Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!!

Tudna valaki segíteni, vagy valamilyen infót adni a doktornőről?
Azt hallottam, hogy nagyon kedves, és hogy szakmailag is nagyon elismerik. :) Előre is köszi!
 
 


Szia!

Bár nem vagyok egy nagy társalgó (főleg idő hiányába...), de látom még senki nem válaszolt...
A doktornőt több mint 10 éve ismerem, múlt évben szültem nála a lányomat, valamint tavasszal érkezik a második babám. Velem mindig nagyon korrekt volt, tényleg nagyon kedves és barátságos. Terhesgondozásom és szülés alatt is végig higgadt és nyugodt volt Szakmailag nem tudom, hogy miként vélekednek Róla, de talán jó mutatószám, hogy rengeteg páciense van, a rendelője mindig tele. Ez az egyetlen hátrány, hiába van időpont bejelentés, mindig sokat kell várni. (Én ezt úgy szoktam kivédeni, hogy reggeli időpontot kérek, így nincs akik feltorlódjanak előttem.) Magánrendelőjében fix árakon dolgozik, amit első bejelentkezésnél meg is mutatnak ill. bár mikor megnézhető. Mivel más orvoshoz nem jártam, pontos információm nincs, hogy ezek milyen árak, de ismerösöktöl hallva azt gondolom úgyanolyan nagyságrendű mint más magánrendelőbe.
Remélem kieégítő információt adtam.

Kinga
 
 


Sziasztok!
Az anyukám nála szülte a húgomat 18 évvel ezelőtt.Én is hozzá kezdtem járni.5évvel ezelőtt természetes úton teherbe estem.5 hetesen megállapította a doktornő,hogy gyermeket várok.Minden ment a maga útján.Kis vérzéssel és alhasi fájdalommal.Hetente jártam hozzá ultrahangra és csak a 9.héten sikerült észrevenniük a méhenkívüli terhességet.Közben mondták,hogy szépen fejlődik és milyen nagy stb.A következménye,hogy szétroncsolta a magzat kiemelésekor a petevezetékemet.Közben a zárójelentésben meg az szerepelt,hogy hasűri terhesség.3hónapra rá megcsinálta a petevezeték átfújást.Az egyik oldal tökéletesen átjárható volt,míg a másiknál a kontrasztanyag kirohant a hasba.Természetesen mindezt ambulánsan,majd aznap éjjel 3-kor rohantunk vissza a kórházba,mert 40 fokos lett a lázam.Mint utóbb kiderült kaptam az átfújás alatt egy fertőzést,aminek következtében elzáródott mindkét petevezetékem.
Ennyit a doktornőről.
Üdv Mindenkinek [/b]
Vendég
 

 
 

Én a doktornőhöz kezdtem el járni. Azt mondta hogy miután tudja hogy most mult el a vérzésem így nem mondja azt hogy kezdödö terhességem van hanem inkább polipra gyanakszik. Mondta hogy következő vérzés után menjek el hozzá... A vérzés elmaradt, hasi fájdalom viszont volt, így visszamentem hozzá és azt mondta 5-6 hetes terhes vagyok, és ezek szerint a foganás után nem sokkal voltam nála, és már akkor terhes voltam.
Hát azt az egy hónapot amig azt hittem polipom van, és teljesen abba voltam hogy akkor addig ne is legyen baba amig ez meg nem oldódik... kiábrándító volt, és egyáltalán letettem a gyerekröl, amikor kiderült hogy mégis baba, nem tudtam neki örülni, mert az volt bennem hogy valami bajom van.... és hát ezek szerint félre diagnosztizáld a doki.
Ami még negatívum a dokinál, hogy megállapította a terhességet, felajánlotta hogy ír papírt hogy veszélyeztetett vagyok, de ennyi, közölte hogyha érdekel mi van a gyerekkel akkor menjek uh-ra de amugy ráérek olyan 3-4 hónaposan menni hozzá...
Na ez milyen hozzáállás, egy első gyerekét váró nöhöz, akinek fogalma sincs semmiről terhesség ügyben.
Nekem nagy csalódás volt!
 
 


Muzsikával az újszülöttekért
- jótékonysági gálakoncert a Gólyahír Egyesület javára -

Időpontja: 2007. november 03. szombat - 16h
Helyszíne: Otthon Művelődési Ház – Soroksár
Bp. XXIII. Ker. Szitás u. 112
(a Hősök terei Templomtól egy percre)

Műsorunkban felejthetetlen dallamok hangzanak fel
egyebek mellett Puccini - A bohémélet, Gounod - Faust, Donizetti - A szerelmi bájital
és Donizetti - Don Pasquale című operáiból!

Fellépnek a Magyar Állami Operaház művészei:

Cecília Loyd, Boross Csilla, Csák József, Szvétek László, Vághelyi Gábor, Ghillány Márta
Németh Mónika, Szentidai Szilvia, Töreky Katalin, Angyal Enikő, Czira Judit, Réder Katalin
Zongorán közreműködnek: Katona Anikó és Köteles Géza
„Szívből reméljük, e nemes cél érdekében sokan döntenek majd úgy, hogy részesei kívánnak lenni e remek szórakozást ígérő koncertnek, és adomány-tartalmú jegyeik megvásárlásával segítik a Gólyahír Egyesület munkáját!”
Jegyek 2007. október 1-től válthatók 2000 Ft-os áron az Operaház jegypénztáraiban, vagy elővételben a Gólyahír Egyesületnél, számlára befizetve a jegy árát 2000 Ft/fő
név megjelöléssel, (a jegyek a koncert előtt a helyszínen vehetők majd át).
Érd és Vidéke Takarékszövetkezet: 64800073 - 10705005

KépKép
KépKép
 


Sziasztok!

Nagyon megköszönném,ha írnának olyan kismamák akik a Doktornőnél szültek és ha nem kellemetlen akkor megírnák mennyit illik adni neki/első gyermekünket várjuk/.A válaszokat előre is köszönöm.
ave
 
 


Sziasztok, én még ugyan nem szültem, de már egy ideje Piroskához járunk...
Szakmai és emberi szempontok alapján választottuk a drnőt (miután genetikusként az eü-ben dolgoztam évekig , nem volt nehéz utánajárni...) és nem volt okom megbánni a döntést.
MIndenkinek csak ajánlai tudom - annak dacára, hogy ő is csak ember, tehát nem tévedhetetrlen.

Benszi, nagyon szomorú ami a kapufáddal történt, de sajnos az uh-s képalkotás még mindig nem tart ott technikailag, hogy teljesen egyértelműen mindent meg lehessen állapítani... ha olyan helyen volt az embrió, akkor sajnos ez simán elő tud fordulni - ne add fel!

üdv, kindertojgli


3 gyermekünket szültem Nála. 4. babánkat várjuk. Most is Nála szeretnék szülni. Teljesen meg vagyunk elégedve Vele. Kicsit katonás a stílusa, de szerintem kell is egy szülésznél a határozottság. Szakmailag profi. Ja, és sebész is -ez sem mellékes...
Viszont tudtommal most már csak magánrendelése van.
 
 


SZiasztok! Bocsi, de módosítanom kell előző beírásomat. Sajnos, sok minden megváltozott 2001 óta... Főleg a doktornő. Nemrég voltam Nála, és hatalmas koppanás volt. Úgyhogy most orvost keresek. Aki inkább legyen fiatal és kevésbbé tapasztalt, de ALAPOS és MEGBÍZHATÓ.. Ennyi.
 
 


Sziasztok,

2000ben szültem nála, borzasztóak a tapasztalataink, persze egy sima szülésnél nincs komplikácioó, de az enyém egy rettenet volt. Rám sem nézett egész nap, hiába kértük a vgén a kisfiam majdnem meghalt. Császár helyett kirángatták belőlem, 3/5 Apgar értékekkel. Rohammentő vitte el. Egy hétig volt lélegeztetőn a Bókay Klinikán. Aztán még fél évig. Teljesen egészséges lett volna ha megcsászároz, de annyi betege volt, hogy nem ért rá átjönni megnézni.
Mi Etikai Bizottság elé vittük az ügyet, addigra a szülési napló is egészen másképp nézett ki, mint aznap amikor szültem
Arogáns, szívtelen doktornő, persze a pénzt másnap elvette amikor még nem tudtuk, hogy mi van a fiunkkal.
A tárgyaláson meg sem kérdezte, hogy hogy van a gyerek, őrület.
Hála Istennnek most 9 éves, az évfolyam legjobb tanulója, de több év kitartó munkája van mögötte.40 db z'r=jelent;s..stb.
Senkinek nem ajámlom.
6 hetes terhes vagyok, a mostani orvosom: Dr.Nyéki Boldizsár
 
 


Sziasztok!

Én 2004-ben, illetve 2007-ben jártam nála terhesgondozásra a lányaimmal, és a másodikat nála is szültem.
Az elsőt sajnos nem tudtam, mert egy hóvihar miatt külföldön ragadt, de még pár nappal előtt átadott Dr. Kisfalvy István kollegájának, úgyhogy minden rendben volt.

Én korábban is és azóta is hozzá jártam/járok nőgyógyászati vizsgálatokra, édesanyámmal együtt, és csak jót tudok mondani róla.
Mindig kedves, korrekt, és a szülés alatt sem volt semmi gond, pedig nagy diliben szültem.

Az első babámat sajnos 12 hetesen elvesztettem, és akkor is nagyon kedves, bíztató és támogató volt, és mivel nem vetéltem el, sajnos műteni kellett, de ott is minden rendben volt.

Ha megyek hozzá, mindig kérdez a gyerekekről, emlékszik a nevükre (még a nagyéra is, pedig nem nála szültem), számon kéri, hogy miért nem vittem magammal őket.

Szóval nekem minden téren bevált, elvileg tervezünk még egyet, és csak nála szeretnék szülni. Úgy tudom, hogy jelenleg a SOTE II. számú klinikáján vezet szüléseket.
 
 


Sziasztok!

Én is a legjobbakt tudom mondani a doktornőről. 2005-ben és 2006-ban szültem nála mindkettő gyerekem, császárral. Rengeteg rossz tapasztalatom volt előtte az orvosokkal, összesen hárommal. (sajnos volt két vetélésem, az egyiknél borzalmas élményeim voltak, a Péterfybe többet be nem teszem a lábam). Ő volt a negyedik orvos, és végre megtaláltam azt, akiben megbízhatok. Bármikor hívhattam, bármilyen gonddal, mindig szívesen fogadott. Amikor gond volt, azonnal cselekedett. A gyerkeimet szereti, el is viszem őket, ha megyek hozzá.
Abszolút megbízható és precíz volt, rábíztuk az életünket.

Most a Kútvölgyiben van (amennyire jól tudom).

Dóri, Blanka & Balázs
 
 


Sziasztok!
Korábbi hsz-em óta megvan a kisfiam. Csodálatos szülés volt, utána másfél órával már ültem, önállóan zuhanyoztam és le is tudtam hajolni. A doktornő nagyon korrekt és profi volt, emberileg is támogató. A stílusát tudom nem mindenki szereti, a rendelőben is sokat kell várni rá, mert ha szül valaki, akkor feláll a rendelésen és odamegy... mindenkinek ajánlom, a következőket is nála akarom szülni. Most a Kútvölgyiben van, én is ott szültem.

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép


Sziasztok!

Én is csak ajánlani tudom a Doktornőt mindenkinek. Két kislányomat szültem nála, és mindkettő csodálatos élmény volt. Az első szülés után, ahogy az osztályra kerültem, már egyedül tudtam zuhanyozni, ülni. Most másodszor pedig gátvédelemmel sikerült világra hozni a kislányomat, csak 1-2 öltésre volt szükség utána. De az sem volt fájdalmas, kellemetlen, szülés után közvetlen úgy tudtam közlekedni, mintha semmi sem történt volna.
Kindertojast csak megerősíteni tudom, a Doktornő mindvégig korrekt volt, együttérző, támogató, nekem ez sokat segített! És valóban a rendelésről is jön szülni, ha arról van szó. Hozzánk is most legutóbb egy szerdai napon, onnan jött el.
Ha az ember sokáig nem járt nála, akkor is emlékszik rá, és a gyerkőcökre is. Ha éppen nem viszem magammal, mindig kérdez róluk.
Remélem még a következő babáinkat is vele hozhatom világra!
Én szeptemberen még a SoteII-n szültem vele (én voltam ott az utolsó szülése) Már akkor is a Kútvölgyiben volt inkább. De az is lehet, hogy váltott már azóta, mert a MÁV kh megszűnése óta keresi a mamáknak-babáknak legmegfelelőbb helyet. Erről az tudna bővebbet, aki mostanában jár hozzá terhesgondozásra.

KépKép
KépKép
 


Domoca!én is hasonló történettel szolgálhatok,a barátnőm babája meghalt,mert a terhesgondozás alatt nem vette észre a drnő,h,az egyik ér a köldökzsinórban nem látja el a feladatát megfelelően.hiába szólt a bnőm,h nem mozog rendesen a baba,csak hazazavarta ordenáré stílusban,h ne hisztizzen itt.de csak hisztizett,igy elküldte áramlás-vizsgálatra,a szonográfus halálra váltan azonnali császárt követelt.Végül meg is csinálták aznap,kb80 dekával kisebb volt a baba súlya,mint az adott terhességi kor szerint lennie kellett volna,mert hetek óta csak sorvadt.3napot élt.utána minden papírt,műtéti leírást stb eltüntettek,meghamisítottak,nem lehetett perelni,sem kórházat,sem orvost.Senki nem érdemli meg,h így bánjanak vele,és sajnos csak a bajban ismerszik meg a jó orvos !
 


"Simonsimon" nagyon sajnálom ami történt, látod mégis sokat esküsznek rá, de tényleg akkor derül ki, hogy jó orvos e valaki, amikor időben észleli a gondot és cselekszik. A néger nő a fán megszül ha árvíz van, azt sem tudja, hogy mi az a nőgyógyász. Elvileg az orvost ezért fogadod több tízezerért, hogy erzeket megelőzd. Azt nem is kell mondanom, hogy az Etikai Bizottság is összevissza alázott engem, hisztisnek nevezett...stb. Én azért a barátnőd heyében nem hagynám ennyiben, lehet, hogy annyit megér, hogy a doktornő egy icipicit megijedjen...bár a mi tárgyalásunkkor is kinn cigizett halál nyugodtan a folyosón. Azt tudod, a Herczeg Szabolcs pernél Ő volt a doktor koronatanúja?
 
 


Sziasztok!

Dr. Koós-Hutás Piroska az orvosom! A fiammal hozzájártam terhesgondozásra, de pechemre pont vidéken volt, így nem tudott a szűlésnél jelen lenni! A máv-ban szültem, most is ott szerettem volna, de úgy hallom átment a doktornő a Kútvölgyibe! Tud valaki erről a kórházról valamit? Milyen a szűlészet, a szemlélet! Köszi, ha valaki válaszol! :wink:



kovisziszka: én a Kútvölgyiben szültem nála. Ha tudsz szülésznőt választani és még nem tetted: Keszeg Évával nagyon jó volt szülni. A csecsemős dokik és nővérek elég vegyesek, a körülmények viszont jók. 3 ágyas szobák vannak -sajnos ide a papák csak látogatási időben jöhetnek és más egyáltalán nem. A fizetős szobák nagyon jók, ott az összes gyereked veletek tud lenni, de elég drága (8000 naponta ha jól emlékszem) Ami viszont tény, hogy mivel akkor sokan voltunk amikor az én Manókám született, hétvége és 40 fok, és a kórházi személyzet tojt ránk ezerrel, miután mindketten jól voltunk, a szülés másnapján hazajöttünk. Ha kérdésed volna, írj privit!

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép


ave írta:Sziasztok!

Nagyon megköszönném,ha írnának olyan kismamák akik a Doktornőnél szültek és ha nem kellemetlen akkor megírnák mennyit illik adni neki/első gyermekünket várjuk/.A válaszokat előre is köszönöm.



Sziasztok!

Nekem is ez lenne pontosan a kérdésem...
A doktornőhöz járok és remélem a szülésnél is ott lesz velünk.
Nem tudom,hogy mennyi pénzt "illik" adni, illetve, hogy megkérdezzem-e esetleg tőle szülés előtt... ?
Látom,hogy ezt a kérdést más is feltette, de nem láttam választ sehol. Tudom, hogy elég otromba kérdés, de ha valaki tudna egy körülbelüli összeget mondani nekem, azt nagyon megköszönném!!!

Egyébként nekem csak jó tapasztalatom volt eddig a doktornővel és a rendelőjével kapcsolatban. Én csak ajánlani tudom!
 


Megszültem a másodikat is Piroskával. Minden rendben volt, két hátrányát viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni a doktornőnek: nincs szabad pozícióváltás a dokinőnél és gátmetszéspárti, valamint kitoláshoz szeret oxitocint adagolni. Tehát ha valaki természetes szülést szeretne., ne hozzá menjen. Ettől függetlenül kitűnő szakember, bravúrosan és amennyire tudom, csak indokolt esetben császároz. Terhesgondozásban jó. A következőt nem vele szülöm.

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép


Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni.

Érdeklődnék, hogy a drnőnél mennyibe kerül úgymond a terhesgondozás? Úgy tudom, helyben a mgánrendelőjében intéznek mindent, labortvizsgálatokat is stb..
De mennyibe kerülnek ezek a vizsgálatok?

És aki mostanában szült nála, mennyi pénzt adtatok neki szülés után?

Kérlek segítsetek, teljesen tanácstalan vagyok mit is csináljak, kihez menjek majd..

Nagyon köszönöm, üdv:Suz
suz81
Alattyán
 
 


Kedves Topiklakók!

Csak azért írok ide (is), hogy szóljak: a Babaneten múlt hét óta kommentelős játék van! Írjatok kommentet cikkeinkhez, és ezt nyerhettek a héten.

Facebook csoportunkhoz is megéri csatlakozni, mert ott is leesik ez meg az hébehóba!

További szép napot kívánok a Babanet csapata nevében:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Kedves Suz!

Terhesgondozási alkalmak kb. 15e Ft UH-al.
"Illik összeg": Ő az aki nem néz rossz szemmel, ha "csak" ajándékot kap.

Tavaly a második gyermekem szültem Vele és minden a legnagyobb rendben volt mind a két szülésnél (és a terhesgondozás alatt is).

A Doktornő nem gátmetszés párti (ha szükséges végzi).Én mind a két kicsit gátmetszés nélkül szültem. Ha kéred halvány világítás, lágy zene, alternatív módszerek... :) A szülésznő választást javaslom.


Jó szívvel ajánlom.
Üdv. andip
andip
Budapest
 
 


Sziasztok!

Szeretném megosztani veletek a tapasztalatomat a doktornővel kapcsolatban.

Kb. 2007 óta jártam hozzá évente rákszűrésre, szimpatikus volt mindig, bár azt éreztem, hogy elég felületes, tehát nem éreztem azt, hogy olyan nagyon odafigyel rám, inkább mindig az volt az érzésem, hogy gyorsan le akar tudni, hiszen sokan várnak kint...

2011. nyarán elhatároztuk a férjemmel, hogy ráállunk a baba-projektre. Szerencsénkre 2 hónap alatt össze is jött a baba. :) Piroska doktornőhöz mentem az első UH-ra, minden rendben volt. Majd nagyjából 3-4 hétre rá ismét mennem kellett ellenőrzésre, amikor is megállapította, hogy a baba nem fejlődött eleget, fele akkora, mint amekkorának lennie kéne. Ekkor még élt a babám.
Pik-pak közölte, hogy ennek a terhességnek ezennel vége, meg is csinálja a műtétet és szerinte biztos, hogy valami fertőzés okozta.
2 nappal később megműtött, ez volt tavaly szeptember végén. Azután antibiotikumot kaptunk a férjemmel, hogy az ÁLLÍTÓLAGOS fertőzést kiirtsuk.
Ezek után pár hónapig nem akartunk próbálkozni, össze kellett magam rakni lelkileg...

Aztán 2012. tavaszán ismét megtörtént a csoda, újra teherbe estem nagy boldogságomra.
Mentem is a doktornőhöz, aki mondta, hogy ezúttal minden rendben van, jól fejlődik a baba. Csinált egy rákszűrést és egyéb tenyésztéseket,
ez egy hétfői napon volt.

Csütörtök délután barnás folyás jelentkezett nálam, amikor is azonnal felhívtam a doktornőt, hogy mi a teendő (hiszen az első vetélésem után elég alaposan utánaolvastam a dolgoknak, tudtam, hogy ez nem jó jel és hogy ilyenkor sok esetben sárgatest elégtelenség van, amit megtámogatnak hormonnal....).

Péntek reggelre berendelt a doktornő, megvizsgált, az UH-n minden OK volt. Azt állította, hogy baktériumok okozzák a barnás folyást, amire egy antibiotikumot írt fel nekem (ezt a rákszűrés során kitenyésztett "coccusok" feliratra alapozta). Kérdeztem, hogy ez a gyógyszer nem káros-e a babára, azt állította, hogy nem. Azt is mondtam neki, hogy ilyenkor sok esetben hormonpótlás kell, és hogy nálam nem kellene-e. Mondta, hogy nem. (ezt nem tudom, mire alapozta, hiszen nem csinált hormonvizsgálatot nálam, így fogalma sem lehetett, hogy ez-e a baj)
Abban maradtunk, hogy hétfőn reggel hívom, hogy mi a helyzet.

Hétfőn hívtam (pénteken elkezdtem szedni az antibiotikumot, amitől olyan rosszul voltam, hogy azt hittem, nem élem túl), hogy a helyzet változatlan, továbbra is barnás folyásom van.

Szerda reggelre behívott a rendelőbe, amikor is már a baba szívverése nem volt kellően erőteljes, csak a jobb UH-n látszott és az is megállapítható volt, hogy nem nőtt annyit a magzat, amennyit 9 nap alatt kellett volna. :(
Ezután csak annyit mondott, hogy "a jó életbe". És hogy a remény hal meg utoljára, max. meg kell csinálni újra a műtétet. És menjek be péntek reggel, de szedjem be továbbra is az antibiotikumot.

Patakokban folyt a könnyem, mikor kiléptem a rendelője ajtaján.
Konzultáltam egy másik orvossal, aki azonnal behívott és mondta, hogy megnézi UH-n, hogy érdemes-e még megtámogatni a dolgot hormonnal, vagy már túl késő. Sajnos túl késő volt, szerda délután már nem élt a kisbabám. :(((

A doktor úr elmondta azt is, hogy a terhesség ezen szakaszában az esetek legnagyobb részében NEM fertőzés okozza azt, hogy a baba megáll a fejlődésben, hanem a sárgatest elégtelenség, amire sürgős hormonpótlás és pihenés a gyógymód, nem pedig antibiotikum, ráadásul ilyen erős, ami még engem is kicsinál, nemhogy egy kis védtelen magzatot...

Ezek után elővettem a 2011-es vetélés előtti UH-adatokat és a mostaniakat, 1 nap eltéréssel pontosan ugyanakkor állt le a baba fejlődése, ami alátámasztja azt, hogy a petefészek sárgatest termelését nem tudja átvenni a méhlepény és ezért a baba nem tud tovább fejlődni és meghal. :( Így az első esetben sem fertőzés okozta a vetélésem, ebben szinte 100%-ig biztos vagyok!

Mindkét esetben tök ugyanaz volt a gond és totál másra kaptam a kezelést!
Ezen kívül 3x kérdeztem rá, hogy nem kellene-e hormonvizsgálatot csinálni nálam, hiszen egy vetélés után azért az ember már óvatosabb. Az volt a válasz, hogy tök felesleges. Még a 2. eset után sem csinálna, csak a 3. után.

A második esetet vizsgálva napra pontosan meg lehet mondani, hogy péntektől nem fejlődött a babám tovább, azaz a barna folyástól kezdődően. 3 napnyit még nőtt és utána vége... Akkor kellett volna őt megtámogatni még és talán most még élne. :(

(Azért is gondolom, hogy a hormonjaimmal egyébként is gond van, mert a mensim teljesen össze-vissza jön meg, hosszúak a periódusok, minimum 38 nap, de nem ritka a 49 nap sem.)

Nem mentem vissza a doktornőhöz péntek reggel, orvost váltottam, aki meg is műtött már. Most vele folytatom és biztos vagyok benne, hogy körültekintőbb és alaposabb, mint a doktornő és sokkal lelkiismeretesebb.
(természetesen nem is hívott a doktornő, hogy mi történt, hogy nem mentem vissza, lesz.rja, hogy mi van a pácienseivel, pedig én azért egy "elég kemény" helyzetben voltam, amit ő nagyon is tudott)

Nekem az az érzésem a Piroska doktornővel kapcsolatban, hogy nagyon félvállról kezeli a dolgokat, nemtörődöm és kapkod. Régebben nem ilyen volt.
A fertőzések és egyéb ilyen dolgok biztosan a szakterülete és ebben nagyon jó, sok embert kikezelt már, de nagyon erre van ráállva, nem tud ettől elszakadni és esetlegesen ilyen hibák csúsznak a dolgokba...

Én NEM ajánlom a doktornőt senkinek, és ha valaki nála már átélt egy vetélést, keressen másik orvost, vagy kérjen ki több véleményt mellette, nehogy úgy járjon, ahogyan én...

Azok, akinek szerencséjük van és problémamentes a terhességük, akár elégedettek is lehetnek vele, hiszen minden megy a normál kerékvágásban.
De akiknél más a helyzet....szerintem keressenek más orvost!

Az új dokim csinál hormonvizsgálatot és más egyéb dolgot is, mielőtt a 3. babának nekiállunk. Remélem, hogy ezúttal meg is születik majd a babánk!
 
 


Sziasztok! Sajnos nekem sincs túl jó véleményem a doktornőről. Bár engem a gyerekvállalás nem érint (van egy génbajom, ami öröklődne), de osztom más hozzászólóknak azt a véleményét, hogy a fertőzést lát szinte mindenkiben. Nálam a doktornő fertőzésre gyanakodott végigcsináltatott velem antibiotikum kúrát, bár furcsának tartotta, hogy nincs folyásom, viszketésem, kellemetlen szagom, és a laboratóriumi lelet se mutatott ki konkrét fertőzést. Később kisütötte méhpolipom van. Nála maradtam, mert a korábbi két nőgyógyászom sajnos eddig se jutott el, ők mindig csak biztattak minden rendben van én meg az iszonyatosan erős menstruációk miatt tudtam ez nincs így... De kórházi ellátások voltak, gondoltam a magánrendelés többet ér...  Piroska doktornő a polipra küretet végzett nálam a Sotén, de a komtrollon jelezte, hogy vagy nem kaparta ki rendesen vagy visszanőtt, mert a következő ultrahangon újra ott volt. Azt elismerte, hogy bent is maradhatott, mondván mikor műtőtt én voltam az utolsó betege aznap és már elfogyott az eszköz, amivel benéznek és a küretemet ő "érzésre" végezte.... Ha ezt előre tudtam volna nem engedtem volna, hogy így operáljon, "érzésre". Azt is bevalotta, hogy akár egy kis polipmaradvánnyal is megmaradhatott a problémám az erős menstruáció, amivel továbbra is szenvedek, új küretetet javasolt. Szóval ott maradtam a polippal. Mikor könyörögtem nem szeretnék fél évente vagy évente műtéteket, a méhemben mióma is van, a gyerekvállalás se érint és az erős menstruációk miatt vérszegény vagyok, a munkahelyemről se maradhatnék ki folyamatosan ilyen beavatkozások miatt, hát vegyük ki a következő műtéttel a miómát is ő azt mondta rendben. Jelezte ez már más eljárást, laporoszkópiás beavatkozást igényel, ami során fognak látni belülről. Kérésére napokig vártam a megígért telefonhívását, becsomagolva a kórházba menésre készen (, elég idegörlő volt). Pár nappal később, mint ígérte végre felhívott és berendelt a magánrendelésére még egy vizsgálatra. Kivételesen bejött velem az ultrahangra, ami nem szokása (a korábbiakon sosem volt ott) és utasította az ultrahangost merre nézzen. Az ultrahangos orvosnő kezdetben jelezte ő látja a polipot, majd ráhagyta a doktornőre, aki határozotabban közölte nincs ott. Piroska doktornő azt mondta elmúlt a polipom csoda történt, és ekkor bökte ki miómás műtétre neki lehetősége se lenne, azt mást orvosnak kéne végezni. Ezt csalódásnak éltem meg, mert korábban is megmondhatta volna, jogom lett volna tudni. Ráadásul a honlapja szerint aneszteziológus is, és operált is a Sotén, nem gondoltam volna, hogy nem minden műtétben járhat el. Azt hittem az ember a pénzééért legalább jártas, minden szükséges lehetőséggel bíró orvossal áll szemben a magánrendelésen. Nemsoká megint visszamentem, mert az irtó erős mesijeim megmaradtak, reméltem csak lesz valami megoldás. Erre kijelentette örüljek, hogy 8 kemény nap helyett csak 2-3 napot vérzek erősen - mellesleg súlyos vérszegény voltam, volt, hogy csak 3-mas vasat mértek, és havi 2-3 napokat nem tudtam volna továbbra is a munkahelyemről hiányozni, elfogytak a szabijaim... Végül a Péterfy Sándor utcai kórházban műtöttek és a génbetegségem, a daganattermelő Men-1 szindrómám, meg a mindig elvastagodó méhnyálkahártyám miatt is kivették a méhem. A szövettan igazolta a polipot és a miómámat is, meg kiszedtek egy jóindulatú daganatot, ami egy petefészek cisztámba nőtt bele. Igazából két polipot találtak nagyon egymás mellett, így valószínűleg a doktornő csak belekapart a kürettel és mire műtöttek a másik oldali polipdarab is jobban megnőtt - tehát két darab maradhatott a polipból bennem. Jobb nem élni velük, és a vashiányom is rendeződött. Mint jeleztem előtte más nőgyógyászok a bajaimra se jöttek rá. Bár igaz ők kórházban rossz ultrahangos készülékekkel próbálkoztak. Piroska doktornő végre diagnosztizálta a gondokat, ám a problémák ismeretében se tudott hatékonyan segíteni. Ahelyett, hogy esetleg más szakavatotabb kollégát ajánlott volna (főleg Sotés kapcsolatokkal) letudott azzal, hogy örüljek kevesebb napon erősebb a vérzésem. Azt is tudta nem vagyok egy átlagos eset a sok elváltozásommal, ő maga is mondta a pályafutása alatt nem látott még ilyen nőt, akinek ennyire összejött minden ami abnormálisan erős vérzést okozhat, mégis megelédegett azzal, hogy "érzésre" műtött, majd örüljek neki, hogy csak 2-3 nap szenvedek havonta. Nem kétlem, hogy a doktornő más betegeken tud segíteni, ám én nem tartoztam közéjük. Az orvosi papírjaim azóta is megvannak.... Más kezelőhöz járok és szívből kívánom, hogy a Babanetes hölgyek legyenek tartósan egészségesek, hiszen az nagyon fontos. És nagy csoda ha valaki olyan szerencsés, hogy vállalhat gyereket. Sok boldogságot kívánok Nekik! :)
 


@domoca:
Bár @domoca bejegyzése óta sok év telt el, nekem magamnak is felnőtt gyerekeim vannak már, most mégis hozzászólok ehhez a bejegyzéshez.

Ma találkoztam egy ismerősömmel, aki a gyerekeiről, unokáiról beszélve elmesélte, hogy a kisebbik unokája, aki most két éves, farral született, szülés közben azonban a nyaki gerincvelő megsérült, a kicsi fiú pedig teljesen lebénult. Egészséges, nagy baba volt.
Természetes annál a doktornőnél született, akiről ez a topic szól - amit azért találtam meg, mert annyira felkavart ez a történet, hogy rákerestem a doktornő nevére, amit ismertem egyébként.

Nem ismerem a részleteket, de annyit elmesélt még a kisfiú nagymamája, hogy a kisbabát azonnal elvitték, anélkül, hogy a szülőket tájékoztatták volna, napokig zavaros volt, valójában mi is történt a kisfiúval. A doktornő azóta sem beszélt velük. Mindenki hibázhat, emberből vagyunk, számomra azonban felfoghatalan, hogy valakinek ennyire ne legyen lelkiismerete.  

Azóta élik az életület, a kisfiú lélegeztetőgépen van, az anyukája naponta látogatja, mert egyelőre nem tudják hazavinni. Létrehoztak egy egyesületet, hogy valahogyan elősegítsék a továbbiakat, megteremthessék a feltételeit annak, hogy otthon gondozhassák a kisfiút, akinek az értelme ép, és bár beszélni nem fog tudni, és nincs remény javulásra, az arcocskája értelemről tanúskodik.

Az a család, amelyik ilyen traumát szenved el, annak nem biztos hogy van lelki ereje pereskedni. Pedig kellene, hogy következménye legyen az ilyen hibáknak.

https://vinceegyuttvelunk.hu/
https://vinceegyuttvelunk.hu/galeria/

Szolgáljon ez tanulságul.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

cron