Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Lányok!
Már régen néztem be a topikba, mert egy darabig állt, nem írt senki, de látom, hogy mostanában volt egy kis forgalom.

Én is vaciláltam a kórház és a dr.nő között, mert én Vác környékéről járok be Pestre, és megijedtem, amikor Szt.Imrét mondta a dr.nő. De az öcsém meggyőzött, hogy egy közepesen előrehaladott terhességnél kockázatosabb az orvosváltás. A fiamat a magzatvíz elfolyásától számítva 4 órán belül megszültem, a következőnél még gyorsabbra számítok. De azt mondta a dr.nő, hogy bepecsételi a kiskönyvembe, hogy a Szt.Imrébe járok, hívjak mentőt, és azok bevisznek nagyon gyorsan, forgalomban is a kórházba. A mentőben meg el tudnak látni, bármi történjen.

Én is már több nőgyógyászt megjártam, de a dr.nőnél jobbal még nem találkoztam. Most már határozottan tudom, hogy nála akarok szülni.

Ágica!
Gyere, és mesélj, mi volt a 12. hetin!

Angie

Kép
Kép
 


Szia Angie!
Minden rendben volt,most már megnyugodtam. :D
A Szigeti dr-nőnél jobbat keresve se találnék.
Próbáltam máshoz menni a honvédba,de szó szerint kidobott(dr.a.m.).Azt mondta nincs idő pont akkor szóba se áll velem.
Az az igazság,hogy én is eü. dolgozó vagyok.Soha nem tennék ilyet egyik beteggel sem.
Én kis naiv azt hittem,hogy minden orvos örül annak,hogy van egy új pénz forrása :) .
Nagyon szépen köszönöm,hogy érdeklődtél jól esett.
Ágica
 


Ágica!
Örülök, hogy minden rendben. Én sem tudnék jobb szülész nógyógyászt mondani nála.
Ez a dr.a.m. egy női dr? Mert akkor van tippem, hogy ki lehet, és nekem szörnyű tapasztalataim vannak vele, emberileg, mert orvosilag nem ismerem.
Akkor mész a Sz.Imrébe a Katival? Én igen! Az afp-nek is már mondta a menetét. Ő ad beutalót, és keddenként a Váci utcában a Fontánával szemben egy rendelőben leveszik a vért, és csütörtökön már meg is van az eredmény.

Angie

Kép
Kép
 

 
 

Szia, Angie
Igen megyek a Dr.-nő után.A. M. igen női orvos,hát persze ha annak mondható,hogy orvos.Ma megyek a magánrendelőjébe,12 órára már nagyon várom.Végre valaki foglalkozik velem remélem :D
 


Sziasztok!
6 hetes terhes vagyok. Szigeti Katalin doktornőt magánrendelésén kívül hol lehet megkeresni? Fontos lenne.
Köszönöm ha valaki válaszol.
kat-kat
Budapest IV. kerület
 
 


Szia!
A Szent Imrébe lesz majd elérhető.De még nem tudta megmondani pontosan,hogy mikortól kezd ott rendelni (csütörtökön voltam nála a magánba).
Nagyon rendes,kedves dr-nő és még a magán sem olyan drága.
Megvizsgált,ultrahangot készített és még beszélgetünk is (ez volt 8 e forint).
Szerintem nagyon baráti.Remélem segítettem egy kicsit ha megtudok többet írok még.
Szia! Ágica!
 


Sziasztok! Én 2008. szeptemberében szültem a Katinál, végig ő volt az orvosom és ha jönne a következő akkor csak és kizárólag nála!!!! Adtam neki én is munkát rendesen, terhességi diabétesszel, a szüléskor összekakilt magzatvízzel, téraránytalansággal és hab a tortán, féloldalasan ható epidurállal. Mondta is másnap mikor jött megnézni, hogy belölem disszertációt lehet írni. Egyébként hozzám is minden nap bejött, sőt mikor ügyeletes volt, még délután is bejött babázni. Az okostojás szobatársnőmet meg ette a fene, mert ő valamelyik "nagynevűnél" szült jó pénzért, aztán akkor látta a dokit utoljára mikor kitolták a szülőszobából...

Most tudtam meg én is, hogy elment az ÁEK-ből.

Kérlek segítsetek! Írjátok meg, hogy pontosan hol van a magánrendelője, mert már illő lenne, hogy elmenjek hozzá egy kukucskára. Addig ok, hogy az Árpád híd budai hídfő, de ott hol, merre pontosan? Én még Csepelről is átutazok a városon érte :)
:D


Szia Szidónia!
Az Árpád hídig és onnan az 1-es villamossal a Flórián térig.Összesen 3 megálló.Már a villamosról lehet látni a rendelőt.Kiskorona utca 20. hétfőnként van délután.
Nagyon szép és elegáns a rendelő,nekem nagyon tetszik.A dr.-nő pedig nagyon rendes,de hát ezt te is tudod.
Szia. Ha tudok nagyon szívesen segítek.
Ágica.
 


Szia Szidónia!

Dunamed rendelő a neve a magánnak és telefonon tudsz időpontot kérni a 06-1-387-1508-as számon, munkanap 8- 20 óra között.
És ha esetleg nem jó a hétfő délután, akkor csütörtök délelőtt is rendel egy kicsit. Én most voltam nála csütörtökön!
Remélem tudtam segíteni!
Minden jót.
Manó
Vendég
 


Sziasztok!

Ágica!
Örülök, hogy minden rendben volt a 12. hetin. Te most pontosan hol is tartasz? Nagyon közel lehetünk egymáshoz :) Én most hétfőn megyek a dr.nőhöz. Most fogok beutalót kapni afp-re, amit másnap vesznek le a Váci utcában egy rendelőben (a Fontanaval szemben), és csütörtökre már meg is lesz az eredmény. Azt mondta, hogy ott elvileg nincs várakozás.

Szidónia!
A lányok már mindent elmondtak a rendelőről. Szerintem 2008 óta még szuperebb lett a dr.nő :wink: azaz még több tapasztalattal rendelkezik azóta :) A tesó tervben van, vagy még vártok egy kicsit?

Manocibaba!
Te is kismama vagy?

Kat-kat!
Gratula a pocaklakóhoz! Dr.nő mobil száma: 06-20-4403683. Általában felveszi. Szerintem ne hezitálj! A legjobb szülész, aki elfogadható áron elérhető. Gyere, és mesélj, ha voltál nála!!!

Angie

Kép
Kép
 


Szia Angie!

Igen, én is babát várok,de még az elején járok!Azért nem tettem ki a vonalzómat, mert egy kicsit babonás vagyok! :))

Jó babavárást!
Vendég
 


Szia Angie!
Most vagyok a 14-dik héten :D .Igen én is azt néztem,hogy elég közel vagyunk egymáshoz időben.Június 15-re van beutalóm az afp-re,már nagyon várom az eredményt bár még hosszú idő.Remélem nem lesz semmi gond.
Írj,hogy mi volt a vizsgálat eredménye.Nagyon szorítok.
Ágica.
 


Ágica!
Te is a Váci utcába mész? Ha igen, majd leírom, hogy mi arrafele a dörgés. Te nem szándékozol vonalzót csinálni? Vagy nem írogatsz más fórumokba? Első baba lesz?

Manócibaba!
Gondolom, te írtál mint Névtelen. Mi lett a regisztrációddal? Törölted magad? Gratula a babához! Akkor majd gyere is mesélj, hogy hol tartasz? Én már veszítettem egy csomó terhességet, beteg babám is volt, úgyhogy én sem mertem az elején még vonalzózni. A második szívhangos uh-tól van fent.

Kit-Kat!
Voltál a dr.nőnél?

Angie

Kép
Kép
 


Szia Angie!
Igen a Váci utcába megyek.Első baba és nagy meglepetés.Mivel először azt mondták,hogy van egy 4mm-es polipom és épp a műtétre készültem(lelkileg).Késztettek egy labor vizsgálatot és az volt a szerencsém.Utána pedig kiderült,hogy kisbabám lesz.Nagyon örültem és örülök neki. :D :)
A család is nagyon boldog.
Nem tudom,hogy kell a vonalzót készíteni,pedig szeretnék én is.
Köszönök minden infót.
Ágica.
 


Szép napot mindenkinek.

 


Sziasztok! Köszönöm a sok infót! Most még csak egy egyszerű kukk-ra mennék a doktornőhöz, a tesó meg majd jön ha jönni akar, nem teszünk ellene semmit:) Annó majd egy évig próbálkoztunk és mikor azt mondtam karácsonykor, hogy nnnnna, akkor januárban irány az orvos, mert nem esem teherbe, akkor jött össze. Tényleg mentem januárban, de akkor már terhesen.
Egyébként írtam a doktornőnek iwiw-en, hogy hol érhetem el és olyan jól esett, hogy rögtön válaszolt és emlékezett rám.

Azért nagyon irigyellek benneteket, imádtam terhes lenni, pedig cukros voltam. Talán azért is hordtam túl a fiam egy héttel.

Egyébként nem tudom, hogy vagytok ezzel az AFP-vel, de nagyon megbízhatatlan. Nekem ugyan okés volt, de attól még mindenesetre magzatvízvételre is el akartak küldeni. Én viszont úgy voltam vele, hogy az én pocakomat ne bökdössék feleslegesen, elmentünk a Praxisba 3D-re és kértem genetikai uh-t is. Ott végignézték kölköcskét, hogy mindene megvan e és nyakiredőt, meg orrcsontot néztek. Ezzel mentem vissza még a MÁV-ba, úgyhogy megúsztam. A Praxisban hétvégén az a doktornő csinálja a kimondott genetikai vizsgálatokat aki a MÁV-ban és tényleg nagyon-nagyon profi. Van, hogy más kórházból küldik át hozzá a kismamákat.
Mondjuk most már ennyi idősen azt hiszem megcsináltatnám a magzatvíz tesztet, de majd meglátjuk, ha babásodom, hogy mi lesz.


{url=http://picibaba.hu}{img}http://vonalzo.picibaba.hu/10477.jpg{/img}{/url}[/url]

 


Sziasztok!
Látom van olyan aki már szült a MÁV-ban és egy olyan kérdésem lenne, hogy szülés után a TB-t és a születési anyakönyvi kivonatott intézi a kórház,vagy itt saját magunknak kell utána járni.??
Remélem tudtok nekem ez ügybn segíteni. Előre is köszönöm.
 
 


szia habetti

mindent intéz a kórház. Tőled kérik a személyi igazolványt és lakcímkártyát, ill. házassági anyakönyvi kivonatot, ill. ha nem vagytok házasok, akkor az apasági nyilatkozatot.

JOli.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
jolyjoker
Budapest XV. kerület
 
 


Szia Joli!
Nagyon szépen köszönöm a válaszod. És gratula a tündéri kisbabádhoz, csodaszép. :D
 
 


Szia Habetti!
Csak a születési anyakönyvit intézi a kórház és a taj kártyáját a picurnak. A születési kb egy hét, a taj kb három hét mire kiérkezik lakcímre.
A saját tgyás-odat viszont Neked kell intézni....


Sziasztok,

ha már a témánál vagyunk tudja vki esetleg, hogy a Szt. Imrébe kérnek-e friss házassági anyakönyvi kivonatot, illetve vannak szülésfelkészítő, kórházbemutató tanfolyamok, foglalkozások.
Még soha nem voltam abban a kórházban és gondoltam szülés előtt megismerném, egyébként 22 hetes vagyok és megyek a doktornővel.

Köszi
Zsuzsa

Zsuzsa
 


Zsozsu!
Szerintem vannak tanfolyamok,foglalkozások.Igaz még csak a neten néztem utána,ha gondolod van ott egy kolléganőm aki ott dolgozik megkérem,hogy nézzen utána.
Még én sem voltam a kórházba,mert a doktornő még nem rendel ott,sajnos.

 


Sziasztok!
Engem is érdekel, hogy mennyire friss házasságit kérnek. Minden kórházban más. Ennek hol lehet utnajárni. Ágica, ha meg tudnád érdeklődni az ismerősödtől, az jó lenne. Te egészsgügyis vagy, hogy a kolléganőd a kórházban dolgozik?
A szülészetet gondolom, meg lehet nézni a szülés előtt.
Zsozsu!
Te tervezel szülésznőt fogadni?

Angie

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Angie!
Igen egészségügyis vagyok.Az országos vérellátóban dolgozom.
Most nem dolgozom,mert beteg állományba vagyok.Próbálok sok mindent kideríteni a kórházról és ha tudok valamit megosztom veletek is.
Szép napot Kívánok.

 


Kedves Angi,

tervezek szülésznőt fogadni, már van is nevem és telefonszámom, de még nem beszéltem vele, gondoltam kora. A barátnőm szült nála még a Margitban, ők azóta is jóban vannak, innen az ajánlás. Ha gondolod szívesen megadom a nevét, telefonszámát.

Kedves Ági,

előre is köszönök minden információt, az házassági anyakönyvi kivonatom meglehetősen régi, de remélem, hogy itt elfogadják. A honlapon olvastam, hogy keddenként 18 órakor tartanak előadásokat, én tervezek egyre elmenni egyre, mivel a 3. babámat várom a szüléssel kapcsolatban viszonylag kevés kérdésem van ...))))), de a kórházra nagyon kiváncsi vagyok, eddig csak jót hallottam róla. Ráadásul ki akarom tapasztalni az odajutás idejét és az útvonalat, mert messze lakom a kórháztól, lehet napközben nekem marad a mentő.

Zsuzsa

Zsuzsa
 


Zsozsu!
Mindenképpen érdekel a neve és elérhetősége. Már kérdezted is a dr.nőt, hogy ő mit szól hozzá? Azért nem árt, ha már vezettek le szülést együtt korábban. Egyébként mennyire rugalmas ez a szülésznő, gátvédelem ügyben például? De ha esetleg nem előzlek be a szüléssel (amire van esély, mert 3-4 héttel járok mögötted, és a fiamat is 35 hétre szültem), akkor mindenképpen várok egy beszámolót szülésznő-tapasztalataidról :) Te kinél szülted az előző két gyerekedet? Tudjátok már a nemét? 18 heti genetikát te hol csináltattad? Engem HK-hoz küldött a dr.nő, adott beutalót is. Jövő kedden megyek.
Egyébként én is nagyon messziről fogok bemenni a kórházba szülni, pontosan Vác környékéről. Kicsit félek is, mert a fiamnál is szupergyors szülésem volt, és a többedik szülésnél még gyorsabbra lehet számítani. Én tutira mentőt fogok hívni, ott legalább biztonságban leszek, és nem a kocsiban kell majd megszülnöm.

Ági!
Minden használható infóra vevő vagyok, mivel én sem tudok SEMMIT a kórházról.

Angie

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Természetesen minden infót megosztok veletek.Nem vagyok irigy :D
Örülök,hogy tudok segíteni.

 


Kedves Angi,

privátban elküldtem a nevet és az elérhetőséget. Kati ismeri, már mondtam neki, hogy ki lesz valószínüleg a szülésznőm, már szültek együtt.
Tegnap beszéltem is a szülésznővel, jövő héten visszahív és megbeszélünk egy találkát. Beszámolok mindenről.

Én összevissza mentem orvosról orvosra kerestem az "igazit", az első kislányomat dr. Bancziknál a MÁV-ban, másodikat dr. Sárvárinál a Margitban. Mindkettőt a 40. héten így tényleg esélyes, hogy találkozunk..)))

Az Istenhegyin megcsináltattam a 12. hetit, ott ultrahangon HK-nál voltam, a genetikaira elmentünk a Praxisba, mert ott van szombaton HK és a lányok is látni akarták a kistesót. Úgy néz ki, hogy kisfiú lesz, egész határozottan mondta, Ő meg akkor mondja, ha biztos. A lányok nagyon örültek, én meglepődtem, mert szent meggyőződésem volt, hogy nekem csak lányom lehet, így egy csomó mindent vehetünk meg újra, mert persze rózsaszínben úszúnk minden szinten, de nem baj, izgi lesz egy kisfiú.

Egyenlőre az a tervünk, hogy ha éjjel indul be a szülés, mindkettőt hajnalban szültem, akkor elindulunk mi kocsival, napközben pedig mentőt ka férjem asszisztálásával, én is hamar szültem mindkettőt (3-3 óra alatt), így elég sietős lesz nekünk is, én a 3. kerületből próbálkozom. A dr.-nő be is írta a kiskönyvem végébe, hogy hova vigyenek.

Írjál, hogy mi volt a genetikán, nagyon rendes volt velem, mint mindig. Mindent megnézett, megmutatott, megnézte a leleteim. Az afp-m 1,14 mom, ez a korrigált érték, azt hiszem az számít.

Kedves Ági,

ha bejutok a szülésznőhöz, jól körbenézek és én is megírok mindent.

Szép napot.
Zsuzsa

Zsuzsa
 


"ka férjem asszisztálásával" itt azt akartam, hogy írni, hogy nem akarok a kocsinkban sem szülni a férjemmel, csak lemaradt.
Ez utóbbit Ő sem szeretné, szerintem sokkot kapna....))))

Zsuzsa
 


Sziasztok!
Végre süt a nap!!!!

Zsozsu!
Köszi a sok infot, és akkor majd várom a szülésznős részleteket is. Téged érdekel a gátvédelemmel szülés?
Én a Szabolcsban szültem Szilárdot egy másik dokinál (nem jött be a stílusa), de Szigetivel volt már egy szülésem, ami sajnos egy beteg terhesség megszakítása volt a 16. hétben. Ott nagyon odatette magát, és ezért is követem a kórházba. Én is 3 óra alatt szültem a fiamat, és ezért is igzulok, hogy mi lesz a következőnél. Éjjel mi is beautózunk, csak ha csúcsforgalom van, akkor hívjuk a mentőt. Majd mondom is a következő vizsgálaton Katinak, hogy pecsételje be a kiskönyvembe a kórház nevét, nehogy elfelejtsük még a végén.
Én meg pont azt hiszem, hogy lányt nem tudok szülni. A beteg baba is fiúcska volt. Ennek nem tudjuk a nemét, mert két uh-n is elbújt, és még HK sem látta.
Holnap jelentkezem az uh után. Kicsit parázok, de remélem, minden rendben lesz.

Ágica!
Nem is feltételeztem rólad, hogy irigy vagy :wink: :lol:

Angie

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Tegnap voltam a dr.nőnél magánba.Annyira jó volt látni a picikémet,olyan aranyos volt.Minden nap szeretném látni,akkor lennék igazán nyugodt :D
Az afp rendben van,hurráááááááááááááááááááááááááááá.
Apa is volt velem és egy kicsit megijedt.Azt hitte,hogy olyannak fogja látni,mint a már megszületett babákat.
Olyan aranyos volt :D :D
Csütörtökön megyek genetikai uh-ra,már izgulok,remélem nem lesz semmi baj.
Angie!

Mesélj majd mi volt az uh-n.Nagyon szorítok neked.

Kaptam a dr.-nőtöl egy prospektust amiben benne vannak időpontok,hogy mikor vannak felkészítők.
Lehet szülésznőt választani,nincs beöntés,borotválás,burokrepesztés,gátmetszés csak abban az esetben ha ez nagyon muszáj.Ha bármi beavatkozásra szükség van mindenről részletesen tájékoztatnak majd minket.Szerintem ez nagyon jó dolog,mert van olyan hely ahol nem mondanak semmit csak csinálják.

Előadások!

Életmód a várandósság során vizsgálóeljárások a várandósság és a szülés alatt: 08.24-én,11.09-én.

Intim torna:08.31-én,11.16-án.

A várandósság és szülés pszichológiája: 09.07-én,11.23-án.

Szülés,együtt szülés,alternatív szülés: 09.14-én,11.30-án.

A segítség alternatív módjai: 09.21-én,12.07-én.

Fájdalomcsillapító eljárások: 07.13-án,09.21-én,12.14-én.

A gyermekágy és a szoptatás pszichológiája: 07.20-án,10.05-én.

Az újszülött,baba-mama szobák,a szoptatás: 07.27-én,10.12-én.

Főszereplő a baba: 08.03-án,10.19-én.

Mindig keddenként vannak az előadások F épület 1 emelet Dr.Zellner Pál terem este 6-kor.

Várandósok tornája: minden héten kedden 1/2 5-től-1/2 6-ig.
Bejelentkezni lehet:464-86-00.
Szükséges: szivacs,matrac,pléd vagy törülköző.

Várandós csoportrelaxáció: minden héten szerdán 9-10 óráig.

Remélem egy kicsit tudtam segíteni.Ha bármi infót megtudok akkor írok még sokat.

Szép napot kívánok.

 


Ágica!
Köszönjük szépen! Te fogsz menni tornára?

UH-n minden rendben volt, baba paraméterei minden tekintetben megfelelnek. Kisöcsije lesz Szilárdnak :lol:

Angie

Kép
Kép
 


Sziasztok!Szép jó reggelt kívánok!

Angie!

Még nem tudom,hogy megyek-e tornára.Az a baj,hogy sosem voltam oda a tornáért.Biztos azért,mert sosem voltam egy vékony alkat :oops:
Szívből gratulálok a pici fiúhoz,nagyon jó.Örülök neki,hogy minden rendben van veletek.

 


Sziasztok!

Voltam tegnap genetikai ultrahangon és úgy néz ki,hogy kisfiú.Azt mondta a doki,hogy nem esküszik meg rá,de nagyon úgy néz ki.Nagyon örülök neki,mert már első pillanattól kezdve úgy érzem,hogy fiú.
Olyan jó volt újra látnom őt.

Meséljetek veletek mi van.

 


Sziasztok,

hát ezek szerint a fiús anyukák leszünk mindhárman....)))
Én biztos nem járok oda tornára, mert nem utazom át a várost a ezért, viszont a jövő héten megpróbálkozom a jógával. Még sohasem voltam, így lehet, hogy egyszeri alkalom lesz, de kíváncsi vagyok.
Jövő héten csütörtökön megyek a szülésznőhöz, ha van vmi kérdésetek, amit fel tudok neki tenni, akkor írjatok. Én ami eszembe jut megvitatom vele és mindent megírok, igyekszem jól körbenézni. Pl. megkérdezem tőle a a gátvédelemmel szülést is, elvileg nekem 3. gyereknél esélyes, de sok rosszat is hallottam, inkább egy gyorsan gyógyuló vágás, mint egy szakadás, vagy egyéb borzalmak.

Amúgy ebben a melegben, két állandó szórakoztatásra vágyó csajszival kb. olyan vagyok, mint egy öregasszony, folyton ülnék és pihennék, de hát nem ez a sors jutott. Majd az a 3 nap a kórházban......))))))

Vigyázzatok magatokra.
Zsuzsa

Zsuzsa
 


Ági!
Gratula a pöpöshöz! Én az elsőnél semmit nem éreztem. Most mindenki lányt érzett, rajtam kívül. Nekem szerintem ha 20-at szülnék is mind fiú lenne :)))

Zsozsu!
Jaj, nagyon aranyos vagy, ha megírod, hogy miket mondott. Nagyon érdekel minden részlet, és főleg, hogy milyen típusú ember. Nekem nagyon fontos, hogy közvetlen és közlékeny legyen. Ha visszahúzódó egyéniség, akkor én leblokkolok, és nem tudok felszabadult lenni. Konkrét kérdésem nincs. Talán az, hogy a gátvédelmet úgy csinálják, hogy ha látják, hogy gond van, akkor beavatkoznak. Mert azért én is úgy vagyok, hogy inkább vágják, mint repedjek. Anyukám mindkettőnket gátmetszés nélkül szült. Ja, és még talán azt is megkérdezheted, hogy vállal-e még, és mikor érdemes megkeresni (hanyadik hétben).

Házassági anyakönyvi kivonat: akkor végül mennyire kell frissnek lennie?

Jó hétvégét!

Angie

Kép
Kép
 


Sziasztok,

remélem, hogy jól vagytok ebben a nagy melegben.
Voltam vasárnap a szülésznőnél, a leglényegesebb 30 napnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonat kell a kórházba.
A szülészeti és gyerekágyas rész nagyon szép tiszta, rendezett, modern. A gyerekágyas rész előtt van egy váró oda lehet kimenni a látogatókhoz 9-20h-ig, a babát csak az ajtóig lehet tolni a kiskocsiba, ki nem lehet vinni és be sem jöhet látogató. A szobák 2-3 ágyasak fürdőszobával. Sajnos azt elfelejtettem megkérdezni, hogy a babának kell-e ruhát bevinni vagy adnak, de legközelebb pótolom az infót.

A szülészet szép modern, barátságos, 4 szoba van. 1 IKEÁ-s, ami azt jelenti, hogy az IKEA szponzorálta a szobát és nem hagyományos ágy van benne, hanem franciaágy, ott van kád és bordásfal is. A többi normál szülőágyas. Ott van a műtő is, ha császárra kerül sor.
Amikor megérkezel szülni csengetni kell, van egy előkészítő szoba, ahol ctg van, meg gondolom a papírmunka intézése.
Minden elég liberálisnak tűnik, a beavatkozásokat megbeszélik. Megkérdeztem a gátvédelmmel szülést abszolút támogatják. Meg is beszéltük, hogy mivel 3. szülés, nekifutunk, aztán majd meglátjuk.

Angi,
a szülésznő nagyom szimpi volt, szerintem hívd fel és beszélgessetek személyesen. Híve a homeopátiának (a 36. héttől különböző "bogyókat" ajánl, amik megkönnyítik a szülést, tágulást) valamint a doktornővel a "békénhagyásnak", vagyis amíg nincs gond, addig a lehető legkevesebb beavatkozással hagyják vajúdni a kismamát, nekem ez nagyon fontos.
A ctg-re a 36. héttől oda kell menni és a szülésznő csinálja, nekem a doktornő azt mondta, hogy a 32. heti ultarhangot is ott csinálja majd.

Az aulában van büfé, újságos, gyógyszertár. A kórház előtt és mögött (a kórház előtt el kell haladni és az első lámpás kereszteződésnél elfordulni balra) is lehet parkolni, van egy csomó hely, fizetni nem kell.
Összességében nagyon jó benyomást tett rám a kórház. Nem tudom, hogy mennyire vagytok ismerősek Óbudán, nekem mondjuk a Flóriántól indulva 20 percbe tellett odaérni. Mentem már hétközben és hétvégén is, ha nem áll a rakpart, akkor nincs gond.

A mentő dolgot is mondtam a szülésznőnek, de szerinte a mentő a legközelebbi kórházba visz, van ismeretségem a témában, ennek utánakérdezek.

Ha van kérdésetek írjatok, szerintem jó döntés ez a kórház.
Szép napot.
Zsuzsa

Zsuzsa
 


Sziasztok!

Zsuzsa!
Nagyon köszönöm a sok sok információt.Szerintem ez mindenkinek nagyon jól jött.
Nagyon jól ki van találva ez az egész,hogy 1 hónapnál öregebb ne legyen a házassági anyakönyvi kivonat.Mi a párommal szeptemberben fogunk össze házasodni és november végén fogok szülni. :D
A mentős dolgot már én is hallottam,hogy a legközelebbi helyre visznek.A családnak mondtam,hogy novemberben legyenek minden nap startra készen.A kocsit a párom már kipofozta.Remélem a baba is úgy gondolja,hogy apa vagy a mami vigye be. :D
Vigyázzatok magatokra nagyon.
Szép jó estét kívánok.

 


Sziasztok!

Azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy ti mit tudtok erről a szülésznő választásról? Én voltam mult 7en azon a szülésfelkészítő előadáson (ami elmaradt ugyan), de a végén beszélgettünk páran azzal a hölggyel, aki ott koordinálta a dolgokat.

Nem tudom, hogy neki mi a beosztása, szerintem nem szülésznő volt. Én úgy vettem ki a szavaiból, hogy inkább lebeszélne a szülésznő fogadásról minket. Merthogy a szülésznő akit megfogad az ember ugysem tuti , hogy bent tud lenni a szülésnél, mert ha nem dolgozik nem bizta, hogy bejön :roll: . Ez mondjuk más korházban nem így van.

Én egyedül (mármint apa nélkül :P ) tervezek szülni, így igazából nagyon jó lenne egy jó szülésznő, aki tényleg ott van.

Előre is köszi az infokat!

üdv
Beni
 
 


Sziasztok!
Én még mindig nem választottam szülésznőt. Úgy gondoltam, hogy a következő tanácsadáson beszélek a dr.nővel, hogy adjon szülésznő elérhetőséget. Mondjuk, már említettem neki, és ismeri a MÁV-os szülésznőmet, akinél már kétszer szültem, és nagyon bejön a stílusa. Ezért mondta, hogy akkor majd ő ajánl hasonló temperamentumút.

A mentőre nekem azt mondta a dr.nő, hogy ha be van írva a kiskönyvbe, hogy hova vigyék a kismamát, akkor a mentősök oda fogják vinni. Nekem be is írta az utolsó lapra. Ha pedig a 36 hét előtt indulna be a szülés (amire nekem megvan az esélyem), akkor az Imrében úgysem szülesztenek meg, hanem átirányítanak a SOTE vagy a MÁV-ba. Erre azt mondta, hogy ha elindulna valami a 36 hét előtt, akkor ne menjek be a kórházba (mert az fölösleges időveszteség lenne), hanem hívjam őt, és majd intézi a kórházat.

Zsuzsa!
Ez a 30 nap komoly a házasságira??? Legtöbb kórházban 300 napnál nem régebbit kérnek. Hogyan is tudnék én 30 naposat vinni, amikor simán benne van a pakliban, hogy 1 hónappal hamarabb szülök, és ráadásul mi Salgótarjánban házasodtunk, így csak ügyfélkapun keresztül tudok igényelni. Most akkor minden hónapban kérjek egyet, amíg meg nem szülök?! Na majd rákérdezek én is a dr.nél, hátha tud valami alternatívát ilyen esetekre.

Remélem, mindenki jól viseli az utolsó heteket. Nekem elég nehéz, de vannak jobb napok, amikor nem keményedek olyan sokat. Tapasztalom, hogy a semmitevés sokat segít a közérzetemen. Elég nyüzsgő-mócsing típus vagyok, de muszáj pihennem, mert érezhetően kevesebbet keményedek olyankor.

Benigna!
Nagyon eltűntél a novemberi fórumból. Minden rendben volt eddig? Az elején elég rosszul viselted a rossz közérzetet. Most már jól vagy? Nektek kislányotok vagy kisfiatok lesz?

Zsozsu!
Mi akkor 20-án tutira találkozunk! Majd priviben írd meg, hogy mi a polgári neved (bár úgyis utánam fogsz következni).

Ági! Beni!
Ti mikor mentek legközelebb a magánba? Mi hárman annyira közel állunk egymáshoz terhességi korban, hogy akár még a kórházban is találkozhatunk :)

Angie

Kép
Kép
 


Sziasztok,

Angie csak azért nem irogattam a nov-i topicba, mert rengetegen lettünk és én annyi embert nem bírok követni, azt meg nem szeretném,h csak magamról irok. Szeretek képben lenni a többiekkel kapcs is. :oops: :D .

Egyébként nekünk kislányunk lesz.

Hát tényleg leehet, h talizunk novemberben! :P
Ja én a 32. héten megyek a drnőhöz 27-n!

Üdv
Beni
 
 


Sziasztok!

Már olvasom egy ideje a hozzászólásokat, tök hasznos infókat kaptam belőle. Nov. 18-ra vagyunk kiírva, és nagyon meg vagyunk eddig elégedve a doktornővel :-)

Eddig még nem regisztráltam be, de most úgy gondoltam, hogy megosztom Veletek a tegnapi élményemet.
Elmentünk a Szt.Imrébe a szülésfelkészítő tanfolyamra, de sajnos nem egészen azt kaptam, amit vártam. A téma a szülés és a fájdalomcsillapítás volt, egy fiatal doki tartotta (a nevét sajnos nem tudom), de nekem végig úgy tűnt, hogy csupa általánosságot mond, amit már eddig is mindenki tudott (preferálják a természetes szülést, aromaterápiát, homeopátiát, gátvédelmet is), de persze ha kell, akkor alkalmazzák az epit vagy más gyógyszert.

Nem is vártuk meg az előadás végét, mert a csajok elkezdtek kérdezni, de egy idő után már hülyeségeket kérdeztek (tiszta-e a fürdőkád?!). Ettől függetlenül lehet, hogy máskor is elmegyek, de ez nem volt túl meggyőző.

Arról már nem is beszélve, hogy majdnem 30 percet csúszott a kezdés, és egy csomó széket átvittek a másik épületbe, így páran állva nézték (főleg az apukák).

Üdv mindenkinek: Gazdatest
 


Sziasztok!

Én augusztus közepén hoztam a világra a kisfiamat.
Mivel az orvosom szabadságon volt, így az ügyeletes orvosnál szültem. Épp a Doktornő dolgozott.
Nagyon szimpatikus és kedves volt. Mivel volt választott szülésznőm így még szuperebb volt a szülés. Mondta Ő is, hogy szerencsém van, hogy épp a Doktornőt "fogtam ki".
Én a lehető legtermészetesebben szerettem volna szülni, gátvédelemmel... stb. Minden nagyon jó volt, végig "békén hagytak". Minden ment a maga útján. Aztán egyszercsak megérkezett Boriszkánk. A gátvédelem sajnos nem sikerült, mivel hatalmas baba volt (4270 gramm, 58 cm és 36 cm-es fejkörfogat). Egy ekkora babát csoda lett volna gátvédelemmel megszülni. :-) A gátsebem a Doktornő nagyon szépen ellátta, végig beszélgettünk, meg sokat beszélgettek közben a férjemmel is. Maximálisan meg vagyok vele elégedve, örülök, hogy nála szülhettem. És ami még nagyon fontos, a szülésznőmmel nagyon jól együtt tudtak működni! Bátran merem ajánlani mindkettőjüket!!!!! :-) Ha esetleg valakinek szüksége van a szülésznőm elérhetőségére,szívesen elküldöm priviben! Nekem Ő tette igazi élménnyé a szülést!!!!

Kép


Napsugár!
Köszi szépen az élménybeszámolót! Én pont igy vélekedek a dr.nőről (már szültem nála egyszer, sajnos nem élő babát), és abban a helyzetben nagyon mellettem állt, utána is! Remélem, az élő baba szülésénél is hasonlóan fog velem törődni.
Ki volt a szülésznőd? Az enyém már megvan, de érdekelne, hogy a tied ki volt. Az enyémet Picurnak becézik, és nagyon kedvesnek, szimpatikusnak és empatikusnak tűnt első látásra (még csak egyszer találkoztam vele).

Angie

Kép
Kép
 


angie34-- írta:Napsugár!
Köszi szépen az élménybeszámolót! Én pont igy vélekedek a dr.nőről (már szültem nála egyszer, sajnos nem élő babát), és abban a helyzetben nagyon mellettem állt, utána is! Remélem, az élő baba szülésénél is hasonlóan fog velem törődni.
Ki volt a szülésznőd? Az enyém már megvan, de érdekelne, hogy a tied ki volt. Az enyémet Picurnak becézik, és nagyon kedvesnek, szimpatikusnak és empatikusnak tűnt első látásra (még csak egyszer találkoztam vele).


Sajnálom, hogy az első szülésed így alakult! :(
Biztos vagyok benne, hogy nem fogsz a doktornőben csalódni!
Az én szülésznőm Vass Gabi volt, egy fantasztikus nő!!! Végtelenül türelmes, figyelmes, kedves... Csak jót tudok róla írni. A következő babát is csak vele szeretném szülni.
Tudom ki a Picúr. Ő is nagyon kedves volt mindig, mindenkivel.

ha jól látom, megérkezett a várva várt babátok, remélem megírod a szülési élményedet! :-)

Jó egészséget kívánok Nektek!!!

Kép


Sziasztok!

Holnap lesz egy hete, hogy szültem, le a kalappal a dokinő előtt, nagyon profi volt, ahogy a szülésznőm is, név szerint Szökrényné Gyöngyi. A kórházzal kapcsolatban is jól a tapasztalataim, a csecsemős nővérek is nagyon aranyosak.
Üdv:Gazdatest
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: