Megjöttem a dokitól. Mesó meghaladta a 3 kg-t
shock:
. A doki 2x is lemérte a fejét, mert gyanúsan nagy értéket kapott
. Elsőre is jól mérte
. Le kell állnom a magnéziummal, és ha szerencsém van, 2-3 héten belül megszülöm, akkor még menni fog természetesen is
. Hááááát… mondtam, hogy de én túl akarom hordani, jót röhögött rajtam, majd megjegyezte, hogy akkor viszont 68-as ruhát hozzak rögtön a kórházba
. Kicsit sokkolt ez a 2-3 hét
. Jövő szerdán megyek megint, azt mondta, látni akar a hivatalos 36. héten, utána meg minél gyakrabban
. Persze Mesónak már a feje is alig fért be az uh képbe, így a 4d felvételen (automatikusan csinál) egy bal fül látszódott csak a a csajból
. Mondta, hogy a punciát viszont sikerült befogni, de arról valahogy nem igényeltem fotót
.
Nyuszuli, viszont csak 6000-t fizettem az uh-ért, szóval az 1000 Ft különbségért fölösleges az Istvánba menni, szerintem
. Ja és kérdezte, hol akarok ctg-zni, mondtam hogy nincs időm az Istvánra, mire ő, hogy hát igen, sűrűn hallja, hogy 3-4 órát várnak sorba a ctg-re a kórházban
. Szaffi mellett ez nálam nem alternatíva
.
Megkerestem Szaffi papírjait, ő ennyi idősen fél kilóval könnyebb volt, pedig ő se volt kicsi baba ugye
. Ja, és szülés előtt 1 héttel volt ekkora feje
. PÁNIK!!!
Viszont a doki adott gyógyszert a köhögésre, mondta melyik homeopátiás köhögőst igyam (stodal vagy mi), meg írt fel algopyrint a fejfájásra (köhögéstől baromira fáj a fejem). Az viszont tény, hogy Mesót nem hatotta meg anya betegsége
. Én ugye az elmúlt hónapban nem nagyon híztam, a gyerek meg 1 kg-t, + ilyenkor még ennyi vizet meg lepénynövekedést számolva lényegében fogytam
. Kiszipolyoz a kis elefánt-bébim
.
BobekHársfatea nevét mindig elfelejtem, mire elérek a gyógyszertárig, úgyhogy az nincs itthon
. Kálciumot iszok is, meg már napi 1 liter felett van a tejfogyasztásom, abban is van kálcium bőven.
Szülésznőből nekem is temperamentumos kell, aki egy kicsit lecsillapítja a hisztimet
. Mondjuk az jól esett, hogy a múltkori mondta, nem mindenki ugyanúgy éli meg a fájdalmat, a szülőszobán senkinek semmit nem kell szégyellnie
.
Zafír Én a hétvégén minden egyes köhögő rohamnál azt hittem, megszülök
. Pedig már tudom milyen az, és tényleg olyan volt
. Szóval ha ezek után Mesó bent van, a te lánykáid is ellesznek még egy ideig anyában
.
Has növekedés marhára fájhat, olyan menstruációs-görcs erősen. Szülési fájás fentről, középről indul (szegycsont) két oldalt végighalad és a méhszájban ér véget. Ha nem ér le végig, akkor jóslófájás (szülésfelkészítőn fogalmazták meg így, de tényleg ilyen érzés).
Nyuszika Ja hogy oltás!
Azt hittem, valami vizsgálat
. Na az oltások nevét sose bírtam megjegyezni, amilyen hülye vagyok, egyszer még rossz vakcinát is vittem magunkkal, még jó, hogy 20 perc alatt megjártam oda-vissza, apa meg addig játszott a rendelőben Szaffival
.
Hogy megy a földön alvás?
Ronika Gratulálok! Kitartást és jó egészséget mindkettőtöknek!!!
Pénteken jön uncsitesóm ablakot pucolni meg nagytakarítani (hiába, egyetemista bármit megtesz egy kis pénzért
). Aszem ő fogja Mesó ruhácskáit is kivasalni
. Hétvégén össze kell raknunk a kiságyat is, most már a kórházi csomagot se halogathatom, nincs mese, szülni fogunk hamarosan
. Jaj, csajok, ezt a gondolatot még szoknom kell
.