Új privát üzeneted érkezett!

Két kislányom van. A sztori a következő:
Szeptemberben kezdjük az iskolát. Egy kis városban lakunk, ahol egy általános iskola van. Tapasztaltabb anyukák szóltak, hogy korán menyjek beiratni a lányomat, mert különben nem abba az osztályba kerül, ahova szeretném. Ezért szabadságot vettem ki, biztos ami biztos. Reggel 8 órára (kezdésre) ott voltam, vártam 2 órát, így is a 18-ik lett abban a bizonyos osztályban.
1 héttél később meg lett a kiírás, hogy melyik osztályba kerültünk. Az én lányomat másikba tették, kicserélték egy másik gyerekkel. Bementem, hogy szóljak, hogy hogy is megy ez valójában. Miért cserélték ki egy olyan gyerekkel akinek az anyukája később jött beiratni a gyermekét? Pedig ő otthon van mert van 3 gyerek, és ezért kapja az anyaságit. Szépen kényelmesen jött be. Először nem akarta bevallani az igazgató helyettes, tagadott mindent, majd elszólta magát, hogy hátrányos helyzetű a másik gyerek (azért, mert 3-an vannak és gyermek védelmi segélyt kapnak) ezért őt előbbre kell venni.
Kérdem én az én lányom mért ér kevesebbet? Miért nem a tudásuk alapján döntik el, hogy bekerülhet-e a gyerek vagy nem?
Vendég
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: