A Margitszigeten állítólag a szőkőkút felőli oldalon (Margit-híd) van egy szuper játszótér is.
Kubi,
hogyan vettétek észre a hypót?
Új privát üzeneted érkezett!
2011.07.19 09:40
Zaha, én nem hiszem h felmegyek Pestre, ere biztos nem tudom rávenni az uram h felvigyen.Meg engem is kiráz a hideg a fővárostól, ha csak tehetem távol tartom magam.
Várom leveled:)))))
Kubi, örülök h jól vagytok.
lazaság:B.nek is volt vállnál, karoknál, láb meg feszes..aha, már mindenre ráfogják, semmi gond sincs..a laza karjaival, gond nélkül bemászik a válláig érő kádba:) tiszta izompacsirta, látnátok a vádliját:)))
Várom leveled:)))))
Kubi, örülök h jól vagytok.
lazaság:B.nek is volt vállnál, karoknál, láb meg feszes..aha, már mindenre ráfogják, semmi gond sincs..a laza karjaival, gond nélkül bemászik a válláig érő kádba:) tiszta izompacsirta, látnátok a vádliját:)))
2011.07.22 16:15
Már majdnem egy éve nem jártam erre.
Örömmel olvasom a cseperedő új babákról szóló híradásokat. Jó látni az új vonalzókat, és a gyerkőcök képeit.
Kubi, ti vagytok a legfiatalabbak ezen a fórumon, Szonjáról ma hallottam először. Gratulálok a szépséges kislányodhoz!
Mindenkinek a legjobbakat kívánom!
Örömmel olvasom a cseperedő új babákról szóló híradásokat. Jó látni az új vonalzókat, és a gyerkőcök képeit.
Kubi, ti vagytok a legfiatalabbak ezen a fórumon, Szonjáról ma hallottam először. Gratulálok a szépséges kislányodhoz!
Mindenkinek a legjobbakat kívánom!
Aarnika
táncmester
2011.09.20 19:17
Sziasztok!
Betti köszönöm az érdeklődést!
Jól vagyunk nagyon! Imádjuk a kicsi lányt!
A hypotónia kezd elmúlni. Nem mondom, hogy tökéletes, hason feküdni még mindig utál, bár sokszor éjjel úgy alszik, magától fordul úgy. De szépen tartja a fejecskéjét már, októberben megyünk még egy kontrollra, remélem az utolsóra.
Szépen fejlődik, bár sosem lesz egy nagyon dundi csajszi, annak ellenére, hogy két óránként eszik:)
Ti hogy vagytok? Kisati gondolom már hatalmas kispasi...
Betti köszönöm az érdeklődést!
Jól vagyunk nagyon! Imádjuk a kicsi lányt!
A hypotónia kezd elmúlni. Nem mondom, hogy tökéletes, hason feküdni még mindig utál, bár sokszor éjjel úgy alszik, magától fordul úgy. De szépen tartja a fejecskéjét már, októberben megyünk még egy kontrollra, remélem az utolsóra.
Szépen fejlődik, bár sosem lesz egy nagyon dundi csajszi, annak ellenére, hogy két óránként eszik:)
Ti hogy vagytok? Kisati gondolom már hatalmas kispasi...
[/img]
2012.01.10 09:38
Sziasztok Lányok!
Nem tudom hogy benéztek -e még néha,kifejezett kéréssel fordulnék hozzátok!:)
Megkérnélek titeket h akinek van pár perce írjon magáról pár szót, hogyan alakult az élete.
Franka, Jázmin, Melcsike ,ha benéztek, Ti különösen régóta nem írtatok.Örülnék pár szónak, olyan sok idő eltelt már....
Ölelek mindenkit!
Nem tudom hogy benéztek -e még néha,kifejezett kéréssel fordulnék hozzátok!:)
Megkérnélek titeket h akinek van pár perce írjon magáról pár szót, hogyan alakult az élete.
Franka, Jázmin, Melcsike ,ha benéztek, Ti különösen régóta nem írtatok.Örülnék pár szónak, olyan sok idő eltelt már....
Ölelek mindenkit!
2012.02.11 22:55
Ma este meghalt a kisfiam, drága kicsi Vilmoskám. Élt 4 hónapot és 4 napot.
25. terhességi héten született meg váratlanul, oka ismeretlen. 800 gramm volt. Hétfőn már 2,5 kiló volt.
Nem tudom hogyan tudjuk ezt túlélni. És még a testvéreinek is meg kell mondani.
Azt szeretném, ha mindenki tudná, hogy Vilmos élt, hogy mennyire édes, aranyos kisbaba volt, soha, soha nem szabad, hogy elfelejtsék!!!
25. terhességi héten született meg váratlanul, oka ismeretlen. 800 gramm volt. Hétfőn már 2,5 kiló volt.
Nem tudom hogyan tudjuk ezt túlélni. És még a testvéreinek is meg kell mondani.
Azt szeretném, ha mindenki tudná, hogy Vilmos élt, hogy mennyire édes, aranyos kisbaba volt, soha, soha nem szabad, hogy elfelejtsék!!!
2012.02.12 18:07
Drága Constanze.
Elmondhatatlanul sajnálom, tiszta szívemből együtt érzek veled..bár tudnék most vmi vigasztalót mondani ,de most nincs semmi, semmi..csak az h fáj,h nem lehet kibírni annyira fáj...
Kívánom h tudj talpon maradni, h segítsen a családod, egy támogató barát,a férjed v bárki, aki fogja a kezed,aki felhúz ha összeesnél.Hogy ne hagyjanak magadra ezzel h legyen kire támaszkodni..
El sem tudom képzelni h hogy lehet ép ésszel maradni, hiszen a nagyobb gyerekeknek is Te kell h vigaszt nyújts..h ők h viselik,belegondolni is szörnyű.
Istenem ,nem tudom felfogni, hát mi történhet már 4 hónaposan, azt hittem h ennyi idő után már fel lehet lélegezni, h történhet ez meg:(
Elmondhatatlanul sajnálom, tiszta szívemből együtt érzek veled..bár tudnék most vmi vigasztalót mondani ,de most nincs semmi, semmi..csak az h fáj,h nem lehet kibírni annyira fáj...
Kívánom h tudj talpon maradni, h segítsen a családod, egy támogató barát,a férjed v bárki, aki fogja a kezed,aki felhúz ha összeesnél.Hogy ne hagyjanak magadra ezzel h legyen kire támaszkodni..
El sem tudom képzelni h hogy lehet ép ésszel maradni, hiszen a nagyobb gyerekeknek is Te kell h vigaszt nyújts..h ők h viselik,belegondolni is szörnyű.
Istenem ,nem tudom felfogni, hát mi történhet már 4 hónaposan, azt hittem h ennyi idő után már fel lehet lélegezni, h történhet ez meg:(
2012.02.12 21:07
Oh Tünci!
Még sajnos később is történhet baj. Decemberben egy 5,5 hónapos kisbaba halt meg...
Sajnos nagyon rossz volt a tüdeje, a 4 hónap alatt összesen 1 hetet tudott gép nélkül tölteni. Műtötték, rengeteg fertőzés, 6-7 hétig a táplálás sem igazán ment.
Addig küzdött, amíg el nem érte, hogy kikerülhessen végre az inkubátorból, hogy mi könnyebben hozzáférhessünk, puszilhassuk, szeressük, kikönyörögtük, hogy megfoghassuk végre, több, mont 3 hónap után. Kivárta ezeket a mindennél többet jelentő dolgokat. A férjemnek nagyon nehéz, mert pont a születésnapján halt meg.
A férjem csodálatos. Egymás mellett sírunk.
A gyerekek is szenvednek, koruk szerint. És az a döbbenetes, hogy azonnal azt kérdezték, hogy lesz-e újabb testvérük. És ugye ő nemlesz angyalka.
Még nem jutottam el odáig az olvasásban, de te hogyan jutottál el odáig, hogy újra belemertél vágni? Nem rettegtél végig? Az a nagy baj, hogy már nemsokára betöltöm a 35-öt, és már négyszer szültem. Mindegyik terhesség nehéz volt. Érdekes, hogy pont Vilmossal nem volt semmi gond, totál zárt méhszáj, egyetlen keményedés sem, fertőzések sem. Semmi.
Még sajnos később is történhet baj. Decemberben egy 5,5 hónapos kisbaba halt meg...
Sajnos nagyon rossz volt a tüdeje, a 4 hónap alatt összesen 1 hetet tudott gép nélkül tölteni. Műtötték, rengeteg fertőzés, 6-7 hétig a táplálás sem igazán ment.
Addig küzdött, amíg el nem érte, hogy kikerülhessen végre az inkubátorból, hogy mi könnyebben hozzáférhessünk, puszilhassuk, szeressük, kikönyörögtük, hogy megfoghassuk végre, több, mont 3 hónap után. Kivárta ezeket a mindennél többet jelentő dolgokat. A férjemnek nagyon nehéz, mert pont a születésnapján halt meg.
A férjem csodálatos. Egymás mellett sírunk.
A gyerekek is szenvednek, koruk szerint. És az a döbbenetes, hogy azonnal azt kérdezték, hogy lesz-e újabb testvérük. És ugye ő nemlesz angyalka.
Még nem jutottam el odáig az olvasásban, de te hogyan jutottál el odáig, hogy újra belemertél vágni? Nem rettegtél végig? Az a nagy baj, hogy már nemsokára betöltöm a 35-öt, és már négyszer szültem. Mindegyik terhesség nehéz volt. Érdekes, hogy pont Vilmossal nem volt semmi gond, totál zárt méhszáj, egyetlen keményedés sem, fertőzések sem. Semmi.
2012.02.13 09:06
Egyszerűen nem tudom felfogni...én ezt képtelen vagyok.
Néha be-benézek, látom h nem ír senki és naívan csapom be magam h biztos senkivel sem történik ilyen borzalom..
Nem tudom elmondani h mennyire sajnálom..
És az h három gyermek születése után is bármikor megtörténhet egy anyával, és ez h ismeretlen okból..a szívem szakad meg Vilmosért..
Biztos lehetsz benne ha bármikor most már ezt a nevet hallom, Őrá gondolok majd.
Hogy hogyan jutottam el oda h újra megpróbáljuk?
Tegnap este gondolkodtam h hogyan lehet ezt pár mondatban megírni, mert annyira hosszú folyamat volt.
Az első hónapokban Viola halála után volt egy szívszaggató kettősség.A szívem egyik fele halt volna Viola után, Őt akartam tiszta szívből, vele lenni, csakis Őt ölelni.A másik felem egy vigasz babát akart, aki feledteti a fájdalmat, a gyászt, aki felülírja a felfoghatatlant.De ha akkor születik, túl hamar, ma már ki tudom mondani h csakis Viola pótlására született volna, csakis azért h ne fájjon annyira.Nem önmagáért.
Az idő úgy telt addig h az első hetekben, hónapokban lementem, egészen mélyre, még annál is lejjebb, ahol már azt hiszi az ember h beletörik, h nem fájhat tovább.Aztán ahogy megy az idő előre, a hétköznapok , ahogy erőltetni kell mindent, h nem áll meg az idő,akkor folyamatosan mászik ki a gödörből, lassan, kapaszkodva, fel a levegőre...és mikor úgy érzed h most már jobb, most már kapsz levegőt, akkor esel vissza megint...elég egy illat, egy dallam, egy emlék, egy jó vagy egy rossz szó és vége megint..
Erre biztosan emlékszem h egy nagy tisztító fájdalmas sírás akkor is volt, amikor kb 12-13 hetes terhes voltam a fiammal.Sirattam a kislányomat, a kezem a hasamon és kértem a fiam h bocsásson meg ,de a szívem még most is vérzik a testvéréért.
Szó sem volt róla h már terhes vagyok vele, már minden rendben van...dehogy, akkor kezdődött csak az igazi félelem.....
De bele kellett vágni, mert úgy érzetem h gyermek nélkül nem tudok élni, nem tudok, egyszerűen nem...
Ha szeretnéd mesélek a terhességemről, de nagyon nem volt vidám, nagyon nem..nem is tudom h ide írtam -e róla, azt hiszem h nem.A fiam is koraszülött lett, minden erőfeszítésünk ellenére, hiába feküdtem az egész terhességem alatt. 35-36 hétre született, méhen belül sorvadt babának minősítették és volt pár nagyon nehéz hónap a születése után (is).
Szeretném h tudd ha mást nem is tudok tenni érted, meghallgatlak, ahogy időm engedi írok, ha szeretnél beszélni az érzéseidről, ha szeretnéd meghallgatlak..
Néha be-benézek, látom h nem ír senki és naívan csapom be magam h biztos senkivel sem történik ilyen borzalom..
Nem tudom elmondani h mennyire sajnálom..
És az h három gyermek születése után is bármikor megtörténhet egy anyával, és ez h ismeretlen okból..a szívem szakad meg Vilmosért..
Biztos lehetsz benne ha bármikor most már ezt a nevet hallom, Őrá gondolok majd.
Hogy hogyan jutottam el oda h újra megpróbáljuk?
Tegnap este gondolkodtam h hogyan lehet ezt pár mondatban megírni, mert annyira hosszú folyamat volt.
Az első hónapokban Viola halála után volt egy szívszaggató kettősség.A szívem egyik fele halt volna Viola után, Őt akartam tiszta szívből, vele lenni, csakis Őt ölelni.A másik felem egy vigasz babát akart, aki feledteti a fájdalmat, a gyászt, aki felülírja a felfoghatatlant.De ha akkor születik, túl hamar, ma már ki tudom mondani h csakis Viola pótlására született volna, csakis azért h ne fájjon annyira.Nem önmagáért.
Az idő úgy telt addig h az első hetekben, hónapokban lementem, egészen mélyre, még annál is lejjebb, ahol már azt hiszi az ember h beletörik, h nem fájhat tovább.Aztán ahogy megy az idő előre, a hétköznapok , ahogy erőltetni kell mindent, h nem áll meg az idő,akkor folyamatosan mászik ki a gödörből, lassan, kapaszkodva, fel a levegőre...és mikor úgy érzed h most már jobb, most már kapsz levegőt, akkor esel vissza megint...elég egy illat, egy dallam, egy emlék, egy jó vagy egy rossz szó és vége megint..
Erre biztosan emlékszem h egy nagy tisztító fájdalmas sírás akkor is volt, amikor kb 12-13 hetes terhes voltam a fiammal.Sirattam a kislányomat, a kezem a hasamon és kértem a fiam h bocsásson meg ,de a szívem még most is vérzik a testvéréért.
Szó sem volt róla h már terhes vagyok vele, már minden rendben van...dehogy, akkor kezdődött csak az igazi félelem.....
De bele kellett vágni, mert úgy érzetem h gyermek nélkül nem tudok élni, nem tudok, egyszerűen nem...
Ha szeretnéd mesélek a terhességemről, de nagyon nem volt vidám, nagyon nem..nem is tudom h ide írtam -e róla, azt hiszem h nem.A fiam is koraszülött lett, minden erőfeszítésünk ellenére, hiába feküdtem az egész terhességem alatt. 35-36 hétre született, méhen belül sorvadt babának minősítették és volt pár nagyon nehéz hónap a születése után (is).
Szeretném h tudd ha mást nem is tudok tenni érted, meghallgatlak, ahogy időm engedi írok, ha szeretnél beszélni az érzéseidről, ha szeretnéd meghallgatlak..
2012.02.13 20:36
Tünci!
Nekem abban más a helyzetem, hogy itt van már három gyerek, akik viszonylag kicsik még (7 éves, 5 éves és majdnem 4 éves), nagyon nagy szükségük van rám, muszáj élnem tovább. Fel sem merülhet más, miközben persze nagyon-nagyon szeretnék a kicsi fiammal lenni.
De nem könnyebb attól, hogy ők itt vannak. Maximum más. Attól Vilmos még irdatlanul hiányzik, és nagyon-nagyon fáj, ami történt. Nagyon szeretnék egy újabb kisbabát, ez a pótszer, vagy nem pótszer kérdés nagyon kemény. Mert valamilyen értelemben biztosan pótszer, hiszen, ha Vilmos élne, már biztosan nem lenne ötödik gyerekünk. Más értelemben nem az, hiszen ő más személy lesz, ezt tudom.
A kislányom ma rajzolt egy rajzot, az volt a címe, hogy "Vilmos visszatér". Én voltam rajta meg ő, ahogy nyúl a kiságy felé ahol Vilmos van, és Vilmos szinte kiszáll felé az ágyból.
NEkem mindegyik terhességem nehéz volt, fekvős, de végül kihordtam szép rendben őket, a harmadik gyerekem 3,6 kilós lett, holott 53 kilóval mentem szülni.
Most először nem volt semmi gond, ezért nem is feküdtem, de persze nem ugráltam, csak éltem az életemet. Szerda este még 3000-es volt a méhszájam, pénteken 0.55-kor pedig megszületett VIlmos. Nem tudok napirendre térni efelett.
Tudom, hogy nagy a kockázat. Biztos az orvos is azt mondaná, hogy ne (megvallom, hogy a szülés óta nem voltam orvosnál, nem bírtam, de természetes úton szültem, és már a kórházban is teljesen rendben volt velem minden fizikailag), de sikerülnie kellene! Most azt mondták, hogy nyugodtan, mégse sikerült, akkor sokat ők se tudnak erről az egészről.
Azt mondták korábban, hogy kb. annyi időt kell várni, mint ameddig a terhesség tartott. Ez hamarosan le is telik. Aztán persze nem tudom képes leszek-e akkor belevágni, de az idő meg sürget, nem leszünk már fiatalabbak, és ki tudja mennyi idő, amíg sikerül. Nagyon szeretném!! Tudom, hogy nekem még nagyon friss minden, 2 nap telt csak el, de nem tudok e hit nélkül élni tovább.
A 35-36. hét az nem vészes, azok a babák nem is szoktak már a koraszülött osztályra kerülni. Most már minden rendben?
Eddig még senkit nem kellett saját magamnak temetni. Teljesen tapasztalatlan vagyok az ügyintézésben, és szinte sokként ért, hogy kell ruhát bevinni. Nekünk nem volt itthon ruhánk, eladogattuk anno a kicsi ruhákat. Rettenetes volt bemenni a bababoltba a sok boldog kismama, anyuka közé, ott zokogtunk a férjemmel (biztos hülyének néztek) miközben válogattunk.
Ez az egész ügyinétzés nagyon fájdalmas, durva és kegyetlen.
szerencsére azt sikerült elintézni, hogy ne boncolják. Azt a tudatot nem bírtam volna.
Nekem abban más a helyzetem, hogy itt van már három gyerek, akik viszonylag kicsik még (7 éves, 5 éves és majdnem 4 éves), nagyon nagy szükségük van rám, muszáj élnem tovább. Fel sem merülhet más, miközben persze nagyon-nagyon szeretnék a kicsi fiammal lenni.
De nem könnyebb attól, hogy ők itt vannak. Maximum más. Attól Vilmos még irdatlanul hiányzik, és nagyon-nagyon fáj, ami történt. Nagyon szeretnék egy újabb kisbabát, ez a pótszer, vagy nem pótszer kérdés nagyon kemény. Mert valamilyen értelemben biztosan pótszer, hiszen, ha Vilmos élne, már biztosan nem lenne ötödik gyerekünk. Más értelemben nem az, hiszen ő más személy lesz, ezt tudom.
A kislányom ma rajzolt egy rajzot, az volt a címe, hogy "Vilmos visszatér". Én voltam rajta meg ő, ahogy nyúl a kiságy felé ahol Vilmos van, és Vilmos szinte kiszáll felé az ágyból.
NEkem mindegyik terhességem nehéz volt, fekvős, de végül kihordtam szép rendben őket, a harmadik gyerekem 3,6 kilós lett, holott 53 kilóval mentem szülni.
Most először nem volt semmi gond, ezért nem is feküdtem, de persze nem ugráltam, csak éltem az életemet. Szerda este még 3000-es volt a méhszájam, pénteken 0.55-kor pedig megszületett VIlmos. Nem tudok napirendre térni efelett.
Tudom, hogy nagy a kockázat. Biztos az orvos is azt mondaná, hogy ne (megvallom, hogy a szülés óta nem voltam orvosnál, nem bírtam, de természetes úton szültem, és már a kórházban is teljesen rendben volt velem minden fizikailag), de sikerülnie kellene! Most azt mondták, hogy nyugodtan, mégse sikerült, akkor sokat ők se tudnak erről az egészről.
Azt mondták korábban, hogy kb. annyi időt kell várni, mint ameddig a terhesség tartott. Ez hamarosan le is telik. Aztán persze nem tudom képes leszek-e akkor belevágni, de az idő meg sürget, nem leszünk már fiatalabbak, és ki tudja mennyi idő, amíg sikerül. Nagyon szeretném!! Tudom, hogy nekem még nagyon friss minden, 2 nap telt csak el, de nem tudok e hit nélkül élni tovább.
A 35-36. hét az nem vészes, azok a babák nem is szoktak már a koraszülött osztályra kerülni. Most már minden rendben?
Eddig még senkit nem kellett saját magamnak temetni. Teljesen tapasztalatlan vagyok az ügyintézésben, és szinte sokként ért, hogy kell ruhát bevinni. Nekünk nem volt itthon ruhánk, eladogattuk anno a kicsi ruhákat. Rettenetes volt bemenni a bababoltba a sok boldog kismama, anyuka közé, ott zokogtunk a férjemmel (biztos hülyének néztek) miközben válogattunk.
Ez az egész ügyinétzés nagyon fájdalmas, durva és kegyetlen.
szerencsére azt sikerült elintézni, hogy ne boncolják. Azt a tudatot nem bírtam volna.
2012.02.14 08:08
Nem is tudom h pontosan hogyan fogalmazzak.Arra kérlek ha olyat kérdezek ami fáj, amire nem tudsz válaszolni, hagyd figyelmen kívül, nem akarlak még jobban kínozni...
Megkérdezhetem h Vilmossal mi történt?Hogy a tünetmentes terhességből ilyen váratlanul született?Egyszerűen csak jöttek a görcsök?
És hogyh engedték természetes úton születni?Az ilyen pici babákat nekem azt mondták h minél jobban kímélni kell ,mert sokat ront az állapotukon a szülőcsatornában eltöltött pár perc...itt kb a 31-32. héttől hagyják úgy születni a babákat, de csak akkor ha villámszülés és műtétre nincs idő.
Violánál fel sem merült h ne boncolják...azt mondták h mindenképpen kell, mert ismeretlen az ok a születésénél és azt hiszem h vmilyen fejlődési rendellenességet kerestek, mert mindig több volt a magzatvíz..de persze nem volt semmi..
Mi kértük h hamvasszák..nem bírtam volna elviselni az összetört, felboncolt kis testének a látványát:(
Megkérdezhetem h Vilmossal mi történt?Hogy a tünetmentes terhességből ilyen váratlanul született?Egyszerűen csak jöttek a görcsök?
És hogyh engedték természetes úton születni?Az ilyen pici babákat nekem azt mondták h minél jobban kímélni kell ,mert sokat ront az állapotukon a szülőcsatornában eltöltött pár perc...itt kb a 31-32. héttől hagyják úgy születni a babákat, de csak akkor ha villámszülés és műtétre nincs idő.
Violánál fel sem merült h ne boncolják...azt mondták h mindenképpen kell, mert ismeretlen az ok a születésénél és azt hiszem h vmilyen fejlődési rendellenességet kerestek, mert mindig több volt a magzatvíz..de persze nem volt semmi..
Mi kértük h hamvasszák..nem bírtam volna elviselni az összetört, felboncolt kis testének a látványát:(
2012.02.14 08:22
Jaj, amit a kislányod rajzolt...hát kicsordult a könnyem..el tudom képzelni h Te mit éreztél...
Hogy szeretnél még babát, azt hiszem h ilyenkor teljesen természetes, valahogy ez a kapaszkodó az életbe(persze a meglévő gyerekeken kívül)..mintha ez lenne vmi olyan h egyensúlyba kerül a világ, egy sürgető kényszer..de nem leszel kész rá, ezt biztosan tudom..illetve, egy, egyvalakit ismerek ,aki olyan könnyedén tette túl magát a gyereke halálán h csak bámultam..de amit írsz, abból nem tűnik úgy h ez nálad így lenne.
Ha belevágtok, el kell mondjam, h nehéz lesz, még annál is nehezebb..egy év múlva is, de most meg még főleg..gyászolsz és növekszik benned egy új élet, a hangulatod rányomja majd a bélyegét az ő életére..ezt hiszem így van.Hiszem h a fiam minden kezdeti problémáját az én labilis lelkiállapotom okozta..
A fogantatása pillanatától minden, minden egyes ébren töltött perc rettegés volt, alig-alig tudta elterelni bármi a figyelmem.csak minimális időre.azalatt a 7 hónap alatt amíg tudtam h bennem él, egy óránál többen egyhuzamban nem aludtam ,mert álmomban is az életéért rettegtem.Ha nem mozdult ébresztgettem, állandóan azt néztem h nem folyik e a magzatvíz, nem vérzem e.Nem tekeredik rá a köldökzsinór, nem válik le a méhlepény...
A 12.-13. héten először azt hitem h majd túl leszek a pánikon.A 15. héten vérzés lépett fel egy hatalmas hematóma miatt, ami a lepényé s a méhfal között volt, azt mondták ha szerencsém van nem löki le ..azt zokogtam a férjemnek h ha meg kell halnia akkor most legyen, ne 10 hét múlva, mikor már a határán lesz az életnek, mert azt én már nem élem túl..a 28. hétig véreztem, szintem inden nap..szavaim nincsenek h elmondjam h éltem meg ezt..egy lelki roncsként, idegbetegként..minden órát, de mindet.
Ezek után született úgy h azt mondták maximum egy 33-34 hetes babának felel meg az érettsége és még 3 hónapos korában is azt mondta a neurológus h sosem lesz belőle normális gyerek...ezzel elvesztettük az első meghitt hónapokat, mert mindig csak a jeleit kerestem h jól v rosszul fejlődik -e...
én hiszem h ez mind miattam lett nála...
Nem lebeszélni akarlak,Te érzed, Te tudod h mit bírsz elviselni.de nehéz lesz, erre készülj mindenképpen.
esetleg ha tudsz igénybe venni folyamatos orvosi segítséget, aki megfelelően irányítja a gondolataid...
A temetés és az ezzel járó egyéb hivatalos dolgok is nagyon nehezek, tele van olyan lehetetlenséggel h az elviselhetetlen..lesz majd hagyatéki tárgyalás, borzalom:(
Nagyjából 2008 szeptember-októberi írásoknál találsz erről hsz-eket, már nem emlékszem pontosan.
Hogy szeretnél még babát, azt hiszem h ilyenkor teljesen természetes, valahogy ez a kapaszkodó az életbe(persze a meglévő gyerekeken kívül)..mintha ez lenne vmi olyan h egyensúlyba kerül a világ, egy sürgető kényszer..de nem leszel kész rá, ezt biztosan tudom..illetve, egy, egyvalakit ismerek ,aki olyan könnyedén tette túl magát a gyereke halálán h csak bámultam..de amit írsz, abból nem tűnik úgy h ez nálad így lenne.
Ha belevágtok, el kell mondjam, h nehéz lesz, még annál is nehezebb..egy év múlva is, de most meg még főleg..gyászolsz és növekszik benned egy új élet, a hangulatod rányomja majd a bélyegét az ő életére..ezt hiszem így van.Hiszem h a fiam minden kezdeti problémáját az én labilis lelkiállapotom okozta..
A fogantatása pillanatától minden, minden egyes ébren töltött perc rettegés volt, alig-alig tudta elterelni bármi a figyelmem.csak minimális időre.azalatt a 7 hónap alatt amíg tudtam h bennem él, egy óránál többen egyhuzamban nem aludtam ,mert álmomban is az életéért rettegtem.Ha nem mozdult ébresztgettem, állandóan azt néztem h nem folyik e a magzatvíz, nem vérzem e.Nem tekeredik rá a köldökzsinór, nem válik le a méhlepény...
A 12.-13. héten először azt hitem h majd túl leszek a pánikon.A 15. héten vérzés lépett fel egy hatalmas hematóma miatt, ami a lepényé s a méhfal között volt, azt mondták ha szerencsém van nem löki le ..azt zokogtam a férjemnek h ha meg kell halnia akkor most legyen, ne 10 hét múlva, mikor már a határán lesz az életnek, mert azt én már nem élem túl..a 28. hétig véreztem, szintem inden nap..szavaim nincsenek h elmondjam h éltem meg ezt..egy lelki roncsként, idegbetegként..minden órát, de mindet.
Ezek után született úgy h azt mondták maximum egy 33-34 hetes babának felel meg az érettsége és még 3 hónapos korában is azt mondta a neurológus h sosem lesz belőle normális gyerek...ezzel elvesztettük az első meghitt hónapokat, mert mindig csak a jeleit kerestem h jól v rosszul fejlődik -e...
én hiszem h ez mind miattam lett nála...
Nem lebeszélni akarlak,Te érzed, Te tudod h mit bírsz elviselni.de nehéz lesz, erre készülj mindenképpen.
esetleg ha tudsz igénybe venni folyamatos orvosi segítséget, aki megfelelően irányítja a gondolataid...
A temetés és az ezzel járó egyéb hivatalos dolgok is nagyon nehezek, tele van olyan lehetetlenséggel h az elviselhetetlen..lesz majd hagyatéki tárgyalás, borzalom:(
Nagyjából 2008 szeptember-októberi írásoknál találsz erről hsz-eket, már nem emlékszem pontosan.
2012.02.14 10:17
És muszáj a hagyatéki tárgyalásra elmenni? Ha nem megyünk, akkor lecsuknak, vagy mi? Nekünk nem kell az a francos 40 e Ft!
Probléma mentesnek nem nevezném, de nem olyan problémák voltak, mint korábban.
Elmentünk kombinált teszre, és 1:22-höz jött ki a Down szindrómára. Éppen terveztük elmondani a gyerekeknek és a családnak, örültem, hogy végre túl vagyok a 12 heten. Persze nem mondtuk el. Titkolóztam még tovább, és rettegtem, örlődtem, bele haltam minden napba, mert nem akartam akkor sem elvetetni, ha beteg. A férjem viszont az eszével gondolkodott, és azt mondta, hogy nem tehetjük meg a három másik miatt. Az amniot csak a 16. héten tudták megcsinálni. Utána meg még 2,5 hetet kellett várni az eredményre, amit olyan szintű félelemben töltöttem, hogy el nem mondhatom. És nem önmagában attól féltem, hogy beteg, hanem, hogy ha beteg, akkor dönteni kell, és én nem tudok nekem mondani rá, de a férjemet sem akarom elveszíteni.
Egészséges volt. Megkönnyebbültünk, és csodálatos néhány hét következett.
Semmi bajom nem volt, se egy keményedés se semmi, a méhszájam totál zárt, holott a harmadik gyereknél már a 11. héten 2100-as volt, nem is adtak túl sok esélyt a kihordásra. Aztán a 23. héten vérezni kezdtem. Nem nagyon, csak kicsit. bementem a kórházba, megnéztek, de minden totál rendben volt, mondták, hogy előfordul, haza küldtek. Nem múlt el, kicsike, d emindig jött. Mondták, hogy pár napig még jöhet. A harmadik gyereknél én is véreztem a 11. héttől a 15. hétgi, gondoltam ez már megint ilyen. Ráadásul akkor nagyon, 1 óra alatt eláztattam egy éjszakai betétet, holott nekem nem volt heamatomám sem.
Nem azt mondom, hogy nyugodt voltam, de anniyra nem féltem. 24. héten aztán egy nagyobb placcs jött, azonnal mentem a kórházba, ahol megint megnéztek, megint minden rendben volt, de megkaptam a tödőérlelőket, infúziót, néztek CRP-t, vettek kenetet, kaptam antibiotikumot, és bent tartottak. Minden rendben volt. 4 nappal később kiengedtek. Aztán este voltam a saját orvosomnál, felírt otthonra is görcsoldókat, hogy ha mégis legyen. Másnap hajnalban keményedésekre ébredtem. Bevettem a bogyókból, de nem akart csillapodni. 11-kor már úgy ítéltem, hogy ez sok és bementem a kórházba. A diagnózis lesújtó volt. 1 ujjnyira nyitva, de nem is az a gáz (olyannak még hetekig bírtam a többi gyereknél), hanem a burok már a szülőcsatornában volt. Azét még megpróbáltak mindent. Infúziók, fejjel lefelé lógás, nyugtató. Nem segített. Végül 7 perc alatt megszületett.
Én rengeteget olvastam a témában, és az orvossal is megbeszéltem akkor is, utána is, hogy 28. hét előtt az eddig eredmények előtt nincs különbség a baba túlélési esélyeiben a császár, vagy sima szülés esetén. Az anya érdeke pedig a sima szülés. Vilmos fejvégű volt, így ezt találták jónak. Nyomnom nem szabadott. Amúgy Vilmos történetében is látom ennek igazságát, mert neki pl. egyáltalán nem volt agyvérzése, a koponya UH-i mind totál rendben voltak.
28-32. hét között már lehetnek jobbak az esélyek császárral, az orvosnak kell döntnei az adott helyzetben.
Nekem eleve 4. szülésem volt, a többi is mind gyors volt, nem egy első szülés órákig tartó vajúdással és kitolással.
Vilmosnak a tüdeje volt nagyon beteg. Az utolsó röntgeneken szinte csak nagy fehér folt volt, alig volt ép légzőfelülete. Ezét csak nagyon rövid időre tudott lélegeztető gép nélkül lélegezni. Rengeteg fertőzést elkapott, mert a bacik remekül elbújnak és megélnek a műanyag tubusokban, drótokban, és onnan nem lehet kiírtani őket még gyógyszerrel sem. Ezek nem olyan bacik, amiket mi viszünk be, ezek a kórházakban éló belterjes baktériumok. Most nem fárasztalak a részletekkel.
Ezek a fertőzések és a gépi lélegeztetés, ami amúgy szükséges volt az életben maradásához, paradox módon tovább rombolta a tüdejét. És egy újabb kezdődő fertőzésben már összeomlott.
Még a halála előtti napon cisnáltak szemvizsgálatot, és még az is jó lett! Jó, koraszülött szeme volt, de hát Istenem van már 2 szemüveges gyerekem, akik 2 évesen lettek azok, nem lett volna gáz, de még műtét sem kellett volna neki!
Probléma mentesnek nem nevezném, de nem olyan problémák voltak, mint korábban.
Elmentünk kombinált teszre, és 1:22-höz jött ki a Down szindrómára. Éppen terveztük elmondani a gyerekeknek és a családnak, örültem, hogy végre túl vagyok a 12 heten. Persze nem mondtuk el. Titkolóztam még tovább, és rettegtem, örlődtem, bele haltam minden napba, mert nem akartam akkor sem elvetetni, ha beteg. A férjem viszont az eszével gondolkodott, és azt mondta, hogy nem tehetjük meg a három másik miatt. Az amniot csak a 16. héten tudták megcsinálni. Utána meg még 2,5 hetet kellett várni az eredményre, amit olyan szintű félelemben töltöttem, hogy el nem mondhatom. És nem önmagában attól féltem, hogy beteg, hanem, hogy ha beteg, akkor dönteni kell, és én nem tudok nekem mondani rá, de a férjemet sem akarom elveszíteni.
Egészséges volt. Megkönnyebbültünk, és csodálatos néhány hét következett.
Semmi bajom nem volt, se egy keményedés se semmi, a méhszájam totál zárt, holott a harmadik gyereknél már a 11. héten 2100-as volt, nem is adtak túl sok esélyt a kihordásra. Aztán a 23. héten vérezni kezdtem. Nem nagyon, csak kicsit. bementem a kórházba, megnéztek, de minden totál rendben volt, mondták, hogy előfordul, haza küldtek. Nem múlt el, kicsike, d emindig jött. Mondták, hogy pár napig még jöhet. A harmadik gyereknél én is véreztem a 11. héttől a 15. hétgi, gondoltam ez már megint ilyen. Ráadásul akkor nagyon, 1 óra alatt eláztattam egy éjszakai betétet, holott nekem nem volt heamatomám sem.
Nem azt mondom, hogy nyugodt voltam, de anniyra nem féltem. 24. héten aztán egy nagyobb placcs jött, azonnal mentem a kórházba, ahol megint megnéztek, megint minden rendben volt, de megkaptam a tödőérlelőket, infúziót, néztek CRP-t, vettek kenetet, kaptam antibiotikumot, és bent tartottak. Minden rendben volt. 4 nappal később kiengedtek. Aztán este voltam a saját orvosomnál, felírt otthonra is görcsoldókat, hogy ha mégis legyen. Másnap hajnalban keményedésekre ébredtem. Bevettem a bogyókból, de nem akart csillapodni. 11-kor már úgy ítéltem, hogy ez sok és bementem a kórházba. A diagnózis lesújtó volt. 1 ujjnyira nyitva, de nem is az a gáz (olyannak még hetekig bírtam a többi gyereknél), hanem a burok már a szülőcsatornában volt. Azét még megpróbáltak mindent. Infúziók, fejjel lefelé lógás, nyugtató. Nem segített. Végül 7 perc alatt megszületett.
Én rengeteget olvastam a témában, és az orvossal is megbeszéltem akkor is, utána is, hogy 28. hét előtt az eddig eredmények előtt nincs különbség a baba túlélési esélyeiben a császár, vagy sima szülés esetén. Az anya érdeke pedig a sima szülés. Vilmos fejvégű volt, így ezt találták jónak. Nyomnom nem szabadott. Amúgy Vilmos történetében is látom ennek igazságát, mert neki pl. egyáltalán nem volt agyvérzése, a koponya UH-i mind totál rendben voltak.
28-32. hét között már lehetnek jobbak az esélyek császárral, az orvosnak kell döntnei az adott helyzetben.
Nekem eleve 4. szülésem volt, a többi is mind gyors volt, nem egy első szülés órákig tartó vajúdással és kitolással.
Vilmosnak a tüdeje volt nagyon beteg. Az utolsó röntgeneken szinte csak nagy fehér folt volt, alig volt ép légzőfelülete. Ezét csak nagyon rövid időre tudott lélegeztető gép nélkül lélegezni. Rengeteg fertőzést elkapott, mert a bacik remekül elbújnak és megélnek a műanyag tubusokban, drótokban, és onnan nem lehet kiírtani őket még gyógyszerrel sem. Ezek nem olyan bacik, amiket mi viszünk be, ezek a kórházakban éló belterjes baktériumok. Most nem fárasztalak a részletekkel.
Ezek a fertőzések és a gépi lélegeztetés, ami amúgy szükséges volt az életben maradásához, paradox módon tovább rombolta a tüdejét. És egy újabb kezdődő fertőzésben már összeomlott.
Még a halála előtti napon cisnáltak szemvizsgálatot, és még az is jó lett! Jó, koraszülött szeme volt, de hát Istenem van már 2 szemüveges gyerekem, akik 2 évesen lettek azok, nem lett volna gáz, de még műtét sem kellett volna neki!
2012.02.14 10:21
A harmadik gyerekkel való terhességet amúgy én is így éltem át, mint te, minden percet számolgattam, rettegtem, feküdtem, miközben itt volt a csecsemőm meg a kicsi gyerekem. Tehát ebben sajnos van tapasztalatom.
Most hogy rákészültünk, hogy én rendben legyek, ne legyen most kicsi a korkülönbség, vissza mentem dolgozni is, hogy legyen pénzünk, jártam gyógytornára, hogy testileg is rendben legyek. És nem számított semmit....
Nem tudom mi lesz. Nem tudom, hogy ha tényleg ott vagyunk, hogy lehet bele tudok-e vágni. Csak tudom, hogy szeretném. Egyelőre a tejelpasztással szenvedek, nem akartam gyógyszert, szép lassan megyeget. A hűtő tele fagyasztott tejjel, ha ki kell dobnom belehalok. csak hivatalosan nem adhatokm oda senkinek, mert ugye ahhoz mindenféle bevizsgálások ÁNTSZ izék kellenek. Remélem sikerül nem hivatalosan odaadnom valakinek.
Most hogy rákészültünk, hogy én rendben legyek, ne legyen most kicsi a korkülönbség, vissza mentem dolgozni is, hogy legyen pénzünk, jártam gyógytornára, hogy testileg is rendben legyek. És nem számított semmit....
Nem tudom mi lesz. Nem tudom, hogy ha tényleg ott vagyunk, hogy lehet bele tudok-e vágni. Csak tudom, hogy szeretném. Egyelőre a tejelpasztással szenvedek, nem akartam gyógyszert, szép lassan megyeget. A hűtő tele fagyasztott tejjel, ha ki kell dobnom belehalok. csak hivatalosan nem adhatokm oda senkinek, mert ugye ahhoz mindenféle bevizsgálások ÁNTSZ izék kellenek. Remélem sikerül nem hivatalosan odaadnom valakinek.
2012.02.15 20:15
Szia!
Elolvastam amit írtál, annyira sajnálom, mindent:( annyira együtt érzek Veled...szinte úgy kell ellenállnom h feltoluljanak az emlékek, annyi a közös pont..
Most nem tudok hosszabban írni, csak mindenképpen meg akartam kérdezni h hogy vagytok?Át tudsz bukdácsolni a hétköznapokon?Gyerekek hogyan viselik?Tudjátok már h mikor lesz a temetés?
Sok erőre lesz most szükségetek..
Elolvastam amit írtál, annyira sajnálom, mindent:( annyira együtt érzek Veled...szinte úgy kell ellenállnom h feltoluljanak az emlékek, annyi a közös pont..
Most nem tudok hosszabban írni, csak mindenképpen meg akartam kérdezni h hogy vagytok?Át tudsz bukdácsolni a hétköznapokon?Gyerekek hogyan viselik?Tudjátok már h mikor lesz a temetés?
Sok erőre lesz most szükségetek..
2012.02.15 21:46
Nagyon szarul vagyunk. Az a baj, hogy a férjem is nagyon-nagyon rosszul van. És nem tudok neki segíteni!! Nem tudom mit mondjak tegyek.
A gyerekek a maguk szintjén kezelik, számukra Vilmos egy kedves kis angyalka lett, aki nagyon hiányzik nekik, de jó helyen van és a tavaly meghalt dédimama vigyáz rájuk. A nagylányom mesélte, hogy minden nap elrepül az iskola ablaka előtt ő meg integet neki. Reggelente azt lesik, hogy vajon melyik felhőn üldögélhet. A fiúk még kicsik, ők nem sokat fognak fel szerintem. A nagylányom nagyon szeretne újabb testvért, minden nap megkérdezi, hogy ugye lesz. És követelte, hogy Vilmosról is rakjunk ki képeket, mert róluk sok van az előszobában meg a lépcsőházban. Holnap ha lesz időm akkor válogatok, hogy csináltassunk papírképet.
Nem lesz klasszikus temetés, mert haza hozzuk. Végre haza jöhet, nem lesznek tanúk, idegenek, csak mi. A kertben temetjük el. Egy kedves kis helyet képzelek el, szép virágokkal, vagy zöld fűvel, szélforgókkal.
Közben persze mennie kell a hétköznapoknak, iskola, óvoda, leckeírás, dolgozat lesz, férjem dolgozik.
A hivatalos része az rettenetes, azt szeretném ha ez meglenne már, de még idő. A melóhelyen már jeleztem, hogy visszamennék, át kell szerveznünk az egész nyarat (ugye iskolai szünet, óvodai szünet). Rengeteg dolog elmaradt az elmúlt 4 hónapban, lassan pótolgatni kell, mert a gyerekeink bámulatosan helyt álltak eddig, de most muszáj kicsit törlesztenünk (a lányunknak nem volt szülinapi bulija, névnapjára beígértem, nem kirándultunk sehová, pedig nagyon sokat szoktunk, hétvégeket külön töltöttük, mert felváltva jártunk be a férjemmel a kórházba, egyetlen ebédet vagy vacsorát sem ettünk közösen 4 hónap alatt).
A gyerekek a maguk szintjén kezelik, számukra Vilmos egy kedves kis angyalka lett, aki nagyon hiányzik nekik, de jó helyen van és a tavaly meghalt dédimama vigyáz rájuk. A nagylányom mesélte, hogy minden nap elrepül az iskola ablaka előtt ő meg integet neki. Reggelente azt lesik, hogy vajon melyik felhőn üldögélhet. A fiúk még kicsik, ők nem sokat fognak fel szerintem. A nagylányom nagyon szeretne újabb testvért, minden nap megkérdezi, hogy ugye lesz. És követelte, hogy Vilmosról is rakjunk ki képeket, mert róluk sok van az előszobában meg a lépcsőházban. Holnap ha lesz időm akkor válogatok, hogy csináltassunk papírképet.
Nem lesz klasszikus temetés, mert haza hozzuk. Végre haza jöhet, nem lesznek tanúk, idegenek, csak mi. A kertben temetjük el. Egy kedves kis helyet képzelek el, szép virágokkal, vagy zöld fűvel, szélforgókkal.
Közben persze mennie kell a hétköznapoknak, iskola, óvoda, leckeírás, dolgozat lesz, férjem dolgozik.
A hivatalos része az rettenetes, azt szeretném ha ez meglenne már, de még idő. A melóhelyen már jeleztem, hogy visszamennék, át kell szerveznünk az egész nyarat (ugye iskolai szünet, óvodai szünet). Rengeteg dolog elmaradt az elmúlt 4 hónapban, lassan pótolgatni kell, mert a gyerekeink bámulatosan helyt álltak eddig, de most muszáj kicsit törlesztenünk (a lányunknak nem volt szülinapi bulija, névnapjára beígértem, nem kirándultunk sehová, pedig nagyon sokat szoktunk, hétvégeket külön töltöttük, mert felváltva jártunk be a férjemmel a kórházba, egyetlen ebédet vagy vacsorát sem ettünk közösen 4 hónap alatt).
2012.02.17 20:08
Szia!
Végig gondoltam és igen ,a hagyatékira muszáj elmenni, úgy emlékszem h legalább az egyik szülőnek és alá kell írni egy nyilatkozatot h nem volt öröksége...mert szegénykém jogképes ahogy megszületik, lehetett volna tulajdona:( de nekünk mivel iylen egyszerűsített folyamat volt, ezért a jegyző csinálta, ez egy kis falu, de nem tudom h városban hogyan van.És benne volt h büntetik ha nem megyünk:(
Végig gondoltam és igen ,a hagyatékira muszáj elmenni, úgy emlékszem h legalább az egyik szülőnek és alá kell írni egy nyilatkozatot h nem volt öröksége...mert szegénykém jogképes ahogy megszületik, lehetett volna tulajdona:( de nekünk mivel iylen egyszerűsített folyamat volt, ezért a jegyző csinálta, ez egy kis falu, de nem tudom h városban hogyan van.És benne volt h büntetik ha nem megyünk:(
2012.02.17 20:14
nem tudom h tudsz -e valahogy segíteni a férjednek..de hát magadnak se tudsz..épen csak h túléltek még, én nem is tudtam h hogy éljek meg egy másnapot, emlékszem h hetekig csak sírtam ,csak sírtam vég nélkül...csak vigasztalni tudjátok egymást, addig amíg nem csökken ez a fájdalom, de olyan soká lesz:(
Szép gondolat h a dédi vigyáz rá én is ebbe kapaszkodtam, és mióta meghalt a nagypapám, még inkább hiszem h egymásra találtak és jó nekik ott, ahol most vannak és fogom még látni őket, fájdalom nélkül, szomorúság nélkül!Ebben hiszek minden áron!
Ebben a topikban azt hiszem, többen vitték így haza ,mint ahogy én temettem.Nem is tudom, valahogy kellett egy pontos hely, ahová kimehetek hozzá, nagyon hagyományosan, nekem ez hatalmas kapaszkodó volt az első hónapokban újra meg újra csak oda vitt a lábam, oda húzott a szívem.
De jó lesz így, egy szép hely, virágokkal, nyugodjék békében!
Szép gondolat h a dédi vigyáz rá én is ebbe kapaszkodtam, és mióta meghalt a nagypapám, még inkább hiszem h egymásra találtak és jó nekik ott, ahol most vannak és fogom még látni őket, fájdalom nélkül, szomorúság nélkül!Ebben hiszek minden áron!
Ebben a topikban azt hiszem, többen vitték így haza ,mint ahogy én temettem.Nem is tudom, valahogy kellett egy pontos hely, ahová kimehetek hozzá, nagyon hagyományosan, nekem ez hatalmas kapaszkodó volt az első hónapokban újra meg újra csak oda vitt a lábam, oda húzott a szívem.
De jó lesz így, egy szép hely, virágokkal, nyugodjék békében!
2012.03.01 15:40
Sziasztok.
Constanze, mélységesen együtt érzek Veled, nagyon sajnálom. Szép a neve Vilmosnak...
Ismerem a fájdalmamat. Hasonlón estem át. Nekem ikreim születtek a 23-24. héten. A kislányom, Hajna egy napot, a fiam, Zalán egy hónapot élt.
Akkor volt 3 éves a nagyobbik fiam. hazamentünk üresen, és muszáj volt élni...
Én is hazahoztam őket, itt vannak azóta is.
Most a munkahelyemen vagyok, nem tudom, milyen megérzés indított arra, hogy benézzek.
Nem tudok bővebben írni, de nagyon szeretnék segíteni, ha úgy érzed, tudok.
Írhatsz priviben, ha gondolod, megadom a számom, beszélgethetünk majd vagy most, ahogy érzed. Vagy itt, a fórumon is.
Akik itt mi együtt gyászoltunk, azt hiszem mondhatom, visszataláltunk az életbe, ugye lányok? Szóval, lesz fény az alagút végén.
Tüncikém, írok majd mélt, mindig el vagyok havazva...
Puszi
Constanze, mélységesen együtt érzek Veled, nagyon sajnálom. Szép a neve Vilmosnak...
Ismerem a fájdalmamat. Hasonlón estem át. Nekem ikreim születtek a 23-24. héten. A kislányom, Hajna egy napot, a fiam, Zalán egy hónapot élt.
Akkor volt 3 éves a nagyobbik fiam. hazamentünk üresen, és muszáj volt élni...
Én is hazahoztam őket, itt vannak azóta is.
Most a munkahelyemen vagyok, nem tudom, milyen megérzés indított arra, hogy benézzek.
Nem tudok bővebben írni, de nagyon szeretnék segíteni, ha úgy érzed, tudok.
Írhatsz priviben, ha gondolod, megadom a számom, beszélgethetünk majd vagy most, ahogy érzed. Vagy itt, a fórumon is.
Akik itt mi együtt gyászoltunk, azt hiszem mondhatom, visszataláltunk az életbe, ugye lányok? Szóval, lesz fény az alagút végén.
Tüncikém, írok majd mélt, mindig el vagyok havazva...
Puszi
Zaha
2012.03.06 21:59
Zaha!
Köszönöm, hogy írtál!
Akkor te tudod, sejted, hogy mit éltünk át. MÉg azt a 4 hónapot sem hevertem ki, amit együtt töltöttünk. Az is végtelenül nehéz volt.
HOgyan sikerült békére lelned? Újra megpróbáltátok?
Vannak jobb napok (pl. mai), és vannak rosszak (tegnapi) és nagyon rosszak is. Még 3 hetet tudok itthon maradni, úgy érzem nagyon kevés. Csak nem vagyok benne biztos, hogy később könnyebb lenne.
A legkisebb élő gyerekem május végén lesz 4 éves, és nem érti. Majdnem minden nap el kell mondani neki az egészet, mert újra és újra azt hiszi, hogy majd haza jön Vilmos. Mai beszélgetésünk:
(L. a férjem.)
Vacsorázunk. L. mutat egy hirdetést a telefonján, hogy valami ninjago izék 15% kedvezménnyel lesznek (közeleg Áron névnapja, és hónapok óta könyörög ilyen ninjás izéért, csak nekem valahogy annyira nem tetszik...). Gergő feláll az asztaltól és odajön:
G.- Apa, Vilmosról mutatsz képet? (Ugye este amikor haza jött, mindig mutatta a képet, amit az 5-ös látogatásnál csinált róla...)
Én - Nem, nem kisfiam, már nem mutat apa képet Vilmosról. Tudod, Vilmos már nincs többé, angyalka lett. A képeit megnézheted bármikor, kiraktuk a falra, tudod.
L.- Ezt mutattam anyának (megmutatja a ninjagos hirdetést).
G. - Akkor ebből a katalógusból lesz majd ajándéka Vilmosnak, karácsonykor?
Én: - Nem, nem kicsi Gergő. Vilmosnak már nem lesz karácsonyi ajándéka, tudod, ő már angyalka, nincs itt közöttünk.
G. - De ha megnő és meggyógyul, akkor lesz ajándéka, nem? Akkor haza jön.
Én. - Nem, nem nő meg már Gergőke és nem gyógyult meg, nem jön haza, tudod ő már nincsen, angyalka, csak a szívünkben él.
G. - És a másik, ő majd választ ajándékot, kap ajándékot?
Én - Milyen másik?
G. - Hát a másik baba.
Én. - Remélem.
Kis szünet, folytatja a kajálást. Majd újra jön.
G. - Anya, én úgy szeretnék játszani Vilmossal!
Én. - Kisfiam, sajnálom, de Vilmossal nem fogsz tudni már játszani (ezen a ponton már sírtam).
G. - Pedig annyira szeretnék.
Áron is csatlakozik, hogy ő is szeretne.
Én - Tudom, hogy szeretnétek, de már nem lehet.
G. - A másik baba ugye nem lesz beteg?
Én - Nagyon reméljük, hogy nem; ha lesz, reméljük, hogy nem.
G. - Jó, akkor majd vele játszom.
Mindezt úgy, hogy egyszer sem mondtuk neki, hogy lesz másik baba, hogy lehet, hogy lesz, vagy semmi ilyen. Totál természetesnek veszi.
És ez tényleg minden napos, hogy azt hiszi, hogy megyek a kórházba Vilmoshoz, és nagyon fájdalmas mindig elmondani, hogy nincs már Vilmos. A nagylányom érti teljesen ő a fodrásznak nagyon szépen elmondta a saját szavaival, hogy mi történt. De neki is hiányzik, annak ellenére, hogy valójában soha nem látták.
Constanze
Köszönöm, hogy írtál!
Akkor te tudod, sejted, hogy mit éltünk át. MÉg azt a 4 hónapot sem hevertem ki, amit együtt töltöttünk. Az is végtelenül nehéz volt.
HOgyan sikerült békére lelned? Újra megpróbáltátok?
Vannak jobb napok (pl. mai), és vannak rosszak (tegnapi) és nagyon rosszak is. Még 3 hetet tudok itthon maradni, úgy érzem nagyon kevés. Csak nem vagyok benne biztos, hogy később könnyebb lenne.
A legkisebb élő gyerekem május végén lesz 4 éves, és nem érti. Majdnem minden nap el kell mondani neki az egészet, mert újra és újra azt hiszi, hogy majd haza jön Vilmos. Mai beszélgetésünk:
(L. a férjem.)
Vacsorázunk. L. mutat egy hirdetést a telefonján, hogy valami ninjago izék 15% kedvezménnyel lesznek (közeleg Áron névnapja, és hónapok óta könyörög ilyen ninjás izéért, csak nekem valahogy annyira nem tetszik...). Gergő feláll az asztaltól és odajön:
G.- Apa, Vilmosról mutatsz képet? (Ugye este amikor haza jött, mindig mutatta a képet, amit az 5-ös látogatásnál csinált róla...)
Én - Nem, nem kisfiam, már nem mutat apa képet Vilmosról. Tudod, Vilmos már nincs többé, angyalka lett. A képeit megnézheted bármikor, kiraktuk a falra, tudod.
L.- Ezt mutattam anyának (megmutatja a ninjagos hirdetést).
G. - Akkor ebből a katalógusból lesz majd ajándéka Vilmosnak, karácsonykor?
Én: - Nem, nem kicsi Gergő. Vilmosnak már nem lesz karácsonyi ajándéka, tudod, ő már angyalka, nincs itt közöttünk.
G. - De ha megnő és meggyógyul, akkor lesz ajándéka, nem? Akkor haza jön.
Én. - Nem, nem nő meg már Gergőke és nem gyógyult meg, nem jön haza, tudod ő már nincsen, angyalka, csak a szívünkben él.
G. - És a másik, ő majd választ ajándékot, kap ajándékot?
Én - Milyen másik?
G. - Hát a másik baba.
Én. - Remélem.
Kis szünet, folytatja a kajálást. Majd újra jön.
G. - Anya, én úgy szeretnék játszani Vilmossal!
Én. - Kisfiam, sajnálom, de Vilmossal nem fogsz tudni már játszani (ezen a ponton már sírtam).
G. - Pedig annyira szeretnék.
Áron is csatlakozik, hogy ő is szeretne.
Én - Tudom, hogy szeretnétek, de már nem lehet.
G. - A másik baba ugye nem lesz beteg?
Én - Nagyon reméljük, hogy nem; ha lesz, reméljük, hogy nem.
G. - Jó, akkor majd vele játszom.
Mindezt úgy, hogy egyszer sem mondtuk neki, hogy lesz másik baba, hogy lehet, hogy lesz, vagy semmi ilyen. Totál természetesnek veszi.
És ez tényleg minden napos, hogy azt hiszi, hogy megyek a kórházba Vilmoshoz, és nagyon fájdalmas mindig elmondani, hogy nincs már Vilmos. A nagylányom érti teljesen ő a fodrásznak nagyon szépen elmondta a saját szavaival, hogy mi történt. De neki is hiányzik, annak ellenére, hogy valójában soha nem látták.
Constanze
2012.03.09 12:34
Constanze, igen, tudom mit élsz/éltek át...
Az idő segít, tudod. Olyan hosszú ez az út...szóval mi nem vágtunk bele megint, ez egy elég összetett kérdés nálunk. Nincs lezárva, de nincs napirenden sem.
Sokáig azt hittem, csak akkor leszünk jobban, ha megint megpróbáljuk. Ez éltetett, és adtam magamnak a határidőket, hogy majd ekkor, hogy majd akkor. Aztán eltelt így kb. két év, és még mindig csak tologattam a dolgokat. A lényeg, hogy én úgy gondolom, hogy egy babának az emlékét egy másik baba érkezése nem halványítja el. A hatalmas öröm a fájdalmat igen, persze, és talán ezért ilyen erős a vágy ilyenkor.
Én hagytam, hogy átjárjon az egész, hogy úgymond önjáró legyen a bánat nálam. Ha jött, nem álltam ellen, nem akartam elhessegetni, tudatosan elterelni a gondolataim. A mélypontok jöttek és aztán mentek. Ugyanakkor arra azért törekedtem, hogy ne visszafelé haladjak, hogy ne ragadjak a múltban, hanem azért mindig vigyen az akarat azirányba, hogy könnyebb legyen. Szóval akartam jobban lenni, de nem úgy, hogy hárítok.
Igen, ilyen hullámzó ez az egész, látod. Egyik nap így, aztán úgy. De mindig-mindig könnyebb lesz, és egyszer eljön az a nap, amikor már úgy érzed, elbírod ezt az egészet, és tudomásul veszed, elfogadod, hogy ezzel kell élni. Vilmos pedig mindig Veletek marad, és majd fogsz tudni mosolyogni, ha rá gondolsz, és megköszönni, hogy volt neked, ha csak kis időre is.
Ha úgy érzed majd, hogy még nem tudsz menni dolgozni, hát próbáld kiíratni magad. De talán csak attól tartasz, hogy nehéz lesz az első pillantásokat, az első kérdéseket elviselni. Szerintem a munka jót fog tenni, és nem azért, hogy elterelje a gondolataid, hanem mert a valóság közelében tart, a gyakorlati mindennapi dolgok tudatosítják, hogy fájdalom, az élet nem áll meg, még ha szeretnénk is, hogy ne forogjon tovább a föld.
Az első napok tényleg nehezek, de utána ha már mindenki napirendre tért úgymond hogy visszamentél, nem lesz semmi gond.
Vince, az én fiam is kérdezősködött a babák felől, és én mindig azt meséltem neki, hogy nagyon picinek születtek, és nem lehetnek itt velünk, viszont a Dédi (aki akkoriban halt meg) megfogta a kezüket, és elvitte őket magával a mennyországba, és most ott vannak mindannyian együtt. És ettől megnyugodott. A mai napig látom, hogy zavarban van, ha kérdezik, van-e tesója, mert tudja, hogy születtek, de azt még nem tudja megfogalmazni, most akkor mi is történt. Szerintem ha a kisfiad bármikor kérdez, vagy akar erről beszélni, teljesen nyíltan próbáljatok neki a kis nyelvén erről beszélni, mert akkor nem fogja azt érezni, hogy itt valami olyan rejtély van, amitől ő szoronghat vagy ilyesmi.
Az idő segít, meg az, hogy amikor akarsz, beszélhess róla, amit akarsz, a legrosszabb gondolatokat is, bármit. Szóval hogy ki tudd adni magadból a szenvedést, a bánatot.
Az idő segít, tudod. Olyan hosszú ez az út...szóval mi nem vágtunk bele megint, ez egy elég összetett kérdés nálunk. Nincs lezárva, de nincs napirenden sem.
Sokáig azt hittem, csak akkor leszünk jobban, ha megint megpróbáljuk. Ez éltetett, és adtam magamnak a határidőket, hogy majd ekkor, hogy majd akkor. Aztán eltelt így kb. két év, és még mindig csak tologattam a dolgokat. A lényeg, hogy én úgy gondolom, hogy egy babának az emlékét egy másik baba érkezése nem halványítja el. A hatalmas öröm a fájdalmat igen, persze, és talán ezért ilyen erős a vágy ilyenkor.
Én hagytam, hogy átjárjon az egész, hogy úgymond önjáró legyen a bánat nálam. Ha jött, nem álltam ellen, nem akartam elhessegetni, tudatosan elterelni a gondolataim. A mélypontok jöttek és aztán mentek. Ugyanakkor arra azért törekedtem, hogy ne visszafelé haladjak, hogy ne ragadjak a múltban, hanem azért mindig vigyen az akarat azirányba, hogy könnyebb legyen. Szóval akartam jobban lenni, de nem úgy, hogy hárítok.
Igen, ilyen hullámzó ez az egész, látod. Egyik nap így, aztán úgy. De mindig-mindig könnyebb lesz, és egyszer eljön az a nap, amikor már úgy érzed, elbírod ezt az egészet, és tudomásul veszed, elfogadod, hogy ezzel kell élni. Vilmos pedig mindig Veletek marad, és majd fogsz tudni mosolyogni, ha rá gondolsz, és megköszönni, hogy volt neked, ha csak kis időre is.
Ha úgy érzed majd, hogy még nem tudsz menni dolgozni, hát próbáld kiíratni magad. De talán csak attól tartasz, hogy nehéz lesz az első pillantásokat, az első kérdéseket elviselni. Szerintem a munka jót fog tenni, és nem azért, hogy elterelje a gondolataid, hanem mert a valóság közelében tart, a gyakorlati mindennapi dolgok tudatosítják, hogy fájdalom, az élet nem áll meg, még ha szeretnénk is, hogy ne forogjon tovább a föld.
Az első napok tényleg nehezek, de utána ha már mindenki napirendre tért úgymond hogy visszamentél, nem lesz semmi gond.
Vince, az én fiam is kérdezősködött a babák felől, és én mindig azt meséltem neki, hogy nagyon picinek születtek, és nem lehetnek itt velünk, viszont a Dédi (aki akkoriban halt meg) megfogta a kezüket, és elvitte őket magával a mennyországba, és most ott vannak mindannyian együtt. És ettől megnyugodott. A mai napig látom, hogy zavarban van, ha kérdezik, van-e tesója, mert tudja, hogy születtek, de azt még nem tudja megfogalmazni, most akkor mi is történt. Szerintem ha a kisfiad bármikor kérdez, vagy akar erről beszélni, teljesen nyíltan próbáljatok neki a kis nyelvén erről beszélni, mert akkor nem fogja azt érezni, hogy itt valami olyan rejtély van, amitől ő szoronghat vagy ilyesmi.
Az idő segít, meg az, hogy amikor akarsz, beszélhess róla, amit akarsz, a legrosszabb gondolatokat is, bármit. Szóval hogy ki tudd adni magadból a szenvedést, a bánatot.
Zaha
2012.03.09 12:37
És itt egy oldal:
www.artmuller.hu
A Segítség a gyászban címszó alatt meséli el a történetét és ad tanácsokat, nekem nagyon tetszik ahogy ez a lány ír.
Írj bármikor, ide is, bármit, olvassuk és ha tudunk segítünk.
Szeretettel gondolok rád és kitartás.
www.artmuller.hu
A Segítség a gyászban címszó alatt meséli el a történetét és ad tanácsokat, nekem nagyon tetszik ahogy ez a lány ír.
Írj bármikor, ide is, bármit, olvassuk és ha tudunk segítünk.
Szeretettel gondolok rád és kitartás.
Zaha
2012.03.13 12:44
Sziasztok!
Constanze,
őszinte részvétem Nektek. A világ legnagyobb fájdalmát éled át, minden nap, mert azt hiszem, ennél nagyobb fájdalom már nincs, mint amikor egy anya a gyermekét veszíti el. Sajnos, mi itt mindannyian átéltük ezt. Ha egy picike vigaszt jelent, nem vagy egyedül. Vigyázz a kis mókusaidra, nekik te vagy a mindenség, a remény, a vigasz, most nekik van rád szükségük. Aztán lesz találkozás Vilmossal is. Mert lesz, csak bízz ebben.
Nagyon sok erőt kívánok Nektek!
Tüncike,
mi is élünk, Sopronba költöztünk, betegeskedünk, várjuk a tavaszt.
Ti jól vagytok?
Constanze,
őszinte részvétem Nektek. A világ legnagyobb fájdalmát éled át, minden nap, mert azt hiszem, ennél nagyobb fájdalom már nincs, mint amikor egy anya a gyermekét veszíti el. Sajnos, mi itt mindannyian átéltük ezt. Ha egy picike vigaszt jelent, nem vagy egyedül. Vigyázz a kis mókusaidra, nekik te vagy a mindenség, a remény, a vigasz, most nekik van rád szükségük. Aztán lesz találkozás Vilmossal is. Mert lesz, csak bízz ebben.
Nagyon sok erőt kívánok Nektek!
Tüncike,
mi is élünk, Sopronba költöztünk, betegeskedünk, várjuk a tavaszt.
Ti jól vagytok?
2012.03.17 19:53
Én úgy érzem, hogy muszáj újra megpróbálnunk. Úgy néz ki lesz segítségem, nem pszichológus és nem is pszichiáter, de ő erre szakosodott, hogy veszteséget átélt anyáknak segítsen, maga is átment ezen. Nagyon reménykedem, hoyg tud segíteni.
De legalább ma már nem haragudtam a napra, hoyg süt...
De legalább ma már nem haragudtam a napra, hoyg süt...
2012.03.19 21:30
Constanze, ez nem egy eldöntött dolog, hogy na akkor aztán soha többé. Most nem, de talán egyszer majd.
Azért alakult így, mert egyszerűen nem bírtam rávenni magam a dologra. És akkor úgy gondoltam, hogy ha ennyire nem tudom elszánni magam, vegyük le a napirendről, mert ha ez egy egyértelműen pozitív döntés lenne, menne magától.
Így ez most nincs porondon, de nincs is elvetve. Majd alakul, majd az élet hozza.
Ha te úgy érzed, meg akarod próbálni, akkor az lesz a jó út, és akkor én nagyon szorítok nektek. Annak meg külön örülök, ha valaki segít majd neked, mert ez igazán fontos, és hatalmas lelki támogatás ha van kivel beszélned, pláne hogy ő átment hasonlón. Biztosan fog segíteni.
És látod, ez is egyfajta előrelépés, pici, de előrelépés, hogy már nem haragudtál a napra
Könnyebb napokat kívánok neked. És persze ha bármiben tudunk segíteni, itt vagyunk.
Azért alakult így, mert egyszerűen nem bírtam rávenni magam a dologra. És akkor úgy gondoltam, hogy ha ennyire nem tudom elszánni magam, vegyük le a napirendről, mert ha ez egy egyértelműen pozitív döntés lenne, menne magától.
Így ez most nincs porondon, de nincs is elvetve. Majd alakul, majd az élet hozza.
Ha te úgy érzed, meg akarod próbálni, akkor az lesz a jó út, és akkor én nagyon szorítok nektek. Annak meg külön örülök, ha valaki segít majd neked, mert ez igazán fontos, és hatalmas lelki támogatás ha van kivel beszélned, pláne hogy ő átment hasonlón. Biztosan fog segíteni.
És látod, ez is egyfajta előrelépés, pici, de előrelépés, hogy már nem haragudtál a napra
Könnyebb napokat kívánok neked. És persze ha bármiben tudunk segíteni, itt vagyunk.
Zaha
2012.03.20 07:26
Sziasztok!
Drága Lyly, annyira örülök h írtál, h el sem tudom mondani!!!Hogy vagytok, hogy kerültetek Sopronba??Jaj, mesélj vmit, mit csinálnak a nagyfiaid?
Csanád is már mekkora, el se hiszem, jaj, lányok h többségünk nagy nehezen ,de elérte a vágyait!
Constanze, Zaha fentebb olyan szépen írt minden érzésünkről, h én már nem is tennék hozzá semmit, mert annál szebben jobban nem is tudnék írni erről.
Én is úgy érzetem h semmi más nem tart életben, mint h majd a várakozási idő elteltével újra megpróbálhatjuk.Nem tudom h más lett volna- e ha már van gyerekem, az biztos h mivel a fiammal való terhesség is nagyon nehéz volt, és rettenetes félelemben telt, mostanra teljes mértékben elutasítom egy újabb terhesség gondolatát.Soha többé nem akarom megpróbálni, soha többé nem akarok annyira félni minden nap, minden percétől.Ezért nálunk nem lesz kistestvér, de Őt , a fiamat, mindennél jobban akartam Viola után!!
Drága Lyly, annyira örülök h írtál, h el sem tudom mondani!!!Hogy vagytok, hogy kerültetek Sopronba??Jaj, mesélj vmit, mit csinálnak a nagyfiaid?
Csanád is már mekkora, el se hiszem, jaj, lányok h többségünk nagy nehezen ,de elérte a vágyait!
Constanze, Zaha fentebb olyan szépen írt minden érzésünkről, h én már nem is tennék hozzá semmit, mert annál szebben jobban nem is tudnék írni erről.
Én is úgy érzetem h semmi más nem tart életben, mint h majd a várakozási idő elteltével újra megpróbálhatjuk.Nem tudom h más lett volna- e ha már van gyerekem, az biztos h mivel a fiammal való terhesség is nagyon nehéz volt, és rettenetes félelemben telt, mostanra teljes mértékben elutasítom egy újabb terhesség gondolatát.Soha többé nem akarom megpróbálni, soha többé nem akarok annyira félni minden nap, minden percétől.Ezért nálunk nem lesz kistestvér, de Őt , a fiamat, mindennél jobban akartam Viola után!!
Kisfiam és a nagy zenekar
2012.03.29 17:32
Sziasztok!
Én még teljesen új vagyok itt,sajnos.
Olyan anyukákkal szeretnék beszélgetni akik átestek ezen a rémségen.Bár ne igy lenne.
Március 7-én a 17 hónapos kisfiam angyalka lett
Remélem itt ki tudom önteni a lelkem és írhatok olyan dolgokról is,ami mások szerint abszurd lehet.
Én még teljesen új vagyok itt,sajnos.
Olyan anyukákkal szeretnék beszélgetni akik átestek ezen a rémségen.Bár ne igy lenne.
Március 7-én a 17 hónapos kisfiam angyalka lett
Remélem itt ki tudom önteni a lelkem és írhatok olyan dolgokról is,ami mások szerint abszurd lehet.
2012.03.30 08:05
Kedves Ary!
Mélységesen sajnálom, hogy a kisfiad angyalka lett.
Nyugodtan írjál bármiről, amiről csak akarsz! Szerintem számunkra nincs semmi, ami abszurd!
Én is küzdök folyaamtosan idegenek, kívülállók értetlenkedésével, sajnos még a saját anyukámtól is csak kellemetlen megjegyzéseket kapok, ő sem ért meg, és nem tud segíteni.
Én 4 hónapos kisfiamat veszítettem el februárban.
Constanze
Mélységesen sajnálom, hogy a kisfiad angyalka lett.
Nyugodtan írjál bármiről, amiről csak akarsz! Szerintem számunkra nincs semmi, ami abszurd!
Én is küzdök folyaamtosan idegenek, kívülállók értetlenkedésével, sajnos még a saját anyukámtól is csak kellemetlen megjegyzéseket kapok, ő sem ért meg, és nem tud segíteni.
Én 4 hónapos kisfiamat veszítettem el februárban.
Constanze
2012.03.30 10:11
Kedves Constanze!
Rettenetesen sajnálom,ami veletek is megtörtént
Erre nincs és nem is létezik szó.Sokszor egy ölelés,egy együttérző gondolat,tekintet sokkal többet ér mint a szavak,értetlenkedések.
Nincs másik gyermekem,csak ő volt.Életem értelme.Minden vágyam az volt hogy anya lehessek.A sors ezt megadta nekem...de most,mit is mondjak?Úgy érzem belehalok,nélküle nem élet az élet.Minden napom úgy telik el,hogy ezt az egy napot kell túl éljem...és így túlélek...mondhatni.Nem tudom mi lesz igy velünk,annyi kérdés,kétely,félelem kavarog bennem.hogyan tovább?Még csak 25 éves vagyok,de igy kell le éljem az életem,a tudattal,hogy imádott pici fiam nincs többé?Még csak készülni se tudtunk rá,ha erre rá lehet készülni.Borzalmas.
Rettenetesen sajnálom,ami veletek is megtörtént
Erre nincs és nem is létezik szó.Sokszor egy ölelés,egy együttérző gondolat,tekintet sokkal többet ér mint a szavak,értetlenkedések.
Nincs másik gyermekem,csak ő volt.Életem értelme.Minden vágyam az volt hogy anya lehessek.A sors ezt megadta nekem...de most,mit is mondjak?Úgy érzem belehalok,nélküle nem élet az élet.Minden napom úgy telik el,hogy ezt az egy napot kell túl éljem...és így túlélek...mondhatni.Nem tudom mi lesz igy velünk,annyi kérdés,kétely,félelem kavarog bennem.hogyan tovább?Még csak 25 éves vagyok,de igy kell le éljem az életem,a tudattal,hogy imádott pici fiam nincs többé?Még csak készülni se tudtunk rá,ha erre rá lehet készülni.Borzalmas.
