2002.08.19 19:35
Szerző: Anonymous
Szia Szandra!
Leírom elrettentõ példaként az én történetemet, és nagyon remélem, hogy veled neked hasnonlót nem kell átélned.
Nekem is elõl feküdt a méhlepényem. szólt az orvos, hogy vigyázzak, de nem vettem komolyan. Az elsõ terheségemmel minden szuperül ment, gondoltam, hogy a másodiknál is így kell legyen. Szóval emelgettem a 1,5 éves lányomat, kertészkedtem, nagybevásárlás a Metro-ban.... A 26. héten hajnalban elkezdtem vérezni, irány a kórház. 10 napig bennt fedüdtem, úgy hogy a Prof. az elsõ 24 órában WC-re sem engedett ki. A második napon már felálhattam egyszer zuhanyozni. Erõs szteroid injekciót kaptam, hogy ha a gyerek esetleg megszületik, akkor ne essen össze a tüdeje.
El tudod képzelni milyen érzés volt. Lányom otthon, minden nap bejöttek és sírva ment haza. 10 nap után hazaengedtek, mert mondtam a dokinak, hogy nemsokára bedilizek, és a babának sem tesz jót, ha éjjel-nappal sírok. Megígértette velem, hogy 24 órát fekszem. Megoldottam az anyukám és egy néni segtségével, hogy felváltva nállam voltak amig a férjem dolgozott. A lányom felhozta az összes játékát az ágyamba, és olvastunk, játszottunk. Este a férjem vette át a teendõket. Én csak feküdtem és híztam. Szex természetesen nem volt. Amikor már 1 hétig nem véreztem, úgy gondoltam, hogy kimehetnék a kertbe. Kb 10 percig sétáltam a kertbe, és estére már megint ömlött a vér. Újra kürház, de szerencsére hazaengedtek. Ezek után már meg sem mertem mozdulni. Minden reggel úgy keltem, hogy köszönetet mondtam a Jó Istennek, hogy adott még egy napot a babának. Minden eges pisilésnél a szívem majd kiugrott a hjelyérõl, hogy véres lesz -e a WC papír. A végén már tényleg majdnem begolyóztam. Az is nagyon rossz volt, hogy semmi sem fájt, nem éreztem magam betegnek, és mégis ágyhoz voltam kötve.
A doki azt mondta amikor megkérdeztük, hogy mit tegyünk, hogy imádkozzunk és reménykedjünk, és fõleg tartsuk be az utasításait. A 36. héten du. újra elöntött a vér, de ilyen erõs még sosem volt. Hála Istennek aznbap a férjem "véletlen" elöbb jött haza, így rögtön be tudott vinni a kórházba. Az autóból telefonûáltunk, hogy mi történt, így már a kórház bejáratánál tolókocsival vártak. A liftbe már vetkõztettek, ahogy felértünk ott várt rám 4-5 ember, akik olyan összehangoltan dolgoztak, hogy kb 1 perc alatt fel voltam készítve az altatásra és a mûtétre. A mûtõben 2 bemosakodott doki várt, ahogy megkaptam a maszot az egyik vágott, a másik vette ki a fiamat. (a férjem beszámolója szerint, aki egy üvegkalitkából figyelt minket)
Szóval ennyire sürgõs volt, hogy a baba kijusson. Ezalatt az idõ alatt kb 10 évet öregedtünk a férjemmel együtt. Borzasztó volt. Láttuk a dokikon, hogy valami nagy baj van, de nem mondott senki semmit csak tették a dolgukat. Minden jó ha jó a vége. A fiam teljesen egészséges. Kiderült, hogy a fejével szétnyomta a méhlepény nagy részét, ezért volt a nagy vérzés. A szûlés után mondta el a doki, hogy õk a legrosszabbra is el voltak készülve, de szinte biztosak voltak abban, hogy ki kell mosni a baba gyomrát, mert hogy vért nyeolt. De még ez sem történt meg. Pici volt, de túlélte, és most már egy 12 kg-os 14 hónapos nagylegény.
Szerencsére, de lehetett volna rosszabb is.
Szóval én azt ajánlom, hogy PIHENJ és FEKÜDJ!!!!!
Sophi