Sziasztok.
Igen én vagyok. Folyton csak ígérgettem, hogy írok, aztán mindig annyit sikerül, hogy "jövök". Majd napokig semmi. Ezt szégyellem is, de egyszerűen amikor tudnék írni, az kb 2 óra a nap folyamán, és ezt követően már alszok.
A doki szerint alacsony a vérnyomásom,de szerintem az átlag 110/70 az jónak mondható. Vagy babával a pocakomban ez tényleg kevés?
Na, szóval ígértem anyós sztorit, aztán gyermekkészítős sztorit, meg UH képeket is, ennek minél nagyobb mértékű pótlásán dolgozom most. Ha túl sok amit írok/írni fogok akkor ugorjátok át.
Jaa, és egyikőtök írásában olavstam, hogy word-ben kell írni és közben tudok visszaolvasni…úgyhogy én is eszerint haladok. Bocsi ha régebbi dolgokhoz fogok esetleg hozzászólni.
Kezdem a babagyártással.
Nemrég próbálkoztunk, ami nálunk annyit jelentett, hogy nem védekeztünk már egy fél éve, de viszonylag ritkán és rendszertelenül voltunk együtt a párommal (miattam, vállalom
). Ekkor még nem is olvastam utána, hogy mikor mik az esélyek, csak tudtam annyit, hogy védekezés nélkül előbb utóbb ha minden oké baba lesz. Aztán…amikor egy ideje nem jött össze, furcsállni kezdtem. Ekkor utánanéztem, hogy a normál ciklus esetén 14. napon érdemes próbálkozni ill. akörül. Koleganőimmel beszélgettem erről a témáról, mire az egyik mesélte, hogy egy barátnőjéék a nagy napra elutaztak, és csak egymással foglalkoztak….majd nemrég születtek meg az ikreik.
Olyan jót derültünk ezen…de a gondolat ott motoszkált a fejemben később is. Így jött az ötlet, hogy bár nem hangzik túlzottan spontánnak a dolog, de utazzunk el mi is. El is utaztunk 3 napra a Balatonra, és tényleg csak egymással foglalkoztunk. Ez volt az első olyan alkalom, hogy tervezetten bújtunk ágyba. És most itt a pocakomban a baba. Hozzátenném, hogy nekem hosszú évek óta normális és szabályos a ciklusom. Nekem ennyi a sikersztorim a babagyártáshoz. De ezt a hőmérőzést nem vállalnám…én csak hittem a számoknak…már ami a ciklust illeti.
A következő téma az anyós.
Két okom is van arra hogy ezügyben rövid legyek.Már amennyire lehet...főleg ha belelendülök.
1.ha erre gondolok, olyan ideges leszek egy idő után, ami már talán ártalmas a babára nézve
2.nem akarlak benneteket untatni
Szóval. Ahhoz hogy értsétek a kapcsolatomat ami az anyósomhoz fűz, egy rövid párkapcsolati előzetes. Nincs egészen két éve hogy együtt vagyunk a párommal, első másodpercektől fogva egyértelmű volt, hogy ez az ismeretség örökre szól. Előtte a páromnak egy 9 évig tartó kapcsolata volt, ahol is a hölgy, mikor kilépett a párom életéből csúnyán kisemmizte…szóval anyós azóta eldöntötte hogy a kisfiát védeni kell. Na ilyen feltételekkel kerültem be ebbe a családba…próbáltam és próbálok azóta is bekerülni.
Anyós aranyos volt egészen addig míg meg nem tudta, hogy babát várok. Vagyis az hoyg aranyos elég relatív, de a mostani állapotokhoz mérten mondhatjuk hogy aranyos. Előtte is voltak rendkívül unszimpatikus beszólásai, de azok még akkor nem érdekeltek.
Nem vagyunk házasok. Most hogy előbb jön a baba, nem is akarunk eskükvőt, csak ha majd legalább egy picit nagyobb lesz a gyerkőc. Mondtuk anyósnak, hogy kb két év múlva. Már próbálkozott a páromnál, hogy kisfiam azért csak kéne a baba miatt legalább egy polgári, de én ezt így külön nem akarom... és ezt a párom is megérti és egyet is ért. Szóval nincs esküvő.
Anyósnak mondta ezt a párom,azt hittem belenyugodott. Majd egyik alkalommal a múltkor kérdezte azért tőlem is, gondolom azért, hogy hátha én majd mást mondok…de nem. Na ekkor mi történt? Látsztott rajta, hogy elborult az elméje…és elkezdett üvöltözni, hogy akkor majd ő elveszi azt a gyereket, és elhozza és megkereszteli ,mert biztos azt sem akarjuk hogy meg legyen keresztelve ha már esküvőt sem akarunk.,
és majd ő lesz a keresztanyja..de mindezt olyan fejjel mondta hogy tényleg azt hittem vihetjüka sárgaházba.
Na de ez nem elég. Azóta mióta babát várok, akárhányszor megyünk hozzájuk, minden alkalommal meg kell hallgatnom, hogy vigyázzak nagyon magamra, mert ő nagyon vigyáz a kisfiára és hogy szeressem nagyon ezt a gyermeket (a fiát). Erre én felháborodva de csendesen mondtam, hogy nem azért fogom szeretni mert ő erre kér…aztán annyiban hagytam. Meg még olyat is mondott, hogy a párom nővérééknél is ő vette meg azt a ruhát amiben végül hazahozták a gyerkőcöt a kórházból, úgyhogy vegyük tudomásul!!!, hogy ennek a gyereknek is ő fogja megvenni azt. Beteg. Talán majd az én anyukám.
Erre már csak adalék, hogy miután én kiborultam, és egyik úton tőlük hazafelé sírvafakadtam és végigsírtam mind a 300 km-t hazafelé, a párom is megértette, hogy az anyja mennyire kikészít engem, és nagyon finoman megemlítette neki hogy tán pont nem tőlem kéne a kisfiát megvédenie, tőlem aki úgy szereti és éppen családot készülünk alapítani…és ne nekem adja azt a sok gonoszságot, amit az a másik nő érdemelt volna, aki kisemmizte a kisfiát. Erre fel, (mivel mindezt msn-en beszélték meg), az anyja nemhogy belátta volna az egészet, elkezdett engem szidni, hogy milyen vagyok én, hátbatámadom őt és nem szólok neki hanem a háta mögött direkt !!! síroka kocsiban, és csak azért csinálom az egészet hogy összeharagítsam őt a kisfiával. Na ez volt a vég…
...mikor ezeket olvastam, mert a párom megmutatta amiről írtak. Szóval, csoda ha nem akarom, hogy ott sertepertéljen, mikor a baba megérkezik, és próbáljuk hármasban a közös életet?
Arról nem is beszélve, hogy attól, mert a párom nővérénél természetes volt hogy anyósom ment segíteni, hiszen a saját lánya szült, neki eszébe sem jut, hogy nekem meg van saját anyám, és sokkal szívesebben venném az ő jelenlétét, mint egy anyósét, akihez mindössze másfél éves kapcsolat fűz, és az is olyan, mint amit megpróbáltam leírni…bár leírhatatlan.
Na jó…szóljatok ha ezek után még visszavártok…mert biztos kiutáltok innen hogy ilyen hosszút írtam.
Puszi mindenkinek, pakolok egy kicsit de közben olvaslak benneteket.