Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

13. hetes kismama vagyok, múlt héten voltam az Istenhegyi géndiagnoszikán Kombinált teszten. Az UH-n minden rendben volt, NT 1,6, orrcsont látható, de a PAPP-A relatíve alacsony MoMot hozott, emiatt 1:648-as arányt kaptam ami köztes kockázat.


Keresek sorstársakat, akikkel kibeszélhetjük az izgalmakat és bátoríthajtuk egymást a következő vizsgálatokig eredményekig.

Nekem most a Nifty tesztet vagy a Négyes tesztet javasolták egyelőre, de a Niftyt az ára miatt nem tudom megfizetni, így marad a Nifty.
Felmerült már bennem az AC és a CVS is, de egyelőre úgy döntöttem, bevárom a 16. heti véreredményeket és pozitív leszek.

Szeretném, ha olyanok is írnának, akik esetleg ezen már túl vannak, átmentek, mert minden tapasztalat érdekes lehet.



Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


szia :)
én 12h végén járok, 33 éves vagyok,és nekem is minden rendben volt az UH-n, de a PAPP_m alacsony, a másik meg magas lett, így az eredményem 1:171......ami elég rossznak számít, a neten utánaolvasva, de az orvosom úgy adtaelő, mintha ez teljesen rendben volna,m ez egy "nem olyan magas szám" és "ez csak statisztika" de, ha akarok, menjek el magzatvízlevételre, de tudjak róla, h az 1-2 %-ban vetélést okoz. Hát, köszi.
Egyelőre teljes a tanácstalanság, 9.én megyek genetikai tanácsadásra, hátha ott okosabb leszek...:/
Gondolom segíteni nem segítettem sokat Neked ezzel, csak leírtam a történetemet, ami bizony eléggé nyomaszt engem :(

elinda
 
 


Sziasztok!
Nálunk annak idején nem került sor sem a kombinált, sem az integrált tesztre, mert a 12. heti uh-on nem látszódott az orrcsont, így egyenes út vezetett az amniocentézishez. Az tarkóredő rendben volt. Magasabb volt egyébként az amnio utáni vetélés kockázata, mint az, hogy beteg a baba.
Szerencsére minden rendben ment, nem volt semmi kopmlikáció az amnio után, de sokat kellett pihenni, ágyban feküdni napokig nem emelni, nem nyújtózni magasan levő tárgyakért stb...
Az eredménye pedig tökéletes lett, itt ugrándozik mellettem a már majdnem 4 éves örökmozgó.
De a normál anya-gyermek kapcsolatnál sokkal erősebb kapocs alakult ki köztünk, a sok idegeskedésnek és várakozásnak köszönhetően, mert az ac-t 17 hetesen csinálták meg, az eredményét pedig karácsony előtt 21 hetesen kaptuk meg...de legbelül végig éreztem, hogy minden rendben és egészséges a kislányom. Voltunk 4d-s uh is a 12. héten mindent rendben találtak, de akkor a doki által felállított "diagnózisnak" senki nem mert ellent mondani sajnos...
Nagyon együtt érzek veletek, és csak arra gondoljatok, hogy minden rendben lesz, mert egészséges a pici babátok odabent!!!!
Ha kérdésetek van írjatok! És akkor is ha jó híreitek vannak!!!!

Iner

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
iner
 
 
 
 

 
 

Szia Elinda,
hova mész genetikai tanácsadásra?
Én az azt követő héten megyek a Négyes teszt vérvételére, és elvileg a 18. héten UH-ra, de nagyon gondolkodom, hogy bejelentkezem a Abjcsyba genetikai tanácsadásra.

Mindenfélét összeolvastam már, amitől tudok idegeskedni, pedig valójában én is abban bízom, hogy minden rendben. Az eredményem nekem is a két hormon miatt lett rossz, de tényleg hiszek benne, hogy tévesen.
Neked lesz AC? Vagy egyelőre csak tanácsadásra mész?

Írj majd a fejleményekről, én is írok, és tudjuk bíztatni egymást! 

Iner, nagyon köszönöm, hogy megoszottad a tapasztalatod, és remélem nálunk is csak ez a felesleges para lesz. 

Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


szia Katyusa,
én Szombathelyre megyek, a kórhzba, m én vasmegyei vagyok. Ott majd megint kapok egy véleményt, aztán a kettőből, plusz amit hozzáolvasok majd kitalálom, hogyan tovább. Több vérvizsgálattól nem, de a magzatvízlevételtől nagyon idegenkedem, sok jót nem olvastam róla :(

én is sokmindent összeolvastam, és találtam valamit,amitőkl teljesen megnyugodtam, hiteles,okos, összeszedett írásnak tűnik

http://www.gendiagnosztika.hu/nogyogyas ... enessegek/

és ez egy lényeges rész:

pozitív eredmény, azaz magas kockázat, ha egy kromoszóma rendellenességnek a kockázata 1:150-nél nagyobb. A pozitív eredmény nem jelenti azt, hogy a magzat biztosan hordozza az adott rendellenességet, ezért magzati kromoszóma vizsgálattal kell meggyőződni arról, hogy a magzat valóban rendelkezik-e kromoszóma rendellenességgel (pl. 1:100-as kockázatnál csak minden századik magzatvíz vizsgálat hoz ténylegesen pozitív eredményt).


A Te számod ennél sokkal sokkal alacsonyabb, 1/648= 0,15% és azt akkor még 100al elosztom.... nagyon kicsi szám!!!! Szóval ne aggódj, szerintem minden rendben lesz!!!!

Én tényleg megnyugodtam, az első ijedtség és 3 nap sírás után,a babának se jó a stressz, úgyhogy erőt vettem magamaon, és nem hagyom, h holmi statisztikai adat (melynek egyébként gazdasági oldala is van...haszna nem kevés) elkeserítsen!!!! 
:)
elinda
 
 


ja, és mi az a AC vizsgálat?
elinda
 
 


Kedves Elina!!

Én egy 35 éves lombikos lány vagyok alacsony az AMH,0,81.
A dokim azt mondta,ha nem lennék 35 akkor elfogadnák,mivel a integrált tesztet negatív 1:2200 down kora:) a biztonság kedvéért meg kell csináltatni! :( 2 vérvétel és 2 genetikai Ultrahangon semmi eltérés!!

én a SOTE1-en csináltattam 214.02.12-én 19 hetes beutalót! nem kell félni a magzatvíztől,nagyobb a felhajtás körülötte,mint az egyész kb. 1 perc az egész,nekem nem fájt, egy feszítő,zsibbadó érzés az egész! utána 2 nap pihi :)
nekem szerdán csinálták és szombaton már sétáltam a Duna parton a szép időben :) hétfőn dolgoztam.

Én mindenkinek ajánlom a magzatvízet!
Én egy extra esett vagyok!! de én is ugyanezt csináltam kerestem a kibuvókat,h ne csináltassam meg és az egyéb lehetőségeket, de ez a legbiztosabb dolog, és ha mégegyszer babát várok,akkor is ezt fogom tenni! Több integrált, kombinált tesztet nem fogok csináltatni  jó pénzért. 

2014.02.27-én felhívtak, h a babám nem egészséges Down-koros, azt mondtam, h nem lehet, mert az integrált teszt is full -----!!! Több intézményt is felhívtam, h megpróbáltam megcsináltattni újra  a magzatvízet, de már késő volt 22 hetes nincs mit tenni és doktorok szerint biztos, h az!
2014.03.04-én megszültem a babámat, szülést vezető orvosnőt megkérdeztem, h tényleg az-e és ő mondta, h igen!!
regi1978
Halásztelek
 
 


Regi, sajnálom a történeted, ezért neked mielőbbi újra babásodást kívánok és hogy legyen minden rendben! Sajnálom, hogy így alakult, de jó, hogy utánajártál. Lelkileg jobban vagy már azóta?

Elinda, igen ismerem a Géndiagnosztika oldalát és biztos, hogy hiteles, én ott csináltattam a kombinált tesztet amúgy. AC = Amniocentézis, azaz a magzatvízvétel, és ezen kívül van még a méhlepényvizsgálat, a chorionbiopszia, de azt ahogy olvasom csak a 14. hétig lehet megcsináltatni.
AC-t viszont a 15-19. hét között, de vizsonylag hosszú a várakozási idő az eredmény kiértékelésére. Nem is értem, miért... (de állítólag tenyésztik a dns-t, és ehhez idő kell, de ehhez nem értek, csak ahogy olvasgatom, ez jött ki belőle)

Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


Kattyusa!!

Hát nagyon nehéz,sőt most rosszabbul vagyok,mint előtte, mert akkor erős kellett, h legyek, h véghez vigyem a dolgokat.

Az eredmény 4 hétre mondják, de 2 hét múlva szólnak, ha gond van!! és pontosan nálam 2 hét volt :( kiküldik Angliába a magzatvízet azért sok, mint a kombinált és integrált teszteket is!

Nekem is méhlepény lesz legközelebb mondta a genetikus és meddőségis dokim !
regi1978
Halásztelek
 
 


Sziasztok, nekem 1:33-hoz lett a kombinált teszt aránya a down-ra. orrcsont látszódott, NT: 2,4 volt.

Megcsináltattam az Istenhegyin a korionbiopsziát, szerencsére negatív lett.
Ha ott csináltatod a kombináltat, akkor 35 e Ft. SEMMIT sem éreztem, egy sima vérvétel jobban fáj, mint a korionbiopszia. A hasam egy-két órát görcsölt utána, nospa-t vettem be aznap, de pár nap pihenést azért illik betartani. én egy hétig kíméltem magam. Az eredmény három nap múlva lett meg, hívtak telefonon, hogy minden ok és akarom-e tudni a nemét.

A szomszédunknak pár hónapja született meg a down-nos babája, kombinált teszt és uh egyaránt negatív lett, ezért nem csináltattak CVS-t, sem AC-t. Szüléskor derült ki, hogy beteg a baba.

Én ezen tapasztalatok alapján többet nem csináltatnék kombinált tesztet, hanem egyből mennék méhlepény biopsziára a 11-12. héten. Elhiszem, hogy az esetek 95%-ában megbízható a kombinált teszt, azonban pont elég fals pozitív eredményt és sajnos nem észrevett beteg babát láttam.
A Nifty teszt és a Pranatest nagyon jó, de könyörgöm, 200.000 Ft egy vizsgálat.

Regi, nagyon sajnálom a történteket. Ezek szerint a 23. hétben kellett megszülnöd a babád, gondolom, szörnyű élmény volt. Sok erőt Neked!

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Sziasztok!
Regi! nagyon sajnálom, ami veletek történt! Sok erőt kívánok Nektek!!! Azért ajánlották a méhlepény biopsziát mert annak előbb van eredménye? A beültetés előtt nem tudják valahogy megvizsgálni a megtermékenyített petesejteket, hogy ne legyen gond?

Iner

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
iner
 
 
 
 


Krisszi! örülök, hogy jó lett az eredményed! mi lesz baba? vagy nem kérdeztétek a nemét?
Sajnos vannak fals eredmények a vérvételnél, mert a "pontos" eredményt csak a magzati sejtből tenyésztett dns adja....

Iner

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
iner
 
 
 
 


Krisszi és Iner!!

Lombiknál van a PGD eljárás, de az nem erre van,azt mondta, most a dokim.. Down kór nem öröklödő...
egyetértek veled én legközelebb méhlepény!! a tesztek nem érdekelnek! Azt olvastam, h a méhlepény előbb van meg,mint a magzatvíz! :)

Nagyon sajnálom a szomszédodat!

Igen, 23-24 hetes kellett megszülnöm a drága kukisomat! Nem kívánom senkinek, főleg, h első baba lett volna.. végig sírtam a méhtágítókat! Legalább sejtem, h milyen egy szülés!!
regi1978
Halásztelek
 
 


Ó Regi, most itt potyognak a könnyeim az ultrahangra várva.
Nekem is fiam lesz, a harmadik.
Nagyon sok erőt Nektek! Drukkolok, h minél előbb babázhass! Mikor jöhet a következő lombik?
Azért választottam a méhlepény biopsziát, mert a 12. héten megtudom az eredményt. Nem mindegy, ebbe a három napba is majd beleőrültem. Ha a 20. hétig kellett volna várni, szerintem megkattanok.

Azt mondta a genetikus, hogy mindig van egy két eset amit nem tudnak kiszűrni. Kicsit izgulok.

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Krisszi!!

sajnos,ma nekem elég foss hangulatom van.. én is elsírtam magam :(
de ez normális...
Köszönöm a ++ erőt tőletek! nem azért írtam, h elszomorítsalak benneteket, csak hogy segítem azokat,akik hezitálnak a magzatvízen, sajnos vannak kivételek,akiknek minden jó és mégis baj van. :(
Attól függetlenül hálás vagyok a dokimnak, h már 8 héten irányított a genetika vizsgálatra,meg se várta az eredményeket. Mert a meddőségis dokim megnézte az integrált tesztet és az ultrahangokat és azt mondta, h adjak hálát a jó istennek, h ilyen precíz dokim van,mert ő ezekkel az eredményekkel nem küldött volna el genetikára!

Légy Boldog!

nekem ez most nagyon nehéz, főleg, h az első baba lett volna! A meddőségis elküldött pszichológushoz,mert jár a lombikhoz, támogatják Tb alapon :) nagyon aranyos csajszi, ő segíteni fog :)

ha minden jó lesz és megjön időben,akkor nyár elején jún vége és júl. elején indítanak egy protokollt!

regi1978
Halásztelek
 
 


Sziasztok,

tegnap beszéltem a Bajcsy kórház Genetikai tanácsadásával telefonon, ahol kb. elhajtottak az eredménnyel, hogy nyugodjak le a p..ba, és ezzel az eredménnyel ne akarjam magam kitenni a vizsgálatok vetélési veszélyeinek. Jó fej volt a nőci, mondta, hogy csináltassam meg a Négyes teszt vérvételét, és ha ott is köztes kockázatot kapok, akkor nyugodjak meg teljesen, és hogy idézzem "inkább Svejket olvasgassak mint internetes fórumokat, ahol a kismamák mindenfélét írogatnak"....    


 


Utána felhívtam a Géndiagnosztikát, hogy fixáljam a genetikai UH időpontját (04.30-án megyek, azaz a 18. héten), illetve előtte 04.14-én (azaz a 16. héten) megyek Négyes teszt vérvételére, és annak meglesz az eredménye 1 héten belül. 


Ez a telefon ért a legtöbbet az utóbbi időben, mert annyi rémtörténet kering a neten, és igazából tudom, hogy az Istenhegyin jó helyen vagyok, ha kell, úgyis javasolnak egyéb vizsgálatot, de eddig nem tették. 


 


Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


Katyusa!!

Istenhegyin jó helyen vagy,az tuti!! :)

Ez nem volt szép a Bajcsy kórháztól :(

SOTE 1 és a MÁV -bn is van genetika tanácsadás.
regi1978
Halásztelek
 
 


Katyusa :) nagyon örülök a beszámolódnak :) én még mindig reménykedem, h a genetikai tanácsadáson bíztatást kapok! és a védőnöm nekem is azt tanácsolta, fejezzem be az interneten a témávalvaló foglalkozást!:)
elinda
 
 


Szia Elinda,

majd számolj be a genetikai tanácsadáson történekről.
Én egyelőre megvárom a Négyes teszt eredményét. Illetve most pénteken megyek a nődokimhoz is terhesgondozásra, kiváncsi vagyok az ő véleményére is.



Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


Regi, nagyon drukkolok Neked! még az is lehet, hogy spontán összejön a következő baba.
A lelkiismeretes, alapos dokid tényleg aranyat ér!

Kattyusa, jól teszed, az Istenhegyin jó kezekben vagy!
A vetélési kockázat egyébként attól is függ, hogy mennyire tudod betartani az előírásokat, mennyit pihensz.

Illetve: nekem a korionbiopszia eredményére várva pont az internetes fórumok pozitív példái tartották bennem a lelket. mert szerencsére rossz kombinált teszttel is rengeteg +++ kimenetelű sztorit olvastam

Kedden voltam az I. Női Genetikán. 2 órát vártam az UH-ra, már lincshangulat volt, sokan jöttek pici babákkal, nem vették előre őket, három-négy órákat vártak a folyosón, azon a kényelmes fémszéken. hiába mondtam, hogy van egy anyuka pici babával, átengedem a helyem, azt mondták, hogy nem érdekli őket.

Vizsgálat eredménye: 1 centire kinyílt a belső méhszájam (ez nem jó jel) és valami eltérést látnak az agyi oldalkamrákkal. (((vízfejűségre utal)))  kiborultam. még szerencse, hogy másnapra pont volt az Istenhegyire időpontom, Hajdu Krisztina átnézett részletesen és sem méhszáj, sem agykamra gebasz nincs. Nem értem ezt az egészet.

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


sziasztok én a sote1 ben csináltattam meg a magzatvízvételt elég későn mert nem volt időpont nekem a 21.héten csinálták és tényleg nem kell félni tőle mert egy vérvétel jobban fáj mint a magzatvizvétel viszont az utána következő 4 hét katasztrofa vagyis a várakozás!! én nagyon paráztam pedig nekem indokolatlan volt de mégis ugy éreztem meg kell csináltatnom! nem bántam meg 4 hét után mentem az eredményért és kiderült egészséges kisfiunk lesz! most vagyok 27 hetes!!
vadasz82
dunaujváros
 
 


Vadász!!

Pont egy idősök lennénk! Nekem is SOTE 1-en csinálták! :) február 12-én! Gratulálok a kisfiadhoz! Sok Boldogságot hozzá! Csoda szép babavárást!

Krisszi!

Kinézet téged a SOTE1-en!? Nagyon nem mindegy, h kivizsgál! :( sajnálom, h ennyi rosszal traktáltak :( Hajdú Kriszta a legjobb az Istenhegyin (én azt hallottam).

Kattyusa!!

Mi volt a nő dokinál? Négyes teszt mennyivel jobb,mint az integrált teszt?!

Kattyusa és Elinda

Nagyon szorítok neked!! Bizzatok a babóban! :) Csak +++ dolgokat szabad olvasni! Szűrni kell a netes dolgokat, ha lehet akkor csak az orvosi oldalakat érdemes elolvasni! Mindenki más és másképpen reagál mindenre! ezt tapasztaltam a lombiknál is!! 

Nekem spontán nem nagyon lesz! Egy csoda babánk volt,de 2013 jan., elvetéltem 9 héten. Páromnál is problémák vannak. nekem most jelentkezik a mikulás, nagyon nehezen viselem, sőt kiborulok, bőgök.. én már csak szülni szeretem volna. De rosszban a jó, h a szervezetem legalább erős! :) június végén talán jöhet a lombik, kis bubom visszaköltözhet hozzánk! :) 

regi1978
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Én is genetikai tanácsadás és AC előtt vagyok. 37 éves vagyok, nálunk is minden rendben eddig, de az első babánkkal "megjártuk", így biztosra megyünk most.

Hogy is volt, megpróbálom leírni röviden:
Picurnál a 12 hetes uh-n kiderült, hogy 2,9mm a tarkóredő, ám minden más szuper eredményt mutatott (orrcsont, egyéb csöves csontok, méretek, stb.). Első baba, én betojtam, azonnal elmentem egy 4D uh-ra, hátha látnak valami többet. Erre ott egy prosztó doki még jobban beszaratott, totál kikészültem, közölte, hogy ciszta van a nyakánál, gond van a bélrendszerével, ehhhh, azonnal menjek el az Istenhegyire. Apával elmentünk a SOTE 1-re, megtörtént az AC a 17. héten. 3 hét várakozás, majd az utolsó pénteken (!!!) megcsörren a telefon: baj van. Nemi kromoszóma-eltérés van, hétfőn várnak újabb tanácsadásra (gondolhatjátok azt a hétvégét...). Újra fel Pestre, döntsük el mi legyen, jogunkban áll elvetetni a gyereket. Szuper lehetőség! Apa kérdezett rá, hogy kérhetünk-e ismétlést? Kibökte a doki, hogy igen, de szerinte felesleges, mert úgyis ezt a diagnózist fogja megerősíteni. Szerdán újabb AC. 2 hét után telefonáltam, és közölték, hogy EGÉSZSÉGES a gyerekünk. Így nekem egy várandósság alatt 2 AC volt. Picur most 1 éves örökmozgó, makk egészséges gyönyörűség.

Szóval a tanulság, hogy bár ez az egyik legmegbízhatóbb vizsgálat, mégsem tévedhetetlen, és így mi lettünk a 0,4%-os hibahatár...

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Regi, sajnálom!

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok,

én most a Prenatesten gondolkodom, amióta tegnap a nődokimnál jártam. Csak hát az ára....

Voltam tegnap a nődokimnál, aki egyértelműen mondta, hogy ennél az értéknél megcsináltatná az amniocentézist vagy a Prenatestet. Kicsit érthetetlennek találta az Istenhegyi leletét, hogy ráírják, hogy negatív az eredmény, aztán meg ott ez az arány, és aztán kizárják a felelősséget a lelet alján, hogy a köztes kockázat alapján lehet, hogy beteg a baba.
A Négyes tesztre azt mondta, hogy szerinte nincs értelme, mert ez is csak egy vizsonyszám. ráadásul csak 85-90 %-os eredményt ad, és mivel ennyire rossz arányt hoztak ki a Kombinálton, nem igazán lenne semmi megnyugtató.

Mondta, hogy a Bajcsy kórházat ajánlja a magzatvízvételhez, és ott Ferenczi Miklóst ajánlotta, ők profik, és ne féljek, egy kis tűszúrás, nem vészes az egész, és jobb ezen túlesni, 16-18. hét között ideális, és legalább fogjuk a biztosat tudni, ha egészséges babát szeretnénk. Adott is egy utalványt a dokihoz, hogy vigyem magammal. Elmeséltem neki a genetikai tanácsadásos telefont, teljesen kiakadt, hogy lettek ilyenek, hogy hajthattak el. 

Utána kicsit elpityeredtem, de nagyon örülök, hogy őszinte volt, és pont azért szeretem, mert ilyen őszinte, mindig megmondja, hogy mit lát a legjobbnak, nem kertel.

Igazából lelkileg erre fel voltam készülve, de az emberben mindig ott a remény, hogy minden oké. Ez most sem változott, és szentül hiszem, hogy így van, de teljesen egyetértek a dokival, hogy ezt ki kell zárni, mert kétséges az eredményt.

Az aminora is készítem már magam egy ideje, és nem akarok nyúl lenni, de aztán tegnap a párom azt mondta, hogy próbáljuk meg a Prenatestet, és valahogy nyögjük ki az árát lemondások árán is. Beszéltünk szülőkkel is, anyósomék azt mondták segítenek ebben anyagilag, állják a felét.
Ezárt aztán elgondolkodtunk rajta. Ami pro, hogy egyáltalán nincs kockázata vetélés szempontjából, eredmény 2 héten belül van, 9-20. hét között végezhető, tehát most is (bár hétfőn már a 15. hetet töltöm be). Amennyiben pozitív az eredmény, amniocentézissel még meg kell erősíteni kontrollként. Ami contra az az ára, és hogy ebből egyáltalán nincs OEP támogatott vizsgálat.

Mindenesetre hétfőre bejelentkeztem a Magzati Diagnosztikai Központba, és beszélek ott egy genetikussal. Ha ő is javasolja, megcsináltatjuk. 

Azon gondolkodtunk el férjemmel, hogy az első gyerekünk kb. 1,5-2 m HUFba került, mire megszületett, most ezt a vizsgálatot sajnálnánk egy kistesótól?  
Tudom ez így furcsán hangzik, de akinek sokat meg kellett szenvednie azért, hogy gyereke legyen, az érti, hogy miről beszélek.
Nekem / nekünk pedig fontos, hogy egészséges legyen a második gyerekünk is, és bár nem vet fel minket a pénz, és sajnos mi is kis magyar valóságként vagy háromfelé el vagyunk adósodva, de mégis valahogy ezt kinyögnénk.

Picuralmos, megdöbbentő a történeted, de szuper, hogy nem hagytad magad, és ismétlést kértél, és azon beigazolódott, hogy minden OK. És a legszuperebb, hogy egészséges a lurkótok.
Én azon akadtam ki, hogy az Istenhegyin, ahol a laborom lett rossz a Kombináltból, mert az UH tökéletes, egy vérteszt ismétléséről lebeszéltek, pedig fizetek is érte...  pedig én csak azt akartam tudni, hogy 1 héten belül (, mert még időnem lett volna), ugyanez jön-e ki az újabb eredmények alapján.

Elinda, várom majd a te beszámolódat is!

Regi, remélem hamar összejön a baba, azt mondják, hogy terhesség után könnyebben összejön, csak ne szedj semmilyen fogamzásgátlót, ami a hormonokba is bezavarna. Drukkolok, hogy mielőbb örülhess lehess egy egészséges babának!!! 

Vadasz, köszönjük a pozitív történetet és biztatást! Ha van kedved írd le részletesen, hogy miért volt neked indokolatlan a vizsgálat és miért döntöttél mellette mégis.

Szép hétvégét mindenkinek!













Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


Kattyusa, miért nem a nifty? Ugyanaz mint a prena, csak nem annyira drága. Vagy Istenhegyit már látni sem akarod?

Nekem az RMC ben csinálták a kombináltat, de oda többet nem megyek

Picur, üdv itt. Látom, te sem terheled a másim topicot a kálváriáddal. :( nem is tudtam, min mentetek keresztül. Lényeg h minden ok!!!

Regi, nagyon drukkolok ám egy csodababáért! ++++++++++++++++++++++++++++++energiát küldök++++++++++++++++++++++++++++++++
:)

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 



Hello! Én 23 éves nő vagyok, első alkalommal terhes, nagy szerencsével, ugyanis kettéválasztott méhem van és két méhszájam, emellett policisztás mindkét petefészkem! Mindezek ellenére 26 héttel ezelőtt sikeresen megtermékenyültem, és sikeresen meg is tartottam a babát, immár túl vagyunk a felén.


 


Nem igazán találtam olyan orvost, akit kellőképp foglalkoztatott volna a diganózisom, figyelembe se vették, emiatt vagyok tele kétségekkel.


 


A 12. héten elvégzett genetikai vizsgálatom eredményeit nagyon furcsa arckifejezésekkel nézte át a kezelőorvosom, mint kiderült, az ultrahangon minden rendben volt, NT mérés eredménye 1,3 lett, és a hormonszintek is rendben voltak, kivéve a PAPP-A szintjét, ami 0,31 lett... Emiatt azonnal kiírt engem a következő vizsgálatra, ami a 16.héten volt esedékes. Ekkor már genetikushoz is kaptam utalót. Az ekkor elvégzett vizsgálatokon minden a legnagyobb rendben találtatott, az összes hormon rendben volt, és kiderült, hogy 12. héten végzett hormonvizsgálatokat a labor ,,eltekerte,, ugyanis a vérvétel után 3 nappal csinálták meg az eredményt, nem azonnal, és emiatt eshettek a hormonszintek. Nekem ezt mondta a genetikus, aki figyelembe se vette a 12. héten végzett vizsgálatokat, csak és kizárólag a 16. héten elvégzetteket nézte. Azt mondta ne menjek amniocentézisre, szerinte felesleges, a labor hibázott. Azóta voltam 4Dsen is, ott is minden rendben volt. Mégis kétségeim vannak, igaza lehetett a genetikusnak? Bár nem lehetett volna elvégezni az amniot, mivel azt mondták, a méhem miatt azonnal elvetélnék.... na tessék.... így legyen nyugodt az ember!!! Na de fő az optimizmus!!! A történeteket olvasva, mindenkinek a legjobbakat kívánom!!!!


 


alexa1991
 
 


Alexa, remélem minden rendben lesz nálad, ne aggódj! Szerencsére nagyon fiatal vagy még, és ez azért segít az alacsonyabb kockázatnál.
Nekem van pajzsmirigyalulműködésem és IRem, az első terhességemnél mégis jó Kombinált teszt értékeim voltak, és egyáltalán nem aggódtam. 
Azért az durva, hogy tévedett a labor... Nálam is alacsony volt a Papp-A, de aznap volt meg az eredmény.

Én holnap reggel megyek genetikushoz, meglátjuk mit tanácsol majd.

Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


Krisszi, azért nem a Nifty, mert az Hong-kongban értékelik, és a Prenatestet megbízhatóbbnak mondta a dokim, és neki hiszek ebben. Sajnos, mert olcsóbb lenne nekem a Nifty, mégha nagyon drága mindenképpen.

Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


Katyusa nekem is pajzsmirigy alulműködésem van, én kaptam rá gyógyszert. Te is szedsz valamit? Az az érdekes ebben, hogy Titokcsibe úgy sikerült, hogy erről a problémáról nem is tudtunk (pajzs), mert Picurnál minden rendben volt. Szóval mi azért talányosak vagyunk. Ráadásul szoptatok is... :D :D

Prenát mikor kell/lehet megcsináltatni?

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Szedek rá Letroxot, igen. Már szedem lassan 4 éve, nekem addig nem is jött össze az első, amíg be nem állt a gyógyszerrel megfelelő szintre a TSH, FT4.

Prenatestet 9-20. hét között lehet megcsináltalni, úgyhogy vizsonylag nagy az intervallum.


Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


Fura, én is azt szedek, de nekem a FT3 és FT4 szintje előtte is normális volt, csak a TSH-m volt magas. Ez a mizéria az első trimeszteres labornál derült ki. Jövő héten megyek AFP vérvételre, és a TSH miatt kontroll laborra, kíváncsi vagyok az eredményekre.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Hát én is nagyon remélem a legjobbakat, mást ugyanis nem tehetek.... elvileg a labor tévedett, de értitek..... attól még bennem van a kisördög, hogy mi van ha mégsem a ,,hibán,, van a lényeg! Szóval eléggé ijesztő ez az egész genetikai dolog, mit ne mondjak... hiszen az AFPm is oké, meg minden más. Aztán jön az, hogy de semmi sem száz százalékos... Ne mondjam, ezen agyalok már az eredményem megtekintése óta. Pedig azóta már eltelt pár hét :) 27 hetesek vagyunk már! :)


 


A PAPP A szint alacsony értékéről elég sokat olvastam, és elég elszomorító dolgokat írnak. Ha utánanéztél, magad is láthattad. Nagyon félelmetes dolgok ezek. Azért majd írd meg mit mondott a genetikus, hátha engem is megnyugtat, vagy épp tovább őrlődök :) :) És persze én is jelzem, hogy alakulnak a dolgok velem és a pici pocaklakóval odabenn :)

alexa1991
 
 


mellesleg nekem sem egyszerű a helyzetem a méhsövényemmel és a policisztás petefészkeimmel, hormonzavarok nálam is vannak, még ha nem is pajzsmirígyesek.... a dokim mondta, hogy tegyem össze a két kezem, hogy terhes maradtam egyből, és hogy eddig eljutottunk... más nők ezzel a diagnózissal nem is tudnak szülni sajnos :( ...........
alexa1991
 
 


Alexa, én drukkolok, hogy rendben legyen veletek minden, már nincs sok hátra! Kisfiú vagy kislány a pocaklakód?

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Kisfiút mondott 3 orvos is :) Talán így már nem lesz meglepetés :) Bár ezt sosem tudni :) Nekem teljesen mindegy, csak egészséges legyen :) Ami a lényeg... bár igaz, anyai ösztöneim nem hagytak nyugodni, és már vásárolgattam ezt azt, apuka is.... és kék színekben :) de semmi gond, ha lányka lesz, akkor majd elajándékozzuk :))))))))))))))))))))))))))
alexa1991
 
 


Nektek is a legjobbakat, és várom a fejleményeket :)


 


Kép

alexa1991
 
 


Egyelőre nem tudok semmit, a vizsgálatot megcsináltattam, ha megvan az eredmény, leírom. Szorítsatok! 

Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


Szorítunk nagyon, és várjuk az eredményt :)))))))))))))))) Ne aggódj, minden rendben lesz :)
alexa1991
 
 


ja és ha megkérdezhetem, mennyire volt alacsony a PAPP A értéked? Köszi előre is :)
alexa1991
 
 


sziasztok!
Ma voltam genetikai tanácsadáson, ahol ajánlották a magzatvízmintavételt, ill a nifty-tesztet.
Ja, és ma kiderült, h 15 hetes vagyok, nem 14.

...meghoztuk a döntést, félünk a hasszuritól és a baba elvesztésétől, így bevállaljuk a nifty-t. Jövő keddre kaptam időpontot.

Telljesen magam alá kerültem, hullámvölgy van.

Bízom a legjobakban.
elinda
 
 


Alexa, azt hiszem 0,22 volt a PAPP-A-m.

Elinda, várom majd a beszámolódat. Hol csináltatod a Niftyt? Én a PrenaTestet a Magzati Diagnosztikai Központban a Bolgárkerék utcában csináltattam (Örsnél).
Én szombaton hívtam őket és hétfőn reggel le is vették a vért.
Ne ess kétségbe, én is erősítem magamban a poziítv gondolatokat, gondolj arra, hogy ezzel a teszttel a félig üres pohárból egy teljesen telit csinálunk majd a végére. 
Amúgy megértem az érzéseidet a hullámvölgyet illetően, de remélhetőleg mindannyiunknak jó lesz a vége. 

Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


Köszi a válszt!!! pozitívnak kell maradni, máshogy nem megy!!! Én azt mondom, segítsük egymást, ha máshogyan nem megy, akkor pozitív hozzáállással :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) A legjobbakat, és vidám estét Nektek :))))))))))))))))))))))
alexa1991
 
 


Találtam egy oldalt, ahol szintén alacwsony PAPP A értékkel rendelkező nők írtak csupa csupa jó dolgokat :) Idebiggyesztem, hátha jár majd még erre mifelénk olyan, aki ugyanilyen eredményeket kapott... :) Megnyugtatásra! Igaz angolul van, de aki egy kicsit is érti, annak minden érthető lesz :)


 


http://www.babycenter.com/400_low-papp- ... 0636_32.bc

alexa1991
 
 


A genetikus amúgy tök pozitív volt nálam, és mondta, hogy a PAPP A-t egy csomó minden befolyásolhatja, többek között a pajzsmirigy és az inzulinműködés is, ami ugye hormonzavarokkal is össze szokott függni. 
Számomra ez biztató, mert az jelenti, hogy tévesen hozhat rossz eredményt, ami alapján a kockázatot becslik. Szóval ez önmagában kevés információ azért. 

Elinda, mi újság veled? Idegeskedsz? Ne tedd, inkább gyere és írd ki magadból!!! 

Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


Kedves Kattyusa !


Nagyon örülök, hogy ezt mondta a genetikus :)))))) Rendkívül jó hír, és végre megnyugodhatsz te is! :) Engem is a genetikus nyugtatott meg, hiszen a 4es tesztem kiváló volt! Mondta, nem érti a helyzetet, de akkor valami biztosan elcsúszhatott.... :) De persze így a 28. hétben még mindig sok az aggodalom, ami felesleges, dehát sok a szabadidőm, ráérek gondolkodni....sajnos :)


Legjobbakat!!!!

alexa1991
 
 


Kattyusa :) kicsit megnyugodtam, kibőgtem magam...
örülök, h nem kell szuratnom, és h megtehetem , h a niftyt válasszam. bár így is vannak bennem kételyek, és kérdések, ( mi van, ha tényleg kiderül, h beteg????) de főleg próbálok arra gondolni, milyen boldogság lesz megkapni a papírt, h minden rendben van!
Ja, amúgy az Istenhegyre kaptam időpontot, laza 3 órát utazunk érte, de sebaj, ez van.
próbálkoztam a prenásokat is hívni, a győri központot (az csak másfél óra út lenne), vagy 10szer, mindkét számon, de úgy látszik a Sors nem akarja, h azt válasszuk, így marad a jövő hét kedd, Bp.
Hátz, velem ennyi, majd jelentkezem a fejleményekkel.
elinda
 
 


Sziasztok! Ha megengeditek csatlakozok a fórumhoz. Első babás kismama vagyok, akit a 12 hetes UH-on jól megijesztettek, és tanácsot, véleményt szeretnék kérni Tőletek.
A történet röviden: 11+6 naposan a kórházban az UH-n minden rendben volt, 1,2 mm tarkóredő, orrcsont látszik, végtagok, egyéb méretek elvileg minden rendben. Másnap Istenhegyin megcsináltattam a kombinált tesztet (ezt inkább csak a vérvétel része miatt), itt az előző napi UH-hoz képest mindene sokkal nagyobb volt, nyaki redő is 1,8 mm (bár ez elvileg még mindig normális érték), de ami kiakasztatott, az az, hogy hipopláziásnak írta az orrát. Ezt úgy fordította le, hogy van neki, de kisebb mint kellene, és azt mondta várjuk meg a véreredményt, ha az negatív, meg a nyaki redő is (ezek fontosabbak szerinte) rendben van ugye, akkor szerint nincs baj. A véreredményem végül negatív lett, bár gondolom az orra azért "lehúzta" az eredményt. Down 1: 2154, Edwards 1: 6234, a haramadik pedig 1: 20ezer körüli.
Hát megmondom őszintén, hogy 28 éves létemre ez az eredmény nem igazán nyugtatott meg, és visszamentem minden eredménnyel a választott orvosomhoz a kórházba, aki elküldött genetikára. Genetikán újabb UH immár 13+4 naposan, ahol a doki ismét ráírta a papírra, hogy minden oké, csak az orra részlegesen ábrázolódik, és a nyaki redő is itt már 2,1 mm volt, de elvileg a korral együtt nő. Vissza genetika, ahol 2. mondatban azonnal felajánlották a magzatvízvételt.
És most nagyon nem tudom mit csináljak. Istenhegyin nem küldtek ezzel az eredménnyel sehova, a kórházban pedig azonnal az amnio-t ajánlották fel :((( A Nifty-tesztről is hallottam, de minél többet olvasok róla, annál inkább össze vagyok zavarodva a pontosságát illetően. Tényleg ugyanolyan pontos, mint az amnio, vagy csak a magzatvízvétel 100%? Ráadásul mivel még csak a 14. hétben vagyunk, május vége felé lenne csak eredménye az amnionak, azt hiszem addig megőrülök... :(
lilla1985
 
 


Örülök, hogy te is a vérteszt mellett döntöttél, ajd számolj be a tapasztalataidról! Nekem még 5-6 munkanap és elvileg meglesz az eredmény, de már én is tűkön ülök... 


Katyusa

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kattyusa
 
 
 
 


Szia Lilla!

Esetleg egy 4D-s vagy 5D-s uh-ra nem akartok a döntés előtt elmenni? Ott tutira meg tudják mondani, hogy mi a helyzet az orrcsonttal. Esetleg még a chorion biopszia lehetséges, de ha jól emlékszem (nem vagyok biztos benne), azt csak a 12. hétig csinálják meg, ennek is érdemes lenne utánanézni.


Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?