Sziasztok!
Na, azért nem olyan nagy sztori, inkább vicces.
szóval azt gondoltam, hogy úgysem lehet baba abban a hónapban. Aztán egyik reggel, mikor bambultam bent a munkahelyemen a képernyőt, bevillant, hogy de, itt bizony baba van. Az a fajta, mint mikor pl a buszon ülök és eszembe jut, hogy úristen otthon nem kapcsoltam le a villanyt. Nem vagyok még benne biztos, de azért ott motoszkál és nyugtalanít. Pedig semmi nem utalt rá, nem voltam rosszul. Felhívtam a kolléganőmet, aki szokásához híven késettt, hogy akkor lépjen már be egy patikába és hozzon nekem valamilyen tesztet. Jött is, hozott egy Gabrielt. Nyílván nem bírtam a seggemen ülni, valahogy meg kellene csinálni, de azért ne tudjon róla más kolléga. Tehát nem foghattam meg a kedvenc bögrémet, hogy na most akkor én belepisilek, feláldozván a terhesség oltárán
mert feltűnő lett volna, ha bögrével megyek ki pisilni. Majd lázas keresésbe kezdtem, hogy ugyan mi felelne meg a célnak. HOsszas nyomozás után két versenyző maradt csak bent, egy Kindertojás doboz (tudjátok az a kis zöld) és egy filmszalagnak a doboza. Hát nem is tudom, hogyan oldottam meg a célzott pisilést, de sikerült. Cseppentettem, majd semmi. Eltűntettem a nyomokat, a tesztet eltettem, hogy majd otthon kidobom, nehogy itt véletlenül valaki megtalálja. Mikor tenném be a táskámba, hát akkor látszott egy halvány csík
Ezután ötpercenként néztem meg, és még mindig hihetetlen volt. Természetesen egész nap nem tudtam figyelni.
Aztán este vettem még egyet (Clearblue), miután mutattam a férjemnek az elsőt, hogy na most nézz kisapám pisilek neked egy kétcsíkosat. No igen, de olyan negatív volt, mint annak a rendje. Összeomlás. Majd jó pár óra múlva a férjem rohan be, aki kihalászta a tesztet, hogy mégis pozití!! Ezután kb. naponta csináltam egyet, mert nem akartam elhinni.
Pár nap múlva doki, aki nem látott semmit!!!!!!! Teljesen össze voltam zavarodva. Újra tesztek. Egyre erősebbek. Újabb kontrollon, már látszott Gergő
Na lényegében ennyi!
Cic