Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Én abszolút új vagyok és a véleményetek, tanácsotokat szeretném kérni.
Több mint 1 éve nem sikerül teherbe esnem. Tavaly októberben megállapították,hogy magas a prolaktin szintem
Eddig vizsgáltak és ma kaptam rá gyógyszert Bromocriptin-richter-t.
Szeretném kérdezni, hogy vki szedet e már és ha igen segített e neki?

Előre is köszi a segítséget tanácsokat:

Niki
 
 


szia!

én szedtem bromot. nekem egy hónap alatt levitte. utána csak szinten tartásként, kisebb adagot kellett ennem belőle. eleinte van néhány mellékhatása a gyógyszernek, de idővel elmúlik.
mennyi bromot szedsz naponta? mennyi lett a prolaktinod?

katica
 


Szia, nekem is magas volt a prolaktinom, de határértéken belül. Napi felet kellett szednem belőle, le is vitte szépen a megfeleő szintre az értékemet. Nekem nem okozott semmi mellékhatást, én mindig este vettem be. Aztán terhes lettem, nem maradt meg, (fél évig nem szedtem semmit), dokit váltottam, aki a bromo helyett egy homeopátiás löttyöt írt fel: Mastodynon csepp. Nemek az is levitte a szintet, napi 2x 30 cseppet kellett innom, terhes is lettem, a kezdéstől 3 hónapra (persze kaptam mellé gyógyszert, meg tüszőrepesztő szurit).

Ha érdekel a téma részletesebben, van már 2 topic ezzel kapcsolatban: Prolaktin, és Mastodynon csepp!!

Remélem neked is segít a gyógyszer!! :wink: Sok sikert!!

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
 
 

 
 

Sziasztok!

Köszönöm a válaszokat, tanácsokat.

Katica!
A prolaktinom 67,2 örül mozog és bromo-ból az első 4 nap napi felet kell szednem utánna pedi napi 1 db. Ez remélhetőleg segít a babamentes időszakomon. Sajna úgy tűnik én is szenvedek a remélhetőleg csak első napokra jellemző tünetektő:(


Még 1x köszi és gratula a babához
Niki

:D
 
 


Szia Pamilla!

nekem is magas volt a prolaktinom, és szintén bromót kaptam rá, ami szépen rendbe tette. Januárban kezdtem el szedni és májusban sikerült teherbe esnem. Sajnos rossz kimenetelü terhesség volt (23. héten elvesztettem a kislányom). De most nem is ez a lényeg. Szóval, ha csak ezért nem jön a pici, akkor a bromó biztos segíteni fog, a lényeg az, hogy nem szabad abbahagyni amíg 12 . hetet el nem hagytad, vagyis addig folyamatosan szedni kell!!!!!!! mert ha előtte hagyod abba, mielőtt még nem estél teherbe, akkor duplájára ugrik és megint meddőséget okoz, ha meg a terhesség legelején , akkor meg vetélést okoz, de a 12 . héten már biztonsággal abbahagyható.
remélem tudtam segíteni!

egyébként ami homeos bogyót ajánlottak itt a csajok, az is biztos nagyon jó, mert több embertől hallottam már, hogy használt, még annak is, akinek a bromó nem vitte le a prolaktinját!
Vendég
 


Szia Baba8!

Hát igen egyenlőre úgy néz ki hogy csak a magas prolaktinszint okozza a babátlanságot (bár az is igaz hogy a páromat még nem nézték meg)! Pont holnap fogok MRI.re menni, hogy kizárjanak vmi jóindulatú elváltozást. Háát nem mondom hogy nem izgulok!!!
A homeós dolgokat én is jónak tartom csak előbb kezdtem el szedni a bromót mint ahogy ezt írták:(
Mindenestere remélem hogy rendbetesz!

Neked azóta minden rendben van?
Azóta sikerült a babaprojekt ha jól látom!? Már nem volt gond a prolaktinoddal?

Köszi asegítséget, tanácsokat!

Niki :)
 
 


Sziasztok lányok, csatlakozhatok? Nekemis magas volt a prolactinom és Bromot kaptam rá.....nekem nem segített sajna :cry: Még magasabb lett :cry:

Zsuzska

Kép
Kép
 


pamilla

ez még csak egy optimista hozzáállós vonalzó :lol: gondoltam, hogy így valamivel jobb kedvvel próbálkozunk! :wink: :lol:

ez még nemrég történ, októberben vesztettük el a kisbabánk! ez a második hónap, hogy próbálkozunk. a doki azt mondta, hogy a terhesség rendezni szokta a hormonokat, szte nem lesz most gond a prolaktinommal, de ha esetleg most se jött össze a bébi, akkor csinálunk egy hormonpanelt, és megnézzünk, nehogy megint magas legyen a prolaktin, mert akkor feleslegesen próbálkozunk! jövőhét kedden tesztelek, ha minden jól megy!
megy a drukk neked is!

kuzsanna

a bromót meddig szedted? abbahagytad? mert ha igen, akkor azért emelkedett meg jobban a prolaktinod! azt nem szabad abbahagyni! folyamtosan szedni kell addig míg terhes nem leszel és terhességnek is a 12. hetéig! de ha nem hagytad abba és úgy emelkedett, akkor ajánlom a homeós bogyókat! akiknek nem segített a bromó,. az segített!
Vendég
 


Baba.. Egy hónapig szedtem napi kettőt :cry: 753-ról indultam és a Bromo után 1035 lett :cry: Aztán a következő hónapban kaptam Norprolac25/50-et. Asz szépen levitte 627-re :wink: Azóta nem szedek semmit (orvosom tanácsára). Most három hónap gyógyszermentes ciklus van, amiből már egy lassan letelt.... már csak egy hetem van hátra :lol: :lol: ). Aztán ha addig nem jön össze babó, akkor jöhet egy nagyobb kivizsgálás......igazából orvoscserén gondolkodom..... lassan, de biztosan megy felfelé azóta a prolactinom megint :cry:

Zsuzska

Kép
Kép
 


És amúgy ti hogy vagytok? Látom, három hetes ismami vagy :lol: :lol: Rosszullét vagy valami más tapasztalat? Te érezted, hogy összejött, vagy csak nem jött meg piri?

Zsuzska

Kép
Kép
 


kuzsanna

még nem tudok róla, hogy terhes lennék :lol: ez a vonalzó csak azért van, hogy pozitívan tudjak hozzáállni! bár nem bánnám, ha maradna 40. hétig. elvileg jövőhét kedden kell "nem megjönnie" :D bízok benne. :D

amúgy sztem jól teszed, hogy orvost váltasz, mert ez így nem jó, nekem a dokim nem engedte hogy abbahaggyam a bromót, az folyamatosan szednem kellett, míg le nem vitte a prolaktinom, és utána szintén szedni kellett megállás nélkül a terhesség létrejöttéig, és annak 12. hetéig, ahogy már írtam! pont az benne a bibi, hogy nem szabad abbahagyni!!!!!!!!!!! meg megemeli! én januárban kaptam a bromót annó, és márciusban néztük meg a hormont , akkor már lement rendesen, szedtem tovább, májusban már sikerült a bébi:)
Vendég
 


Baba: Hát én októberben kaptam a Bromot és novemberben a kontroll után már kaptam a Norprolacot. De amúgy sem nála szeretnék majd szülni..... a Dél-Pestiben szülész-nőgyógyász, de be nem teszem a lába abba a kórházba, amíg nem muszáj :roll: :roll: :roll:

Két hét múlva szándékszom menni a SOTE-ra és kíváncsi leszek, hogy az ottani doki mit fog mondani.....szerintem is kellene szednem valamit, hogy lemenjen a normális szintre, és ne csak a szint közelében legyen..... de ezt a ciklusomat már kiböjtölöm.....csak azt nem tudom, hogy piri alatt menjek-e hozzá, hogy vagy várjam ,meg, hogy elmúljon..... szerinted?

Zsuzska

Kép
Kép
 


Akkor is ari a vonalzód :lol: :lol: :lol:

Zsuzska

Kép
Kép
 


kuzsanna

sztem ha megjött, keresd meg, hátha rögtön csináltat egy 3. napi vérvételt is. ne kelljen várnod rá mégegy hónapot. :wink:
Vendég
 


köszi a tippet, remélem, pont úgy fog összejönni :wink: :wink: :wink: :wink:

amőgy mióta próbálkoztok a babával?

Zsuzska

Kép
Kép
 


attól függ honnan nézzük. Ha az első terhességet is figyelembe vesszük, akkor tavaly november óta. Ha nem számítjuk, akkor ez a második hónapunk. A műtét után hál'Istennek hamar rendbe jöttem, úgyhogy szabad az út. :D
Vendég
 


Hát nagyon drukkolok, hogy összejöjjön minél hamarabb......mondjuk ebben a hónapban :wink:

Zsuzska

Kép
Kép
 


kuzsanna

hát az jó lenne! párom kint van külföldön és csak jövőhét végén jön haza jó lenne őt pozitív teszttel várni :D Remélem az élet kárpótol minket a sok fájdalomért, amit kaptunk az elmúlt hónapokban! Mert ez egy hatalmas pofon volt az élettől, ami rendesen kiütött, de felálltunk és kezdjük megint, remélem ezuttal sikeresen :roll:
Vendég
 


most nézem, hogy kb egyszerre haladunk, mármint ciklusban :D
Vendég
 


Igen :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Ez nagyon jóóóóóóóóóóóóóóóóó :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Az biztos, hogy nem lehetett könnyű újra nekilátni és nem agyalni rajta, hogy mi lesz, ha.....? Minden tiszteletem a tieteké :!: :!: :!: :!: :!: De az élet megy tovább :wink: Drukk nektek ezerrel :wink: :wink: :wink: :wink: :wink:

Zsuzska

Kép
Kép
 


Helló lányok!

Baba
Ez 1 nagyon jó ötlet mármint az vonalzó :) Nagyon drukkolok nektek és bizots vagyok benne hogy az élet kárpótol mindenért (én hiszek ezekben a dolgokban)!!!!!

Kuzsanna
A dokid nem mondott semmit mitől emelkedhetett a prolaktin szinted? MÁs gyógyszert nem javasolt? Kihez mész a SOTE-ra? az I-re vagy II-re mész? Ti mióta próbálkoztok?

Az én dokim a II van és "imádom"! Lelkiismeretes semmi felületesség és nagyon barátságos!
Képzeljétek most jöttem meg az MRI vizs gálatról elvileg minden ok, nincs semmi elváltozás ami okozhatta volna a magas prolaktinszintet.
Szóval ezek után kiváncsi leszek segít e a bromó!
Niki
 
 


pamilla

biztosan segít. Nekem mellékhatásként szédülés és látászavar lépett fel, kitágult pupilla és hasonlók, így lecsökkentettem az adagom kétszer fél-re, és még ígyis segített! a lényeg, hogy ne hagyd abba, addig míg terhes nem leszel és akkor is a 12. hétig :wink:
Vendég
 


Hello baba!

Mi az érzésed szerinted jön a bébi? Biztos nem könnyű most egyedül otthon,de tényleg a legjobb meglepi neked és a párodnak is ha ezzel tudnád várni.
Nem tudom te mit gondolsz, de nekem olyan jó érzés hogy másokkal is meg tudom osztani a problémámat, kérdéseimet. Akik át is tudják érezni, megértik!!! Azért szerintem ez lekileg nagy segítség! Jó hogy van 1 ilyen lehetőség.

Nagyon szurkolok! :lol: Nektek

Niki
 
 


pamilla

hogy mit gondolok? már több, mint egy éve babanet függő vagyok! :lol: Imádom! Olyan barátokra tettem itt szert, akik mind nagyon kedvesek és segítőkészek! :D Van , akivel msn-ezek is, akivel telószámot is cseréltünk, és talikat tervezünk...stb.

És hogy mi az érzésem? Most nagyon reménykedek a pozitív tesztben! remélem nem hiába :wink: :D

meglásd neked is segít majd a bromó és hipp-hopp terhes leszel! :wink:
Vendég
 


Baba

én sajnos csak idén találtam meg ezt az oldalt de tényleg nagyon jó. Remélem én is találok majd új barátokat akikkel minden dolgot meg lehet bezsélni stb.
Eddig úgy voltam hogy megoldok mindent egyedül de a sok általános séma után (pl.:majd jön ha jönnie kell, biztos bebeszéled magadnak azért nem jön össze, túl sokat foglalkozol vele stb...) úgy gondoltam keresek 1 olyan helyet ahol hasonló problémákkal találkozom és ki tudjuk vesézni akülönböző témákat.
Még 5 nap és elvileg kiderül minden ugyi?

niki :lol:
 
 


pamilla

mióta megtaláltam ezt az oldalt, azóta szinte mindent tudok már a fogantatásról, és a terhességről. Itt nincs olyan téma, amiről ne lehetne találni valamit! javaslom ovass bele a hasznom linkekbe, oda gyüjtöttünk össze egy csomó hasznos infót mindenről. Amikor elkezdtünk próbálkozni a párommal, azt se tudtam,hogy mikor van peteérésem, mert addig nem érdekelt, nem foglalkoztam vele, kiderült, hogy elég, ha követem a hüvelynyákom viselkedését, és máris tudom napra pontosan kb, hogy mikor van, vagyhogy mi segíthet abban, hogy szép nagy petéim növekedjenek (cickafark!), stb. Szóval szinte profik vagyunk a témában, és ha esetleg megint felbukkan valami ismeretlen téma, akkor csak megkérdezem a csajokat, és tuti, hogy legalább 5 embernek van benne tapasztalata!

Kérdezz bátran! bármiben segítek! :wink:

Kedden tesztelek! :D :wink:
Vendég
 


Ajánlom neked is a cickafarkot! Itt többen is isszuk! és használni szokott. Ha megjön a menszid, várj 3-4 napot és naponta (estére) igyál meg egy csésze cickafark teát. ( egy csészébe egy filter izesítés nélkül.) és ezt idd félidőig! (kb. 14-15. napig.) Kicsit szar az ize elsőre, de meg lehet szokni, én pl már szeretem, főleg, hogy nagy petéket növeszt :D
Vendég
 


Vagy szedek méhpempős készítményt is! Ami szintén nagyon jó! Helyre rakja az ember ciklusát rendesen! A műtét után nekem volt két 31 napos ciklusom, és félidőtől mindig úgy éreztem, mint akinek meg akar jönni. Megint elkezdtem szedni a méhpempőt, és lám 28 napra szépen megjött és semmi menszis előjel nem volt. Az terhességem előtt is szedtem 2 hónapig, sztem az is segített abban, hogy teherbe estem. :D
Vendég
 


ma megint megjött-hasznos linkek!---itt olvasgathatsz minden féléről. És bármi kérdésed van, osztd meg velem és segítek utána nézni. :wink:
Vendég
 


baba!

ezt a cickafark teát én is kipróbálom jó ötlet! :) Hátha bejön.
Én már kipróbáltam szinte minden ovulációt meghatározó dolgot. a Teszt semmit nem ért egyszer nem jött elő a 2 csík, aztán különböző naptáras oldalakon próbáltam kiszámítani de minden oldakon más más időpontra tette. Szóval csak nagyábból tudom behatárolni elvileg most vagyok túl rajt.De azért megnézem amit írtál hátha az pontosabb.
Mit gondolsz az ember megérzi ha végre "bebabázódott"?
Nekm mostanság 2 barátnőm is szült (és mind a 2-nek sikerült egyből) az egyik onnan tudta hogy sikerült hogy már nem tudott dohányozni.
A másik egyből ment nőgyógyászhoz és ott mondták nekik.
DE már olyanról is hallottam aki a fogantatást érezte meg!
Hát nem tudom én eddig prolaktin miatt mindig produkáltam minden tünetet úgyhogy nagyon kiváncsi leszek!

Niki
 
 


Hát nem tudom, hogy mennyire mérvadó a megérzés! Én képes voltam tüneteket produkálni minden hónapban, mellfeszülés, hányiger, stb. Kivéve mikor terhes lettem, azt a hónapot nem éreztem úgy hogy összejött. :o Szóval változó! Érdekes hogy a műtét óta egyáltalán nem érzek mellfeszülést egyik hónapban sem, pedig nekem félidőtől mindig volt. Sztem nem mérvadóak a tünetek. Vannak emberek, akik tényleg képesek megérezni, hogy teherbe estek, de közülük a legtöbben olyanok, akikre elég ránézni és már terhesek is :lol:
Sztem mindenképp próbáld ki a cickát. Az egyik barátnőmmel nemrég beszélgettem msn-en, hogy rendszertelen a menszije, volt hogy hónapok kimaradtak neki, pedig nem volt terhes. javasoltam neki a cickát a palásttal együtt. (félidőig cicka, onnantól a mensziig palástfű) és egy órája írt nekem, hogy köszöni a tanácsom, 28 napra megjött neki rendesen. :D
Vendég
 


Szisztok lányok!

Most csak visszaolvasni van időm, holnap vizsgázom kilenctől kettő tárgyból, úgyhogy most tanulok ezerrel így utolsó este. Az utolsó vizsgák ebben a félében, de sajna tanulni nem nagyon volt időm, csak elolvani őket :( Azért remélem, hogy kettessel átenged :roll:
Aztán itt leszek nap mint nap megint....puszi nektek.....ja és holnap válaszolok is minden kérdésre :lol: :lol:

Zsuzska

Kép
Kép
 


Baba!

Most néztem meg azt a linket amit ajánlottál! Hát nem semmi. Tényleg ahogy kirészletezi a hüvelynyák változásit!!! Nem is gondoltam volna.
Valóban nagyon otthon vagy minden témában! Így kezdtél el felkészülni a terhességre vagy ez közben jött?

Lehet hogy a magas prolaktin szint miatt produkáltuk a tüneteket! Nekem most volt az első hónapom amikor kimaradt a mellfeszülés, rosszullét, hasfeszülés. MÁr ez is 1 jó dolog. Gondolom hat a gyógyszer :-)
Mi a véleményed az állattartásról baba mellett?

Niki
 
 


kuzsanna

sok sikert a vizsgákhoz! :wink:

pamilla

ez úgy jött, hogy rátaláltam a babanetre, és itt mindig elhangoztak olyan dolgok, amit nem tudtam, mi az, és mindig utána néztem, vagy a csajok kiokítottak, utána jöttek mások, szintén kérdeztek, és neki is megkerestük rá a válaszokat, és így okosodtam tovább, ma már ott tartok, hogy szinte mindent tudok ezzel kapcsolatban. :D

Állattartás: én nem tartom higénikusnak, de ez azért van, mert nagyon finnyás vagyok. MIért, van állatod? Itt egy páran vannak ,akik cicát tartanak, de még nem volt belőle gondjuk, szoktak képet is feltenni róluk, aranyosak, de én szeretem távolról nézni őket, ha valamelyik megnyalna, szörnyet halnék... :oops: :lol: (ez már kiskorom óta így van. :oops: )
Vendég
 


Kuzsanna

1 kalappal holnapra!

Baba
Igen nekem is van 1 cicám Mikkamakka a neve. Nálunk most Ő a kisgyerek :). A cica néha nehezen viseli az én szeretet kitöréseimet :lol:
A párom szerint szétnyúzom! Ennek ellenére tőlem minden olyat elvisel amit másoktól nem! Szóval elvagyunk!
Vajon mitől alakult ki ez nálad? Ért vmi kellemetlen élmény kiskorodban?
Niki
 
 


Csajok!

ezeket a jó kis vonalzókat hogy lehet feltenni?

niki[/img]
 
 


pamilla

egyszerűen finnyás vagyok, ez egy betegség, sokat nem tudnak róla, csak azok, akiknek van, vagy a családja tapasztalja. Nekem azzal kezdődött, hogy ittam valaki után még ált suliban, és olyan szájfertőzést kaptam, hogy alig bírtam beszélni, tiszta hólyag volt a pofim. Na utánna már vigyáztam hogy ne igyak senki után, aztán nem ettem senki után, utána már nem fogtam meg semmit senki után, vagy ha igen, állandóan mostam a kezem, itthon már tisztaságmániás lettem, állatokhoz nem nyúlok...stb. Szóval ez folyamatosan hatalmasodik el! Ez már pszichés eset :lol: :lol:

vonalzó

én a nőivonalnál csináltam vonalzót és ide bemásoltam az aláírásomhoz.
Vendég
 


baba!

Ez tényleg nem lehet egyszerű!Mi lesz ha jön a baba? De ezt lehet vmilyen kezeléssel enyhíteni nem?
Tisztára olyan mint a "Lesz ez még így sem"- ben. :wink:
Munkahelyeden mit csinálsz? Ott nehéz elkerülni ezeket a dolgokat.

Tudod mi jutott az eszembe? Nálunk a páromat még nem küldték el vizsgálatra, de szerintem nem lenne rossz ha az Ő értékeit is tudnánk. Szerinted a hova kell menni erre a vizsgálatra? Kell-e beutaló?

Kuzsanna
Hogy sikerült a vizsgád?

Niki
 
 


pamilla

még nem dolgozok, mert már Hannával a pocakomban államvizsgáztam!(22 éves vagyok) Poénos volt, mert nagyon hányós voltam, és ugyebár még nem látszott rajtam, hogy terhes vagyok, és nem is nagyon mondogattam. olyan hányingerem volt, és nagyon fal fehér voltam, a tanárok meg jöttek és ott mondogatták nekem, hogy ennyire ne izguljak, nem esznek meg. Hiába mondtam nekik, hogy nem izgulok, mert felkészültem rendesen, a falfehérségemet nem lehetett megmagyarázni! :lol: (én csak azon izgultam, hogy nehogy a bizottság elé taccsoljak ki :lol: :lol: ) Szóval juniusban leállamvizsgáztam, utána már itthon maradtam a pici miatt, és hát októberben megszakadt a boldogságom, azóta munkát keresek, de még nem sok sikerrel. :twisted:

annó én is elküldtem a páromat vizsgálatra, Ő magánrendelőbe ment egy andrológushoz. 13 ezerért megvizsgálták az "anyagot", és kiderült, hogy egy tenyészbika (minden 10. pasi büszkélkedhet ilyen eredményekkel.) Ne tudd meg azóta milyen büszke magára :lol: :lol:
Vendég
 


Szisztok!!!! hát itt vagyok.... gyorsan visszaolvasok, hogy mit is kérdeztetek :roll:

Zsuzska

Kép
Kép
 


Pamilla: Sajna csak annyit, hogy nem lehet tudni. Elküldött ilyen kétoldali fejrtg-re, hogy nincs-e tumor... de szerencsére nem volt. Amúgy 2006 márciusában abba hagytam a bogyómat és azóta nem jött össze......komolyabban tavaly májusban kezdtünk próbálkozni.

Zsuzska

Kép
Kép
 


Kaptam Bromo után Norprolacot, ami levitte a prolactinomat szerencsére :roll:

Zsuzska

Kép
Kép
 


A szóbelim hármas lett.....egy olyan tételt húztam, amit nem is tanultunk :roll: Az írásbelim a jövő héten lesz meg csak.

Zsuzska

Kép
Kép
 


baba!

Milyen munkát keresel?
Én azt hittem hogy idősebb vagy :oops: a szakértelem miatt :lol:
Szóval akkor tavaly diplomáztál le. Tök jó!
Én már 2 éve lediplomáztam de hiányzik a nyelvvizsgám :cry:
Sajna eddig mindig olyan helyen dolgoztam ahol vagy időm nem volt tanulni (nyelvet), vagy a pénz nem volt olyan.
szóval majd ezen kéne elkezdenem dolgozni!
Igen ezek a rosszullétes dolgok nagyon mókásak tudnak lenni. Olyankor jön amikor nem kéne! Én pl. a saját esküvőmön voltam rosszul néztek rám érdekesen mert az arcom lyan színű vol mint a ruhám:)
 
 


Kuzsanna!

Milyen suliba jársz? Hanyad éves vagy?
Szóval a SOTE-n már megvan a dokid?
Szerintem ha nem vagy megelégedve a régivel akkor váltani kell!!!
Én is ezt csináltam 9 évvel ezelőtt, azóta járok ehez a dokihoz.Egyáltalán nem bántam meg sőt... Ez egy olyan intim dolog ahol elengedhetettlen a bizalom!

Gratula a vizsgádhoz!
 
 


baba!

A te párod hova ment maszek alapon?
Mert elküldeném az én páromat is! sosem árt!
 
 


Pamilla: Van nevem,hogy kihez menjek, de most beszéltem az egyik barátosnémmal, aki most ajánlotta nekem a Forgács Intézetet, hogy menjek oda,mert sokkal jobb. Drágább, mivel magánintézet, de nem kell várni 3-4 órát egy vizsgálatra. Hát majd kiderül.....

Zsuzska

Kép
Kép
 


Ja és elsős vagyok. A bajai Eötvös József Főiskolára járok informatikus könyvtáros szakra, de itt, Pesten vannak az órák :lol: :lol:

Zsuzska

Kép
Kép
 


Andrológust én is tudok, de az Erzsébeten van, ha érdekel.

Zsuzska

Kép
Kép
 


Hogy ne érdekelne! Inkább legyen több címünk, amiből lehet válogatni.
Azt hogy mennyit kell várni sajna én nem tudom mert, eddig vagy magánrendelésen voltam vagy megbeszélt időpontra mentem és akkor csak a dokit kellet előkeríteni. Amikor meg a műtétem volt akkor is soron kívül vittek mindenhova. Szerintem attól is függ hogy milyen vizsgálatról van szó és hogy ki a dokid. Mit hogy tud intéznimagának(neked). Szóval nekem nincs ilyen "negatív" élményem.
Viszont a másik helyről én még nem hallottam :oops:

Előre is köszi a címet

Niki
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

cron