Sziasztok,
Elég húzós napra sikeredett a tegnap, 1-kor leléptem a melohelyről, felvettem a párom, és irány a kórház, 2-re oda is értünk.
Aztán fél óra mulva kiderült, h a dokim éppen műt, majd jön valamikor várjak nyugodtan... Hmmm
Szerencsére 3 körül megérkezett, és mehettem is be.
Most otthon felejtettem a papirom, de a lényeg, h minden rendben, minden ép, minden jól működik, szóval minden tökéletes
Méretekre mindre nem emlékszem csak ezekre: fejátmérő 50 fejkörfogat: 177 combcsont 33
Ezek alapján 20+1-re hozott a gép (19+5 voltam tegnap , igy már csak 3 nap előnyben van a kezdeti 1 héthez képest)
Kórház után aztán elmentünk cipőt nézni, persze nem kaptunk, aztán elmentünk az őrségbe a párom szüleihez, mert mindenképpen látnia kellett a hétvégén megérkezett babacuccokat és persze mindet össze is kellett rakni és kipróbálni
Jah, meg párom anyukája gyönyörűszép dolgokat varrt nekünk: fürdőlepedőket, ágyneműt, lepedőt, hángedlit, hálózsákot.. Majd teszek fel képeket
Aztán annyira elbeszélgettük az időt, h fél 10 után értünk haza, hulla fáradtan.
Éjjel én sem tudok mostanában aludni, sokat vagyok fent
Emi, utólag is nagyon boldog szülinapot!
Bazsa, Rékababának utólag boldog névnapot!
Dincus, Te is tegnap mentél az eredményeidért, ha jól emlékszem, mesélj, milyen lett?
Emmának gyönyörűszép tortája volt! És a Te pocakod is egyre szebb
Mielőbbi gyógyulást kivánok Nektek!
Pestre jövö szombaton megyünk, sztem megyünk expora is, mert párom anyukája teljesen bezsongott, h ő is nagyon szivesen eljönne, és körülnézne
Vasaskalács, üdv itt!
Én a helyedben nem aggódnék a sulyod miatt, semmi nem látszik rajtad, nagyon szép kismama vagy!
Bezzeg én a 174 centimmel 74 kilóról indultam és már 8 kilonál tartok
Én majd csak szülésfelkészitővel kombinált babatornára megyek, sajnos soha ne sportoltam, és lehet nem most kellene elkezdenem
Timci, sajnálom, h megint (még mindig) betegek vagytok
Gyógyuljatok meg minél előbb! Sajnos az ovodában elkerülhetetlen, h egyik gyerek a másikra ragasszon valami virust/bacit.
Remélem azért Te megúszod és nem kapod el!
A kocsin pedig ne idegeskedj sokat, bár tudom ez nehéz, mert annyira bosszantó! Talán tényleg csak az aksival van a gond és gyorsan megoldódik!