SZiasztok!
Csatlakozom én is hozzátok, úgy tűnik, május 14-re lőtték be a születés idejét, aztán meglátjuk, olvastam, hogy csak 3%, hogy pont azon a napon sikerül.
Előző hét 8-án voltam utoljára uh-n , 19 mm crl-t mért, 8 hét 3 nap-nál. Olyan volt, mint egy kis medveállatka. Kicsi karok és lábacskák már látszódtak.
Volt egy vetélésem áprilisban, ő nem feljődött rendesen és 7 hetesen elment kompletten. Emiatt most nem tudom teljesen átadni magam a boldogságnak, mert nagyon aggódok, és úgy vagyok mvele mint ti, hogy mindig csekkolom a wc papírt. A férjem azt mondta, hogy ne gondoljak semmi rosszra, azzal csak ártok. Tudom ,tudom. Attól, hogy áprilisban ez megtörtént, nem okozza azt, hogy most is rosszul végződjön, főképp, hogy semmi jel nem utal rá. Meg kell élni minden pillanatot. Lesz ami lesz! Azzal vígasztaltam magam, hogy az első palacsintasem szokott mindig sikerülni. De a második! ...
Utrogestant a doki felírt most a múltkori miatt, napi kettőt kell szednem reggel és este. Én is paráztam, mert ugye az van a betegtájékoztatón, hogy terheseknek cask fokozott elővigyázatossággal alkalmazható. Viszont minden más fórumon azt olvasom és az orvosoktól is azt hallom, hogy ártani nem árt csak használ. Ez megnyugtató. Kíváncsi leszek mi lesz kedden nektek! Remélem minden a legnagyobb rendben lesz!!!