Új privát üzeneted érkezett!

dr. Nono
Az én férjem mindig ilyen volt, de most aztán egy lépést se tehetek nélküle, nem is kérdés, hogy a vizsgálatokon mindig ott van bennt.
még titeket is végigkérdez miket írtatok.

Spumilla
én most éjjel a sok pisilni rohangálásnál tapasztaltam mindig törlésnél ilyen rózsaszínű nyákot. Reggel fel is hívtam az itteni dokit és rögtön behívott és előjáróban csak annyit mondott valószínüleg pár nap pihenésre bennt fog a kórházba, ne is alkudozzak. Nem túlzás ez egy kicsit? A fiaimmal ilyen nem volt.

A pacemacerről így késöbb, mert mennem kell csak gondoltam gyorsan jelzem, hogy pár napig lehet nem tudok majd írni nektek.
Amint tudok majd jelentkezem és megírom mi volt.

Mindenki vigyázzon magára!
nlzs
 
 


Nyufó8
Míg irtam látom te is írtál, pár mondat még neked is aztán megyek.
Nekem a fiaimnál nem volt féltékenység, mindig megpróbáltam bevonni a nagyobbikat a kicsi ápolásába, azt mondogattam neki ő a nagy bátty és segítsen nekem pelenkázni pl.: adja oda a púdert, a krémet stb., tanítania kell a kis tesót, mert ő már okos nagyfiú és ettől Ő nagyon büszke volt magára, nagyon aranyos volt, mondokákat mondott neki, vigyázott rá és soha nem féltékenykedett. Persze én is megpróbálta nem elájulni a kicsitől elötte, hogy ne érezze azt, hogy attól hogy kicsi, még nem másabb Ő attól hogy nagy.
Na mennem kell már, vár a doki.
Lehet, hogy kikapok most nem hívtam fel a férjem a melóban, mert biztos rohanna, hogy jön velem, majd hívom ha megvizsgált a doki
nlzs
 
 


Sziasztok!

Gratulálok mindenkinek a tesztekhez és remélem probléma mentes terhesség vár mindenkire.

Nagyon de nagyon halkan csatlakoznék hozzátok, igazából még nem is akartam írni mert csak csütörtökön megyek dokihoz első UH-ra. Csak lenne egy kérdésem, van akinek keményedik és feszül a pocija már most?

Nekem van egy 20 hónapos kisfiam és vele nem volt ilyen, tudom minden terhesség más de azért kíváncsi vagyok. Tavaly novemberben hét hetesen elvesztettünk már egy kisbabát. Most pozitívan állok hozzá, úgy hiszem nem lesz semmi gond, de azért belül aggódik az ember.

Kalkulátor szerint 5+4 vagyok.

KépKép

KépKép
msi22
 
 

 
 

Sziasztok!
Fürtöcske, itt vagy még velünk? Ha ilyen gyenge csík mellett nem reggel csinálod, mutathat neg eredményt attól, ott a baba!
Mért kéne max a 20 hétig abbahagyni a szoptatást??????? Dehogy kell én szeretnék végig, sőtt aztán tandem szopizni is :)

Nzsl, remélem minden rendben lesz!! És tényleg pihenj!! A rózsaszín nem annyira jó, az élénk piros nagyon nem jo.

Msi22: gratulálunk neked is! :) Én nem érzek ilyet.

Mindenkinek mondom: koraterhességi tünetek nagyon jól kezelhetők homeopátiás szerrel. Ismeritek a homeopátiát? Én szedek 3 fajta szert és így tök jól vagyok. Kipróbáltam, h mi van, ha nem veszem be és olyankor nagyon rosszul vagyok: erős hányinger, szédülés, fáradtság. Így meg jó, és tudok lenni Zsombival, tudom vinni Dávidot oviba, amit nem tudnék, ha nem szedném.

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


Nyufó8 és akkor nálatok hogyan szűrik ki a méhen kívüli terhességet, ha nem csinálnak koraterhesen UH-ot?

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


nekem szokott már most is keményedni a pici meg feszül,olyan mintha fel lennék puffadva,pedig alig eszek,nem kivánok semmit. Kép

mai teszt

már olyan szép erős,jóval erősebb mint az előző :)

délután megkapom a ladeevitet hála az égnek :)

KépKép
bettike83
 
 


Nlzs szorítok neked és jelentkezz amint kiengedtek!!! Amit írtál a nagyobb gyerkőc, új baba, elég logikusan hangzik, én is valami ilyesmire gondoltam hogy ha bevonom a nagyobbat akkor talán az jobb. De meg is erősítettél, hogy a gyakorlatban ez be is válik, ezt az utat fogom megpróbálni majd, amit te is írtál.

Fürtöske teszteltél ma?

Msi22 üdv köztünk. Nekem tök kemény a hasam, a párom is már megnyomkodta. Az előző terhességnél nem volt ilyen. Sőt, már most kellemetlen a farmerom hordása, mert mindig fáj utána a hasam, már most lazábba kell váltanom :oops:

Lilatündér sehogy. Itt más az eü politika. Itt nem csinálnak több millió vizsgálatot azért a "párért" akinek esetleg gondja van. Ez minden területére igaz az eü-nek. Így sok pénzt spórolnak meg. Ha vannak problémáid, görcsölés, stb. akkor rögtön megvizsgálnak, de amíg jól vagy, addig várd ki a 12-14 hét közötti ultrahangot. Az elsőnél pont ezen voltam a legjobban betojva, mi van ha rossz helyre ágyazódott be, stb. Most már kicsit lazább vagyok, bizom benne hogy most se lesz gond. De először nagyon idegtépő volt a várakozás.

Bettike szép a csíkod :D

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


nizs: hogy túlzás-e, hogy benntart a dokit, az majd később fog kiderülni. a pihenés fontos. Gyerekek mellett nem tudom hogy lehet kivitelezni.

msi nagoyn halkan gratula és üdv köztünk! nekem nem kemény a poci, de jól esik a lazagatya :)

lilatündér: kiváncsi vagyok a homeo és alternativ szokásaidra, én is erre törekszem, ez a babvárós téma még új, jól jönne egy tapasztalt asszonytanács :)

bettike
ez egyre jobb!

nyufó: igen, abbamaradt teljesen.

Kép
spumilla
 
 


Spumilla, köszi :) Én Zsombival kaptam rá a homeopátiára, most a sepia 9ch-t, (hányingerre) coccolus 9ch (szédülés és hényingerre)és china 9cht (puffadásra) szedem és tök jók. Tanácsadót is kérdeztem, de neten is ki lehet keresni a neked megfelelöt, itt:
http://homeopatia.info.hu/index.php?lan ... ory_id=151

És csupa alternatív vagyok, mert nem babakocsizunk, hanem kendőben hordozok születéstől fogva, igény szerint szoptatok addig amíg Zsombi szeretné (Dávid 4 éves korában hagyta abba), és nálunk nincs rácsos babaágy, hanem együtt alszunk. Csupa olyan dolgok, amin sokan elszörnyűlködnek, de szerencsére találtam azért olyan fórumot, embereket, akik ilyenek, mint én :P És nekünk ez mind nagyon jó és szeretjük, és már nem változom. Kicsit aggódom, hogy a hordozást meddig birom majd, mert végig biztos nem, de amíg csak lehet csináljuk, mert nagyon jó és nem tudom elképzelni magunkat nélküle. Ha érdekel teszek be linket a sok-sok pozitív hatásáról, meg az alapjairól.


Fürtöske jelentkezz!!!!!!!!!!!!

Itt lehet színesen írni, tök jóóó :D

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


Nyufó, akkor tényleg nehéz lehet kivárni az első UH-ot :o De bízz a megérzéseidben! :P

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


szépen erősödött még az előzőhöz képest is jóval erősebb.sztem 2 nap múlva már tiszta sötét lesz :)

holnap meg bemegyek a dokihoz és kikérem a véleményét,gonsolom elküld laborba meg lehet menéznek uhval

én meddőségre jártam több mint 2 év sikertelen probálkozán után.és most ehhez a dokihoz megyek vissza,nehogy progipotlás keljen mert ha kell akkor minél előbb.

KépKép
bettike83
 
 


Megjöttem a dokitól: nálam semmi sem egyszerű, a doki megvizsgált és talált a hüvelyemen egy nagyobb babnyi polipot, azt mondta megnézi ultrahangon is nem lóg-e ki valami a petezsákból, nem indult-e el egy vetélés. Az UH 2.3 mm petezsákban CRL: 5mm egy embriót látott teljesen rendben, csak sajna ez a polip a teljes tehesség alatt a vetélés kozkázatával jár akár a 16.,20. héten is. Azt monta később ezt meg szokták próbálni lecsavarni, de sajnos nagy eélye van ilyenkor a vetélésnek. 2 hét múlvára hívott vissza és azt mondta ha nagyot nő ez a polip akkor megpróbálják levenni, addig is feküdnöm kell, nem fontos befeküdnöm a kórházba, mert ott is csak fektetnének, ha otthon is szigoruan betertom úgy hazajöhetek.
Nagyon meg vagyok íjedve, nem szeretném elveszíteni a babát, már szívhangja is van, haragszom magamra mért vagyok ilyen problémás én veszélyesztetem a kicsimet, nagyon rossz érzés.
Szerintetek szó szerint feküdni kell, vagy nyugiba ülés is jó, még nem volta így?
Hallott már valamelyiktek ilyem polipról, ha igen mi történt vele?

Nyufó8
azt mondta a doki most vagyok betöltött 6 hetes.
Akkor most már a 7.-ik héten vagyok vagy hogy kell ezt érteni?
A baba most melyik hét fejlődésén megy keresztűl?
csak mert veled vagyunk egyforma 28.ai utolsó mensessel ugye?
nlzs
 
 


Egyébként bocsi a depiért, ne ragadjon rátok!!!!

ÜDV. minden újonnan csatlakozónak!

Ja, azt mondta a doki az nem jelent semmit,hogy eddig nincs émelygés, semmi rosszullét, MÉG JÖHET!
Nehogymáááá elbízzuk magunkat, már aki sorstárs rájuk gondolok,
rosszullevők fel a fejjel még lehet, hogy csatlakozunk!!!
nlzs
 
 


nlzs: óh, szegénykém (ölelgetős szmájli) Ne haragudj magadra, nem direkt csinálod. Szerintem a fekvés helyett nem jó az egyhelyben ülés. Amennyit tudsz, vizszintesben legyél.
És igen, még jöhet a 6-7hét környékén erősődhetnek a tünetek, 8. héten a legerősebb. Én is félek, h lesz még rosszabb... :?
Mi is egyidősek lehetünk, nekem márc 29-én volt ut.mensi.

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


nlzs, az ules is biztos jo, de azert probalj meg fekudni, gondolom, ugy nehezedik a legkevesebb suly a mehre, vagy ilyesmi. Tudom, konnyu azt mondani, de fel a fejjel! Most mast nem tudsz tenni, csak pihenni, varni - es bizni abban, hogy nem lesz semmi gond.

Azt nem ertem, 2.3mm-es petezsakban hogy lehet 5 mm-es CRL-u embrio? Igy ossze van kucorodva, vagy hogy?

Lilatunder, mindenkinek megvannak a maga szokasai.
Az en ket lanyom is sokaig aludt mellettem. Kaptam hideget-meleget, de nem erdekelt. A kisebbik orankent szopizott, es egy-egy alkalmat kb 2 perc alatt le is tudott. Amig nem dolgoztam, alltam rendelkezesere, aztan egy eves volt, mikor visszamentem - o meg bolcsibe. Akkor reggel-este meg vagy 2 honapig kapott cicit, majd leszoktattam, mert nem birtam energiaval.
Velemenyem szerint mindenkinek meg kell talalnia az o es a csaladja szamara legoptimalisabb megoldast, es letojni, ki mit mond :).
(A mi szines csaladunk is kap majd gondolom szep kis beszolasokat, ha hazamegyunk, de engem nem erdekel. Boldogok vagyunk mind a negyen, es leszunk mind az 5-en, ha itt lesz a baba.)
Vendég
 


Trompipi
De figyelmes vagy, elírtam: 23 mm.

Azt olvasom a neten ezt szokták ecseteléssel is kezelni, de nekem ezt a doki nem mondta, (lehet, hogy már túl nagy és ezzel már nem lehet kezelni?) nem tudom felhívjam-e telefonon megkérdezni róla, vagy zaklatásnak veszi-e.
Ti mit tennétek?
nlzs
 
 


----
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára szonce82 2012.03.29 15:49-kor.
szonce82
 
 


Sziasztok!

Nlzs :? hú, nagyon szorítok, hogy rendben legyen minden!Pihenj amennyit csak tudsz!!!!És miért okolod magadat?

Hát Lányok nekem sajna nincs jó hírem :? amit ma reggel teszteltem, az olyan negítiv, hogy negatívabb nem is lehetne.
Na most hogy lehet ez?Egyébként gyógyszertáras x-epil volt, ez már szivatott meg engem :evil:
A tegnapelőtti rózsaszin kupakos meg még mindig szép :shock:
Na ezt fejtse meg nekem valéaki!
Az is lehet, hogy majd a mostani pirim erősebb lesz :roll:
Szerintem elképzelhető, hogy a szopi nem engedi megtartani a babát :roll:
Kár hogy nem jó a fényképezőm, feltenném kielemezni mind a 3-at.

Majd még benézek lehet, aranyos csapat gyűlt itt össze :)
Sajna a szivem sajog most, de az eszem azt mondja, jobb így, túl pici még Marci is, párom is most talált munkát, ami nem itt van a közelben.(lehet, csak nyugtatom magamat :P )
Puszi Mindenkinek!Figyellek benneteket! :wink:
Vendég
 


Köszi mindenkinek a bíztatást!
Szonce82
Igen úgy mondta két hét múlva megnézi mennyit nőt és lehet,hogy megpróbálja levenni, de eközben vagy ezután elkezdhetek vérezni és elvetélhetek. Ijesztő, azt nem értem akkor miért nem veszi le most, miért vár míg nagyobb lesz? sajna ezek a kérdések már csak itthon jutottak eszembe, ott annyira meg voltam döbbenve, lefagytam.
nlzs
 
 


nlzs

annyira sajnálom,de csak nem lesz belőlle baj,de azért annak örülök h a picivel minden oké :)
probálj sokat pihizni,vigyázz magadra.


lányok az normális h nekem nem kell állandóan pisilni szaladgálni?

persze megyek én de csak azrét mert rengeteget iszok napok óta.

ti nem vettétek észre a nagyobb folyadékszükségletet?

KépKép
bettike83
 
 


Viszlát Fürtöske!
Minden jót!, még van időtök!
nlzs
 
 


Fürtöske: ha másik fajta teszt volt, akkor lehet, hogy már nem vagy terhes :cry: Sajnálom (ölelgetős szmájli)

Nlzs: hívd fel persze, ha úgy nyugodtabb leszel, az idegeskedés se jó.

Trompipi, igen mindenkinek megvannak a szokásai, de ezek amiket én szokok, nem olyan általánosak. És igazad van, tényleg nem kell figyelembe venni, mások mit mondanak. Csak, mikor már a 10ik ember szólít meg, hogy kap e levegőt a baba rajtam meg hogy tűri, meg, szegény hogy be van oda szorítva, akkor azé már nehéz türelmesnek lernni, meg nem foglalkozni. De örülnék, ha békén hagynának. És örülök, hogy te is együttalvós anyuka vagy :wink:

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


fürtöske

nem gondoltam volna h igy jársz én bizakodtam h csak rosz az a teszt :cry:

KépKép
bettike83
 
 


Fürtöske, jut eszembe, a szopi nem akadályozza a beágyazódást és nemmiatta, ha mégsem .... Érted?
De a tesztelésed nem értem, akkor most mikor milyen teszt mit jelzett? És ha most egy olyt szereznél, ami mensi előtt is kimutatja? Mondjuk a lily féle, vagy nem tudom... hm?

Bettike, nekem is többet kell innom.

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


fürtöske: én ismerem azt a tesztet sztem nem rossz. Sajnálom ha így van és nem maradt meg, lehet h valóbana szopi de lehet h más sőt az is lehet h csoda történt és neked is megvan csak rejtőzködik.

lilatündér: szuper h tiszta alter vagy. Sztem ezek nem alternatív dolgok csak normálisak. Mi is együtt aludtunk amíg picik voltak, sőt a nagylányom mióta kórházban volt tavaly nem mászik ki az ágyunkból. Fél egyedül. Pedig ennek már egy éve és mégsem hajlandó egyedül aludni. A fiam alszik így azért nincs tömegnyomor szerencsére. Én szeretem a babakocsit nagyon, azonkívűl h mániám mert olyan szépek nekünk bevált. A lányomnál még nem tudtam ezekről a kendőkről de a fiam nem tűrte, bár csak kölcsön kendőm volt de annyira visított ha beletettem h neki is maradt a szekér. Most viszont h téli lesz jó lenne venni egy kendőt nade h mit...anyám, olyan sokféle van és első nekifutásra nem is nagyon akarok 30ezerért venni mert ha nem jön be az sok érte. tetszenek a mei tai ok amik a liliputi oldalon vannak de azt lehet icipiciknél is használni? Neked milyened van? És bevállt? És van ötleted milyet kéne venni egy alapvetően tök kezdőnek? Nem akarok használtat venni viszont.

fáj a fejem...szörnyű.

nlzs: a fekvés az fekvés sztem az ücsörgés nem jó helyette. Lehet h azért nem vette le most mert 2 hét múlva még erősebben kapaszkodik a baba majd v mert a terhsségi hormonok hozhatnak változást, pl a méhnyakrákot fel szokták gyorsítani de lehet h a polipnál meg majd visszamegy és nem lesz nagyobb csak összemegy. Nem vok orvos nem értek hozzá csak gondolkodom h miér tnem most akarta.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Kids Birthday tickersLilypie Kids Birthday tickers
dr_nono
 
 


Trompipi, mért színes a család? Mért szólnának?

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


dr non és mennyi idős a lányod? Mért volt kórházban? Szegényke, hogy megviselhette :o
Persze, h tudok ajánlani kendőt: a nandu jó és olcsó és télire is jó, mert meleg. Viszont a nandu használati utasítás hülyeség, majd ha ott tartunk, küldök át videót, hogy kell helyesen megkötni (mert ugye tudod, csak akkor kényelmes anyának, babának, ha JÓL van megkötve). De előlhordozást videoról simán meg lehet tanulni :)
Én vettem egy drága kendőt, de hát mi használjuk is és sztem nagyon megérte, gyönyörű és kényelmes is.

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


Lilatunder: en es a ket lanyom feherek vagyunk, a ferjem nagyon fekete (nigeriai), a babank ebbol kovetkezoen cappuccino baba lesz :). Igy ertettem a szineset :).
Egyebkent jot nevettem, mikor a mult heten dokinal voltunk. Jott egy anyuka, rajta egy kendo, benne nagyon pici baba, elotte babakocsi, kicsit nagyobb baba. A ferjem nezi, aztan megkerdezi tolem: mi van abban a kendoben, egy baba?
Es megmondom oszinten, meglepodtem. Hiszen az anyukak elvileg naluk is kendoben hordtak a babakat, igaz, nem elol, hanem a hatukon. Ugy latszik, ott is inkabb a babakocsi divik mar.

Valaki kerdezte a folyadekszuksegletet, en eszrevettem, hogy megnott. Altalaban nagyon keveset szoktam inni, most meg ejszakara is viszek be kis uvegben vizet. Es mondhatom, hogy a vizen es a mentas zold tean kivul semmi nem esik jol.

Nlzs, lehet, azert nem akart a doki hozzanyulni, mert tul pici meg. Ha jol tudom, ilyenkor napi 1 mm-t no a petezsak, szoval 2 het mulva mar esetleg jobban hozzafer. Nem tudom, csak tipp.
Egyebkent szerintem felhivhatod a dokit. Sot, esetleg elmehetsz egy masikhoz is, ilyenkor jo kikerni mas velemenyet is.

Furtoske, nem ismerem az x-epil tesztet (nekem errol a gyanta jut csak az eszembe :)), de miert nem veszel egy digitalisat?
Az nagyon erzekeny. Ha van HCG a vizeletedben, akkor az meg akkor is kimutathato par napig, ha valami rossz tortenik, szoval ezert fura, hogy most sehol semmi. A HCG nem nullazodik le egyik naprol a masikra. Mondjuk elkezd csokkenni, de akkor ezek szerint annyira alacsony lett volna a + tesztnel, hogy most a lecsokkent mennyiseget az x-epil mar nem is erzekeli? Nem tudom.

Lanyok, en hol fazom, de mint a kutya, hol meg hohullam jon ram.
Vendég
 


trompipi de gyönyööööörűűűű babád lesz akkor :wink: Nekem nagyon bejönnek az ilyen babák :D

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


Húú, de aktív vagyok ma itt :lol: Holnap már nem igen, dolgom lesz, szerdán megyek szoptatós csoportba, egyből felteszem a felmerült várandós-szoptatás kérdéseim. Van még vki, aki szoptat? Írta vki, de bocsi, bocsi, nem emlékszem ki.... :oops:

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


nekem is van hőhullámom :)

KépKép
bettike83
 
 


Nyufó!

És te rákérdeztél a dokinál hogy normális-e a keményedés? Én most önszorgalomból elkezdtem a magne b6-ot 3*2 szedni, nem érem el a dokimat.....wow nem akartam a vetélés után para mami lenni de úgy tűnik az leszek:(

KépKép

KépKép
msi22
 
 


Furtoske,
egyik baratnom azt mondja, otthon a Cupido a nagyon erzekeny es majdnem mindenhol kaphato teszt. Esetleg azzal probald meg!
Vendég
 


Tájékoztatás képpen írom, mg ügyben: a magnerot tablettában 3-4szer annyi mg van, mint a mgb6-ban. Vagyis, ha 3X2 szedsz, magnerotból elég a 2. Olcsóbb és egyszerűbb megoldás. Én nem győztem a mgb6-ot venni, olyan sok kellett belőle, mert olyan kevés mg van benne, így a gyógyszertárban kérdeztem, van e más. Ezt mondták, azóta is ezt szedem, meg b-komplex vitamint, mert a sima b6-ban tejcukorvan én meg érzékeny vagyok rá.

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


Jut eszembe, ma olvastam vhol, hogy a várandósság 6. hetétől lehetnek keményedések. Főleg többedik babánál. Ha ez megnyugtat...

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


Az en dokim azt mondta, minek szedek magneziumot, azt a terhesseg vegen kell... ugy latszik, mindenhol masok a szokasok.
Mivel ugyis ment a hasam a Mg tablettatol, abbahagytam, de fogok szedni masik fajtat.
Vendég
 


Itt olvastam:
http://www.lll.hu/szoptatas_varandosan

ezt:
A Braxton-Hicks összehúzódások vagy a méh izomzatát felkészítő összehúzódások a várandósság hatodik hetétől kezdődően jelen vannak. Különösen a második vagy azt követő várandósságok esetén lehet nehéz megkülönböztetni a Braxton-Hicks típusú összehúzódásokat a vajúdás megindulásától. A szoptatás előidézhet Braxton-Hicks típusú összehúzódásokat. Ha az összehúzódások megszűnnek amikor az anya abbahagyja a szoptatást, felteszi a lábait, és iszik pár pohár vizet (a dehidráció hozzájárulhat a szülés korai megindulásához), akkor ez nem vajúdás volt. A Braxton-Hicks összehúzódások meglepően erősek és gyakoriak lehetnek, és éppen ezért nehéz lehet néha megmondani, hogy a „valódi” vajúdás mikor kezdődik.

Szóval a szoptatással kapcsolatban olvastam, de szak-oldalról!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára lilatündér 2010.05.10 15:40-kor.

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


Az igaz, most én is a szopi miatt szedek mg-ot, de keményedésre szokták korábban is. Ám a homeós mg még könnyebben felszívódik...

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


lilatündér: köszi ez link egy aranybánya! :) (a homeós)
A hordozókendő is tetszik, bár azért sztem lesz babakocsink is, hogy a nagyi is tudjon vele játszótérre menni :)

nizs: szerintem visszahúzódhat. babavárásnál ezek a dolgok csodálatos módon fel tudnak szívódni. ebben bízzunk.
ha bármi kérdésed van, hívd a dokid, ő azért van! nem érdekes hogy minek veszi.

fürtöske: nem értem ezeket a teszteket. vegyél vmi tutit és reggel uccu-neki.

Kép
spumilla
 
 


Nlzs ne hogy magadra haragudj! Ezekről a dolgokról nem tehetsz egyáltalán. Pihenj amennyit csak bírsz!!! Nekem a tesztem április 28-i, nem az utolsó mensi első napja. Te pár nappal előrébb jársz mint én. A hetek úgy vannak, hogy ugye az elmarad mensid első napja a 0, másnap 0+1 stb., és a 0+7 nap = 1 hét és onnan újra 1+1 stb. Tehát akkor te betöltötted a 6 hetet és kezded a hetediket, de amíg nem telik el a hét ugye, addig nem vagy betöltött 7. Jól írtam lányok? :oops:

Fürtöske furcsa nagyon tényleg hogy lett pozitív és negatív teszt is. De nem jött még meg? Mert addig azért még van remény..

Bettike az elsőnél egyáltalán nem jártam wc-re most pedig igen! Úgyhogy biztos hogy nem jelent rosszat ha nem kell rohangálnod, inkább örülj neki :wink: Én is többet iszom mint szoktam, már pár napja bekerült a hálóba is egy üveg ásványvíz.

Msi22 hehe, itt nincs doki, csak ha baj van. 24-én megyek a midwife-hoz, de csak adat felévetel lesz, lehet hogy labor, vér, vizeletre beutal a kórházba, aztán az ultrahang meg majd júni végén. Szóval amíg nincs konkrét nagy bajom addig nem is megyek sehova, mert nem egyszerű orvoshoz bejutni. De ma pl. egész nap nem görcsölt és keményedett, úgyhogy lehet hogy túl is vagyok rajta.

Trompipi a hormonok dolgoznak :lol: én alapban borzasztó fázós vagyok, még nyáron is térdig érő vastag zokniban alszom, de az előző terhességnél és most is sokszor melegem van, még a pozitív teszt előtt 2-3 nappal már lekerült a zokni a lábamról éjszaka (ebből is gyanítottam a terhességet) :D .

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Köszönöm Lányok, aranyosak vagytok!Nagyon jólesik a biztatás.
A cupido tesztet hol lehet venni?
Én sajna mindig a legolcsóbbat veszem.
(viszont a drágább ki is mutatta :D )
Ha szerdáig nem jön meg, akkor veszek csak újat.
Egyébként a mellem majdnem szétdurran :? Mintha tele lenne tejjel, de Marci pedig kiszopizta :roll:
Fáj a derekam is, a hasam is körkörösen.
Vendég
 


Sziasztok! Voltam este dokinál. A mi kis maszatkánk 5mm és dobog a szive! Kicsit arrébb tőle van egy nagyon pici hematóma ami a doki szerint nem veszélyes, majd felszívódik csak pihiznem kell! A pihit majd egyeztetem a 3 éves fiammal! Holnap végig olvasom az elmult napok esemányeit mert nagyon le vagyok maradva. Azt sem tudom ki kicsoda, ezért bocs!
lk
 
 


lk

annyira örülök nektek :) :) pici dobogó szivecske van,ez annyira jó :)

KépKép
bettike83
 
 


Lk Nagyon örülök!!!! Nem is értem múlt hét közepén hogy mondhattak neked ilyet hogy be kell fejezni a terhsséget, stb... De jó, kis csoda, csak ő győzött :lol:

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Sziasztok!


Lilatündér!

Köszönöm a magnéziumost infót, meg fogom nézni mert a magne b6 igen húzós ha napi 6 szem elmegy:( Hm én is arra gondolok hogy ezek a méhösszehúzodások ugye mindenkinél vannak, hogy azért érezhetem jobban mert második baba, mert nem értettem hogy lehet hogy keményedést húzódást érzek de ha megtapintom a hasam az nem kemény...mellesleg a dokit is felhívtam és mondta szedjek magnéziumot és pihenjek ( 20 hós duracelnyuszi mellet mondjuk nem tudom hogy hozom össze) előfordul koraterheségkor is keményedés, amíg nem görcsölök és vérzek béke van..(hát ettől nem lettem azért sokkal nyugodtabb:S)

lk!

Nagyon örülök neki hogy ott van a kis babóka:) Nekem novemberben volt sajnos egy műszeres befejezésem nem volt szívhang és babó se nagyon, épp a 7. hetet töltöttem volna, engem is haza küldet de én másnapra kaptam idő illetve én véreztem is, megrendítő volt olvasni és most nagyon örülök és szorítok hogy minden rendben legyen. Én majd csak csütörtökön megyek első uh-ra remélem minden rendben lesz.

Fürtöske!
Neked is szoritok és remélem nálad is ott lapul egy kismanó. Én Gabriel tesztet használtam 20as érzékenységüt kb 900 Ft és az elmaradt mensi előtt egy nappal mutatott határozott pozitívat nekem.

NYufó!
Hát én is annyira nehezen követem hogy ki kicsoda és hol várandós, nem esett le hogy külföldön vagy , ott meg alig néznek rád:( ez egyrészt jó mert nem paráztatnak fölösleges vizsgálatokkal, de azért megnyugtató havonta látni uh-n hogy minden ok főleg amíg nem kezd el zongorázni a bordáidon,m ár nagyon várom hogy ott tartsak akkor lesz többször is visszajlzés hogy manó jol van bent.

Nlzs!
Kitartás! remélem nálatok is minden rendben lesz!

KépKép

KépKép
msi22
 
 


Lanyok, mivelmar tenyleg nehez kovetni, hanyan vagyunk es ki kicsoda, ne csinaljunk egy tablazatot? Vagy varjunk meg par napot/hetet?
Vendég
 


De, de csináljunk táblázatot!

Ik: gratula!!!!!!!!!! De jóó :D

Msi22 szívesen :) Minden rendben lesz, ne aggódj!

Na mentem, sztem csak este leszek.
Szép napot mindenkinek :D

Lilatündér aki két fiu (Dávid és Zsombor) valamint egy pocaklako anyukája tele alternatív szokásokkal :)
lilatündér
 
 


háj lányok

Mi megvagyunk....nem túl jól.....de nem akarok terhelni ezzel senkit.....

lilatündér: nem válaszoltál h azok a mei tai-ok jók újszülöttnek is amik a liliputin vannak? Vagy nem tudod?
5 éves a lányom, lennt látszik is a vonalzómon csak nevet nem írok sokat mert hátha erre téved a család és nem akarok teregetni személyes dolgokat. Tudod elég pletykásak és olykor nem épp a jóindulat szól belőlük. Nekem fontos és megnyugtat ha látom/beszélek másokkal h kivel mi van de ők nem nézik jó szemmel. Sajna sok csapat ment már ezért zártba sőt esett is szét, úhogy okulva az eddigiekből vigyázok mit írok. Már amennyire lehet. A lányomnak volt egy nagyon csúnya vírusfertőzése és 41 fokos láza volt napokig. 5 nap után teljesen kiszáradt amit nem vettek észre és hazaküldtek a kórházból pedig bevittem h nézzék meg. Másnap nem tudott már lábra állni és azonnal bevittük. Bennt is fogták. Éjjel már véres trutyi jött a száján is. Búcsúzkodott.....szval szörnyű volt. Az infúziótól jobban lett szerencsére de kemény időszak volt. Elötte napokban államvizsgáztam és nem én voltam vele hanem a nagyi. Nekem ucsó lehetőségem volt ha veszni hagytam volna bukik az egész egyetem. Közben pedig a szívem szakadt meg h vele akarok lenni....szörnyű volt. Elmúlt. Életem legnehezebb időszaka volt. Aztán a fiam is benyelt sok nyavaját azon a télen még vagy 3x voltam kórházban mert ő meg alig volt 8 hós akkoriban. Na mindegy. Elmúlt, rég volt.

fürtöske: a qupido érzékenysége 10 a clear blue asszem 50 a többié 20 vagy 25 között változik. Sztem érdemes csinálni. Nekem a DM-ben kapható corax vált be a legjobban. Az mindig megmutatta ha baba volt. Egy darab asszem 750 ft. Nem olcsó de sztem jó. A qupido nagyon kevés helyen kapható sajna és az elég drága, 1400 ft. Remélem hamarosan azért babázol!

nlzs: sztem egy babás topikban nemcsak mindig minden szép és jó. Ha depizel is én szívesen meghallgatom. Nem ragad rám. Bár azért nem tudom, ezek után akkor nem lehet leírni ha vkivel vmi rossz van? :roll: Hisz előfordul.....ez is benne van sajna. Sztem ezen ne rágódj és pláne ne kérj bocsánatot. Sztem azért vagyunk itt h meghallgassuk egymást h bíztassuk vagy csak néha lássuk nem vagyunk egyedül máshol sem épp minden csodaszerű.

nyufó: arrafelé nincs olyan uh mint itthon h tulajdonképpen csak babamozi van? Belesni a kuckóba? Itthon kb 10e körül vannak ezek a mozik és ha kérsz képet vagy dvd-t akkor a határ a csillagos ég. mi annak ellenére h havi uh-ra járunk, olyan a dokim h azt mondja szte ez a legjobb rész és ő kivi rá ki lakik bennt nemcsak a turkálás van ha már babá leshet. Tök lelkes ha erről van szó úhogy az sztk-ban is sasol plusz pénz nélkül. Nálatok nincs babamozi ahova elmehetsz csak azért mert kiváncsi vagy?

trompipi: nekem is vannak hőhullámaim. Sőt. Nekem folyamatosan hőemelkedésem van. Reggel még csak 37,2 körül estére már 37,4 . Nem jó érzés mert folyton fázok tőle és nagyon kimerültnek érzem magam. Dehát nálam sosem ment szenvedés nélkül a terhességg. Jaj ezt a részt úgy utálom és olyan nehéz. Ellátni a másik két törpét, a háztartást közben meg úgy érzem h mindjárt kihalok. Na off, bocs a panaszért.

lk: látod csodák vannak! (meg paraszt dokik is...)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Kids Birthday tickersLilypie Kids Birthday tickers
dr_nono
 
 


a táblázat tök jó sztem.

Ha javasolhatom legyen benne a
*nevünk,
*hol szülünk,
*hányadik baba,
*tesók neve
*hogy mikorra várható a baba
*meg ha van már név h mi legyen akkor az is.

Hirtelen ezek jutottak eszembe h ezeket szokták belevenni.
Ha gondoljátok megpróbálhatom összeszedni. De ha vki nagyon ragaszkodik hozzá h ő csinálja nem akarom elhappolni! 8) Meg nem tudom még mit lehetne belevenni.

Az egyik topikban ahova néha belestem a végén összeszedték az összes topik újszülött képét és egy nagy fotóba összetették h xxxxév xx hónap babái. Olyan édesek voltak. bár ez még messze van csak most eszembe jutott a táblázat kapcsán.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Kids Birthday tickersLilypie Kids Birthday tickers
dr_nono
 
 


Dr_nono, csinalhatod, de en is szivesen megcsinalom, ugyis excel tablazatokkal dolgozom egesz nap :(.

A hoemelkedes normalis, en is merem minden reggel, mert megnyugtat, ha fent van. Nekem 36.8-37,1 korul szokott lenni. Sosem voltam fazos, sot, de most altalaban vacogok, ha lefekszem aludni. Reggelre meg melegem van.

Lanyok, ki szed itt Utrogestant? En igen, es mar megint eszrevettem, hogy ami kifolyik, nem hofeher (bocs, ha tul sok info...). Kicsit sargasabb-vilagosbarnasabb. Normalis ez? Lehet, hogy marja a nyalkahartyamat? Mert regebben mindig hofeher volt. Lehet, at kellene allni szajon at szedosre, megnezni, hogy egyaltalan van-e valami folyas, es ha igen, milyen szinu. Kicsit aggodom miatta.
Na, szoval ha van, aki Utro-t szed, kerdezem, hogy tapasztaltatok-e mar ilyet?
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?