Sziasztok,
Véletlenül keveredtem ide, de látom többen vagytok, akik szeretnének (is, meg nem is). Dióhéjban elmondom a mi történetünket. 2001 szeptemberében esküdtünk a férjemmel, és azon a napon le is álltunk a védekezéssel. Minden hónapban vártam, hátha késik, és akkor lehet tesztet venni. És minden hónapban napra, órára pontosan meg is jött. (én sosem szedtem bogyót, tehát ez nem lehetett az akadálya). Aztán egy nap elém lépett a nagyfőnököm, hogy analitikusra lenne szüksége, és mivel én nagyon jó vagyok excell-ben, ezért rám gondolt. 6 hónapos külfödi tanulmány (minimum Bécs, de inkább London) aztán meg itthon mehet a meló ezerrel. Örültem, hogy igen, ezt szeretném, de abban a hónapban természetesen már 4 napot késett. Jött a karácsony, és januárban vettem tesztet. Pozítiv. Bementem a nagyfőnökhöz, hogy bizalmasan közöljem vele a hírt (ami még nem publikus), ezért sajnos nem fogadhatom el a felajánlott új melót. Kifelé jövet az irodájából majd felbuktam az egyik kollégámban, mire a nagyfőnök rákiabált, hogy óvatosabban a kismamával. A kolléga meg nem a csendességéről volt híres, így kb 10 mp múlva mindenki tudta, hogy babát várok. 12 hetesen elvetéltem. Az új meló persze ugrott. 3 hónap szünet, majd lehet újra próbálkozni. Minden hónapban vártam, hogy késsen, de nem késett. Nyár vége felé, már 3 napot késett, vettem tesztet, pozítiv. Hurrá! De már nem mertem senkinek sem mondani, csak a férjemnek, akivel megállapodtunk, hogy kivárjuk a bűvös 12 hetet, addig senkinek egy szót sem. Másnap jött a kisfőnök, hogy elmegy külföldre dolgozni, és engem az addigi munkakörömből ki szeretne emelni, mert az én képességeimmel, és munkaszeretetemmel, pontosságommal nagyobb hasznát vennék a másik osztályon. Örültem, mint majom a farkának, de akkor már tudtam, hogy terhes vagyok. Bizalmasan közöltem vele a hírt, meg azt is, hogy 12 hétig nem akarom elmondani senkinek, így várjon még egy keveset, hogy választ adhassak. A terhességem megmaradt, az új meló megint ugrott
De ez már akkor régen nem érdekelt. Azt első időkben csak aludtam napi 15 órákat, jólesett. Amikor már kezdett picit növekedni a pocim, gondoltam bele, hogy én sem vagyok egy "gyermekálom" típus, hogy fogok a sajátomhoz viszonyulni? Már az id idegesít, ha mások gőgicsélnek a gyerekkel, én hogy fogok vele "kommunikálni"? Fogom-e szeretni a szoptatást vagy állatiasnak fogom találni? Elhányom majd magam a kakis pelusok láttán? És még sorolhatnám. Amikor megszültem nagyon boldog voltam, és az első kakis pelus láttán majd kicsattantam a boldogságtól - egészséges a gyermekem, eszik eleget és szép nagy adagokat kakil
Szoptatni imádtam, amíg tudtam (4 hónaposan tápis lett). Most kezdek rájönni, hogy kell leereszkedni a gyermekem szintjére (játék, beszélgetés, stb), pedig 8 hónapos. Szóval, aki ezért vacilál, annak csak azt tudom mondani, nyugi, idejében minden meg fog oldódni. Lesz türelme hozzá, élvezet lesz vele jáccani, a karodban tartani és nézni ahogy alszik
Igyexem majd máskor is ide benézni, de most muszáj mennem.
puszi mindenkinek:
heppi