Sziasztok!
Töviről-hegyire végigolvastam a topicot.
Mindenkinek gratulálok, és problémamentes babavárást kívánok!
Óvatoskodva regisztráltam, hisz' most lehetek még csak 4. hetes "babás". Az utolsó menszeszem január 10-14. között volt, s a párommal először február 10-én voltunk együtt védekezés nélkül.
Nem jött meg a mensim, amikor ideje lett volna, így vettem március 04-én egy tesztet, ami pozitív lett. - Ezek szerint rögtön az első próbálkozások egyikén megfogant a baba?! - Másnap fel is hívtam az orvosi rendelőt, szerettem volna minél előbb megerősítést nyerni. Azonban miért is ne, pont most van szabin a dokim, és csak március végére tudtak volna időpontot adni. Összeszedtem minden bátorságomat és bejelentkeztem egy másik orvoshoz, akihez rögtön 07-ére kaptam is egy találkát.
Megvizsgált és vaginális UH-t is végzett. A "diagnózis": Megnagyobodott uterus cavumában egy
9x5.6mm szabályos petezsák látható, fundusban jó helyen. Subcharialis haematomára utaló jel nincs. Embrio még nem ábrázolódik. Biometriai adatok alapján Grav. s. 5-6.
Elküldött vérvételre és 17-re visszahívott újabb vizsgálatra. Azt mondta, akkor már felkereshetem a védőnőt is, aki kiállítja a kiskönyvemet.
A kisdoki tett néhány próbát, hogy hátha meghallja a szívhangot, de miután nagyon picike még, nem volt hallható.
Az én számításaim szerint - a vizsgálatkor nem jutott eszembe, hogy mondjam az orvosnak mert teljes mámorban úsztam - nem lehetek több 4 hetesnél.
Az első két-három hétben olyan érzésem volt, mintha meg akarna jönni a mensim, olykor komoly, belenyilalló fájdalommal. Ehhez társult a mellfeszülés, mellbimbó érzékenység. Mostanra a görcsölés átment "izomlázszerű" alhasi fájdalomba, és megjelent némi émelygés is.
Ez lesz az első (remélhetőleg édes) terhességem. Hasonlóan Hozzátok (óvatoskodó) boldogságban úszok, nagyon izgatott vagyok, s persze megvannak a félelmeim. (Normálisak-e a fájdalmaim? A fiatal terhességhez mérten, nem túl nagy a petezsák? Volt egy balesetem évekkel ezelőtt, aminek következtében elhajlott a farkcsontom, s alaphelyzetben is borzasztó fájdalmakat szokott okozni, mi lesz ha el kezd növekedni a méh, a baba??? Nehogy kárt tegyen bennünk az az átkos csontcsökevény
Az akkori nőgyogyim azt mondta, hogy különös figyelmet kell majd szentelni neki szülésnél, lehet hogy császározni kell majd.)
Sok-sok tisztázandó kérdésem lesz még a doktor bácsihoz...
Ahogy lehetőségem lesz rá, teszek fel én is képeket a tesztről, és ha jövőhéten tud nyomtatni képet az UH-ról a kisdokim, akkor azt is megosztom Veletek!