Új privát üzeneted érkezett!

NA, kétszer küldte el a gép, ezt törlöm!

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Írtam tök sokat, csak visszanéztem az előző oldalra, hogy mindenkinek válaszoltam-e a kérdésére, erre mire visszatértem ide, eltűnt a firkálmányom. :cry: :oops: :roll: Azt hittem megmarad, míg visszaolvasok.... :( Hát, nem kezdem most újra.

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Sziasztok!

Krisz nagyon örülök és nagyon gratulálok Nektek!

Csodaszép csöppség, gyönyörű nagy hajjal.
Tegnap voltam orvosnál, minden rendben kb 10 percnél többet nem is töltöttem bent. Nekem is csináltak streptococcus vizsgálatot.
Nekem folyás az elejétől van. El is rohantam vele a dokihoz és azt mondta, hogy ez nem vészes mennyiség, pedig én azt hittem hogy valami súlyos gombás fertőzésem van. És azt mondta, hogy a hormonszint változástól van, meg hogy ha van is valamennyi candida azt a terhesség alatt úgy sem lehet kiirtani, annyira megváltozik a hüvelyflóra, szóval ne aggódjak. Az biztos, hogy nekem minden nyálkahártyám furán reagált erre a terhességre. Az orromon még most is nehezen kapok levegőt, na de az elején, csak úgy fulladoztam.
Én arra emlékszem babaméretből, hogy a 29. héten 1780 g volt a drága. Emlékszem kicsit nagyobb volt a feje az átlagnál, azt hiszem 2 héttel, de azt mondták még belefér, a lényeg hogy van benne valami :-)

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem megváltás volt ez a tegnapi lehűlés, szóval ma megújult erővel folytatjuk a szobafestést!

Mindenkinek minden jót.

Lilypie Maternity tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
igigig
 
 

 
 

Sziasztok!

Nst rendben, hüvelyváladék negatív, egyszóval ok minden.
Vizsgálat most nem volt...
Itt nem volt lehűlés még. Tegnap sem és most sem aludtam éjjel szinte semmit. Úgy fáj a farcsontom mintha seggreültem volna és jól beütöttem volna :D
Most készülünk a védőnőhöz...

Kép
Kép
zita79
 
 


SZiasztok!

Itt most esik az eső. Legalább nem kell locsolnom a füvet. :-)
A lábam nem a terhességtől dagad, hanem a rengeteg szúnyogcsípéstől :-)
Tegnap voltunk a férjemmel és Koppánkkal (Koppány a pocaklakó) kispapás tornán. Nagyon jó volt. Kifejezetten a kispapáknak szólt arról, hogy hogyan segíthetnek a szülőszobán. Én a Szent Imrében fogok szülni és az egy nagyon alternatív szülészet. Mindenféle hókusz-pókusszal. Masszázs, illóolaj, füstölő, zene, válogatott testhelyetek. Kíváncsi leszek. Eddig minden bejön amit láttam. Az ellátás, a kedvességük, a szép környezet. Én nincs fogadott orvosom! Ami azt gondolom érdem, mármint, hogy így is kedvesek. Persze azért lehet, hogy benne van, hogy én is eü. dolgozó vagyok. Nem tudom, mindenesetre nem szoktam ezt hangsúlyozni, max a kiskönyvemben láthatják.
Én jövő héten megyek előre nst-re. A barátnőm mondta, hogy nst alatt a babája nem akart felébredni és egy dudával bedudáltak neki. Az a csöppség halálra ijedt. Na ez az amit el akarok kerülni. Remélem ez nálunk nem bevett gyakorlat. Amúgy nem a János Kórházból egyre több ehhez hasonló középkori módszereken alapuló terhességről meg szülésről számolnak be nekem. Érdekes.
aMÚGY JÓ REGGELT MINDENKINEK.

Lilypie Maternity tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
igigig
 
 


Sziasztok!

Ezt az időt...gyakorlatilag hajnali 4 óta szakad. Tegnap még azt mondták, lehetnek zivatarok. Lelövök egy meteorológust, komolyan....

:evil:

Ilyenkor még kimenni sem lehet. Elmentünk nagybevásárolni barátnőmékkel, múltkor Ő vitte a csemetéket, ln meg robogtam, mert nekem nem volt semmim itthon, most fordítva. Viccesek voltak, 7 nap van közöttük és írtóra imádják egymást a kiscsajjal.
Aztán jöttek egy gyors kajálásra és most mindkét gyerek totál ko. Már a kocsiban el akartam aludni.

Mi is megjártuk tegnap a védőnőt, Levi már egészen normálisan tűri, nem kap visítófrászt a vérnyomásmérőtől, meg a szívhanghallgatótól, mint 3 hónapja. Minden okés, csak a pocakkörfogat hatalmas. 114 cm. extrabrutál, 5 cm egy hónap alatt, úgy hogy egy grammot nem híztam!

Igigig, a fűlocsolás kimaradásáért azért én is örülök, mert az msot nem kéne, 36 órát leszek egydül, párom két műszakot húz le délutántól. :cry:
Az Imre tényleg jó hely, csak rengeteg az externista, aztán az meg nem túl fényes. Azért remélem bejön majd Neked!
Csak ragaszkodj a szopihoz...tényleg csak jóindulattal, sajna vannak ott csecsemősök, akiknek fontosabb a nyugis éjjel, így ha üvölt a gyerek, inkább megtömik carokkal, csak aludhassanak. Ott pl. tényleg room-in van és élni kell vele!!!! Családi és közeli tapasztalat.
De ha erre figyelsz és kicsit erőszakosan kérdezel, mert maguktól nem mondanak semmit (ez amúgy máshol is így van!) akkor jó kis hely!

Többiek??

Megyek teregetni, mert már kellett mosni, de hogy ez mikor fog megszáradni...???

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Jó ez a hülye gép, lepusztult a nod, erre minden reklámot benyom nekem és mindent kétszer küld el....mint most is megint... :roll:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Sziasztok!

Megvagyok, csak múltkor felhúztam magam, hogy elszállt a sok irományom. :( :shock:

Itt is szakad egész nap. :(

Köszi a hozzászólásokat folyás, meg méret ügyben. Nekem súlybecslést csak a 4d-sen csináltak, genetikain soha. Majd az utolsón, ha megérem...

Na, a védőnő is egy nagy szám. Külön regényt érdemelne. Haskörfogatot se mért soha, sőt nekem kell szinte megalázkodni, hogy elmessek hozzá a kötelező vizsgálatokra. Dokim mondta, kéthetente méressek súlyt, vérnyomit, fehérje-vizsgálat , stb. Ezt a védőnővel is megbeszéltem. Erre, ha felhívom őt, kérdi, minek akarok menni (talán mert esedékes a két hetenti találka, nem?), gondom van talán, vagy terhesgondozásra megyek? Engem ne azért vizsgáljon meg könyörgöm, hogy a doki lássa a kiskönyvemben hogy beírt a védőnő, hanem mert felelős ő is azért, hogy minden rendben van-e odabent. Olyan hanyag egy védőnőnk van, hogy nemigaz. Ezt nem csak a terhességemmel kapcsolatosan mondom, hanem a nagylányommal is. Szinte esedezni kell, hogy bevihessem már mérésre. Volt, hogy 4 hónapig se jött felénk (1 éves kora előtt). Na, nem mintha hiányozna, mert túl sokat úgyse tudott segíteni, pedig volt, hogy elkelt volna. Még szerencse, hogy volt más, akitől meg tudtam kérdezni dolgokat, és érdemlegesen segített is. A miénk már kiöregedett a szakmából, mindenki csak panaszkodik rá. Jó lenne egy lelkes, fiatal védőnéni.

Én 30-án megyek először nst-re. Tegnap megkaptam az anyasági támogatáshoz az igazolást. Rajta: a szülés várható ideje: júl. 14.... :o Jó, mi? Egyébként ez volt az első időpont (mensi alapján), de az első egynéhány ultrahang mást mutatott.

Vérvételre ti melyik héten el? (vércsoport, ellenanyagszűrés) Dokim rám bízta...

Most ennyi. Majd még lehet, hogy jövök. Puszi nektek!

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Jav: Vérvételre melyik héten mentek el?

Ja, és aprooka, örülök, hogy tetszik lánykánk neve. Így is lett anyakönyvezve. (nem Szófia vagy Szofiána, a hogy sokan hiszik) Simán Szofi. Néha Szoszónaka becézzük.

Amúgy mi sem árultuk, míg meg nem született, mert akárhány nevet mondtunk, mindig volt valaki, akinek nem tetszett vagy hozzáfűzött valamit.

Most a fiúnevet sem áruljuk el. De azt hiszem, lesz majd egy pár kikerekedett szem... :D 1 hete változtattuk meg amúgy, de ez most sokkal jobban tetszik, mint amit eddig 8 hónapon keresztül titkoltunk. De azért még a régit sem mondjuk el, ki tudja...

Ja, lánynévvel egyáltalán nem készülünk... :shock: Akkor nekem is kikerekedne a szemem... :D De 4d-sen annyira egyértelmű volt... 8) :oops:
Sziasztok!

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Ja, gyors megmértem a haskörfogatom. ( Hogy ez eddig miért nem jutott soha eszembe?!) Be se merem írni....... 116 cm!!!!!! :shock: Én meg 153 cm, 67 kg. ( én se híztam az utóbbi 3 hétben) Aprooka, a többi adatot is szabad megkérdezni?

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Lehet, lehet, bár.... :oops:
167 cm, 80 kg. Sajna Levi után maradt még vagy 5 kg és arra jött rá ez a 8-9.
Azon ritka emberek közé tartozom, akik nem fogynak a szoptatástól, hanem az viszi fel a plusz tizest. Drukkolok, hogy Ti ne ebbe a kategóriába essetek, mert ritka car éjjelente 3x arra ébredni, hogy majd meghalok, olyan éhes vagyok.
De most megfogadtam, hogy csak gyümi, sali, semmi édesség, mert utáltam, hogy körülöttem mindenki olyan szépen lefogyott szülés után, én meg csak nőttem, mint a tavaszi virágbokor! :roll: :shock:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Rajtam 10 maradt első terhesség után... Akkor 46-tal kezdtem (60 -nal mentem szülni), most 56-tal kezdtem, és remélem a 70-et nem lépem át... :oops: Szoptatás alatt én is csak híztam... Nemtom mások hogy csinálják... :shock: Na, jóéjt mindenkinek!

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Én 172 cm vagyok és most 70 kg. Úgy 13 jött fel eddig.
Botondnál 74-el mentem szülni és 52-ről indultam...

Nálunk sem mérnek pocakot a védőnők... De szerintem az mindegy, hogy mekkora, mindenkinek más a testalkata...

Én már túl vagyok az utolsó vérvételen is, a 36 hetes uh előtt kellett menni...

Kép
Kép
zita79
 
 


Sziasztok!

Zita, akkor Te jó vékony lehetsz! :wink:

Engem párom csapol le jövő héten vmelyik reggel otthon, így azért kényelmesebb a dolog. Nekem kifejezetten mondta a doki, hogy a 36. hét előtt ne, mert csak a max. 4 hetes értékeket fogadják el szüléskor. Na, nem mintha még annyi ideig egyben szeretnék lenni. Ma voltam nagybevásárolni, Levi addig nagycsaládozott, jól ki is purcant. Most pici pihi és délután megyek tovább még egy körre! :roll:

Remélem mindent sikerül szereznem és akkor holnap összepakolok, befejezem a nagytakarítást otthon, meg a festésjavítást és mehet a menet! Nagyjából mindennel megleszek. Végre!!!

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Sziasztok!

Köszi a hozzászólásokat vérvétel ügyben.

Aprooka, nem irigyellek a nagybevásárlás miatt. Energiám lenne még, csak olyan hamar fáradnak a lábaim, főleg ha még az elintézendő dolgok egymástól messze eső boltban vannak. Én má csak itthon lógatom a lábam, oszt várom a sült galambot.... :lol:

Na, legyetek jók!

Puszi!

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Sziasztok!

Elnézést a bepofátlonkodásért!!!

Eladó utazóágy 10e-ftért, kb.5x használtuk, nagyszülöknél hevert idáig. Eredeti ára 46e volt, sajnálom hogy itt áll használat nélkül. A pohártartója tönkrement és a macis logója is a nagy állásban. Sad
Továbbá autósülés 13kg-ig ujszülött kortól, 5000ft-ért. Teljesen jó állapotban van, narancssárga a huzata.
Akit érdekel priviben küldök tel.számot.

Üdv. B

képet tudok csatoni.
bendi
 
 


Aprooka, szerencsés alkat vagyok, igazából egyenletesen jöttek fel rám a kilók és nem is látszik hátulról, hogy pocakos vagyok, a pocakom viszont elég termetes lett már :D

Rám még vár egy kis takarítás meg vasalás aztán akár be is vonulhatok szülni :P

Kép
Kép
zita79
 
 


Sziasztok!

Reggel elkezdtem írni, de aztán iszonyú rohanás kezdődött, hogy odaérjünk a dokihoz időpontra, mert a múltkor kerek 3 percet késtünk és emiatt 1 órát kellett várni. Szóval se reggeli, se fürdőszoba, csak a kaját kezdtem el, mert ma jött haza Péter 2 nap után és hogy legyen vmi itthon.
Na, persze odaérünk, sehol senki, a dokinő rendelése elmarad.... :-(
Olyan elcseszett nehéz lenne az időpontosokat értesíteni. Van belőlük vagy 5 db naponta. Kijön az asszisztens és ott szabadkozott nekem, hogy de két hete ezt még nem tudták...na és? Attól még szólhattak volna, hogy ne rohanjak, de ázzunk szarrá és ne menjen rá az egész délelőttünk.
Hazajöttünk és persze azonnal minden a mosásba, mert sikerült a lehető legnagyobb zuhéban nyomulni.

Na, mindegy, kiforrongtam magam, csak nem kellemes ekkora hassal cipelni az úrfit, de muszáj, mert a rendelő körül az utak annyira vackok, hogy bokáig érő vízben úszkáltunk be.

Zita, én ilyenkor már babáztam Levivel!:-)
Jó Neked, bár Péter szerint most én is főleg pocakra híztam, máshova nem nagyon.
de sajna egy hete újra elkezdtem szakadni. Mármint a striák réme, úgy utálom, pont elhalványultak a régiek, erre tessék....
Én is ma még takarítok, pakkot teszek össze és készen vagyok. Jövő héten már Levi szüli és névnapjára készülök! Lótok futok pár dologért, meg rendelek.!

Kiskavics, várd a kis galambodat! Már mindennel készen vagy?

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Szia!
Igen, elkészültem. :lol:

Ma hasonló esetben volt nekem is részem. Bemegyünk a doktornőhöz 10 előtt 10 perccel (10-12-ig rendel), mert a kis kincsem úgy ugatott éjjel, majdnem megfulladt. Erre a gyerekorvos nincs, másik helyettesíti. Átvágtázunk oda. Én plusz még jónéhány anyuka. Persze a város másik végébe. A váróban vagy 30 gyerek + anyukája tolong, helyettes doktornő kiüvölt, aki nincs életveszélyben menjen haza... Mert már rég másik faluban kéne lennie. (ő meg 8-10-ig rendel) Másik anyuka szól, h őcsak receptet szeretne. Válasz: Sürgős? Mért kell megvárni, hogy elfogyjon? No comment. :? Jöttünk haza... És elment a délelőtt...

Nekem is csak hasam van, hátulról nem is látszik, hogy kismama vagyok. :) A hasamon a bőr nekem is kezdi megadni magát. Eddig csak halványak voltak, most jött néhány piros-lila is. Ezvan. :o Hiába kenem, a bőrnek is megvannak a maga határai. Majd nem mutogatom. Ennyi.

Puszi mindenki!

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Hahó Mindenki?

Mizu veletek?

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Sziasztok!

Bocsi, bocsi....eléggé összejött minden nálunk szokás szerint.
Hétvégén apa végre itthon volt szombaton, de anyóséknál a kutya elgáncsolta Levit és végigrepedt a szája, így az a nap és éjjel horror volt.
Vasárnap 24 órázott apa, így jött ki édesapám, hogy ne legyek egyedül, aztán tesómék délután, Levi is nagyon élvezte a dolgokat, meg a szája is elkezdett apadni.
Aztán ma jött egész napra barátnőm, most értünk haza. Vacsi már volt, most gyors fürcsi, és alvás!

És a héten még futóbicajt kell keresnem és néznem, meg éjjelente vagyonnyilatkozatot írni, mert ezen a héten leadás, aztán még doki, Levi-unokatesó szülinap, ernyőkocsi nézés, még egy kétgyerekes barátnőm szeretne egyben látni egész napra jönnének, melóhelyre is be kell mennem....szóval kb. egész héten loholok majd nyelvlógatva, de próbálok alvások alatt jönni. Most sajna mindent el kell rendezni, mert jövő héten, ha még engednek, mennénk le nagycsaláddal Csopakra.
De közben meg marha magas lett a vérnyomásom, és emiatt is parrant mindenki.

Na, velünk kb. ennyi, megyek, mert apa és Levi Noé körzetének nézik a fürdőt és sztem egész este felmosok majd. :lol:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Sziasztok!

Hahó! Többiek minden oké?

Aprooka a végén csak ketten maradunk?

Jesszus, ennnyi minden. Még olvasni is sok. Jó pörgős napjaid vannad. :o Hogy bírod?

Én annyira 'tele vagyok' ezzel a babóval, szinte minden négyzetmilliméteremet kitölti. Nincs olyan részem, ahol ne érezném valamelyik kis porcikáját nyomulni. :) A legrosszabb az, hogy ha felállok már alig tudom összetenni a két lábam, teljesen lenn érzem a fejét a ' kijáratnál'. Nemtom, normális-e ez ilyenkor már, vagy jelent-e valamit. De alig tudok sokszor lépni. :? Na meg persze 20 percenként mellékhelyiséglátogatás... Lányomnál nem volt ilyen érzésem. Igaz, ő 41 hétre, indítottan született, mert még magasan volt. Ja, és tegnap óta már van kis előtejem ( ami szintén nem volt anno). Remélem, csak azt jelzi, hogy majd most tudok szoptatni. Persze tudom, ez nem csak rajtam múlik. Na, összefoglalva, remélem még egy 2 hétig benn marad a bébi, hadd erősödjön.

Szép napot Nektek! ÍRJATOK!!! 8)

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Sziasztok!

Élek még én is csak apánk itthon volt és megpróbáltuk kihasználni az időt. Tegnap hajnalban ment el megint dolgozni...
Botondnak nem nagyon jön be ez az idő, állandóan menne ki, de szinte egész nap esik az eső...
Tegnap voltam nst-n, minden ok volt, most nem volt más vizsgálat, de szombaton megyek megint, nyilván meg is néz a doki mert utána szabin lesz. Remélem azért a városban marad... Beszélni sem tudtam vele tegnap mert műtött...
Jó lenne már a hétvégén kibújni ennek a babónak mert akkor még apa is itthon lenne és a dokit sem kellene rángatni szabi alatt...

Egyre nehezebben viselem a pocakomat is már, olyan mintha egy tonnát nyomna, sokszor úgy kell megfognom ha felállok :D
Nameg az éjszakák... Jobb nem is beszélni róla...

Remélem nem fogom megint túlhordani, az még aztán odavágna egy picit :D
Kiskavics, nekem 42. héten indították, 2 óra volt az egész és kibújt, de enyhén szólva fájdalmas volt a folyamat :D
De biztosan jobb mint tizen órákat kínlódni...

Majd jövök ha a legény is úgy akarja...

Kép
Kép
zita79
 
 


Sziasztok!

Na, ma nem volt energiám eddig semmire.
Így délutánra marad a bevásárlás főzés holnapra és egy kis porszi, de azt úgyis a fiam végzi majd! :lol: Amennyire nem kattan le 7 hós kora óta a porszívóról...

Holnap megyek a futóbicajáért és lehet hogy kap egy diavetítőt is, így kipipáljuk a jövő heti névnapot, a tesóajándékot és a szülinapot is részünkről. Persze nem kap meg mindent most, de amilyen finnyás pl. bringa ügyben. Találtam egy jót, arra fel sem ült, de a kis barátnője fa futója nagyon bekattanós, meg a decathlonos műanyag. Csak azt meg én utálom, pont azért mert műanyag. De ha egyszer az kell, azt meg nem akarom, hogy a sarokban álljon egy canga, amit látatlanba veszek neki. Így még holnap nekirugaszkodom és megnézek egy fémfutót, illetve megmutatom a fiatalúrnak. Aztán csütörtökön egy utolsó fülészet, immár 3. hónapja, de totál tünetmentesek vagyunk, ez a dúrva!
És pénteken még megyek be a melóhelyre vinni a kitöltött nyilatkozatokat. Ja és aznap még ha minden igaz, lecserélem a kis futrinka babakocsinkat, mert már használtan kaptuk és most ha sikerült lejutni Balcsira még akkor Levinek is pöpec lesz, meg majd kistosnak is.
Jövő héten meg pakolás, ctg, doki, védőnői látogatás, mindenképp meg akarja nézni, hogy nem a sufniba szánom majd a picurt.... :lol:
Aztán Balcsi, ha még leenged a dokim.

Vérnyomi továbbra sem megy 130 alá, szédelgek is tőle és nehezen kapok levegőt, ez utóbbi aggaszt kicsit. De ha túl vagyunk ezen a héten, akkor már minden okés...

Nem tudom, nálatok mizu ezen a téren, de Levi nagyon érzékeny lett, mintha sejtene vmit. Ami abban nyilvánul meg, hogy egész nap ölben lenne. Fekszik rám, bújik, emelgetni kell(ene). Vagy mellébújni a matracára, de az meg nagyon alacsony.
Ő meg már nehéz.
Tényleg súlyban hogy álltok? Mármint a nagyobb csemeték?
Szóval eléggé nehezen megy, hogy a földön autózzak már vele, meg a hátamon lovagoljon, és emelgessem 3 percenként. Emiatt meg extra nyűgös, amire az idő is rátesz egy lapáttal sajna. Itt 2 napja szakad!

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Botond 13 kg+ruha. Elkerülhetetlen az emelgetés. Én is kúszok-mászok vele a földön mert másképp nekiáll rosszalkodni, szekrényre mászni, stb.

Nem is meséltem... Hétvégén behallgatózott Botond a kistesóhoz, megkérdeztük tőle, hogy mit csinál, erre kapásból rávágta, hogy labdázik :D

Kép
Kép
zita79
 
 


Előző írásomat helyesbítve: Remélem, most IS tudok majd szoptatni.

Zita, Örülök, hogy látlak. Mármint, hogy minden oké. Gondolom, már nem bánnád, ha időd se lenne ide írni a KÉT gyerkőc miatt. :) Azért csak kitartás így a végéhez! Csak nem húzunk rá most is, meglepődnék, az biztos. :o Nálunk csak 1 hetet engednek amúgy, persze lehet ezt is csak dokija válogatja. Bizti írtam, nekem hosszú nap volt az. Reggeltől este fél 9-ig, de újra végigcsinálnám. Csak minden rendben legyen!

Én dokim is jövő héttől megy szabira, júl.14-ig. Szóval nemtom, kinél fogok szülni. Illetve ő nem jön be szabi alatt, mert iráni, és gondolom hazautazik... :? Meg is beszéltük, melyik dokinak adjon át, ha épp ezidő alatt akarna a kislegény kibújni. Bár férjem közölte, majd csak a focivébé döntője után ér rá kórházba vinni... :D

Az éjszakákkal én is így vagyok: UTÁLOM ŐKET! Aludni csak-csak tudnék, de a megfordálás egyik oldalról a másikra kész rémálom. Na, meg mikor rámjön a pipi, s mire kiszállok az ágyból és megtalálom az egyensúlyt.... Utána meg mint egy berozsdásodott robot, úgy teszem meg az első 5-6 lépést... Utána már 'szaladok'....

Aprooka, ugye nem lehet gyerkő mellett pihenni? Ezt csak az tudja, aki hasonló cipőben van. Nekem is mindenki fújja, pihenj sokat, ne vidd túlzásba a dolgokat... Ja, a házimunkát meg majd elvégzi a bejárónő, mi? :lol:

Én is jövő héten megyek nst-re. Várom azért már. Annál is inkább, mert nem kell többet védőnőhöz mennem. Úgyse érdekli őt az egész. Doki kérte, 2 hetente menjek védőbe, de ha egyszerűen nem lehet utolérni? Közölte velem: Bonyolult az ő sorsa... Hja, mert a másé oly egyszerű... De ha valami gond lenne a pöttömmel, tuti beperelném a hanyag munkája miatt. :x Na, ez aztán nem kíváncsi, hova rakom a bébit. Egyébként gyönyörű lett a babszoba, olyan büszke vagyok rá! :D

A vérnyomi nem jó, ha magas... Nekem nincs gondom vele. Vicces, de én 1 nap egyszer szoktam szédülni, fél 10 és 10 között valamikor, de nekem inkább leesik olyankor. A rekord 80/50!!!! :? . De örülök, hogy ilyen kiszámíthatóan érkezik immár vagy 8-9 hete, mert előre biztonságba helyezem magam :) , kikészítek egy kisadag kávét, oszt ha jön a rosszullét, már küldöm is le! Eddig bejött.

Lánykám is ölbecica lett pár napja. Dörgölőzik, simogat, átölel, puszilgat engem meg a pocakom (tes=tesó), meg felhúzza a pólómat és mutatja+mondja: Gyeje baba, gyeje! :D Tegnap elmondta élete leghosszabb mondatát: Reggel közölte velem: Lécci anya öltözz fel, most, jó? :lol: Csak néztem neki!

Hja, ő is cipelteti magát, sokat emelgetem én is. Én az időre fogtam, mege foga is jöhet, meg náthás is picit, de lehet tényleg, hogy éreznek valamit.

Csajszim 10,9 kg, 84 cm. Jó evő, bármit adhatok neki. És szerencsére többnyire egyedül eszik, levest, főzit, joghurtot kanállal. 80%-os találati pontossággal. A kakit már megmondja, olyankor wc-re kéredzkedik, szűkítő nélkül, egyenlőre. Orrot fújni remekül tud, sorra fogyasztja a papírzsepiket. De azért még a biztonság kedvéért kiporszizom neki. Másfél éves korától gyerekheverőn alszik, a kiságyát a tesó örökölte. Idáig még nem esett le róla ( van oldalt magasítás, végében pedig kis szabad rész, ahol lemászhat). Tegnap fogant meg először a fejében a gondolat, hogy ő onnan egyedül is le tud jönni... És a tettek mezejére lépett... Alvás után szépen kitotyogott a nappaliba... :lol:

Ti hogy álltok a pelussal? Nem tudom, elkezdjem-e levenni róla, vagy várjam meg, ha már a pisit is megmondja. Reggel meg este fürcsi előtt a pisi is wc-be megy, s néha napközbe is kedvet kap, mikor követ engem... Mindenki mást mond, mit csináljak, én meg tanácstalan vagyok.

Na, én most kitettem magamért.

Puszi mindenkinek!
IGIGIG, gajdangy, többiek?

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Sziasztok!

Nagyon eltűntem.
A munka, meg ez a szobafestés felújítás foglalt le nagyon. Már csak be kell rendezni :-)
Most meg megyek vérvételre, nst-re, szóval a délelőtt erről fog szólni.
Tegnap voltam a védőnőnél. Hát... Nem mondok semmit, mert a tanácsadás fele arról szólt, hogy valaki beköpte az önkormányzatnál és biztos ki fogják rúgni, én meg biztattam, hogy nem... Mint eü-s úgy gondolom, hogy ezt meg sem szabadna osztania a kliensekkel (velem)...
Az én vérnyomásom is közel szokott lenni a 130/80-hoz. Nekem azt mondta az orvos, hogy ha ágyban, párnák között 140 fölé megy, menjek be soron kívül. Ilyen szerencsére nem volt.
Ennek ellenére szédülni és is szoktam, de akkor, amikor pl lemegy 115/70-re. Nálam az már alacsony. Amikor kórházban voltam ételmérgezéssel, nem akart 150 alá menni. Kérdeztem a nővéreket, hogy ilyenkor mi van. Azt mondták semmi, nyugodjak meg ettől még a gyereknek nem lesz baja, attól inkább, hogy ezen stresszelem magam, szóval azóta leszoktam az ezen való aggodalmaskodásról.
A légszomj is meg van nálam, de az sem a vérnyomástól, hanem mert a tüdőm épp a torkomban fekszik, annyira felnyomja ez a kis srác.

Na megyek, megszúratom magam.

Lilypie Maternity tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
igigig
 
 


Sziasztok!

Most nincs időm írni, csak szeretnék valamit ajánlani nektek! Feltétlenül nézzétek meg, ha még nem látttátok!!!!!!!!!!! Garantáltan jól indul a napotok!!!!!! :D

A youtube-on keresstek rá erre: Bimbo Waka Waka


(arfrikai kisfiú táncol)


Szia! igigig! Jó téged is látni! :)

Zsuzsi, andicsiga?

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Sziasztok!

Bocsi, én is vagyok még és egyben vagyunk, csak kicsit rohangálós volt az elmúlt pár nap.
Vásároltunk még egy-két dolgot, véglegesítettem a kórházi pakkot, mostam, vasaltam stb. Persze mindent csak mértékkkel.
Múlt héten volt az első NST-m, szerencsére minden rendben van, csinált UH-t is. A pici lány már 2750 g és minden rendben van vele, a dokim megnyugtatott és azt mondta, hogy nagyjából időben fog érkezni a pici, sokkal előbb biztos nem.
A héten pénteken lesz NST, majd írok.

Na igen az alvás... az nálam is egyre nehezebb, nem is az alvás, hanem a fordulás:)
Nekem első babám, el se tudom képzelni milyen lehet egy másik pici mellett ... biztos nem könnyű!

Nekem inkább alacsonyabb a vérnyomásom, mint szokott lenni 105-110 között van mostanában, egyébként meg 120 körül volt régebben. Emiatt néha szédelgek, de ilyenkor még többet iszok és akkor valahogy jobban leszek:)

Ritkábban tudok jelentkezni, mert nehezebben ülök már a gép előtt, inkább fekszek, vagy teszek-veszek, mert olyankor nem fáj a hátam.De amint tudok jövök megint!

szép napot mindenkinek és kitartást az utolsó hetekre!

andicsiga
 
 


Van egy olyan érzésem, hogy már nem sokáig cipelem a pocakomat...
Asszem kezd kijönni a nyákdugeszom, ráadásul folyamatosan fájogat a hasam egészen lent és mindig a wc-re kell rohangálnom. Kislegény csinálja a helyet a kobakjával :D
Csak szombatig bírjam ki :P

Kép
Kép
zita79
 
 


Zita!

Én is 20 percenként pisilek, már kezdem unni.

Tarts ki! A nyákdugótól még nyugodtan szülhetsz akár jövő héten is. Szobatársamnak 1,5 hétig apránként távozott. Az enyém egyben jött ki, mégsem indult be a szülés 2 nap múlva se, pedig jó kis keményedéseim voltak. ANNO.

Bár a pocifájogatás odalent... HM...Hm...

Drukkolunk!!! Először is, hogy kibírd szombatig, aztán meg hogy minden simán menjen! Ügyes légy!!! Ja, és azé majd jelentkezz!

Tényleg NÉZZÉTEK MEG, amit írtam az előbb!!!!!!

Na, folytatom a pihit. Kislányom mára bevállatlta sógornőm meg uncsitesó. Ez se jó, me má hiányzik...

Sziasztok!

Tényleg aprooka, neked most programozott császi lesz végül, vagy mit mond dokid?

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Sziasztok!

Zita, jaj, de izgiiiii! Akkor azért a hétvégének drukkolok, ok?

Nálunk is para van kicsit, mert apa le kell hogy adja az ügyeleti beosztását, ugye azok éjjelek és 24 órák. Levi is vicces volt, mert csütörtökön mentünk be, aznap este lett volna egy ügyelet, arra elindult, mert azt mondták, menjen csak, nem lesz semmi. Mire beért a 2. ker.ből Csepelre, már hívhattam is vissza és aznap nem volt doki Csepelen....( :oops: ), másnap meg lett volna egy egész napos strand ügyelet, de arra sem ment.
Csak az a kérdés hogy éjjel hogyan jön haza mondjuk Csepelről?!

Igigig, mutasd majd meg a lurkószobát!

Andicsiga, jó hogy jöttél. Édes kicsi lány, szuper súlyban van. Én félek, kicsit nagyobbnak fogják mondani jövő kedden... :roll:

Kiskavics, olyan jól fogalmaztál az éjjelekkel kapcsolatban, hogy jót nevettem. Igen, az első 5-6 lépésnél én is elhülök, hogy a saját ükanyám is fürgébb lenne. :lol:
Te is mutass gyerekszoba képeket!
Mi még kiságyazunk, Levi nagyon ragaszkodik hozzá és ugye Ő 13 hós koráig éjjel átlag 5-6x kelt. Én meg élvezem azóta, hogy alhatok. Nem akarok járkáló gyereket még.
Bejárónő: most nagyon jól jönne....de így marad a 3xi nekifutás, ha porszívózni kellene....

Kicsit félve, de nekivágtam a mai napnak, mert ugye még hátravolt a nagy beszerzőkörút. Levi névnap, szülinap, tesóajándék....el sem tudom képzelni, hogy 3x hetesen mások hogyan oldják meg a városi közlekedést, hiszen kb. sehol sem lehet elmenni pipilni, ilyenkor meg már kb. a popóra kell ragasztani egy klotyeszt...:-) Mire hazaértünk, igencsak megviselt a dolog....

Szóval beautóztunk a 11.kerbe, megnézni a futóbicajt, csajok, ez szuper. Olyan alacsonyra lehet állítani az ülését, hogy Levi is simán megy vele. Na persze még gyakorolni kell, de leér a lába. Először volt egy kis nenenene, mint mindig, de a 3in1ben biciklivel ellentétben, mire bemutatkoztam a pasinak, Levit úgy kellett összeszedni, mert elviharzott. Aztán a lába közé fogta a bicajt és úgy kellett vinni a kocsiig vele, hogy közben azt hitték nyúzzuk. :D
Most eldugom, szerencsére gyorsan beültettem a nagyautó kormányához, neki most mindene a vezetés, mert nagyapjával mennek itt a belső utcákon (hurrá :roll: ) és itthon ugyan mondta hogy bicici, de remélem elfelejti. Mert ez lesz a tesóajándék, addig meg eldugjuk. Csak nélküle meg nem akartam megvenni, tanulva a múlt heti esetből, hogy rá sem akart ülni a kinézett bicajra.

Aztán irány a játékforrás, ami tényleg szuper kis hely. Olyan jó, hogy ilyen játékboltok is vannak. Persze Levi még kicsit kicsi hozzá, mert egyből a futóbicaj, meg a roller kellett neki, ahhoz meg kicsi a hely...de képzeljétek, minden játékból van kibontva, ki lehet próbálni, meg van egy picike szőnyeges babaszoba, ami el is zárható, ha több gyerekkel megy az ember. Sztem Levi is élvezte volna, csak már féldél volt és ugye egész délelőtt kocsiban ült, így kukac volt a popójában. De az eladók, ha nincs kérdés, akkor az éppen ott lévő gyerekekkel leülnek társasozni, bármit ki lehet próbálni, elmondják mit takar. Majdnem csak fa és logikai játékok vannak, plüssből meg süsü, kockás fülű, mazsola és tádé, vizipók, szóval a klasszikusok.
Én beleszerelmesedtem a boltba, mindenkinek ajánlom,aki fővárosi, sztem ősztől sokat megyünk majd, mert játszóház helyett is szuper!

Ja, és persze sikerült beszereznem a diavetítőt is végre! Juhúúúú!

Szóval minden megvan, holnap még megyek az ernyőkocsiért, fülészetre, de ez már régi ügy, pénteken meg melóhelyre még papírokat leadni és beszélni a pm-mel, aztán készen vagyok.
Már csak a nyaralás van hátra és szülhetünk is!
És apósom tud szerezni tesztpapírkát, fehérjére a magas vérnyomás miatt, azt is holnap hozzuk el.

Szóval végre egy sikeres nap, csak egy a bökkenő, még csak félkettő és nekem leesik a fejem. És este egyedül leszek. Szóval kis energiát dobhattok, mert ugye a kávéról is szigorúan le vagyok tiltva. Nem mintha ittam volna, az elmúlt 3 évben ha öt csészével ment le, de mostanában igencsak jól jönne.

Megyek felmosom a teraszt újfent és utána szuszó egy csöppet!
Na, jó kis regényt írtam..... :oops: :lol:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Kiskavics, de jó! Pihizz sokat, most ez a lényeg!

Csaszi: nem tudom, hiszen a dokim is elmegy addig a kórházból. Szóval semmit sem tudok, attól függ, mikor jön Mazsola. Lehet, hogy a dokimmal, de máshol, vagy idegen dokival, lehet, hogy csaszi, lehet hogy nem.....jó, mi?

Én este nézem meg, mert most mennem kell tényleg. De nem felejtem el, remélem! :roll: :wink:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Nyákdugó ide vagy oda, lehet, hogy a holnapot sem érjük meg nemhogy a hétvégét.
Kb. 10 percenként fájogatok...
Nembaj, még kimosok 1 adag ruhát. Meg mindjárt készenlétbe helyezek elmenős ruhát, papírokat, kórházi cuccost. Ha netán menni kell akkor csak gyorsan letusolok, addig a taxi is ideér.

Kép
Kép
zita79
 
 


Huha, izgi.
És mi lesz Botival?

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Anyóssal lakunk együtt úgyhogy vele lesz Botond ha menni kell...
Mostmár 5 percesek, de egyáltalán nem érzem olyan erősnek mint kellene lenniük, vagy ki tudja, lehet, hogy most ilyen gyenguszok lesznek csak?
Magzatvíz még a helyén, kórház taxival 5 perc, asszem még ráérek :D

Kép
Kép
zita79
 
 


Csak, hogy addig se unatkozzak nekiálltam takarítani :D
A portörlés valahogy elmaradt még eddig a héten... Azt hittem van időm még :D Aztán lehet, hogy tényleg van :P

Kép
Kép
zita79
 
 


Ablakot azért már ne moss létráról!

Az jó, ha van kire hagyni Botit, de ne szülj egyedül, hallod? Inkább várj még szombatig!:-)

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Zita!!!! Ülj le a fenekedre, pihenj, hátha kihúzod szombatig....

Ha mégsem, DRUKKOLUNK!!!!!!!!!

Sok kép nincs a szobáról, de azé teszek fel.

BIMBO WAKA WAKA!!!!!!! :lol: :lol: :lol:

Nem mennek a képek, nagy a felbontás... :(

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Kiskavics, kicsinyíteni kell vagy picassán vagy egyéb méretező progin.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Nnna, átméreteztem őket. Talán most.

A képeket én csináltam a falra, bibibí!!!! :D Ti is tegyetek fel képet ám!

Ja, és várom a hozzászólásokat! :)

BIMBO WAKA WAKA! :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Ja, még egy-két simítás hátravan persze. Apa épp most fúrja fel a pelenkázóra a lapot, meg még szeretnék egy állólámpát a pelenkázó mellé. De ez már csak egy apró részlet.
Holnap átnézem a kórházi táskát még egyszer, aztán a többi már nem(csak) rajtam múlik.

Szép estét nektek!

BIMBO WAKA WAKA!! :lol: :lol: :lol:

( tisztára meg vagyok ma hülűve :lol: )

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Megjártam a kórházat, szívhang,
magzatvíz rendben, bő 1 ujjnyira
van nyitva a méhszáj. Állítólag
még nem elég erősek a fájásaim.
Még nem szülök ma, haza is
jöhettem. A szülésznő szerint
akár 2 napig is görcsölgethetek
így.

Kép
Kép
zita79
 
 


Kiskavics, nagyon szép a szoba. Akkor ezek szerint külön lesz a nővérétől?

Nálunk egy gyerekszoba van, de most még velünk lesz Mazsola, aztán majd pár hónaposan megy át.
Szépek a falfestmények is. Nálunk nagy kisvakond meg jármű őrület van szóval én is alkottam, van 5-6 nagy kép a falon. Majd teszek én is képet a picassára már ezekről.
De mivel iszonyú sok az antikbútorunk és kicsi a hely, nekünk a gyerekszobában vannak pl. a felnőtt rucis szekrényeink is. Annyira nem zavaró, főleg, mert Levi kedvenc elfoglaltsága volt ki-be pakolni, meg a fogantyúit bizgerálni. Szóval vegyes szoba, nem ilyen, mint a Tiétek. Majd mutizom.

Kissrác meg elképesztően komolyan nyomja. Tényleg benne van a vérükben a szuper hang és mozgás! KisJackson utód! :lol:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Szép reggelt mindenkinek!

Zita, rólad álmodtam, de épp az ellenkezőjét... :D Azt hittem, ma már babázol... Na, beszéld meg szépen mütyürkével, hogy várja meg apáját, már nincs sok addig. :? CSodálom, hogy hazaengedtek. Engem anno korai fájásokkal 1 hetet benntartottak a 36. héten. Azt mondták, ha bemész ügyeletre, mindenképp fel kell venniük. Persze, ma már asszem saját felelősségre hazajönnék... Asszem...

Aprooka, igen, külön lesz. Építkeztünk, mindkét gyerkőnek külön szobája van, miénk középen a kettő között. Lánykám is első naptól külön alszik. Nem volt vele gond. Ajtók nyitva, minden rezdülését hallottam. Ha meg náthás volt, babakocsiban aludt mellettem.

Én meg az ükanyádon nevettem egy jót. :lol:

Ja, a képeket színespapírból csináltam, és az ágyneműjéről másoltam le hozzá a figurákat.

Várom a ti képeiteket is!!!

Örülök, hogy megnézted a klipet, nekem nagyon bejött! :lol:

Igigig, ja igen. A védőnői tanácsadás nálunk is általában 70-30 arányban nem rólam szól... Szerintem a 130/80 még belefér. Múltkor nekem is annyi volt, de egész nap teszek-veszek, épp hogy beesek mérésre, csoda hogy egyáltalán nem több. Gondolom, te neked se ágynyugalomban mértek annyit.

Légszomj, nekem is volt, meg gyomorégés, de kop-kop-kop elmúlt. Mások szerint lejjebb ment a pocakom. Ekkora súlytól nem is csodálom... Csoda, hogy orra nem esek. :lol: Mármint 12 kg-t híztam, eddig, de a haskörfogat a múltkori óta is nőtt, 118 cm.... :oops:

Ja, és tőled is várjuk a babaszobaképeket!!

Andicsiga, így a végén mindenki rendezgeti a dolgokat, utolsó simítások, stb. Én meg feküdni nem bírok, pedig egy szavam se lehet Szofira, mert ha azt mondom, anya fáradt, ledől egy fél órára, odafekszik mellém, és mondókázunk, könyvet lapozgatunk... Nyugodt kislány, többnyire.

Na, azért ha tudsz, pár sort majd közbe azért írj magatokról.

Nnna, induljon a nap. Virágültetés, vasalás, táskavizit, porszívó, felmosás, a mai terv. Még jó, hogy van "segítségem". Kislányom mindenben partner... :lol:

Szép napot!

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Zita, mizu???? Minden oké???

Kép

Kép
kiskavics
 
 


Kiskavics, még csak most jutottam oda, hogy jobban szemügyre vegyem a szobát, telefonon nem túl jól látszik...
Nagyon szép lett :)

Nálunk sajnos nincs gyerekszoba, egy sem, kicsi a ház ahol lakunk és még építési engedélyt sem adnak itt mert közvetlen a töltés mellet lakunk...

Nekem annyira nem korai fájások ezek, már a 39. hetet töltöm be hétvégén...
Amúgy azóta sem múltak el, talán mivel ma kicsit többet pihentem (itt volt anyu) már csak 10 percenként görcsölök...
Így kibírom még talán szombatig...
De szinte semmit sem tudok csinálni... Ma pl már ülve mosogattam, anyu vitt mindenhova kocsival, ha leülök beletelik jó időbe mire felállok és el is bírok indulni... Annyira rossz ez így... Holnap is vitethetem magam a védőnőhöz, az ebédért meg a postára...

De talán ma éjjel már aludni is fogok valamennyit...
Na megyek megnézem Botondot, hogy mit csinál anyósnál, lehet már bealudt :P

Kép
Kép
zita79
 
 


Sziasztok!

Csak bekukk, mert hulla fáradt vagyok, megyek aludni kicsit.

Tegnap ugye délelőtt még bandáztam, de egyenlőre nem sikerült kicsi ernyőkocsit venni, aztán fülészet, végre mehetek szülni a dokinő szerint, Levi füle okés. Április eleje óta jártunk, ideje volt már!

Aztán anyóséknál voltunk egész estig, Levi jól ki is purcant, meg én is. Az éjjel katasztrófa volt, annyira fájt a hátam.

Ma meg mentem be melóhelyemre, ahol Levi imád lépcsőzni, így egész délelőtt lépcsőztünk.
Uh, kicsit kivett belőlem a dolog.

Délután végre apa itthon, sztem elmennek biciklizni picit, ha nem esik. Nem azt mondták, hogy végre jön a jóidő? :twisted:

Képeket csináltam, majd délután feltöltöm a picassára, de azt csak a nagygépről tudom, az meg a gyerekszobában van.

Zita????

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Még mindig egyben vagyok szerencsére, a mai nap már tűrhetőbb, csak kb. 15 percenként görcsölök és vagy már hozzászoktam, de mintha gyengébbek lennének.
Viszont ha ülök akkor a felállás és a járás nagyon nem megy... Mint egy reumás csiga :D
Ma éjjel végre jön haza apa :)

Kép
Kép
zita79
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?