Új privát üzeneted érkezett!

2013 januárjában kiderült a férjemről, hogy egy öröklött betegség miatt meddő.
A nőgyógyász meddőségi intézetbe utalt, ahol elmondták, hogy a mi esetünkben donor hímivarsejt általi mesterséges megtermékenyítés szükséges. A donor hímivarsejtet magunknak kellett megvenni egy erre szakosodott intézetben (Első). Három sikertelen inszemináció után, a mi kérésünkre, OEP várólistára kerültünk lombik programhoz. Egy évvel később, 2014 augusztusában volt az első lombik eljárás, szintén az intézetből saját magunk által megvásárolt donor hímivarsejttel. A lombik sikeres volt, de a 14. héten megállt a babánk szíve, elvetéltem. Szerettünk volna a kötelező 3 hónapos várakozási idő után egy második lombikra jelentkezni, ám a meddőségi intézet vezetője azt mondta, vagy fizetünk 500 000 forintot (ez később lement 350 000-re), vagy 14 hónap sorban állás után ismét jár nekem egy OEP által támogatott kezelés. Ez utóbbit az orvos nem javasolta mondván, már eléggé túlkoros vagyok (akkor 41 éves voltam). Miután a korommal kapcsolatban igaza volt, kerestünk egy másik meddőségi intézetet, ahol sorban állás nélkül vállalták az OEP támogatott lombikot, csak a kivizsgálásomat kellett megismételni, mert időközben lejártak a leleteim. 133 000 forintért elvégeztettem a különféle kötelező vizsgálatokat, és miután minden rendben volt, zöld utat kaptam, amennyiben van donor hímivarsejt. Nem volt, és, mint megtudtuk, az Első intézet törvénytelenséget követett el, ott nem is lehet többet venni. Egy másik intézetben (Második) sikerült donor hímivarsejtet vásárolni, ezért júniusban elindult a lombik program.
4 önmagamnak beadott injekcióig jutottam, azután az orvosom azt mondta, nincs tovább, Magyarországon jelenleg csak olyan donort lehet felhasználni, amit maga a meddőségi intézet gyűjt be, ezért majd egy év múlva jelentkezzek, mert addig biztosan nem végeznek donor hímivarsejttel lombikot.
Nagyon el vagyunk keseredve, mert lassanként kifutok az időből, amikor még egyáltalán szóba állnak velem a meddőségi intézetek.
Nagyon szeretnénk gyermeket, de egyre kevesebb esélyt látok arra, hogy sikerüljön.
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: