Jó reggelt, lányok asszonyok!
Egyszer már hétfőn nekifogtam írni, de felébredt a lányom, aztán rohantunk tornázni... a hozzászólás meg úgy maradt.
Nehéz úgy mostanában a fórumozás...
Kicsit eldivergáltam már az itteni témáktól. Nehéz egyszerre ráhangolódni a gyereknevelésre és a peteérés-követésekre, tünetekre. A gyerekről írni meg olyan, hogy - tudom ezt magamról is jól - egyeseknek, akik még csak reménykednek, ez fájdalmas, vagy unalmas.
Meg aztán valahogyan, nem is tudom miért, de az enerváltságból még mindig nem tudtam kitörni. Persze nem számoltam azzal, hogy a metformin újrakezdése ezzel is jár, hogy az ember le van taglózva. Szóval olyan semmilyen, de nem éppen pozitív hangulatban írni a többieknek: az a fórumlakók számára sem túl lélekemelő, igaz?
A világért sem cserélném el ezeket a napokat-hónapokat mással, és Bogi baba mozgása gyönyörűen megindult, szépen fejlődik.
Elkezdett próbálkozni az oldalra fordulással, ölben, etetőszékben stabilan ül. Két kézzel markolássza végre a játékait (ez eddig nem volt). Nem volt könnyű az elmúlt időszak, mert értelmileg sokkal előrébb van, mint mozgásban, és ez jelentős frusztrációba kergeti szegényt.
Felkapni meg nem tudom már mindig, mert a térdeim, derekam kétoldalt nagyon megsínylik a 9 kilót. Döbbenetes, hogy mennyire le vagyok rongyolódva, de reggelre sem tudom kipihenni az ízületeimet. Támolygok, mint egy részeg vénasszony.
Bogi pedig csak eszik és hízik felváltva.
Majd mindjárt felteszek egy kis képsorozatot, illusztráció gyanánt. Imád enni, és könnyeket képes sírni, ha már kicsit is ehetnékje van. Akkor már nem hatja meg semmi. És még eddig semmit nem utasított vissza!
Jézusom, mi lesz itt...
Voltak kisebb válságaim az elmúlt időszakban. Néha azt éreztem, rosszul tűröm a monotóniát, néha hogy megzakkantam (állandóan karácsonyi zenét hallottam, akkor is, ha nem ment a CD), néha hogy a házasságom válságba jutott. De a gond csak annyi igazából, hogy egyedül vagyok, mint a kisujjam, este 7-8-ig, de időm sincs elmászkálni közösségbe, kikapcsolódni egy kicsit, lelkizni. Család mint olyan, nincs, anyámmal kölcsönösen megegyeztünk, hogy nem szívjuk le egymás energiáját a panaszkodással
, anyósom jövőhéten hazaér a másfél hós floridai töltekezésből, lesz nemulass. A férjem meg dolgozik, mint a güzü (saját cég), és megmondom őszintén, amikor azt írtátok, hogy a szülés után tovább javult a házasság, én kivételnek éreztem magunkat.
Hát ennyi.
Amúgy csinálom a dolgom, a pcos.hu-ra nemsoká felkerül egy kb. 70-80 kérdésből álló kérdezz-felelek, ennek felével vagyok meg (inciid.org-os anyag), van sok megválaszolni való, ésatöbbi, ésatöbbi, néha elképesztő kérdésekkel keresnek meg.
A fejembe vettem, hogy Petrányinak nekiszegezem a kérdést, hogy hazajön-e, tavasszal lesz egy közönségtalálkozó vele, de praktizálni sajnos a felesége miatt nem jön haza.
Mindenkit pusszantok, remélem megbocsájtátok, hogy nem reagálok egyenként, mostanában csak annyi telik tőlem, hogy ha sürgős késztetést érzek valakinek beszóláshoz (segítség, info), akkor szólok vagy privit írok...
bocsi!
Képek: Bogi sír kaja után, első pillanatok az evésnél (ez még tápi, azzal kezdünk, mert az gyorsabb) - Bogi eszi a főzeléket - A végén: a jóllakott napközis ("ezért érdemes élni"-szempillantás).