Új privát üzeneted érkezett!

Remélem, tudja. Azért annyira nem egyszerű az esetem. Áprilisban vesztettem el a kisfiamat a 22. héten. Nem derült ki, miért, csak annyi biztos, hogy nem genetikai ok.
nenoke
 
 


Én Gravidát szedek. Határozottan van székrekedésre hajlamosító hatása. De ha délelőtt rendesen eszem gyümölcsöt, akkor kiegyenlítődik. A vas miatt lehet, mert elég fekete is a széklet.

Én is szoktam kihagyni egy-egy vitamintablettát, hogy pihenjen az emésztésem.


Molkata: Te vagy 9+3 vagy a Baba? A könyv aszondja, 56. napra megvan minden fontos szerve, azok már "csak" nőnek és összeszerveződnek. Az 56. nap után kezdi növeszteni a körmét és a szőrtüszőit :lol:

A ki hogyan mondta el apárjának témát még nem merítettük ki! Szóval?

nálunk: a pozitív teszt estéjén, ikor hazaért este: "Terhes vagyok" kiscipő és fa-babajáték készítő kiskönyv ajándékkal a konyhában, Párom épp vacsorázott. Első reakciója: "Biztos?" Aztán igyekeztünk örülni, következő naptól jött a lakástárendezési tervek..., majd az ijedtség, végül a határtalan boldogság.
Nektek?
Vendég
 


Nálunk nem volt ilyen romantikus :wink: .
Már reggel hatkor, mikor készítettem a tesztet, ott somfordált és kérdezgette, hogy mi újság. :D Persze örült, mikor megtudta, szaladt a vécébe tesztet lesni.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 

 
 

Nenoke, sajnálom a kisfiadat. Ez annyira szomorú, főleg, hogy ő már idősebb magzat volt, nem csak pár hetes.:cry:

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Nenoke! Nagyon sajnálom. Most viszont biztos még sokkal jobban vigyáznak rád.

Szarvasbori! Èn vagyok 9+3, a baba 2 héttel fiatalabb.
Nálunk elég egyértelmüü volt a hogyan kérdése, mivel lombikoztunk. Az eredmény után azonnal megírtam neki sms-ben, mert tudtam, hogy nagyon izgul.
molkata
 
 


Kata! Akkor a Babád kb. 52 napos, ugye? A könyv szerint: térdet, könyököt növeszt, 2 nap múlva szemhéjat. Még van egy hetetek a körömnövesztésig (az én Főnököm ma 62 napos).
Bibi, nekünk már van :lol:


Ti nem vagytok összezavarodva ettől a ki hány hetes Te/Baba kérdéstől? Értem én a rendszert, csak furi, hogy mindig külön kell kezelni, kiről beszélünk.

Kata! a lombikbabót a "félidőnél" ültetik be, mintha bent fogant volna? (bocs, én semmit nem tudok erről a módszerről)
Vendég
 


A lombik azzal kezdöödik, hogy egy adag hormon injekcióval leállítják a szervezet saját hormontermelését, majd egy másik adaggal adnak egy csomó hormont, amitööl több pete is megérik.Aztán egy másik injekcióval megrepesztik ööket. Nekem ez a 13. napon volt (28 naposak a ciklusaim). Akkor leszívták a petéket és apa ivarsejtjeivel megtermékenyítették. A 3. napon kaptam vissza ööket. A szervezetben az a 3 nap arra kell, hogy a megtermékenyített petesejt a méhbe vándoroljon. Nekem egyenesen odatették ööket.

Eleinte én is össze voltam zavarodva, most kezdem megérteni.
molkata
 
 


off:
gyorsabb most megkérdezni: hogy rakjam fel a vonalzót ide? hol tudok aláírást szerkeszteni? a vonalzót megcsináltam, de itt nem találom, hova kell beilleszteni...
pls help me! thx
bori
Vendég
 


Sajnos vonalzó-kérdésben elveszett vagyok én is. Azt ígérték elküldik az e-mailcímemre, de még nem jött meg. Lehet, hogy valamit félreértettem?
Bejelentés: Az első tesztnél olyan halvány volt a csík, hogy azt gondoltam, csak én képzelem oda, mert annyira szeretném. De ő is látta. A másodiknál, ahol már szép sötétkék volt a csík, éppen lent volt a pincében (nagyon romantikus, mi? :lol: ), ott ugrottam a nyakába.
nenoke
 
 


Na jó, végképp összezavarodtam. Megcsináltam Babafalván a vonalzót. Dokim mondta, Főni méreteiből kiindulva mikor várható a szülés. Erre közli velem a vonalzó, hogy 10+6. Én 10+1 vagyok, gyerekem meg 9+6....... Nem értem.
Elvesztettem a fonalat. A betöltött hetek számítanak, nem?

Vagy nem tudok számolni? Hol egy naptár?
Vendég
 


Nenoke!
nagyon sajnálom,ne haragudj,nem tudhattam.sajnálom.
akkor a vitamin dolgot meggondolnám,mert én úgy tudom,hogy ez nem nekünk,hanem a babócának kell.
Bejelentés:nálunk is egyéretlmű volt,mivel mi is lombikosok vagyunk.alig vártam,hogy megcsináljam a tesztet és a férjem is ott sürgött a wc előtt.aztán a határtalan öröm.

moniá
 
 


Az orvos a baba méreteibööl kiindulva más idööpontot is mondthat. A vonalzó meg csak a heteket nézi és annak alapján számolja ki, hogy milyen szülési dátumot adtál meg.
Nekem azonal megérkezett a címemre a vonalzó.
Az aláírásodba kell elmenteni.
molkata
 
 


A topic legtetején van egy olyan, hogy társalgó, mellette két kis ablakocska (kis nyilakkal). A másodikban megtalálod a profilod és ott kell az aláírásodba elmentened a kódot. Remélem, érthetöö voltam.
molkata
 
 


na sziasztok,én mára megyek,mert sokat agyalok és teljesen kibuktam.lekötöm valamivel magam.jó hétvégét mindenkinek.

moniá
 
 


Èn is megyek lányok! Jó hétvégét nektek! Holnap reggel indulunk Veszprémbe és hétföön megyünk az orvoshoz Tapolcára. Most 4 napig nem leszek. Addig is üdv és majd jelentkezek.
molkata
 
 


Sziasztok!

Csinálhattok vonalzót itt is:
www.lilypie.com
www.justmommies.com
www.tickerfactory.com
www.snugglepie.com (ilyen a zoknisom, de ez nem olyan jó, mert csak délben vált napot)


Azért számítják az utolsó mensi első napjától a terhesség korát, mert egyébként nagyon bonyolult lenne, hisz nem tudni, pontosan mikor fogant.Emiatt 40 hét a szülés hivatalos időpontja az utolsó vérzéstől, gyakorlatilag ez azt jeletni, hogy a baba tényelgesen kb 38 hétre születik, hiszen nem az utolsó vérzés első napján fogan :wink: . (Sógorom doki, ki lettem tanítva az előző tehességemnél :wink: :D )

A későbbi UH-k alapján általában még előrébb fogja jósolni a gép a szülést, a másik topikomban volt olyan, akinek a végére két héttel előrehozták a kiírást a baba méretei miatt. De ez nem igazán lett mérvadó, végül 39+5-nél szült. Sokan jártak így, de nagyjából az utolsó mensi időpontja tényleg jól belőtte a szülést.
Ami még érdekes, az egyik anyuka (miután mindenki megszült), csinált egy statisztikát, a topikosok több, mint 10%-a 40+0- kor szült.

Bori, mikor volt az utolsó vérzésed?
Van kismamakorongom, meg tudom neked nézni, hogy hol tartasz!

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Uxi!
Ez igen!köszike a fevilágosítást!lenne nekem is pár kérdésem:mit kenjek az arcomra,hogy kicsit leszáradjanak a picuri pattanásaim?szerinted mi a helyzet a hajfestéssel?én nagyon rég óta szőkére festetem a hajam,de a lombik miatt még a legelején befestettem barnára.nagyon nem érzem jól magam vele ezért szeretnék változtatni,ha nem ártok vele.a dokim nem nagyon rajong a hajfestésért.ezt észrevettem.szerinted van valami megoldás?

moniá
 
 


Móni, én úgy tudom, hogy a melírrel nincs baj, mert az nem a haj tövétől indul, ezért nem érintkezik a bőrrel. Amúgy a fodrászom a 8. hónapig dolgozott, és nem lett baja a babájának, pedig hát elég sokat érintkezett festékkel meg más fodrász-vegyszerekkel. Viszont állítólag körmöt festeni szigorúan tilos, mert az a Kicsi nemi szerveire van káros hatással.
Én meg azt kérdezném, hogy hallottatok arról, hogy penészes sajtot (camambert, márvány) nem lehet ennünk?
nenoke
 
 


Én halottam.a dokim mondta,meg a belsőségeket főleg májat,tojást is cak teljesen átsütve vagy keményre főzve.a sajtok állítólag nagyon veszélyesek.hát igen tulajdonképpen romlasztással csinálják őket ami során mindenféle élő kúltúra tenyészik benne.hú de szépen megfogalmaztam.

moniá
 
 


kérek mindenkit akinek van véleménye az orvos választással kapcsolatban,látogasson el az alábbi címre,maert petíciót fogalmaznak és szükség van minden véleményre,kérem akit ez érint írjon nekik.Info@babafalva.hu e-mail címre vagy látogassatok el a WWW.babafalva.hu címre.

moniá
 
 


moniá, én úgy tudom, hogy a sajtok közül csak penészes sajtok nem ehetők. Trapistát simán ehettek. Fontos a kalciumbevitel szempontjától. Nehogy kiagyjátok a sajtokat. Szóval az ilyen kéksajtok, camambert, stb. a nem ehető.
Nem ehető még állítólag kagyló és egyéb tengeri herkentyűk és természetesen a husokat jól át kell sütni.

Belenéztem, mert bár én júniusi vagyok (júni 22), de már közel a júliushoz :wink:

KépKép
evica76
 
 


a petíciót a:
http://babafalva.hu/portal.....&t=296 címen
találjátok.

moniá
 
 


Igen,a penészes sajtok voltak a kérdések,én arra válaszoltam,a trappista meg medve,mackó stb.az mehet sőt kell.ez valóban így van.pl. a kefírek,joghurtok,tejföl,túró kimondottan ajánlott.én a beültetés után 3 hétig napi fél kg kőrözöttet ettem megmert azt ajánlották.hát igen a kálciumról nem is beszélve.
üdv. köztünk Evica76

moniá
 
 


Ja, bocsi :oops: az előzményt nem olvastam :lol:

3 hétig napi fél kg kőrözött? :shock: Még mindig szereted a körözöttet?

Ha beültetés volt neked, akkor tán többet is ültettek be. Lehet tudni hány tapadt meg? Bocsi, ha olyat kérdezek, amit már írtatok, holnap dolgozom, így lesz időm visszaolvasni :lol: :lol: :lol:

KépKép
evica76
 
 


Sziasztok

Látom pörög a topik, én most kezdek dokit keresni, ma még dolgoztam, de holnap pár órát ezért böngészem a netet.
Ugye két vonalzót nem lehet beilleszteni?
:(
Én is úgy tudom h. a Camembert és a penészes sajtokat nem lehet enni.

mandarka
 
 


Szarvasbori! A június 20 az még ikrek, de még a júni 21 is. Az enyém ha kihúzza, már rák lesz. Elvileg júni 22-én kellene jönnie. Egyébként neked is csak ajánlom, hogy az utsó mensi első napja alapján számolj. Az a biztos!!!

Molkata! Mivel nem a nagykönyv szerint nőnek a babák, szerintem tegyél fel vonalzót nyugodtan. Van egy ismerősöm, akinek mindig pár nap eltéréssel mondta a baba korát a doki. Tedd fel az utsó mensid első napja alapján. Mégis legyen valamihez igazodni.
Nekem az első UH-n nem tudta megmérni a babát a doktornő, mert elbújt valami árnyék mögé.

Uxi! A szívhangot látni is lehet az UH-n az is megnyugtató. És hallani már a 8. héten is lehet, ha olyan a készülék.

Nevek: Nálunk ha fiú lesz, akkor Onur, ha lány, akkor Perihan

KépKép
evica76
 
 


Sziasztok!

Én is úgy tudom, hogy Camembert és penészes sajtokat nem lehet + semmiféle pasztörizálatlan tejterméket. Emiatt kell vigyázni a sajtokkal, csak azt együk, amiről tudjuk, hogy pasztörizált tejből van, az ismeretlen érett, lágy sajtokat ilyenkor jobb kerülni.
Valamiért a kecskesajt is rémlik, de ebben nem vagyok biztos. :shock:

A húsokat jól át kell sütni, zöldségeket jól megmosni, nehogy földesek legyenek, mert növeli a toxoplazma veszélyét.
Emiatt ha sebes a kezünk, nyers hússal sem jó érintkezni, valamint a macskaürüléket messzire el kell kerülni.

Moniá, a pattanást nem tudom. Én mintha picike gyógyszertári alkohollal ecseteltem volna, de a kozmetikus biztos tudja, mit lehet.

Hajfestés: még sosem festettem, viszont bajuszt szőkítettem házilag a terhesség alatt is. A védőnő azt mondta, első trimeszterben ne, ha nem nagyon muszáj, de a 11-12. héten már megcsináltam.
Sőt, még a hasamon is kiszőkítettem néha egy csíkot, mert a terhesség alatt a középvonalon megerősödött egy szőrcsík :cry: . Még jó, hogy szülés után eltűnt. :wink:

Vajon a hajszínező kevésbé ártalmas?

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Ti még tudtok hason aludni?
Én még igen, de sokszor már nem merek, nehogy megnyomjak valamit.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Moniá, nem találom a petíciót, nem jön be a link.

Ti mit hallottatok erről az egészről? Minket már tuti érinteni fog?

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


uxi! Nyugodtan aludj hason. Ameddig neked nem kényelmetlen, addig a babának nem árthat. Hétfőn kérdeztem rá a dokinál. Annyi minden védi. Most használd ki, amíg még bírsz. Én kicsit félek ettől, hogy majd nem tudok hason aludni, világ életemben hason aludtam, egyébként is rossz alvó vagyok. :(

Milyen petíció? Emlékszem valami linkre, de nekem se jött be.

KépKép
evica76
 
 


utána nézek a címnek mégegyszer! a petíció lényege,hogy ne mobdhassák meg,hogy kinél szűljünk illetve,ha már fizetni kell a kórháznak akkor a doki kapjon belőle és ne a kórházé legyen minden.így elkerűlhető lenne a hálapénz.ezt egy társaság meg akarja fogalmazni és akinek erről vélaménye van az írjon a szerkeszőnek és beleveszik a petícióba(név nélkül)aző címe tuti:
Péterfy.hajnal@babafalva.hu

moniá
 
 


http://www.babafalva.hu/portal.....&t=296
most kimásoltam,remélem most jó lesz

moniá
 
 


nem jó!akkor írom másképp:
menjetek be a www.csaladinet.hu címre
azon belül a fórumba
ott lesz egy olyan,hogy gyerekekről....
és azon bellül a hasznos babás tudnivalókba.így kicsit bonyolúlt,de így sikerűlt nekem.

moniá
 
 


Evica!
gondolhatod mennyire szeretem még a kőrözöttet....szerintem pár évig rá sem tudok nézni,de hiába próbáltam másból megenni a fél kg tejterméket,másból még a nnyira sem ment,na de már nem kell ennem ez a lényeg.már a tejet sem tudom meginni.remélem még megkívánom,mert eddig nagyon szerettem és tényleg szükség van rá.

moniá
 
 


Moniá, nem lehetett körözött helyett más tejterméket enni?
Pl túrókrém, joghurt, kefír, kakaó, tejbegríz, tejberizs, palacsinta?

Jó házi túrókrém: túró+mazsola+kis tejföl+méz/vaníliás cukor. :wink:

Tejet én nem ittam 6 éves korom óta, csak legutóbb a 26. heti terheléses cukorvizsgálaton, mikor zsömlét+tejet kellett fogyasztani. Majdnem jött is a rókakoma, annyira utálom a tejet. :shock: :x

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Hihi, tejutálók klubbja :lol:

KépKép
evica76
 
 


:D
Én a görögdinnyét is utálom :wink: .

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


De lehetett volna mást is enni,de én is disznó vagyok,mert nem nagyon szeretem a tejtermékeket.édesen nem eszem,sósan,csinálgattam mindenfélét,de csak a kőrözött jött be.hát most egy darabig nem kell ennem.(NEM BAJ)

moniá
 
 


Sikerült megtalálni a petíciót?

moniá
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a gyerek korát segítő javaslataitokat. Talán nem voltam egyértelmű: én tudom, milyen idős a gyerek. A vonalzó azonban tök mást mutat.
Mivel vártuk a Babót, megjegyeztem az együttléteket. A két esélyes között 2 hét különbség volt (Apácska sokat dolgozik...), így a legutóbbi ultrahnagból szinte egyértelmű, hogy a korábbi időpont volt a befutó. Ez azonban a "kritikus" idő előtt volt egy héttel, ezért számol máshogy a vonalzó.
Előbbi beírásomat nagyon elkapkodtam, azóta rájöttem, mi a stájsz.
Szóval, 1-2 nap eltéréssel (együttlét-fogantatás közti idő) tudom, mekkora a gyerek, és nem tippek alapján.
A női megérzésről nem is beszélve. Éreztem: na, itt valami történt.

Lényeg a lényeg: vonalzót kihagyom.

A sajtokról én azt tudom, hogy pasztőrizálatlant nem lehet: a márvány és a camambert ilyen? Jaj, pedig a héten ettem.
Vendég
 


az a helyzet,hogy a 40 hét terhesség az utolsó mensitől számolják,ha te tudod,hogy mikor estél teherbe akkor csak 38 hét.ez alapján a vonalzó valóban nem jó.de,ha úgy írod be,hogy a szülés várható ideje akkor be tudod állítani(ha akarod).

moniá
 
 


Bori, én is tudom, mikor fogant a babánk. :wink:. Pont aznap voltam rákszűrésen, és panaszkodtam a dokinak, hogy a szülés után nagyon erős lett a menzeszem. Emiatt megnézett UH-val és pont látott egy tüszőt, azt mondta, aznap fog repedni. Szegénykét megsajnáltuk, adtunk neki egy esélyt.

Nem gondoltuk, hogy tényleg baba lesz, előtte védekeztünk, ez volt az első, amikor nem. Gondoltuk, majd jön valamikor a kistesó...
Nekünk azt mondták a dokik, nem nagyon lehet természetes úton babánk, azt tanácsolták az esküvő után, hogy próbálkozzunk egy évig és menjünk lomikra.
Ehhez képest mindkét baba elsőre jött. :roll:

Más: ma megjött az émelygés. Hát... nem hiányzott. :shock: :?

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Jó reggelt!

Mintha nem feszülne annyira a mellem. Szeritetek ez normális?

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


uxi, nekem egyáltalán nem feszül/feszült a mellem.

KépKép
evica76
 
 


szarvasbori! Teljesen egyértelmű voltál, csak hogy a terhesség heteinek a számát nem a baba fogantatásától számolják, ezért mondtuk, hogy a vonalzót mikortól indítsd. A terhességi heteket számolja, de persze nem kötelező.

KépKép
evica76
 
 


Jó reggelt mindenkinek!
az én mellem is egyik nap feszül másik nap nem.ma nagyon feszűl.
egy másik topikon(lombikos) van egy csaj,Őt is zavarja ez a vonalzó dolog,mert ugye mi órára pontosan tudjuk,hogy mikor fogant,Ő beállította úgy,hogy a szülés idejét beállította ahogy ő gondolja és így most jó neki.szerintem Te is tedd ezt,ha szeretnél vonalzót.petíciót megtaláltátok?
Az émelygéshez hozzá lehet szokni,mondom én aki 1 hete nagyon szenvedek!!!!!!!!!!!!

moniá
 
 


Jó reggelt!
Köszi mindenkinek a penészes sajtos tanácsokat. Én kérdeztem, mert már kezdek tőle ideges lenni, hogy ki ezt mond, ki azt, ezt nem lehet enni, ezt kell enni, és sosem tudom, mi a rémhír, és mi az igazság. De ha ennyien mondják, akkor biztos igaz. Csak akkor azt nem tudom, az orvos és a védőnő miért nem szól róla...
nenoke
 
 


Mert őket nem érdekli,hogy mit eszünk,viszont,ha meglérdezed elmondja a véleményét.én minde vizsgálatra kis cetlivel megyek,amin jegyzem a kérdéseimet.most utoljára ki is nevetett a dokim,de mondtam,hogy ezek engem érdekelnek és amit ő mond azt fogom csinálni.ennyi

moniá
 
 


Móni, teljesen igazad van, csak sajnos vannak dolgok, amiket nem is tudom, hogy megkérdezzem, mert nem tudok róla. Dehát szerencsére azért is vagyunk egymásnak, hoyg ezeket elmondjuk, úgyhogy még egyszer köszi mindenkinek. :D
nenoke
 
 


újabb próbálkozás a vonalzóval :lol:

Kép
nenoke
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?