Sziasztok! Köszönöm a befogadást
Nálunk most a legnagyobb épp beteg, influenza
Szegény olyan kis elesett. Egyébként 2 fiam van, a nagyobb 7 éves, a pici 4. Már várom, hogy kiderüljön a harmaik neme is
Kinek mekkorák a tesók, ahol már van?
Ki mikor megy legközelebb dokihoz? Ti akkor mostanság mentek/vagytok túl a 12. heti uh-kon, ugye?
Igyekeztem visszaolvasni is titeket, de kis bemutatkozásnak úgy örülnék
Én 33 éves vagyok, és őszinte leszek, mi nem terveztük ezt a mostani babát. Én szerettem volna ugyan harmadikat, de még nem most, a férjem pedig nem is igazán szeretett volna már több gyereket, így azért az elmaradt öröm hiánya nagyon fájó még mindig
És nehezen asszimilálódom, még nagyon fura lenézni a nagy hasamra...félek is a szüléstől, mert elég közelről jártam körbe többször is a szülést, elkezdtem a dúla képzét is, így azért tisztában vagyok milyen elakadásokat okozhat ez majd....illetve nem felhőtlen a házasságom sem, a munkahelyemen is vannak gondok, szóval azért kutya nehéz.
Mindkét egyerekm volt bölcsis, de az idei év újdonság mindenkinek, mert a gay sulit kezdett, a pici meg bölcsiből ovissá lépett elő
Most kaptuk épp meg a nagyobbik félévi bizonyítványát is. Én meg vagyok vele elégedve, mert tudom, hogy magához képest tényleg a maximumot beleadta
Többnyire 4es 5ös egyébként, a magyar nyelvtan lett csak 3as.
A férjem egyiptomi, így kis multi kultik vagyunk, ami szuper, de nyilván sok konfliktussal is jár. A tesómék Pécsen élnek, apukám sajnos már nincs közöttünk, anyukám pedig már idősödik és egészségileg is akadnak gondok.
A turizmusban olgozok, amit nagyon szeretek, de messzemenően nem család-barát szektor.
ióhéjban kb. ennyi, de kérdezzetek bátran