.

Kép

Kép
fabyen
 
 


:roll:
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára süni69 2011.08.20 20:37-kor.
süni69
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy ilyen sokáig nem írtam, de azért olvastalak titeket!!! :wink:

yusz: Fogadd őszinte részvétemet!

marymirella:
Nagyon sajnálom a dolgot, de KITARTÁS!!!

A betegeknek pedig jobbulást!!!

Gátvédelem: Nekem a védőnőm ajánlotta, hogy bizonyos előkészületekkel megelőzhető lenne a gátmetszés.
Itt elsősorban a Waleda olajra (dm-ben is lehet kapni) gondolt, meg még valami homeopátiás szerre, meg van valahol a leírás erről az egészről, de most nem találtam, majd előkeresem , ha kell valakinek és beszkennelem!
Előálltam vele az orvosomnak, de ő nem igazán örült ennek az ötletnek.
Szerinte ugyanis első szülésnél igenis fontos lenne a gátmetszés, utána a későbbieknél lehetne róla szó.Azzal érvelt, hogy ezt a picike vágást ő újra a régi állapotba össze tudja "varázsolni", viszont, ha ne adj isten repednék,akkor azt sokkal nehezebb lenne, illetve, hogy a természetes tágulásnál nem tudja garantálni, hogy ugyanúgy visszahúzódik, s ez zavart okozhat a későbbi szexuális életünkbe.
Úgyhogy ezeket mérlegelve megbeszéltük a párommal, hogy maradunk a gátmetszésnél, azért az olajjal kicsit rásegítünk az utolsó négy hétben, de ennyi.
Ezidáig rutinszerűen alkalmazták ezt a dolgot és mindenki ki is bírta, úgyhogy nem hiszem, hogy olyannyira szörnyűséges lenne.
A barátnőim , akik már szültek ők azt mondták, hogy nagy megkönnyebbülés amikor ejtik a bemetszést és akkor nem fáj, utána kellemetlen egy kicsit, de ki lehet bírni!

Striák:Kb. a 4. hónaptól kenem a pocakomat a DM-es babylove krémmel (nagyon olcsó a többi stria elleni krémhez képest) naponta kétszer és eddig szerencsére még nem jött ki egy sem, pedig amint már régebben írtam, baromira sokat híztamés apocim is nagyon nagy, mindenki azt hiszi, hogy a napokban szüni fogok :) !!!
A cicimről pedig elfelejtkeztem, hiszen nem áldott meg az élet óriási keblekkel , úgyhogy nem is gondoltam volna, hogy ennyit fog nőni és repedni...
:cry:
A reggeli öltözködésemnél még nem volt semmi, aztán estére...
Hihetetlen!-de még mindig jobb így, mintha a hasam lett volna.
A védőnőm szerint ha a cicim repedt, akkor a hasamnak is kellett volna, úgyhogy ügyesen kenegettem! :)- de várjuk még ki a végét!!!

Na, jó hosszú lettem, bocsi!
Megyek, mert ismét elkezdett fájni a hátam!

Kép
taniki84
 
 


Sziasztok!

zagor: én ugyanígy voltam a Vikikével, nem kellett neki a cumi, de szerencsére az ujjszopizásra sem kapott rá! Szülés után én mondtam a dokimnak, hogy a varrás sokkal jobban fáj, mint maga a szülés. Sajnos félre repedtem és vágni is kellett. Nagyon kellemetlen volt. Az én méretemhez képest a Vikike elég nagy súllyal született. 3700gr-al.

Moncsi: Kaposváron nem lehetett bevinni a cumit. De ennek ellenére nekem nagyon jó tapasztalatom volt a nővérekkel. Segítőkészek voltak, főleg egy idősebb újszülöttes nővér. Személy szerint minden kismamához odament, segített. Megmutatta, hogyan kell szoptatni, mellet fejni. A stríák nekem is kijöttek a hasamon, elég csúnyán, sajnos nem lehet elleni tenni. Majd szülés után lassan visszahúzódik, de akkor is látszani fog. Tapasztalatból tudom!

Fabyen: akkor te tényleg nagyon negatív tapasztalatokat szereztél. Hála istennek nekem ilyen rossz tapasztalataim nincsenek. Köszönöm a gyomrom javul. Rájöttem az volt a probléma, hogy nagyon teás vagyok és persze reggel éhgyomorra ittam meg a teát és felnyomta a savamat. Nekem 31 hét és 2napon volt az uh szerint a baba 1590gr. Szerintem a tiéd egy kicsit nagyobb lesz. De ne aggódj! Azt hittem csak én vagyok ilyen ingerlékeny és agresszív. Néha még a kislányomhoz sincs türelmem, de utána meg elszégyellem magam. Nekem is nagyon fáj a csípőm és még mellé a keresztcsontom is. Néha még menni is alig tudok. Pedig nem vagyok az a fajta ember aki elhagyja magát.

Yusz: én összesen 6 kg-ot híztam, a Vikikénél erre az időre már 12 kg-ot szedtem fel.

Süni: Én sem foglalkozom semmilyen képzéssel. Az elsőnél sem foglalkoztam ment minden magától, most is ebben bízom! Nekünk a kislánynak a fülét a háziorvos lyukasztotta ki a kislány fülét steril tűvel. Nagyon gyorsan ment és nem is okozott semmi problémát.

Marymirella: nagyon sajnállak. Kitartás! Tudom könnyen mondom, nem vagyok a te helyzetedben. Nem is tudom átérezni, milyen nehéz lehet most neked. De szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy ránk mindig számíthatsz. Ha beszélni szeretnél mi itt vagyunk neked!

Taniki: nekem a gátmetszésről és a varrásról nagyon rossz tapasztalataim vannak. Nagyon fájt, utána is. Amíg ki nem szedték a varratokat, nagyon sokat kínlódtam vele. Egyfolytában jártam zuhanyozni, mert a víz meggyengítette a varratokat és nem húzódott annyira. Közvetlen oda zuhanyoztam.

:oops: Sajnos nálam az volt a probléma, hogy előtte pár éve volt egy Bartholini-mirigy cisztám és akkor is vágtak. Ettől egy kicsit be is gyulladt. Viszont az igaz, hogy a szülés után elég sokáig nem kívántam a szexet. Nagyon fájt, főleg a végbélnyílás felé levő vágásom. sokszor sírni tudtam volna. Biztos kellett egy fél év amikor már azt mondhattam, hogy fájdalom nélkül is együtt tudtunk lenni.

Kép

Kép

Kép
Kép

Beus
beus222
 
 


Hát el én sem hagyhatom magam, mert itt van Lili, aki egy kicsit hiperke, de ma kifejezetten pocsékul vagyok. Fáj a fejem, szédülök, fáj a hasam. Mellé ez a fáradtság. Sokkal rosszabbul viselem a második terhességemet.
Én kb 9 kg-ot híztam. Bár mondtam az orvosnak, hogy az első mérésnél még ujjatlan pólóban, vászon nadrágban meg papucsban voltam, most meg csak a ruha 3 kg. Szóval nem izgatom magam, bár tuti nem fogom tudni leadni, ez Lilinél sem sikerült.

Kép

Kép
fabyen
 
 


A gátsebre nekem körömvirág krémet ajánlottak és azt használtam is, mert csökkentette a gyulladást és puhította a varratot. Bár felszívódó varrataim voltak, két belső öltésem volt kivevős, abból az egyiket a második napon elhagytam, egyszerűen kiesett. Így csak egyet vett ki az orvos a szülés után 3 nappal.

Kép

Kép
fabyen
 
 


Huuuuuu, csak úgy özönlenek a hozzászólások, dejóó :) És csak úgy repülnek a hetek, else hiszem.. mostmár elkezdtem számolni visszafele a napokat, egyelőre most egy hetet, mivel még egy hetet kell dolgozzak és utána végre igazán koncentrálhatok arra ami mostanában foglalkoztat :D

Eddig én valahogy azon voltam, hogy nem veszünk mi cumit, ne cumizzon a mi kis édeskénk, mert nemigazán tetszik amikor a kisbabák fél arcát betakarja az a fránya cumi :roll: de ahogy ti beszéltetek erről a témáról, meggyőztetek, hogy igenis kell a cumi, ha majd ő is igényli :D, 1oo szor inkább cumi, mint a kisujja :) emlékszem volt egy osztálytársam aki nagyon sokáig szopta az újját, teljesen elis volt csavarodva az ujja.

Calendula
énis éppen úgy vagyok a szüléssel kapcsolatban, nem félek tőle, csak már legyünk túl rajta, persze majd csak 8 hét múlva :) lehet azért mert első baba, dehát annyian túlvannak már szülésen, énis vagyok annyira ügyes :D hogy kibírjam...
persze azért olvasgatok utána és érdeklődök mikre kell figyelni, de majd ha ottleszünk biztos menni fog :) és nagyon örülök, hogy tiis akik már túlvagytok pár szülésen mesélgettek róla :)

Tényleg ti tudtok ilyeneket amikre figyelni kell? pl h nyomás közben csukva legyen a szem, mert elpattanhat egy ér.. hm...

Nálunk is apás szülés lesz :D ezt nemszabad kihagyni, eleinte kérdezgettem apát, hogy ugye fogja birni és utána is szeretni fog, de mára már nyugodt vagyok :)

marymirella énis megkönnyeztelek, jajjj annyira sajnálom, bár nemtudom biztos elképzelni sem milyen lehet, de ha megpróbálom a helyedbe képzelni magam elborzadok :( DE LÉGY ERŐS, hátha majd a gyerek ismét összehoz titeket és minden rendbe jön, végleg feladtátok? mi ittvagyunk és ha tudunk szívesen segítünk :!:

Mi a napokban nem voltunk a legrózsásabban, annyira aktiv Benikénk teljesen megdolgoz egész nap itt ott van rugdos, nemtudom lehet olyan h megdolgozza a beleimet? mindenütt azt olvasom hogy a terhességgel székrekedés jár de nálam épp az ellenkezője van :(
fáj a csipőm is, hátam is, egyre nehezebbek az éjszakák, talán most kezdek terhes lenni...

striak még nem jelentkeztek hála a jó égnek, de sose lehet tudni.. a fenekemen voltak már, nemtudom mitől, de szeretném ha a hasam szép maradna :)

Nálunk ma annyira jó idő volt, sütött a nap és meleg volt, éreztem a levegőben a tavasz illatát és teljesen feldobott :)

Kép
csilumilu
 
 


jah elfelejtettem, ma hallottam, hogy a málnalevél tea könnyíti a szülést, ti hallottatok erről? még nemvolt időm utánanézni, de gondoltam közbe megkérdem neme van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban :)

Kép
csilumilu
 
 


Teáról nincs tapasztalatom, de homeopátiás bogyók vannak amik segítenek én fogok bevinni, aztán meglátjuk. Nekünk eddig beváltak Főleg fogzásnál volt egy álom, mikor a bogyót megkapta simán átvészelte az egészet, előtte meg éjszakákat sétáltam Lilivel. Azóta nála már használtuk hányásra, hasmenésre, orrfolyásra, fogfájásra stb.

Kép

Kép
fabyen
 
 


Csilumilu!

A málnalevél jó méhszáj tágításnál. Ezért szigorúan csak a 36. hét után szabad elkezdeni inni. :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Sziasztok!

Bocs, hogy csak beköszöntem, azután nem jelentkeztem. Kicsit zűrös az életünk. :cry:

Erica

Kép
Kép
esheenan
 
 


Kép

A 31. héten

Erica

Kép
Kép
esheenan
 
 


Moncsi
A 2. gyerek kislánynak ígérkezik. Charlotte lesz a neve :lol:

Magunkról
Egy kisvárosban élünk Detroit mellett. A férjem helikoptert vezet (katona), én Jack születése előtt egy könyvtárban dolgoztam. Most itthon vagyok.

Cumi/ujjszopás
Jack csinálta mindegyiket.

Erica

Kép
Kép
esheenan
 
 


Kép

Erica

Kép
Kép
esheenan
 
 


Kép

Kép
Vendég
 


Zagor
Nagyon köszönöm!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:


Erica
Szépek vagytok!
Vendég
 


Hajnalban aki nem tud aludni, nézheti a téli olimpia megnyitóját!
Vendég
 


Crystall!
Szupi a lista, jó sokan vagyunk! :lol:

A megnyitó meg lehetett volna most hajnalban is - 3-tól nem tudtam aludni :shock:
De már néztem a műsort, hogy a következő 2 hétben legalább lesz sport, amit nézhetek (legfeljebb a sífutásba belealszom) :P

Kép
moncsi73
 
 


sziasztok,

voltam 4d uhun. hát...... nem hiszem, hogy elköltözök az elkövetkező 2-3 hónapban, így talán sikerül valamit még lendíteni azon, hogy egy család legyünk. ugyanis a doki néni megnézte manókát, és hát.... örüljek ha áprilisig bennt marad a baba. azt mondta késztísem össze a korházi cuccomat, és a gyerekszobát mihamarabb fejezzük be, mert bizony manóka sokkal fejlettebb, mint gondoltuk. uh szerint 34 hetes vagyok (betöltött), nem pedig 30!!! 2 kg a baba, és a buksija körbe 31 cm! óriás manó. mondta, hogy azért nem tudok sokszor járni hogy fáj a csont a két lábam között, mert a manó feje ott van, és ő nyomja, azért fáj. azt is mondta, hogy mostmár minél többet pihenjek, mert bármikor úgy dönthet az úrfi, hogy megnézi a mamát kívűlről is. tüneményes a kis lurkó.

Kép

Kép
marymirella
 
 


sziasztok,
crystall, szuper a lista, köszönjük!!!

Mindenki nagyon vigyázzon magára!!!
Én ma a teraszra mentem ki papucsban, és hát ismét elestem!! Szerencsére térdre először aztán eldőltem mint egy zsák. Most aggódom hogy ne legyen semmi bajom.A két kutya, akiknek a vizes tányérját akartam felvenni a földről, persze azonnal elhalmozott a nyálas puszikkal!!!
mary, jó nagy a babó, a fejecskéje se kicsi!!!Örülök h egy kicsit pozitívabb vagy!!!
esheenan, szépek vagytok
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára süni69 2011.08.20 20:38-kor.
süni69
 
 


Crystall: Köszi a táblát (ismét), tényleg jó sokan vagyunk...

Mary, eddig nem is írtam semmit neked, sajnálom, hogy nem a legjobbak most a dolgok, de hátha-hátha rendeződnek még. Annyira drukkolok, talán most éppen a baba segíthet. Cuki a Kismanó a képen.

Erica, aranyosak vagytok. Mióta élsz kint?

Süni, ugye nem lett baj? Vigyázz magadra!!!

Málnalevél tea: én két éve így ittam (szülésznő ezt ajánlotta):
A 35. héttől (de lehet, hogy megvártam a 36-ot már nem emlékszem pontosan) 1-3 napig 2 evőkanál teafű fél liter vízhez, majd fokozatosan felvinni napi 1 literre, persze a teafű mennyiségét is arányosan növelve.
Nem egy élmény, de a jó cél érdekében mindent :D

Gátvédelemről (még egy kicsit): szerintem nagymértékben az orvos hozzáállásán és a szülésznő ügyességén múlik. Ha menet közben szükségét látják, úgyis vágnak, talán nem is kell akkorát, mint rutinból szokás. Nagyon sok kismamát ismerek, akiknél már első szülésnél összejött (ilyen szempontból a Sz. Imre szülészete elől jár).

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Sziasztok!

Fabyen: én is sokkal nehezebben viselem a második terhességem, mint az elsőt. Minden nehezemre esik, nincs kedvem semmihez! Ma meg olyan fáradnak érzem magam, hogy elmondani sem tudom. Rosszul aludta, a kislány is többször felkelt, hogy anya takarj be, mert leesett a takaróm! Nekem is felszívódó varrataim voltak. 4 kivevős volt, de egy abból nekem is kiesett. De még akkor is volt 3. Mikor azokat is kivették, már nem volt semmi bajom!

Csilumilu: nekem sincs székrekedésem, viszont annál többször hasmenésem!

Esheenan: szép nagy pocid van és a lurkód is nagyon aranyos.

Crystall: jó a táblázat. A szülésem időpontja márc. 24. Ha elviszem odáig!!! :?

Marymirella: örülök, hogy egy kicsit optimistább vagy. Drukkolok nektek! Nagyon cuki az uh kép.

Süni: remélem az eséstől nem lett semmi bajod!

Kép

Kép

Kép
Kép

Beus
beus222
 
 


Én a családineten csináltam egy zárt közösséget!
Akinek az emil-címe benne van Kriszta listájában, kap meghívót!

A többiek írjanak egy emil-címet nekem!!!!
alicia
 
 


Sziasztok!

Egy kis info a Családinetes regisztrációról: enyhén félreérthető módon azt írják, hogy a 2008. évi XLVIII. törvény törvény alapján kötelező elkérniük a felhasználó teljes nevét.
Nos, megnéztem az adott törvényt, és ott leginkább ez szerepel:

2008. évi XLVIII. törvény
a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól
...
"Reklám akkor tehető közzé, ha a reklámozó a reklám megrendelésekor a reklámszolgáltató - ennek hiányában a reklám közzétételének megrendelésekor a reklám közzétevője - részére megadja a cégnevét, illetve nevét, a székhelyét, ennek hiányában lakóhelyét, továbbá az adószámát."
zagor
Darkwood
 
 
 
 


Zagor
Te most kötözködsz? :roll: :roll: :roll: :roll: :wink:
alicia
 
 


Marymirella
Drukkolok nektek!!!!!
Nagyon édes Matyi! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Én egészen jól vagyok. Aktívan dolgozom, úszni járok. A lovaglás hiányzik :oops: :wink:
Azért naponta többször meglátogatom a lovaimat. Junior hamar hozzá fog szokni az istállószaghoz :wink:

Málnalevél teáról én is hallottam, hogy segít a tágulásban.
alicia
 
 


Crystall
Szüléses felvilágosítás kellene!!! Írok emilt!!!!
alicia
 
 


Bocsánat, ha félreérthető voltam, ez nem a családinetes csapat ellen szólt (oda egyből beregisztráltam), csak arra akartam célozni hogy NEM kötelező megadnotok a teljes neveteket, ez csak arra kell hogy reklámot tudjanak küldeni.

Alicia, akartam válaszolni a prividre, de nem biztos hogy sikerült mert most teljesen behülyült a böngészőm.

Kép
zagor
Darkwood
 
 
 
 


Zagor
:wink:
alicia
 
 


Crystall jó a táblázat Köszi!

Marymella már most látszik, hogy nagy kópé lesz ez a gyerek.

Nekem is össze kéne lassan szedni a cuccom, mert az orvos szerint én sem húzom a 40. hétig. Tegnap a barátnőmnek mondtam, hogy Lilinél ilyenkor már minden el volt készítve, erre azt válaszolta, hogy ráérek majd a 33-34. hétben. Hát felvilágosítottam, hogy erősen ott tartok. Totál leesett az álla. Nálam csak akkor veszik észre, hogy 2-en vagyok, ha szűkebb pulcsi van rajtam.

Hát én ma is nagyon gyengusz vagyok, ráadásul apa este 10-ig dolgozik, Lili meg egyfolytában nyaggat, hisztizik és nem fogad szót. Hosszú napom lesz az tuti.
Na lelépek, mert kenyeret kell sütnöm.

Kép

Kép
fabyen
 
 


Nálam már össze van pakolva a cucc :wink:
Vendég
 


Nézte valaki az olimpia megnyitóját????

Én elaludtam :wink: Már csak a végére ébredtem fel...
Aludtam kb. fél 12-től reggel 1/4 6-ig :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Most olyan fitt vagyok, hogy 3 adag mosás már szárad :wink:
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?