Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok!
hát ma mi is megjártuk a kórházat, mert reggel én is észleltem némi maszatolást :cry: és a vetélések miatt rendesen betojtam, viszont ma nem is vagyok olyan rosszul mint eddig.
5-6 hetes a méretei szerint és volt pulzálás is, ami a doki szerint okés, és kaptam utrot, ni meg pihi és magneb6. hát rendesen be vagyok tojva, pedig azt mondta, nem lát semmi kórosat, de a barnázgatás csak idegesít.
Szóval lányok pihi... és mindenkinek mielőbbi javulást

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Már egy ideje "figyellek" benneteket, és nagyon örülök nektek és a kis babóknak! Én ma léptem a hetedik hétbe, tegnap voltam uh-on és láttam a pici szívdobogását. Nagyon örülök, de sajnos a mi történetünk is rizikós, mint ahogy érzem, majdnem mindenkié. 2 gyermekem van , de sajnos 4-et elvesztettünk a terhességek első 12 hete alatt. Most van nekem is egy kis barnázásom és napi 2 utrogestrant használok. Eddig, ha jött a barna rém, viszonylag hamar megerősödött és élénk vérzés lett, most viszont egy napig semmi, aztán egy pici, és így tovább. Azért vártam a bekapcsolódással mert nem szeretek elköszönni, és már néhányszor sajnos el kellett hagynom a csapatot! Kívánom, hogy ti és akik még csatlakoznak, együtt örömmel várhassuk a 2012 júniust! :wink:
mamimami
Kiskunhalas
 
 


beu5: tudom, hogy neked a lánykád melett nehezebb a pihi, de be kell tartani. Az ultrotol amúgy is álmos leszel. Mennyit kell szedjél. Én most szigorúan 3x2-t kell, de ahogy bevettem már alszom is. Ma volt csomó látogatom, de úgy hogy én semmit nem vettem észre belőle úgy aludtam.

mamimami: gratulálok neked, és kívánom, hogy minden rendben legyen. Hihetetlen mostanában mennyi vetélés van. Alig hallok olyanokat, akiknek egy sem volt. Ez elszomorító.

Mi most már itthon vagyunk végre, de szigorú pihenésre vagyok fogva, amit be is fogok tartani, mert nekem most a baba az első.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 

 
 

Szia mamimami, örülünk, hogy jöttél, s ahogy olvastad itt is elég sokan szedünk utrot.

kaccso: 3*1-et szedek és tényleg alszom, de bevallom jól is esik. Apa még itthon van, s úgy néz ki a héten marad is, aztán meg apukám lesz a dada, hogy én tudjak pihenni.

Amúgy nálam sem olyan ez a maszatolás most, mint a vetéléseknél, hogy barna és egyre élénkebb pirossá válik, hanem mint a mensi utolsó napján szokott lenni csak maszat és ez azért most biztató. Van hogy nincs is színe.
Hétfőn kell mennem vissza uh-ra, akkor már a saját dokimhoz, ha addig nem lesz gond.

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Beu jó ha vannak ilyen jó segítségeid. Szorítok, hogy hétfőn mindent rendben találjanak.
De én sem panaszkodhatom. Nekünk olyan is van, hogy 3-an hozzák az ebédet. Ma is kértem mindenkit 2 napig ne hozzanak mert a hűtőnk tele van kajával. A férjem is sokat segít, bár este ér haza, de mosogat, most és mindent amit kell.

Én elég sokat alszom, nem is tudom, hogy lehet ennyit aludni, de hát egyszerűen nem tudok ébren maradni.
Holnap megyek a családorvoshoz és kezdődhet a laborozás, amit utálok.

Többiek, hogy vagytok?

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


Halihó!
Tegnapi uh szerint 12 mm-es dobogó szívű kis embrió lakik a pocakomban. Vett szövetmintát rákszűréshez a dokim és utamra indított. Nagyon örült az újabb babának, csípem a dokimat na.

Mamimami gratulálok a babához és drukkolok, hogy minden rendben legyen.

Mindenkinek szorítok, hogy ne legyen baj. Pihenjetek amennyire tudtok és a körülmények engedik. Lassan csak letelik már az a 12 hét.

Kép
Kép
dalmicsek
Gyömrő
 
 
 
 


Dalmicsek!

Ez nagyszerű hír! És látom az aláírásodban, hogy már minden esedékes vizsgálatra van időpontod.

Ez az integrált vérvétel a dawn-kór és egyéb rendellenességek kiszűrésére szolgál? Nekem is kellene csináltatnom, mert 36 leszek, de itt ahol lakom nem tudom hol lehet. Majd jövő héten megyek védőnőhöz, és akkor rákérdezek.
Nekem telnek a napjaim, hol jobban, hol rosszabbul. Ma éppen nem vagyok túl jól. Megint görcsölget a pocakom. Ez átlagban egy héten 1-2-szer előfordul. Ilyenkor csak az segít, ha alszom. Most itthon vagyok a kisfiammal GYÁP-on, mert ő is beteg, és nekem is légcsőhurutom van. Szuper mondhatom. Most úgy elcserélném ezeket a tüneteket egy jó kis hányingerrel.

Nekem UH-ra legközelebb nov 25-én kellene mennem, de valószínű, hogy inkább előre hozom 18-ra, mert aztán dec elején lenne a 12. hetes UH is, és akkor nagyon közeli lenne a két időpont. Meg igazából így is olyan hosszú még az idő, és úgy megnézném megint a babácskámat, hogy mennyit nőtt.
Na megyek, mert még be kell fejeznem az ebéd utáni, meg a gyerek utáni romeltakarítást.

KépKép
KépKép
KépKép
julcsi_29
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy jól vagytok!
Bizony nagyon jó, ha van segítség! Nekem a férjem próbál átvenni sok feladatot! Egy hős:) Mindezt úgy, hogy a gyerkőcöknek nem mondtuk meg anya miért nyúlik el állandóan a kanapén, miért fal fehér. Kicsit tartós most ez a front:) Ez a hivatalos verzió:) Karácsonyi ajándék lesz a jó hír. Már nagyon várom a karácsonyt:) Akkor már mindannyian túl leszünk a legrizikósabb időszakon. És talán a hányinger is elmúlik. Bár lassan nem is tudom, milyen ha nincs hányingere az embernek. Ha éhes vagyok azért, ha ettem azért.
És én is rengeteget alszom, csak leülök és csukódik a szemem! De a szervezet tudja mire van szüksége, na ebben az utro is segít neki. Bár én hüvelyit kaptam. De így találkozik bogyó és Babóca:))

dalmicsek:12mm Ez igen! Milyen kicsi és milyen nagy örömöt okoz!!Gratula!

julcsi_29 Remélem, hamar jobban lesztek! Mennyi idős a kisfiad?

kaccso: laborozás, jaj! hozzám házhoz küldi a laborost a háziorvos. Egy tündér! És gondolták, akkor a férjemtől is vesznek, ebben az évben még úgy sem csináltak egyikőnknek sem! Így legalább a gyerekeknek sem feltűnő:)

Mindenkinek jó pihenést! Szép napot!
mamimami
Kiskunhalas
 
 


Dalmicsek, szuper hírek, végre valaki teljesen rendben van :lol:

Julcsi, jobbulást nektek.

Hát igen, apára most nekem sem lehet egy rossz szavam sem. Mos, főz és el van a gyerekkel, most is lementek vásárolni. Csak azt tudnám, hogy ez miért csak ilyenkor működik.
Ma én sem vagyok toppon, eléggé szédelgek, s megettem 2-3 mandarint, ami asszem még fel is fújt....

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


dalmicsek: gratulálok a szuper eredményekhez.

julcsi_29: gyógyulást a fiadnak és neked is. Nekem is elég sokat görcsölget a hasam, de remélem hamarosan kimarad. Nekem kell szedjem a magneB6-ot egy nap kétszer.

mamimami: ez az alvás nálam is így működik. Olyan is van, hogy egy nap 3x alszom. Szerencsére az én férjem is egy angyal. Sokat segít itthon és most is elküldtem anyóshoz, mert megkívántam valamit. Csak azért nem írom le mit, hogy nehogy ti is megkívánjátok.

Beu: a szédelgés ma nálam is jelentkezett, de annyira, hogy a férjem bekísért az ágyba. Eddig még nem tapasztaltam ilyet.

Én ma voltam a családorvoshoz, és nagyon rendes volt, mert felírta az utrot ingyenes receptre, aminek örültem, mert nem olcsó és egy dobozzal csak 5 napig elég.
Laborra csak másfél hét múlva kell menjek, mert túl kell legyek a 10. héten, hogy levegyék az antitestet. Van valaki aki még Rh negatívos? És azt nem tudjátok véletlenül, hogy mennyibe kerül az injekció, amit szülés után adnak be? Nálunk az elsőt ingyen adják, azt megkaptam a veszítéskor a következőt fizetnem kell. Most, hogy kórházba voltam úgy hallottam, hogy forintba átszámítva 56000-be kerül. Úgy tudom nálatok olcsóbb.

Megyek is mert hív az ágy.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


Sziasztok!

Hogy vagytok?
Nálunk ma reggel voltak vért venni, hétre beszéltük meg. Mi pedig az egyetlen nem átállított órát állítottuk be ébresztőre és sikerült 5-kor felkelni. :) Alig vártam, hogy egyek igyak valamit vérvétel után, már olyan rosszul voltam.
Ma nekem egy kicsit több volt a barna dolog, olvastam, hogy van, hogy az utro mellett is megmaradhat. Hát elég aggaszó. Pedig két napig nem volt semmi. nektek ezzel mi a tapasztalototok? Én egy kicsit aggódok, persze ezzel nem sokat segítek a helyzeten!
Minen jót nektek!
Olyan szép ez az ősz!
mamimami
Kiskunhalas
 
 


mamimami: Nem lehetne emelni az utro adagodat? A napi 2x1 nem olyan nagy dózis. Nekem 2x3-at kellett anno, és még akkor is barnáztam.

Nekem ma is fájdogál a hasam, de szerencsére 2 napja már nincs barnázás. Olvastam, hogy milyen aluszékonyak vagytok, én viszont jó ha 7 órát alszom éjjel, és nappal is pörgök, egyszerűen nem tudok pihenni, pedig estére azért már érzem, hogy kellene. Viszont ülni nem igen szeretek sokáig, mert kényelmetlen. Pedig a munkahelyemen ez van egész nap a számítógép előtt. Egyfolytában a savanyú dolgokat kívánom. Főleg a narancslét és a citrusféléket. A kisfiamnál is ugyanilyen volt a szitu. Mi kislányt szeretnénk, de eddig minden ugyanolyan mint az előző terhességem. Szerintem a kismaszat is biztos fiú lesz. Csak ezt a férjemnek annyira nem hangoztatom. Nekem egy a lényeg, hogy egészséges legyen.

KépKép
KépKép
KépKép
julcsi_29
 
 


mamimami: szurkolok, hogy minden rendben legyen, próbálj meg pihenni minél többet. Az utro adag tényleg nem nagy, én 3x1-nél barnáztam, most 3x2-t kapok minden nap

julcsi_29: én is a savanyú dolgokat kívánom, minden nap eszem valami citrusfélét, plusz sok sok savanyúságot. Irigyellek a pörgésed miatt, de azért nem pörögd túl magad, próbálj meg pihenni, még ha nem alszol akkor is. Szerintem nekem az alvást az utro csinálja.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


mamami, nekem ugyan nem vészes a maszat, de hol van hol nincs, és olvastam is, hogy utro mellett is megmaradhat. én is 3*1-et szedek, s én amondó vagyok, hogy ha úgy érzed aggaszt irány a doki, akár az ügyelet is, engem mindig megnyugtat és lecsillapít, végül is magunkról van szó és ezt senki sem vetheti a szemünkre.

Hát én is oda vagyok a mandarinért, de úgy puffaszt, hogy ma már nem vállalatam be, helyette megettem egy tucat fokhagymás kenyeret, amitől lehet hogy szenvedés lesz éjjel, de olyan jól esett, főleg, hogy bedugul az orrom már megint, és reggel visszanézett a kaja is.

Az utros alvást én is aláírom!!! A kislánnyal szinte végig dolgoztam, hát most nem tudom mit csinálnék munka mellett, elaludnék 26 gyerek között :lol:

Vigyázzatok magatokra! Enni a sok gyümit, mert itt a náthás szezon és szép hétvégét mindenkinek.

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

A héten megint voltam az orvosnál, mert ha erőlködök akkor utána van egy kis véres maszat, de annyi az egész, voltam ultrahangon és már láttuk a szívét, minden rendben vele, de én olyan vagyok mint a mosott rongy, az egész napos émelyegés az szőrnyű, nem tudok főzni, mert ha megérzek valamilyen szagot akkor végem van, elég nehéz így dolgoznom, de kitartok.

Annak örülök hogy ti tudtok enni, én nem sok mindent.
Helyettem is egyetek. :D

Szép hétvégét mindenkinek.

<a> <img src="http://lbyf.lilypie.com/HEoOp2.png" width="400" height="80" border="0" alt="Lilypie Kids Birthday tickers"> </a>

<a> <img src="http://lbdf.lilypie.com/PDVQp2.png" width="400" height="80" border="0" alt="Lilypie Terhesség tickers"> </a>
babacska83
Győr
 
 


sziasztok lányok!

eljött az idő, h én is csatlakozzak a 'klubhoz' :lol:

ma az ultrahangon lattam eloszor a babank szivvereset, el is sirtam magam.

roviden rolam: tavaly a terhessegem 33. heteben mehen belul halt meg a babam, eppen tegnap egy eve hoztam a vilagra :cry:

de most ujra boldog vagyok, es mar csak par honap es a kezunkben tarthatjuk a mi kis Minicápánkat. Így hívjuk Őt :D

igyekszem majd visszaolvasni, először is gratulálok mindenkinek!!!!

további szép hétvégét!

puszi, bixi

Kép
Kép
Kép
bixi
Budapest
 
 


beu5: úgy látom szinte ugyan azokat a dolgokat esszük. Nekem is a mandarin a minden, de a fokhagymáért is élek halok. Hátha majd egyneműek lesznek a gyerkőceink :).

babacska83: én is mosott rongynak érzem magam és a főzés nekem sem megy. Szerencsére nagy a család és szerre hordják a kaját. Nem semmi, hogy így kell dolgozz. Én néha annyira szédülök, hogy kapaszkodva megyek el az ágyig.

A férjem mindjárt elvisz egyet sétálni, hogy kicsit járjon át a levegő és a nap :). Olyan lettem mint egy háziállat :)).

bixi: az szörnyű, amin keresztül mentél, de gratulálok és szorítok, hogy minden rendben legyen. Az írásodból egy igazi optimista nőnek tűnsz, ami tetszik!

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


Főzés?? már egy hete én sem főzök, apa hogy itthon volt megtette, de hogy most mi lesz??!! Anyukám mondta, hogy majd esténként összedob valamit :D Na arra befizetek a kiscsaj mellett.

bixi, sajnálom ami veled történt, de gratuláluk, hogy ilyen hamar sikerült továbblépnetek. boldog babavárást neked!!!

Hű, ma én is kiültem a teraszra energiát gyűjteni, de egy fél órája letettem a fejem és be is aludtam :oops:
2 napja egész jól tudok kajálni és a hányinger sem olyan vészes... remélem ez nem jelent semmi rosszat, de majd holnap kiderül végre, már alig várom.

kaccso, már szerettem volna kérdezni, merre felé laktok, ha nem titok? :D

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok.

En is egesz hetvegen mandarint ettem :D
Nekem minden heten mas a slager eddig, az az elotti heten pl sult gesztenye volt a top :)

Az almossaggal en is kuzdok, foleg delutanonkent, de melohelyen sajna nem lehet szundizni egyet.


Nektek mikor lesz a kovetkezo ultrahang?
Nekem a 9.heten, utana pedig 12.

puszi, bixi

Kép
Kép
Kép
bixi
Budapest
 
 


Bixi!

Én is dolgozom még, és hát a délutánok már nagyon fárasztóak, főleg ülni nem szeretek egy helyben. Délutánra tényleg jó lenne egy kanapé ejtőzni.

UH-ra én legközelebb 10 hetesen megyek, aztán meg nekem is a 12. lesz.

Beu!

Ma voltál UH-n, ugye? Majd gyere mesélni.

KépKép
KépKép
KépKép
julcsi_29
 
 


Sziasztok, megvolt az uh, és a dokim mindent rendben talált. A babó csupán a 3-szorosára nőt egy hét alatt, azt hittem rosszul látok :lol:
Annyit mocorgott, hogy a szívhangját be sem tudta fogni :DD
Kaptam még vagy 3 hétre elegendő bogyókat, no meg a menetrendet, hogy mikor mi lesz és a héten még irány a labor, mert 3 hét múlva megyünk vissza uh-ra.
Hát asszem mondanom sem kell, hogy repdesve jöttünk el a dokitól, persze a pihenés még mindig fenn áll, és apa is hivatalosan felmentést kapott a házasélet alól :oops:

Közben az is kiderült, hogy a genetikai uh-t már nem csinálhatja sima szülész, hanem csak genetikus, így mivel a kórház gépe szar, és akkor finoman fogalmaztam, mehetünk egy harmadik helyre.... na ez azért fura, legalább ilyen alap vizsgálatokhoz meglennének a megfelelő felszerelések a kórházakban.

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


sziasztok :)

julcsi_29: az ulesrol jut eszembe, hogy tegnap mire hazaertem rettenetesen bedurrant a derekam, vagyis a hatizmaim, nagyon fura volt.
nektek szokott ilyen lenni? most jobb egy kicsit talan.

beu: szuper hirek :D miert kell genetikai UHra menned?

vizelet vizsgalat volt mar vkinek? nekem eddig vervetel votl vercsoportmeghatarozasra, toxoplasma es citomegalovirusra. es egyelore nem is mondtak,h vigyek legkozelebb vizelet mintat...

Meg valami: csomo helyen olvasom, h ha a tunetek elmulnak, akkor azonnal irany a doki.
Tegnap kevesbe voltam almos, mint altalaban, most ezen is parazni kellene?
Lehet a rossz tapasztalatok miatt, de fogalmam nincs hogy birom ki meg 2 hetig, h lassam, h minden rendben a baboval…..
Biztos lenne jele ha baj lenne? (bocs a hulye kerdesert, de nekem az elozonel rendben volt minden az elejen, ezert nem tudom..)

puszi, bixi

Kép
Kép
Kép
bixi
Budapest
 
 


vagy a genetikai UH az a 12. heti?

puszi, bixi

Kép
Kép
Kép
bixi
Budapest
 
 


Sziasztok.

Beu kérdezted, hogy honnan vagyok: én Erdélyi vagyok. Itt kicsit másképp van a rendszer mint nálatok. Nálunk nincs védőnő, mi a családorvoshoz kell járjunk hónaponta.
Én jövő héten megyek vér és vizelet vizsgálatra.

bixi: miért küldenek toxoplasma és citomegalovirus ellenőrzésre? Ha jó tudom az nem tartozik a kötelezők közé és csak indokolt esetben végzik el. Esetleg van cicátok?
Nekem veszítés után végezték el ezt a vizsgálatot és az eredmény az volt, hogy átestem már rajta, de valamikor gyerekkorban. Még egyszer nagyon kicsi az esély, hogy elkapom, ezért többet nem végzik el.

Én csak nov. 30-án kell menjek uh-ra, az nagyon messze van és úgy várom már. Akkor leszek 12 hetes és nagyon izgulok, mert az elsőt pont 12 hetesen vesztettem el.

Jövő héten ellenanyagot is nézetek, amire nagyon kíváncsi vagyok. Van itt valaki Rh negatívos?

Tegnap nálam az álmosság és a hányinger is csúcs volt, eddig soha nem volt ilyen erős.
Bixi szerintem ne aggódj, ha kicsit gyengébbek a tünetek, akkor van baj, ha több napig egyáltalán nincs semmi tünet.

Vigyázzatok magatokra!

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


Bixi!

A derék nekem is kényes ügy. Az előző terhességemnél valószínű elmozdult a gerinccsigolya, mert sajnos azóta nem tudok hason aludni, 5 perc után úgy beáll a derekam, hogy mozdulni sem tudok. Pedig ez volt a kedvenc alvópózom.

Beu!
Gratulálok a nagyszerű hírhez!

Nekem ellenanyag vizsgálat még a meddőségi központban volt. Annak ellenére, hogy mindig volt kutyánk, sőt kiskoromban még háziállatok is a toxoplasma negatív lett, a cmv-n meg már én is átestem. A toxoplasma most annyira nem lényeg, mert semmilyen állattal nem kerülhetek kapcsolatba, mert most lakásban élünk, állat meg nincs a közelben.

Nekem nincs semmi tünetem, aminek el kéne múlnia, úgyhogy még mindig furcsa érzés, hogy tényleg babát várok. Azért akarok minél előbb UH-ra menni, hogy tényleg minden rendben van, és megnyugodjak.

Na folytatom a melót, mert most csak stikában írtam.

KépKép
KépKép
KépKép
julcsi_29
 
 


Igen, van macskanak, azert kell a toxoplasma. A citomegalovirust azt csak ovatossagbol
En A Rh negativ vagyok, igen, ferjem pedig Rh pozitiv.

Kaccso: sajanlom a vetelest. Annak milyen tunetei voltak amugy? Gorcs, verzes?

puszi, bixi

Kép
Kép
Kép
bixi
Budapest
 
 


Sziasztok!

Szeretnék csatlakozni hozzátok. Én 06. 06-ra vagyok kiírva. Bár valósszínűleg véletlenül elszámolta tegnap a doki, mert 5-e a jó dátum.

Rólam annyit, hogy nekem lombikkal sikerült a babám. Az első is, és most a második is.
Úgyhogy a kezdeti nehézségekről nekem is vannak tapasztalataim.
Most a második baba eddig nehézségek nélkül megy.
Ma vagyok 10 hetes egyébként.
Tegnap voltam uh-on, láttuk a szívét.
Legközelebb 12 hetes uh, aztán 15 hetes.

Egyébként abból a szempontból kilógok a sorból, hogy nálam nincsenek 'jelek': pl. hányinger, szagoktól undor, kívánósság.
Egyedül a fáradékonyság van, de az a progeszteron készítménytől van. Olyan mint az utro nektek.

Kép

Kép
vevikk
 
 


Gyűlünk gyűlünk szépen!
Bixi, Vevikk welcome!

Bixi őszinte részvétem, szörnyű, ami veletek történt, elhiszem, hogy aggódsz, remélem, minden rendben lesz.

Vevikk gratulálok a második lombik babához, más sejtitek is a nemét, hogy kéket a cipellők a vonalzódon?

Beu örülök, hogy minden rendben ment uh-n, én már alig várom a következőt.

Julcsi igen, integrált tesztet csináltatok, a múltkor nagyon alacsony volt az afp-m és ez mentett meg az amniotól. Persze elszámolták, mert 1 héttel későbbi terhességet vettek alapul, mint amennyi voltam.

Én mostanában nem vagyok jó passzban, november 1-n betörtek hozzánk, de csak egy fülbevalót vittek el és egy lejárt szavatosságú bailey'st. Apa csütörtök éjjel jön haza Angliából, nagyon megvisel a hiánya. Ráadásul a betört teraszajtót csak jövő hét végére állítják helyre, addig itt vagyok a lyukas ajtóval.
Amúgy egy kis esti hányingertől eltekintve semmi fizikai tünetem nincs. Ma voltam dokinál, holnap megpróbálkozom a vérvétellel, de ha sokan lesznek a laborban hazakullogok.

Kép
Kép
dalmicsek
Gyömrő
 
 
 
 


Julcsi: a derekam nekem is szakad le néha, és van egy pont, ha úgy fekszem akkor utána alig tudok megmozdulni. Elég rossz lehet így dolgozni, de kitartást.

bixi: és kaptál volt szülés után anti D injekciót? A tünetek kezdődtek barnázással és akkor felhívtam az ügyeletet, ahol azt mondták nincs semmi baj, csak akkor menjek ha tiszta vér jön és görcsölök. Másnap tiszta vér jött, és már késő volt. Lehet ha a barnázással bemegyek még élt volna. Na de nem rágódom ezen. A mostani dokim azt mondta minden gyanús dologgal induljak. Most is barnáztam és azonnal indultunk, a baba pedig hál`Istennek élt.
Az első terhességednél néztek-e ellenanyagot?

vevikk: gratulálok, jó hogy jöttél. Eddig én voltam a legnagyobb babás, de most már te vagy :).

dalmicsek: elég durva ez a betörős dolog, sajnálom. Érződik az írásodon is, hogy rossz passzban vagy. Mi volt a dokinál?

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


Kaccso nem nődokinál, csak háziorvosnál, nem voltam pontos. Új a házidoki, mert nemrég költöztünk ki Pestről, de ez is eléggé tudatlan, ami a terhesgondozást illeti. Mármint ő is fennakadt a CMV-n meg a toxoplazmán, mint az előző dokim, hogy azt meg hol veszik le. És most akarta megírni az AFP-s beutalót, a 9. héten. Szóval ezek egy húron pendülnek. Mondtam neki, hogy valszeg megint cukros leszek, de még nem bizti, erre ráírtam a beutalóra, hogy veszélyeztetett terhes.
Igen, jól érzed, bár most ment el a kárszakértő és elég simának tűnik az ügy, ezért most némileg javult a hangulatom.

Nekem csak a poci növekedéssel jön a derékfájás, most még nincsen.
Bár észrevettem, hogy elkezdett kiemelkedni a méhem, mondták, hogy a 2.nál hamarabb látszik, de nem reméltem hogy ennyivel. Mondjuk most van fölötte háj is, ami az elsőnél nem volt :oops:

Kép
Kép
dalmicsek
Gyömrő
 
 
 
 


helo :)

dalmicsek: hat ez nem lehet egyszeru a parod nelkul. engem is nagyon megvisel ha neha uzleti utra kell mennie, total hulla leszek mire hazaer, mert nem tudok egyedul jot aludni.
engem a nogyogyasz utalt be laborokra toxoplasmara is es CMVre is pedig nem maganba jarok hozza, hanem a klinikara.
egyebkent nekem is ugy tunik,h most a masodiknal mar hamarabb no a hasam. persze fel is vagyok fujodva, lehet az is segit, de ha jobban megnezne valaki, vagy nem hrdanek bo ruhakat vagy salakat mar latszana is.


kaccso:
igen, kaptam injekciot tavaly (kulonben sztem mar nem lennek itt..)
neztek persze ellenanyagot, most is fognak. sot a mostani dokim amint meglatta, h negativ vagyok azonnal kozolte,h valamikor a kov 8 honapban aferjemtol is ker egy friss labort es vercsoport meghatarozast, ilyet tavaly nem kertek.
sajnalom ami tortent, de elore nezzunk!!!! :lol:

Karacsonyra mar mindenki tul lesz a razos idoszakon :)

amugy nekem a melleim meg nem valtoznak.... :shock:

puszi, bixi

Kép
Kép
Kép
bixi
Budapest
 
 


Vevikk!
Üdv itt!

kaccso: Azon ne rágódj, hogy mi lett volna, ha be mész. Nekem az egyik vetélésem 1 hetes kórházi fekvés után indult be megállítatlanul le is zajlott. Nem csináltak semmit, mondták, hogy ilyen korán (6. héten) nem tudnak mit tenni.

Én most végeztem a kisfiam szülinapi tortájával, amit holnap viszek az oviba. Mosogattam, összepakoltam, és most már hulla fáradt vagyok.
Jó éjszakát csajok!

KépKép
KépKép
KépKép
julcsi_29
 
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak :D

Alig tudok ide jutni, amint hazaérek ledőlök a kanapéra és már alszom is :wink: , az émelygés nálam már minden napos, reggel ismerkedem a Wc-vel, du tudok enni, amikor már aludhatnék is, de lefekvés előtt megint elkap az émelygés.
A derekam nekem is fájdogál, ha sokat ülök azért, ha sokat álok azért, tehát semmi nem jó.

Szép napot mindenkinek.
<a> <img src="http://lbyf.lilypie.com/HEoOp2.png" width="400" height="80" border="0" alt="Lilypie Kids Birthday tickers"> </a>

a href="http://lilypie.com/"> <img src="http://lbdf.lilypie.com/PDVQp2.png" width="400" height="80" border="0" alt="Lilypie Terhesség tickers"> </a>
babacska83
Győr
 
 


Sziasztok!
vevikk jó hogy jöttél, akkor már tényleg növöget a csapat :lol:

Mire végig olvastam, elfelejtettem, miket akartm írni :roll:
Ja, igen a genetikai uh az a 12 és 18 . heti uh-k.
Vérvételre engem is a nőgyógyász küld, és mindent kér, ált labor, vizelet, vcs, rh, ellenanyag, cmv, toxoplazma...) az előző terhességnél majdenm minden hónapban mennem kellett toxoplazma miatt és már nagyon utáltam :shock:
A védőnénink meg csak vizeletet, súlyt és vérnyomást mér.

kaccso, tényleg ne mélázz az előző vetélésen, nekem az első 13 hetesen volt és úgy elöntött a vér, hogy az ügyeletes is a fejét fogta. A második már enyhébb volt 9 hetesen és nem is volt szükség műtétre. Mind a kettő barnázással kezdődött, de azzal az igazi barnázgatással, majd egyre erősödött és véres lett, s mellette görcsöltem is. Mindezek mellett szerintem megérezzük, hogy ha valami nincs rendben és baj fog történni, ebben biztos vagyok!

Tünetek. hol vannak, hol nincsenek. Nekem az előzőnél is innentől kezdtek abba maradni és a 12. héttől nem is voltak, hát ebben bízok most is. Most már szinte csak a fáradtság tud elkeseríteni, de az nagyon, főleg hogy akkor ideges is leszek és hányingerem is lesz.
Evészet annyira még nem, megy de azért mindig próbálok enni valamit.

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Jah igazából nem rágódom, hogy mi lett volna, csak így jutott eszembe, ahogy írtam le. Az igaz, hogy a napokba sokszor eszembe jut, ha nem vesztettem volna el most szülés előtt állnék, mert nov. 17.-re voltam kiírva.

Én ma nagyon rosszul voltam, nem tudtam se éjjel sem napközben egy jót aludni, ha elaludtam akkor rosszakat álmodtam, de vagy hívtak telefonon, vagy kopogtak, vagy csengettek. Grr elég hisztis lettem már, de délutánra kicsit összekaptam magam.
A rosszullétbe annyi örömet láttam, hogy legalább tudom, hogy ott van és él. A derekam ma különösen fájt, azt hittem le is szakad.

dalmicsek: rossz lehet a férjed nélkül, de kitartást.

julcsi_29: Isten éltesse a fiadat.

Vérvételre engem is a családorvos küld. Nem értem, hogy miért kell újra a vércsoport meghatározás? Nálunk azt egyszer csinálják meg. Szinte mindegyiketeknek volt már előző terhessége és akkor is megcsinálták, nem?
Én kedden megyek, vér és vizelet vizsgálatra. Jön a férjem is, mert neki az első terhességnél nem nézték meg az Rh faktort, de mi 99%-ba biztosak vagyunk, hogy ő pozitív. Azért biztos, ami biztos alapon megcsináltatjuk.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


Dalmicsek!

Nem azért kék a cipő, mert tudjuk a nemét, bár a férjem szerint megint fiú. Én jobban szeretnék kislányt, mert annyi pasi közt meg lehet őrülni. :)
De persze ugyananyira fogom szeretni, ha fiú lesz is. :)

Tényleg én vagyok a legidősebb terhes a csapatban a magam 10 hetével.
De ez nem garantálja, hogy én szülök először. A fiam pl. nem is akart megszületni, úgy cibálták ki. Úgyhogy most is császárra számíthatok, sőt már be is jelentette a dokim. :( Pedig úgy szeretnék rendesen szülni.

Jövő héten én is készülődök a szülinapra. Mert nálunk két részletben van megtartva bizonyos okok miatt. Szóval két héten egymás után süthetek- főzhetek.

Nekem is látni már a pocakot. Tényleg előbb látszik mint az első. :)

Kép

Kép
vevikk
 
 


Na ma túl lettem az első vérvételen, és meglepő módon úgy feldobódtam tőle, hogy már ez is megvan!!
Különben tényleg vicces minek néznek rh-t mindig, lehet megváltozna??!! :wink:
Na de mire beutaztam a kórházig a derekam is leszakadt, no visszafelé még meg is fagytam, rettenetes hideg van!!! brr

vevikk a rendes szüléshez fűződő reményedet megértem, én is arra készültem mindig, de végül mi is császárosok lettünk - teszem hozzá egy kevésbé alapos doki lehet elsiklott volna a cisztám felett, ami golflabda nagyságú lett a szülés folyamán, s akkor lehet többet nem is szülhettem volna, de a dokim nem kockáztatott. persze most jó előre velem s közölte, hogy mivel a ciszta már velem marad, mivel nem műthető, így a császár már alapból vár. Ma már azt mondom végül is mindegy, ez nem veheti el a kedvem egy újabb babától, majd azon is túl leszünk!

Na megyek pihizek, mert holnap lesz apukám 60. meglepi szülinapi bulija és ki kéne pihennem magam, hogy bírjam, így is szegény anyukám nyakába szakadt minden, hogy én nem tudok fizikailag segíteni neki. Na de remélem jó lesz holnap!!

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Minden egyes szombaton felszusszanok, hogy túljutottunk megint egy héten. 10 hetesek vagyunk, ami nem mérföldkő, de örülök neki.
Nekem már nagyon kezdett látszani a hasam, ami megint csak aggaszt, mert az előző terhességnél mondták, hogy sok a magzatvíz, ami nem jó. Sokan észrevették már, hogy babát várok, pedig a 10. héten még nem kéne.
Beu: elhiszem, hogy megkönnyebbültél a vérvételtől, én is alig várom, hogy túl legyek rajta. Nekem a keddről áttevődött a szerdára, de alig várom már, hogy túl legyek rajta és meglegyenek a jó eredmények.
vevikk: nem semmi a dupla szülinap, de azért ne hajtsd túl magad.

Vigyázzatok magatokra!

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


kaccso: ezzel így vagyok én is, amikor a hétfordulóhoz érek. De igazából akkor lennék nyugodtabb, ha láthatnám, hogy mennyit nőtt a babám. Bár érzem, hogy nőtt a hasam, meg ma is megint görcsölgettem, és ez így megy minden héten. 1-2 nap ilyen, aztán nyugi van. Nekem már csak egy nadrágom van, ami jó, de az is a nap végére már kényelmetlen. Ma előkotortam a kismamanadrágom, és felpróbáltam. Szerencsére jó, és semmi baja. Igazán kényelmes viselet. Pár hét múlva már kénytelen leszek hordani, igaz a legszűkebb fokozatra állítva.

Ma egész jó napom volt, és tudtam piheni is.

Tegnap én is leszerveztem a terhességi és a sima belgyógyászati vérvételt. Azért ez marha jó, hogy kétszer kell menni, miért nem lehet egyszerre megcsinálni. Ezt az rh-s vérvételt én sem értem. A férjemmel mindketten pozitívak vagyunk, akkor meg minek?

KépKép
KépKép
KépKép
julcsi_29
 
 


Sziasztok!

Mi tegnap elmentünk, egy előre nem tervezett kirándulásra a családdal egy közeli hétvégi házba. Egy kicsit megbántam mert ez már nem nekem való. Sokan voltunk így szinte semmit nem tudtam pihenni, hideg volt bármennyire is felöltöztem stb. Következő hétvégére is megvagyunk hívva egy másik helyre, és nagyon gondolkodom, hogy mi legyen.

julcsi: nekem is egy nadrágom jó, és az is csak úgy, hogy a felső gombot nem gombolom be. Kaptam sok terhesnacit, de míg nem mentem ki a kritikus időszakból, addig nem akarom használni. A blúzaim sem kezdtek jók lenni, egy csomóból kilátszik a hasam.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


Sziasztok! :)

Én még új vagyok itt, második babám várom! :)
Én a 10.hét végén járok. :)

Jó egészséget mindenkinek!:)
lajkozita
Szeged
 
 


SZia lajkozita, örülünk, hogy jöttél, akkor te is a sor elején vagy:D
Mekkora az első gyerkőc?

Hát igen a hétfordulók nálam is csoda számba mennek, és pechemre, mindig akkor vagyok rosszabbul is, de aztán észreveszem, hogy már megint jobban érzem a pocim és a következőig nyugi van. De így az elején szivem szerint minden héten mennék uh-ra :lol:

Gatya, hát igazából nekem is egy kényelmes van, de az is már kigombolva, a többit is felveszem olykor de mindegyikhez derékmelegítőt, vagy kismama bandázst használok. Nekem amúgy is fázik a derekam télen, no meg a felsőimet is lefogja, hogy ne csússzanak fel. Jó találmány!!

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Szia beu5!

Az első gyerkőcömet Hannának hívják és december 9.-én lesz egy éves. Úgyhogy nem lesz nagy kor különbség köztük!:)
Nálam még nincs nagy gond a naci miatt... :)

<a><img src="http://www.csaladinet.hu/tickers/6732.jpg" alt="Családient.hu vonalzók"></a>
lajkozita
Szeged
 
 


Halihó!

Lakozita üdv köztünk. Lehet téged Zitának hívni? Neked is pici babád van, mint nekem. :)

Túl vagyok a vérvételen, már az eredmény is megvan, csak egy csillagom lett, a süllyedés. Az éhgyomori cukrom megint jó, de az előzőnél is így volt, mégis szurizhattam magam az inzulinnal.
Kaptam kiskönyvet a védőnénitől.
A szoptatással nagy a dilemmám, mert a dokim szeretné ha elválasztanám a lányom, és valahol igazat is adok neki, mert azért görcsölget a pocim, csak még én nem vagyok felkészülve az elválasztásra. Persze kockáztatni nem szeretnék, így csak ez marad.

Látom mindenkinek domborodik a pocija, nekem egészen meglepően nagy. A lányom is korán látszódott, ilyen típus vagyok. Még nem vettem elő a bandázsaimat, lassan szükség lesz rájuk. Én el sem pakoltam a terhesruháimat, mert tudtuk, hogy gyorsan jönni fog a kistesó :)

Fog valaki a SOTE 1-en szülni? Ki hol szül?

Kép
Kép
dalmicsek
Gyömrő
 
 
 
 


jo reggelt!

dalmicsek, en is a SOTE I-en szulok, meg az is kehet,h egyszerre leszunk ott :)
melyik dokihoz jarsz?

lanyok, ti is puffadtok?? :shock:

puszi, bixi

Kép
Kép
Kép
bixi
Budapest
 
 


Bixi: sajna én is nagyon, már nem merek enni semmit. Sokszor nem tudom, hogy a méhem görcsölget, vagy csak a puffadástól fáj a hasam. Tegnap vettem espumisant.

Holnap megyek a háziorvoshoz belgyógyászati vizsgálatra, és talán csütörtökön megejtem a vérvételt is.

Lányok lenne egy kérdésem: én a vetéléseim miatt állandóan a wc papírt nézem, és amúgy fehér folyásom van, de néha találok rajta ilyen nyúlós sárgás valamit. Viszketés nincs. Ez mi lehet? Van valakinek hasonló? Vagy hívjam fel a dokit? A neten nézelődtem, de nemigen találtam hasonlót. Bár ez így a munkahelyen nem igen kivitelezhető. Többen vagyunk egy irodában. És bocsánat az undi kérdésért. :? :oops:

KépKép
KépKép
KépKép
julcsi_29
 
 


Julcsi, ez rám is jellemző, hogy folyton a papírt nézem és nem igazán tudom, hogy a gyógyszer miatt vagy sem, de nekem is van időnként sárgás folt - mondjuk simán a bogyókra fogom - de a doki szerint attól nincs (mondja ezt egy pasi, aki soha életében nem szedett ilyet és sose szült :lol: ) viszont a terhesség alatt a folyás mennyisége simán lehet több is, más is. És ő ezzel le is zárta a dolgot. Tehát nem gáz, de ha megnyugodnál, azért kérdezz rá a dokidnál!

Nekem tegnap du visszajött a hányás, na az uzsi úgy ahogy mind vissza is nézett, a vacsora nem tudom hogy de maradt, igaz csak piritós volt, de ma is nekiindultam vagy 3x a wc-nek :roll:
Remélem az ebéd már menni fog, bár nem fűzök nagy reményeket hozzá.
Már azt hittem ennek végeeeeeeeee

Ja szülés, én a MÁV (AEK)-ban.

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Beu!

Ez a hányás émelygés szörnyű lehet. Én meg is bolondulnék ha ez lenne. Így is épp elég, hogy sokszor fáj a gyomrom, meg savam van. De hát már csak pár hét, és elvileg vége. Csak ugye ilyenkor még egy nap is túl hosszúnak tűnik.
Kitartás! És köszi, hogy leírtad a tapasztalatod.

KépKép
KépKép
KépKép
julcsi_29
 
 


Sziasztok!!

lajkozita: üdv a csapatba!

bixi: én nagyon puffadozok, sokszor érzem, hogy mindjárt eldurran a hasam.

julcsi_29: én is gondoltam már rá, hogy veszek espumisant. neked bevált? A folyásnál ez szerintem nem gond, de ha aggaszt, akkor mond majd el a dokidnak amikor mész. De szerintem ez nem baj, csak ha már rózsaszínes, vagy barnás. Amúgy én is folyton a papírt lesem és nem merek már csak fehér fehérneműt felvenni, hogy biztosan látszódjon ha baj van.

Én tegnap nagyon rosszul voltam, legalább 10x hánytam. Semmi nem állt meg bennem és a végén már semmi nem jött, de úgyis kellett és az erőltetéstől indult meg az orrom vére. Estére már ki sem tudtam kelni az ágyból, a férjem oda hozta a tálat az ágy mellé és ápolgatott. Hozott egy fél bögre teát, hogy valami folyadék azért csak legyen bennem, de amint letettem a bögrét már jött is vissza.
Reggelre kicsit jobb volt, mert már elmúlt a hányinger és lassan indítottam megint egy fél bögre teával, aztán egy szelet pirítós, majd 1 óra múlva megint egy pirítós de már paradicsommal és ez még idáig bennem maradt.
Ezt vártam, hogy hányjak is végre, de nem gondoltam, hogy ennyire meg fog kínozni. Na de eltűröm, mert tudom, jó cél érdekében van :).

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


kaccso: akkor neked is kijutott a jóból. Ma nekem se esett jól az ebéd, de ennyi.
Az espumisan nekem használ. Emlékszem az előző terhességemnél is mindig volt otthon, ha kellett. Nem szedtem rendszeresen, de sokszor szükség volt rá.

Ezt az "alvég" dolgot mindenképp említem a dokinak, de sajnos addig még 10 nap. Ha látom, hogy fertőzés, akkor haladéktalanul intézkedem. :)

KépKép
KépKép
KépKép
julcsi_29
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?