2007. augusztus elsején, körülbelül éjszaka fél 1kor hirtelen jött egy nagy fájás. De aznap már éreztem, hogy vannak kicsit erősebb fájásaim, de nagyon rendszertelenek voltak, és keményedés sem volt mindig. És szerintem jól gondoltam, hogy aznap már szivárgott a magzatvizem. Nem tudtam, hogy az-e, de utólag visszagondolva tuti!!! Szóval, jött a fájás és egy kisebb adag magzatvíz is elment. Na, itt tudtam, hogy szülünk. Gyorsan bekaptam még egy adag caulyphyllumot, amit már aznap egyszer vettem be, meg előző héten is. És elkezdtük nézegetni, hogy rendszeressé válnak-e a fájások. Megbeszéltük férjemmel, hogy nem rohanunk be a kórházba, csak az 5 perceseknél. Na, jöttek a 20 percesek. 3 darab. De aztán jött 10 perc múlva is, és eléggé erősen. Anyósomat is hívtam közben, ő azt mondta, na, nyugi, ez még az eleje Beültem a kádba, de nem esett jól, pedig erre készültem nagyon. Kikászálódtam, de hirtelen felgyorsult minden, mert 5 percenként jöttek már a fájások. És ez kb. másfél óra alatt történt. Persze férjemnek el kellett rohannia a kocsit megtankolni, mert iszonyat kevés benzin volt benne. Aztán kivitte a cuccaimat, felöltöztem és usgyi be a kórházba. De alig tudtam beülni a kocsiba, olyan fájásaim voltak. Beértünk 5 perc alatt. Felkászálódtunk az emeletre. Megjegyeztem, hogy remélem legalább 1 ujjnyira ki vagyok tágulva, mert nem szeretném, ha még messze lenne a vége. Persze jókat rötyögtünk közben. Az ügyeletes doki egy kedves fiatal doki csaj volt, aki mondta, hogy feküdjek fel a vizsgálóasztalra, hogy megnézzen, de mondta, hogy nyugi van, első baba még ráérünk. Itt már véreztem kicsit, mondta ez valszeg a tágulási vérzés.
Na, megvizsgált és majdnem hanyatt esett: „Itt mindjárt szülünk. 4 ujjnyi!!!” Feltettek a szülőágyra, a legsnasszabb szobába Mivel a szülésznő közölte itt már nincs idő semmi alternatívra, sőt se beöntés, se borotválás. (Még jó, hogy ezekre előre gondoltam otthon….) Feltették az nst-t, ami nem is mutatott nagy fájásokat. De fájt, és hanyatt nem is tudtam feküdni. De minden rendben volt, és már jöttek is a tolófájások……A dokim beesett, átöltözött és már nyomtunk is. Fél 3kor értünk be, fél 4kor kezdtem nyomni a dokival együtt Érdekes és jó és szép érzés volt. Fájt piszkosul, de vhogy olyan jól kihasználtam a szüneteket, hogy nem volt megerőltető. Férjem a fejemet nyomta, én meg a gyereket kifelé. Egy furi érzés volt az egészben, mikor már bent volt a szülőcsatornában, és elkezdett a kezével-lábával kapálózni. Fúúúú, az nem volt jó Aztán lassan megjelent a buksija, mondták, hogy fogjam meg. Mondtam, hogy nem, inkább nyomjuk ki Mondta a doki, hogy még két-három nyomás és kint lesz a gyerek. Na, ott eldöntöttem, hogy meg tudom csinálni és kinyomom. Jött egy fájás, és apait-anyait beleadva kinyomtam ZSUZSIT. Pontosan fél 5kor. 3110 g-al és 51 cm-rel. Hatalmas sírással. Nagyon-nagyon-nagyon jó érzés volt!!!!!! Én felültem ránéztem és azt mondtam: Úristen, Te bennem voltál???
Férjem megkérdezte: Na, jöhet a következő? Mondtam, hogy naná!
Gátat végül nem kellett metszeni, kicsit szakadtam, de két öltés volt az egész, meg a hüvelyembe is. De nem fájt utólag sem. Szóval, olcsón megúsztam
Férjem elvágta a köldökzsinórt (úgy kellett a dokira rászólni, hogy nana…ő akarja elvágni) Aztán elvitték Zsuzsit, mire visszahozták már a család végigtapizta szegényt De aztán mellém tették, és elkezdett cumizni rögtön, mint egy kis porszívó Azt hiányoltam a kórházban, hogy egy picit még hagyták volna a köldökzsinóron, és úgy tették volna rám csupaszon…de majd legközelebb.
Úgyhogy ez volt a szülés. Életem legjobb történése!! És hiszem, hogy hatott az, hogy lélekben egész jól felkészültem rá. No, meg a málnalevéltea, meg a cau. és a gátmasszázs. Meg a szövetek. De egész vidáman is telt a dolog, így, hogy gyors volt. Egyetlen hátránya volt a gyorsaságnak: fel sem fogtam mi történik velem.