Boeske
hát ez az, hogy nekem meg nagyon is hiányzik a munka! Valami értelmes, kreatív, ami célt ad és látom benne a haladást, hogy valamit elvégeztem és ez jól esik. A házimunka is megtette egy ideig, de már nem, mert az mindig ugyanaz, monoton.. Gondolom ezt nem kell mondanom egy háromgyerekes anyukának
27 vagyok és egész életemben egy évet dolgoztam összesen emberek közt, ami most nagyon hiányzik. Hiába van két diplomám, úgy érzem, szakmai tapasztalat nélkül esélyem sem lesz értelmes állásra, főleg 2 gyerekkel.
Te milyen intézménynél végzed a levelezőt? Csak azért kérdezem, mert én is mostanában keresek valami távoktatás jellegű képzést, ha belevágnék valamibe, biztos sokat lendítene a hangulatomon. Nyilván, ha rengeteg a munkám, kevesebb időm van gondolkodni
Sajnos, ami még zavar, hogy a barátnőimre is láthatóan rossz hatással van, hogy én korán kezdtem a babázást, velem egyidősen többen úgy érzik, hogy már lemaradtak valamiről, a legkedvesebb barátnőm pedig egyenesen emiatt sír, emiatt szomorú. Szégyellem magam, mert tudom, hogy ez a mai korban teljesen téves gondolat, de hiába mondom neki, hogy még bőven ráér, élje az életét, amíg teheti. Nyilván, mert mind mások vagyunk.
Ha újra kezdhetném, 33 alatt nem szülnék.
Persze ez sem biztos, hiszen a párom jóval idősebb nálam, és azért ez is szempont volt.
Ő a legfontosabb nekem és az, hogy ő boldog, engem is boldoggá tesz.
És ő is így van ezzel. Egy heti nyűglődés után ugyanis rám bízta a döntést, hogy megtartjuk-e. Én pont erre vártam, mert tudom, hogy nem akarom elvetetni, de kell, hogy én is dönthessek.
Gyerekkorom óta félek, hogy beteg gyerekem lesz. (egy mozgásjavító intézet mellett nőttem fel). Már az elsőnél is úgy éreztem, hogy feleslegesen kísértem a sorsot, mikor boldogan fogadnék örökbe, idősebb gyereket is. Most aztán a másodiknál meggyőződésem, hogy ezt már nem úszom meg. Nem beszélve erről a vírus mizériáról és, hogy nem voltunk bárányhimlősek, sem a férjem, sem én. Gondoltam, a következő előtt feltétlen beoltatom magam, hiszen a kicsi már bármikor hazahozhatja. Hát most ez is elmaradt.
Azt hiszem, ez egy feladat, amit egyszerűen meg kell oldanom. Csakhogy ez egy olyan feladat, ami folyamatos fejtörést, szervezést, megoldásokat kíván majd, várhatóan életünk végéig, ez tűnik nehéznek. De korántsem olyan nehéznek, mint ha egy baleset miatt lennék bezárva a lakásba.
Lehet, hogy nem ez a megfelelő hely erre a topikra, de tudom, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal és mint nekem is, nekik is a fogamzás témakör a legkézenfekvőbb, hogy rákeressenek. A babanet pedig eddig is sokat segített, más néven már évek óta írok ide. Itt legalább van kihez szólni. Eleinte nagyon felemelő érzés a "vau-vau" és tsai, de fél év után az ember bizony kicsit elfárad..
Atizka,
nem, a nőgyógyász egyértelműen a hormontartalmú tablettát javasolta. Szerinte az az egy a megbízható. Én pedig nem akartam azt szedni (bár tény, hogy korábban 7 évig bevált). És most visszagondolva úgy érzem, hogy akkor is jött volna a baba és sokkal rosszabbul járt volna, ha tablettát szedek közben..mert sajnos erre is volt már példa.
Szintus,
Olvastam máshol lombikos fórumot, hátha többre értékelem az életem ettől, de nem jutottam előbbre: ott egy anyuka 4-5 évnyi (azt hiszem lombikos) próbálkozás után végre egészséges ikreket szült, majd mikor a srácok 9 hósak lettek spontán is teherbe esett. De őt már elvetette. Ott mindenki megértette, elfogadta a döntését. Nem volt egészségügyi probléma. Egyszerűen nem bírta a "kiképzést".
Én nem akarom elvetetni. Csak szeretném felkészülve várni.