Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Lányok!

Azért nem jelentkeztem mióta megjöttünk (szerda) mert elég sz.r kedvem volt az elmúlt napokban, sokat sírtam :cry:
Kislányommal sem tudtam érdemben foglalkozni, szerencse, hogy szinte egész nap eljátszik aranyosan. igaz irgalmatlan kupit csinál a nappaliba kihordott játékaival, dehát a közelemben szeret játszani :)
azért lelkiismeretfurdim van, hogy nem vagyok túl vidám anyuka most...

A kiruccanás alatt is csak szomorkodtam, rossz volt kisbabás, ill. pocakos mamákat látni :(

dehát végülis két hete még babakocsikat tologattam a Brendonban, abban a tudatban, hogy Kismanó szépen fejlődik odabent...másnap meg...na, nem negatívkodok tovább.

viszont: tegnap nagy elhatározást tettünk a párommal: eldöntöttük, hogy mégsem várunk négy ciklust csak kettőt, és a harmadikban , azaz januárban mi is megpróbálunk összehozni egy babát...

annyira vágyunk rá, hogy nincs értelme várni tovább az olyan sok idő...addigra megkapjuk a Gynevac injekciókat és némi kivizsgálás is belefér az időbe, bár gőzöm sincs, milyen irányban kéne vizsgálódni :roll:

Czeizelhez visszamegyek, és a nőgyógyászomhoz is, de azon kívűl :?:

kínomban arra is gondoltam, hogy felhívom a Kaáli Intézetet (Győr ), itt van 2km-re tőlünk, hátha tudnak segíteni a vetélések okainak kiderítésében...egy próbát megér, nincs veszteni valónk.

Edina!

Nagyon örülök, hogy jól vagy és a jövő héten már 12. Uh!!!
utána már hamarosan érzed is a kis mocorgást :)

Tündér!

Nem lep meg, amit a netes orvos a Gynevacról mondott...
én azért nagyon bízom benne, jelenleg ez az egyetlen reményem arra, hogy legközelebb már ne legyen baj...
annyi hozzám hasonló szerencsétlennek segített , hátha nekem is...

Kabóca!

Ti mikor kezdhettek próbálkozni?

Tontica!

Dühítő, amit a leleteddel kapcs. mondtak :evil:
a tavalyi szövettani eredményemet én sem tudom a mai napig, nem volt erőm érdeklődni utána :cry:
meg azt mondták, hogy ne várjak tőle túl sok eredményt :(

de most, ha visszamegyek kontrollra, rá fogok kérdezni...

Sütőtök!

Nagyon-nagyon-nagyon drukkolok!!!!
Olyan jó, hogy már itt tartotok :)

Jó hétvégét Mindenkinek!

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok!

Sheila!
Megértelek a próbálkozással kapcsolatban hajrá!!!!!!
Mennyi ídős a kislányod? Amikor velem történt a vetélés,én serm tudtam igazán foglalkozni a lányommal,kb 2hétig.

Amúgy hogy vagytok Lányok?

Puszi
sütõtök
 
 


Sziasztok!

Sheila de orulok hogy irtal! Ez mar egy lepes afele hogy jobban erezd Magad! :D
Persze hogy nagyon ki vagy borulva, meg nagyon friss az elmeny, nekem is voltak olyan idoszakaim amikor egyaltalan nem tudtam odafigyelni a kisfiamra es nekem is lelkiismeretfuldallasom volt de ha valaki boldogtalan akkor nem lehet tole elvarni hogy vidamkodjon, most turelmesnek kell lenni. Nagyon orulok hogy nem vartok annyit, szerintem folosleges, igy mar Te, Tunder es en egyutt kezdhetunk majd probalkozni, ez annyira izgi lesz! :lol: Addigra Sutotok mar majd babas lesz, Szekeres pedig nagypocakos. :lol: SZUPI! :lol:
Tenyleg Kaboca Ti mikor is kezditek a probalkozast?
Vigasztaljon az a tudat hogy az en fiam egy irdalmatlan nagy kupit tud csinalni es gyozok utana pakolni. :wink:

Szerintem nyugodtan kerdezd meg a Kaaliba, veszteni nem vesztesz vele semmit, en csinaltatok ver, vizelet, ha belefer hormonvizsgalatot de nem hiszem hogy barmi baj lenne. Szedjel folsavat es multivitamint. Ennyi, nem kell ezt tulaggodni!

Voltam borgyogyasznal es nem kell leszedetnem egy anyajegyemet sem mert nem gyanusak! De orulok hogy megnezettem mert igy nyugodt vagyok!

Sutotok, akkor Nalad olyan 2 het mulva erdeklodhetunk, nem? Mered a hodet?

Szekeres, en nagyon bizom a karacsonyban mert a fiam is eleg hamar osszejott (fel ev alatt amiben volt egy cisztamutet is) es a masodik terhessegem az elso olyan ciklusban amikor nem nem figyeltunk ugy a vedekezesre. Talan szerencsem lesz es egybol osszejon! :D

KépKép
KépKép
tontica
 
 

 
 

Sziasztok!
Tontica! Nem mérem a hőmet,általában megérzem mikor van peteérésem.

Az előző terhességem 1 hónap alatt jött össze.Ez most biztos nem így lesz,más az idegi állapotom ez ügyben.

Szerinem az én gyerekemet senki sem tudja überelni szétpakolás terén!!!Ez nagyon komoly!!!

puszi
sütõtök
 
 


Lányok nagyon eltüntetek!!!


Megy a főzés, mosás,takarítás??????

Puszi
sütõtök
 
 


Sziasztok!

Én az Anyukámhoz mentem el Mátészalkára, azért nem voltam itt. Egy kicsit kikészítettem magam, mert kimentünk a temetőbe(Apukám 49 évesen halt meg, 8 éve), és eszembe jutott, hogy másfél hónappal ezelőtt, mikor legutóbb voltam, akkor még a picik a hasamban voltak. Olyan szörnyű volt, hogy egyfolytában csak bőgtem és bőgtem. Eszembe is jutott, hogy az ember ezen soha nem lesz túl? Utána persze megnyugtatott a férjem.
Sheila, Tontica: mi decemberben kezdünk próbálkozni, utána január, február,..... :lol:
Sheila: én a miskolci Kaáliba járok. Nekem jó tapasztalataim vannak, bár azt meg kell mondjam, nem tudom, hogy a vetéléssel kapcsolatban tudnak-e majd segíteni. Nekünk 3 hónap alatt jött össze náluk a baba. (mármint a harmadik inszeminációra)
Sütőtök: úgy irigyellek, 1 hónap alatt összejött a babátok?! De jó neked! Biztos most is sikerülni fog!!!! Nagyon szorítok! :)
Szekeres: hova tüntél? Pihengettek? Bár ebben a szép napsütéses időben, akármilyen hideg van, érdemes sétálni.

Na, puszi mindenkinek!
kabócabobár
 
 


Jó reggelt!

A hétvége elég zsúfolt volt, ezért nem jelentkeztem.
Sheila írta amikor először bejelentkezett, hogy kisértetiesen ugyanabban az időben indult meg a vetélése tavaly és idén. Tegnap olvastam egy honlapot, ahol pszichológus foglalkozott ezzel a kérdéssel, és ő azt az álláspontot képviselte, hogy nagy a vszínűsége, hogy maga a kismama a vetéléstől való rettegésével tudat alatt indítja be a folyamatokat. Így már ahogyan közeleg a korábbi vetélés időpontja egyre inkább szorong és retteg attól, hogy bekövetkezik újra a dolog. Szerintetek van ebben valami? Érdekes és elgondolkodtató volt a cikk. Bár nem tudom hogyan lehetne kiküszöbölni a rettegést!?????:evil:

Kabóca: visszamentél dolgozni? MOst volt őszi szünet nem?

Szekeres: A héten mentek a 12.hetes uh-ra, ugye? Ha adnak képet és hajlandó vagy publikussá tenni, szívesen venném, ha feltennéd. :)

Tontica: az jó hír, hogy nem kell piszkálni az anyajegyeket. Amikor írtad, hogy mész a bőrgyógyászhoz én is elkezdtem átkutatni magam, nehogy legyen rajtam elváltozott jegy. Szerencsére nem találtam. Kezdek üldözési mániás lenni.:)

Képzeljétek, a múltkor írtam, hogy kiderült, hogy az egyik barátnőm babát vár. Beszéltem egy másik barátnőmmel az érzéseimről,ők beszélgettek erről, és kiderült, hogy szegény annyira gondban volt, hogy hogy mondja meg nekem a hírt, hogy még sírva is fakadt. Magát vádolta, hogy neki mindkét babája összejött elsőre és az első terhessége is gond nélkül zajlott, és hogy mondja el nekem, aki nagyon szeretnék babát mégis elvetéltem. Teljesen sokkolt a hír, hogy a környezetemre ezek szerint ilyen szinten rányomta a bélyegét a vetélésem. :shock: Hétvégén is ezen gondolkodtam, és úgy döntöttem, hogy beszélek vele és megosztom vele az ezzel kapcsolatos gondolataimat és érzéseimet. Nem szeretném, ha ő ahelyett, hogy jól érezné magát a bőrében és repesne a boldogságtól, állandóan frusztrált lenne amikor velem találkozik. :?
tündér09
 
 


Tündérkém :)

Ha hiszed, ha nem én EGYÁLTALÁN nem rettegtem most a vetéléstől...
annyira OPTIMISTA voltam, amennyire csak lehet...
azt nem mondom azért, hogy nem jutott eszembe, hogy tavaly épp ilyenkor, ennyi idősen vetéltem, de amíg a a barna foltot meg nem pillantottam, szinte úsztam a boldogságban, hogy babám lesz :cry:

klassz barátnőd van, szerintem is beszélj Vele...

még jövök, és írok mindenkinek, de most rohannom kell,

pussz,
S.

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok!

Ma voltam ultrahangon és kétségbe vagyok esve!
Szerdán lesz 2 hete hogy voltam az utolsón,akkor azt mondta a doki,hogy 10 hetes és a méretei is erre utaltak:28 mm-es volt.
Ma a saját orvosom azt mondta,hogy nem vagyok 12 hetes,jóindulattal 11,de a papírra 10-et írt.CRL-t nem mért,csak BPD-t,az 16mm és a tarkóredőt ami 1,4mm.
Most akkor vajon hány hetes a babám?Vagy nem fejlődik megfelelően?Az orvos azt mondta,a múltkor nem jól lett lemérve valszeg,ilyenkor még nincs olyan hogy lemarad a fejlődésben.A szivecskéje jól vert és mocorgott is rendesen,remélem nem csak megnyugtatni akart és nem mondta meg hogy baj van.
Ne haragudjatok,hogy rátok zúdítottam a problémámat,most nem tudok másra gondolni.

Kép
szekeres
 
 


Szekeres: NYUGI, NYUGI, NYUGI!!! Ha dobogott a szivecskeje es izgett-mozgott akkor ott olyan nagy baj NEM LEHET!!! Valoszinu csak tevedtek a dokik, sajna ilyen elofordul, ezert nem szabadna ket dokihoz menni es osszehasonlitgatni amit mondanak. Mikor mesz legkozelebb? Most az lenne a legfontosabb hogy megnyugodjal bar tudom konnyu ezt mondani de muszaly lesz mert ez a nagy aggodas csak art!


Tunder: En sem feltem a vetelestol, a 12. het utan mar tok nyugi voltam hogy biztos minden rendben lesz hisz az elso terhessegem annyira szep es problamamentes volt.
A jovobeli vetelestol pedig nem felek mert ha minden jol megy jovo augusztusra mar akar meg is szulethetne a babo epen es egeszsegesen. (persze ehhez az kell hogy elsore osszejojjon)
Aranyos ez a baratnod, jo otlet hogy beszelsz Vele!

Kabocabogar: nyugi, igenis elmullik ez a nagy fajdalom idovel, tenyleg borzalmas lehetett, en mindig akkor kaptam sirogorcsot amikor vissza kellett mennem a korhazba vagy elovettem az ultrahangkepet de mar sokkal jobb!

Sutotok: Na most elkaptalak! :lol: Szoval gyerekeid vannak, meselj csak? Hany, fiuk, lanyok? Stb. Szerintem most is tuti osszejon elsore!!! En nagyon drukkolok!!!

Sheila:
Neked is egy-ket szobol osszejottek a gyerekeid? Remelem jobban vagy mar egy kicsit!

En varom a menzit, remelem nem varat sokat magara!
Ide is leirom az almom mert annyira erdekes volt. (vagyis bemasolom, bocsi :oops: )

"Szoval almomban mar mindenoras terhes voltam amikor csinaltam egy terhessegi tesztet es pozitiv lett (persze ez normalis ) de az almomban mast jelentett, azt hogy mar egy ujjabb babat varok, szoval megszultem a babamat de akkor mar egy masikkal voltam terhes, jo, mi? Kisfiut szultem, tisztan emlekszem ra mert kukija volt es Diegonak neveztuk el. Olyan reszletes volt az alom hogy emlekszem szatyrokba hordtuk vissza a babaruhakat amiket koltsonadtam a hugomnak. Gyonyoru alom volt!"

Szerintem ez azt jelenti hogy annyira szeretek terhesnek lenni hogy legszivesebben meg be se fejeztem az egyiket mar kezdenem a masikat. A masik pedig hogy nagyon sokat gondolok ra ha ujra fiuval leszek babas akkor en nagyon szeretnek meg egy harmadikat is hatha a kislany lenne. :lol:

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Sziasztok!

Szóval:2.5-éves a lányom.
A sztorim röviden.1999-ben házasodtunk,a baba nem akart jönni.Kivizsgálások,férjemnél gond.A leghíressebb andrológus közölte olyan rossza spermakép,hogy csak donortól lehet gyerekünk.Dévai intézet.Nem vállaltam a beavatkozást,sokat vitáztunk,elválltunk.2002-ben újra összejöttünk.Rá 1-évre spontán terhes lettem.2004-ben megszületett az én édes Lillám.Fél éves volt megint terhes lettem csak nem tartottam meg.Hiba volt.
Ez a szegény beteg baba márciusban jött össze 2eggyütlét alatt.Borzastzó decemberben szűltem volna.

puszi
sütõtök
 
 


Drága Szekeres!!!
Nincs semmi baj!!!!!!A lényeg a nyaki redő.Én mindenkinek ezért drukkolok. Lehet,hogy egy kicsit kissebb,de majd behozza a lemaradást.Ne feledd ezek a dokik is azt mondják amit a nagykönyvből tanultak!!!!Még az is előfordulhat,hogy késöbb fogant a picikéd!!!
sütõtök
 
 


Drága Edina! :)

Először neked írok, hátha megvigasztalhatlak: nekem is az a véleményem, hogy ha a szívecske szépen ver, és a tarkóredő eredmény is OK, nincs miért aggódnod!!!
Végülis a vonalzó szerint sem vagy még 12 hetes, csak 11 hetes és 4 napos...ilyenkor az a három nap is sokat számít még :)
nem tudom CRL-t miért nem mért a doki, akkor mi volt 28 mm?

a tarkóredő eredmény szerintem tök jó ennyi idősen, előkotortam Melissa UH leletét: 13 hét 1 naposan volt 1,8mm :)

ne lógasd az orrod, örülj annak a kis CSODÁNAK, sajnos az orvosok általában nem a szavak emberei, és nagyon meg tudják rémíteni a szegény kismamákat, pláne rossz tapasztalatok után :(

Sütőtök!

Melissám 4,5 éves, és most is épp azt követeli, hogy játssszak Vele :) pedig ma már oviban is volt :)
épp beszéltük tegnap a párommal, hogyha tudtuk volna, hogy ilyen bajban leszünk (2 vetélés ), sokkal előbb kezdtük volna a kistesó gyártást ...
eredetileg 4 év korkülönbséget terveztünk, ebből a legjobb esetben is 5,5 év lesz, feltéve, ha januárban egyből összejön a baba...

Tontica! :)

nagyon jól esett, hogy annyira örültél, hogy mi is januárban kezdhetünk próbálkozni :)
bizony, izgi lesz, én még soha életemben nem vártam így az Új Évet, mint most :)
bizony, nekem is szerencsém volt eddig a teherbe esésekkel: a két fiam rögtön összejött, Melissa a második hónapban, a tavalyi elvetélt baba azonnal, a mostani két hónap próbálkozás után...
remélem ezzel most sem lesz gond...

álmok: mikor Melissával voltam kb. 8 hetes terhes, láttam Őt álmomban, sárga rugdalózóban, fekete hajjal, és tudtam, hogy kislány...épp ilyen lett, mikor megszületett :)

a tavalyi és mostani babával EGYSZER SEM álmodtam, kicsit nyugtalanított is, hogy miért... már tudom :cry:

viszont a tavalyi vetélés után egyszer azt álmodtam, hogy szültem egy gyönyörű kislányt, akit Laurának (?) neveztünk el, csodálatos álom volt :)

és múlt szombaton hajnalban pedig azt álmodtam, hogy kisfiunk született Marci (Marcell ) ez lett volna Kismanó neve :(
és nagyon boldogok voltunk, büszkén tologattuk a babakocsiban...ez is szép álom volt.

az igazsághoz tartozik, hogy eddig nekem a kínai naptár szerint tökéletesen egyeznek a gyerekeim nemei, Melissát már tudatosan "lányos" hónapban hoztuk össze.

a tavalyi baba eszerint kislány, a mostani kisfiú lett volna... :(

most annyira feltört bennem a baba utáni vágy, hogy ha szerencsém lesz, és sikerül jövő októberben szülnöm ( januári fogamzás esetén megint kislányt ) akkor, nem zárom ki a lehetőségét, hogy esetleg utána két év múlva szülnék még egy kisfiút is...
nagyon vigyázok magamra, sokat sportolok, egészségesen élek, és az emberek csodálkoznak, ha elárulom a korom, mert 30-nak sem néznek...így talán még bele is férne mégegy manó...

most úgy érzem, ez (lenne) életem értelme :)

puszi Mindenkinek, és örüljetek minden új napnak, mert ez visz bennünket közelebb a CÉLHOZ :)

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok!
Ma volt az első tanítási napom. A gyerekek nagyon aranyosak voltak, és már előre azon sápítoztak, hogy mi lesz velük, ha én januárban(februárban) megint elmegyek.
Szekeres: MINDEN RENDBEN VAN!!! NYUGI!!!A természetes fogantatásnál mindig ott a nagy kérdés, hogy mikor is történt. Igazából a dokik is csak könyvek alapján számolgatnak. Ne izgulj, szerintem is igaza van a lányoknak. Ha a nyaki redő nem mutat problémát, akkor biztos nincs is semmi baj.
Tündér: én is hiszek ezekben a pszichés dolgokban. Úgy gondolom, hogy a tudat alatti igen is hatással tud lenni az életfolyamatainkra. Lehet, hogy még sajár magunknak sem merjük bevallani, hogy mitől is félünk igazán. Persze ki tudja????
Sütőtök: érdekes a történeted. A sors milyen kiszámíthatatlan?! Most is csak azt tudom mondani, hogy Nektek legalább már van egy gyereketek.
Tontica: lehet, hogy igaz, hogy az álmok sohasem hazudnak. Szerintem is azért álmodunk ilyeneket, mert annyira vágyunk a babára. Megint csak ezt a hülye tudatalattit tudom felhozni magyarázatnak. Persze nem vagyok pszichológus. Ő biztos tudna mondani valós magyarázatot.
Sheila:örülök neki, hogy már a jövőbe nézel. Szerintem is csak így tudja az ember elviselni ezt a dolgot. Koncentráljunk erőteljesen a következő babánkra!

Ja! Képzeljétek megjött a menszim. 30 nappal a beavatkozás után. Most kivételesen örülök neki. Hallottatok már a mini mikroszkópról? Nincs esetleg valamelyikőtöknek?

Puszi mindenkinek! :D
Sziasztok! Jó éjszakát!
kabócabobár
 
 


Sheila en csak gratulalni tudok a hozzaallasodhoz, persze hogy bovel belefer meg ket baba, ezt csak Te es a parod dontitek el. Szerintem szuper hogy 5 gyereket akarsz, elarulom anyunak az elso hazasagabol 3 lett aztan meg szult kettot 38 es 41 evesen. :D Imadom a kistesoimat es anyumat pedig nagyon megfiatalitottak! Barcsak nekem is sok gyerekem lehetne de ki tudja mit hoz az elet! :lol:

Legyszi, legyszi ird le hol lehet megtalalni ezt a kinai horoszkopot, kivancsiva tettel. A Jonas naptar szerint nekunk lanyunk lett volna es fiu volt. :roll:
En 1,5-2 ev kulonbseget terveztem a gyereink kozt, a parom 4-5-6-ot :lol: (ebben nem tudtunk megegyezni) aztan vegulis ha minden jol megy 3 lesz. :lol:
A legidosebb fiad hany eves?

Kabocabobar, tok jo hogy ilyen gyorsan megjott a menzid ugy latom csak nekem volt 8 hetes hiper-szuper hosszu ciklusom. :evil:
Mit tanitasz? Te elmondtad a gyerekeknek hogy januarban, februarban ujra probalkoztok babaval vagy nem olyan kicsik? :roll:

Nekem marhara faj a gyomrom egesz du. megyek is hunyni.

Jo ejszakat!

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Ja, nekem nincs minimikroszkopom en homerozok es igy pontosan tudom mikor van peteeresem. Tanulsagul felteszem a mai gorbem (ha nem baj)

Kép
Tehat a 13. napon volt pe-m.

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Sziasztok Lányok!!!

Én 2000-ben vettem egy ilyen peteérős szerkezetet akkor nagyon olcsó volt még.Ma is megvan valahol csak az elem totálissan lemerült.Én nem szeretném ezt újra használni mert csak előjönnének azok az ídők amikor,még azt hittük ne m lehet babánk.
Egyébként nekem többnyire mutatta a peteérést.

Tontica!
Szép a görbéd,bár én ezeket a dolgokat már elfelejtettem.Bocs a hülye kérdésért,de akkor az a jó ha fentmarad a hő???? Azt tudom,hogy nekem is kellett csinálni 2hónapig,hogy lássa a dokim van-e p.érésem.De ennek már 6éve.
Sokszor álmodok én is babával.Egyébként nincs olyan nap,hogy ne gondolnék erre a tragédiára.

puszi
sütõtök
 
 


Kabócabobár!
Nagyon jó,hogy ilyen korán megjött!!!!Ez azt jelenti,hogy helyreálltak a dolgok.

Szekereském!!!!Hol vagy???Én is előkotortam a lányom 12-hetes uh papírját nyaki redője 1.8mm volt.Minden oké kérlek ne parázz!!


Sheila!!!Ha én is tudtam volna hogy így járunk,akkor megszűltem volna azt a babát.De semmit sem tudhattunk előre.

puszi
sütõtök
 
 


Kabócabobár!
Nagyon jó,hogy ilyen korán megjött!!!!Ez azt jelenti,hogy helyreálltak a dolgok.

Szekereském!!!!Hol vagy???Én is előkotortam a lányom 12-hetes uh papírját nyaki redője 1.8mm volt.Minden oké kérlek ne parázz!!


Sheila!!!Ha én is tudtam volna hogy így járunk,akkor megszűltem volna azt a babát.De semmit sem tudhattunk előre.

puszi
sütõtök
 
 


sziasztok!

Szekeres: megnyugtatásodra mondom, hogy engem amikor nézegettek szinte hetente uh-on, akkor minden héten más-más eredményt írtak a papíromra. Volt, hogy egyik héten majdnem 1/2 cm-vel volt kisebb, mint az előzőn, aztán egyszer csak hirtelen nagyot nőtt. SZóval szerintem se izgasd ezen magad, mert ahány orvos annyi eredmény, a méretei attól is függnek, hogy a mérés pillanatában milyen helyzetben van, ráadásul nem tudják napra pontosan a fogantatás időpontját, ebből következően egy-két hétnek megfelelő eltérés elfogadható. Sheilának igaza van, hogy a dokik többsége nem a szavak embere, "szeretik" ráhozni az emberre a frászt. Nem is értem, hogy az orvosi egyetemen miért nem fektetnek nagyobb hangsúlyt a pszichológiai oktatásra!?

Kabóca: örülök, hogy pozitívan éled meg a munkába állást. :)

Sheila: 18 évesen azt mondtam nem kell gyerek, 25 éves korom körül azt mondtam kell, de csak egy, most meg már legalább hármat szeretnék. Változnak az idők...:lol:

A barátnőim használják a peteérést jelző mikroszkópot. Állítólag jó. Páfrányokat mutat, ha termékeny vagy. Én maradok a hagyományos módszernél, minél több együttlét.
:lol:

Tontica: csodállak, hogy minden nap képes vagy hőmérőzni és ezt precízen rögzíteni. Én alighanem az első hét után feladnám.

Sütőtök: ismét csak az "orvosok frászt hozzuk az emberre" kijelentéseire tudok utalni, sikerült még a házasságotokat is szétverni. Szerencse, hogy nem végleg!:D Azon pedig ne bánkódj, hogy mi lett volna, ha akkor úgy döntötök, hogy megtartjátok a babát. Így alakult, most már erre kell koncentrálni. Ha én is tudtam volna annak idején, hogy 2005-ben méhen kívüli gyanúval, 2006-ban vetéléssel kerülök a kórházba, akkor már régen lenne legalább két gyerekem és nem húztam volna eddig a gyerekvállalást. :?

Beszéltem a barátnőmmel akiről írtam, hogy babát vár (ő is a mikroszkópot használta). Nagyon örült, hogy felhoztam a dolgot, mert ő is szeretett volna erről beszélni. Sikerült megbeszélnünk a helyzetet. Most már én is megnyugodtam, nincs köztünk emiatt félreértés és feszültség. :D
tündér09
 
 


Drágáim!

Nagyon édesek vagytok,hogy megnyugtattatok.Most már kicsit jobban érzem magam,utána néztem az előző leleteimnek,azon a 10 hetes babának a CRL-je már 38mm,most nem is mérték le a hosszát csak a fejét.Na,mindegy,tényleg,ahány orvos annyi félét mond.Csak ijesztgetni tudják az embert,de megnyugtatni egyik sem.Akkor is 12 hetes vagyok és kész!Punktum!
Írtam a Lázár doktornőnek,aki a Gynevaccal foglalkozik,ő is azt mondta,abból adódhat az eltérés,hogy két kül.orvos mérte.
Na,de most már túllihegtem a dolgot,ugye?Most már abbahagyom.

Sheila!Sokat gondoltam rád,amíg pihenni voltatok,sajnálom,hogy rossz kedved volt de ez ilyen esetben teljesen normális,megértelek.Remélem mihamarabb vidámabb lesz a lelked.
Klassz dolog,hogy még két babát szeretnétek,én mindig csak egy gyerekben gondolkodtam,most minimum kettőt szeretnék.

Tündér!Jó dolog hogy meg tudtad beszélni a dolgokat a barátnőddel.
Én is hasonlóképpen voltam a gyerekkérdéssel,20 éves korom körül hallani sem akartam róla,rendesen védekeztem,nehogy becsússzon,mert azért abortuszra nem tudtam volna elmenni.30 éves korom körül kezdett foglalkoztatni a dolog,de a hivatástudatom,a sok iskola miatt még nem mertem rá komolyan gondolni.Bár csak hamarabb rászántam volna magam!Remélem még nincs késő így sem.

Sütőtök!Olyan jó,hogy a férjeddel megint összejöttetek és megcáfoltátok többszörösen is az orvosokat.Többször hallottam már hasonló történetet.

Kabóca!Tényleg jó jel,hogy 30 napra megjött,nekem is így volt a szülésem után és én is örültem neki.Hamarosan helyreállnak a hormonok,aztán mindent bele!
Milyen érzés most tanítani?El tudja vonni a figyelmedet?

Tontica!Szerintem is nagyon kitartó vagy a hőmérőzéssel kapcsolatban,gratulálok hozzá,mert én két napig sem tudnám csinálni.Dehát mindenkinek más válik be.
Jók ezek az álmok,segítenek feldolgozni a nagy megrázkódtatást.
Neked is lesz még egy csomó gyereked,majd meglátod!

Puszi mindenkinek és szép napot!

Edina

Kép
szekeres
 
 


Drága Sheila!

Most olvastam a 36 éven felüliekben,hogy te is BIKA vagy.Én is.Ezért viselem nehezen a kudarcokat és érzékenyebb vagyok,mint szükséges lenne.Látom te is próbálsz legközelebb tutira menni,mindent szeretnél bevetni a siker érdekében.
Van egy homeopátiás szer,Sepia Officinalis a neve,több hígításban van,alkati szer.Nekem azért kell szednem,hogy a baba megmaradjon.Vasárnaponként kell 10 golyót elszopogatnom.
Teherbeesésem előtt 2 héttel kezdtem szedni.
Szerintem menj el egy homeopata orvoshoz,megéri.Biztos van Győr környékén is,én Nyergesújfalun voltam,de Bp.-en is tudok egy kedves doktornőt.
Tényleg,megkaptátok már az első szurit?Nem fájt?

A homeopátiát egyébként mindenkinek ajánlom.

Üdv.Edina

Kép
szekeres
 
 


Sziasztok!

Ahogy látom mindenki rendben van. Nagyon örülök neki, hogy ilyen jó kis társaság jött össze. Remélem sikerül nagyjából egyszerre a bébi is.
Tontica: a fő tárgyam a matek, mivel tagozatos matekos suliban tanítok. Mellette kémia. Tudom, sokan pont ezeket nem szeretik. Én agrármérnök is vagyok, tehát ezek állnak közel hozzám. A hőmérőzést én is csináltam 3 hónapig, de én is csak azért, hogy az orvos lássa a ciklusom menetét. Szerintem a gyerekeket nem szabad becsapni, úgyhogy elmondtam nekik, hogy ezt a félévet biztos én fogom lezárni, de remélem a következőben már nem találkozunk. Tényleg úgy vagyok, hogyha kell végig fekszem a 9 hónapot.
Sütőtök: én is remélem, hogy rendeződnek a belső dolgaim, bár ezzel szerintem mindannyian így vagyunk. Egyáltalán nem akarsz a peteérésed kimutatására használni semmit? Ez nem túl nagy luxus?
Tündér: örülök én is, hogy rendeződtek a dolgok a barátnőddel. Már én is előre görcsölök, hogy hogy fogom fogadni , ha a barátnőimnek hamarabb összejön a baba. Belegondolok, hogy 2 hónapja még az én pocimat nézegették! Én teljesen megértelek.
Szekeres: jó ,hogy megnyugodtál. A suli tényleg elvonja a figyelmemet. A gyerekek teljes odafigyelést igényelnek. Én 5-8 osztályosokat tanítok, és ők ráadásul már sok mindent meg is értenek, és érdekli is őket, hogy mi történt velem. Olyan aranyosak tudnak lenni, ahogy megkérdezik, hogy hogy vagyok? Látszik, hogy tényleg érdekli őket. Pihenj sokat, és ne idegeskedj!!

Jó éjszakát és puszi mindenkinek!!
kabócabobár
 
 


Sziasztok!

Tegnap du. irtam hogy fajt a gyomrom, na egesz este a klotyora jartam hanyni, valami rosszat ehettem. :(
Szerencsere mar semmi bajom. :D

Jo sokat irtatok de szerintem szuper hogy ilyen jo kis topikka notte ki magat ez es hogy ilyen jo banda vagyunk. :lol:

Sutotok: igen, az a jo ha fentmarad a ho meg a menzesz napjan is abbol kovetkeztetni lehet ra hogy baba van a dologban, hat nekem most tuti nem lesz mert vedekeztunk. Egyebkent en azert merem hogy lassam hogy javulok szepen lassan es egyertelmuen latszik is. A szules utani ciklusom nagyon ugralos volt (az azt jelenti hogy ingadozo a hormonszintem) ez a ciklus pedig az elso feleben ugralt egy kicsit de a peteeres utan nagyon szep egyenletes es ez kell ahhoz hogy befeszkelhesse magat oda a babuci.
Szerintem csodallatos a torteneted, latszik hogy nagyon szeretitek egymast mert kulondben nem birtatok volna ki mindezt egyutt. Hat igen itt is tevedtek a dokik de meg szerencse! :lol: Biztosan nehez arra gondolni hogy ha megszulted volna azt a babot akkor minden mas lenne de ezen mar tenyleg felesleges aggodni, tovabb kell lepni!

Tunder: en vilag eletemben sok gyereket akartam, mar egesz kislany koromban, csak arra vartam hogy nagy legyek :lol: es ferjhez mehessek es gyerekeket szulhessek. Az uram sokat szenvedhetett velem mert egyfolytaban nyuztam az elsoert aztan a masodikert es lehet hogy ez igy is fog folytatodni. :lol: De peldaul a hugom sosem akart gyereket es 21 evesen megis teherbeesett es nem volt veletlen.
Jo hogy beszeltel a baratnoddel, butasag irigykedni mert ki garantalja hogy Vele nem tortenik meg ugyanez, nem lehet tudni sohasem.

Szekeres bar hulyeseg osszehasonlitgani az eredmenyeket en is megneztem es a fiamnal 10+5 hetesen 43 mm a CRL a masik babanal 13 hetesen 66,7 mm, kozelebbi adatom nincsen, mast nem talaltam. Ahany orvos annyi fele eredmeny, na meg a babak sem egyformak.
En is BIKA vagyok. :lol:

Kaboca: igy mar ertheto, persze ezek mar nagy gyerekek, jo ha oszinte vagy Veluk! Hat, en sem rajongtam a matekert meg a kemiaert sem de nem vagyunk egyformak, nem is tudom igazan mi erdekelt akkoriban, ja, a FIUK! :lol:
En belegondoltam ebbe a:
"hogyha kell végig fekszem a 9 hónapot" es ha akkor nekem azt mondjak hogy be kell fekudnom bizonytalan ideig akkor en nem is tudom mit csinaltam volna, hat most lehet hogy borzalmas amit mondok de ebbol a szempontbol jobb hogy hamar vege lett mert en nem tudnam itthagyni a fiamat annyi idore, nincs is senki aki vigyazna Ra. Felek is hogy a kovetkezovel valami baj lesz es befektetnek. :roll:

Sheila: legyszike ird le hol talalom a kinai naptarat csak ugy kivancsisagbol!!!

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Sziasztok Lányok!

Kabóca!
Azért nem akarok használni semmit,mert érzem hogy csak stresszelném magamat és naponta 10-szer nézegetném.
Hidd el rossz emlékekem vannak róla.

Mennem kell,mert esti mesét kell mondanom.


Puszi
sütõtök
 
 


Bocs emlékeim.
sütõtök
 
 


Ez a mi kis csaladunk:

Kép
Kép
Kép
Kép

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Tontica!
Nagyon szép családod van!!!!!
A gyermeked egy nagy csibész lehet a fényképek alapján.
Majd én is teszek fel képeket,csak kell az uram segítsége.


puszi
sütõtök
 
 


Tontica: a kisfiad a képek alapján az apukájára ütött. Nem gyanúsíthat a postással, az biztos :lol:
Jobban vagy már? Nem mész dokihoz?

Szekeres: szerintem ne hasonlítgasd a többiekével a baba méretét, mert a fejlődési ütem eltérő lehet, ráadásul náluk sem biztos, hogy a megadott xhét+y nap volt a tényleges mérési dátum. Ha az életjelek jók, nincs miért aggódni. Kerestem a homeopátiás gyógyszert, amit javasoltál, de igazán nem táláltam róla leírást.

Sütőtök: igazad van, szerintem én is naponta többször nézegetném a kütyüt, és akkor az egész készülődésnek a lényegét veszítenénk el, erőszakossá és erőltetetté válna az egész.

Tegnap elkezdtem szedni a folsavat. Elvileg december végéig elég ami a dobozban van ha napi 1 szemet veszek be belőle. Már kiírattam a szabimat is december első heteire és megpróbálok akkor elmenni a kivizsgálásokra. Mást nem szedegetek csak néha-néha Béres cseppet és iszom a mézes teát. Azt is csak a téli feltöltődés miatt.

Volna egy kérdésem? Amikor elkezdtétek szedni a terhesvitamint, nem vettétek észre magatokon, hogy hirttelen megugrott a mérleg nyelve? Lehet, hogy csak beképzelem magamnak, de 1 hónap Elevit szedése után néhány kiló felugrott rám, és az nem a terhesség miatt volt az biztos. Nem ettem többet, és az elején a baba még nem volt olyan nagy, hogy észrevehető súlynövekedést okozzon. Egyáltalán mit szedtetek? Mit javasolt az orvosotok?
tündér09
 
 


Szuasztok!

Tündér!
Most a legutobbi terhességemnél szedtem a z elevitet.Én nem híztam tőle ,igaz hogy csak a 14.hétig bírtam sajnos. A Lilla babámnál semmit nem szedtem,csak a magneb6-ot.És lett belőle egy csodás 4kg-os gyerek.Most kéne már szednem az elevitet,csak mindíg elfelejtem bevenni.

puszi
sütõtök
 
 


Sziasztok!

Sütőtök: megértelek, ha rossz emlékek fűznek hozzá, akkor persze nem kell erőltetni. Kíváncsian várjuk a fényképeiteket!

Tündér: én nem híztam az elevittől, de ha megnézed azt a topicot, ami ezzel foglalkozik, látni fogod, hogy többen 10-12 kg-ot is felszedtek a felkészülő hónapokban. Sokan félnek attól is, hogy túl nagy lesz a babájuk tőle. Szerintem ez olyan, mint a fogi gátló. Mindenki másképp reagál rá. Próbáld meg a Béres Gravidiáját, hátha arra másképp reagálsz (bár még én is csak hallottam róla, nem szedtem).

Tontica: örülök neki, hogy helyre jöttél. Nagyon aranyos a kisfiatok. Igazi szép család vagytok. Mit csináltál amúgy a kisfiad megszületése előtt? Nekem tudod más akórházazás. Nincs itthon kisgyerek, bár a férjemet is igen nehezen hagynám egyedül. Már 7 éve ketten vagyunk egymásnak ( mármint 7 éve lasan, hogy összeházasodtunk, de 10 éve élünk együtt, csak az elején még egyetemre jártunk).

Szekeres: Pihizel?

Sheila: mi van veled? Hol vagy?

Puszi Nektek!
kabócabobár
 
 


Nagyon eltüntetek Lányok!

Csak nem a szökést néztétek???

Kabóca! Mi is 7-éves házasok vagyunk.Legalábbis előszőr1999-ben házasodtunk,majd 2001-ben elváltunk,és 2004-ben újra összeházasodtunk.Megbeszéltük a férjecskémmel.hogy mindíg is 99-től számítsuk.Hiszen arról van fénykép videó stb...
A 2004-es -ről csak a papir,és a nyolc hónapos pocakom.
Elég mulatságos nem????

Puszi
sütõtök
 
 


Sziasztok!
Légyszi segítsetek hogy kell képet felrakni!!

Részletes választ várok!
Köszi
sütõtök
 
 


Sziasztok!

Kabóca,

köszi, hogy hiányoltál :) jól esett

olyan jó, hogy ilyen pozitív vagy, biztosan sokat fog számítani...hamarabb beköltöznek a babák a jókedvű mamiba :)
az is szuper, hogy a tanítványaidtól ennyi szeretetet kapsz, ez már felér egy terápiával :)

Tontica!

gyönyörű a családod, nagyon édes a kisfiad, nem is csodálom, hogy minél több ilyet szeretnél :) :)
a kínai naptár fent volt nemrég még a www.babazo.hu
honlapon, ha nem találod, szívesen megnézem és leírom Neked,hogy jövőre melyik hónapban milyen nemű baba esélyes...kontrollként megnézzük a kisfiadat, csak azt kell tudni, hogy hány éves voltál, és melyik hónapban fogant :)

aranyosak vagytok, hogy nem néztetek őrültnek mikor leírtam, hogy esetleg nem is egy babát szeretnék még :lol: akkor még fura volt a gondolat, de egyre inkább barátkozom vele :)

engem a vetélések döbbentettek rá, hogy az igazi boldogság az életemben a CSALÁDOM, és KELL még gyerek...

nagyon fiatal(19 éves) voltam, mikor a nagyfiam született, de tervezett gyerek volt, majd' megőrültem, hogy legyen babám :)
háát, kicsit korai volt, nem voltam igazán jó anya, magam is gyerek voltam még...
Patriknál 26 éves voltam, egyszerűen CSODÁLATOS volt babázni, türelmem végtelen, bár áldott jó gyerek is volt :)

úgy volt, nem lesz több...aztán elváltam 30 évesen (előbb kellett volna) jött a mostani Párom, akibe újra meg újra beleszeretek a mai napig :) 3 év együttélés után házasság, majd Melissa.

utána vacilláltunk, hogy legyen-e tesó ( nem könnyű eset a lányunk, több emberes :) ) a tesó-vágy tavaly nyáron érte el csúcspontját, augusztusban várandós is lettem...8 hét múlva vetélés :(

kivártuk a 6 hónapot, amit Czeizel javasolt, (végül 10 lett belőle)
de akkor már megint azon küzdöttünk. legyen-e tesó, végülis Melissával már egyre könnyebb...
mikor + lett a teszt szept.11-én, már épp letettünk a tesóról, de onnantól nagyon BOLDOGOK voltunk, el is felejtettük, hogy lebeszéltük már magunkat...

mikor Kismanó 9 hetesen elbúcsúzott tőlünk, többé egy fikarcnyi kétség sem volt bennünk, akarunk még gyereket...most alig várjuk a januárt :)

jó lenne remélni, hogy az elhalt terhességeknek az volt a célja, hogy igenis legyenek még gyerekeink...

Elevit kérdés:

Melissánál még Maternát szedtem, Elevitet a vetéléses terhességek előtt/alatt szedtem szorgalmasan...most olvastam az egyik topicon egy kismamavitaminról, amely lactobacillust is tartalmaz, mint a Gynevac...meg is rendeltem a www.vitaminsziget.hu-n, mert nekem az Elevit szedése is már az elvesztett babákat juttatta eszembe...most szerencsét próbálok mással...az összetétele hasonló, sőt talán kicsit még jobb is.

Drága Edina!

Bizony, én is BIKA vagyok az összes előnyével-hátrányával együtt...Párom tudna mesélni :lol: .
sőt: Melissám is Bika, már rajta is látom a jellemzőket...remélem, Ő azért kevesebbet fog szenvedni, mint én, én is nagyon érzékeny vagyok :(

érdekes, hogy a két elvesztett magzat is BIKA lett volna, mondta is a Párom a mostani vetélés után, hogy: az Égiek nagyon nem akarják, hogy legyen mégegy Bikánk...

a szurit még nem kezdtük el, most keresek valakit, aki beadja majd...remélem hét végén már kapjuk az elsőt, a férjem várja a legjobban...fura mi? ffi létére... :)

örülök, hogy említted a homeopátiás dokit, képzeld a gyógyszerész, aki a vakcinát szerezte mondta, hogy érdemes lenne felkeresnem egy homeopátiás dokit, ha "ilyen problémáim vannak" segíthetnek az alkati szerek, adott is egy nevet, itt Győrben van a doktornő...jövő héten elis megyek Hozzá.
remélem, nekem is segít majd, hogy megmaradjon legközelebb a baba.

örülök, hogy jól vagytok :) :) :)

puszi Mindenkinek,

S.

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok Lányok!

Sheila! Én is így gondolkodom ahogy te.Amikor júniusban megszűltem a beteg babámat, én is csak arra tudtam gondolni mikor lehet már újra próbálkozni.Sokan azt mondták hagyjuk ezt a gyerekdolgot,van már egy szép egészséges gyerekünk örüljünk annak.Hát persze hogy örülünk.
Én érzem,hogy nekem kell még egy baba,szeretnék újra nagy pocakkal járni,vajúdni szűlni stb...

Remélem megadatik még az életben.
sütõtök
 
 


Sütőtök!

persze, hogy megadatik...hiszem, hogy minden a fejünkben dől el, amire vágyunk, az sikerül :)

nemsokára csupa pocakos képet teszünk majd fel ide magunkról :)
feltéve, ha tényleg elmagyarázza valamelyikőtök, hogy kell ide képet felrakni, én is béna vagyok ebben :roll:

Edina!

Ha erre jársz: képzeld, a lányom ovijában sikerült találni egy ápolónő-anyukát, aki holnap beadja nekünk az első szurit :)
de fecskendőt és tűt kell vennem hozzá....Te hol vettél, és milyet?

és tényleg fáj/csíp/ nagyon a szuri?
nem félünk tőle, csak hallottuk, hogy nem épp kellemes :shock:
de a BABA érdekében persze minden áldozat megéri :)


S.

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok!

Sütőtök: Te meddig szoktál fennt lenni? Én 9 körül már olyan vagyok .... Persze reggel 5-kor kipattan a szemem és várom, hogy a férjem is ébredezzen ( néha segítek is egy kicsit ebben :wink: ).

Holnaptól nem leszek, mert kimegyünk Erdélybe, az anyósomhoz hétvégére. Most rendeltem meg a mini mikroszkópot. Remélem be fog válni.

Sheila: szerintem is nagyon sok minden múlik a hozzá álláson. Aki pozitívan áll a dolgokhoz, az talán hamarabb túl jut mindenen.

Na puszi, mennem kell!

Sziasztok, jó hétvégét mindenkinek!!!
kabócabobár
 
 


Helló mindenkinek!

Genetikán voltunk ma,rengeteget kellett várni.
Csináltak UH-t,hétfőn még 10 hetet írt a dokim,most meg a genetikain 11hét 4 napot.48 mm a CRL-ünk.Ezzel kapcsolatban megnyugodtam.Most is szépen mocorgott a kis drágám,elrugaszkodott a méhfalról egy párszor.Képet sajnos nem mertem kérni mert olyan morcosak voltak az ott dolgozók.

Van viszont egy dilemmám:nem tudom eldönteni,hogy menjek-e magzatvíz-vételre vagy ne.Félek a vetéléstől ami utána jöhet,de beteg gyereket sem szeretnék.Ti mit csinálnátok?Én sajnos nagyon döntésképtelen vagyok általában,annyit tudok egy dolgon rágódni!Egyébként már előjegyeztek dec.13.-ra(nem péntek!)a szúrásra.

Sheila!Én az egészségügyben dolgozom,a munkahelyemről hoztam a tűt és fecsiket.2 ml-es fecsit vegyél-1 ml a vakcina,de akkora fecskendő nincs-és 22G-s tűt a beadáshoz.Érdemes az oldat felszívásához is venni külön 18G-s tűt,mert ha a szurihoz használt tűvel szívják fel az injekciót,megsérülhet a tű hegye és az roncsolhatja a szöveteket.Külön tűvel kell felszívni és beadni.
Szerintem gyógyszertárban lehet hozzájutni,de nem tudom elképzelni sem mennyibe kerülhet,biztos jó drága.Kérdezd meg az anyukát aki beadja nektek,hátha tud mindig 1-1-et vinni a mhelyéről.Még az is lehet,hogy ha a körzeti doki felírja olcsóbb.
Mi könnyű helyzetben voltunk mert a férjem is eü.dolgozó,így egymást szurkáltuk.(remélem nem írtam túl zavarosan)

Készülj fel,hogy beadás után közvetlenül erősen csípni fog,első alkalmakkor izomlázszerű húzó fájdalom is előfordulhat 1-2 napig,esetleg láz sem ritka.Nem olyan borzasztó egyébként,ki lehet bírni.LÉnyeg,hogy mélyen izomba kell adni és jól elmasszírozni a szuri helyét.
Várom a tapasztalatokat.

Bocs hogy nektek,többiek most nem írok,de nagyon elfáradtam
az utazásban.Mindenkinek puszi aki hiányolt és annak is aki nem.

Jó éjszakát Nektek.

Edina

Kép
szekeres
 
 


Szia Edina!

Köszi a gyors és szakszerű választ :)
akkor holnap reggel bevásárolunk :) nem akarom megkérni az anyukát plusz szívességre, annyira /még/ nem ismerem, másik csoportba járnak a gyerekei, Melissa óvónénije mutatott be Neki.

Magzatvíz ügyben: én kihagynám első körben a szúrást...nagyon félek a vetéléstől, még akkor is félnék, ha nem történt volna meg már 2x :(

én, ha ott tartok majd csináltatok Integrált-tesztet genetikai Uh-val kombinálva, ha ennek az eredménye kétséges lenne, akkor még mindig jöhet az amniocentézis :( de felesleges kockázatot nem vállalnék az előzmények után :(
egyébként Czeizel is az Integrált tesztet javasolta, azt mondta ,mikor rákérdeztem az amniocentézisre, hogy : "ha a lánya lennék sem javasolná"

jó pihenést Nektek, örülök, hogy rendben volt az UH.

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Szia Szekereske!
A júniusi vetélésem után az én dokim azt mondta a genetikussal együtt,hogy matematikai lehetetlenség hogy még egyszer előforduljon ez velünk.Mégis azt mondta csináljuk meg legközelebb is.Én vállalom. És ha minden oké hátralehet dőlni és megnyugodni.Miért nem ajánlották fel a méhlepényvizsgálatot?Nekem az volt,és nagyon hamar megjött az eredmény.13.héten csinálták.

Puszi
sütõtök
 
 


Szia Sütőtököcske!

Már bánom,hogy a szekerest írtam annó felhasználónévnek,mert olyan hülyén hangzik,de ez a férjes nevem és amikor regisztráltam a babanetre nem jutott eszembe hirtelen más.Ez van,de aranyos a megszólításod,köszi.


Szóval örülök,hogy leírtad a véleményedet.Én is hajlok nagyon afelé,hogy megcsináltatom.Félek a vetéléstől,de mégjobban a beteg gyerektől.Majd vigyázok magamra utána,sokat fogok pihenni.
A méhlepényvizsgálattól jobban félek mint az amniótól és egyébként sem csinálnak a Barossban ilyet.Hogy miért ragaszkodom a Barosshoz?Sok rossz véleményt hallottam róla,az igaz,de tavaly már csináltak ott nekem amniót,tudom mit fognak csinálni,és a barátnőm ott dolgozik a koraszülött intenzíven.
Nem veszik emberszámba a kismamákat,a stílusuk kritikán aluli-főleg az asszisztenseknek,a dokik hagyján-de mégis ragaszkodom a megszokotthoz.Tehát megyek dec.13-án,eldöntöttem.

Sheila!Köszi neked is a véleményt.Én is így gondolkodtam,de aztán beláttam hogy nem kockáztatom meg a beteg babát.Nem lennék képes gondozni,a férjem végképp.Utána nem bocsájtanám meg magamnak,hogy nem éltem ezzel a lehetőséggel.Betartok a vizsgálat után minden utasítást,még tovább is mint kellene,aztán remélem nem lesz gond.
A környezetemben 3 kismamának csináltak ilyet,senkinek nem volt problémája.Utána a 4 hét várakozási idő lesz pokol,de csak eltelik valahogy.
Már biztosan megkaptátok a szurit,kíváncsi vagyok a tapasztalataidra.Tudtál hozzávalókat szerezni?

Tündér!én is híztam az Elevittől,ill.a jó étvágyam miatt amit az okozott.Nagyon sokáig,kb.két évig szedtem,1-2 hónapos kihagyással,a babáim mégsem maradtak meg.Most csak folsavat és E-vitamint szedek.Mondta az orvosom hogy próbáljam meg a Gravidát,de én nem szeretnék most már terhesvitamint szedni.Megpróbálok változatosan étkezni,már amennyire a mostani finnyás időszakom engedi.Ami kell a babának azt ő úgyis elveszi.A folsav viszont fontos,abból nem tudunk annyit bevinni,amennyire szükség van ilyenkor.
A férjem amúgy is nagyon ellenzi a szintetikus vitaminokat,sokszor veszekedett már velem emiatt,amikor rajtakapott,hogy bevettem,annak ellenére,hogy megígértem nem szedek ilyesmit.Csak megszokásból is vettem őket a patikában.Leszoktam róla.
Mi a helyzet a mhelyeden,hogy bírod?

Képet én sem tudok felrakni,a 10.heti uh-t szerettem volna 2 hete,a legkisebb méretben fotóztam le de még így is nagynak bizonyult.Nekem is jól jönne egy kis segítség.

Tontica nagyon eltűntél!Tényleg szép családod van,büszke lehetsz rájuk.Na,de nemsokára gyarapodtok ti is,mint itt mindenki!
Hol ismerkedtél meg a férjeddel,ha nem vagyok tolakodó?Nem rossz távol a hazádtól élni,én nem biztos,hogy kibírnám.Nagyon nehezen szokom meg a változásokat.

Szép hétvégét mindenkinek.

Edina

Kép
szekeres
 
 


Sziasztok!

Edina!

Igazad van, tedd azt, amit a szíved diktál :)
én is ismerek olyanokat akik megcsináltatták, Nekik sem lett semmi bajuk.

Szurit mégsem kaptuk meg ma, mert a párom még mindig szalad a sok dolga után :(
anyósomék ma új lakásba költöztek, sok a gond velük, mondjuk egyébként is :(

Jó hétvégét Mindenkinek!

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Helló Lányok!

Képzeljétek kezd megjönni,úgyhogy ez most nem sikerült.
Majd talán a jövő hónapban.Lehet,hogy most túl sokat voltunk együtt?Nem tudom.

Puszi
sütõtök
 
 


Szia Sütőtök!

Sajnálom,de legközelebb vagy azután biztos összejön.
Lehet hogy nagyon odakoncentráltál,más nem járt a fejedben és a stressz miatt nem sikerült vagy tényleg sokat voltatok együtt és a sperma nem volt jó minőségű.Sokminden lehet.

Most jó lazítást kívánok.

Puszi.Edina

A többiek jól eltűntek,mint az aranyóra!

Kép
szekeres
 
 


Itt vagyok csak olyan depi vagyok es olyan lusta hogy meg egy par sort is kesz kinszenvedes bepotyogni! Bocsi! :lol:
Mar csak 2 nap es jon a menzim bar remelem holnap mar itt lesz!

Sutotok vegul megjott rendesen? Ket naponta kell szexelni, allitolag az a jo!
Hat, nekem mostanaban meg 2 havonta se lenne kedvem :roll: ha az uram hagyna.

Sheila: a kinai szerint a fiam lany. :lol: De most novemberre, decemberre es januarra is lanyt josol. Majd meglatjuk.

Most megyek es depizek tovabb! :cry:

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Sziasztok!

Sütőtök: kár, hogy megjött, de ez is csak bizonyítja, hogy rendben vagy, és készen állsz a baba befogadására. A következő hónapban hátha összejön. Mi majd szorítunk Neked! :lol:
Tontica: Depressziós? Az idő teszi, vagy csak úgy rád jött? Tessék nagyokat sétálni, és játszani sokat a kisfiaddal! Olyan aranyos! :)
Szekeres: én nem tudok hozzászólni ezekhez a vizsgálatokhoz, mert én nem voltam ilyeneken. Ha nem árt sem neked, sem a babának, akkor szerintem is csináltasd meg. Legalább megnyugszol. :roll:
Puszi
kabócabobár
 
 


Tontica!

Azt nem állítottam, hogy tuti a naptár :lol:

67 és 99 százalék közé teszik a "megbízhatóságát" nálam bejött mindhárom gyereknél, de van akinek nem...én addig hiszek benne, amíg nem születik ellenkező nemű babám, mint amit ír...bár őszintén szólva, azt sem bánnám :)

ne depizz, hamarosan jobb kedved lesz...mondom én, aki szintén hajlamos vagyok rá...

próbálj sportolni egy kicsit, az nálam mindig bejön rosszkedv ellen...én is mindjárt megyek az ellipszis trénerre, mert hiányzik a mozgás...a mérlegre viszont nem merek ráállni :roll:

Kabóca!

Jó jel, hogy megjött, és szinte pontosan...ez is egy lépés a CÉL felé :)

remélem, nálam is úgy lesz, mint tavaly: akkor okt 8.-án volt a műszeres befejezés, és nov. 8-án megjött...
most okt. 21-én műtöttek, remélem nov 21. körül megint megjön...kivételesen én is örülnék neki...

épp ma láttam a "kütyüt" az orvosi műszer boltban, mikor tűket-fecsit vásároltam (mint egy drogos) a Gynevac kúrához...
PG -53 a neve??

gondolkodom rajta, hogy veszek, nekem még nem volt ilyen...
én is hőmérőztem, de attól ideges voltam, őrületbe kergetett...
LH -tesztet is használtam, az mindig kimutatta a Pé-t

Sütőtök!

Tudom, mit érzel, én is így voltam a nyáron kétszer is, mikor biztosra vettem, hogy babát várok, aztán mégis megjött...

de egy új ciklus egyben az új remény kezdete is, hogy talán ebben a hónapban sikerül...kívánom, hogy így legyen.

Edina!

Örülök, hogy jól vagytok :)

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok Lányok!
Szóval rendes menzi 28napra.Szerintem is sokat voltunk együtt.Az eddigi terhességeim 2-3 akcióból jött össze.De hát az uram csak hajtott,hajtott.
Tontica!Miért vagy depis? Kisfiad hogy van?Én mindjárt megkergetem a Lillát,mert nem kakilt 2napja.
Szekeresem! Rágodsz a dolgokon? Nehéz döntés,és csak egyedül tudod eldönteni.
Kabóca! Hogy megy a tanítás? Lelked javúlgat?
Puszi
sütõtök
 
 


sziasztok!

Szekeres: ezt neked kell eldöntened, hogy vállalod-e az amniocentézist, de a fertőzés lehetőségét is mérlegelned kell. Ha a korábbi vetélések során nem derült ki rendellenesség, szerintem kár lenne kockáztatni.
A vitaminokkal kapcsolatban most én is úgy gondolom, hogy csak folsavat és MagneB6-ot fogok szedni. A folsavat elkezdtem, a múlt héten és próbálok sok zöldet enni.

Sheila, Tontica! Azt én is megerősíthetem, hogy a mozgás segít a stressz oldásában. Én legjobban kocogás közben tudok kikapcsolni és feltöltődni. És utána lelkiismeretfurdalás nélkül vacsizhatok, annak tudatában, hogy ma mozogtam egy kicsit. :) Amúgy miért vagy depis?

Sütőtök! Gondolod, hogy a gyakori együttlét negatívan befolyásolná a sikerességet? Szerintem ha a termékeny időszakban naponta együtt vagytok nem lehet ilyen gond. Bár amennyi tényező befolyásolja a fogantatást, lehet, hogy ebben is van valami.

Nekem is megjött a második menstruációm. Úgy tűnik, hogy visszaállt a 30 napos ciklus. Már csak egy ciklust kell megvárni a próbálkozásig. :D Már nagyon várom.
tündér09
 
 


Jo Reggelt Csajok!

Tunder: olyan jo! Egyutt haladunk, nekem is ma fog megjonni es mar csak ezt az egy ciklust kell kihagyni! Eljen! :lol: Csinalj Magadnak tickert! Legyszi, ugy latom hogy melyik napon vagy.
www.lilypie.com
azon belul: trying a conseive
valasztasz egy vonalzot, aztan 2. lepes valasztasz egy kis figurat, 3. lepes: beirod az utolso menzid datumat es hogy hany napos altalaban a ciklusod, text above the ticker azt jelenti hogy szoveg a ticker fole (ha akarsz valamit oda irni) aztan megnyomod a Create ticker-t kiad 3 kodot, a kozepsot kell benasolni a babanetes profilod alairas reszebe majd elmenteni!
Amugy mar nem vagyok depis, nem tudom miert, csak ugy jon, ugy veszem eszre hogy menz elott minden bajom van!

folyt. kov.
most fiam piszkal hogy menjek

KépKép
KépKép
tontica
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: