születéstörténet
Leventével február 4-re voltam kiírva, de ugyebár az előzmények miatt már eleve reménykedtem benne, hogy egyáltalán a 36 hétig kihúzzuk. Ez január 8 án volt.
Január 15 előtt is már rendszeresek voltak a keményedéseim, hol gyakrabban 7-8-10 perc, hol ritkábban 15-20 perc, aztán elcsitult pár órára, majd kezdődött újból. Nem tulajdonítottam neki különösebben nagy jelentőséget. Mégis kicsit féltem, hogy mi van ha mégis azon a héten születik Levente, hiszen a nődokim egész héten napközben Debrecenben volt, és felkészített arra, hogy ez a szülés is hasonlóan gyorsan fog lezajlani mint az előző, tágul a méhszáj egy darabig, aztán szétpattan és jön a tolófájás. Így hát meg is beszéltem Leventével, és reméltem, hogy ez valóban működik, hogy péntek délután 4 óráig semmiképpen nem szülünk
Anyukám poénosan még meg is jegyezte, hogy legyen inkább később, mert a nődokim biztos nem fog örülni,ha azt a sok kismamát el kell küldeni a rendeléséről. Nem tudom, hogy a sok ima tette-e , de 15-én pénteken elment a nyákdugóm. Meditáltam rajta, hogy vajon szóljak-e a dokinak, hisz Eszterrel 3 nappal a szülés előtt ment el, mégis inkább felhívtam, hogy lehet, hamarosan találkozunk. Egész délután figyelgettem magam, hogy érzek-e valami változást, de a szokásos keményedéseken kívül semmit. Ettől függetlenül kicsit nyugtalanított a dolog, mert nem szerettem volna úgy járni, mint a kismama az m3-ason, így a magánrendelés végén felhívtam a dokim, hogy mi legyen. Kérdezte. hogy vannak-e rendszeres fájásaim. Mondtam neki, hogy keményedéseim vannak rendszeresen 10-12 percenként, de se nem erősebb mint máskor, se nem gyakoribb. Mivel a szülésznőm is épp ügyeletben volt, azt tanácsolta a doki, hogy akkor menjek be inkább a sürgőre, és majd a csajok megnéznek, és ha van valami, akkor visszaszólnak neki.
Amikor beérkeztünk, az első ember akit megláttam az a doktornő volt, akinél semmiképpen nem akartam volna szülni, mert a nála született babákkal általában mindig volt valami gond, és az egyik barátnőm is majdnem elveszítette a kislányát miatta. Ennek ellenére sikerült is meglepnie amikor közölte, hogy már 6 centire nyitva vagyok, és hitetlenkedve kérdezték, hogy nem érzek semmit. Rámtették a ctg-t és ott is 60-70 es fájásokat mutatott, de mondtam is neki, hogy én ebből nem sokat érzek, otthon még ennél jobban keményedtem. Mondták is, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy anélkül tágultam, hogy éreztem volna, mivel mások már 2 ujjnál, és 20-as fájásoknál a falat kaparják. Mire felbattyogtunk a másodikra, már 7 centire voltam nyitva. 20.05-kor bekötötték az oxytocint elfolyatták a magzatvizet,és vártunk, hogy erősödjenek a fájások. A magzatvíz már sárga volt. Aztán jókat derültünk azon, hogy nem hogy erősítették volna, hanem gyengültek a fájásaim 9-19-re.
Kérdeztem a dokim, hogy akkor beköti az edá-t ugye, mire kacagva azt mondta, hogy mire bekötné, addigra meglenne a gyerek is, úgyhogy az egyedüli alternatívám a gáz.
Totál beparáztam, hogy úristen, érzéstelenítő nélkül szülni milyen lesz, majd biztos ordítani fogok, de gázt nem akartam, mert féltem, hogy elkábulok tőle és nem fogom tudni uralni a helyzetet.
Mivel 20.30-kor még mindig nem erősödtek a fájások, a dokim szépen megemelte az adagot és nem sokkal később már azt vettem észre, hogy szépen kurblizza a férjem fel az ágyat és hozzák a kis lábtámaszokat. Olyan magasra tekerte fel, hogy azt hittem mindjárt eltörik a láb én meg szépen lepotyogok. Hamarosan jöttek is a tolófájások. Az elsőnél kicsit dekoncentrált voltam, mert a tolás helyett inkább azt éreztem, ahogy a doki a szeméremtestnél tágít.
Imi nyugtatott ahogy tudott, másra nem is volt akkor szükségem csak egy kis lelki támogatásra. Szépen összeszedtem hát magam és két fájással később már kint is volt Levente. 20.55-öt mutatott az óra. Imi szépen elvágta a köldökzsinórt és Leventét odatették a pocakomra úgy mázasan. Miután kicsit megnyugodott, elvitték, Imi meg uzsgyi utána, mondván, nehogy elcseréljék a gyereket Utólag kacagtunk is rajta, hogy nehéz lett volna elcserélni, mert amikor én szültem, totál üres volt az egész szülészet. Aztán visszahozták Leventét immáron takaróba bebugyolálva. Pár képet ellőttünk, majd szépen megkezdték a méhtisztítást, varrást.
Bevallom utólag nagyon megkönnyebbültem, hogy ilyen szépen tágult a méhszáj, mondta is a dokim, hogy ez nagy szerencse volt, főleg hogy a legtöbb esetben a műtött méhszáj reped.
Apuka büszkén adta hírül, hogy megszületett a fia én pedig örömmel konstatáltam, hogy azokat a szemeket örökölte, amibe ha belenézek, a mai napig ellágyulok
nemsokára jövök a kórházi napokkal és bocsi ha hosszú