Sziasztok!
Nekem a következő a tapasztalatom a Maternity-vel.
Felhívtam őket, Pallai Ágneshez kapcsoltak. Ő dióhéjban telefonon elmondta a lényegesebb dolgokat és javasolt egy találkozót, így megbeszéltük az időpontot. Szerintem ennek előnye is van, mert nem mindegy, hogyha nem a szomszédban lakik valaki, hogy ott éri-e az illetőt vagy az azonnal tudja fogadni, esetleg várni kell. Szóval az időpont szerintem nem rossz dolog.
Vannak szülésfelkészítő tanfolyamok, ahol olyan párok is voltak, akik még csak ismerkedtek a klinikával. Szerintem ez egy jó információszerzési alap. Mindig van egy szülésznő és lehet találkozni a csecsemősökkel is. Mindent meg lehet kérdezni ami érdekel és részletes választ adnak. A szülőszobát is meg lehet nézni, ha épp szabad és a családi szobákat is, de nem tódul be senki ha ezek foglaltak, tehát üres állapotban tekinthetők meg.
Nekem pozitív benyomásom van a Maternity-ről, így én már mellettük döntöttem. Van választott orvosom, aki nagyon rendes, türelmes és a meglévő némi bogaramat is igyekszik szem elött tartani. Természetesen szakmai határokon belül. Szülésznőt én a régi kútvölgyis csapatból választottam, akinél már ismerős szült, így ezen a téren is tisztázott, hogy az elvárásaim teljesülhetnek, ha problémamentes lesz a szülésem. A szülésznőm nagyon aranyos, kedves és minden kérdésemet, félelmemet meg tudtam vitatni vele.
A régi kútvölgyis fórumon van már ott szült anyuka tapasztalata, aki fontolgatja a Maternity-t érdemes elolvasni. Gondolom, ahogy egyre több szülés lesz, úgy növekszik a beszámolók száma és ebből is hasznos dolgokra lehet szert tenni. De mielőtt bárki dönt, ellene vagy mellette, szerintem kérjen időpontot, nézze meg, látogasson meg egy tanfolyamot és az így szerzett információk alapján döntsön.
Fent említették a Telkit, én velük is beszéltem, de nem nagyon fedeztem fel a természetbarátságot náluk. Senkit sem akarok lebeszélni, de fent olvastam, hogy máshol "kinyalják az ember fenekét", nekem a Telkiről nincs ilyen tapasztalatom és az ott szült barátnőm sem volt maximálisan elégedett. A szülésznővel és az orvosával elégedett volt, bár a szülés teljesen szakmai keretek között zajlott (gátmetszés, epidurális, nem alternatív szülőszobában), viszont az ellátással utána nem voltak megelégedve, de az étel ott is finom volt. A számla ott sem olcsó és a férj étkeztetése nincs benne az árban, valamit a császár többe kerül. Ezzel szemben a Maternity-nél egy árban van a hüvelyi szülés a császárral, ezáltal kizárva, hogy arra hajtanának, plusz az apuka részére is teljes ellátást biztosítanak.
Összehasonlítani a Maternity-t és a Telkit tudom, máshonnan nem kértem információt. Nekem a Maternity ára és a benne foglaltatott szolgáltatás szimpatikusabb és korrektebb, valamint megnyugtat, hogy egy egész kórházi tömb is található mellette, közlekedésügyileg jobban benne van a vérkeringésbe.
Kicsit hosszúra sikeredett, de remélem tudtam segíteni azoknak, akik gondolkoznak rajta, hogy itt szüljenek. Én azt tanácsolom, mivel nem vagyunk egyformák, mindenkinek mások az igényei, hogy mindenki látogasson el a kiszemelt helyekre, kérjen árajánlatot, beszélje meg, hogy mit tartalmaz az ár, mit nem és a plusz igényei mennyibe kerülnek. Nézzen utána a közlekedésnek, hogy hogyan megközelíthető, jó ha több lehetőség is felmerül dugó/baleset esetén. Tekintse meg a szobákat (szülő, családi), kérdezzen rá, hogy a szülés elött/alatt/után hogy zajlanak az események és amellett döntsön, ami leginkább megfelel az elvárásainak, ahol úgy érzi jól fogja érezni magát.
Sok sikert mindenkinek!