2009.08.14 14:01
Szerző: linacska
Lyndee
Íme szüléstörténet, most volt egy kis időm.
A mi szülésünk elég villámra sikerült, és utólag belegondolva pont ezért elég félelmetesre is. Doki meg is jegyezte, hogy mint egy rakéta. Ugye második szülésnél az ember már tudja mire számítson, de nem azt kaptam. (Jó, szerencsére, de akkor is).
08.08-án este valami véres akármi jött belőlem, de csak egyszer így nem foglalkoztam vele. Lefeküdtünk aludni.
Hajnal fél 4-kor arra ébredtem, hogy mintha fájna a hasam. Szuper, nekem is vannak jóslóim
Aztán gyanúsan 10 percenként voltak "jóslóim", bár őszintén szólva még mindig inkább keményedés, mint igazi fájás volt. Fél 5-kor felkeltettem apát, hogy ne egyedül szórakozzak. Na ő persze bepánikolt, órát ragadott, hogy akkor mérjük..., na ezzel a lendülettel mintha alább is hagytak volna a dolgok. 5-kor mondtam, hogy akkor aludjunk tovább, még egy órát alhatunk nst előtt. Csak gondoltam még pisilek egyet, és akkor már minden véres volt. Alvás törölve, irány a kórház. Az úton (20km) egy db fájásom sem volt, kivéve a kórház előtt, mikor apa parkolás közben belehajtott egy gödörbe.
6-ra értünk fel a szülőszobára. Mondtam, hogy szerintem 10 perces múló fájásaim vannak, de valami véres cucc is jön. Már aggódtam, hogy korán jöttem, aztán majd jól itt tartanak feleslegesen. Mondták, hogy akkor innen nincs vissza, bármi van, felvesznek. (na ettől féltem). Kaptam szép kórházi cuccot, ráhallgattak a gyerek szívére, minden ok, felvették az adataimat, de fájás sehol.
Hívták a dokimat, aki még pont 2 órát ügyeletes volt. Megvizsgált, közölte, hogy akkor szülünk, mert 3 cm már a méhszáj a semmiből, és ez egy beindult szülés. Én még poénkodtam, hogy nem ígérem, hogy 2 óra alatt megszülök, kicsit rá kell húzni az ügyeletre. Ő meg közölte, hogy így tervezte, mert ha az aznapi nst sem tetszett volna neki, akkor gyorsan megindítja a szülést, de ez így akkor egyszerűbb. Rajta voltam nst-n, fájás talán 8-10 percenként egy-egy enyhébb, semmi extra. Aztán elkezdtem könyörögni némi cukorért, mert hát a reggeli kimarad, így infúzióba bekötötték. Fél 8-kor repesztettek burkot, aztán zuhiztam, sétálgattunk, beszélgettünk, szinte még mindig fájás nélkül. Fél 9-kor jött újra a dokim, mondta, hogy elég gyérek ezek a fájások, de azért megvizsgált, már 3 ujjnyinál játam egy óra alatt. Közölte, hogy egy óra múlva szülünk, de ha már úgyis megy az infúzió, tegyünk bele egy kis oxitocint, és akkor fél óra. Na úgy éreztem, itt csúszott ki a lábam alól a talaj, hogy még nem is voltak fájásaim, de azért szüljek. Az oxitocintól azért már lettek 4-5 percesek, de még mindig nem erősek. Talán az egész szülés alatt volt 4 olyan, hogy kicsit megkapaszkodtam, a többi egy erősebb mensis görcs.
9-kor mondták, hogy nem akarok akkor gyorsan pisilni egyet, mondtam, hogy de, meg le is zuhanyzok..., azért mondták, hogy 10 percnél ne legyen már több. Még sétáltunk a folyosón, mikor mondtam a férjemnek olyan 9:15 körül, hogy szerintem menjünk vissza, sétálok én az ágy körül, csak legyünk a köztelében. Ha már visszamentünk, feltettek újra infúzióra, és hirtelen az egész történet átcsapott igazi tolófájásokba. Na erre sem számítottam. Közben minden fájásnál éreztem, hogy mindjárt hányok, és szédülök, már nagyon hiányzott a cukor, igaz folyt, de hát még a fele sem, az meg pár gramm csak. Jött a doki, mondta, hogy már ki vagyok tágulva, de egy 20 percet még várjunk, mígy teljesen eltűnik a méhszáj. Én mondtam, hogy kizárt dolog, úgyhogy kiegyeztünk 5 fájásban.
Az nagyon zavart, hogy én úgy éreztem, hogy jön a gyerek, közben mindenki mindig kiment, és csak a férjem maradt ott, annyira elvesztettem a biztonságérzetemet, és pánikoltam rajta. A szülésznő kibírhatta volna azt a pár percet már anélkül, hogy átmenne a másik helyiségbe (az a felvételi helyiség, nem volt szülés, semmi). Na jött az 5. fájás, amikor kiabáltam a férjemnek, meg mindenkinek, hogy jöjjenek, mert kijött a feje, pedig én nem nyomtam. Na egyből 3-an ugrottak elkapni a gyerekem. Na jó, még csak félig jött ki, de én ezt nem igazán tudtam megítélni. Az orvos csak annyit mondott a férjemnek, hogy "Szláva ugye emlékszel, csináljuk", és már pattantak is mellém kétoldalról. Orvos mondta, hogy két fájás, és megvagyunk. Aztán nyomtam az elsőnél kettőt, amikor közölte, hogy ha ennyire kint van a gyerek, már nem állunk meg, gyorsan egy harmadikat, és már kint is volt. Rámtették Levit, mondtam, hogy jézusom, de pici. Majd mindenki rávágta, hogy pici, legalább egy 4,5 kilós gyerek, de nekem akkor is nagyon pici volt, és nagyon csúszott, nehéz volt tartani. Levették a vérünket az Rh- miatt, levették a köldökzsinórvért is időben, mert nagyon hamar jött a lepény is a gyerek után. Varrni sajnos sokat kellett, orvosom mosolyogva közölte, hogy Linácska szépen szétküldte a méhszájat, mert türelmetlen volt Én türelmetlen???? Jött a gyerek!!!
Az örzőben már ültem, nem fájt amúgy a gátseb, hozták Levit, és legnagyobb örömömre az újszülöttes elkezdte mutatni, hogy ne ijedjünk meg.... és bontogatta a kis lábát..., mire én befejeztem a mondatot, hogy "össze van nőve a lábujja". Néztek rám, hogy honnan tudom, aztán mutattam, hogy nekem is. 32 éve nem született senki így a családból, én voltam az utolsó, de a felmenőim közül szinte mindenkinek, úgyhogy Levinél tért vissza a gén. Próbáltunk szopizni, az akkor még nem ment, sőt aznap sem, mert Levit nem lehetett felébreszteni, bárki bárhogy próbálta. Másnaptól már igen, csak sajnos a tejem nem túl bőséges, főleg nem egy 4,5 kilós gyereknek.
A kórházban semmi rossz élményem nem volt, kivéve, hogy nem anyakönyvezték Szlávaként végül Levit, majd csak ha megjön az engedély. Így minden papírjáról, még a kiskönyvéről is lehúzták a Szlávát, hogy vissza se tudjuk írni. Amúgy olyan már bocsánat, hányadék kiskönyvet kaptt, el sem lehet olvasni, a születési súlya akár 4100 vagy 4800 is lehetne, mert arról a számról senki nem mondja meg, hogy micsoda, de ígéretet kaptam, hogy ha megvan a végleges neve, majd kicserélik.
Na jó hosszú lettem.