Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Én is csatlakoznék hozzátok. 37 évesen (na jó, majd csak márciusban leszek az :) ) várom az első gyermekemet, aki szerencsére az első próbálkozásra összejött. A kalkulátor szerint október 10. a szülés időpontja, így most kb 3 és fél hetes lehetek. A cicifeszülés mellett nem volt egyéb panaszom, kb 2x hányinger, más semmi.
Viszont most nagyon aggaszt valami: szinte napról-napra terebélyesedek a csípőmön, a hasamon és a combomon. (Persze ez a cicimen nem gond :D )Nem eszem sokat, mert előtte is állandóan gondom volt a súlyommal (75 kg körül mozgok most), így már megtanultam kordában tartani az étvágyamat. Vacsira pl: csak joghurt. Igaz elég sokat iszom (kb 2 liter ásványvíz, vagy gyümölcstea) lehet ez a baj?
Most kezdtem el olvasgatni a témában, és valahol az láttam, hogy ez cukorbetegséget és terhességi mérgezést is jelenthet :( Nagyon megijedtem és sajnos csak 22-én mehetek orvoshoz (akkorra kaptam időpontot), bár lehet nem bírom ki addig és felkeresek mást.
A súlyomat nem mértem meg pontosan, de a tükör és a ruha sajnos nem csal :(
Nálatok van ilyen probléma, vagy hallottatok ilyesmiről?
happy37
 
 


ilka!

tényleg csak egy hét múlva láták... :shock:
milyen érdekes!!! :shock:

Amúgy érdekes volt az ultrahang, mert a sok foltocska közül egyre rámutatot a doki, hogy az a zsákocska…. :D
Azt mondták, hogy sokat igyak ultrahang előtt. Hát én ittam fél liter üccsit! Megvoltam győződve, hogy majd csomó mindent lehet látni!
Erre a doki azt mondta, hogy máskor többet igyak…pedig így is majd szétdurrantam.... :D

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


happy!

a 3 és fél héthez kell még kettőt adni, mert az uccsó mensi kezdetétől számolják

Ágica
Kép
ágica_26
 
 

 
 

Szia Ágica!
Bocs hogy belekotyogok. Nálam az első két terhesség alatt sohasem volt baj a szex-el. Sztem az orgazmus nem árthat a babának, legalábbis nekem nem volt ezen a téren gondom. Nem volt belőle sem vérzés, sem haskeményedés, sem görcsölés.
Viszont a túl mélyre hatolás, ahogy te is írtad viszont igen kellemetlen lehet, fájdalommal járhat. Ilyen kor eléggé érzékeny a méh, a méhnyak. Biztosan erre gondolhatott az orvos. Ja meg arra, hogy esetleg ne legyen mindennap.

Kép
Kép
Kép
gabi39
 
 


Szia Happy!

Üdv közöttün és gratulálok!!Szerintem ne aggódj azon, h kicsit átcsoportosulnak a dolgok a derekadon, ez nálam is így van és szerintem ez nem ritka jelenség a kismamiknál. Egy biztos: ne most kezdj el fogyókúrázni!!!!Azt viszont nagyon jól teszed, h sokat iszol és a gyümi teával nem igen hiszem, h ártanál :wink:
*ilka*
 
 


Szia Happy!
Én 39 vagyok, igaz a 3. baba érkezik. Nálam október 09. a szülés várható időpontja, tehát ha te október 10-et számoltál akkor kb. 5 hetes lehetsz.
Az átalakulás természetes folyamat, nehogy fogyózz! Dehogy leszel cukorbeteg!

Kép
Kép
Kép
gabi39
 
 


én inkább fogytam az elmúlt egy hétben, pedig karácsony előtt is fogtam vagy 2-3 kg-ot
a súlyommal nekem nem volt gond eddig, és azt mondta a doki, hogy sokáig őrizzem meg a versenysúlyomat
szerintem terhességi mérgezést csak később lehet kapni...asszem
de a csípő tényleg terebélyesedik idővel!

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Ágica!
Azt azért lehetett sejteni, h az iker verzió is szóba jöhet, mert három kis embriót ültettek vissza és a 14. napi vérvételen a hcg-m a duplája volt a normálisnak. :wink: A dokim már akkor mondta, amikor még csak egy zsákocska bukkant elő a látótérbe, h egy hét múlva simán lehet már akár kettőt is látni, de ilyenkor pár nap alatt behozhatja a lemaradását az ami később jelenik meg. :wink:

Ettől függetlenül mégis meglepi volt...
*ilka*
 
 


FONTOS!

aki érez rá késztetést, ebben az inlfuenzás időszakban szedjen cetebét! mert a babának csak a hirtelen nagy adag C-vitanim árthat (1000-500mg) a folyamatosan adagolt nem!

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


ilka!
hanyadikban is vagy?

nekem olyan hcg-m volt 3 és fél hetesen, hogy gyorsabban teherbe estem mint a kontrolcsík....nagyon hamar kiríjzolódott a tesztcsík

az "orvosi" ikerterhesség sokkal biztonságosabb ugye mint a spontán ikres, mert a legjobb babszemeket ültették be!?

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Köszi a nyugtatást, én is abban reménykedem, hogy ez alkati kérdés és van akinél látszik, van akinél nem. Csak annyira vágytam már erre a babára, és nagyon féltem. Hihetetlen, hogy első próbálkozásra összejött, csak a papa kiválasztása volt kicsit hosszadalmas :D Annyira nem hittem benne, hogy februárra már az ovulációs tesztet is megvettem :) Majd jó lesz a következőre :)


Fogyókúrázni semmiképpen nem merek, de csak reggel eszem kenyeret (barnát), aztán ebédre valami főzelék (a darabos kaját most valahogy nem kívánom) és este a joghurt és sajt.
Januártól szedem az Elevitet, de most rátértem a Gravidára, mert valahol azt olvastam, hogy abban van jód is. Először a vitaminra gondoltam, hogy attól növök, de egyáltalán nem csinált plusz étvágyat.
Na megpróbálom magam nyugtatni és páromat sem kínzom ezzel. De azért hétfőn felhívom a doktort mit mond erre, addigra próbálok erőt venni magamon és a mérlegre is ráállok :D
happy37
 
 


Ági!

Én nem is teszteltem, mert már a 10. napon mennem kellett vérvételre és ott már volt jó kis hcg-m. Szóval én + tesztet utoljára 1,5 éve láttam utoljára :lol:

Egyébként 6+5 vagyok
*ilka*
 
 


Szerintem az orvosi segítséggel létrehozott terhesség semmivel sem biztosabb, mint a spontán, mert nyílván a kinézetre legjobb sejteket hozzák össze, de a genetikai állományukba nem látnak bele...azt csak "odafönt" tudják biztosra. :wink:
*ilka*
 
 


én az ikerterhességre gondoltam!
mert ami egynek való anyag, az spontán kettéválhat, (ha egypetéjü) és nagy a rizikó...
orvosilag meg bizti, h 2 pete van, kettőnek való anyaggal!
ilka! ez helyzeti előny! most kezdek irigykedni :D :D :D

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


happy!
ne aggódj, az ember attól hízik, amit megeszik! ha erre odafigyelsz, akkor nem lehet gond!

Lányok!
következő a kérdés-téma

SZÜLÜNK!
A dokim a következőket mondta:
Most még lehet szülni ott és annál, ahol akarsz (Budapesten). Aztán majd bevezetik, hogy ha nem a területi kórházban szülsz, akkor fizetni kell (asszem 25 ezer). DE! és ezen kibuktunk a párommal:
Elképzelhető, hogy itt is bevezetik azt, amit pl.: Szombathelyen, hogy teljesen mindegy ki a dokid, csak az ügyeletesnél szülhetsz, ha ő nincs bent. Rendelésen és ügyeleten kívül nem lehet dokit berántani…most ennek vagy az a következménye, hogy indítják a szüléseket, vagy lehet szülni egy olyan orvosnál, aki azt sem tudja mi a neved…
Itt nem az ügyeletes doki miatt van kifogásom, mert ő is biztos jó, csak az ember nem véletlenül jár egy fogorvoshoz, egy háziorvoshoz, és a pocijában lévő babával egy nőgyógyászhoz (megj: ez a legfontosabb!!!!!) mert egy ember fejében vannak meg a dolgok a 9 hónapról
Én sem adom majd oda a páromnak a pocakom a 7. hónapbna, hogy most ő is hordja egy kicsit, mert enkem pihennem kell.
Persze az sem jó, hogy a dokik 60 órákat vannak talpon, és ebből kifolyólag soka hiba…talán 2-3 orvosnak kellene egy babással foglalkoznia….
És persze akkor sem jöhet be a doki, ha fizetsz külön!!!! A magánkórházak meg még egy viszonylag jobban élő családnak is megfizethetetlen (600-700ezernél kezdődik a szülés). Az csak a felső tízezernek van.

Erről valaki hallott valamit?
(elnézést, ha borzoltam a kedélyeket)

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Ágica, ki tudja, lehet, h legközelebb azzal jelensz meg nálunk, h :) :) .....
Bár ez spontán azért ritkább.
*ilka*
 
 


Én is hallottam róla, de ezen még nem gondolkodtam...minden esetre, ha ez így van, gáz! Én is annál a dokinál szeretnék szülni, aki végigkísérte a kálváriánkat és mindenben szívvel-lélekkel segített és nagyon remélem, h nála is fogok szülni!!!!Nem akarok arra gondolni, h másnál!!!!
*ilka*
 
 


happy!

engedd meg, hogy így utólak is, üdvözöljelek köztünk én is
:D
csak olyan izgatott lettem, hogy most már én is tudok egy-két "tanácsot" adni :oops: :D

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


én meg alig tudok enni...ha megkívánok valamit, rögtön megveszem, mert tudom, hogy ezt legalább le tudom tuszkolni!
ezért is fogytam
és nem tudok ránézni az édességre! viszont minden szendvics jól esik!!!
ja! és én is egy csómót iszom, főleg citromos vizet

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


pusszancs hétfőn jövök

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Nálam a legújabb: éjjel felkelek pisilni és amikor visszafekszem, akkor kap el a hányinger. Az éjszaka kellős közepén!
*ilka*
 
 


Ilka!
én úgy tudom,hogy lombiknál nem ajánlott a sex.legalább is nekünk a beültetés után azt mondták,mivel most is kapom az utrot így nekem logikus,hogy higéniai okokból most sem.Normál terhességnél szerintem is lehet!

Happy!
csatlakozom az előttem szólókhoz.a cukor és a mérgezés később jön.szerintem az,hogy több folyadékot iszol ,az teljesen normális.
Isten hozott köztünk!!! :lol:

moniá
 
 


Cukika!
ebben sajna nem tudok segíteni.csak annyit tudok,hogy akinek hátrahajló,annak sokkal többet fáj a hasa terhesség alatt és nehezebben esik teherbe.

moniá
 
 


Sziasztok!

A szezámmag ilyen még, másról én nem tudok.

Erika
gerika
 
 


Hali csajok!

Én a sex témához annyit tudok hozzászólni, hogy én sem mertem azóta sexelni mióta tudom, hogy terhes vagyok. Ez oda vezetett, hogy már én is ezzel álmodtam, nem is beszélve a férjemről :D
Hát most hosszú hétvégéztünk egyet és már nem bírtuk tovább, a többit nem részletezem...
Szerintem óvatosan nem lehet semmi gond.

Ágica!
Képzeld én sem kívánom az édességet, csak legszívesebben egész nap szendvicset ennék.

Egyébként én is észrevettem magamon, hogy kezdek terebélyesedni.

Puszi Mindenkinek

Kép
URL=http://www.glitteryourway.com]Kép[/URL]
masika
 
 


Sziasztok Lányok!

Hogy telt a hétvége?
Kinél jelentkeztek már az első rosszullétek?Nálam 4.napja tartanak. Még reggeli előtt próblok túlleni rajta, aztán egész jól vagyok, de tegnap pl. egész nap rossz volt a közérzetem. persze annyira nem rossz a helyzet, csak ennél jobban ne erősódjenek az ingerek :wink: .

Mindenkinek szép Napot!!! :D
*ilka*
 
 


Ilka!

szia!az én hétvégém jó volt.rentgeteg vendégünk volt és jól kifáradtam,tegnap még azt pihentem.ma már jobban vagyok.remélem a tied is jó volt.
rosszúllét,hát az van.egész nap émelygek,bizonyos szagoktól és ízektől meg aztán végképp rosszúl vagyok.pl.kávé,hagyma,zsírosabb ételek,amin kiakadtam,eddig a kedvenc kajám volt a sültkacsa,most rá sem merek gondolni.értitek ti ezt?

moniá
 
 


sziasztok lányok!

Hát nekem nem volt jó a hétvégém…végig szarul voltam, és tegnap próbálkoztam volna írni, de annyira rosszul voltam, hogy már bőgtem….le kellett mennem sétálni az irodaház elé, de akkor meg szédültem…pont most kérdezett rá egy kollégám, hogy látott sírni, de reméli nincs baj…mondtam, hogy nincs, csak hányingerem volt nagyon, és azért sírtam
Amúgy azt hallottam, hogy a hányingeres kismamáknál kisebb a vetélési kockázat, mert dolgozik a szervezetében a hormon…

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


A következőket lehet tenni hányinger ellen:

- nekem a hányingerem valszeg attól van, hogy nem tudok enni. A szombati menüm egy vajaskenyér volt, sajtostészta ebédre, és este két pohár limonádé…nem csoda, hogy rosszul voltam. Sajna a hányingerem hamarabb jön, mint az éhségérzetem, úgyhogy délutánig 2 óránként enni kell! És ezt mindenkinek mondom!!!! Nem csülköt, de hammletet, vagy bulátát, vagy valami ilyesmi savfelszívó ropogtatni valót

- aztán lehet a hányinger a székrekedéstől, azon mozgással lehet javítani (illetve aszaltszilva…csak én utálom az aszaltszilvát…)

- aztán lehet a hányinger attól, hogy a szervezetben feldúsul a szén-dioxid, amin szintén mozgással lehet javítani

- nem terhesen, ha éjjel alacsony a vércukorszinted, akkor ég a zsír, de terhesen ez csak reggeli hányingert okoz. Szóval nem megy most, hogy 6 után nem eszünk, hanem lefekvés előtt is kell enni egy kicsit (ez lehet egy kockasajt, egy pohár tej, egy kis műzli, de semmiképp nem nagy adag!!!)

Ha valami találok, még írok

Ja! És nem célszerű enni retket,szezámmagot mert méhösszehúzódást okoz, földimogyorót, mert veleszületett allergiát okoz a babának, akkor „rokfort, camamber” tipusú lágy sajtokat, mert a penész árthat…nem ijesztgeti akarok, ezek olyan dolgok, amik nélkül el lehet lenni 9 hónapig!!!

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Sziasztok!

Ma voltam ultrahangon, és végre látszódott kis babó! :D
Múlt hétfőn még nem látták, ezért addig nem jelentkeztem be hozzátok, de olvastalak benneteket.
4. babánk, van már 3 fiunk, bár kicsit későbbre terveztük, most is nagyon örülünk neki.
Remélem szívesen láttok.
Grtula mindenkinek!

Erika
gerika
 
 


Sziasztok!
Szia Ágica!

Köszi a tippeket, főleg a camambert sajtról, ez eszembe sem jutott. Pedig nagyon szeretem a rántott camambert... Igaz a retekről meg a szezámmagról sem hallottam, pedig már milyen vén vagyok. Mindig tanul az ember.

Isten hozott Gerika!
Gratulálok a 4. babához. Hány hetes vagy?

Gabi

Kép
Kép
Kép
gabi39
 
 


Szia Erika!

jaj de jó, hogy csatlakoztál hozzánk! nagyon kell egy-két tapasztalt ember, mert sokunknak ez az első babája.
nekem "nemvárt" babám van, 7 hetes vagyok, és nagyon örülünk neki a párommal. persze még nagyon az elején vagyunk, több a rossz, mint a jó: rosszul vagyok, és félek, hogy elvetélek...nem mintha bármi utalna rá, csak mivan ha...meg el sem merem hinni, hogy esetleg ebből tényleg egy édes kisbaba lesz októberre...hogy nekünk ez így összejöhetett :D :D :D !!!!
képzeljétek, az alkoholt nagyon kívánom...ügyhogy a párom sörébe belekortyolok, de csak az íze miatt...vagy borba...de olyan jó lenne inni egy fini pezsgőt, vagy ilyesmit...
most amúgy még lehet szénsavasat inni, mert a magzatnak nem lesz baja, viszont később a szénsav nem engedi a kálciumot a csontba oldódni a babánál. szóval később módjával!!!

Cukika merre vagy? mi van veled?

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Sziasztok!

Gabi, um alapján 6+4, de babóka kb egy héttel később fogant, nem a középidőben, ezért inkább 5+4.
A mai uh-n egyébként láttam dobogni a pöttöm szívét! Fantasztikus volt! A nagyoknál ezt még nem láttam sose.
CRL:5.9mm, szikhólyag: 4.6X 3.9
Ágica, köszi, aranyos vagy, bár én sok mindenben még így sem érzem magam tapasztaltnak. :) Bennem is van ilyen félelem, meg a szokásos, nehogy ártsak a babának gondolatok. Majdcsak elmúlnak mielőbb.
Cukika, lehet, hogy holnap már te is látod a szivét pulzálni!

Vonalzóval majd próbálkozom.

Erika
gerika
 
 


Szia Erika!
Ez tényleg fantasztikus!
Érdekes ez a dolog, hogy hány hetes lehetsz: nekem a doki azt mondta, hogy UH-n a szívműködést a 6. hét után lehet látni, ezért lehet, hogy már betöltötted a 6 hetet?
A múlt héten amikor voltam, nekem nem látott még semmit, csak egy peteszákot. És olyan messze van a jövő hét csütörtök, amikor újra megnézi! A hasam továbbra is fájdogál, sőt néha jobb oldalon szurkálgat, bár nekem reggelente (érdekes, mert otthon csak nagyon ritkán).
Lehet hogy munkaundor? Itt bent a munkahelyen olyan vacak székek vannak, hogy nem csak a hasam fáj, hanem a derekam is majd le szakad. Pedig még egy darabig ki kell még bírnom, sajnos.

Szia Cukika! Már biztosan lesz szívhang! Ugye megírod? A folyás meg nem hiszem hogy vészes, szerintem majd mindenkinek van egy kicsi.

Mindenkinek jó egészséget!
Gabi

Kép
Kép
Kép
gabi39
 
 


Sziasztok!

Ágica! Örülök, hogy jól vagy és megtaláltad az otthonodat ebben a topikban! :lol: Nem tudom, hogy bekukkantottál -e mostanában a másik topikba és hogy hallottad-e, hogy Eszternek (Anubias) vasárnap meghalt a babája, a 8. héten volt. Persze nem rémísztgetni akarlak benneteket, csak vigyázzatok nagyon magatokra!

Egyébként azért kukkantottam be, hogy ajánljak nektek egy nagyon jó kis műsort a National Geographicon a címe Élet az nayaméhben! Igaz ez arész most az ikrekfejlődéséről szól, de szerintem nérdemes megnézni. Irtó jó felvételek vannak benne. Amikor én megtudtam anno, hogy terhes vagyok, akkor pont az első része ment a csatornán és nagyon jó volt végignézni, hogyan is jött létre a baba és hogyan fejlődött a 9 hónap alatt a pocakomban.

PÉNTEK FEBRUÁR 23-ÉN
21.00 Élet az anyaméhben - ikrek
A műsor a legmodernebb háromdimenziós képalkotó technikák segítségével a kettes, hármas és négyes ikrek lenyűgöző méhen belüli világába kalauzolja a nézőket, akik három várandós anya magzatainak történetét követhetik nyomon a megtermékenyüléstől egészen a szülésig. Amint az a rendkívüli felvtelekből kiderül, a magzatok életének jelentős része a szűkös helyért való küzdelem jegyében telik, de azért akadnak barátságos pillanatok is bőven, amikor a “rosszcsontok” a másik nyomkodása és rugdosása helyett mintha önfeledten játszanának, sőt puszilgatnák egymást…



Ismétlés:

24 február, 0.00 -kor

24 február, 6.00 -kor

2 március, 9.00 -kor

2 március, 14.00 -kor

11 március, 16.00 -kor





Mindenkinek nagyon Boldog és problémamentes pocakosodást kívánok!!!!

Kép
Vendég
 


Linda, de jó! Ugye milyen fantasztikus érzés?

Bár én is aggódok babókáért, a szomorú dolog Eszterrel történt, nem velünk :!:

Lányok, akik korábban írtatok, mi van veletek? Miért nem írtok?

Erika
gerika
 
 


Sziasztok!

Cukika! Ha érdekel mi történt Eszterrel, akkor megtalálod a történetét a 2006-ban akarok szülni 134. oldalán Anubias felhasználónévvel.

Egyébként persze, hogy nem mindenkivel történik ilyen szomorú eset, csak tanulságként írtam meg, hogyha bármi szokatlan észleltek, akkor nem szabad késlekedni és irány az orvos. Mert ez a csoda, hogy bennünk növekszik a baba, sajnos pillanatok alatt végetérhet.


Főleg a műsor miatt írtam nektek, mert Ágicának is volt egy csomó kérdése a terhességgel kapcsolatban és szerettem volna megírni, hogy mennyire jó ez a műsor.


Szép Napot Mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

Én is csatlakoznék, ha lehet. Bár egyelőre még csak egy kétcsíkos tesztem van. Ha minden jól megy okt. 25-dike körül születik a 3. gyermekem. Szerintem lány lesz.

Linda!
Kiskönyvet akkor kapsz, ha elmész a védőnőhöz az orvosod papírjával, ami igazolja a terhességet. Ezt pedig akkor szokták kiadni, ha már rendesen dobog a pici szive.

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Sziasztok!

Boeske, megláttam a nevedet, ide írok pár sorral följebb a júliusiba, jöttem gratulálni! :D

Azért benézhetsz a 2005/2006 télibe, szerintem ott is kaptál már 1-2 gratulát :wink: .

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Üdv Boeske!

Gratulálok!

Nekem is azt mondta az orvos, hogy csak akkor kezdődik a terhesgondozás, ha már van igazolt élő embrió, vagyis van rendes magzati szívverés. Ezért várom már a jövő hetet.
Megnéztem a korábbi terhesgondozási kiskönyveimet, mindkét gyereknél 7 hetesen kaptam.

Kép
Kép
Kép
gabi39
 
 


Üdv Boeske!

Gratulálok!

Nekem is azt mondta az orvos, hogy csak akkor kezdődik a terhesgondozás, ha már van igazolt élő embrió, vagyis van rendes magzati szívverés. Ezért várom már a jövő hetet.
Megnéztem a korábbi terhesgondozási kiskönyveimet, mindkét gyereknél 7 hetesen kaptam.

Linda! De én a sok ülésre, vagyis az ülőmunkára gyanakszom, attól fáj a hasam. Ha járkálok egy kicsit akkor mindig elmúlik. Viszont észrevettem, hogy ha szedem a Magne B6-ot sokkal jobb a helyzet. Ma pl. egyáltalán nem fájt még a hasam, viszont hányingerem van. Főleg evés után. Olyan érdekes, mert ha nem eszem korog a gyomrom és akkor azért émelygek, ha meg eszem akkor meg annyira teltnek érzem a gyomrom, hogy borzalmas.

Kép
Kép
Kép
gabi39
 
 


sziasztok csajok!!!
képzeljétek most jöttünk vissza egy 2 napos "kick-off meeting"-ről, ahol 2 napig nyomták a technológiát...ráadásul tegnap nem adtak kaját 1 ig, és szünet sem volt, azt hittem lefordulok a székről...mára készültem, vittem enni :)

engem is nagyon elszomorított Eszter története, de ha elolvassátok a korábbi írásait, látni fogjátok, milyen családja, és nagyfia van! a történteket leszámítva szerencsés ember, mert van ki erőt adjon neki otthon, és van kire számítania...én is ilyen nagyfiút szeretnék :D :D :D (bár gondolom csak nevelés kérdése :D )

amúgy tegnap este elmeséltem a páromnak a történetét, de mindig szünetet kellett tartanom, mert elcsuklott a hangom :cry:
erre a párom közölte, hogy ne olvasgassak ilyeneket...férfiak! :evil: semmi empátia sincs bennük!!! (amíg nem velük történik...)na mindegy...

amikor megtudtuk a babát, rá egy-két napra volt egy olyan film a tvben, ahol szültek. nekem patakokban folya a könnyem, és láttam, hogy a párom is szipog, meg törötlgeti a szemét, de csak úgy, hogy én ne vegyem észre...persze láttam, de nem szóltam! viszont nagyon jól esett :D :D

Cukika! ezek szerint te ki is irattad magad?
én még nem mertem...nem tudom, hogy mit szólnának a munkahelyemen...


többiek holvagytok?

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Sziasztok lányok!

Bocsi, egy kicsit eltűntem sajnos én is náthás lettem és pihentem egy pár napot. Az orvos hála az égnek nem adott semmi antibiotikumot, azt mondta, hogy ne mérgezzük a gyereket ha nem muszály, így sok teát és pihenést írt fel gyógyszerként. Hála az égnek még idejében elmentem dokihoz, mondhatni az első orrfújásra, így egész jól megúsztam.
Sajna most a férjem beteg, ő már nem volt ilyen szerencsés, remélem nem kapom el tőle megint. :(

Kedden megyek UH-ra már alig várom, hogy halljam a babám pici szívét. Nekem is azt mondta a doki, hogy csak azután kapom meg a papírokat, ha már lehet hallani a magzati szívhangot.

Lányok, az én munkahelyem elég stresszes és még nem mertem megmondani a főnökömnek a babát. Szerintetek, ha ki szeretném íratni magam akkor azt, hogyan tehetem meg. Egyszerűen csak a háziorvoshoz kell mennem?
És ilyenkor táppénzen vagyok még 7 hónapig?

Mindenki vigyázzon magára.

Kép
URL=http://www.glitteryourway.com]Kép[/URL]
masika
 
 


:D - :D

Írtam múlt hónapban és nagyon úgy festett, hogy babásodtam, de sajna megjött :( babonából nem jöttem fórumra, félretettük az egész babaprojektet papával.

Mivel másfél hetet késett most, nem sokat remélve tegnap délben teszteltem egyet. Halvány + !!!! Ma DU egy másfajta tesztet csináltam, és ez egyértelmű pozitív! Biztonság kedvéért holnap is csinálok egyet, de ez a szememben megmásíthatatlanul pocaklakót jelent!

Örülhetek? Ha január 8-a volt az utolsó mensi időpontja, akkor számítások szerint most az 5. héten vagyok? Októberi lesz a baba, ha jól számoltam ezért írtam ide :) Üdvözlök mindenkit!
judith schloemer
 
 


Linda!
Oltást sem kaptál? Én sem voltam rubeolás, de 12 évesen beoltottak, és a mai napig beoltják a lányokat. (Én 79-ben születtem, ha fiatalabb vagy nálam,akkor biztos kaptál oltást.)

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Sziasztok!

Cukika! Ha otthon leszel táppénzen akkor még esélyed sincs elkapni. Hála Istennek manapság már nagyon ritkán fordul elő. Szerintem nem kell tartanod tőle.

Boeske, hogy emlegetted az oltást, nekem az a furcsa, hogy anyukám szerint voltam rózsahimlős, de határozottan emlékszem, hogy középiskola 4. osztályában mégis beoltottak ellene.(?) Ezt máig sem értem.
A tesóm nem volt rubeolás, nem is kapott védőoltást, két gyereket szült. Neki nem mondtak a terhesgondozáson ezzel kapcsolatban semmit.

Egyébként meg a bárányhimlőt sem oly egyszerű összeszedni, nemhogy a rubeolát! Annyira akartam, hogy a gyerekek letudják még iskolakezdés előtt a bárányhimlőt, s hiába vittem át a szomszéd gyerekekhez amikor azok betegek voltak, hiába ittak direkt egymás után a pohárból, hátha, nem kapták el.

Kép
Kép
Kép
gabi39
 
 


Sziasztok lányok!
Ne haragudjatok, hogy csak úgy ide szemtelenkedem!
Rubeola ellen annyira régóta oltják a babákat, hogy irodalmi ritkaság vele találkozni.
A bárányhimlő viszont okozhat problémákat.
Sajnos oltásra pocakosan nincs lehetőség, tehát marad az elkerülés, és hogy az ember próbál nem gondolni arra a sok rémes bacira, ami leselkedik rá még pocakosan is.

Boldog babavárást kívánok Nektek!

Éva

Kép
balimama
 
 


Sziasztok!

Most találtam ezt a fórumot (eddig csak a 2007 őszi babákat találtam meg), de ide mégjobban beillek. :-)

Még nem voltam orvosnál, a hét elején jelentkeztem be, de csak 28-ra volt a dokinak időpontja, de már van 2 db pozitív tesztem (persze, hogy meg kellett ismételni :-) )
Öndiagnózis alapján október 6-ra várjuk a picit, majd meglátjuk, mit mond az orvos...

Első babó, tehát rendesen bizonytalan vagyok (tényleg terhes vagyok?, biztos nem lesz semmi baj? hasonlók...)

A héten sajna itthon voltam. Némi náthát összeszedtem, de gyorsan elrohantam a dokimhoz, aki rögtön kiírt 1 hétre (amint mindtam neki, hogy terhes vagyok rögtön 2-re is kiírt volna :-) )
most pedig már jól vagyok.

Ha betegek vagytok az én bevált "receptem":
- homeopátiás gyógyszer (oscillococcsinum - ha jól írom)
- meleg tea
- fokhagyma (naponta 3x!)
- narancs
- kivi (ebben elvileg mégtöbb C-vitamin van)
- illóolaj: citrom, citromfű, eukaliptusz
- fekvés, alvás
Ja és minél előbb elmenni dokihoz és kiíratni magatokat!!!
(állítólag nem szerencsés lázasnak lenni, ha a legelején elkezded kúrálni magad, akkor valószínülg megúszod láz nélkül, vagy nem leszel olyan sokáig lázas)

Most már teljesen jól vagyok, még a nátha utolsó része van hátra...

Vigyázzatok magatokra és a babókra! Mindenkinek nagy drukk!!

Jutta

Kép
jutta
 
 


Na mégegysze írok, azóta az elejétől végig olvastalak Titeket! :-)

Kávé: - Jó híreim vannak!
(ebben én is igen érintett vagyok - napi 2-3 kávét ittam,amit most biztos, ami biztos elven 1-re redukáltam)

"Muszáj lemondani a koffeinről, kiváltképp, ha a kismama félálomban tölti a terhesség első trimeszterét - ami teljesen normális? A válasz röviden: nem. Az Egyesült Államokban több, sok ezer várandós nőt vizsgáló kutatás eredményei szerint a mérsékelt koffeinfogyasztás semmilyen káros következménnyel nem jár a magzatra nézve."

"Persze, mit jelent a "mérsékelt" mennyiség? Az amerikai kutatók szerint napi négy csésze (fontos: amerikai!) kávé - azaz 300 mg-nál több - már kockázatot jelenthet a születendő gyermek egészségére. És mennyi koffeint tartalmaz egy "csésze" forró ital? A kávé általában 85 mg-ot, ez az instant kávé esetében 60 mg körüli érték, a koffeinmentes kávé pedig maximum 4 mg koffeint tartalmaz. Egy csésze tea koffeintartalma nagyjából 30 mg, a kakaóban pedig 4 mg koffein van. Azt az egy csésze kávét tehát nem kell megtagadnia magától, főleg, ha minél több tejjel issza."

Mit ne együnk:

- nyers cucc (hal, tejfélék, virsli - csak nyersen okozhat gondot) és lágy sajt

(ez telibetalált - főleg a sajt része :( )

"Nincs is jobb egy sajtvacsoránál, vagy egészségesebb a nemrég elterjedt japán finomságnál, a sushinál, mégis, jobb, ha tartózkodik a lágy sajtoktól és a nyers halaktól a terhesség teljes ideje alatt. Utóbbiak veszélye a bennük előforduló parazitákban rejlik. ... A kórokozókat elpusztíthatja az élelmiszerek főzésével, sütésével, de nyersen mindenképpen kerülnie kell őket."

Elnézést, hogy így elsőre okoskodni kezdtem, csak láttam, hogy bennetek is ugyanazok a kérdések fogalmazódtak meg...

Ja és persze, hogy nem ám magamtól vagyok ilyen okos, mindent a www.babaszoba.hu-ról szedtem! Ti is nézzétek meg szerintem, van egy hétről-hétre rész ill. sok cikk.

Mindenkinek problémamentes pocakosodást, ja és el is felejtkeztem róla, hogy mindenkinek utólag gratuláljak a tesztekhez / UH-hoz!! :-)

Jutta
jutta
 
 


Sziasztok!
üdv.az újjaknak és a régieknek.megjöttünk az uh-ról.annyira jó volt.láttam és hallottam is,hogy ver a kis szíve,a folyósón még apa is hallotta.olyan édes volt.ez a 4. terhességem,de idáig még nem jutottunk el.nagyon meghatódtam és most fogtam fel,hogy egy baba van a hasamban.

moniá
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?