Új privát üzeneted érkezett!

Holle:nekem ugyanígy volt mindkét terhességemnél,menszi idején fájt a hasam kb 1-2 hétik aztán kb 5 hetes terhesen már nem fájt. Sztem ez normális. Na már komplikálsz! :) Ezért lenne jó ha el tudnál menni,h megnyugodj. Remélem sikerül megoldanod! Addig is ne idegeskedj,tudod a világ leghaszontalanabb érzése a felesleges aggódás!
Nikollett.szorítok,h ne legyen semmi baj!

Ja és meg bírtam állni,hogy ne csináljak tesztet :D ügyi vtam de esz a penész :D
henó
 
 


Henó igen komplikálok :lol:
De most olvasgattam máshol is, közben pedig kicsit éreztem megint a menszi fájdalmat, csak nagyon enyhén de volt és most megnyugtattam magam. Arra jutott az agyam az érzelmeim és félelmem felett, hogy nem akarok rossz gondolatokat, ha most elmegyek orvoshoz és megállapít vmi rosszat, vagy csak nem akár még nem látja a kis szívét, akkor végigsírom a nyaralásunkat.Nem teszem ki ennek magunkat, a sorsra bízom , így marad időm reménykedni is, hogy minden rendben van mégis:)
Köszönöm a reagálást, engem ez is megnyugtat, hogy írtok, hogy jól van így, nektek is így volt.
Köszönöm!
Nikolett írj, mert aggódunk.
Mennem kell, megyünk fürödni :lol:

Kép

Kép
holle
 
 


Nikolette Veled vagyok gondolatban és szorítok!!!!!

Holle ha úgy érzed megnyugtat, menj el dokihoz. Bár 23-a sincs már messze, de ahogy olvasom Veszprémbe vagy (?) szerintem nyugodtan menj be a kórházba. biztosan nem küldenek haza és akkor már meg is nyugodtál, mert tuti minden rendben!

Csajok én alig bírok fent lenni. Tuti hogy ez a borzalmas idő is rátesz, de reggeltől reggelig csak feküdnék és aludnék, de ez egy majdnem kétéves mellett nem egyszerű. Olyan édes, amikor elvágódom az ágyon mert már nem bírom tovább, mellém bújik és hagy pihenni kicsit. Imádom!!!

A rossz hírek miatt bennem is van egy kis para, de biztos vagyok benne, hogy velünk minden oké!
Csajok! fő a pozitív gondolkodás! :D
sz.sziszi
 
 

 
 

Holle:örülök,h megnyugodtál egy kicsit! Én meg attól parázok egy kicsit,hogy hamar beleéltem magam. Bárcsak már vasárnap ilyenkor lenne...........
henó
 
 


Sziasztok!

Megjöttem a dokitól. Szerencsére nincs nagy gond. 6 hretes a baba, 2,5mm-es. Az hüvelyi uh rossz volt, ezért csak sima uh-van nézett meg, adott papirt a védőnőhöz, bár a kis szivét még nem látta dobogni. 2 hét mulva kell visszamennem, ha nincs semmi gond. Duphastont irt frl 3X1-et meg nospát, magneB6-ot. És szigoru fekvés. Bent is akart foni, de mondtam neki, hogy ne csinálja már ezt, itthon van egy 2 éves és a férjem, se nagymama, se senki. Mi lett volna velük?! Igy hazaengedett, de nem szivesen, mert 80km-re van a kórház. És mondta, hogy keritsek valakit az ilyen esetekre, mert az utolso honapokban tuti befektet. NA, szóval itt tartunk. Meg is nyugodtam, meg nem is (nem hallottunk szivhangot, bár ha jól emlékszem Alexánál is csak a 8.hétren volt)
Köszi mindenkinek az aggódást, remélem nem lesz már baj. Nagyon megijedtem és a férjem is..
Most megyek, bedobok egy adag mosást és pihizünk egy kicsit.
este még elnézek erre.

Kép
Kép
nikolette2
 
 


Ranita: Nagyon sajnálom ami veled történt. :(((( Kitartást kívánok neked.
Nikolett: Örülök, hogy nincs olyan nagy gond. Nagyon szorítok, hogy minden rendben legyen.
Szisz: A fáradékonyság nem kellemes, főleg, ha van egy másik apróság, akire figyelni kell. De már csak pár hét.
Holle: Nekem is elmúlt a kellemetlenebb érzés, mostanában már jól vagyok. Nekem akkor fájt eléggé, amikor meg kellett volna jönnie és utána még 3 napig. Nehezen is mozogtam meg ilyenek. De most már nem érzek sokmindent, néha húzodik a pocim és ennyi.
Henó: Ha úgy érzed csinálj még egy tesztet, ha ez megnyugtat.
Fura de rajtam nyugalom van. Nem idegeskedem, pedig nem vagyok egy nyugodt típus. Mondjuk már izgulok a vizsgálat miatt, hogy látnak-e valakit, dobog-e a szíve.. Anyuéknak sem szólunk addig amíg nincs szívverés. Remélem lesz. Annyira várjuk már őt hogy azt el se lehet mondani.
És egyébként ti fiút vagy kislányt szeretnétek? Nekünk mind1 csak egészséges legyen. Nevek vannak már?

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gabi85
 
 


Ranita drága!Nagyon elszomorodtam pedig úgy de úgy drukkoltam és tegnap este láttam :cry: OLyan ideg lettem nem jutott eszembe a jelszó és ez a bolond oldal kizárt!Ma tudtam belépni!Nagyon sajnálom okosat nem tudok írni!Sok erőt és kitartást!És remélem nagyon nagyon gyorsan jön a következő drága a pocidba és akkor tuti minden oké lesz!
Holle!Te te is ilyen elmélet gyártó csajszli vagy nekem is megfordult már ez a fejembe mert hiába tegnap az a rosszullét ma nagyon jó voltam!De ez csak átsuhant rajtam és le is szidtam magamat nagyon,mit gondol oda bent a picurim ilyeneket gondolok.Tehát átlendültem!Egyébként nekem is kevesebbet fáj a derekam és ha fáj is nem annyira intenzív hétfő óta nem is volt nagyon gáz néha éreztem!Mellfájás van! :D Szóval levonom a tanulságot minden oké!
Nikolette!Először olvastalak a frász kerülgetett mi van megátkozták ezt a fórumot!Nagyon örülök,hogy nálad pozítív a vége és tényleg pihenj hallooood nem a mosááás kell bekészíteni spuri az ágyba!!!!!

KépKép

KépKép
zsaklin6
Szeged
 
 


Gabi:nem csináltam még tesztet még csak ma vagyok a ovuláció 11 vagy 12. napján. ERRRRRRRRRRős vonalat akarok nem haloványat! :D Én nagyon szeretnék kislányt mivel két fiam van. A neve is megvan de a férjem nem akarja engedni,sebaj még van időm meggyőzni. :D Kíváncsi vagyok mi a véleményetek a nevemről:Bodza,Szabó Bodza lesz a lányom :D Idáig még mindenki olyan pofát vágott akinek mondtam min t aki citromba harapott. Mit szóltok hozzá? Nekem annyira tetszik de félek ha senkinek nem rajtam kívül akkor neki sem fog. Na tehát őszinte véleményeket kérek.
henó
 
 


Sziasztok!

Holle

Menj el meló után egy sztka-s rendelőbe...nem biztos hogy sokkal rosszabb...és legalább kiderül mi van.. :wink:

Nikolett

pfuh, itt paráztam végig hogy mi lesz. Örülök, hogy jó hír a hír! :wink:


Ma voltam laboreredményért és mivel dokim 3,5 hétre elutazik, mondta vigyem be vett rá egy pillantást. Mondta ha már itt vagyok kuksizzuk meg még egyszer a picurt. Baromi sokat nőt egy hét alatt és már lehetett látni a kéz Kezdeményeződés. Még jó hogy a fiammal voltam addig az asszisztens nő szórakoztatta, nem számítottam rá hogy megint kukucskál.
Viszont a labort újra kell csinálni, mert a toxi nem tom mi magas. Pedig nincs macskánk csak kutyánk...úgyhogy most picit izgulok, bár azt mondta van gyógyszer rá. Mondtam oké de ha elutazik? :roll: szal majd hétfőn újra éhgyomival mehetek be...szuper :roll: :lol: 8)

Ja és 11mm-er! :lol:

Henó

Fiam uncsi tesóját Bodzának hívják. Nekem tetsz. :wink: :lol: Különben is szard le, sőt ha megfogadsz egy tanácsot rokonnak ne mondj nevet, mert úgyis lesz vki akinek nem testzik és hallgathatod 9 hónapon keresztül... :roll: :wink: :lol:

Gabi

Mi kislányt szeretnénk, már elsőre is azt terveztük...de ha fiú, mert sztem most is az lesz, akkor se gáz, talán annyiból, hogy kell még egyszer szülni, mert apa lány párti nagyon :lol:

KépKép

KépKép
ronmay
 
 


Henó: Bocsi!!! Tiszta dili vagyok. Mikor fogsz tesztelni??? Biztos pozi lesz az eredmény!!!!!
Ronmay: Melyik dokihoz jársz? És hol fogsz szülni? A lényeg, hogy van gyógyi rá. És tök jó, hogy már ilyen nagy a babód. :))))
Zsaklin: Ne mondj ilyet!!! Nincs megátkozva a fórumunk. Igen is sok szép egészséges kisbaba lesz itt. :)))))
Nekem is feszül a mellem ezerrel. Jövőhéten elmegyek dokihoz én is. De még mindig nem tudom kihez..

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gabi85
 
 


Nikolette örülök a jó hírnek! Nekem is az a parám, hogy mi lesz a gyerekemmel ha kórházba kell mennem, mondjuk csak szülni. Arra nem is gondolok, hogy hetekre befektethetnek, nálunk ez megoldhatatlan -lévén, nincs nagymama... :roll:

Ronmay de jó Neked, hogy ma is láttad a picikédet :wink:

Henó nekem tetszik a Bodza név, csak a vezetéknévvel együtt nekem furcsa kicsit -bó-Bo. (Sza Bodza)

Gabi értelemszerűen mivel van egy lányunk fiút szeretnénk mármint Apa, én szívem szerint maradnék a lányoknál... :D :D :D
Nevünk még nincs.
sz.sziszi
 
 


SZiasztok!

A pihiből végül nem lett semmi, ugyanis Alexa közbeszólt. Képzeljétek! Ma lett egy kiskutyánk. Meg akarták ölni őket és megmentettünk (mi 1et, de 2nek lett még gazdája). Kis tacskó keverék, nagyon helyes, csak még pici, 5hetes. Alexa ugy nyúzza, hogy csak na. Ugyhogy van még egy "gyerekem" :) Apa most barkácsol neki házat.
Henó: Ne aggodj, biztos sikerül pozitivat tesztelni! Nekem is tetszik a Bodza, ritka név.

Ronmay: nem a toxoplazma lett magas? Vagy mire gondolsz? Ne aggodj, biztos nem lesz semmi baj! Szépen nődögél a babád :)

Apa nagyon kisfiut szeretne, és már ki is találta neki a nevet (Levente), bár megmondom öszintén, kislányt érzek. :D De mivel van már egy kislány, jobb lenna, ha kisfiu lenne, apa miatt. Bár mindegy, csak egészséges legyen. :)

Kép
Kép
nikolette2
 
 


Nikolette mekkora boldogság amit mondtál, igazánnagy örömöt szerzett a picúod, hogy csak ijesztget és maradni akar:) De ha a doki azt mondta hogy pihenj, akkor tessék pihenni és fekve nézni, ahogy kutyuházat barkácsol a párod!!!!!Ez parancs!
Henó a Holle bodzát jelent:) A férjem Bodzácskának szólít, nagyon szeretem ezt a szót, a növényt:)
Ronmay már mekkora nagy a magzatod:)Gratulálok:) Magas a toxoplazma???Nekem van macskám, az almát már a férjem kezeli, de a macska mindig velem alszik.Igyekszem kicsit távolabb tartani, de több-kevesebb sikerrel, sajnos annyira szeretem, hogy nem tom magamtól sokáig távoltartani:)
Nem megyek mégsem orvoshoz addig, most már keresztbe tett lábakkal leszek ura saját helyzetemnek és péntekig ki kell bírnom.Addigra pedig már nem mondhatni, hogy nem látni a lényeget, ami kell, hogy minden rendben legyen, nem??
Nekünk első baba, így mindegy, de vmiért a kislány felé húz a szívem és naon naon:) Úgy is érzem és azt hiszem, hogy Regina lesz. Elég rég eldöntöttük, csak néha nekem vannak kétségeim még, de hát még van időnk:)
Zsaklin Te is gyártod az elméleteket?????:D Majd jól erősítjük egymást:D

Kép

Kép
holle
 
 


Holle!A nagy elmélet gyártásba a végén kiderítjük ki ölte meg MARILYN MONROE-t vagy felgyöngyöljük a Kennedy gyilkosságot 8 hó még sok-sok idő!!! :D :lol:
Nálunk nagy a szorás ki milyen nemű babát vár!Én egyértelműen kislányt/bár tudom egy kisfiút is imádnék,dehát a lány felé húzok/Férjem kisfiút szeretne pedig van már egy fia egy előző házasságból.Nővérem teljesen biztos abban,hogy kisfiú lesz anyukám meg legalább annyira,hogy kislány! :D Úgy,hogy vegyesek a tippek kérések de egy biztos bármi lesz is a lába között imádni fogjuk és a legfontosabb az EGÉSZSÉG!
Neveknél a fiú biztos Noel / már Zsaklin is az lett volna/ lány néven még gondolkozunk Zsüliett elég esélyes/egy dolog ami visszatart Fásy Zsülikéje sajnos eszembe jut erről a névről/ igen igen én Francia név mániás vagyok!Liliána is tetszik és még van egy pár.

KépKép

KépKép
zsaklin6
Szeged
 
 


Holle, mi annak ellenére is a Regina nevet adtuk a kislányunknak, hogy szept.7-én van az egyetlen névnapja, Ő pedig rá két napra született.
:wink:
Nagyon illik rá és imádom, h. nem minden 2. kislányt hívják így. :D :D
sz.sziszi
 
 


Szép jó estét!

Jelentem, a kutyaház elkészült, a kutyunk benne tutul... Apa harcol Alexával az alvás miatt. Nem akar aludni ( a szomszéd is rátesz 1 lapáttal a traktorjaival), pedig délután találkoztuk a kis batrátnőjével és sétáltunk egyet.
elfelejtettem megkérdezni a dokit, hogy ha ugyis császár lesz, akkor programozott, vagy megvárja még megindul magátol?! Ez azért fontos, de majd rákérdezek legközelebb.
Holle! Állitólag akinek régóta vannak macskái, ergo nem most érintkezik velük először, az már átesett toxoplazma fertőzésen, igy ,ár nem veszélyes a babára. Legalábbis nekünk ezt tanitották anno a suliban. Bár azért jobb az óvatosság.

Hiába kellene pihennem, egyszerűen nem megy. Mindig van valami dolog. Nekem semmi tünetem nincs, 3 napja hánytam 2szer reggel, azota semmi. Épp most falatam fel 1 tábla milkát :oops: Tudom, hogy nem kellene, de ugy kivántam... :roll:

Jo éjt nektek Lányok!

Kép
Kép
nikolette2
 
 


Nikolette: Az biztos,dolog az van mindig de a fontossági sorrendet sztem fel kellene állítani. A vérezgetés nem vicc,nem hiába mondta a doki a szigorú fekvést.Ez az én véleményem és teljes jóindulattal íródott!
Ronmay:Még azt sem fogom senkinek elárulni, hogy babát várok.Egyszer felhoztam a témát egy családi eseményen és a reakció:mindek ebbe a világba 3 gyerek...stbNincs szükségem negatív energiákra.A fiad uncsitesója hány éves? Vicces lenne ha lenne egy közös ismerősünk. Én még csak egy embert ismertem idáig akit Bodzának hívtak! Gabi:semmi gond ez a terhességgel jár :D A pozitív tesztel kapcsolatban meg a próféta szóljon belőled. Vasárnap gondoltam,akkor leszek 13 vagy 14.napon pé.után.
Sziszi: nekem meg pont a bó-bo tetszett meg benne,de lehet csak azért mert érdekes,nem tom ezen még agyalok, van időm :D
Holle: nahát,tök jó! 8 éve a fiam Regina lett volna :)
Zsaklin: mikor jöttem haza uh-ról a második terhességemnél és megmondtam, hogy fiú majdnem odajöttek részvétet nyilvánítani.Rossz volt, hogy bizonygatnom kellett, hogy én nagyon örülök neki. De Isten lássa lelkem másodikra is fiút szerettem volna. Lányt sose tudtam elképzelni úgy egy fél éve meg majd meg veszek érte. Egyébként az mindig úgy van, hogy akinek már van egy fia az fiút tud elképzelni akinek lánya van az meg lányt. Egy biztos lényeg az egészség!
henó
 
 


Sziasztok!

Szörnyű éjszakánk volt. 11kor sikerült ágybakerülnöm, a kutya nyüszitett egy kicsit, aztán abbahagyta. Viszont fél 3kor olyan hangerővel kezdte ujra, hogy az egész utca minket szidott szerintem. A férjem kimet hozzá 3 kor mert már nem birta, ő vissza sem feküdt, engem elnyomott az álom, fe fél6kor én is felkeltem. NAgyon édes kis dög, de remélem hamar abbahagyja szegénykém a sirást. Ugy sajnáltam. A kutyaházat birtokba vette a macska, ugyhogy Folti (mert ez lett a neve) apa cipőjében alszik. :lol:

A szüleimmel jol összekaptam hülyeségen. Olyan rossz érzés. Most lesz a szülinapom és Alexáé is, de azt mondta az anyukám, hogy rá ne számitsunk. Pedig nem is mondtam neki semmi rosszat... :cry:

Tanulgatnom kellene, de olyan jo könyvet olvasok, hogy nem tudom letenni. Pedig mindjárt vizsga, és a Büntető jog nem lesz egyszerű.. :roll:

Teszek fel a nyaralásról nektek néhány képet! Apa meg Alexa van rajta.
Ekkora a Lurkóm.. :)

Kép Kép Kép

Kép
Kép
nikolette2
 
 


Nikolette!De édes kis angyalod van azok a szemek.....Szép éjszakád lehetett nem akarlak elkeseríteni de a kiskutyák az első pár éjszaka ezt művelik majd hozzászokik és abbahagyja!Remélem nem lesz igazam és ma éjszaka nyugodtan telik!Milyen könyvet olvasol??Nagyon könyvfüggő vagyok ám most is a könyvtárba készülünk már Zsaklinis be van íratva nagyon jó mert nagyon drágák a könyvek így meg elolvasom és ha megéri megvenni kispórolom!Utána megyünk pancsolni anyumékhoz a kertbe mármint én nem kihagyom.Ti mit csináltok ma?

KépKép

KépKép
zsaklin6
Szeged
 
 


Jó reggelt!


Nikolett, hogy milyen édes gyönyörű falnivaló kislányod van!!!!Ő még egy drága kisbaba, a kis keze, lába ahogy tartja. És az a haj:)
Nagyon aranyos!!! Hát nem is maradhat egy ilyen angyalka tesó nélkül, így naon vigyázz magadra:)
A kutyatéma így szokott történni:)Már csak egy pár éjszaka és jobb lesz:)))Valami rogyból próbáljatok kutyamamit csinálni, amibe bele tud bújni, az jót tesz a kis drágának.
A szülinapotok 2 hét még, addig anyukád is kiengestelődik biztos.Az idősebbek nem bírják ezt a hőséget, lehet csak ő is fáradt, nem is akart megbántani.Én ilyenkor megmutatom Anyukámnak, hogy már csak azért is megcsinálom magam és még újítok is vmit:)))
Lányok ki fogtok nevetni, de én nem olvasom egy ideje:(((Annyira nincs időm, mert takarítok, itt csüngök, az erkélyem rabja vok a muskátlikkal, window colorral festek, verseket írok, s mire odaérek hogy olvasnék elalszom mindig:(
Gabi nem sikerült még találnod orvost????Akihez eddig jártál, az nem tud segíteni, vagy épp azért mégy máshoz??
Ronmay 1 hét van köztünk, mire eljutok a dokihoz nekem is akkora picimnek kell lenni elvileg, ugye???De már hallottátok a kis szívét ugye????
Zsaklin nemrég láttam a Marilyn Monroe filmet, épp aktuális lenne, hogy elmélkedjünk rajta:))))A Zsaklin és Zsüliett nagyon összhangban lenne:)
Amúgy ki melyik kórházba fog szülni????Én úgy néz ki, hogy a II. női klinikán
Nekem ma éjjel naon fájt a mellem úgyis, hogy melltartó volt rajtam és a derekam annyira vizketett. Ez lehet egy új tünet??:))))
A Regina név úgy látszik sok mindenkinek bejön, elárulom, hogy mi azért adnánk, mert ez a második nevem:)))))
Sziszi Ti hogy becézitek Reginát??Mert én a Gina becenevet nem szeretném és ez tart vissza, nehogy mások így szólítsák majd a suliban vagy bárhol.
Henó már nemsokára eldől, hogy sikerült-e.Hátha lesz egy csini lánykás 2. csikod:)))))

Kép

Kép
holle
 
 


Szia Zsaklin! Köszi, aranyos vagy! Most a Fátyol mögött trilógiának a 2. részét ( A hercegnő gyermekei) olvasom. Én is könyvtárból hozom öket, bár nálunk nincs tul sok könyv (kis faluban élünk). Most a CSernus könyvekre hajtok, de még nem tudták megrendelni nekem. A suliba is el kellene olvasom egy rakat könyvet, de nem visz rá a lélek. Az nem annyira izgalmas :)
Ma semmi programunk nincs, nemsokára nekiállok fözni, rántott tököt csinálok.
Alexával most gyakoroljuk a szobatisztaságot. Másfél éves kora óta bilibe kakil, de a pisi az nem sikerül. Reggel és este belepisil a bilibe, de napközben ha játszik vagy tv-t néz, elfelejt szólni, vagy azt mondja nem kell neki, és közben mégis. Már 2 hónapja ez megy. Pedig mindjárt 2 éves.. Most azt mondta a védőnő, hogy biztos megzavarta az, hogy egyzser van rajta pelus, egyszer nincs. Azt mondta, ha legközelebb leveszem róla, akkor már csak éjszakára adjam rá, napközben ne legyen rajta, hogy ne zavarja össze. Hát nem tudom.. Néha fárasztó 10 percenként bugyit csrerélni, föleg ha utazunk.. Valami praktikátok nincs ere?

Itt nagyon meleg van már most, apáék is bent meséznek, mert nerm lehet kint megmaradni. Vettünk Alexának egy gumimedencét, de annyira felfort benne a viz, hogy kell hozzá hideget vinni.

Te mit olvasol most?

Majd még elnézek erre, most megfözök gyorsan.

Kép
Kép
nikolette2
 
 


Holle!
Köszi, de anyum nagyon haragtartó tipus sajnos. Nem akarok itt lelkizni, és nem is az a fórum ez, de muszáj leirnom, mert lelkiismeretfurdalásom van. ez történt: Anyumék 150km-re laknak tölünk. Alexa 5 hónapos koráig laktunk náluk, és azota jogot érreznek arra, hogy ugy neveljék Alexát ahogy akarják, és akkor vigyék ela amikor csak akarják. Mondtuk nekik a férjemmel, hogy Alexa még kicsi, nem is érti miért viszik el, inkább ök jöjjenek, itt is aludhatnak. De ez nekik nem megfelelő. Mivel Alexa is nagyon szereti őket, kikönyörögték a multkor, hogy elvihessék. Mondtam nekik, hogy 3 dolgot kérek: 1.aludjon mindig délután és este időben kerüljön ágyaba, 2.van egy pitbull kutyájuk, ami már több állatot szétszedett, addig vigyék el, vagy kössék meg. 3. Bilizzen, vigyék a bilit mindenhova, mert a kaki csak oda megy.
Sajnos ebből a 3 dologból egyet sem sikerült betratani, hygták pl. bekakilni, pedig december óta még nem történt ilyen baleset. Mondtam anyukámnak, hogy ez nem volt szép töle, mire azt mondta, hogy legközelebb ha elviszik majd nem mondják meg az igazat. Hát, azt hittem rosszul hallok!!! Mégis csak az én gyerekem nem?! Nem vesztünk akkor össze (velem nehéz, nyugodt természet vagyok), de követekező hétvégén kérdezés nélkül ideállitottak, hogy viszik megint Alexát. Mondtam, hogy ez nem igy müködik, nekünk is vannak programjaink (épp gyereknapra mentünk), erre megkaptam, hogy nekem nem kellen eljárkálom, foglalkozzal az egyetemmel, meg a háztartással. Hát, nem engedük el Alexát. Azóta anyukám nem szól hozzám, apukámmal üzenget telefonon. Tagnap apukám felhivott, hogy ma jön Alexáért. Ugyanaz a szitu. Mondtam, hogy most nerm szeretném ha elvinnék, most értünk haza,erre megsértődött, hogy ö már szabit is vett ki, és letette a telefont.
Szóval ez történt. Nagyon szeretem őket, de szörnyű amit csinálnak. Anyukám nagyon jol tudja, hogyan kell lelkileg terrorizálni.
Ti mit tennétek? Nekem is jo lenne, ha néha elvinnék 1-2 napra, kicsit pihenni, föleg a vizsgák miatt, de hogy engedjem el igy, hogy nem mondnak igazat? Utána 2 hetembe telik mig visszaszoktatom szegényt a rendszere. Igy meg nincs senki akire számithatunk.

Épp ma amarok beszélni egy helybeli volt tanitonénivel, hogy szükség esetén vállalná e Alexa felügyeletét, pl ha korházba kell mennem. Ill. ha meglesz a baba, akkor eljönne e velem a 2 gyerekkel havi 3 napot Pécsre, hogy ne kelljen abbahagynom a szopzatást (akkor kell suliba mennem). Remélem elvállalja és valami barátságos áron..

Na, nem panaszkodom tovább és ezért is bocsi.. Csak nagyon bánt a dolog.

Kép
Kép
nikolette2
 
 


Sziasztok !

Nikolett, tényleg gyönyörű nagylány Alexa.
Amit Anyukádék csinálnak az tarthatatlan. Mi lenne ha leülnétek és tisztáznátok a dolgokat? Elmondanátok, hogy ti mit hogy szeretnétek és azt is, hogy nagyon értékelitek a segítő szándékukat, de ez a ti életetek, ami a ti szabályaitok szerint zajlik. Lehet, hogy elsőre meg fognak sértődni, de ha átgondolják, rájönnek, hogy igazatok van.
Nekünk anyósékkal vannak problémáink, de mióta látják, hogy nem hat ránk a sértődés, kevésbé használják ezt a fegyvert.

Ronmay, sajnálom ezt a toxo-izét! Remélem, hamar túl leszel rajta!

Mi ma mondjuk el a babát a szüleimnek, holnap a férjem szüleinek. Tuti nagy lesz az öröm! (Csak aztán nehogy baj legyen!)

Sokkal jobban vagyok már, egyedül az Elevit jön mindig vissza. Asszem egy időre átváltok a Hipp Natalra.


Szép szombatot mindenkinek!

Kép


Lilypie First Birthday tickers
zizi27
 
 


Sziasztok!

Nikolette azért csak próbálj pihenni is, ne kísértsd a sorsot! Anyukád pedig biztosan megbékél a szülinapig és nem lesz semmi gond. Egyébként pedig a Te gyereked és Te neveled, nekik pedig szerintem kötelességük betartani azokat az ALAPVETŐ dolgokat amiket kértél. Ha ez nem megy, neked kell döntened, hogy belenyugszol-e ebbe vagy pedig nem engeded el a kislányodat. ( egyébként az én anyám apám, 5 hósan látta utoljára Regit, nálunk nagyon szar a helyzet és ezen már nem is fogok/nem is akarok változtani, de hosszú út vezetett idáig... ja és így nekem nincs senkim akire számíthatnék, mert a férjem anyukája már meghalt sajnos. :cry: )
Nagyon aranyos a Kislányod, 1 hónappal idősebb mint az enyém. Regi eddig kétszer pisilt a bilibe, de egyáltalán nem erőltetem, sőt a teljes szobatisztaságra nevelést a jövő nyárra tervezem. A Te kislányod sincs elkésve semmivel és szerintem hagyd.

Van egy mondás:
„ kétévesen elkezdik és háromévesen szobatiszta lesz, vagy háromévesen elkezdik és háromévesen szobatiszta lesz.”

Zsaklin, mióta itthon vagyok, egy filmet nem néztem meg és talán három könyvet olvastam ki. Nem vagyok rá büszke de egyszerűen semmi szabadon eltölthető időm.

Holle, legfőképpen Reginek becézzük, és még senki nem Ginázta. Ez szerintem attól függ, h. ki hogy kezdi becézni. Nekem még Regica, Regus de elég gyakran Regina.

Mai program? Változatosság kedvéért Férjem ma is dolgozik, így tovább folytatódik a szobafogság mert én ki nem megyek. Talán, talán este lemegyünk a Balcsira, ha Apát rá tudjuk beszélni, mert irtózik a tömegtől. A gyerkőc ma is 5.50-kor kelt én meg nyolcig vergődtem az ágyban, aztán egy hideg tus után olyan ükölődésbe kezdtem azt hittem elpusztulok… :oops: :? :(
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára sz.sziszi 2010.07.31 05:44-kor.
sz.sziszi
 
 


Sziszi hát ő is gyönyörűűűűűűűűűűűű szöszi angayal. Hát Ti nem is panaszkodhattok ilyen kincsek birtokában:)
Nikolette én sajnos nem vok türelmes és ha beletesznek a dolgaimba olyan hamar rendet teremtek, hogy csak porzik.Ezt anyukám is tudja, hogy nálam a NEM az NEM.Önfejű és makacs vok és velem ezt egy szülő sem tehetné meg!!!De imádom a családom, rengeteget megteszek mindenkiért, de ha besokallok, akkor senki nem áll meg a lábán. A tükör módszere mindig bejött. Egy párszor megtenném, hogy beállítok hívatlanul, s ahogy jöttem mennék.Mikor bosszantaná őket ülnék le velük beszélgetni, hogy ilyen felkavaró az, ha nincs előtte egyeztetés, csak nekünk még egy kicsi babáról is gondoskodnunk kell. Én nem adnám oda a kicsi lányom, mert ők zsarolnak.Imádom a kutyákat, de egy olyan kutya, ami más állatot szétszed, az agresszív és kiszámíthatatlan.Soha nem bocsájtanád meg magadnak sztem, ha baj történne.Ha ők az unokáért nem teszik meg, akkor Neked sem kell. Nem anyukád ellen hangollak, de úgy gondolom,hogy egy szülőnek sincs joga megsértődni és zsarolni. Anyósom próbálkozott ilyenekkel, állandóan megsértődött a fiára, ha nem úgy volt amit ő akart.Azt is megmondta, hogy minek eszik a férjem narancsot estére. Na nálam el is szakadt a húr és mondtam, hogy itt álljunk meg és be lehet fejezni.Nálunk ez nem szokás, hogy az ember rettegve egyen meg egy narancsot, ha jól esik és pláne nem megsértődni minden szaron.Nálunk az a szokás járja, hogy nevetünk és jól érezzük magunkat és igykeszünk alkalmazkodni egymáshoz és nem csak egy embernek jó. Nem beszéltünk 2 hónapig, de helyretette.Azóta is próbálkozik néha, azonnal leállítom, hogy ne kezdjük azt, aminek nincs vége és befejezi.Azóta viszont a fia sem feszeng annyira mamitól és úgy érzem, hogy anyósom is többet nevet.Helyre kellettt tenni az öreglányt:))) Persze nem az egy narancs húzott fel, addig már sokat tett a tűzre és mindent jobban tudott.
Lehet az a baj nálatok, hogy túlságosan béketűrő vagy és ezt használja ki anyukád, bár nem értem, hogy egy anya miért nem segíti a lányát, miért másképp akar mindent és már bocsánat de önző módon.Én biztosan nem adnám oda,míg nem látnám a hajlandóságot, hogy segíteni szeretne és nem csak azt, mi neki jó.Az sem érdekelne, hogy szabadságot vett ki, sorry, de kivel egyeztetett??Jól tetted, hogy a múltkor mondtad, hogy nektekis van programotok!!És a férjed anyukája nem tud segíteni??
Csak akkor add oda Alexát, ha TE azt jónak érzed, de azért SOHA mert "kényszerhelyzetbe" kerültél. Ő a Te kislányod, akiért Te felelsz és csakis egy ANYA tudja a legjobb döntéseket érte meghozni!!!!Mi most értünk haza a nyaralásból és azon agyalunk épp, hogy hova menjünk még ebben a jóidőben.Visegrádra akartunk menni, de 6600 Ft a belépő, így hanyagoljuk hirtelen:))))

Kép

Kép
holle
 
 


Sziszi! A te kislányod is gyönyörű!!! Olyan kis helyes apával!
Alexa maga kezdte a kakilást a bilibe. Persze ennek mreg volt az ára, ugyanis az a jo szokása volt, hogy minden este a kádba kakilt. Egy idő után meguntam a kakihalászgatást, és vettünk egy bilit. Amikor láttam, hogy kell neki, ráültettem. És belekakilt. Ugy megdicsértük, hogy onnantól kezdve ő kérte minden kakiláshoz a bilit.Csak a pisi nem akar menni.

Holle! Teljesen igazad van, a férjem is ezt mondja. Anyukám nagyon jol tudja hogy kell érzelmileg zsarolni. A megbeszélős modszerrel megpróbálkoztam, de azt mondta, hogy ő 2 gyereket felnevelt és ne oktassam ki. Telefonon is próbáltam beszélni vele, de letette azzal, hogy ő nem fog Alexáért könyörögni. Ilyen hülyeségekkel próbálkozik pl. vett medencét Alexának, de csak náluk használhatja, ugyhogy engedjem el, vagy: Kapott ruhát Alexa, de csak ha náluk lesz, akkor kapja meg. Nekem meg persze lelkiismeretfurdalásom van. Nem szeretek senkivel rosszban lenni, föleg nem az anyámmal, sőt, jo lenne, ha néha segitene is. De igy, hogy? Az a baj, hogy nem merem már elengedni Alexát, mert nem bizom bennük. Ő még csak 2 éves, nem tudja megmondani, hogy mikor szeretne hazajönni, ha álmos, ha anyabaja van (mondjuk nem anyás). Mondta a férjem, hogy addig ne engedjük el, amig ő maga nem tudja eldönteni, hogy akar e menni. Addig pedig jöjjenek a szüleim, akár itt is aludhatnak.
Egyébként még nem is tudják, hogy lesz baba. Csak kértem apukámtól 1-2 dolgot, ami ottmardt náluk pl. mellszivó, játszószőnyeg, körforgó, de azt mondta, ő nem tudja odaadni, beszéljek anyummal. Na, gondolom, hogy mi lesz ennek a vége..
A férjem anyukája már nagyon idős, apukája fekvőbeteg, igy egyáltalán nem számithatunk rájuk sem. Remélem ez a hölgy, akit megkeresek ma, elvállalja a dolgot.
Na, tényleg nem panaszkodni akartam, csak nem tudom mi lenne a jo.

Alexa nemsokára felkel. Én nem csináltam semmit, igaz nem feküdtem, de a gép előtt ültem. Babakocsikat nézegettem (már kinéztem egyet, de olyna drága), mert Alexáét eladjuk, ugyanis a mi mostani autónkba már nem fér be, ő meg 1 éve már nem használja. Meg gyerekágyat kerestem Alexának. Az ő ágyát kapja majd meg a baba, Alexa meg egy rendes ágyat kap. Elég nehéz menet lesz, mert nagyon szereti a kiságyát, igy már most el akarom kezdeni az átszoktatást.

Nálunk nagyon meleg van, még a kiskutyát is behoztam a konyhába, hogy hüsöljön egy kicsit.

Kép
Kép
nikolette2
 
 


Nikolette hallgass a férjedre, igaza van. Nem kell velük rosszban lenni, de akkor fürödjön a medencében egyedül és adja oda a szomszéd gyereknek a ruhát, ez legyen a legkevesebb.Ez nagyon gyerekes, emlékszem az oviban csináltuk, hogy aki velünk játszott az kapott a ropiból, aki nem az nem:)))))))
Ha látja, hogy kitartasz és kemény vagy, akkor változni fog a helyzet mert rádöbben, hogy ez az út nem járható.
Ezer köszönet, hogy felneveltek a szülők, de minden megváltozott és szívesen odaadnád, ha azt látnád, hogy veled működik és nem ellened. Sajnálom, hogy ilyen nehéz helyzetben vagy, mert senki nem szeret az anyukájával harcokat vívni és ez levesz.
Legyél nagyon kedves, de ne engedj és ne vedd fel a sértődéseit, egyszer csak megunja:)))

Kép

Kép
holle
 
 


Sziasztok,

Én is csatlakozom a csoporthoz és ha jól számoltam én vagyok a 3. elsőbabás...Nálunk nem tervezett volt, amikor a dokinál jártam és mondtam hogy hát várni akartunk igazából egy évet, akkor ijedten nézett rám és félve kérdezte de ugye megtartja? Mondtam hogy persze :DDD Sajnos mi nem nagyon tudtunk lesokkolni senkit szűk családban, mert nincs szűk családunk...1 nagypapi van (apósom), együtt is élünk...Ha minden igaz akkor az Uh szerint 7 hetes és 4 naposak vagyunk :D Nekem már volt szívhang (8-án), apa teljesen meghatódott...Az elején semmi tünetem nem volt, mensi időben apróbb görcsök, aztán az iszonyatos álmosság, most már a melleimet érzem, jó nehezek, de egyébként semmi.
Én Femibiont szedek+folsavat meg a bérestől a MG+B6ot, ez sokkal jobb mint a sima MagneB6, csak 1 szem kell belőle naponta :D
Én nagyon hadilábon állok ezzel az orvoskérdéssel, most a háziorvosom a nőgyógyászom, őt nagyon szeretem, de sajna csak magánban tud rendelni, még a jómúltkor készültem hozzá akkor kérdezetm mizu, és akkor mondta hogy az oeptől nem kapott státuszt vagy mi...Ez is szörnyű nem? Szerencsére a havi vizitet tudom állni EP-ral, 7 rugó....Viszont hogy van ez a szülés dolog? Kérhetem őt és akkor ő mond tarifát? Elvileg az Istvánban van, arról csak jót olvastam eddig nem is nagyon ismerem a helyeket, sőt :P. Meg ha itt az idő akkor bevonulok egy kórházba és kész? Szóval várok minden 5letet...

Vicus

Kép
vicababa
 
 


Vicababa: Üdv közöttünk és gratula a kis pocaklakóhoz! Én itt egyenlőre kakukktojás vagyok, még csak holnap csinálok tesztet. Én is a femibiont szedem. Te mennyiért veszed? Engem sztem nagyon megszívattak, a 800-t adták 5400-ért!Nem igazán értem,hogy lehet valaki háziorvos is meg magánban praktizáló nőgyógyász.Nekem ez furi. Vagy nem jól értelmezem? Egyébként orvosa válogatja,de azért a többség megmondja az árat.Szerintem kb 60 000-től akár 3-400 0 00 ft-ig kérhetnek. Szerintem az a legjobb, hogy ha beszélsz valakivel aki már nála szült és tőle tudod meg. Akkor el tudod dönteni, hogy megengedheted magadnak. Én 89 hónapja szültem,havonta 10 000-be fájt a szülés meg 100 000-be.Remélem szereztem holnapra még egy drukket a tesztelésemhez! :P [/b]
henó
 
 


:D :D :D 28.-án lesz 9 hónapja,nem tudtam eldönteni,hogy 8-at írjak vagy 9-et :D :D :D
henó
 
 


Nikolette: nagyon tündéri a kis csajod,annyira bájos az arca, mint egy igazi kis tündérke.
Sziszi: A lágyodból lesz olyan dögös csajszi,hogy lesz apának baja vele szentem. Az a hajszín nem semmi,festeni nem lehetne szebbet. Elhiheted, szakmabeli vok. :D
Na szal csajok levettem a mintákat :P
henó
 
 


Vicababa valóban üdv köztünk:) A pici jönni akart és kész:) Sajnálom, hogy ennyire szűk a családod, de ebben a felállásban nagypapi is aranyat ér:)
Henó én nagy drukkered leszek!!!:))
Ma hazajöttünk és csináltam is tesztet, hogy megvan-e aminek meg kell lennie és pillanatok alatt gyönyörűségesen látatta magát:)))))
Henó milyen teszttel fogod csinálni???

Kép

Kép
holle
 
 


Holle,jó azt a két csíkot látni mi? :D Igazából 2 tesztem van,az egyik bionexia comfort plus vizeletsugaras a másik gravi-hcg kazettás. Mindkettő 20-as érzékenységű úgyhogy nem tom. Szerinted? Szavazz :) Úgy remélem,hogy holnap hivatalosan is csatlakozhatom hozzátok! Na nem azért mintha el kellene keserednem ha mégsem mert ez végül is csak az első próbálkozós hónap volt. Viszont a tüneteim miatt alaposan beleéltem magam,meg aggódnék is, hogy mi van ha nem vagyok terhes mert rendesen fáj a petefészkem. De nem bírom én ezt a bizonytalanságot,hjajj nagyon nem szeretem! Te mikor is mész dokihoz?
henó
 
 


Vicababa üdv közöttünk :)
Gondolom a háziorvosod szakvizsgázott nőgyógyász is.
A szülés általában a magánrendelésen kért összeg tízszerese. Két éve én 6.000,- ért jártam és 60-at fizettem (volna). Nekem amikor eljött az "idő" bementünk a kórházba és kész, ez így megy :D
Azért az, h. 8-án már volt szívhang meglepett. Így szerintem idősebb vagy mint 6+6.

Holle még jó, h. két csík volt... :lol:

Henó ez tetszett "89 hónapja" csak lestem :lol: :lol: :lol:
Köszönjük a dicséreteket átadom a kis illetékesnek.
Jajj de kíváncsi vagyok milyen hírrel jössz holnap, szorítok!

Ha minden igaz jön a lehűlés! :D :D :D :D :D Nem tudom mostanában vártam-e így valamit!
sz.sziszi
 
 


Nagyon helyes mindkét kislány. :) Igazi kis angyalkák.
Vicababa üdvözlünk köztünk.
Niki: Adjatok a kutyusnak egy plüssállatot és akkor megnyugszik. Az én kutyusom is sírt és kivittünk neki egy macit és megnyugodott. :) Azóta mondjuk már 3 éves és bent alszik. :D Nagyon össze vagyunk nőve..
Még nem választottam dokit, csak azt tudom, hogy az Istvánba szeretnék szülni. Jövőhéten csütörtökön vagy pénteken megyek, remélem minden rendben van. A mostani nőgyógyászom az sztk-ban rendel és nem igazán szeretem, mert 20 éves koromig egy nőhöz jártam de ő nyugdíjba ment és azóta van ez a pali, de még csak egyszer vizsgált meg. (nála születtem egyébként, de valahogy ki van égve nem foglalkozik velem....)
Barátnőm azt javasolta, hogy szülésznőt válasszak mindenképpen mert ő foglalkozik többet az emberrel. Bár az orvos, meg ugye azt nézi, hogy nincs e baj... Szóval biztos találok valakit ott az Istvánban, mert rengeteg orvos van ott.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gabi85
 
 


Sziasztok!

Vicababa! Üdv itt köztünk!

Henó! Nagyon drukkolok! Aztán korán kelj és irj ám!!!! :)

Köszönöm mindenekinek a nyugtató szavakat. Igyekszem nem lelkizni annyit anyumékon.. Majd csak megnyugszanak.

Ma voltam a bébiszitterjelöltnél. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen öre?! :shock: Kiderült, hogy 65 éves. Pedig én 50nek néztem. :roll: Minegy. Azt mondta, néhány napon belül meggondolja és választ ad. remélem pozitiv választ, mert he nem, nem tudom mi lesz..

Kép
Kép
nikolette2
 
 


Köszönöm lányok a drukkokat! Persze,mindenképp megírom!
jó éjt!
henó
 
 


Sziasztok.

nem szeretnék alkalmatlankodni,de lehet hogy én is hozzátok fogok csapodni:D:D

mult honapban 16.án volt meg és szabályos a ciklusom.Hétfőn volt ehy csepp pecsételés azt hittem előbb megjön és azota sincs semmi.Csütörtöki tesztem még negativ volt..Bár csak novemberben szerettünk volna neki állni a baba projektnek de ha jön az sem baj..Persze el kell hogy mondjam már van 2 lányom.Az egyik 6 éves a kicsi meg másfél.Kisöcsire gyurnánk..
Szerintetek a hétfői dolog lehetett beágyazódás?és akkor onnan mikor mutat a teszt valamit?
Látjátok,mindegyj hány gyereketek van ugyan olyan bonyolult ujra meg ujra:D::d
Pusza:Niki

Kép

Kép
nikianya21
 
 


Na lányok akkor én hivatalosan is csatlakoznék :D :D :D Igaz nagyon haloványan de egyértelműen pozitívat teszteltem reggel!!!

Nikianyu:Igaz a legtöbb teszt beágyazódás utáni 3.napon mutat pozitívat. Én annyit tudok,hogy nekem juni 20-án volt ovulációm és vagy júli 4 vagy júli5-én fogant a babám. Tehát ma vagyok az ovuláció 13 vagy 14 napján és mégis nagyon halovány a 2. csíkom ma reggel. A beágyazódás 7-12 napig is eltarthat,tehát szerintem csinálj még egy tesztet,már ki kell,h mutassa! Hajrá a kis trónörökösnek!
henó
 
 


Henóóóóóóóóóóóóóó hivatalosan gratulálok köztünk:)))))))))))))))
Jaj naon szurkoltam esküszöm, nem is tudtam volna elképzelni, hogy ne sikerüljön, már beleéltelek a helyzetbe.És szívből kívánom,hogy egy angyal kislány jelezze jöttét Nálatok, aki elkényezteti 3 pasi szívét:)))))
Nikianya nálatok fordított a helyzet:)))) Én nem naon tok okos ötleteket mondani, mert még a magamét sem értettem, de azt olvastam, hogy a beágyazódást követheti pár csepp, vagy pecsételés.Mikor kellene megjönnie pontosan??Nekem nagyon fájt a hasam a beágyazódáskor, szó szerint fájt.
Gabi lehet amúgy az én orvosom is lepasszol, mivel én egy meddőségi szakorvoshoz jártam, aki nagyon kevés kismamát vállal a szüléssel, így sztem pénteken azt is megtudom, hogy lépnem kell-e doki ügyben.
Pénteken megyek, kicsit lassan telik majd ez a hét, mert már annyira szeretném tudni, hogy minden ok. Mi majd az azt követő héten mondjuk el a szülőknek úgy terveztük. Megyünk haza anyukámékhoz akkor, anyósomnak pedig szerkesztünk egy frappáns kis levelet és szépen megírjuk, de úgy, hogy a pici szólítja meg, hogy Mamica már nemsokára megérkezem, hogy szerethesselek, de addig is míg pici vok fordulj a szüleimhez további részletekért bizalommal:))))))
Valami jó vicces és meghatóra szeretném, ha sikerülne:))))
Nagyon várják már anyósom idős már és ő lesz az első unoka. Anyukám nem panaszkodhat, mert 3 van neki, akik angyalok, így ki tudja élni magát, de a múltkor kaptam egy felsőt, rámigazgatta, hogy milyen jól fog állni, mikor nő a pocakom:)))))Belémbeszélte lehet az unokát:)))))))))Édes nem??:)))
Olyan jó, hogy lehűlt a levegő, már annyira szenvedtem tőle.Ventillátorral alszom és beköltöztünk a nappaliba a földre, ahol most a csontjaim egyenként érzem:))))))))))De most már kapok levegőt.Lányok még jó, hogy mire nagy pocakunk lesz, addigra már nem lesz meleg, mert ez kegyetlen.
Most mindjárt ki is ülök a teraszra és élvezkedem a levegőn:)))

Kép

Kép
holle
 
 


Holle: Há ez olyan meghatóra sikerült, hogy el is sírtam magam. Talán kicsit érzékenyebb vagyok?Ugyan miért? :D Örülök, h velem örülsz. A férjemnek mondtam de azóta is alszik,csak annyit morgott,hogy majd megnézem a tesztet :D Nem fogta fel szerintem. :D Kiváncsi vok,hogy ha felébred emlékszik-e majd rá :D A beágyazódás nekem is határozottan fájt.
henó
 
 


Henó, de nagyon szuper! Én is drukkoltam ám!
Kiszámoltad már, hogy kb. mikor fog megszületni?

Éljen a hűvös!!! :D

Kép


Lilypie First Birthday tickers
zizi27
 
 


Zizi:köszönöm-köszönöm! Persze, hogy ki ár 2 hete legalább. :D Március 27! Te mikorra is vagy kiírva? Lehet össze is futunk Lintnernél! :D ja-ja már nagyon jó ez a hűvös!
henó
 
 


Henó!
Gratulaaaaaaaaaaaaaaa!!!Éljen éljen én most ébredtem és rögötn ide nyomultam a géphez lássam mi a helyzet! :lol:
Lányok milyen lehűlés van és hol???Itt Szegeden a kénköves pokol tornácán ülnénk ha nem lenne klímánk de nem sokára megyünk anyukámékhoz és ki kell dugnom az orromat!!!!
Nikianya!Üdv gyere csatlakozz minél hamarabb!!
Sziszi az olvasásra visszatérve érthető,hogy ilyen kisangyal mellett nincs időd én is Zsakikám 3 éves kora körül lett egy-egy órám olvasgatni de mire a kicsikéd annyi idős lesz addigra másik bébid pont akkora leszhogy megint csak nem tudsz olvasni :lol: Na ezt jól kifejtettem!
Nikolette!Én most olvastam el a Musso:Ott leszel?című könyvét új könyv meg be volt reklámozva de annyira nem ájultam el tőle!Az az igazság nagyon kényes ízlésem van könyv terén szinte mindent elolvasok ha a tartalma megtetszik de a végén nagyon kevés könyvről mondom na ez jó!Az abszolut agyon olvasott kedvencem Dallos Sándor:Aranyecset és Nap szerelmese kb 10-szer olvastam a másik kedvencem Gésa emlékirata nemrég olvastam a Boleyn örökséget na az is jó kis könyv!Én általában mikor Zsaki elalszik akkor olvasok meg fürdés közben van hogy úszóhártyáim nőnek :lol: meg hétvégén van több időm vasárnap mindig családi ebéd van drága anyum főz így szabadabb a nap!
Lányok nektek van hányingeretek??Én azzal akasztom ki magamat,hogy két napja nincs még émelygés se cicifeszülés van helyette.Lehet már nem is lesz hányinger???Normális ez???

KépKép

KépKép
zsaklin6
Szeged
 
 


Sziasztok!!
:DD
Köszike mindenkinek és gratula viszont! Henóó neked külön is!!
Nem tudom pontosan mennyiért vettem, asszem 6ezer körül fizettem a gyógyszertárban egy femi800ért, egy doboz folsav + Béres MGért...asszem 4ezer valamennyit mondtak rá.
Ha jól tudom a doktornő előbb volt nőgyógyász szakorvos, legalábbis ha jól emlékszem mikor a háziorvos lett akkor is a pecséten rajta volt...de nem értek hozzá :D hát ha a sok infót jól értelmeztem akkor elég lesz majd egy szülésznőt keriteni és marad az ügyeletes orvos? :D Hát az UH szerint 8án volt 6 hetes 2 napos..de a vonalzóm is mást számolt :D hallgattuk az uh-t az én szivverésemet és kivehető volt alatta egy másik gyorsabb is, azt mondták az a baba... Dehát ehhez sem értek :d szerintem majd úgyis korrigálják még az időpontokat.Eddig minden ismerősnél/barátnál így volt. Sőt a barinőmnek olyan időpontot mondtak amire mondta hogy az lehetetlen :D szóval ennyit a pontosságról. Itt a lakásban még mindig nagyon meleg van, de voltam lent a kutyával és annyira jó volt egy kis hűvös :D
Basszus annyira nem tudom mire számítsak és milyen lesz majd főleg Vele ha már kibújt...És annyira rossz hogy a szüleim nem érhették meg, főleg Anyu. :cry:
Mit gondoltok mikor érdemes elkezdeni gyűjtögetni a babaholmit? meg igazából azt se tudom mire lesz szükségem és mennyire. Hű ez ijesztő is egyben...valami ismeretlen, valami új....
Jujj bocsika, mostanában kissé érzelgős vagyok...
Szép napot, megyek betolom a csirkét.

Vicus

Kép
vicababa
 
 


Még valami eszembe jutott, 4 hét múlva kell mennem vizsgálatra elvileg akkor már betöltöm a 10. hetet. Eddig nem kaptam beutalót vérvételre meg ilyenek. ha megyek a dokihoz akkor kell neki adni gyorsan egyet meg időpontot a 12. heti uhra? és mijaza kombinált teszt? :D
Egyelőre ennyi.

Vicus

Kép
vicababa
 
 


Zsaklin itt Pesten fúja szél és van levegő:))))))Lehűlt!!!!:))
De Nyíregyházán is hatalmas zápor, jégeső van,ott is jó idő lett:)
Henó pasiknak nem szabad beadni alvás közben a nagy örömöt, hát nem tudtad????:D Ezek pasik,nem tudják lereagálni alvó állapotban, de kajálás közben:))) Talán ha a sörbehozatal közben adtad volna elő:))))))))))))
Én szerettem volna terített vacsi mellett elmondani úgy, hogy kisbabaciő dekorral lett volna terítve-úgy bejelenteni.Persze, hogy jöttek hozzánk, nem sikerült a terv. Maradt a snassz bejelentés:)))
De majd a szülőknek remélem meghittre sikerül a meglepetés.
Képzeljétek éjjel arra keltem fel álmomból, hogy nagyon fáj a hasam:( Ez normális????De azóta semmi. Csinálja a helyet a kicsi??:))))
Vicababa sajnálom, hogy nincsenek szüleid :cry:
Kiérződött a fájdalom a soraid között és elszorult a szívem érted :oops:
Baleset történt, hogy ilyen hamar el kellett vesztened a szeretteid????Testvéred sincs????A babaruhával sztem még ráérsz picit, pláne, hogy nem tudni a pici nemét:)Olyan kínálat van, hogy hamar be lehet mindent szerezni, vagy ha elmégy egy kilósba olyan édes kisbabacuccokat tudsz venni,hogy hihetetlen.Én kaptam elég sokat a testvéreméktől, de már alig várom, hogy lassan elkezdjem venni a kis dolgokat. Babakocsit láttam jót a tesz-veszen vacsi újat.Néztétek már??Mózes, autósülés, sportülés-minden és ha nem is olcsó, mert 80000,- Ft plusz az autósülés, de masszívnak néz ki, mutatós-vidám és 2 gyermeket is kiszolgálhat.Kocsiba pedig jól összecsukható.Nézzétek meg!!!
Ami segíthet hamar, az a szoptatós "kígyó", ami nagy pocakkal segít majd nekünk a kényelmes alvásban.Felfogja a súlyt:))))
DE ha meglátunk egy tündéri vmit, akkor biztos nem lehet otthagyni, kiabálni fog utánunk: vigyél haza!!!:))))

Kép

Kép
holle
 
 


Sziasztok!

Heno!!! NAgyon nagy GRATULA!!!! Drukkoltam ám nagyon!!!!

Nikianyu! Üdv itt (mint névrokon is) :)

Vicababa! A beutalókat vérvételre nálunk a védőnő adja. Kaptál már papirt, hogy mehetsz a védőnöhöz kiskönyvet csináltatni? A neten sok kis listát találsz, hogy miből mennyi kellene egy ujszülöttnrek, de ha gondolod be is linkelhetem neked!
Képzeljétek! Én ugy tudtam, hogy csak akkor küldenek a védőnőhöz, amikor már van szivhang, de a dokim most pénteken adott papirt, hogy mehetek. Kérdeztem is, hogy miért, de azt mondta, hogy biztos minden oké.. :roll:
A barátnőm meg ugy elkeserit néha... Mondtam neki nagy örömmel, hogy mehetek a védőnőhöz, erre elkeseritett, hogy ne menjek még, még bármi lehet, meg ilyenek..
Megjöttek a cicák is (4db) hozzánk, igy már teljes a család :) Tudom, hogy nem nagyon kellene most macskázni, de olyan kis cukik, és muszáj volt őket megmenteni. Már meg is nyakörveztem őket, holnap meg mennek az állatorvoshoz. Most édesen szunditanak a kiskutyával.

Én szerettem nyáron terhes lenni. Alig kellett terhresruhát vennem. (augusztusban szültem). Mikor megszületett Alexa utána is elég volt rá egy kis kevés ruci. HA én irányithattam volna, most is nyára terveztem volna a szülést. Félek kicsit a márciustól, remélem nem lesz hó még, mint idén.

Nekem is csak akkor lenne időm olvasni, ha Alexa alszik, de akkor meg ott a tanulás. Igy elég lassan haladok 1-1 könyvvel. A gésás könyveket én is nagyon szeretem, olvastam is. Suliból még van 3 év utána remélem több időm lesz magamra. Most vizsgaidőszakban ugy néz ki a napom, hogy 2kor kelek minden hajlnalba, és reggel 8ig tanulok, ameddig Alexa fel nem kel. Utána kezdődik a nap. Fözés, mosás, takaritás, de ezt ismeritek. Már megbántam hogy elkezdtem az egyetemet, de féluton vagyok, már nem adom fel!

Apának ma mehetnéke volt valahova nagyon (ez ritka pillanat), mondtam neki, hogy menjünk moziba, de nem találtunk semmi érdekeset.

Kép
Kép
nikolette2
 
 


Köszönöm Holle, igen ezen még nem tettem magam túl, pedig idestova 4 éve hogy anyum elment, de a mai napig nem tudok sírás nélkül beszélni róla... Immunbetegsége volt, és az orvosa egy pénzéhes állat nem foglalkozott vele kellőképpen. De ez egy hosszú történet és fájdalmas, lényeg az hogy csalódtam nagyon nagyot az egészségügyben. Később kiderült hogy ez a szemétláda tette tönkre az egyik barátnőm életét is...de ha jók az információim és nagyon remélem hogy így van és ugye a Jóisten nem ver bottal, akkor megszűnt az osztályuk (pont az Istvánban.) Apu is betegeskedett de nem gondoltuk volna hogy nagyon nagy a baj, meghát tudjátok gondolom milyen a hákli főleg egy idősebb pasinál. Teljesen elmeszesedtek a nyaki csigolyái és baleset érte otthon (miért ne pont akkor amikor mi elutaztunk hétvégére pihenni :cry: ) De a drága orvosok ott sem voltak a helyzet magaslatán, pedig ez a baleseti intézet volt... Lényeg a lényeg hogy tisztelet a kivételnek persze, de elvesztettem a hitemet az orvosokban, nagyon sok közeli rossz élmény ért, olyanok hogy ha ismeretlen meséli azt mondom nem igaz, ilyen nem lehet itt ebben az országban.
Sajnos késői gyerek voltam, nem volt egyszerű a szüleimnek sem, és már nem lett kistesóm..:s
De beszéljünk vidámabb témákról.
Nézzétek meg a babaoutletet (babyoutlet.hu) ott 67 ezerért láttam ilyen kocsit...Elvileg mi azt kapunk az egyik barátunktól, dehát majd meglátjuk :DD De már most kész anyagi csőd ha belegondolok :P

Vicus

Kép
vicababa
 
 


Hát igazából azt mondta hogy mehetek, kaptam valami papírt. Egyelőre még várni akartam vele, tudjátok a 12. hétig mennyire bizonytalan minden...de lehet a jövő héten megkeresem..a gondom csak az hogy a 18. kerületbe vagyok bejelentve de a 7.ben lakom, de csak ki lehet bulizni hogy ide jöhessek, nem?:D na gyorsan utána is nézek mikor vannak.
A csirke persze még a hűtőben van... :S

Vicus

Kép
vicababa
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?